Népsport, 1978. november (34. évfolyam, 264-289. szám)

1978-11-19 / 280. szám

XXXIV. 280. * 1978. november 19. KERÉKPÁR '78 Pályás élgárdánk megalapozhatja a járót Honi kerékpáros sportunk nem büszkélkedhet nagy tömegekkel. Mindössze 862 igazolt versenyzőt tartottak számon a legutóbbi lét­számelemzéskor. És még ez sem a valós szám, hiszen vagy húsz százalékuk csupán annyira te­kinthető versenyzőnek, hogy ke­rékpáron ül, színes trikóban in­dul egy-egy versenyen. Elsősor­ban azonban a sarki közértbe „teker” el tejért és kenyérért, vagy a barátait biciklizteti az egyesületi csillogó masinán. Nos, ennek a kis létszámnak is csak töredéke pályaversenyző. A legifjabbtól a legkorosabbig lehetnek úgy kétszázan- (Pon­­­­tosan lehetetlen meghatározni, hiszen minden pályás egyúttal országúti is, de fordítva már nem igaz, hiszen csupán a fő­városban van pálya. Ráadásul pályásnak nem is igen nevezhe­tő, az, aki kényszerből, csupán egyesületi pontszerző érdekből ül fel a gépre és tesz meg a sor végén néhány kört.) Ennyi versenyzővel kell gaz­dálkodni, ennyiből kell csapatot kiállítani olyan ellenfelek ellen, akiknél a válogatott keretek áll­nak kétszáz kerékpárosból. Nyilván jelentős lökést ad majd, ha elkészül a szekszárdi pálya is, bár az az igazság, hogy a szekszárdiak az utóbbi években rendszeresen rajthoz álltak a Millenárison. Mi több a jelenlegi legjobb pályásunk, Pá­linkás Csaba is szekszárdi. Időfutamok Aid pontos képet kíván kap­ni pályasportunkról, annak ezért elegendő kimenni a Millenáris­ra. Csak éppen nem mindegy, hogy mikor. Mert mondjuk az Arany Mokka Kupán, rangos külföldi ellenfelek ellen, vagy az országos bajnokságon szép mezőnyöket, komoly küzdelme­ket lehet látni, máskor viszont előfordul, hogy csupán egy ma­roknyi versenyző lődörög a be­tonteknőben. Kemény hazai ve­télkedés nélkül pedig nem le­het komoly sikerre számítani a külföldi pályákon. Az idei pá­lyavilágbajnokságon olyan orszá­goknak sem jutott érem, ame­lyek télen-nyáron használható fedett pályával, számos verseny­zővel rendelkeznek. A körülményeket és a lehető­ségeket figyelembe véve pálya­sportunk — hasonlóan az ország­aihoz — az időfutamokra össz­pontosít. Szakembereink a való­ságtól nem elrugaszkodva az 1000 m-es állórajtos időfutam­tól, a 4000 m-es egyéni és csa­pat üldözőversenytől remélik a tisztes helytállást. A kétségtelenül látványosabb olimpiai szám, a repülőverseny, vagy a VB-n szereplő kétüléses és motorvezetéses nagyon sok nemzetközi összecsapást igényel, nem beszélve a született adott­ságokról. Ezek nem kis részbeni taktikai számok, ezekben nem az órával, hanem az ellenfe­lekkel kell csatázni. Sikeresen vetélkedni pedig csak azokkal lehet, akit alaposan ismer a ver­senyző, akivel már többször összemérte az erejét. Az élmezőny javult Idehaza is egyre inkább hát­térbe szorulnak ezek a számok. Repülőversenyt még hébe-hóba ugyan rendeznek, de a kétülése­seket csak a bajnokságra tolják ki a betonra, a motorok és a „stéher” biciklik pedig lassan a rozsda áldozatai lesznek. Idén például nem is volt motorveze­téses verseny. A három időfutamot figyelem­be véve a sportág vezetése a vi­lágbajnoki kiküldetéshez az or­szágos csúcsbeállítást, vagy a csúcsoknál jobb teljesítményt ha­tározott meg. Ez csupán a 4000 méteres egyéni üldözőversenyben sikerült. 