Népsport, 1978. október (34. évfolyam, 238-263. szám)

1978-10-28 / 261. szám

2 NÉPSPORT TENISZ | Párosban is a négy között f*r,_ IMrMi m t. ítéletvégzettet tónak bl­­aonyuit * hálónál. i ♦ * Tcreeey tehát a parentwn Is­ane Id­ődöntőbe jutott. Miután a má­sodik helyen kiemelt Gottfried, Smith duó vereséget szenvedett­­^a Meiler, Kriek kettőstől), a Benyisson, Taylor—Meiler, Krisk negyeddöntő győztesével mér­kőznek majd a döntőbe jutá­sért. A másik ágról egyébként szinte biztosra vehető a páros­játék jelenlegi koronázatlan ki­rályainak, a többszörös wimble­doni győztes Hewittnak és McMitlannek a döntőbe kerülé­se.­ Aztán Taróczy szombati ellen­felét figyelhettük. Bár akkor még nem tudtuk, ki lesz az. Brian Gottfried, a világranglista élvonalába tartozó szőke ameri­kai különben aligha szorul be­mutatásra. Most azonban mint­ha nem volna olyan biztos, ha­tározott, mint máskor. Két mér­kőzését (Rodes és Gullikson el­len) is csak háromjátszmás küz­delemben tudta megnyerni, első­sorban a hálónál hibázott sokat. Ellenfele, a Bécsben letelepedett dél-afrikai Johann Kriek a jövő — lehet, hogy már talán a jelen? — embere. Húszévesen robbant az élvonalba, s máris 35. a világrang­listáit! Remekül mozog, olyan bátran, keményen játszik, hogy egare csodálni lehet. Az első játszimában vagy letámadta az amerikait, vagy ha hálózni pró­bált, egyszerűen elütött mellette. Pedig Gottfried a klasszikus tá­madójáték egyik legjobb képvi­selője ... Egyszóval: mindenképpen ne­héz dolga lesz • Taróczyna­k. „Nem is tudom, melyikkel ját­szanék színesebben. Gottfried kétségkívül jobb teniszező, Kriek viszont fantasztikusan pattog. De talán még nem elég higgadt...” — mondta a küzdelem közben Taróczy. A fiatal Kriek lendülete az első játszma megnyerése után a másodikban sem lankadt. Még arra is volt ereje, hogy Gottfried két játszmalabdáját hárítsa, s a verseny eddigi legnagyobb meg­lepetéseként az elődöntőibe jus­son, így Taróczy szombaton Kriek ellen mérkőzik a döntőbe jutásért­ Férfi egyes. NegyedjőnW1. Smish (am) — Bengtsson (svéd) 7:6, 6:1, Kriek (dél-afrikai)—Gottfried (am) 6:2, 7:5. Férfi páros. I. forduló. Taróczy, Becci—Munoz, Gonzalez (spanyol, Puerto Rico-i) 7:5, 6:4, Meijer, Kriek (NSZK-ben, d.-afr.)—Gott­fried, Smith (am) 6:2, 6:4. II. forduló: Letcher, Kronk (ausztrál) —Rodes, Smid (csehszl) 7:6, 6:4, Taróczy, Pecci—Austin, Taygan (am) 6:4, 6:2. ÖKÖLVÍVÁS Három harmadik hely Rotterdamban Azt már megírtuk, hogy Rot­terdamban a holland nemzetközi versenyen a hattagú magyar csa­patból a félnehézsúlyú Totka és a nehézsúlyú Lévai első helyen végzett. Arról is tájékoztatást, ad­tunk, hogy a 19 országból össze­­sereglett 99 versenyző közü­l Bo­tos és Danyi holland ellenfeleket legyőzve került az elődöntőbe. Azzal viszont még adósak va­gyunk, hogy Orbán Sándor is be­került a döntőbe jutásért küz­dők közé. Ehhez a lengyel Red­­niczkit győzte le pontozással. Nem sikerült győznie és elődöntőbe jutni Hogárnak, miután a jugo­szláv Szavasétól