Népsport, 1979. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1979-10-31 / 258. szám

XXXV. 258. ♦ 1979. október 31 ÖKÖLVÍVÁS A® a bizonyos plusz Nehéz szabadulni az idős mester, Adler Zsigmond vasár­nap déliben elhangzott gondola­tától. Az őt faggató újságírók­nak ugyanis azt mondta, hogy több van ezekben a gyerekek­ben, mint amit a döntőn mu­tattak. Ha sikerülne a bennük rejlő pluszt kihozni, akkor ta­lán a moszkvai olimpián is si­keresen állhatnának helyt. Mit értett Adler Zsigmond a szunnyadó plusz alatt? Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, érdemes visszaidézni a csütörtöktől va­sárnapig történteket. Annál is inkább, mert az a furcsa hely­zet adódott, hogy az országos bajnokságon látottakkal elége­dettek is lehetünk, meg nem is. A látszólagos ellentmondás­nak több és tegyük hozzá azon­nal, sajnos, elszomorító okai is vannak. Ha a négy nap nyolcvanegy­­néhány mérkőzését nézzük, ak­kor ökölvívóink minden elismerést megérdemelnek. Néhány ritka kivételtől elte­kintve színes­ lélekkel, erejük legvégső határáig küzdöttek a továbbjutásért, illetve később a dobogós helyezésekért. Ha eb­ből a szemszögből tekintjük a látottakat, akkor még az is megbocsátható, hogy a nagy akarás közben (lásd Becsej mér­kőzéseit) becsúsztak a régi hi­bák, a sorozatos, szabálytalan ütéseik. Aztán az sem mellékes tény. Hanem az idei bajnokság leg­kellemesebb meglepetése, hogy a­ vidéki klubok egyáltalán nem játszottak másodlagos szerepet. Az évekig egyeduralkodó szere­pét betöltő Bp. Honvéd például ,,csak” három aranyérmet mondhat magáénak. Ez nem je­lenti az­t, hogy a budapesti pi­ros-fehérek az elmúlt évben kevesebbet dolgoztak, visszaes­tek. Éppen ellenkezőleg! A Bp. Honvéd jelenleg is az elsők között szerepel, versenyzői e­v­­től-egyig becsülettel helytáll­tak. Ám 1979-ben fordult a koc­ka! Vasárnap délben a Körcsar­nokban a 29 vidéki ökölvívó mellé csak 19 budapesti­­állha­tott fel a dobogó valamelyik fokára. A döntőben is eredmé­nyesebbek voltak, a vidéki spor­tolók. Kettővel több aranyérmet nyertek. A tatabányaiak szereplése sze­rencsére már nem meglepetés. Kemény munka folyik a bányászok háza táján, és ha Dezamits a döntőre nem fárad el a sorozatmérkőzések terhelé­sétől, akkor meg lett volna a harmadik aranyérem is. Különö­sen szép volt Kuzma teljesít­ménye, aki múlt évi bajnoki címét most egy súlycsoporttal feljebb is meg tudta védeni. Somodi pedig nem véletlenül lett szupernehézsúlyban az európai ranglista vezetője. Va­lóban klasszisra jellemző tulaj­donságokkal rendelkezik. Re­méljük, ez nem teszi elbizako­­dottá a kitűnő sportembert. Minden dicséretet megérde­melnek Orbán László „fiai” is. A székesfehérváriak az idei baj­nokságon bebizonyították, hogy számolni kell velük. Arról iga­zán nem ők tehetnek, hogy a második aranyat nem sikerült megnyerni. (Erről még lesz szó.) Aztán említhetnénk a salgótar­jániakat, az oroszlányiakat, a pécsieket, a sajószentpéterieket, a vidéki Honvéd-szakosztályo­kat, de még a paksiakat is. Versenyzőik egyértelműen bizo­nyították, hogy érdemes kemé­nyen, kitartóan dolgozni, mert