Népsport, 1978. december (34. évfolyam, 290-314. szám)

1978-12-07 / 295. szám

XXXIV. 295. ♦ 1978. december 7. A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI Szombaton délelőtt Salgó­tarján város, szerdán dél­után pedig a salgótarjáni já­rás grundbirkózóversenyének döntőjét rendezték meg a nógrádi megyeszékhely sport­­csarnokában, illetve a kazá­ri általános iskolában. A te­rületi döntők most már gyor­san peregnek: Balassagyar­mat következik, aztán a pásztói járás ... Elvégre de­cember 16-án 14 órakor a salgótarjáni sportcsarnokban már a megyei döntő kezdő­dik! Nógrád megyében hamar népszerű lett az új küzdőjá­ték. Mint arról Répássy László, a megyei TSH cso­portvezetője beszámolt, mint­egy háromezer általános is­kolás fiú kapcsolódott az Ed­zett ifjúságért mozgalom je­gyében meghirdetett versen­gésbe. Négy iskola háziverse­nyén is száz felett volt az indulók létszáma: Pásztón száznegyvenen, a balassa­gyarmati Ifjúság úti általá­nosban százhúszon, a salgó­tarjáni Rákóczi úti iskolában száztízen álltak a küzdőkör­­be­n és Somoskőújfalun is száznál többen. Kinevezések Az OTSH elnöke dr. Nádori Lászlót egyetemi tanárrá, dr. Istvánfi Csabát egyetemi do­censé nevezte ki. Egyben dr. Nádori Lászlót a Testnevelési Főiskola tudományos rektorhe­lyettesi, dr. Istvánfi Csabát a tanulmányi rektorhelyettesi teendők ellátásával bízta meg. A kinevezési és a megbízási ok­mányt dr. Maróti János, az OTSH elnökhelyettese adta át. Győr-Sopron megyei hírek • A felvonóval és melegedő­vel felszerelt sípályát december 1-én adták át Nyúl községben. • A megye legjelentősebb 40 sportegyesületének elnökei ré­szére december 4. és 7. között továbbképző tanfolyamot tarta­nak Mihályiban. • A VITECH ipari szövetke­zet sportegyesületet alapított, amely sí- és természetbarát szakosztályt működtet. A szö­vetkezet a győr melletti Páz­­mánd faluben 1003 m hosszú felvonóval ellátott sí- és szán­kópályát létesített. • A megyei labdarúgó-baj­nokságért november 19-én leját­szott Mosoni Vasa,—Soproni Vasas mérkőzés pályán elért eredményét óvás alapján játék­vezetői műhiba miatt megsem­misítették és a mérkőzés de­cember 10-én Mosonban történő újrajátszását rendelték el. Véglegessé vált, hogy Győ­rött a kórház bővítése miatt ez év végén felszámolásra kerül a MÁV DAC Lenin-üigeti sportte­lepe. Az új MÁV DAC-pálya építése gyorsított ütemben fol­­yik, de így is csak 1979 végén kerülhet sor annak átadására. Ezért a tavasszal a győri mű­szaki főiskola sporttelepén (volt Pos-tá-0'’'va) játssza mérkőzé­seit az NB II-es győri vasutas­­csapat. A jövő évi franciaországi EB- re történő felkészülés miatt szo­katlanul korán, már január 1- án megkezdődik a férfi és a női röplabda-bajnokság. A szo­kásos ligaértekezletet és a baj­nokság sorsolását december 8-án, pénteken 17 órai kezdettel tart­ják az MRSZ Dózsa György úti helyiségében. A­igaértekezlet keretében adják át az 1978-as bajnokság és a Felszabadulási Kupa érmeit is A Magyar Sí Szövetség el­nöksége megtartotta alakuló ülését. A szövetség elnöke Györgyi Béla, főtitkára Holéczy Tibor, Elnökségi tagok: Bes­e­­nyei János, Csontos­­József, Ko­vács Barna, Kővári Károlyné, Schiffer­né- - Salasig