Népsport, 1978. november (34. évfolyam, 264-289. szám)

1978-11-19 / 280. szám

2 NÉPSPORT LABDARÚGÁS DVTK—Csepel 2-1­­0-0) Diósgyőr, 4000 néző. Vezette: Makó (****), (Divinyi, Fehér). DVTK: Szabó 0 — Szántó 6, Salamon 7, Teodoru 5, Kutas­ 7 — Oláh 6, Tatár 5, Kerekes 5 — Szalai 5, Grolmusz 4, Fekete 4. Edző: Szabó Géza. Csepel: Hajdú 5 — Gondos 6, Kőhalmi 6, Wéber 5, Kovács 5 —­ Bartha 7, Godán 5, Harangi 4 , Csordás 6, Kökény 6, Szécsi 5. Edző: Keszthelyi Mihály. Csere: Kerekes helyett Váradi (6) az 56. percben, Grolmusz helyett Tokár (—) a 75. percben, Szécsi helyett Berecz (—) a 60. percben. Gólszerző: Váradi a 75. percben, Kutasi a 87. percben. Szögletarány: 9:2 (7:0) a DVTK javára. Az 5. percben Szalai jobb ol­dali szögletét Teodoru 8 méter­ről tiszta helyzetben a jobb ka­pufa mellé fejelte. Két perccel később a másik oldalon Kökény Harangitól kapott jó labdát a balösszekötő helyén. 18 méterről, egyből lőtt, a kellemetlenül pat­togó labda centiméterekkel ke­rülte el a bal kapufát. A 16. percben Szalai jobb oldali szög­letét ezúttal Oláh fejelhette 10 méterről tiszta helyzetben ka­pura, fejese azonban a léc fö­lött hagyta el a játékteret. A következő percben Oláh ívelte előre a felezővonalról a labdát. A 16-oson belül a kifutó Hajdú Kerekes elé ütötte, aki ballal, 16 méterről ívelt kapura, Kőhal­mi azonban a gólvonalról fej­jel szögletre mentett. A 25. percben Fekete cselez­getett a bal oldalon, laposan kö­zépre lőtt labdáját többen is elvétették, végül a jobbösszekö­­tő helyén a kaputól 8 méterre álló Szalai elé került, aki azon­ban óriási helyzetben ügyetle­­nül a bal alsó sarok mellé lőtt. SZÜNET UTÁN a 48. percben Szalai húzott el a jobb szélen, egészen az alap­vonalig vezette a labdát, aztán magasan középre emelt, Teodo­ru a kaputól 12 m-re álló Ta­tár elé fejelt, aki kapásból lőtt, a kapu közepébe tartó, lapos labdát Hajdú szép vetődéssel védte. Az 56. percben Bartha Gondost in­dította a jobbszélső helyén, aki betört a 16-oson belülre, de bal­lal 10 m-ről, gyengén mellé gu­rított. A 75. percben a hazai me­zőnyfölény góllá érett: az előre­húzódó Salamon a 16-os vona­lán kitörő Tatár elé emelt, aki az 5-ös jobb oldali sarkáról egy­ből középre adott, Wéber lyukat rúgott, így a labda Váradi elé került, aki 1 m-ről a kapu bal oldalába továbbított. 1-0 A 87. percben növelték elő­nyüket a hazaiak. Kutasi a bal­­összekötő helyén tört előre, 20 m-ről lövésre szánta el magát, a középerős, pattogós labda a későn vetődő Hajdú mellett a kapu bal alsó sarkában kötött ki. 2-0 ★ Már a mérkőzés első per­ceiben a hazaiak léptek fel támadólag, jóval többet bir­tokolták a labdát, próbálko­zásaik azonban nem jártak sikerrel, mert akcióikat kö­zépen erőltették, így a cse­peliek védelmének szinte felkínálták a lehetőséget a rombolásra. A játék az első félidőben csapkodó igen ala­csony színvonalú volt. Szünet után a hazaiak — főleg a jobb oldalon — már veszélyes szárnytámadásokat is vezettek, a bal oldalon azonban Fekete gyenge tel­jesítménye miatt alig futott akció. Már-már úgy­­ tűnt, hogy a vendégek átvészelik a hazai rohamokat, amikor megingott a védelmük, s ezt a diósgyőriek azonnal