annak előbb vagy utóbb meg­lesz az eredménye. De nemcsak ezekre az ör­vendetes tényekre kell felhív­ni a figyelmet. A legrangosabb hazai erőpróba arra is választ adott, hogy a sportág szakmai irányítói és a versenyzők egy­értelműen értelmezték-e Papp László februári intelmeit. Azt, hogy az olimpiai felkészülés el­ső kilenc hónapjában a fő fi­gyelmet az állóképesség foko­zására, a fizikai erőnlét javítá­sára kell fordítani. S ha ez már megvan, akkor jöhet a techni­kai tudás finomítása, csiszolása. Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a bajnokságon részt vevő 27 klub kereken 100 ökölvívója között — akiket a sportág leg­jobbjainak tartanak — alig lát­tunk olyant, aki végig bírta haj­­tatni a kilenc percet. Az utolsó menetben — tisztelet a kivétel­nek — szédelegtek, dülöngéltek a szorítóba­n, legjobb esetben rátámaszkodtak ellenfelükre. Éppen ezért nem volt véletlen, hogy a döntőben például csak egyetlen egyszer csattant vas­taps, mégpedig Alvics és Lévai mérkőzése után. Az küzdelem volt a javából! Külön fejezetet érdemelne, hogy ökölvívóink mennyire hí­ján vannak a technikai tudás­nak. Néhány kivételtől elte­kintve még az alapelemeket­­is alig tudják alkalmazni. Például nem tudnak az ellenfélről sza­bályosan lefordulni,,, vagy, pon­­tosan, tisztán ütni! Nem vélet­­­lenül jegyezte meg a bajnok­ságot végig néző Jorma Limmo­­nen, az EABA, az Európai Amatőr Ökölvívó Szövetség ed­­zőbizottságának titkára, hogy Pémi és Somodi kivételével egyik versenyzőnket sem tud­ná elképzelni a finn válogatott­ban. Súlyos szavak ezek, annyi bi­zonyos ! De nem véletlen, hogy a finn szakember kemény véleményét hozzátesszük. Ugyanis hiába ör­vendetes az, hogy a múlt évi­nél jobb, színvonalasabb baj­nokságot tudhatunk magunk mögött, ha ennek vajmi kevés a nemzetközi súlya, értéke. Az a teljesítmény, amelyre ökölví­vóink jelenleg képesek, még kevés a nemzetközi porondon. Ennél sokkal, de sokkal több kell. Mindenekelőtt állóképes­ségben! Elengedhetetlen az, hogy mindenki végigbírja a há­rom menetet. Aki már a negye­dik-ötödik perc táján légszomj­jal küszködik, az aligha tud helytállni a közelgő nehéz erő­próbákon. Sajnos, ezúttal is szólni kell bíróink működéséről. Azért is, mert összességükben kitűnően vezették a mérkőzéseket, hi­bátlanul pontoztak. Éppen ezért volt szembetűnő néhány ítélet. A székesfehérvári Simonics Jó­zsef például nem kedvence pon­tozóinknak. Az elődöntőben négy pontozó látta őt jobbnak — több ponttal is — Rózsa el­lenében. Ennek ellenére Kele­men Imre egy ponttal Rózsának adta a mérkőzést. Aztán a dön­tőben nagyszerű teljesítményt nyújtó Simonicstól elvették a bajnokságot 4:1 arányban. Sár­közi Lajos kivételével a többi négy pontozó — nem tudni, miért — figyelmen kívül hagy­ta, hogy a vezető bíró Holotát megintette. Az edzők mellett a bírók te­hetnek a legtöbbet a versenyzők nevelésében. Egy-egy „félresike­rült” ítélet ígéretesen induló pályafutásokat törhet derékba. Remélhetőleg Simonics és a többiek, akikről most nem tet­tünk említés­t, kiheverik ezt a fájdalmas csalódást, bíróink pe­dig fonulnak