Népsport, 1979. június (35. évfolyam, 128-153. szám)

1979-06-20 / 144. szám

4 NÉPSPORT EREDMÉNYEK ASZTALITENISZ HÉT MÉRKŐZÉS — HAT GYŐZELEM Véget ért asztaliten­isz-válogatot­­ttcink kéthetes franciaországi ver­senysorozata. Berczik Zoltán ,ve­­zett edző a hazaérkezés után, elégedetten nyilatkozott: — Hét mérkőzésből hatot meg­nyertünk, s nagy közönségsike­rünk is volt. Az általában ezer, ezerötszáz főnyi nézőközönség előtt játszottunk, amely termé­szetesen kedvencétől, Secre­­t­intől várt sokat, s a világ- és Európa-bajnoknak néhányszor si­került is nyernie a mieink ellen. Most pihenőt kapnak a Francia­­országban járt versenyzők, a ja­maicai­ meghívásnak egy másik hárma­s tesz eleget. ★ A francia túra utolsó állomá­saként Valenciermes-ben Szuper Eiga-upusu (négy leni egyes, egy-egy női egyes, férfi páros és vegyes páros) mérkőzé­sen mérte össze tudását a két csapat. Magyarország—Franciaország 4:3. Jónyer—Birodheau 1:2 (—14. 18. — 14), KLampár—Secretin 2 :1 (—19. 13, 18­), Szabó—Bergeret 2:1 (—14. 21, 15). Jónyer, Klampár—Secre­­tin, Birocheau 1:2 (—10. 18. —19), Jónyer, Szabó—Secretin, Bergeret 2:1 (9. -17. 10), Klam­­pár—Birocheau 2:0 (9. 13), Jó­nyer—Secretin 0:2 (—13. —14). ★ Országos Ifjúsági Kupa. Leá­nyok: 1. Tolnai Vörös Lobogó, 2. Statisztika I. (a döntőben 5:4) 3. Pécsi Spartacus és VM KÖZÉRT I. Fiúk: 1. Miskolci EMTE I, 2. DVTK (a döntőben 5:0), 3. BVSC I és Ceglédi VSE. Serdülő seregszemle, országos döntő. Budapest. Leánycsapat: 1. Statisztika 2. Tolnai Vörös Lo­­bogó. 3. KSI II és Postás SE. Fiúcsapat: 1. Ceglédi VSE. 2. Győri Elektromos. 3. Dunaújvá­rosi Kohász és KSI. Fiú egyes: 1. Bratkó (Hazai Fésűs), 2. Szendrei (BVSC). 3. Serzyskó (KSI) és Honicz (Postás SE). Leány egyes: 1. Imre (Statisz­tika), 2. Eszenyi (Pécsi Sparta­cus) , 3. Pata (Tolnai Vörös Lo­bogó) és Kais­er (Tolnai Vörös Lobogó). ATLÉTIKA G. RABSZTYN: VILÁGCSÚCS-BEÁLLÍTÁS A 25. alkalommal kiírt Kuso­­cinski-eam­­lékv­ersen­y­t két helyen, Zabrzéban és Varsóban rendez­ték meg. Hétfőn, a lengyel fő­városban Grazyma Rabsztyn a női 100 m-es gátfutásban beál­lította tavaly elért vdlágcsúcsát. A magyarok közül Lázár Magdol­na az első napon megnyerte a 3000 m-t, Major, Szabó L. és Németh I. harmadik helyen vég­zett. Zabrze. Férfiak, 1500 m: 1. Dien (francia) 3:39.7, 2. Mali­nowski (lengyel) 3:40.5. 110 m gát: 1. Pus­ty (1) 13.76. Rúd: 1. Holownia (1) 535. Súly: 1. Bra­­bec (csehszlovák) 19.54, 2.. Ko­­mar (1) 19.24. Nők. 100 m: 1. Sutter (ír) 11.63. 800 m: 1..Ja­­nuwhta (1) 2:01.2. 3000 m: L Lázár (magyar) 9:19.1. Magas: 1. Kielan (1) 188, 2. Krawczuk (1) 188. Távol: 1. Wlocharczyk (1) 64.9. Diszkosz: 1. Pufe (NDK- beli) 65.28. Gerely: 1. Fuchs (NDK-beli) 63.00. Varsó. 100 m: 1. Heer (NSZK- beli) 10.50. 400 m: 1. Podlas (1) 46.35. 5000 m: 1. Kunze (NDK-beli) 13:31.9 ... 13. Fancsali 14:021, 14. Kerékjártó 14:06.6. Magas: 1. Wszola (1) 226,... 3. Major 2­18, ... 8. Széles 214. Rúd: 1. Slusarski (1) 540. Távol: 1. Jaskulka (1) 786. Diszkosz: 1. W. Schmidt (NDK-beli) 66.12, ... 3. Szabó L. 58.72. Gerely: 1. Heller (NDK-beli) 86.06,... 6. Erdélyi 79.14, 7. Csík 78.68. Nők. 400 m: 1. Szevinska (1) 51.90. 1500 m: 1. Almaszova (szovjet) 4:08.3,... 7. Lázár 4:22.6. 100 m gát: 1. G. Rab­sz­­tyn (1) 12.84. világcsúcs-beállítás, 2. Bielczyk (1) 12.77, 3. Perka (1) 12.83. 400 m gát: 1. Kacper­­czyk (1) 57.10. ... 