Népsport, 1979. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1979-06-30 / 153. szám
XXXV. 153. ♦ 1979. június 30. Portyák, átigazolási és frissítési tervek (Folytatás az 1. oldalról) az már bizonyos, hogy visszavágó mérkőzésekre utaznak majd Trencsénbe és Eperjesre. A PMSC kapust és csatárt keres A Pécsi MSC egy kapust és egy bal oldali csatárt igazol. Ez irányú tárgyalásai folyamatban vannak és július 3-ra várhatóan minden tisztázódik. A 18-as keretből csak Fiedlert, a tartalékkapust engedik el, a többi játékosra igényt tartanak. Lingl, Szájer, Jónás és Zsolt viszont— ők nem tartoznak a 18-as keretbe — megkapták a távozási engedélyt. Fiataljaik közül senkit sem engednek más klubba. Szőcs János vezetőedző szerződése 1980. június 30-ig szól. A felkészülést július 16-án kezdik. Pécsett. Baracs Ferenc, a PMSC elnöke közölte, hogy tárgyalnak egy spanyol túráról, s ha létrejön, Pécsett is lesznek nemzetközi mérkőzések. PVSK: Ráfit visszaadták Az újonc pécsi NB I-es csapat, a PVSK munkáját változatlanul Hónai István irányítja, szerződése 1980 derekáig szól. Július 16-án kezdenek, a bajnokság előtt valószínűleg három mérkőzést játszanak Eszék környékén. Szó lehet egy lengyelországi túráról is. — Átigazolási tárgyalásaink egyelőre folynak — mondta Mátis Géza, a PVSK elnöke. — A bajnokságot nyert keretből Ráfit vissza kellett adni a Pécsi MSC-nek, mivel kölcsönjátékos volt. A csepeli Somogyi — Debrecenben — Debrecen NB I-es labdarúgócsapata, a DMVSC hazai környezetben, a Nagyerdőben készül a bajnoki mérkőzésekre és a Közép-Európa Kupára — mondotta Szombati András, a klub ügyvezető elnöke. — A csapatot, hogy a legmagasabb osztályban is megállja a helyét, néhány új játékossal erősítjük. Somogyi, a Csepel középpályása kiadatással már aláírta az átigazolási lapot, ugyanúgy Barta, az Eger csatára. Több játékossal még folynak a tárgyalások. A DMVSC edzéseit továbbra is Teleki Gyula vezeti, 1980. június 30-ig szól a szerződése. A felkészülést július 9-én kezdik, túrát nem terveznek. Augusztus 16. és 20. között Alkotmány Kupát rendeznek Debrecenben a testvérvárosok csapatai lépnek pályára. Szabó Géza: Újabb két év a DVTK-ban Szabó Gézával, az eddigi vezető edzővel újabb kétéves szerződést kötöttek Diósgyőrben. Július 16-án látnak munkához, szeretnének Dunavarsányban táborozni. Tárgyalások folynak arról, hogy augusztus első felében nemzetközi tornát rendeznek Diósgyőrött. A Debrecent, továbbá egy spanyol és egy portugál klubot szeretnének vendégül látni. Békéscsabai távozók: Bugyik, Alberti, Bánáti, Tulipán... A Békéscsaba felkészülése júius 13-án orvosi vizsgálattal kezdődik, 16-tól két héten át naponta lesz foglalkozás. Az edző továbbra is Gudrik István, szerződése az 1979—80. évi bajnokság végéig köti egyesületéhez. Több túráról is szó van. Csehszlovákiai testvércsapatukhoz, Besztercebányára utaznak három mérkőzésre. A spanyol túra függvénye az augusztus 20-a körüli kikindai vendégjáték, illetőleg a Zrenjanin fogadása. Békéscsabáról távozni készül Bugyik (Hódmezővásárhelyre), Alberti és Bánáti (mindkettő Szarvasra). Tulipán családi okok miatt visszatér Budapestre, már ki is adták a Csepelnek. A megyéből próbálnak tehetséges fiatalokat igazolni. Peták István, a Szeghalom csatára már a Békéscsabáé. Van egy korosztály, iűen nem hajlandó tudomást venni labdarúgásunk betegségeiről. Az utánpótlás-válogatottak korosztályáról van szó, azokról a játékosokról, akik a mindenkor érvényben levő szabályoknak megfelelően hol 23 éven aluliak, mint régebben, hol