pontozás­os vere­séget szenvedett. Az elődöntőben Orbán Sándor az ír Husteltől kapott ki (Kell­­ner Ferenc vezető­edző szerint csak a bírók látták így), Botost a­ zambiai Sibhula, Danyit pedig a skót Mann fosztotta meg a dön­tőben való küzdelemtől. Mind­három magyar a harmadik he­lyen végzett. Rotterdamból a csapat Dániá­ba utazott, ahol kiegészült a Bp. Honvéd addigra odaérkezett ököl­vívóival, s most már Lévaival megerősítve Bp. Honvéd néven küzdött meg a kenyai Kentet is szerepeltető Aaasborg Sparta csa­pata ellen. Miután a dán együt­tes így sem tudott minden súly­csoportban versenyzőt kiállítani, csak nyolc összecsapásra került sor. Bp. Honvéd vegyes—Aarlborg Sparta 10:6. Aarlborg, 1200 néző. Gönczi J. m. dr. Lincroogh ellen (2:0). Hanmath pvsz. Pedersentől (2:2), Horváth M. pvsz. Larsen­­től (2:4). Nagy J. edzője a 2. m. sérülés miatt fa. Cristensen ellen (2:6). Rapcsák pgy. Svenasen el­len (4:6). Hegál I. a 2. m. dr. Josefsen ellen (6:6). Totka pgy. Kent ellen (8:5), ezt a mérkőzést egyértelműen az est legszebb mérkőzésének tartották. Lévai pgy. Ben­sen ell­en (10:6). A Bp. Honvéd vegyes csapata Dániából Svédországba utazik, ahol Stockholmban október 20-án mérkőzik, majd 31-én utazik haza.★ Lapunk zártáig a váltósúlyig ju­tott el Miskolcon a Magyar­ország —Lengyelország utánpótlás-váloga­­tott ökölvívó-mérkőzés. Várad­, Botos, Csjef Z., Kottán győzelme nyomán együttesünk 8:6-os veze­tésre tett szert. FÜLES ÉVKÖNYV 79 — pályázat minden hónapra, - álomfejtés, időjóslás, bridzstanfolyam, — óriási keresztrejtvény-melléklet, - hagyományos és skandináv tipusú keresztrejtvények 272 oldalon a FÜLES 1979. évi Évkönyvében Ára: 18.- forint. SÚLYEMELÉS Stark András csúcsot javított Meglepően nagy érdeklődés mellett második napja tart a Sportosamercham az 52. felnőtt egyéni országos bajnokság és az V. Pannónia Kupa. Az utóbbin, ismét öt kontinens képviselői gyűltek össze, miután ausztrá­liai versenyző is indult. Gott­fried Schödl, a világszövetség­ elnöke nem kis elégedettséggel mondta: " Ha tagországaink sok eh­hez hasonló, jól szervezett, ran­gos versenyt hirdetnek meg, ak­kor a sportág legjobbjai számá­ra mindig lesz vonzó feladat. Nos, a hazai súlyemelők szá­mára mindennél nagyobb vonz­erőnek bizonyult, hogy alig né­hány héttel a gettysburgi világ­bajnokság után a magyar baj­noki címekért küzdhettek. — A közös edzések beváltott, kiváló formában vannak a fiúk — mondta az egyik szünetben Orvos András vezető­edző. — Biztos vagyok abban, hogy a VB-szereplők többsége jó telje­sítményeket nyújt, abban pedig még biztosabb, hogy az itthon maradottak bizonyítani akarnak. Stark jövőre végleg felmegy a középsúlyba, ahol jobbak az esé­lyei, legjobb­­sözépsúlyú eredmé­nyével az idei VB­-n bronzérmes lehetett volna, míg a váltósúly­ban az utolsó gyakorlat teljesí­tésével is csak hatodik. — Kiktől vár a legtöbbet? — Lénint­ól, Antalovitstól, Ba­­czakótól, Starktól, Dobótól, de a Sólyomvári—Varga László pár­harc is szikrázó