1000 méteren Pálinkás Csaba igencsak reményteli csú­csot hajtott. Rajta kívül a fejlő­dés egyértelmű jeleként Szűr és Zaka is közel került a legjobb eredményhez. Év közben két olyan üldöző csapatot is sikerült összeállítani, amelyik csúcskö­zelébe került. Aztán a kettőből összejött egy csúcsbeállítás. Bár ezekben a számokban az óra dönt, időeredményeket nem mindig szerencsés összehasonlí­tani, hiszen a világon nincs két azonos széljárású, burkolatú, mé­retű pálya, vagyis a nyitott be­tonpályán máshogy kell értékel­ni az eredményt, mint fedett pá­lyán. Az idei VB azonban azon a müncheni fedett fapályán volt, amelyen hat évvel ezelőtt az olimpiai érmekért csatáztak az indulók, így a világ pálya­sportjának fejlődését hitelesen nyomon lehet követni az idő­eredmények összevetésével. Az olimpián 1000 méteren 1:06.44 kellett a győzelemhez, idén 1:05.23, a 4000 méteres egyéni üldözőversenyt akkor szenzációsnak számító ered­ménnyel a norvég Knudsen nyerte 4:45.74-el, most az NDK- beli Malta 4:43.48-al. Csapatban olimpiai bajnokságot lehetett nyerni 4:22.14-gyel, most az aranyéremért 4:17.39-et kellett hajtani. Az olimpán magyar pályás nem állt rajthoz. Az akkori or­szágos csúcsokat összehasonlítva a mostaniakkal hozzávetőlege­sen itt is ugyanolyan a javu­lás, mint a világ élmezőnyé­nél. Vagyis nem közelítettünk, de nem is szakadtunk le. 1000 méteren — talán a csapatszám­ban is — ugyan reményünk volt az előrelépéshez, de a legna­gyobb esélyesünk, Pálinkás Csa­ba, megszegve a szövetség tilal­mát, nem sokkal a VB előtt autóba ült, karambolozott és a VB helyett a kórházban töltötte az augusztus végét. És mivel pályasportunkra még mindig csak az egy-egy jobb versenyző a jellemző, a sok jóból való válogathatóság helyett, ezért ez súlyosan érintette a sportágat. Ki az országutakra! Komolyabb hazai pályabázis­sal a felnőtt-junior korosztály­ban csak az FTC rendelkezik, a többi szakosztály csupán egy­­egy jobb kerékpárost tud adni. És mivel a felkészülés a sport­egyesületekben történt, lényeges volt az FTC helytállása. Nos, a Ferencvárosra ugyanaz mondha­tó el, mint a sportágra, nem lé­pett előre, nem esett vissza. Az üldöző csapatszámban például csupán az FTC érte el az L osztályú szintet. A többiek, bi­zony, képtelenek komoly csapa­tot összehozni. Az utánpótlásban KSI-fölény tapasztalható. A még ifjúsági korú Zaka István sze­mélyében a sportiskolások adták a Pálinkáshoz hasonló, nagy re­ményekre jogosító tehetséget. Vagyis a nemzetközileg is mér­hető élvonalba áramlás tovább­ra is csak vékony erecske. Szakmai szempontokat figye­lembe véve továbbra is gondot okoz, hogy — elsősorban a 4000- es versenyzők — a pályások csak ímmel-ámmal vesznek részt az országúti versenyeken. Pe­dig számos példával lehetne iga­zolni, hogy a pálya-világbajnok­ságokon érmeket szerzők — az NDK-beli Unterwalder, Huschke, Durpisch, a szovjet Oszokin, az olasz Pizzoferrato — rangos or­szágúti körversenyeken is kitű­nően szerepelnek. Hozzátartozik a felkészülésükhöz! Ugyanakkor nálunk a 4000-es csapatunkból Pálinkás és Szűcs Gábor a komolyabb hazai egyé­ni versenyeken egy 15. Szűr István egy 2., Zaka pedig egy 1. helyezést ért el. Sarkadi még ennyit sem. Tizenkét verseny­ből nem volt több helyezésük! A közeljövőben továbbra sem lehet arra számítani, hogy a sok tehetséges, nagyreményű pályás egymást ösztönözve sza­lad a világ élmezőnye után. A versenyzői létszám nagyobb nö­vekedésére sem számíthatunk. Azokkal kell gazdálkodni, akik most vannak. És évek óta nem volt — természetesen önmagunk­hoz, a nemzetközi középmezőny­höz mérve — ilyen tehetséges élgárdánk. Olyanok, akikből még sokat lehet kihozni 1 Kocsi Tibor Campiat pontok a pályabajnokság alapján felnőtt junior s serdülő­i £ KSI 19 __ 37 32 88 FTC 39 13 163 71 Szek­szárd8 293 8 48 MTK-VM— 5 10 26 41 Tipográfia 3 8 — 15 26 Építők SE— 118 — 19 Ganz-M* 145 —­­ — 19 Csepeli 14— — 15 BVSC— 2 4 2 9 SZVSC— — 4 — 4 PMSC— — 4—4 i­v A Fülöp-szigeteken jártunk (HL) A LEGKISEBB ELNÖK A FIBA alapítása 50. évfordulójának ünnepségeit 1982- ben Genfben rendezik. Ugyanabban a