3. Németh I. 69.96. Súly: 1. Fibingerová (cs) 20.36. AUTÓSPORT Az I. Terminál Kupát Sziget-­­­halmon 129 km-es távon és 5 ügyességi pályán bonyolították le. Eredmények. 600 kém: 1. Lénig, Simóka (Fehérvár Áruház, Tra­bant). 2. Harsányi, Sándor (Fő­­taxi­, Trabant). 1000 kcm­: 1. Ta­kács, Kutasi (Csepel Autó, Steyer Puch). 2. Birkner, Lehóczky (2. sz. AFIT, Wartburg). 1300 kém: 1. Mester, Harmatos (DÉLÉP, La­­na). 2. Kovács, Kittig (Fehérvár Áruház, Lada). 1300 kc/m felett: 1. Botár, Fu­ller (Szentendrei Pe­tőfi SC, Fiat), 2. Gergó, Szarka (Csep­el Autó, Fiat). Nők: 1. dr. Máj­zik, Miklós (Csepel Autó, Tra­bant). Csapatverseny: 1. Fehérvár Áruház, 2. Főtaxi. Abszolút sor­rend : 1. B­otár, Füller. CSELGÁNCS Vasárnap délelőtt a Bp. Spar­tacus Szentkirályi utcai termében rendezték meg Budapest ifjúsági cselgáncsbajnokságát. Hét egye­sület 60 versenyzője közül a Bp. Spartacus fiataljai szerepeltek a legjobban. Eredmények: 49 kg (9 induló). Bajnok: Tóth (VI. Dózsa), 2. Nyit­­rai (Ú. Dózsa), 3. Hegedűs (Bp. Spartacus) és Ambrus (Közgáz). 53 kg (12). B.: Mihályfi (Ú. Dó­zsa), 2. Nádasi (Bp. Spartacus), 3. Szűcs (Bp. Spartacus) és Lu­­kasics (Ú. Dózsa). 62 kg (11). B.: Böszörményi (Bp. Spartacus) 2. Skordai (Bp. Honvéd), 3. Be­­cker (Bp. Spartacus) és Szalontai (Bp. Honvéd). 57 kg (8). B.:Ho­­rányi (Bp. Spartacus), 2. Rónai (Bp­. Spartacus), 3. Katona (VM­­KÖZÉRT) és Mészáros (Bp. Spar­tacus). 68 kg (15). B.: Boskovitz (Bp. Honvéd), 2. Szakács (v. Dózsa), 3. Vincze (Bp. Spartacus) és Szombathelyi (Bp. Spartacus). 65 kg (8). B.: Császár (Bp. Hon­véd), 2. Csánó (Bp. Spartacus), 3. Maár (II. Dózsa) és Tilesch (U. Dózsa). -I- 75 kg (5). B.: Dácsai (Bp. Honvéd), 2. Gárdonyi (Bp. Honvéd), 3. Donovák (Közgáz). Az ifjúsági cselgáncsozók vidék­­bajnokságának B-terü­leti verse­nyeit vasárnap délelőtt Debrecen­ben, a D. Dózsa sportcsarnoká­ban rendezték meg. A versenyen 8 egyesület 67 sportolója lépett tatamira. Eredmények: 49 kg (8). Bajnok: Németh (Kecskeméti SC), 2. Csizmár (SZEOL-AK), 3. Bodó (D. Dózsa) és Szaltnássy (Eger SE). 53 kg (15). B. Tóth (KSC), 2. Nagy (H. Kilián KESE). 3. Berza (D. Dózsa) és Tóth­-Péli (KSC). 57 kg (17). B: Farkas (H. Szarvai SE). 2. Lovas (D. Dó­zsa). 3. Papp (SZEOL AK) és Zurbó (D. Dózsa). 62 kg (9). B: Tamás (Eger SE), Boros (D. Dózsa). 3. Farkas (D. Dózsa) és Nagy (Eger SE). 68 kg (9). B: Szentes (D. Dózsa). 2. Tóth (Eger SE). 3. Boros (D. Dózsa) és An­nus (KSC). 75 kg (7). B: Gaj­dács (H. Szalvai SE), 2. Jónás (D. Dózsa), 3. Rácz (SZEOL AK) és Szlancsik (H. Szalvai SE). +75 kg (2). B: Szabó (KSC), 2. Vona (D. Dózsa). EVEZÉS Az elmúlt hét végén Kijevben szerepeltek evezőseink a 21 éven aluliak részére rendezett nemzet­közi viadalon. A vendéglátókon kívül bolgár és NDK-beli ellen­feleik is­­ voltak. Elő- és közép­futamok után mind­ a négy be­­­­nevezett egységünk döntőbe ke­rült és az első három között vég­zett. Legszebben a női kétpár­evezős szerepelt, biztosan győzött. Eredmények. Nők. Kétpáreve­zős: 1. Sugár, Bárány (m) 3:36.8, 2. Szovjetunió 3:50.6. Kormányos nélküli kettes: 1. Szovj­et­unió I 3:52.2. 2. Szovjetunió H­H 3:55.4, 3. Kemény, Apáti (m) 3:57.0. Férfiak. Kormányos nélküli ket­tes: 3. NDK 6:53.8, 2. Bulgária 7:08.2, 3. Teiszner Németh (m) 7:09.2. Kormányos kettes: 1. NDK 7:11.2, 2- Szovjetunió 7:19.0, 3. Hónap, Bácskai, K. Bugarski (m) 7 :33.8.