a hibákból! Véget ért tehát ökölvívóink idei „érettségi” vizsgája, lezá­rult az olimpiát előkészítő első szakasz. Jönnek a szürke hét­köznapok, a felkészülés újabb állomásai. A Moszkváig hátra­levő időben nagyon sok min­denben változtatni kell, első­sorban a hozzáállásban, ököl­­vívóinkból mi­ntha hiányozna "a lelkesedés. Mintha nem hinné­nek abban, hogy érdemes az ed­zéseken is olyan keményen dol­gozni, küzdeni, harcolni, mint négy,­napon­ át a Körcsarnokban. Bizonyára erre gondolt az ősz mester is, amikor a sportolóink­ban rejlő, szunnyadó pluszt em­legette. Igen, ezt kell most a klu­bokban a palackból kiengedni, az edzőtermekben csakúgy, mint a válogatott „sasfészkében”. Hinni kell abban, hogy az olimpiáig hátralevő kilenc hó­nap bármennyire is kevésnek tűnik, arra mindenképpen ele­gendő lesz, hogy a vélt, vagy valós sérelmeket félretéve a sportág maradéktalanul ren­dezni tudja sorait. Moszkva érdekében! Kővár Gyula Botos András, a salgótarjániak 27 éves válogatottja ritka sorozatot mondhat magáénak. Pályafutása alatt három súlycsoportban hétszer lett aranyérmes az országos bajnokságon. (Záhonyi Iván felvétele) SAKK Ebédidőtől uzsonnáig­ ­Ribli és Adorján — „zárt" ajtók mögött is"is* déli egy óra. Máshol ndüll­, ebédidő, itt, a sakk­­szövetség székházában kezdési időpont. Az Adorján—Ribli sakk­­világbajnokjelölti párosmérkőzés negyedik játszmájának kezdési időpontja. Ribli mosolyogva ér­kezik, Adorján mogorvábban. A két arckifejezésről akár az ered­mény is leolvasható: Ribli 2,5,0.5 arányban vezet. Neki már egyetlen pont is elegendő a to­vábbjutáshoz, ellenfelének még kettő és fél kellene. A két versenyző eltűnik az egyik teremben. A gyanútlan néző követné őket, de­ egy kis táblácska útját állja. „Belépni tilos! A párosmérkőzés játszmáit a nagyteremben lehet figyelem­mel kísérni." Akkor menjünk oda. Szinte üres a terem, igaz, a munkaidő derekán vagyunk. A helyiség túlsó végében bordó függöny, rajta demonstrációs tábla. Kissé viharvert, az egyik mezőt jelölő c betű hiányzik is. Talán máskor nem tűnne fel, de ezen most mégiscsak világbaj­­nokjelölti párosmérkőzést de­monstrálnak ... Azt hinné az ember, hogy a függöny mögött játszanak, de nem, odébb még egy ajtó, s azon túl ül a két nagymester. Időnként nyílik az ajtó, egy kéz kinyúlik (nem tudni, kié), letesz egy papírlapot az asztalra, a fiatal, szakállas demonstrátor felkel székéről, elmegy a pa­pírért, majd a táblán megmu­tatja a közönségnek a lépést. Egyelőre nincs kinek. Még ko­rán van, még érdektelenek az első húzások. A büfé hangosabb, itt jóval többen vannak. Igaz, a körözöttes kifli kicsit száraz, de a néni joggal mentegetőzik: „Ezeket még szombatra készí­tettem, igazán nem tehetek ró­la, ha kétszer is halasztottak. Ki mégse dobhatom .. Való igaz‘ ,gY iS elfogy’ mert egyre többen jönnek. Háromnegyed háromkor már vagy húszan ülnek-állnak a te­remben. Egyre több „hivatásos” és még több „amatőr”. Aki az ultisoknak tulajdonítja a „ki­­bicnek semmi sem drága” kife­jezést, az még sohasem járt sakkversenyen. Itt aztán röp­ködnek az ötletek, mindenki rá­licitál