János Szálai T­é,azvs­z- - Irasek Iván és Kosival­ Zoltán. Salakmotoros 5x1 ■ Prágába, a Matakov gyár­ba és a dividovi Java gyárba utasig héven Nádasdi János, a MAMSZ salakmotoros bizottsá­gának vezetője és Koroknái Je­nő technikai vezető. A két szak­ember négyszelepes salakmoto­rok beszerzéséről tárgyal. ■ Először fordul elő a sport­ág történetében, hogy jövőre a felnőtt egyéni világbajnoki fu­tamokon Magyarországot nyolc versenyző képviselheti, míg a junioroknál négy salakmotoros indulhat. Az idén öt felnőtt, il­letve három junior reprezen­tánsunk volt. ■ Francy Novak, a FIM (Nemzetközi Motoros Szövetség) jugoszláv alelnöke megtekintet­te a Szegedi Volán idén elké­szült salakmotoros pályáját és világszínvonalúnak ítélte. Ugyancsak felülvizsgálta a deb­receni és a miskolci stadiont, s több hiba kijavítására hívta fel a figyelmet. ■ Elkészült a salakmotoros országos bajnokság 1979. évi ki­írása. Jövőre csapatban, egyé­niben és párosban bonyolítják le az I. és a II. osztályú baj­nokságot. ■ December a szakosztályi évzárók és díjkiosztók hónapja. A két legsikeresebb egyesület közül a miskolciak december 1- én találkoztak, a debreceniek 16-án búcsúznak az esztendőtől. Nagy nemzetközi úszóverseny színhelye lesz december 15-én és 16-án a Komjádi-uszoda. A KSI és a Bp. Honvéd vendégeként rangos külföldi úszók szerepel­nek az összecsapáson. Az már biztos, hogy 5—5 angol, cseh­szlovák és lengyel, valamint 15 olasz úszó áll rajthoz. Az Egye­sült Államokból is, érkezett vá­lasz. Seat Matsuda, Marc Chat­­field , és Scot Gordin érkezését ígérték. A meghívott Bruce Fur­ni­ess betegség miatt lemondta az utazást. Várható azonban, hogy Tim Shaw, Joe Button és Cynthia Woodhead közül vala­melyik világbajnok Budapestre látogat★ Harmadszor ültek fehér asz­talhoz a vasi NB-s labdarúgó szakosztályok és klubok vezetői. Ezúttal a Sabaria volt a házi­gazda. Nagy János, a megyei TSH elnöke javasolta, hogy az NB-s klubok nyáron szervezze­nek „focisulit”, ezzel is segítve az utánpótlást. Szó volt arról is, hogy a felkészülés végén, a bajnoki nyitány előtt Sárváron az új sportcsarnokban terem­tornán venne részt a Haladás VSE, a Sabaria és a Répcelak. KK-döntő A labdarúgó Közép-Európa Kupa döntőjét december 13-án 15.30 órakor Belgrád­­ban a JNA-stadionban játsz­­sza a Partizán Belgrád a Bp. Honvéd együttesével. A mér­kőzést a Wencl (Poucek, Szilvási) csehszlovák játék­vezetői hármas dirigálja. A találkozó után dr. Terpitkó András, a KK-bizottság el­nöke adja át a győztesnek a kupát, valamint az arany- és ezüstérmeket a döntő résztvevőinek. Nemzetközi játékvezetőnk, Kiss Kálmán lesz a vezetőbírója de­cember 16-án a svájci Bienne­­ben a WRC Bienne—Dynamo Berlin férfi röplabda KEK-visz­­szavágónak. Ugyanezen a napon a Blau-Gleb Wien—OK Rijeka női KEK-visszavágót Bécsben Szele Dénes vezeti. ★ Nemrégiben olyan hír terjedt el, hogy a DVTK megszünteti az ötven főt foglalkoztató tenisz­szakosztályát és a különböző felnőtt csapatbajnokságoktól vissza is léptek. Ezzel szemben az egyesület elnöksége megerő­sítette a szakosztályvezetést, s a teniszezők december 10-től már az új sátortetős csarnokot is használhatják.