városban, amelyben 1932. június 18-án életre keltették a szövetségek- A sportág elnöksége már készül az ünnepre. A manilai ülésen kör­vonalazták az eseményhez méltó programsorozatot. A közel fél évszázad alatt az amatőr kosárlabdázóknak eddig öt el­nökük volt. 1932-től Léon Bouffard (Svájc), 1948-tól Wil­­lard N. Greim (Egyesült Államok), 1980-tól Antonio dos Reis Cameiro (Brazília), 1968-tól Abdel Moneim Wahley (Egyiptom) és 1976-tól mind a mai napig Gonzalo Lito Puyat II (Fülöp-szigetek)­Az utóbbi elnök az első Ázsiából. Kevesen ismerik, csak a legrangosabb eseményeken tud személyesen megje­lenni. Tekintélyes üzletember, bankigazgató, s egyben acél­művek elnöke — a kosárlabda „csak” a szenvedélye. Mind­ezt ránézésre senki sem mondaná róla. Az óriások sport­jának elnöke — termetve — az eddigiek közül a legkisebb, a legtöbb kosárlabdázó mellett eltörpülne. — Mit csináljak? — szabad­kozott beszélgetésünk kezdetén nevetve. — Nálunk, a Fülöp­­szigeteken többségében csak ek­korára nőnek az emberek. Ma­gam is kosárlabdáztam, hasonló­ra nyúlt honfitársaim között, meg is álltam a helyem. Ma már nem játszom, megelégszem a sportág támogatásával. A manilai elnökségi ülésen is felvetődött a visszatérő kérdés: a magasság korláto­zása. Mi erről a véleménye­­ mint fülöp-szigetekinek és mint FIBA elnöknek? — Számomra pillanatnyilag ez a legnehezebb kérdés. A mi nemzeti válogatottunk legmaga­sabb játékosa 187 centiméter. Országunkban imádják a kosár­labdát, az iskolákban, játszóte­reken mást sem játszanak. Az élcsapatok nagyon keményen készülnek. A 210—220 centimé­teres kosárlabdázókat felvonul­tató válogatottakkal szemben azonban igazán nagy eredmé­nyeket soha nem érhetünk el. A kosárlabda világsport, a vi­lágelsőség kivívása azonban számos nemzet számára szinte kizárt dolog. Nekünk, fülöp-szi­­getekieknek az a véleményünk, hogy osszák szét a mezőnyt. Külön, rendezzenek bajnokságot a 180 centiméter alattiaknak és­­ külön a felettieknek. Ebben az­­ esetben már nem a jobb a testi­­ adottságok, hanem a jobb fel­­­­készültség döntene. Röviden ez tehát a nem is Fülöp-szigeteki, hanem, mondhatni, ázsiai állás­pont. Mint a FIBA elnöke sem felejthetem, hogy hol születtem, hol élek. A szabályok azonban nem egy-egy ember, jelen eset­ben egy elnök elképzelései sze­rint módosulnak, hanem a tes­tület közös álláspontja alapján. Nézetünkkel évek óta kisebb­ségben vagyunk, így természete­sen tiszteletben kell tartanunk a többség akaratát. A tiszteletet a világbaj­nokságon minden vonatko­zásban megnyilvánult. Mit jelentett hazájának erkölcsi­leg, szakmailag, anyagilag a rendezés? Elégedett-e az eredményekkel? — Anyagi mérleget még nem készítettünk. Egy-egy világver­seny értékét pénzben különben sem lehet mérni. A világbajnok­sággal egyidőben adtunk otthonit a férfi junior Ázsia-bajnokság­­nak. A fiatalok délelőtt játszot­tak, délután pedig megtekinthet­ték a „nagyok” mérkőzéseit. Remélem, sokat tanultak. Szá­munkra ez a fontos. És persze, a szurkolók érdeke. A Fülöp­­szigetieken sorozatban zajlanak a rangos sportesemények. 1975- ben Ali és Frazier az Araneta Coliseumban döntötte el a ne­hézsúlyú profi ökölvívó-világbaj­noki cím sorsát. A kosárlabda­­világbajnoksággal egyidőben Ba­­gyióban Karpov és Korcsnoj sak­kozott, nemsokára a legjobb te­niszezők látogatnak hazánkba. A sportért minden áldozatot vál­lalni kell. A férfi világbajnokság Ázsiában került megrende­zésre. Jövőre a női világbaj­nokságra Dél-Koreában. Ugyancsak Ázsiában kerül sor. A következő férfi világ­­bajnokság házigazdája Ko­lumbia, a nőié pedig Pa­raguay, tehát két dél-ame­rikai ország. Szerencsésnek tartja-e a párhuzamos ren­dezést? — Nem, de a szabályok értel­mében