a másikra egy jobb foly­tatással. Nincs olyan — a de­monstrátor által bemutatott — lépés, amely ne váltana ki egy kis felszisszenést, csodálkozást. Egyeseknek nem elég a hatal­mas tábla, saját kis táblájukon elemeznek. Az első sor a ver­senyzőké. Sápi, Hazai, Pintér beszélik meg frissiben az új lé­péseket. Horváth Tamás számá­ra egyelőre a Hétfői Hírek még izgalmasabb, mint a játszma, mert az újságba temetkezik. A 18. lépéstől odabenn fel­gyorsulnak az események. A vi­lágossal játszó Adorján hosz­­szasan gondolkozik, majd meg­tolja a gyalogját. Természete­sen szisszenés a közönség vála­sza, miként Ribli ellenlépésére is. Adorján rendületlenül nyo­mul előre gyalogjaival és ez a féktelen támadókedv felbolydult méhkassá változtatja a termet. Egyre többen vagyunk és most már egyre többen fogadnak Adorján győzelmére. Az ismeret­len „tulajdonú” kéz egyre sű­rűbben nyúl ki ez ajtón, a sza­kállas pedig szorgalmasan vál­toztatja a figurákat a táblán. Adorjánnak mielőbb döntésre kell vinnie a dolgot, mert már két órát felhasznált gondolko­dási idejéből és még mindig csak 21 lépést tett meg. Hobcan esküsznek rá, hogy pun­dil ezúttal nem játsszák ki az öt órát. A pénztáros min­denesetre elégedett lehet a be­vétellel, most már sűrűn va­gyunk. Néhány perc múlva öt óra, a terem Ribli válaszára vár. A helyzet eléggé egyértelműnek látszik, olyannyira, hogy egy, a büféből visszatérő hölgy bekuk­kant a terembe és kérdezi: „Még nem adta fel?” Még nem. Pedig a terem már a folyta­tásról beszélget. Mi lesz most, hogy Adorján szépített? Legkö­zelebb Ribli játszik világossal, s nyilván mindent elkövet, hogy ne legyenek gondjai a befejező, hatodik partiban. S ha döntet­len lesz? A magát nagyon ösz­­szeszedő Adorján játszik a vé­gén világossal. Lehet, hogy az a parti dönt majd? A latolgatások közepette nyí­lik az a bizonyos ajtó, megje­lenik egy sötét ruhás férfi és valamit a szakállas fülébe súg. Hogy mit, azt egy kis táb­láról tudja meg a nagyérdemű: „A játszmát világos nyerte ..." A közönség a kijárat felé tó­dul. Ki a kabátjáért, ki azért, hogy lássa a két versenyzőt. Ve­rőci Zsuzsa érkezik a nagyte­rem felől. „Miért gondolkodott ennyit a feladáson Ribli?” — kérdezik tőle. „Nem olyan egy­szerű egy játszmát feladni”. Innnak a versenyzők. Most JulíliuA Ribli a morcosabb és Adorján a vidámabb. Az ered­mény ezúttal is leolvasható az arcokról. A párosmérkőzés szo­rosabb lett, most már minden fél pontnak különös jelentősége van. Még nincs vége. Folytatás szerdán, ha igaz ... (Jakab) Adorján nyerte a negyedik játszmát Hétfőn délután játszották a vi­lágbajnokjelöltségért folyó páros­mérkőzés negyedik játszmáját, a Magyar Sakk Szövetség ver­senytermében. A párosmérkőzés során először játszották a szi­cíliai védelmet. A világos bábo­kat vezető Adorján tisztáldoza­tos királyszárnyi támadása át­ütött és Ribli a 22. lépésben fel­adta a játszmát. Adorján—Ribli 1. e4, c5 2. Hf3, d6 3. d4, cd 4. Hd4­, Hf6 5. Hc3, a6 6. Fe3, e5 7. Hb3, Fe6 8. Vd2,­Hbd7 9. f3, Bc8 10. g4, Fe7 11. o—o—o, Hb6 12. h4, o—o 13. h5, Hc4 14. Fc4­. Bc4, 15. g5, Hd7, 16. Bdgl, Vc7 