ki­használták. A DVTK kapujában Szabónak alig akadt dolga. A hátvédek közül Sala­mon játszott a legjobban, ma­gabiztosan rombolt és a táma­dásokban is részt vett. A két szélsőhátvéd közül főleg Kutasi teljesítménye emelkedett az át­lag fölé, nemcsak a támadások­ból vette ki a részét, hanem góljával bebiztosította a hazai győzelmet. A középpályások kö­zül Oláh jól szervezte a játékot. A csatárok igen gyenge telje­sítményt nyújtottak. A csepeli kapuban Hajdúnak voltak jó védései, de a második gólnál elkésett a közbelépéssel. A hát­védek közül Gondos és Kőhalmi igen jól játszott, a jobbhátvéd teljesen kikapcsolta Feketét, Kőhalmi pedig sok támadást akadályozott meg. A középpá­lyások közül Bartha nagy terü­leten játszott, lelkesen védeke­zett és ügyese­n szervezte a szórványos ellenakciókat. A csa­társorban Csordás és Kökény jobbára védekezett, de olykor veszélyes ellentámadásokat is vezettek. Makó játékvezető néhány sza­bálytalanságot nem torolt meg, egyébként jól vezette a találko­zót. Szabó Géza: — Nagy küzde­lem folyt az első félidőben, szünet után fölénybe kerültünk, amit végre ki is használtunk. • Keszthelyi Mihály: — Jobb volt a Diósgyőr, megérdemelte a győzelmet. Szabó Illés B.­csaba—D. Kohász 2-0 (2-0) Békéscsaba, 7000 néző. Vezette: Nagy B. (*•*•), (Nagy M., Bártanaim). Békéscsaba: Bugyik 6 — Királyvári 6, Kerekes 7, Vágási 6, Háza 8 — Maján 5, Fogács 5, Csepregi 5 — Ravasz 6, Pásztor 7, Budavári 6. Edző: Ondrik István. Dunaújvárosi Kohász: Németh 5 — Fajzs 4, Judik 4, Tóth 6, Staller 4 — Szepesi 6, Fajkusz 4, Suk­a 4 — Bartók 4, Szűcs 5, Kuti 6. Edző: Novák Dezső. Csere: Csepregi helyett Fehérvári (5) a 46. percben, Pogács ♦helyett Csömbörgi (—) a 68. percben, Bartók helyett­ Engelbrecht (—) a 80. percben. . Gólszerző: Budavári a 17. percben, Pásztor a 37. percben. Szögletarány: 5:2 (2:0) a Békéscsaba javára. A találkozó első perceiben Maján, majd Pásztor óriási lö­vése veszélyeztette a Kohász kapuját. A 4. percben Szűcs ug­rott ki a csabai védőik között, elhúzott a kifutó Bugyik mel­lett, de gyengén lőtt és Csep­regi elcsípte az üresen tátongó kapuba tartó labdát A me­zőny­fölény­ben játszó Békéscsa­ba a 17. percben szerezte első gólját. Budavári beadását Judik ügyetlen mozdulattal csaknem taját kapujába emelte, de csak szöglet lett belőle. Ravasz bal oldalról ivett a kapu elé, Ju­l­ikról leperdült a labda Buda­vári elé, aki nyolc méterről nagy lövést zúdított a jobb fel­ső sarokba. 1-0 A 27. percben Kuti nagy ere­jű, 20 méterről küldött szabad­rúgását bravúrosan, vetődve há­rította a békéscsabai kapuvédő. Az ellentámadás során Pásztor bombáját Németh kiejtette. A labdára Budavári és Pogács egyszerre rajtolt, de zavarták egymást, így kimaradt a gól­­szerzési lehetőség. A 36. perc­ben érdekes körülmények között szerzett újabb gólt a Békéscsa­ba. Németh kapus rosszul vé­gezte el a kirúgást, labdával együtt elhagyta a 16-os vona­lát. A játékvezető ezért szabad­rúgást ítélt. A labda mögé há­rom hazai játékos is felsorako­zott, végül Pásztor lőtt a­lapo­san, élesen a sorfal mellett a bal alsó sarokba. 