pedig — mint éppen most — 21 éven aluli korban kergetik a labdát. Mindenképpen furcsa kontrasztjai ők a magyar labdarúgó életnek! Tőlük zenghet az ég, csapkodhatnak a harag villámai, végzik dolgukat, mégpedig meglepő eredményességgel. A 23 éven aluli csapat éppen Budapesten nyert EB-t, egyszer ezüstérmes lett, és azon túl is sok kellemes meglepetést szerzett a szurkolóknak. A 21 éven aluliak méltó utódaik: legyőzték idegenben Csehszlovákiát és az NDK-t, tavaly Toulonban megnyerték a nemzetközi tornát, akkor legyőzték Iránt, Uruguayt, Hollandiát és Franciaországot, az idén már az EB 8-as döntőjében vannak, és a nemrég befejeződött touloni tornáról ismét sikeresen — Írország, Argentína és Franciaország legyőzése után — bronzéremmel érkeztek haza, így vagy úgy, egy bizonyos: utánpótlás-válogatottjainkban csak a legritkább esetben csalódtunk. És ami a dologban a legérdekesebb: közben a mindenkori ifjúsági válogatottak képtelenek voltak bekerülni az UEFA-torna 16-os döntőjébe! A válogatottunk pedig elbukott a VB-n. A helyzet tehát a következő : adott egy korosztály, amelyet 18 éves korban félkézzel végigver a világ, aztán csaknem ugyanezek a fiúk 20—22 éves korukban mintha megsértődtek volna a kapott pofonokon, kamatostul adják vissza ellenfeleiknek, végül mire beérnének és várnánk a sikeres folytatást, ismét megfélemlített nebulókra emlékeztetően szenvednek. Mi Eatipf vajon ennek a felni kciinemás, sőt mondhatni „kétharmadmás” szereplésnek az oka ? Az, hogy fiatal labdarúgóink ifista korukban miért nem tudnak érvényesülni a nemzetközi mezőnyben, könnyen megérthető, ha utánpótlás-nevelésünk hiányosságaira gondolunk. Ezerszer elhangzott már — sajnos, ez labdarúgó életünk egyik legfájóbb pontja —, hogy utánpótláskorú játékosaink számára nem a legjobbak a feltételek. Kevés a jó pálya, a kifogástalan felszerelés. Hiányos a segédeszköz-ellátottság és bizony a fiatalokkal foglalkozó szakembergárda sem a legfelkészültebb, így aztán nem is csoda, hogy a korosztály reprezentánsai, a válogatottak a nemzetközi,mezőnyben is rendre alulmaradnak. Az UEFA-torna selejtezőin sorra kiderül, hogy ellenfeleink technikai tudás, taktikai érettség, de főképpen a fizikai képességek dolgában mennyire előttünk járnak... De vajon mi történik ezután? Ifjúsági játékosaink legtehetségesebbjei bekerülnek az első csapatok keretébe. Szükségképpen bizonyítaniuk kell, ha itt is akarnak maradni. Ahhoz, hogy valamelyest megüssék az NB I mércéjét, óriási adósságot kell törleszteniük. Akikben megvan az akarat, élnek is a lehetőséggel és szerényen, csendben — hiszen ki előtt is lehetne még nagy hangjuk — dolgoznak. Végrehajtanak zokszó nélkül minden utasítást, hogy nagy álmuk valóra válhasson: NB .I-es labdarúgók lehessenek. És hogy milyen sikerrel? Erre a választ legilletékesebben talán a touloni tornáról ismét sikerrel hazatért válogatott edzője, Monostori Tivadar adhat. Vajon elmaradnak-e fiaink ebben az életkorban külföldi kollégáiktól ? — Az, hogy jelenleg imponáló biztonsággal az EB legjobb nyolc csapata között vagyunk, valamint a tavalyi touloni győzelem, és az idei 3. helyezés egyértelműen bizonyítja: semmi,vel sem vagyunk gyengébbek hasonló korú ellenfeleinknél. Sőt! Taktikailag, gondolkodásmódban, korszerű szemléletben még előttük is járunk. A hollandok talán valamivel energikusabbak, a szovjetek egy kicsit célratörőbbek, az argentinok talán erőszakosabbak, de közel sem annyival, hogy győztesnek érezhessék magukat velünk szemben. Lehet, hogy külföldön nem veszik