csatát sejtet, s a nehézsúlyú verseny sem le­futott. Az első nap eseményei igazol­ták a várakozást! Szebbet talán, jobbat ritkán láthatott a hazai szűk­tőlógárda. S a pénteki folytatás? A 75 kg-osok közül a szakítás során a kubai Gonzales kiesett, mert sem a 140, sem a 145 kg sza­kítására nem volt képes. A töb­bi külföldi versenyző is alacsony súlyon maradt. A VB- és EB-bronzérmes, a baj­noki címet védő Starkot csak Szabó Ferenc tudta 2.5 kg-ra megközelíteni. Stark egyébként a 145 kg-os kezdő­súlyt csak ■másodszorra szakította,­­ de utá­na kétszer a 150.5 kg-ra ment, hogy fél kilóval megjavítsa sa­ját országos csúcsát. Először nem tudta a súlyt megtartani, utána pedig már ki sem­ szakí­totta. — Pedig bennem van a csúcs — mérgelődött kipirosodva. — A VB után Orvos Bandi bá­csival úgy döntöttünk, hogy a jövőben középsúlyban indulok, aztán kiderült, hogy klubom az OB-n a váltósúlyra nevezett. Egyesületem érdekében itt in­dultam, de négy kiló fogyasz­tásra volt szükségem. Az OB-n mégis győzni szeretnék, s ezért ez a csúcsjavítási kudarc na­gyon bosszant , legyintett, az­tán elment a lökéshez melegí­teni. A középsúlyú szakítás hár­mas versenyfutást és szép gyakorlatokat hozott. Ifj. Orvos és a leninvárosi Ko­vács József 145 kg-on kezdett, s míg a Testvériség versenyzője nem jutott tovább, Kovács Jó­zsef a 150-et és a 155-öt is tisz­tán szakította. A vele azonos testsúlyú VB-ezüstérmes Bacza­­kó 150-en kezdett és a 155 ki­szakítása után 160.5 kg-on szin­tén országos csúcsjavítási kísér­letet tett — eredménytelenül, így végül is kettőjük között sem­mi sem dőlt el- Legalábbis el­vileg, hiszen lökésben nemcsak Baczakó, de orvos is sokkal többet tud. A külföldiek közül a lengyel Gaczarziewicz három gyönyörű szakítással 150 kg-ig jutott, így Baczakónál és Kovácsnál köny­nyebb testsúllyal, de 5 kg hát­ránnyal várta a lökést A váltósúlyban nem sok vál­tozást hozott a lökés. A 170 kg­­nál megállt a mezőny, a még versenyben levő Kazinczy 177.5 kg-os kezdősúlyát sem tudta tel­jesíteni, így kiesett. Stark e súly után 185 kg-ot lökött, s bár gya­korlatát csak 2:1 arányban fo­gadták el — kissé bizonytalanul hajtotta végre gyakorlatát — 2 kg-ma­l megjavította saját országos csúcsát, s így baj­nokként és a Pannónia Ku­pa győzteseként visszalépett a harmadik gyakorlattól. A középsúlyban a magyar „él­hármas” tagjai közül Kovács 170 kg-os kezdősúlyán maradt a lökésben,­­ s így lekerült a dobogóról, miután a lökést 7.5 kg-os hátránnyal kezdő Kozák­ 177.5 kg-mal behozta hátrányát, s könnyebb testsúllyal bronzér­met szerzett. Ifj. Orvos András­­­ 180-on kezdett, s ott is ragadt, míg Baczakó a 185 és a 195 kg kilökése után 200.5 kg-ot kért, hogy megjavítsa az általa tartott országos csúcsot. A kí­sérlet nem sikerült, nem tudta felvenni a súlyt, s negyedik kí-­­­séri­etet nem is tett ... A Pan­nónia Kupában a lengyel kő- s­­zépsúlyú továbbra is imponáló­­­­an szerepelt, s végül csak J Baczakó tudta megelőzni. Váltósúly. Bajnok: Stark András (Tatabányai Bányász, egyesületi edzője: Hanzlik Já­nos) 330 (115, 185), 2. Maiidzák B. (Csepel) 307.5 (137.5, 170), 3. Szabó F. (Bp. Honvéd) 307.5 (142.5, 165), 4. Becsernyés J. (Bp. Spartacus) 295 (135, 160), 5. Kiss L. (Leninvárosi MTK) 290 (132, 157), 6. Debreczeni S. (DVTK) 287.5 (127.5, 160). A Pannónia Kupa győztese: Stark András 330, 2. Hübner (NDK- bel­i) 307.5 (137.5, 170), 3. Czer­­wonko (lengyel) 297.5 (132.5, 165). Középsúly. Bajnok: Baczakó Péter (BKV Előre, egyesületi edzője: Pál József) 350 (155, 195), 2. ifj. Orvos A. (Testvéri­ség) 325 (145, 180), 3. Kozári P. (Tatabányai Bányász) 325 (147.5, 177.5), 4. Kovács J. (Leninvárosi MTK) 325 (155, 170), 5. Gereczi Z. (BKV Előre) 290 (132.5, 157.5), 6. Sági­­T. (Bp. Honvéd) 287.5 (130, 157.5). (Azonos eredmény­nél a kisebb testsúly döntött.) A Pannónia Kupa győztese: Baczakó Péter 350, 2. :1. Gaczar­­ziewicz (lengyel) 330 (150, 180), 3- 1. Dimitru ■ (román) 310 (140, 170). A félnehéz- és a kismehé­­­súl­vban lapunk zártakor kezdő­dött meg a küzdelem. Z. V. Gy.★ Lapunk zártakor kaptuk a gyorshírt, hogy Sinkovics Fe­renc, a Bp. Honvéd versenyzője a kisnehézsúlyú szakításban 151 kg-ra javította az országos ifjú­sági csúcsot, amelyet 150 kg-mal eddig is ő tartott. ★ Csütörtökön az­ esti folytatás nagyszerű küzdelmeket hozott s mind a pehely-, mind a könnyűsúlyú viadal újabb meg­lepetéseket szolgáltatott. Az elsőt az jelentette, hogy Hosotani egy súlycsoporttal fel­jebb mégiscsak rajtolt, igaz, nem sok öröme tellett ben­ne. A pehelysúlyú szakításban 100 kg-os kezdő­súlyát csak har­madszorra sikerült teljesítenie. S amikor 115 kg-on EB-ezüstérme­­sünk, Száraz lépett a dobogóra,­­ már csak Lénárt jelentett szá­mára igazi ellenfelet, mert gya- ■ korlatát biztosan teljesítette. A spanyol Casado erre már­­ nem volt képes. Ezután igen izgalmas versenyfutásral folytatódott a küzdelem. Az ifjúsági világbaj­nokunk, Lénárt­ 117.5 kilóval mu­tatkozott be. S miután Száraz­nak csak a 120 sikerült, a 122.5­­ már nem, így Lénárt 123.5 kilót kért második gyakorlatára. Fe­szült csend ült a sportcsarnokban, hogy utána annál nagyobb le­gyen az örömmámor. Lénárt a saját maga által tartott ifjúsági világcsúcsot fél kilóval megjavította. A könnyűsúlyban a görög Wit­­terbourne és az egyiptomi Ab­­daila korán befejezte gyakorla­tát, s így öt magyar, egy japán, egy lengyel és egy ausztrál ma­radt küzdelemben. A 125 kg-on dőlt el, hogy ki meddig jut. A magyarok ezzel a súllyal nem tudtak megbirkózni, s így soro­zatban 120-an maradtak. Kivéve Varga Lajost, aki 125-ön kezdett és Dobót, aki 130 kg-on mutat­kozott be. Nagy riválisként je­lentkezett a japán Simaja, aki a 125 után a 130-at is hozta és a lengyel Lostowski, aki 127.5-tel „rémísztette” a mezőnyt. Ám a lengyel Versenyző második gya­­korl­ta nem sikerült, harmadik­ra viszont a 132.5-öt is teljesítette, de Dobó nagy percei ekkor kö­­vet­tézt£k. Óriási erőfeszítéssel, de na­gyon tisztán teljesítette a 135 kg-ot s ezzel két