2-0 SZÜNET UTÁN f Az 54. percben Pásztor ravaszul ívelt szögletrúgását Németh a mezőnybe öklözte, Budavári csa­pott rá a labdára, egyből kapu­ra küldte, de Staller a gólvo­nal előtt állva fejjel hárított. A 73. percben Fajkusz beadása nyomán Szűcs került gólhelyzet­be, de az öt és felesen lyukat rúgott, így a labda a kivetődő Bugyik zsákmánya lett. Ben már az első játékrész­ben eldöntötték a­ találkozó sorsát. Fordulás után vala­melyest feljavult a vendég­csapat támadójátéka, de így is rendre a Kohász térfelén pattogott a labda. A Békéscsabai kapujában Bugyik néhány hatá­rozott közbelépéssel igazolta jó formáját. A védők megbízhatóan látták el feladatukat, közülük Láza azzal emelkedett ki, hogy nemcsak Bartókot semlegesítet­te, hanem a támadójátékot is kitűnően segítette. A középpá­lyás sor tagjai mintegy 60 per­cen át igen jó teljesítményt ★ ★★ Kiegyenlített első tíz perc után átvette a játék irányí­tását a hazai csapat, amely ezúttal nagy súlyt fektetett a támadójátékra. Védelme jól zárt, a középpályás sor tagjai rendre kihasználták szélsőik gyorsaságát, így egyre-másra alakultak ki a Kohász kapuja előtt a ve­szélyesebbnél veszélyesebb helyzetek. A vendégek igye­keztek lassítani az iramot, a megszerzett labdákat sok­szor hátrafelé játszották, de már ekkor látszott: ez a harcmodor nem vezethet eredményre! A békéscsabai­ak — igaz, hogy Judik és Németh hibájából — gólo­kat lőttek és tulajdonképp nyújtottak, később azonban el­fáradtak. A támadássor legjobb­jának ezúttal is a nagyszerűen irányító Pásztor bizonyult. Bu­davári veszélyes volt a kapura. Ravasz gyorsasága jól érvénye­sült, beadásai is sikerültek. A Dunaújváros kapujában Németh többször is bravúrosan védett, de a második gól előtt nagy hibát követett el. A hátvédnégyes — Tóth ki­vételével — igen mérsékelt tel­jesítményt nyújtott. Különösen Judik fogott ki rossz napot. A középpályás sorból a nagy mun­kabírású Szepesi emelkedett ki. Elöl Kuti érdemel dicséretet nagy igyekezetéért. Nagy játékvezető — noha né­hány mezőnybeli szabálytalan­ságot fordítva ítélt meg — öez­­szességében jól vezette a mér­kőzést. Ondrik István: — Jó mérkő­zésen, végig mi irányítottunk. Akár több góllal is nyerhetett volna együttesünk. Novák Dezső: — Csak szünet után játszottunk elfogadhatóan, de 45 perc nem elég egy mér­kőzés megnyeréséhez!... Marhal­ek István k Vassas—Kill Előre 4-2 (2-1) Fáy u­, 2500 néző. Vezette: Jaczína (*****), (Balázs, dr. Botka). Vasas: Mészáros 6 — Hegedűs 5, Hires 5, Komjáti 6, Nagy 5 — Halász 6, Birinyi 7, Zombori 6 — Török 6, Gass 8, Váradi 7. Edző: Mészöly Kálmán. MÁV Előre: Szigetüs 7, — Rábaközi 5, Szabó 5, Meggyes 4, Tóth 5 — Sugár 5, Csurka 4, Lazsányi 5 — Sárközi 7, Brúder 4, Ur 5. Edző: Szentmihályi Antal. Csere: Meggyes helyett Geller­ (5) a 60. percben, Brúder he­lyett Deák (—) a 70. percben, Birinyi helyett Szebegyinszki (—) a 72. percben, Komjáti helyett Somogyi (—) a 80. percben. Gólszerző: Váradi az 5. percben, Sárközi a 20. percben, Gass a­ 45. percben, Gass az 54. percben, Gass az 57. percben, Sárközi (11-esből) a 67. percben. Szögletarány: 11:6 (5:1) a Vasas javára. Székesfehérvári támadásokkal indult a mérkőzés, az 5. perc­ben azonban a Vasas jutott ve­zetéshez. Halász a