★ A csehszlovákiai Pöstyénben nagyszabású nemzetközi regattát rendeztek veterán evezősök részé­re. A viadalon kitűnően szere­peltek a magyarok, öt győzelmet arattak. KERÉKPÁR ~ Szeles, borongós időben ren­dezték meg Debrecenben a ha­gyományos háztömb körüli kerék­párversenyt, a Főnix Kupát. Hat korcsoportban, tizenegy sportegye­sület több mint 100 versenyzője állt rajt­hoz, hogy­ megszerezze a városi testnevelési- és sportfelü­gyelőség által felajánlott szép vándordíjat. Felnőttek (30 kör, egy kör 1400 m, 6 induló): 1. Asztalos (Videoton), 2. Finián­ (Videoton), 3. Szemethi (MÁV DAC). Juniorok (30 — 16): 1. Illés (PMSC), Horváth I.. (MÁV DAC), 3. Horváth T. (MÁV DAC). Ifjúságiak (18 — 19)­ 1. Szegfű (Videoton), 2. Ferk (PMSC), 3. Bernáth (PMSC). Serdülők (10— 41): 1. Sajó (Szekszárdi Szövet­kezeti Spartacus), 2. Musch (Szek­szárdi Szöv. Spart.) 3. Kövecses (MÁV DAC). Üttörök (6 — 19): 1. Molnár (PMSC). 2. Szakács (PMSC). 3. Hottrech (Szekszárdi Szövi Spart.)* 53 * * Gyermekek (3 — 11): 1. Katona (Szegedi VSE), 2. Végvári (DSI), 3. Kiss (DSI). Az egyesületek közötti pontver­­senyben: 1. PMSC 33 pont, 2. MÁV DAC 20, 3. Videoton 19. KÉZILABDA_____________________ EGYGÓLOS VERESÉG — Távbeszélő-jelentésünk — (Bitola, június 19.) A Jugo­szláv Kupa utolsó napján ötezer néző előtt, a jugoszláv Jurics­ De­­lalics kettős vezetése mellett lé­pett pályára csapatunk. NDK—Magyarország 13-12 (4-3) NDK: Kühnert — Fritz, Krause, UHL,IG 3 (2), Elbe 3, MATZ 5 (2), Biber 1. Cs: Schneider 1, Seering, Koch. Edző: Peter Kretzschmar. Magyarország: BONYHÁDI — Mihálykáné 1, Nagy M. 1, Lelkesné 1, Krá­­merné 1, Nyári 1, Csajbókné 2. Cs: BUDAI 5 (3), Tóthné, Ko­csisné, Balázsné. Edző: Lele Mi­hály. A világbajnok együttes erőssége, Matz külön őrzőt kapott Mihály­káné személyében, aki jól látta el feladatát. Matz csak az 5. percben lőtte a német csapat első gólját. Mi azonban erre csak a 15-ökben tudtunk válaszolni a hetesből . . . A második félidőben aztán a veszprémi beállós, Budai Piroska vezérletével lefaragtuk hátrányun­kat, sőt háromszor is sikerült átvennünk a vezetést. Harminc másodperccel a befejezés előtt azonban, döntetlen állásnál Schnei­der távolról, egészen váratlanul bevette az egyébként jól védő Bonyhádi kapuját. További eredmények: Szovjet­unió—Hollandia 23-8 (10-4), Ju­­gos­zlávia—C­s­ehszlovákia 17-13 (9-3). A torna állása az utolsó for­duló előtt: 1. NDK 7, 2. Jugo­szlávia 6, 3. Szovjetunió 5, 4. Csehszlovákia 3 (58-59), 5. Ma­gyarország 3 (56-58), 6. Hollan­dia pont nélkül. Szerdán, az utolsó fordulóban a hollandokkal találkozunk. Gáti Lajos+ ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI BAJNOKSÁG ÉS KUPADÖNTŐK Az idén Kiskunhalason rendezik a középfokú oktatási intézmények országos kézilabda döntőjét, 28 csapat 400 fiataljának részvételé­vel. A lányok küzdelmében há­rom forduló után a békéscsabaiak helyzete a legkedvezőbb. A fiúk versenyében eddig Szarvas csa­pata szerezte a legtöbb pontot. Középiskolás kupa. Lányok: Győri Szamuely • Szakk.—Kiskun­halas 12-11, Győri Révay Gimn. — Csurgó 10-8, Békéscsaba—Mis­kolc 10-6, Győri Révay—Miskolc 15-10, * Békéscsaba—Kiskunhalas 11- 11, Győri Szamuely—Csurgó 17-12, Kiskunhalas—Győri Révay 12- 11, Csurgó—Miskolc 11-11, Bé­késcsaba—Győri Szamuely 8-7. Fiúk: Debrecen—Miskolc 27-16, Szeged — Szarvas 11-11, Győri Ré­vay—Nagykanizsa 21-12, Győri Révay—Szeged 22-14, Nagykanizsa —Debrecen 26-23, Szarvas—Mis­kolc 23-13, Debrecen — Szeged 22-21, Szarvas—Győri Révay 14-11, Miskolc—N.