aranyira komolyan ennek a korosztálynak a szereplését? — Aligha! Talán elég, ha elmondom: Menotti az 1978-as esztendő sikerembere, a VB- győztes argentin válogatott sikerének kovácsa az idén csak azért mondta le — fájó szívvel — a touloni tornán való részvételét, mert az argentin válogatott ebben az időpontban éppen a világválogatott ellen mérkőzött. Akkor mégis h°f£ezek a fiúk ilyen sikeres szereplések sorozata után a későbbiekben már meg sem tudják közelíteni utánpótlás-korukban nyújtott teljesítményüket? Nehéz kérdés, de ha ismét csupán a józan észre támaszkodunk, a következő érvek tolakodnak előre: az a labdarúgó, aki már fiatalon bejárta a világot, aki közben ország-világ előtt bizonyította képességeit, nyilván igényt tarthat arra, hogy klubjában is a legjobbak között szerepeljen. És mivel ott már — sajátos módon — nem támasztanak olyan magas igényeket, miután már nincs szüksége a fogcsikorgató bizonyításra, beleszürkül az idősebbek által diktált ,,majd csak lesz valahogy”-típusú hozzáállásba. Sokan pedig egy csapásra sztárnak érzik magukat, és már nem készülnek sem a pályán, sem a magánéletükben olyan elszántsággal, mint azelőtt. — Pontosan így van! — veszi át a szót ismét Monostori Tivadar. — A könnyebb érthetőség kedvéért hadd világítsam meg egyik tehetséges játékosom, Schmidt példájával a helyzetet. Nagy tehetség, igen hamar helyet követelt magának a Tatabányában és az U-válogatottban is. Játéka biztató volt. Egy idő után azonban anyagilag és elismerés szempontjából is egyre inkább a reflektorfénybe került. Autót vett, s mind többet forgolódott a preszszók táján is. Amikor ellenőriztük, mindig otthon találtuk, de ugyebár a lányát féltő anya is az utolsó, aki megtudja ... Elég az hozzá, hogy a fiú játéka egyre több kívánnivalót hagyott maga után, a visszaesés szinte kézzel fogható volt. Ha nem szedi össze magát, ő is csak egy közepes labdarúgó lesz, pedig állítom: az egyik legnagyobb ígéret. — Mi lenne tehát a megoldás, hogy ezek a srácok a továbbiakban is öregbítsék labdarúgásunk hírnevét? — Úgy tapasztaltam, hogy utánpótlás korukban ezek a fiúk szinte mindenre kaphatók. Jóra és rosszra egyaránt fogékonyak. Számukra még rendkívül sokat jelent a címeres mez, az, hogy hazájukat képviselik, bárhol is járnak a világban. Ha ezt a harci tüzet, ezt a megalkuvást nem ismerő elszántságot továbbra is meg tudjuk bennük tartani, amikor szerintem még nagyon sok kellemes meglepetést tartogatnak számunkra. A jelenlegi légkörben erre nem sok a remény! Úgy vélem, kétféle módon lehetne őket megtartanunk olyannak, amilyenek most. Az egyik út az, amit Menotti követett. Ő már a VB előtt jó néhány évvel kimondta: „a jelenlegi utánpótlás-válogatottra akarom építeni a VB csapatát!" És ez olyannyira sikerült neki, hogy a VB-t nyert csapatban hat volt utánpótlás-válogatott játékos szerepelt. A másik út sokkal nehezebb, de jóval gyümölcsözőbb: olyan légkört kell teremteni klubcsapataink háza táján, amely nem gátolja, hanem segíti ezeknek a sokra hivatott fiatalembereknek a további fejlődését ... Elgondolkoztató Nemzei feladatunk, hogy egy röpke cikk behatárolt lehetőségein belül kész receptet adjunk a megoldásra. Egy azonban bizonyos: a sok tennivaló közepette kiemelten kellene foglalkoznunk azzal, hogy legalább a már meglevő tehetségeink ne szürküljenek el! Szabó Illés LABDARÚGÁS Mennyit ér a magyar utánpótlás ? RENDHAGYÓ FEJTEGETÉS TOULON UTÁN NÉPSPORT 3 I LABDARÚGÁS 1978-79 Ellentmondások zöld-fehérben Verőfényes mosolyokat rögzítene manapság