vendégek térfelének közepén szerezte meg a labdát. Néhány métert ve­zette, majd a jobb szélen futó Gass elé játszott. A csatár az alapvonal közeléből, futtából, re­mekül adott középre, a labdát Szabó és Medgyes is elfejelhet­te volna, mégis hagyták, hogy a kapujuktól 6 m-nyire egyet pattanjon, s miután ez megtör­tént, a közvetlenül ott álló Vá­rnainak már tulajdonképpen egy gyengén sikerült fejes is elég volt ahhoz, hogy a tehetetlen Szigethi mellett a bal alsó sa­rokba juttassa azt. 1-0 A másik oldalon Sárközinek a balösszekötő helyéről küldött, veszélyesen csavart lövése alig csúszott el a bal sarok mellett. A 20. percben váratlanul egyenlített a MÁV Előre. A balösszekötő helyén Ur tört ka­­pura, Híres azonban — alig va­lamivel a 16-os vonal előtt, fel­tartotta a fehérvári csatárt. Jaczína — helyesen — közvetett szabadrúgást ítélt. A balösszekö­tő helyéről, a Vasas kapusétól 18 m-nyire leállított labdát Meggyes Sárközi elé gurította, a jobbszélső pedig jobb belső csüddel, remek lövéssel a bal felső sarokba csavarta. 1-1 Ezután nagyot esett a játék irama, színvonala, jobbára a Va­sas támadott, a fehérvári védők azonban könnyedén hárították a kevés erőt mutató piros-kék próbálkozásokat. A 40. percben Hegedűs 16 m-es lövését védte bravúros vetődéssel Szigethi, majd Gass labdáját is hárította a vendégek kapuvédője. A 45. percben érdekes góllal jutott is­mét vezetéshez a Vasas. Szabad­rúgást végezhettek el a piros­kékek a MÁV Előre kapujától 17 m-nyire, a jobbösszekötő he­lyéről. Váradi bal belsővel erő­sen megcsavart lövése a két kapufa találkozásáról pattant vissza, közvetlenül Gass elé és a csatár 3 m-ről a teljesen üres kapu közepébe fejelt. 2-1 SZÜNET UTÁN ritkám látható nagy Vasas-hely­zettel folytatódott a játék. Zom­bori középen kiugratta Gasst, a csatár egyedül vezette a labdát a MÁV Előre kapujára, még azt is megvárta, amíg Szigethi elve­tődül, aztán 7 m-ről úgy lőtt, hogy a labda a fehérvári kapus lábát találta el, Szabó pedig szögletre mentett. Az 54. percben a MÁV Előre kapujától mintegy 20 m-nyire. Csurka addig várt a felszabadí­tással, míg az előtte pattogó lab­dára Gass rácsapott, fejjel ön­magát szöktette, majd 13 m-ről, jobbal a bal felső sarokba bom­bázott. 3- 1 Három perc múlva aztán az újabb Vasas-góllal együtt meg­született Gass mesterhármasa is! Jobb oldali szögletrúgáshoz jutottak a piros-kékek. Török Váradihoz gurított, a csatár kö­zépre ívett és a székes­fehérvári védők gyűrűjéből nagyszerű ütemben felugró Gass a bal fel­ső sarokba fejelt. 4- 1 A 67. percben Sárközi a fél­pályánál indulva nagy lendület­tel tört a Vasas kapujára. 19 m-ről küldött lövését Mészáros bravúros vetődéssel kiütötte, de amikor a visszapattanó labdával a fehérvári csatár ki a­karta cselezni , elhúzta a libát! Vi­tathatatlan 11-es. A büntetőhöz leállított labdát Sárközi a bal­ra mozduló Mészáros mellett a kapu közepébe lőtte. 