★ A Budapesti Labdarúgó Szö­vetség edzőbizottsága december 11-én, hétfőn 16 órakor a Váci utca 62. szám alatti épületében a BLSZ I. és II. osztályú csa­patainak edzői részére tovább­képzést tart. Az előadás témája a téli felkészülés módszertani kérdéseinek megbeszélése lesz. A vitaindító előadást Thoman Antal, az Építők SC vezető ed­zője tartja, ezt konzultáció kö­veti.★ Budapesten a VI. kerületi ál­talános iskolák úszóbajnoki december 13-án délután rende­zik meg a kerületi tanuszodá­ban. A versenyen ötödik-hato­dik osztályos pajtások indulhat­nak, s minden iskola egy-egy fiú- és lánycsapattal vehet részt a 6x50 méteres gyorsváltóban amely egyben a kerületi úttörő olimpia döntője lesz. I Sportsimsor CSÜTÖRTÖK ASZTALITENISZ, ly Magyarország — Franciaország Szuper Liga-mér­kőzés. Sportcsarnok, 17 óra. KOSÁRLABDA. A Bajnokcsa­patok Európa Kupájáért. Férfiak. Bp. Honvéd — Zamalek SC (egyip­tomi), Városmajori csarnok, 18. NB II. Férfiak. Közép. Zalka M. Főiskola—Esztergomi Vasas, Baj­­társ u., 13. Nyugat. H. Táncsics SE—Somogy megyei Építők, Ka­posvár, Kossuth u., 18. ÖKÖLVÍVÁS. Az országos ser­dülő bajnokság selejtezői, Nyír­egyház­a, Stadion, 17. SAKK. Országos férfi és női bajnokság, 5. forduló, II., Budai László u. 1 — 3., 16. Síoktatás Galyatetőn Hazánkban is egyre nő a téli sportok kedvelőinek tá­bora. Egy-egy havas hétvé­gén síelők ezrei özönlik el magasabb hegyeinket. Saj­nos, az alapvető szakmai is­meretek hiánya miatt a cso­dálatos száguldás közben sok balesett is történik. Pedig a síelés nem ördöngösség, de legjobb, ha szakember is­merteti meg a kezdőt a síe­lés „tudományával”. A síoktatás azonban „hiánycikk” nálunk. Ezen a helyzeten próbál most eny­híteni a Galya SK. A sí­klub december 16-tól már­cius 3-ig, egyhetes turnusok­kal sítanfolyamokat rendez a festői szépségű Galyate­tőn. A rendezők a napi két oktatás mellett szállásról, teljes ellátásról és sífelvonó­­használa­tról gondoskodnak. Nemcsak kezdők, hanem már síelni tudók jelentkezé­sét is elfogadják a követke­ző címen: G­alya SK 3254 Galyatető, vagy Budapesten a 685—324-es telefonszámon. * ★ A Vasas SC fiataljai decem­ber 11-én 17 órakor tartják ifjú­sági parlamentjüket a klub Fáy utcai sporttelepén. Az egyik leg­nagyobb hazai sportegyesület fiataljai összejövetelükön számot adnak arról, mi történt a leg­utóbbi parlament óta, s megvi­tatják a jövő terveit is. ★ Kiskunfélegyházára került az Edzett ifjúságért rajzpályázat első díja. Jaksa Mihály és Jak­­sa Katalin nyerte a Centrum Áruház 5000 forintos vásárlási utalványát, valamint a Sport­­propaganda Vállalat 1000 forin­tos díját. 3000 forintos vásárlási utalványt nyert a salgótarjáni Nagy Bála, 2000 forintos utal­ványt a budapesti Erkel László. A sikeres rajzpályázat győzte­seit a Centrum Áruház írásban értesíti.★ Két mérkőzés­ből álló csapat­találkozóra az NSZK-ba utazott ifjúsági ökölvívó együttesünk szerdán reggel. A 8-án D­ort­­mundban és 10-én Werdenben szorítóba lépő együttes edzői Kencz József és Fekete Lajos. A versenyzők: Csuti, Vá­radi, Botos, Csjef Z., Csjef I., Kalá­­nyosi, Kottán, Bácskai, Jánczos, Hogil G., Hranek L., Csépány, Rimóczi és Alvics. RÁDIÓ, TÉVÉ Csütörtök. Rádió. Kossuth-adó. 19.15: Közvetítés a Magyaror­szág—Franciaország asztalite­nisz Szuper Liga-mérkőzésről. 