­kanizsa 11-11. Középiskolás bajnokság. Lányok: Csurgó—Győri Kazinczy 14-8, Hódmezővásárhely—Székesfehér­vár 12-11, Fót—Kiskunhalas 16-13, Békéscsaba—Győri Révay 19-8,­ Csurgó—Hódmezővásárhely 15-8, Székesfehérvár—Győri Kazinczy­­18-6, Békéscsaba—Fót 13-7, Győri Révay—Kiskunhalas 10-9. Fiúk: Győri Révay—Kisbér 17-16, Fót—Túrkeve 28-26, Nyír­egyháza—Pécs 20-15. Kiskunhalas —Keszthely 20-19. Győri Révay— Fót 19-14. Kisbér—Túrkeve 16-14, Pécs—Keszthely 11-10. Kiskunha­las—Nyíregyháza 12-10. KOSÁRLABDA HARMADIK HELY Hazaérkezett Kubából női ko­sárlabda-válogatottunk. Killik László együttese két győzelemmel és két vereséggel a harmadik he­lyen végzett a havannai nemzet­közi tornán. Válogatottunk eredményei: Ku­ba B ellen 78-67 (46-33), Mexikó 66-77 (34-44), Puerto Rico 83-71 (34-39), Kuba A 61-87 (28-38). A torna végeredménye: 1. Kuba A. 2. Mexikó, 3. Magyarország, 4 Kuba B. 5. Puerto Rico Szerdán újabb külföldi vendég­­szereplésre indul a csapat­ Olasz­országba, ahol két nemzetközi tornán vesz részt. A Győri Magasépítők SE ren­dezésében a Győrött folyó Rába Kupa felnőtt és ifjúsági öttusa­­verseny küzdelmeit hétfőn a lö­vészettel folytatták. Az újpesti Duck, valamint a székesfehérvári Vass egyaránt 199 kört ért el. Kedden a lovaglás második ré­szét bonyolították le. Ez a ver­senyszám a győriek nagy fölé­nyével zárult, a csapatversenyt 560 pont előnnyel nyerték és ez­zel az összetettben átvették, a ve­zetést. Érdekessége volt a lovag­lásnak, hogy Bús és Németh (Bp. Honvéd), valamint Mikes, Fodor, Csordás, Balogh és Tóth (KSI) 0 pontot lovagolt. Eredmények. Lövészet. Egyéni: 1. Vass (Székesfehérvári Volán) 199 kör — 1110 pont, 2. Duck (V. Dózsa) 199 — 1110, 3. Kál­­dy (Győri Magasépítők) 198 — 1088, 4. Pozsonyi (Szt. Volán) 198 — 1088 5. Rab (Szt. Volán) 197 — 1066, 6. Tompa (Bp. Hon­véd) 196 — 1044. Csapatban: 1. Székesfehérvári Volán 5066, 2. Sj. Dózsa 5044, 3. Győri Magas­építők 4978. Lovaglás. Egyéni: 1. Káldy (Győri Magasépítők) 1:37.00 — 3100 pont, 2. Szőke (Bp. Honvéd) 1:46.5 — 1070, 3. Fia­gyár (G­y. M­a­gasépít­ők) 1:41.5, Nagy T. (Gy. Magasépítők) 1:50.0, Ungár Bp. Honvéd) 1:52.0 és Vass (Szt. Volán) 1 :56.5, egya­ránt 1040 pont. Csapatban: 1. Győri Magasépítők 5022, 2. Tj. Dózsa 4432 3. Székesfehérvári Volán. 4414. Három versenyszám után, összetett egyéniben: 1. Vass 3187, 2. Fazekas (VI. Dó­zsa) 3134, 3. Pozsonyi (Székes­fehérvári Volán) 2954. Csapat­ban: 1. Győri Magasépítők 14 112, 2. Székesfehérvári Volán­ 14 110, 3. V. Dózsa 13 504. SAKK FARAGÓ NYERTE A TÓTH LÁSZLÓ EMLÉKVERSENYT Kecskemét. Magyar sikerekkel fejeződött be a VII. Tóth László nemzetközi emlékverseny, a győ­zelmet ragyogó hajrával — az utolsó négy játszmában elért négy teljes pont révén — Faragó Iván szerezte meg. A második he­lyen Csont István végzett. Kima­gaslóan szerepelt a 19 éves kubai Nogueiras, alá e versenyen­­ tel­jesítette először a nemzetközi nagymesteri normát. Orsó Miklós, a Bp. Honvéd fiatal versenyzője pedig a nemzetközi mesteri nor­mát teljesítette túl, fél ponttal. A 14. forduló eredményei: Fa­ragó—Grószpéter 1:0, Orsó—Csőm 0:1, Vaganjan—Rigó 1:0, Vogt— Tompa 1:0, Honfi—Popov 1:0. Döntetlen: Suba—Tomaszeski, Esztrin—Nogueiras és Bárczay— Portisch F. A 15. forduló eredményei: To­maszewski—Faragó 0:1, Csőm— Suba 1:0, Nogueiras—Honfi 1 :0, Grószpéter—V­a­ganj­an 0:1, Rigó— Esztrin 1:0. Döntetlen: Portisch F.