az Üllői úton egy hangulatfelmérő gépezet. Ha létezne ilyen masina. A kedélyességre az összevetés szolgáltat okot: tavaly roncsoló belviszályok közepette a 9. helyre zuhant az FTC. A szakosztály röpke belső tatarozás után az élvonalban pályakezdő edzővel, a VB ütötte lelki sebeket ápolgató válogatottakkal vágott a bajnokságnak. És mégis , a 2. számú magyar klubcsapat ma a Ferencváros. Bravó! Avagy mégsem? A szurkoló képtelen osztozni a hurráhangulatban. Azt pusmogja: többet is teremhetett volna az esztendő! Pedig ha az idény előtt egy jó tündér felkínálja a két ezüstérmet (bajnoki, MNK), két kézzel kapott volna a lehetőség után. De a néző már csak ilyen. A jót elfogadja, a kevésbé jót sebtiben tűz alá veszi. Egy szurkolói ankéton Friedmanszky Zoltánt rendesen megszorongatta a háborgó közönség a dicstelen hajrá miatt. Aktív utóéletet él tehát a befejezés, pedig a hajrában mindössze a veszett fejsze nyele után nyúlhattak volna a fradisták. Korábban, a törpe csapatok packázásán, anekik ajándékozott pontokon csúszott el az elsőség. A rangadók fiaskója csak még egyszer aláhúzta: az FTC még éretlen, szervezetlen ahhoz, hogy ripsz-ropsz kinője, megsokszorozza magát, ha a helyzet úgy kívánja. Tény, hogy a zöldfehérek szimplán zöldnek látszottak a döntő pillanatokban. Akaratban, többrevágyásban nem tudták túlhaladni önmagukat. Nem hisszük, hogy a nyögést a nemakarás okozta. Csak éppen a 2. helyről feljebb emelő többlet hiányzott. Az előbbrejutás vágya nem kristályosodott az egész közösség életformáját meghatározó célkitűzéssé! Most végighúzzuk ujjúnkat a képzeletbeli csoportképen és a vezető edző kezével rábökünk minden egyes labdarúgóra, aki hozzájárult a Ferencváros idei arculatának megrajzolásához. Tesszük ezt kritikus közelítésben, mert úgy véljük, a hibák leltározása összefér a 2. helyezéssel. ZSÍBORAS GÁBOR nagyszerű kapus lehet, de az 1978 79-es bajnokságban még nem volt az. Nagy bravúrok után nagy mellényúlásokkal lepett meg mindenkit. Szögleteknél gyámoltalan, ragaszkodik a gólvonalhoz, így lehetőségeket kínál az ellenfélnek. Fogásbiztonsága sem megnyugtató, de a legnagyobb hiányossága — a gyenge izomzat. Erőállapotát több akarattal, céltudatossággal, különóráivá fejleszthetné. Biztosította ugyan a helyét, de edzője szeretné biztosítani a csapatot még egy kapussal, Zsiborásnak pedig állnia kell a versenyt. HATDY JÓZSEF öregfejjel vállalta a cserepadon kucorgást — egy félkész kapus mögött. Becsületére váljon — duzzogás, furkálódás nélkül. Sportemberi érték, egyben követendő példa volt magatartása. Amikor betették, helytállt. Ezzel együtt már nem a jövő embere. Előfordulhat, hogy a kispadért is csatáznia kell! A kapuskettősön végül igazán semmi sem múlt. Mégis az egri Kakas nevét mind sűrűbben emlegetik a IX. kerületben! Egyébként Zsiborásról 1976 decemberében ezt írtuk: „ ... izomzatilag még nincs az első csapatnál!” Két és fél év elteltével csak önmagunkat ismételgethetnénk. TEPSZICS IGNÁC lobogó lelkesedésével hívta fel magára a figyelmet. Később kiderült, hogy harcos, szívós labdarúgó. Válogatott játékost szorított ki a jobbhátvéd posztjáról. A sikeres ősz után túl biztosnak vélte helyét és rákapott a fölényeskedésre. Újonctól szokatlan allűröket engedett meg magának, öszszességében mégis várakozáson felül teljesített. BÁLINT LÁSZLÓ gyöngeségeivel együtt is a védelem mértéke, magatartásvezérlője. Az első felvonásban nyújtott kiváló alakításaival visszanyerte a válogatottságot, magas belső igényszintjével tartást adott az FTC „elhárításának”. A folytatásban is a sor élén haladt, de kissé elhamvadtak csapatkapitányi erényei. Szerepe mögé bújt, a bírókkal, a nézőkkel foglalkozott, türelmetlenkedett társaival. Túlfűtött lelkiállapota olykor durva hibákba kergette. Mindezek ellenére hátul ő a kiinduló pont! MAJOR FERENC „eltemetett” játékos létére — bevonulásáig — tisztességesen futballozott, mint beállós. Laza izomzatú, jó alapadottságú, bátor játékos. Könynyen megtanulja azt, amivel más erőlködik.De könnyelmű, társaiban jobban szereti a szorgalmat, mint önmagában. Úrrá kell lenni a hangulatain, hogy véglegesen meggyőzzön tudásáról. RAB TIBOR leszerelése után erős hittel egyengette útját az elárvult beállós poszt felé. Újra válogatott lett, bár csapatában csak Védőmunkáját látta el megfelelően. Támadásban veszélytelen, keveset lő kapura. Ennek ellenére nem kizárt, hogy középpályást farag belőle edzője. VÉPI PÉTER egyéniségének józan felmérésével, megbízhatóan őrködött a védelem bal oldalán. Testi épséget sem kímélve a leggyorsabb szélsőket is „megpuhította”. Ugyanakkor technikai hiányosságai, helyzetfelismerési, gondolkodásbeli lassúsága szembeötlő. Ezen a poszton a legkönnyebb bekerülni a kezdő csapatba egy fürgébb szélsőhátvéd számára. Az új edző új embere Tepszics volt, akinek beépítése helyes meglátásnak tetszik. Ugyanakkor részben az új fiú számlájára írható a védelem tavaszra megbomlott taktikai fegyelme. Igaz, rutinosabb társai elöljártak a rossz példában. Cselezgettek, elhamarkodottan passzoltak. A biztonság hátul kezdődik, márpedig a fináléhoz közeledve egyre inkább érződött rajtuk a szellemi kimerültség. Az ellenfelek számíthattak a zöld-fehér védők önszabályozó rendszerének fogyatékosságaira. Különös! Ősszel úgy véltük, hogy már megkötött a cement. Tévedtünk! MARTOS GYŐZŐ elmozdult megszokott helyéről — kényszerből. Főként azért, hogy Tepszics az egyszerűbb védő feladatkörrel kezdjen. A „Blohin-ölő” sértődötté vált és be nem iskolázott feladatkörében csalódást okozott. A sokrétűbb középpályás játékban nem találta fel magát, beidegzett védősémái nem segítették ki a rögtönzést, a nagyobb periférikus látást igénylő helyzetekből. Néha kikapcsolt, alig hittük, hogy válogatott játékos. Az átlagosnál nagyobb futógyorsasága, mozgásműveltsége (pompásan korongozik és teniszezik) ellenére a szellem, az ötlet hiányzik játékából. EBEDLI ZOLTÁN mindenki kedvence, amikor villog, mindenki rá haragszik, amikor elviselhetetlenül flegma. Az őszön a tartalékcsapatba került, s látszólag hasznára vált a fegyelmezés. A bűnbocsánat után leleményével, góljaival jelentős érdemeket szerzett. Ő a legtechnikásabb ferencvárosi játékos, de mindent technikával akar megoldani. A közelharcban jobbára csak szabálytalankodik. Nehezen fegyelmezhető, a labda nélküli edzéselemek végrehajtásában nem serénykedik. Talán családalapítása felnőtté teszi?! TAKÁCS LÁSZLÓ állóképessége, rúgótechnikája révén többé-kevésbé állandó csapattagnak számított. Akkor gyengélkedett, amikor az együttesnek ment (az idény kezdetekor), s akkor szedte össze magát, amikor a többiek már kifulladtak. Szeret játszani, de az ellenfelet is hagyja játszani. Taktikai fegyelmezetlensége és önbizalomhiánya miatt még mindig nem melegedhetett meg a helyén. MÉSZÖLY PÁL úgy kezdte, mint Tepszics, de másként végezte, önfejű, az intelmekre kevésbé fogékony fiatal. Nem hajlandó megérteni, hogy komótosságával kerékkötő. Pedig állóképességben mindenkit ver és remekül fejel. Felfogásán kell változtatnia. MAGYAR ISTVÁN önkínzó edzésekkel