22.15: Sporthírek. Petőfi-adó. 5.55 és 6.55: Torna. 10.50: Dél­előtti torna. 18.33 és 20.33: Köz­vetítés a Magyarország—Fran­ciaország asztalitenisz Szuper Liga-mérkőzésről. Televízió. Budapest. 8.30: Té­vétorna. 17.00: Különös japán sportok. Az oikido. 18.30: Tele­sport. 19.30: Tévétorna. II. mű­sor. 20.00: Magyarország—Fran­ciaország asztalitenisz Szuper Liga-mérkőzés. Közvetítés a bu­dapesti Sportcsarnokból. Szlo­vák tv. 19.30: Sportvetélkedő. II. műsor. 21.50: A női kézilab­da VB hírei.★ Telefontestnevelő (176—166, 17 —22 óráig). Csütörtök: Úszni télen is lehet — de hol? IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti. A várható időjárás csütörtök es­tig, elsősorban az ország nyugati felén növekszik meg időnként a felhőzet, s ott lehet gyenge hó­­szállhigózás. A hőmérséklet csúcs­értéke —2—7 fok között várható. KÖZLEMÉNY Az „Egésznapos riport” c. tele­víziós produkció keres­ olyan kü­lönböző korú nőket és férfiakat, akik hajlandók levágatni a haju­kat. Jelentkezés: XII. 9-én 10 — 12 óráig, XIX 11-én 13 —15 óráig és 17—18 óráig. Budapest, XIV., Lu­­mumba u. 174. V­álogfutottaink már 1­979-re készülnek A Hotel Délibáb után Tata és csapatbajnokság Amikor az év nagy súlyeme­lőversenyei véget értek­, sem a sikerek, sem a „sebeik” nem tartották vissza súlyemelőinket, hogy megkezdjék az 1979. évi felkészülést. Alig két heti pihe­nő után Hajdúszoboszlóra, a Hotel Délibábba vonultak, ahol edzés, pihenő, fürdő volt az előkészítő program, s novem­ber 20-tól huszonnégy verseny­zővel megkezdődött Tatán a közvetlen alapozás. Az erősen bővített keret ér­dekessége, hogy Benedek János­­ visszavonulása miatt, Kovács István pedig azért hiányzik be­lőle, mert nem tudja a pehely­súlyt tartani. Igaz, Stark is súlycsoportot változtatott, de a középsúlyban is éremesélyes le­het, s lehetséges, hogy Kőszegi is feljebb indul, de ... Szóval, nála sincs meg minden garan­cia, hogy új súlycsoportban is képes lenne a sikerek megis­métlésére !... Annál érdekesebb, hogy jó erőkkel jelentkeztek a fiatalok. Többek között az ifjúsági és felnőtt világbajnok Lénárt, to­vábbá Sinkovics, Dobó, Balázs is helyet kapott, s Kazinczi, Mandzák, Szabó Ferenc, Réti is a holnap ígérete. A napi edzések már az olim­piai program végrehajtását je­lentik, s most az a legfonto­sabb célkitűzés, hogy a helyes technika megtartása mellett nö­veljék az eddig elért erőszín­­vonalat. A keretben súlycsoportonként általában két versenyző találha­tó, de az 52 és a 75 kg-osok hárman vannak, míg a 82 kg­­ban öt jelölt küzd a válogatott­ságért. Az idén már csak az egy hét múlva lezajló csapatbajnokság hoz változatosságot a fárasztó felkészülésbe, míg jövőre a feb­ruári CSB-nyitány után a Duna, illetve a Druzsba Kupa előzi meg a május végén lezajló, szó­fiai EB-t, amelyet júniusban a debreceni ifjúsági VB követ, s csak októberben kerül sor a felnőtt világbajnokságra. Háro­mzszáznegyvenkét edzés A szűkített birkózókeret már az elmúlt héten meg­kezdte felkészülését a jövő év nagy eseményeire, az áp­rilisi bukaresti