—Vogt, Tompa—Orsó és Popov —Bárczay. Függőeredmény a 13. fordulóból: Esztrin—Honfi 1:0. Végeredmény: 1. Faragó nk. nm. 11 ponttal, 2. Csem nk nm. 10.5, 3. Nogueiras nk m. (kubai) 10.5, 4. Vaganian nk. nm. (szov­jet) 10.5, 5. Suba nk. nm. (ro­mán) 9.5, 6—8. Orsó Miklós m., Portisch F. nk. m. és Vogt nk. nm. (NDK-beli) 8, 9. Bárczay nk. nm. 7,5, 10—41. Grószpéter m. és Popov nk. m­. (bolgár) 7, 12. Tompa m. 6, 13. Rigó m. 5, 14. Honfi nk. m. 4,5, 15. To­maszewski m. (lengyel) 4, 16. Esztrin nk. m. (szovjet) 3 ponttal. ★ Budapest: A női egyéni világ­­bajnokság zónaversenyén a 3. for­duló eredményei: Makai—Klimová (csehszlovák) 0:1, Baumstark (román)—Bretová (csehszlovák) döntetlen. A verseny állása a 3. forduló, az első teljes körmérkő­zés után: Bretová 2, Baumstark és Klimová 1,5, Makai 1 pont. Szerdától fordított színekkel játsz­­szák a körmérkőzés második sza­kaszát. A II. Alföldy László nemzetkö­zi női emlékverseny nagy harc folyt a 8. fordulóban, amelyet hétfőn délután játszottak az­­ Utasellátó V. tanácstermében. A 3. forduló eredményei: Ar­mas (kubai)—dr. Krizsánné 1:0, Finta—Litinszkaja 0:1. Döntetlen: Polihroniade (román)—Porubszky, Markovics (jugoszláv)—Bengtsson (svéd) és Muresan (román)—Ve­rőd. Függő: Csonkics—Kas és Radzikowska (lengyel), Vr­'eken (holland). A 2. fordulóbeli Bengtsson—Polihroniade függő­játszmát a svéd sakkozónő to­vábbi játék nélkül feladta. A 4. forduló eseménye, hogy Petronicsné Verőci Zsuzsa orvo­sai döntésére visszalépni kénysze­rült. Eddigi eredményeit törölték és a nemzetközi mesteri norma ebből kifolyólag 9 pontra csök­kent. A kedden lejátszott 4. forduló eredményei: Lit­inszkaja—Radzikowska 1:0, Kas—Finta 1:0­ . Pol­unszki—Mar­­­­kovics 1:0, d­r. Krizsanne—Vree­­ken döntellen. A két ilelgajátszmá­­ban a világossal játszó verseny­zőknek van esélyük: Bengisson— Muresan és Armas—Polim­uniade. Csonkics szabadnapos volt. A versenyen mesterhármasává! Li­­tinszkaja vezet Kasnak, Porub­­szkinak és Armasnak másfél pont­ja és két függőjátszmája van. Polik­romiane szintén másfél pon­tos, egy függőjátszmája van, és már volt szabadnapos. ★ Portorozs: A Vidmar-emlékver­­senyen Ribli Zoltán eredményei. 12. forduló: Ribli—Gligorics (ju­goszláv) döntetlen, 12. forduló: Cseszkovszkij (szovjet)— Rión füg­gő. A vezetést a holland Tim­­mart vette át 9.5 ponttal. Larsen (dán) 8.5 (1) pontos. Ribli Zol­tán jelenleg a negyedik 7.5 (2) ponttal.★ Moszkva: Befejeződött a nem­zetközi női verseny. A győzel­met holtversenyben két szovjet nagymester — Ahlimovszkaja és Levityina — szerezte meg 10.5 ponttal, a magyar Groseh Mária 5 ponttal a 14. helyen végzett. Az elmúlt héten Budapesten rendezték a vidékbajnok­ságot. Férfiak. Felnőttek. Kisöbű sport­puska, 60 fekvő: 1. Péter (MHSZ Kaposvár) 593 kör, 2. Morsits (MHSZ Szombathely) 593, 3. Far­kas (MHSZ Hajdúszoboszló) 593, 4. Lakatos (MHSZ Pécs) 592, 5. Sebők F. (MHSZ Pécs) 591, 6. Bócza J. (MHSZ Esztergom) 591. Csapatban: 4. MHSZ Szombathely (Morsits, Török, Bozóki, Vörös) 2341, 2. MHSZ Petőfi LI, Pécs 2339, 3. MHSZ Diósgyőri LK 2339. Kisöbű sportpuska, 3x40 összetett: 1. Kisbakonyi (Győri Dózsa) 1147, 2. Kékesi (MHSZ Esztergom) 1139, 3. Bozsóki (MHSZ Szombathely) 1129. Csa­patban: 1. MHSZ Esztergom (Pó­­cza, Erős, Hauszkó, Kék­esi) 4503, 2. MHSZ Petőfi LK Pécs 4437, 3. MHSZ Diósgyőr 4360. Gyorstüzelő pisztoly, 2x30 lö­vés, 4. Ugri (MHSZ Szeged) 580, 