17. g6, Bc8 18. Fh6, Ff6 19. g6, Kh7: 20. Fg7­, Fg7: 21. h6, Ff6 22. Vg2, sötét feladta, 1:0. Győzelmével Adorján kétpon­tos hátrányát egy pontra csök­kentette. A párosmérkőzés állá­­tása: Ribli 2.5, Adorján 1.5 pont. A következő játszmára szerdán 13 órakor kerül sor, Ribli ját­szik világossal. OB NÉPSPORT 5 Többlettáv és belső jelzés Szombaton és vasárnap a Komjádi-uszodában, többnyi­re, minden válogatott kerettag úszónk abban a számban állt rajthoz, amelyben nem lehetne válogatott. A vegyesúszók a hosszútávú gyorsszámban, a hosszútávúszók száz mezren, a hátúszók ezerötszáz gyorson, és így tovább. A felületes „humorista” azonnal újabb javaslatokkal állna elő: mond­juk, hogy vetélkedjenek toronyugrásban, rablóultiban vagy bakugrásban. Csakhát itt most másról volt szó! A verseny rendezői nem valamiféle kabarét akartak szolgáltatni a közönségnek. Tudatosan, szakmai érvekkel indokolva írták ki ezt a kétnapos ellenőrző versenyt. Az olimpiai felkészülési tervben is szerepel, hogy egy­­egy felkészülési időszak végén a kerettagoknak kötelező felmérő versenyen kell rajthoz állniuk. Ezeken egyáltalán nem arról van szó, hogy a gyengébben szereplő már bú­csúzhat is a legjobbaktól, nem kívánnak országos csúcso­kat sem. Csupán az addig végzett munkát mérik. És hogy nem a legjobb számaikban, annak nagyon egyszerű ma­gyarázata van: ilyenkor elsősorban erőfejlesztés, állóképes­ségjavítás az edzések lényege, vagyis a „többlettáv". Most azt is mondhatná valaki, hogy az ilyen jellegű teljesítményt az edzéseken is mérhetik. Csak éppen az ed­zések egyhangúságát időnként valamivel fel kell oldani, és erre jobbat a versenyzésnél, a tét nélküli vetélkedésnél még nem találtak ki. Ezúttal is felszabadultan, jó és han­gulatos körülmények között mérkőztek meg egymással. Ebben az időszakban a válogatott kerettagokkal fog­lalkozó edzők az alapkoncepció szerint készítik fel tanít­ványaikat, csupán azt írják elő, hogy milyen képessége­ket kell fejleszteni, vagyis nem egyforma edzéstervek alapján, uniformizálva töltenek el a versenyúszók több órát a vízben. Külön nem is készültek a szombat—vasár­napi számokra, amúgy „menetből” álltak rajtköre. Ilyen feltételek mellett, milyen tapasztalatokat hozott az ellenőrzés? Tóth Ákos, szövetségi kapitány elsősorban az időseb­bekkel, főleg, Hargitayval és Vermessel volt elégedett. Úgy tűnik, nagyon komolyan készülnek az olimpiára, a többieknél valamivel előbb tartanak a felkészülésben. Az ezerötszázasokat nem lehetett ellenőrizni, nekik — bár­milyen furcsának is­­tűnik —, ebben az időszakban rövid lett volna a saját távjuk. Náluk kifejezetten csak amolyan feloldó jellegű volt a rövidtávú számokban való rajthoz állás, hiszen az, hogy Wladár Zoltán és Nagy Sándor száz háton, mellen és pillangón mérkőzött, egyértelműen ezt szolgálta. Annak ellenére, hogy ez a felkészülési idény első ver­senye volt, s rendkívüli dolgokat, nagy időket nem várhat­tunk — ezek éppen a rossz felkészülésre utaltak volna —, sajnos, ezúttal is az bizonyosodott be, hogy a közép­mezőny változatlanul jókora távolságban kullog