kötött- és sza­badfogású Európa-bajnokság­­ra, valamint az októberben sorra kerülő világbajnokság­ra, amelyet az Egyesült Ál­lamokban rendeznek. Mindkét keret a főváros­ban folytatja a felkészülést hétfő óta — most már bő­vített létszámmal, összesen hatvan birkózó alapoz. A felkészülési terv nagyon alapos, hiszen már előre meghatározza az év leglé­nyegesebb feladatait — napi ütemezéssel! Eszerint 342 ed­zés lesz az idényben, ebből 48 állóképesség-fejlesztő, 59 erősítő jellegű, 117 küzdő, 46 kiegészítő és 72 technikai ed­zés. Az Európa-bajnokság előtt hat nemzetközi versenyen vesznek részt az élvonalba tartozó birkózók és ugyan­csak hat nemzetközi verseny előzi meg az őszi nagy via­dalt, a világbajnokságot is. Tíz nap A kajak-kenu válogatott közös felkészülésének kezdete óta tíz nap telt el. Erről a tíz napról, a szövetségi kapitány egyik munkatársa, Hajba Antal edző így számolt be: " Az időszaknak megfelelően főleg erő-, és állóképesség-fej­lesztő edzéseket tartunk, s me­rem állítani, hogy nagyon so­kat. Délelőttönként általában nyolc kilométeres mezei futás van műsoron vagy a Cooper­­teszt, délutánonként a háromne­gyed óráig tartó gimnasztikát ugyancsak háromnegyed órás, kifejezetten erőfejlesztő edzés követi. Emellett hetente kétszer úszni járunk, illetve ugyancsak hetente kétszer a tanmedencé­be. Nagyon jó kis gárda (pon­tosabban nem is olyan kicsi) került most be a keretbe, öröm velük dolgozni__ NÉPSPORT 7 Dr. Szívós: „Mindent bepótolni..." A vízilabda-válogatott hét­főn kezdte el a közös felké­szülést. Bár az OSC csak kedden utazott Barcelonába, a BEK-döntőre az orvosegye­temisták felmentést kaptak. — A világbajnokságot kö­vető első közös összejöve­telen szívesen részt vettünk volna — mondta csapattár­sai nevében is dr. Szívós István. — A mi edzésmun­­kánk egyelőre azonban még más jellegű. Nyerni szeret­nénk a BEK-ben, aztán valóban mindent a váloga­tott érdekei alá kell helyez­nünk! Január 8-tól Ausztriá­ba téli alapozásra utazunk, nekünk tehát nincs megál­lás. A bajnokság, a VB, az MNK-döntő, a BEK-mérkő­­zések valóban futószalagon követték egymást. Remélem, a mulasztás ellenére senki sem tart­­ minket „lógósok­nak”. Különben is: igyek­szünk mindent bepótolni... Februártól már versenyek A jövő évi ökölvívó EB-re készülő keret december 5-én megkezdte felkészülését a má­jus 5-én Kölnben kezdődő nagy eseményre. Hat súlycsoportban vannak jelöltjeink az EB-re, három olyan súlycsoportban például nincs, amelyekben a tavasszal a világbajnokságon indítottunk versenyzőt. — Belgrádban pehelysúlyban Dezamits volt a magyar színek képviselője, de őt az utóbbi idő­ben orrsérülése zavarta, sokat kihagyott — ad magyarázatot Kellner Ferenc, a válogatott ve­zető­edzője. — Kisváltósúlyban Juhász indult a VB-n, ő pedig vesebántalmakkal orvosi keze­lésre szorul. A középsúlyú Götz végleg befejezte versenyzői pá­lyafutását. Nagy váltósúlyban a világbajnokságon sem indítot­tunk versenyzőt __ Most 10 napig közösen ké­szülnek ökölvívóink , majd ja­nuár 5-től folytatódik a közös felkészülés. Február 10-től az­tán már a szorítóban is kell bizonyítaniuk. A hazai verse­nyek mellett Szófiában és Bu­karestben