4-2 '-­ke ★ A gyorsan elért Vasas-gól azt sejttette: elsöprő, nagy gólkülünbségű győzelmet aratnak majd a piros-kékek a MÁV Előre ellen. Végül ez a győzelem bár magabiz­tos és egyértelmű volt, csak nehezen született meg. Szü­netig ugyanis a vendégek a vártnál jobban helytálltak, magabiztosan védekeztek, nem mondtak le a támadá­sok vezetésének lehetőségé­ről sem, sőt, egyenlíteni is tudtak! A fordulópontot — elsősorban lélektanilag — a közvetlenül a félidő befeje­zése előtt szerzett újabb Vasas-gól hozta meg. A folytatásban ugyanis már csak a Vasas volt a kez­deményező, a támadóbb szel­lemű A Vasas kapujában Mészárosnak kevés dolga volt, akadt néhány jóütemű közbelé­pése. A védelem tagjainak hi­bájául az róható fel elsősorban, hogy akkor sem nagyon kísér­ték el a támadásokat, amikor erre minden lehetőségük meg lett volna. A középpályán Ha­lász kitűnően kezdett, jó labdá­kat adott, de mintegy 30 perc elteltével elfáradt, meglátszott rajta a hosszú kihagyás. Ennek a sornak a legjobbja Birinyi volt, aki látványosan szervezte az akciókat, sokat futott, jó átadásai voltak. A csatár­sorban Gass három gólja önma­gáért beszél... Nem sokkal ma­radt el mellette Váradi sem, aki gólt szerzett, s aktív szerepet játszott azokban is, amikor nem ő küldte hálóba a labdát. A MÁV Előre kapusa, Szigethi, nem oka a vereség­nek, a gólokat nem védhette, akadt viszont néhány bravúros hárítása. A védők szünet után már nem bírtak a Vasas táma­dóival, különösen feltűnő volt Meggyes tehetetlensége, Gassal szemben ... A középpályások já­téka jóformán teljesen a véde­kezésre korlátozódott. Ebben azonban valamennyien gyakran hibáztak. A csapat legjobbjának Sárközi bizonyult, két gólján kí­vül szinte valamennyi támadás tőle indult el, több jó lövése akadt. Jaczina játékvezető kifogásta­lanul vezette a találkozót. Mészöly Kálmán: — Javuló játékkal, gólképes védelmünk ellenére is megérdemelten győz­tünk. Szentmihályi Antal: — Gyenge teljesítményt nyújtott a csapat, mégsem érdemeltünk vereséget! Lakat T. Károly XXXIV. 280. ♦ 1978. november 19. NB I Tatabányai Bányász—PMSC A 16. percben Lutz átadá­sával Iványi futott el a jobb oldalon, nagyszerűen adott középre, a befutó pécsi tá­madók elől Néder szöglet­re fejelte a labdát. A kö­vetkező percben Lutz közeli lövését öklözte szögletre Cse­pecz. A 42. percben Knapik adott be a bal oldalról, Fied­ler kiejtette a labdát, Arany szerezte meg, Tamáshoz továb­bított, aki Barabás elé tálalt, de a középályás nem találta el a kaput. Óriási helyzet volt! SZÜNET UTÁN nagy lendülettel kezdtek a ha­zaiak, és gyorsan megszerez­ték a vezetést. A 46. percben járt az óramutató, amikor bal oldali bedobás után Hegyi Ta­más elé gurított, aki a közép­csatár helyéről, 15 m-ről, a jobb alsó sarokba vágta a lab­dát. 1-0 A következő percben Hegyi a bal oldalon vezetett táma­dást, nagyszerűen adott a jobb­összekötő helyén előretörő Schmidt elé, a középcsatár 13 m-ről, nagy erővel lőtt kapura, Fiedler csak kiöklözni tudta a labdát Aranyhoz, aki 15 m-ről mellé lőtt. A 61. percben Schmidt átadásával Szabó fu­tott el a jobb oldalon, az alap­vonal mellől lágyan ívelt kapu elé, Zsidó 6 méterről fejelt, a labda a bal kapufáról vágódott ki a bal oldalra, Zsidó futott utána, beadott, a labda Dárdai kezét érintve irányt változta­tott, a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Schmidt nagy erő­vel, laposan vágta a kapu jobb oldalába. 