hagyta el a hadseregből hozott súlyfeleslegét. A véghajrában szorgalma és gólerőssége az elveszített válogatottság visszaszerzését eredményezte. Hajszolta a kötelesség, lerázhatatlan makacssággal üldözte az ellenfelet, szerezte vissza a labdákat, ráadásul olykor meglepő szellemességgel hozta helyzetbe magát. A középpálya megsínylette az újszerű edzői elképzelések gyakorlati próbálgatását. Nyilasi helyére nem lépett megfelelő színvonalú utód, Martos és a besegítők nem sokkal növelték a csapatrész erejét, így a védőmunkáról örömmel megfeledkező Takácsra és Ebedlire fokozott terhek nehezedtek. Kettőjük üresjáratait, rugalmatlanságát a védők is megérezték. Sikeredett viszont második hullámot képezni a támadásban. A 21 középpályás gólon kívül az előkészítő tevékenység is szemlátomást hatékonyabbá vált. Ha az összekötő kapocs szerepét folyamatosan nem vállalta is, az ellenfél kapuja felé haladó egyirányú forgalomban részt vett a gyakran változó összetételű sor. És a hátramenet? SZOKOLAI LÁSZLÓ talán önmaga számára is talányos egyéniség. Jószerint csak a válogatott mérkőzéseken bizonyította, hogy a modern játékra remekül használható futballista. Zöld-fehérben többnyire hervadozott. Pedig góljaira, erőszakosságára égető szükség lesz a jövőben is. PUSZTAI LÁSZLÓ nevéhez fűződik a legtöbb gólpassz. Jól járt az FTC, hogy a gyorsléptű veterán aludt egyet visszavortulási szándékára. Meghökkentően keveset nyaggatták sérülések, így a szélsőjáték alaposan bemagolt, egyszerűbb tételeit dicséretesen elfújta. Még egy évet szeretne játszani, de nem biztos, hogy rendszeresen játéklehetőséget kap. NYILASI TIBOR uralkodó motívum a zöld-fehér vásznon. Sokára visszatért fejelőkedvével, kapu előtti kitűnő tájékozódó képességével ő az eredményesség hordozója. A VB után lelkileg összetörve, az alacsonyabb osztályba igazolás gondolatával foglalkozott. Friedmanszky úgy vélte, hogy a gólöröm talán feloldja az ostorozott labdarúgó gátlásait. Feloldotta. Nyilasi 21 gólos középcsatár lett és számára 1979 önnön lényének újra megtalálását hozta. Bízunk benne: nem felejti el, hogy bálványnak lenni olykor gyötrelmes ... POGÁNY LÁSZLÓ a pályás is udvarias, előzékeny, álmodozó, vértelen. A régi gavallér fociiskolát képviseli egy könyörtelen, erőszakos labdarúgó-nemzedék diadalmenetének közepette. Szinte szégyell gólt rúgni, pedig remek a rúgó- és cselezőkészsége. Alkotó energiáinak fokozásával képességeit csapata javára is kamatoztathatná. MUCHA JÓZSEF annyiban tipikus ferencvárosi labdarúgó, hogy gondosan kerüli a közelharcot. Ma már nem képes úgy hátára venni a pályát, mint hajdanában és nem is makkegészséges. Ennek ellenére a közösség számít kiegyensúlyozottságára, nyugalmat sugárzó egyéniségére, gazdag tapasztalatára, átlátó képességére. Ha a támadósor együttműködését taglaljuk, egyértelmű, hogy önmagáért mindenki tett erőfeszítést, a sor egészének sikeréért már kevésbé. Az aprómunkát, a labda nélküli futást, a tehermentesítést a másikra hárították. Érződött, hogy nem rettegnek a versengéstől, hogy közepes teljesítéssel is megragadnak a kezdő együttesben. Hiányoltuk a társakért való áldozatvállalást, a kötődést. Ez utóbbit egyébként minden egyes játékos magára veheti. Egy biztos: az FTC látványosan besorolt a Dózisa mögé. De a tekintélytisztelet, a langyos önelégültség felett nemcsak ők, a ferencvárosiak tűnődhetnek el a verőfényes mosolyok közepette! Végezetül a történelmi hitelesség kedvéért — „futottak még”: Giron, Rabold, Csider, Esterházy és Koch. Török Péter