legjobb­­jainktól. Különösen azoktól a fiataloktól — a tizenhárom­­tizennégy-tizenötévesektől — vártak többet, akiknek éppen életkoruk miatt kellene rohamosabban fejlődni, felzárkózni Hargitayék mögé. Mert igaz, hogy most mindenütt sokat úsznak és nem a gyorsaságon van a hangsúly, de ebben a korban már, főleg a lányoknál, ott kellene toporogni az élcsoport kapujában. Vagyis ilyen edzések mellett is egyre jobb időket — nem csúcsokat! — úszni. De hát Kálmán Andrea és Gulyás Klári mellett ezekben a korosztályok­ban kevés a reménykeltő fiatal. Évről évre nő az igazolt versenyzők száma, egyre többen tanulnak meg úszni, csak éppen az a lépés hiányzik, amely a soktól a legjobbakig vezet. Pedig a javulás az ilyen, formabontó versenyeken is mérhető. Ahogy például a válogatott kerettagok — ösz­­szevetve az elmúlt évek hasonló időszakában, ugyanilyen számokban elért eredményekkel —, valamennyien jobb időt értek el. Vagyis nem túlzott követelés a felkészülési idő­szaknak megfelelő, októberi javulás. Jogos kíváncsiság: a legjobb külföldi úszók ilyenkor mit csinálnak? Versenyeznek-e és milyen távokon? Az amerikaiaknál az egyetemi úszás a meghatározó. Nem sok­kal vannak a tanév kezdete után, így ők még nem versen­genek. De az NDK-beliek például most tartják fedettpá­lyás bajnokságukat, a szovjetek pedig hamarosan a Szov­jet Kupát, amelyen többek között 400 méteres hátúszást is rendeznek. Vagyis nem valami ötletszerű, fölösleges dolog az ilyen vetélkedés. Leginkább maguknak, a válogatott kerettagoknak jelzi, hogyan dolgoztak eddig. És legjobbjainknak ez a belső jelzés a legjobb serkentő. Bár a legtöbben eddig sem készültek rosszul! K. T. Vasas-vízilabdázók a BEK-középdöntőben A Vasas vízilabdacsapata meggyőző játékkal, veretlenül nyert Odensében a BEK A-cso­­portjában. Az együttes legna­gyobb vetélytársa, a Partizan Beograd az eredeti sorsolással ellentétben végül is a zürichi ágon játszott. A szűkszavú hír­ügynökségi jelentések, vala­mint Vuszek Antal nemzetközi A-kategóriás játékvezetőnk tá­jékoztatása szerint az már bizo­nyos, hogy a piros-kékek a kö­zépdöntőben Pozsonyban játsza­­nak. Ellenfeleik: Rudá Hvezda (csehszlovák), Ethnikosz (gö­rög), Montjuich (spanyol). A másik ágon Belgrádban mérkőz­nek az együttesek a továbbju­tást jelentő első két helyért. A Partizan Beograd (jugoszláv), az AZC (holland), a Spandau 08 (nyugat-berlini), valamint még egy csapat alkotja a mezőnyt. Vuszek Antal, aki a klagen­furti csoportban bíráskodott, ta­lán élete egyik legnehezebb já­tékvezetői feladatát kapta. — Az első nap után a zsűri elnöke, Misa Radan úgy döntött — mondta —, hogy a továbbiak­ban valamennyi mérkőzésen a két semleges játékvezető, azaz én és a holland Van Dorp fúj­juk a sípot. A csehszlovák, a görög és az olasz bajnok csatá­jából végül is az­ utóbbi, a Ca­­nottieri Napoli került ki veszte­sen. Mindhárom együttes négy pontot gyűjtött, az azzurriknak eggyel rosszabb volt a gólkü­lönbségük, így ők estek ki. Dön­tőnek bizonyult, hogy a negye­dik csapat, a Marseille ellen csak 6-4-re nyertek. A hatból öt találkozón tevékenykedtem.

Next