2-0 -k kr­­? A téliesre fordult időben meglehetősen óvatosan kezdtek a csapatok. Mind­két oldalon a biztonságra törekedtek, szoros emberfo­gást alkalmaztak. Negyed­óra elteltével egyre lendü­letesebb lett mindkét csa­pat játéka, s ezután fel­váltva forogtak veszélyben a kapuk. A vendégek terv­szerűbb játékukkal többet kezdeményeztek és veszé­lyesebben vezették támadá­saikat. Szünet után a nagy lendülettel kezdő bányá­szok meglepték a pécsie­ket, és a gyorsan elért gól után már ők irányították, diktálták az iramok Eb­ben az időszakban gyor­sabb volt a hazaiak táma­dásvezetése és többször te­remtettek gólhelyzetet a pé­csi kapu előtt. A második félidőben nyújtott jobb telje­sítményükkel rászolgáltak a győzelemre a hazaiak. A Tatabánya kapujában az első félidőben Csepecztíl bravúrokat is láttunk. A vé­delemben Néder higgadtan, nyugodtan rombolta a vendé­gek támadásait, s pontosan in­dított. Szabó nemcsak védeke­zésben, hanem a cserék után a támadósorban is megfelelőt nyújtott. A középpályások kö­zül Arany higgadtsága ezúttal is jól érvényesült. A támadó­­sorban találjuk a csapat egyik legjobbját, Schmidtet, aki sok veszélyt jelentett a kapura is, Hegyi jó teljesítményt nyúj­­­tott. A pécsi kapuban Fiedler a gólokról nem tehet, volt néhány jó védése, de több esetben kiejtette a labdáit. A védők közül Kincses teljesít­ménye emelkedett társai fölé. A középpályások közül Lutz nagy területen játszott, ő indí­totta a legtöbb támadást. A támadók közül Lingl és Varga az első félidőben játszott jól. Közös játékvezető kifogás­talanul látta el feladatát. Monostori Tivadar: — Nehéz mérkőzésen, jól játszó ellen­felet győztünk le. Szőcs János: — A második félidő alapján megérdemelten nyert a hazai együttes. Janka Lajos 2-0 (0-0) Tatabánya, 3000 néző. Vezette: Kőrös (***­*), (Tapolczai, Farkas). Tatabánya: Csepecz 7 — Szabó 6, Lakatos 6, Néder 7, Kna­­pik 6 — Barabás 5, Arany 6, Zsidó 5 — Tamás 5, Schmidt 7, Hegyi 6. Edző: Monostori Tivadar. PMSC: Fiedler 5 — Iványi 5, Torna 5, Pál 5, Kincses 6 — Lutz 6, Dárdai 5, Lőrincz 5 — Nagy 5, Lingl 6, Varga 6. Edző: Szőcs János. Csere: Hegyi helyett Udvardi (—) az 59. percben, Arany he­lyett Kisteleki (—) a 72. percben, Kincses helyett Brezniczki (—) a 75. percben, Dárdai helyett Dohány (—) a 75. percben. Gólszerző: Tamás a 46. percben, Schmidt (II-esből) a 62. percben. Szögletarány: 8:7 (3:4) a PMSC javára. Rába ETO-FTC 2-2 (2-0) Salgótarján, 6000 néző. Vezette: Tátrai (•*•*­), (Egervári, Kurmai). Rába ETO: Pálla 5 — Csonka 5, Pozsgai 7, Pásztor 4, Ma­gyar 6 — Hannich 5, Füzi 5, Mité 6 — Szabó 7, Glázer 5, Fö­löskei 4. Edző: Kovács Imre. Salgótarján: Szűcs 4 — Cséki 5, Kegye 6, Varga 6, Kovács 7 — Kiss 4, Földi 5, Kajdi 5 — Szoó 5, Biró 5, Berindán 7. Edző: dr. Lakat Károly. Csere: Szűcs helyett Kun (—) a 46. percben, Pölösked helyett Orbán (—) a 78. percben. Gólszerző: Glázer a 35. percben, Szabó a 44. percben, Kajdi a 61. percben, Szoó (11-esből) a 83. percben. Szögletarány: 7:3 (2­) a Salgótarján javára. A 13. percben adódott az első helyzet a hazai csatárok előtt, de Berindán lövését Pálla bra­vúrosan kiütötte. A 28. percben Mile 25 m-ről hatalmas lövést zúdított kapura és a felső lécről visszapattanó labdát Szabó szo­rongatott helyzetben mellé lőt­te. A 31. percben Földi 20 m­­ról a jobb kapufát találta el. A 33. percben vezetést szerzett a vendégcsapat. A jobb oldali támadás során Csonka kiugrat­ta Szabót, a gyors szélső elfutott Kovács mellett, középre ívelte a labdát és az egyedül hagyott Glázer a bennragadt Szűcs kapus mellett a jobb ál­ló sarokba fejelt. 