orszá­gos csúcsot javított meg egy­szerre. a Varga Lajos által 132.5 kg-mal tartott felnőtt és a saját maga által 130.5 kilóval tartott ifjúsági O-'T­ígns csúcsot. A harrrack'k gyakorlattól visszalépett, míg Si­­rr­'a a sikeres 130 után ezen a súlyon végezte utolsó fogását — sikertelenül. Lökésben Száraz és Lénárt ví­vott nagy csatát. Lénárt 265 kg-os összetett ifjúsági csúcsát 267.5-re javította, miután 145 ki­lóval fejezte be lökésgyakorla­tát. A könnyűsúlyban 160- nál kezdődött az igazi verseny. Dobón kívül a japán Simaja és a lengyel Lostowski vívta a végső csatát. Dobó 160­ kilós lö­késével 292.5-ről 295 kilóra ja­vította az összetett ifjúsági csú­csot, ám utána a 165-öt nem tudta teljesíteni és végül is a Pannónia Kupában a második helyre szorult. Simaja ugyanis ezt a súlyt kilökte és kisebb testsúlyával győzött. Pehelysúly. Bajnok: Lénárt István (PMSC, egyesületi edző­je: Viczai Alajos) 267.5 (122.3, 145), 2. Száraz L. (Leninvárosi MTK) 265 (120, 145), 3. Szűcs L. (Csepel) 235 (105, 130), 4. Harmos T. (Bp. Honvéd) 232.5 (105, 127.5), 5. Majori­tsi J­ (Ta­tai AC) 232.5 (102.5, 130), 6. Monda G. (MTK-VM) 230 (100, 130). A Pannónia Kupa győzte­se: Lénárt István 267.5, 2. C. Sina (japán) 252.5 (107.5, 145), 3. J. Casado (spanyol) 240 (110, 130). Könnyűsúly. Bajnok: Dobó L­­ajos (Oroszlányi Bányász, ed­ző: Bagócs János) 295 (135, 160), 2. Varga L. (Tatai AC) 285 (125, 160), 3. Bódis L. (MTK-VM) 275 (120, 155), 4. Pagonyi­ L. (DVTK) 272.5 (120, 152.5), 5. Ambrózi J. (Csepel) 272.5 (115, 157.5), 6. Kovács I. (Leninvárosi MTK) 270 (120, 150). A Pannónia Kupa győztese: Jacuo Simaja (japán) 295 (130, 165), 2. Dobó L. 295, 3. L. Lostowski (len­gyel) 295.5 (132.5, 160). A legfiatalabb magyar élversenyző, az ifjúsági világbajnok és sza­kításban felnőtt VB-győztes Lénárt István — a sportág hazai történetében először — ifjúsági létére felnőtt magyar bajnokságot nyert. Nem is akárhogyan, világcsúcsjavítással. „Csodálatos érzés — mondta később. — Igaz, olyan erős önbizalommal mernem­ fel a gyakorlathoz, hogy szinte könnyűnek éreztem a súlyt.” „ Mikor határozta el, hogy újból világcsúcsjavítással próbálkozik? „Amikor Száraznak, kitűnő ellenfelemnek nem sikerült a 120 kg kiszakítása, veszteni valóm már nem volt, tehát megpróbáltam.” Sokat érő próba volt! Meg aztán lökése is kitűnően sikerült — 267.5 kg-ot ért el. Emlékeztetőül: a VB második és harmadik helyezettje sem nyújtott többet Gettysburg­ben Buenos Airesben ünnepélyes keretek között megnyitották a férfiak XXIII- és a nők VIII- sakkolimpiáját. Ezt követően pe­dig elkészítették a női verseny sorsolását. A rendezőség négy csoportot alakított ki, s Magyar­­ország a 2- csoportba került. A csoportok­­ első két helyezettje kerül az A-döntőbe­. A sorsolás a következő: I. cso­port: Anglia, Hollandia, Fran­ciaország, Mexikó, Venezuela, Finnország, Szovjetunió, Új-Zé­­land. II.: Magyarország, Monaco, NSZK, Argentína, Skócia, Egye­sült Államok, Izland­ III.: Bolí­via, Kanada, Brazília, Svédor­szág, Lengyelország, Wales, Jugoszlávia, India. TV.: Ausztria, Románia, Puerto Rico, Japán, Bulgária, Spanyolország, Uru­guay, Kolumbia. ★ Csütörtökön megkezdődtek a küzdelmek- A magyar csapatoly jól rajtoltak. A férfiak Skó­ciával játszottak.