2. Halmai (Tatabánya) 577, 3. Molnár (MHSZ Győri Rába) 575. Sportpisztoly: 1. Karácsony (MHSZ Győri Rába) 557, 2. Nagy (MHSZ Debrecen) 552, 3. Cingáti (Kossuth KFSE) 544. Csapatban: 1. MHSZ Hajdúszoboszló (Sándor, Szilágyi, Dede, Némethi) 2103, 2. K­ossuth KFSE 2097, 3. MHSZ Szeged 2022. Ifjúságiak. Futóvad, 20+20: 1. Keceli (MHSZ Keszthely) 372, 2. Kovács (MHSZ Keszthely) 361, 3. Vajdai (MHSZ Tatabánya) 360. Juniorok. Futóvad, 30+30: 1. Ke­celi 556, 2. Németh L. (MHSZ Keszthely) 556, 3. Nagy J. (MHSZ Keszthely) 555. Csapatban: 1. MHSZ Keszthely (Nagy, Németh, Kovács) 14­11, 2. Kossuth KFSE 1052, 3. MHSZ Miskolc 1046. Nők. Felnőttek. Standard pus­ka. 60 fekvő: 1. Horváth M. (MHSZ Kaposvár) 589, 2. Luki­­nics (MHSZ Diósgyőr) 587, 3. Bozsóki (MHSZ Szombathely) 586. Standard puska, 3x20 összetett: 1. Bozsóki 564, 2. Kiss (MHSZ Pécs) 561, 3. Papp J. (MHSZ Szeged) 547. Standard pisztoly, 30+30: 1. Lórándfi (MHSZ Nyír­egyháza) 570. 2. Tarhonics (MHSZ Nyíregyháza) 567. 3. Katona (MHSZ Szeged) 565. VITORLÁZÓREPÜLÉS Az eredeti tervek szerint va­sárnap délelőtt, a XXV. nemzeti vitorlázó bajnokság és az orszá­gos válogató bajnokság ünnepé­lyes megnyitója után már ver­senyszámra kellett volna, hogy sor kerüljön. A kedvezőtlen idő­járás miatt azonban vasárnap csak gyakorló repüléseket lehe­tett végezni, s nem volt ez más­ként hétfőn és kedden sem. A két kategóriában induló 49 vitorlázórepülő — mi mást te­hetne — kedvező időjárásra, s szerda délelőtti felszállásra vár Dunakeszin. VÍZILABDA DSK Tizenhat csapat részvételével kezdődött meg az Országos Ifjú­sági Kupa küzd­elem­sorozata az újpesti Tungsram-uszodában. A-csoport: Bp. Spartacus—Eger SE 8-7 (1-0, 2-2 4-3, 1-2). Eger SE—OSC 14-2 (4-1, 2-1, 4-0, 4- 0). Bp. Spartacus—Bp. V. Izzó 5- 3 (1-1, 2-1, 1-0, 1-1). Bp. V. Izzó—OSC 8-5 (5-1 2-2, 1-0, 0-2). B-csoport: Vasas—Bp. Honvéd 4-3 (1-1, 0-2, 1-0, 2-0). Bp. Hon­véd—Kecskeméti SC 10-3 (1-1, 2- 0, 4-1, 3-1). Szolnoki VSE— Vasas 10-2 (2-1 2-1, 1-0, 5-0). C-csoport: KSI—Tatabánya 16-2 (2-1, 3-1, 5-0, 6-0). KST—CSMSK 14-2 (1-0, ,7-2, 1-0, 2-0). BVSC —Tatabánya 13-1 (5-1, 4-0 3-0, 1-0). D-csoport: FTC—SZEOL AK 10-3 (1-0, 2-0, 3-3, 4-0). TJ. Dó­zsa—Hódmezővásárhely 12-6 (3-1, 3- 2, 3-1, 3-2). ÖTTUSA SPORTLÖVÉSZET LABDARÚGÁS Az NB I végeredménye 1. 1. Dózsa 34 21 10 3 84-38 52 2. FTC 34 18 11 5 75-44 47 3. DVTK 34 19 6 9 60-37 44 4. Vasas 34 16 10 8 62-49 42 5. Bp. Honv. 34 16 9 9 57-39 41 6. Rába ETO 34 12 11 11 40-33 35 7. Tatab. 34 12 11 11 50-47 35 8. PMSC 34 10 15 9 38-42­ 35 9. Videoton 34 12 10 12 46-49 34 10. ZTE 34 10 12 12 46-46 32 11. Dunaújv. 34 10 12 12 50-54 32 12. B.­Csaba 34 11 9 14 49-52 31 13. STC 34 9 13 12 43-50 31 14. MTK-VM 34 11 8 15 42-50 30 15. MÁV E.­­34 10 9 15 31-54 29 16. Csepel 34 5 15 14 35-48 25 17. Haladás 34 9 5 20 40-74 23 18. V. Izzó 34 4 6 24 35-77 14 XXXV. 144. ♦ 1979. június 20 SÚLYEMELÉS Kunz: hat arany és felnő­tt világcsúcs (Folytatás az 1. oldalról) mehet tovább. Újból a régi le­het, ha ismét hisznek benne és most nem hagyják magára! A kiábrándultság első hullá­mában néhányan ugyanis még azt is tagadták, hogy Lénárt a vereség miatt őszintén sírt, s valóban összetörte a kudarc. Csak azt hajtogatták: — Már az első gyakorlatához úgy kezdett hozzá: itt vagyok, hol az az aranyérem. S ez valóban igy volt! ..Iírosan nem lehet’9 Míg Loscos a 115 kg kiszakí­tásakor is mámorosan ugrált­­ örömében, az