valamennyi ország je­lentkezhet. Közöttük szavazás dönt. Az eredményt el kell fo­gadnunk. A FIBA taglétszáma Ma­nilában százötvenre emel­kedett. Különböző társadal­mi rendszerű országokat, más és más színű, fej­ú, val­lási embereket tömörít. Ho­gyan sikerül közöttük a za­vartalan együttműködést biztosítani? — Mint köztudott, nyolc or­szág alapította a FIBA-t. Az induláskor a majdani ekkora népszerűségről még a sportág leglelkesebb hívei sem álmod­tak. A FIBA a kezdet óta min­den országgal, szövetséggel a kapcsolatteremtésre törekszik. A kosárlabdatársadalom egy nagy család, nem ismerünk megkü­lönböztetést. Manilában kényte­lenek voltunk Dél-Afrika és Rhodesia FIBA-tagságát felfüg­geszteni, mert diszkriminációs politikát folytatnak. Mi nem tűrünk semmiféle diszkriminá­ciót. A világ kosárlabdasportja két részre oszlik: amatőrre és profira. A két tábor az elkövetkezőkben közeledik vagy tovább távolodik? — Napjaink kosárlabda-életé­nek ez a legizgalmasabb pontja. Irigyelem a teniszezőket, akik a világ legjobbjainak már közös versenyeket rendeznek. Az együttműködés nyilvánvalóan a fejlődést szolgálja. Napjaink­ban már nem lehet olyan kris­tálytisztán kimutatni, mint a múltban: ki az amatőr és ki a profi? Meddig amatőr a játékos és mettől profi? A FIBA Ma­nilában módosította a­z amatőr sportoló fogalmat A jelenlegi körülmények ama kényszerítet­tek bennünket, hogy szerény en­gedményeket tegyünk. Az olim­piai eszmét természetesen tisz­teletben tartjuk. A jövőben ese­tenként biztosítjuk a lehetőséget arra, hogy az amatőr és a profi csapatok mérkőzzenek. A kosárlabda szabályai gyakran módosulnak, fino­modnak. Amennyire hasznos ez az élsportban, ugyan­olyan káros a tömegsport­ban, hiszen egyre bonyolul­tabb a játék. Iskolai szin­ten nehéz követni a válto­zásokat. Várhatóak-e további jelentős módosítások? — A sok változás is azt iga­zolja, a sportág fejlődik. Az edzők rendre valami újjal ruk­kolnak elő, korábban ismeretlen technikai és taktikai elemekkel jelentkeznek. Ezek közül sokat meg kell tartani, néhánnyal szemben azonban fel kell venni a harcot,, mert a játék szépségé­nek rovására mennének. A sza­bálymódosítások kizárják a vad­hajtásokat. Úgy érzem, sikerült száműznünk a pályáról a dur­vaságot is. Felzárkózik-e a női ko­sárlabda a férfi mellé? — A lányok berobbantak a sportágba. Az olimpián már ők is játszhatnak az aranyéremért, ez pedig önmagáért beszél. Kü­lön öröm, hogy már valamennyi földrészen az érdeklődés közép­pontjába kerültek a női mérkő­zések. Találkozóikon a küzdelem és a szépség egyaránt gyönyör­ködtető. Már nem sok hiányzik a fél évszázados jubileumhoz. Mit vár a következő ötven évtől? — A kosárlabda továbbra is a legközkedveltebb játék ma­rad. A maga módján hozzájárul a népek közötti barátsághoz. Az elkövetkező években e politikai ellentétek elsimulnak. Már sem­­­m­i akadálya nem lesz annak, hogy a nagy nemzetközi verse­nyeken a legjobbak egyöntetűen rendre felsorakozzanak. ___ Gyárfás Tamás t ^ N­ ^ fi 11 • pe oe »o "11 leli örömök A Műjégpálya pénztárai előtt napok­ óta hosszú sorok­ kí­gyóznak. Kicsik és nagyok szeretnének mielőbb bejutni, hogy kipróbálják korcsolyájukat. A jégen aztán kinek így, kinek úgy sikerül. Van, aki csak csetlik-botlik, de a több­ség könnyedén siklik tova. Persze, azoknak sincs okuk elke­seredésre, akik többet csúsznak a nadrágjukon, mint a kor­csolyán. A tél hosszú, lesz még idő a tanulásra, a „mes­terfogások” elsajátítására. De jó lenne már odabent lenni ! No, még egy pillanat, felcsatoljuk a korit, aztán V­asgyil Elkeseredésre semmi ok, apu majd segít Egymás kezét fogva, könnyebb a tanulás „Nagyüzem” a nagy körben ZÁHONYI IVÁN KÉPRIPORTJA NÉPSPORT 5

Next