1-0 A 44. percben Varga a 16-os sarkánál szabálytalankodott Pö­­löskeivel szemben. Szabó belőt­te a labdát, amelyet Kegye visszafejelt hozzá, másodszorra Szabó kapura lőtt és a kinn ál­ló Szűcs az ártalmatlannak lát­szó labdát beejtette a bal sa­rokba. (Nagy kapushiba volt.) 2-0 SZÜNET UTÁN az első negyedórában a vendég­csapat gépezete működött ola­­jozottabban, a 61. percben mégis szépített a Salgótarján. Szód­i jobb oldalon elfutott, középre ivett labdáját a védők közül jól kimozduló Kajdi öt méter­ről az elmélázó kapus mellett a bal alsó sarokba fejeltek 2-1 Élénkült a játék, nagy nyo­más nehezedett a vendégek kapujára, a hazai csatárok azonban idegesen, sok hibával adogattak. A 83. percben óriási kavarodás támadt a ven­dégek kapuja előtt: a már fek­vő Pálla elhúzta Berindán lá­bát, Tátrai játékvezető azonnal 11-est ítélt• A büntetőből Szoc­s jobb felső sarokba vágta a lab­dát, 2-2 ★ ★ ★ Az első félórában­­ Sal­gótarján mezőnyfölényben játszott, a vendégek azonban szívósan védekeztek, és­ kö­vető emberfogással szűrték meg az erőtlen hazai táma­dásokat. A győriek ellenak­ciókra építették föl jól meg­választott taktikájukat. Két kapufa után, váratlan ellen­­támadásból vezetést szerzett a Rába, sőt közvetlenül a szünet előtt növelte is elő­nyét. Szünet után minden ott folytatódott, ahol az el­ső félidőben abbamaradt. A vendégek gépezete jobban működött, míg a hazaiak az első 15 percben idegesen, kapkodva, sok átadási hibát vétve, de fogcsikorgatva küzdöttek. Nem adták fel a reményt, és az utolsó félórá­ban teljesen beszorították a a vendégeket. A szépítő gól után, büntetőből az egyenlí­tés is sikerült, így szinte a sírból hozták vissza a ha­zaiak az egy pontot.­­ A Rába ETO kapujában Pálla az első gól előtt késlekedett a közbeavatko­zással. A védelemből Pozsgai emelkedett ki, aki különösen, fej­jel hárított eredményesen, Ma­gyar is jól semlegesítette szél­sőjét. A középpályások válta­kozó szerencsével küzdöttek, közülük Mile jelentette a leg­több veszélyt a hazaiak kapu­jára. A csatárok közül Szabó döntő érdemeket szerzett a pontszerzésben. Glázert gólja és igyekezete dicséri. A Salgótarján kapujában Szűcs indiszponáltan védett. A védelem legjobbja Kovács volt, aki sportszerű eszközökkel, nagyon hasznosan játszott. A középpályások közül Kajdi nyúj­totta a legtöbbet," Kissnek ez­úttal nem ment a játék. A csa­tárok közül Berindán elsőrangú mezőnymunkát nyújtott, a töb­biek kevés veszélyt jelentettek­. Tátrai játékvezető nagyvonalú­an, határozottan, kitűnően bí­ráskodott. Kovács Imre: — Sportszerű mérkőzésen, az első félidőben mi, a szünet után a Salgótar­ján játszott jobbam. Dr. Lakat Károly: — A lab­darúgáshoz egészséges önbiza­lom és nem elbizakodottság kell! Rozgonyi István

Next