utána 117.5 kg-on kezdő Lénárt unottan csak fel­­rántotta a súlyt, s vissza is ej­tette. Másodszorra sikerült a szakítása, de Tóth Dezső, a ma­gyar szövetség elnöke már ek­kor mondta: — Baj van! Ebből aligha lesz csúcseredmény. Nem is lett, mert a bo­gár Pancsev a 112.5 után a 117.5-öt, majd a harmadik gyakorlatival a 120-at is könnyedén kiszakí­totta. Lénártnak még volt egy fogása: a 122,5-hoz komótosan készült, a súlyzót igazgatta, combizmait lazította. A szakítás sikerült, de felállni már nem tudott, sőt hátrazuhant. Kárpót­­­­lésként negyedik fogásként meg­próbálkozott saját világcsúcsá­nak megjavításával. De ezúttal már ,,kifogni” sem tudta a 124 kg-ot. Levegő nélkül Lökésben már a 140 kg-mal is nehezen állt fel, s kilökése után is hosszan imbolygott. Húsz perccel később pedig vég­leg vesztessé vált. — Csak annyira emlékszem, hogy felvettem a súlyt, sajnos, rosszul, mert benyomta a gégé­met, s nem­ kaptam levegőt — mondta. Bezzeg a többiek kaptak! Pancsev már a 145 kg kilöké­sével (265 kg-os összteljesítmé­nyével) fölényesen vezetett, Loscos és Kuznyecov pedig 147,5 kg-os második gyakorlatá­val szintén megelőzte a magyar fiút. Ráadásul Kuznyecovnak a 150 is sikerült, míg Pancsev 152.5-ig jutott.. . Nem világszenzáció, de szen­zációs világbajnokverés. Pan­­csevnek minden kísérlete sike­rült, hat aranyérmet nyert! Okulni kell! Valamikor ,,paprikás magyar­ként” emlegetett Európa-bajno­­kunk. Szarvas Gábor így véle­kedett L­énártról: — Belső tűz, lelkesedés nél­kül nem sikerülhet. Boldogabb lettem volna, ha nem látom ezt a vergődést. Sok országban sikerként köny­velték volna el Lénárt érmeit. Nálunk mindenképpen kudarcot jelent. Úgy tűnik, lassan gya­korlattá válik — Gettysburg és Várna példája erre utal —, hogy az alsó súlycsoportokban nem marad el a hideg zuhany, s a felsőbb régiók versenyzőire há­rul a „becsületgól” megszerzése. Most mi is azt kérdezzük: miért?... s hozzátehetnénk: meddig?... Kinz­em a piros lámpák Kedden délután többen meg­próbálták szóra bírni a nemrég még felnőtt világcsúcstartó Kunzot: — Ruszev távollétében meg­nyeri-e a versenyt, s megpró­bálja-e visszaszerezni csúcstar­tó címet? Roppant szellemesen válaszolt: — Nem kell visszaszereznem, mert tudtommal az ifjúsági vi­lág- és Európa-csúcstartó még én vagyok. Este a sajtószobá­ban viszont hajlandó vagyok nyilatkozni, ki lesz a győztes. Igaz, tavaly még ötödikként végzett Athénban, s bár akkori 290 kg-os legjobbját már 317,5 kg-ra javította, a várnai felnőtt EB-n végül is csak ezüstérmes lett. Az óvatos nyilatkozat a sza­kítás után jogosnak tűnt. Bár a papírforma szerinti legna­gyobb riválisa, Dimitrov csak 130 kg-g jutott, Chivu, legjobbját 5 kg-mal megjavítva — 132,5 kg-ot szakított — átvette tőle a vezetést. Ideiglenesen! Mert Kunz nem szereti, ha rajta kuncognak. Először ugyan túlságosan is nagy hévvel emelt és a 135 kg-ot hátraejtette, de másodszorra kigyulladt a három fehér lámpa. Ettől felvillanyoz­va harmadik kísérletét 142,5 kg-on tette, de nem tudta meg­tartani a súlyt, és most a há­rom piros lámpa villant fel. Meglepetés! Kunz várnai EB teljesítményénél 5. legjobbjánál 10 kg-mal kevesebbet szakított, és csak 2,5 kg-os előnyt szerzett a lökés előtt. Negyedik kísérletre a világcsúcs A lökést Dimitrovon kívül már mindenki befejezte,­­amikor 170 kiló került a súlyzóra. Kunz következett. Könnyedén felkap­ta, s a feje fölé lökte. Ellenfele