indulnak nemzetkö­zi versenyen, itthon pedig Buda­pesten és Szegeden mérkőznek meg a csehszlovák válogatottal, a fővárosban és Miskolcon a finn ökölvívócsapattal mérik össze tudásukat (áprilisban), míg a hazai legrangosabb fel­készítő esemény a március­­vé­gén rendezendő Honvéd Kupa lesz, amelyre 14 ország verseny­zőit várják. Összeállították az atlétakereteket A MASZ elnöksége legutóbb vezetés által összeállított új elnökség korábbi határozata csak jövő ősszel jelölik ki, így válogatot jelöltek A- 1 Az 54 tagú felnőtt A-keret tagjai: Babály Lászó, Nagy Ist­ván, Hornyacsek Nándor, Fóris László, Bodó Béla, Orosz Irén, Pál Ilona, Petri­­ka Ibolya, Forgács Judit, Halmosi Zoltánna, Mohácsi Éva, Siska Xénia (rövidtáv­futók és gátfutók), Paróczai András, Gergely Béla, Ze­­men János, Hrenek János, Kispál László, Török János, Horváth Béla, Kerékjártó István, Szekeres Ferenc, Ko­csis László, Lázár Magdolna, Lipcsei Irén, Váczi Éva (kö­zép-, hosszútávfutók és aka­dályfutók) , Stankovics Imre, Szálas János, Sátor László (gyaloglók), Jámbor József, Makó Ernő, Novobáczky Jó­zsef, Szalma László, Katona Gábor, Bakosi Béla, Mátay Andrea, Erdélyiné Szabó Il­dikó, Pap Mária, Zarnóczai Klára (ugrók), Szabó László (Videoton), Faragó János, Szauer Pál, Németh Miklós, s ülésén jóváhagyta a szak­­válogatott atlétakereteket. Az alapján az olimpiai keretei a következő idényre a felnőtt ,s B-keretben készülnek. Boros Sándor, Paragi Fe­renc, Tamás Gábor, Zeitler Kálmán, Herczeg Ágnes, Tóthné Csőke Katalin, Fe­kete Viktória, Janák Mária, Lázárné Sopuch Margit, Vá­gási Aranka (dobók), Kiss Árpád, Papp Margit (össze­tett versenyzők). A felnőtt B-keretbe 20 rö­vidtávfutó és gátfutó, 21 kö­zép-, hosszútávfutó és aka­­dál­yfutó, 7 gyalogló, 15 ug­ró, 20 dobó és 9 összetett versenyző került. Az utánpótláskeret 130 huszonkét éves és fiatalabb versenyzőből áll. Az ifjúsági válogatott keretben 135 at­léta kapott helyet, köztük több serdülő korú is. A kétcsoportos felnőtt ke­ret összeállításához Fejes Zoltán, a MASZ vezető­­­ed­zője a következő megjegy­zéseket fűzte: — Az A-keretbe soroltuk azok­at a felnőtt atlétákat, akiknek munkájával teljes mértékben elégedettek va­gyunk, eredményeikkel már bizonyítottak, és ők alkotják majd a válogatott csapat ge­rincét. Melléjük került né­hány nagyon tehetséges, di­namikusan fejlődő fiatal, aki bár még junior korú, de már a felnőtt rangsorban is elöl áll. Természetesen az A-cso­­port felkészülését fokozott figyelemmel kísérjük és rendszeresen ellenőrizni fog­juk. A B-keretben szerepel­nek azok a tapasztalt, idő­sebb versenyzők, akik a vá­logatott viadalokon még szó­ba jöhetnek, továbbá olyan fiatalabb, az utánpótláskor­­ból alig kinőtt versenyzők, akik rövidesen beérhetnek és nagyobb feladatok megol­dására is alkalmasak lehet­nek. Sajnos, az utóbbi idő­ben elég sok sérülés fordult elő, s jelenleg is több keret­tag még nem végezhet tel­jes értékű edzéseket. A programnak megfele­lően a versenyzők felkészü­lése szakosztályaikban a sé­rültek kivételével november elején megkezdődött. A meg­hívott felnőtt kerettagoknak most tartották meg minden szakágban az első központi felmérést.

Next