­ Portisch mér­kőzése Pritchet ellen függő­ben maradt, Ribli legyőzte Levy-­t, Vadász pedig Uptovit. Adorján döntetlent játszott Jamie­on ellen, így a ma­gyar győzelem már biztos, je­lenleg 2­5:0.5 arányban vezetünk. A hírügynökségek, tévesen kö­zölték a hírt a dán női csapat kizárásáról- Erről szó sincs és éppen a magyar csapattal ját­szott az­ első fordulóban. A mie­ink biztos, 3:0 arányú győzelmet arattak. További érdekesebb eredmé­nyek. Férfiak: Szovjetunió—Wa­les 1:0 (3), Tunézia—Jugoszlávia 0:5:2.5 (1), Új-Zéla­nd—NSZK 0:3 (1), Holllanda-­Uruguay 4:0. Anglia—Dominika 4:0, Egyesült Allam­ok—Paraguay 1:1 (2), Dá­nia—Japán 2:1 (1), Bulgária— Luxemburg 4:0, Argentína—Bo­lívia 1:0 (3). Nők: Szovjetunió —Hollandia 2:5:0.5, NSZK—Egye­sült Államok 1:0 (2), 'i­ SAKK OLIMPIA BIZTATÓ HAJT * EREDMÉNYEK LABDARÚGÁS IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS Magyarország B —Szovjetunió B 1-0 (1-0). Bélapátfalva, 600 néző, V: Fehér. A jól előkészí­tett bélapátfalvi pályán egyenlő erők küzdelmét hozta a két or­szág ifjúsági B-válogato­ttjaina­­k mérkőzése. A magyar csapat ösz­­szeállítása a következő volt: Ug­­rótzky •— Szabó, Diszrtl, Csík, Grósz, Pertrézer, Megyeri (Né­meth), Kálmán (Horváth),­­Ta­kács, Tóth, Néder (Huszár). Edző: Réti, Gusztáv. Gólszerző: Takács, a 23. percben. Jók: Í­g­­rót­zky, Grósz, Tóth, illetve Men­­csukov, Bosztadjan, Manakov. A visszavágót vasárnap d­él­­­előtt Gyöngyösön vívja a két utánpótlás korú válogatott. ~ MŰKORCSOLYÁZÁS ~ A kanadai Vancouverben folyó nemzetközi műkorcsolyázó- és jégtánc-versenyen a magyar Re­­gőczy, Sallai jégtánc kettős két kötelező gyakorlat bemutatása után nagy fölénnyel vezet. Jég­tánc: 1. Fegőczy, Sallai (magyar) 9 helyezési szám — 39.28 pont, 2. Wighton, Dowding (kanadai) 13 — 37.83, 3. Zujeva, Vitmah (szovjet) 25 — 37.52. Nők: 1. Kristofich—Binder (osztrák) 8 — 32.72. Férfiak: 1. Tickner (egye­sült államokbeli) 7 — 32.80. SAKK Budapest. A KPVDSZ és a Bp. Honvéd nemzetközi versenyén, befejezték az 1—3. forduló füg­gőjátszmáit. A lengyel Schinze­l három folytatás során 2.5 pon­tot szerzett és, átvette a veze­tést. Eredmények, függő az 1. fordulóból: Ozsváth — Perányi 1:0. Döntetlen: Balogh B. — Petrán­ és Rigó—­Schinzel. 2. fordulóból: Ni­­csevszki (jugoszláv) -Ozsváth 0:1, Schinzel—Gereben (svájci) 1:0. 3. fordulóból: Ozsváth—Schinzel 0:1, Szmczak (lengyel—Perényi 1 :0. Az élmezőny rendkívül tömör: Schinzel 2.5, Balogh B., Hra­­deczky, Ozsváth, Petrán és Szym­­czak 2 pont.­­ ★ Halle., Befejeződött a 10 részt­vevős — 5­­ külföldi, 5 hazai — nemzetközi ifjúsági női verseny. A győzelmet Kurucs­u Ilona, az MTK-VM versenyzője szerezte meg 7 ponttal XXXIV. 261. ♦ 1978. október 28 DB - PANNÓNIA KUPA

Next