emeltetett, bízva abban, hogy könnyebb testsúlyával majd el­orozza előle a lökés aranyérmét. Óriási erőfeszítések után ki is lökte a 172.5-öt, s ezzel 10 kilót javított egyéni legjobbján, akár­csak a hősiesen küzdő, de gyen­gébben lökő Chivu. Kunz gyorsan válaszolt 17 éves (!) bolgár vetélytársának: kilökte a 175-öt is. S ezzel már mindegyik aranyérem az ő bir­tokába került. De még ez is ke­vés volt neki. Ruszevnek akart válaszolni. Előszőre nem sike­rült a 182,5 kg kilökése, de ne­gyedik kísérletére ez a súly is a feje fölé került. Így egy ki­lóval megjavította Ruszev fel­nőtt világrekordját! Lökésered­ménye természetesen ifjúsági világcsúcs is, amelyet egyéb­ként szintén Ruszev tartott. Ezzel a teljesítménényel Pan­csev után Kunz már a második versenyző, aki hat aranyérmet nyert Debrecenben. 60 kg. Az 1979 évi ifjúsági világbajnok összetettben: Georgi Pancsev (Bulgária) 272.5 kg (120, 152.5), 2. Kuznyecov (Szov­jetunió) 2­62.5 (112.5, 150) 3. Loscos (Kuba) 262.5 (115,147.5), 4. Lénárt István (Magyarország) 257.5 (117.5, 140), 5. Ch­lebos (Lengyelország) 247.5 (1­10, 137.5), 6. Taira (Japán) 240 (105. 135). Európa-bajnok összetettben: Pancsev, 2 Kuznyecov 3. Lé­nárt, 4. Chlebos, 5. Mariaca (Spa­nyolország) 225.5 (100. 122.5), 6. Cassi­au (Franciaország) 220 (100. 120). Szakításban világbajnok: Pan­csev 120, 2. Lénárt István 117.5, 3. Loscos 115. Szakításban Európa-bajnok: Pancsev, 2. Lénárt, 3. Kuznye­­cov 112.5. Lökésben világbajnok: Pancsev 152.5, 2. Kuznyecov 150, 3. Los­cos 147.5. Lökésbe­n Európa-bajnok: Pan­csev, 2. Kuznyecov 3. Lénárt 140. 67.5 kg. Az 1979. évi ifjúsági világbajnok összetettben: Joachim Kunz (NDK) 310 (135, 175), 2. Dimitrov (Bulgária) 302.5 (130, 172.5) , 3. Chivu (Románia) 287.5 (132.5, 155), 4. Kubenka (NDK) 282.5 (122.5, 160), 5. Xu Re-hua (Kim­i NK) 282.5­ (4­25, 157.5), 6. Stellios (Ausztrália 75 (120, 1­iw). Európa-bajnok összetettben: Joa­­chim Kunz, 2. Dimitrov, 3. Chivu, 4. Kubenka, 5. Nos­ek (Csehszlová­kia) 252.5 (115, 137.5), 6. Gar­cia (Spanyolország) 250 (112.5, 137.5) . Szakításban világbajnok: Kunz 135, 2. Chivu 132.5, 3. Dimitrov 130. Az Európa-bajnoki sorrend meg­egyezik a világbajnokival. Lökésben világbajnok: Kunz 175 (versenyen kívül 182.5, új ifjú­sági és felnőtt világcsúcs, régi: Ruszev (bolgár) 181.5, illetve 180), 2 Dimitrov 172.5, 3. Kubenka 160. Az Európa-bajnoki sorrend meg­egyezik a világbajnokival. Szerdán este a váltósúlyban a magyarok közül Győri Gyula és Király László lép dobogóra. Cser Kovács Gábor Z. Vincze György Az autogramkirály Az utcán ismeretlenek szó­lítják meg. A sportcsarnok­ban szinte lépni sem tud. Apró papírdarabokat nyújta­nak felé mindenünnen. Geor­gi Pancsev, a debreceniek kedvence azonban akárcsak a dobogón, itt is király­a megállja a helyét. A 19 éves fiatalember néhány óra alatt lopta be magát a közönség szívébe. Most mindenki rá kiváncsi, önmagáról a kö­vetkezőket mondta. — Sikereimnek nincs sem­mi különleges titka, csak a sok edzés. Tartottam Lé­­nárttól, s nem voltam biz­tos abban, hogy legyőzhe­tem, öt éve emelek súlyt és plovdivi vagyok. Ezt azért hangsúlyozom, mert városunkból már ketten is győztünk itt Debrecenben. Szarandalijev, meg én. A középsúly tavalyi világbaj­noka, Rumen Alekszandrov ugyancsak plovdivi. Eluta­zásunk előtt beszéltünk vele és megígértük neki az ara­nyat. Örülünk, hogy bevált­hattuk ígéretünket.

Next