Népsport, 1979. december (35. évfolyam, 285-310. szám)
1979-12-19 / 300. szám
XXXV. 300. ♦ 1979. december 19 FOGATHAJTÁS Bárdos György és a magyar csapat a világranglista élén Fogathajtóink — szokásukhoz híven — ebben az évben is kitűnő eredményeket értek el a nemzetközi versenyeken, és ahogy Max Amman, az ismert svájci szakíró fogalmazta meg év végi értékelésében: „A magyarok, akik 1971-ben nyerték az első Európa-bajnokságot, az idén is kitűnően szerepeltek, és változatlanul a világ legjobbjai.” Az ez évi hajtó Európa-bajnokság előtt azt írtuk, hogy a nemzetközi mezőny „unja” már hajtóink győzelmi sorozatát. Azóta bebizonyosodott, hogy mindent meg is tesz azért, hogy megszakadjon a szép sorozat. A Haras du Pinben megrendezett Európa-bajnokságon például egy angol versenybíró — nem létező szabályra hivatkozva — majdnem elérte, hogy Bálint Mihály, aki végül ezüstérmes lett, ne indulhasson el a maratonhajtásban. A sikeres EB- szereplés után, a sok elismerő külföldi sajtóvélemény mellett, sajnos olyat is olvashattunk: „Bárdos sánta lóval versenyzett.” Ebből mindössze annyi az igaz, hogy a gyöngyösi fogat, amikor elhagyta az akadálypályát, egy árkon hajtott át, és Újságíró lába közben megrándult. De ekkor Bárdos már Európa-bajnok volt — az összetett eredményben csak az alappályán elért teljesítmény számít —, igen sportszerűen mégis elindult az összevetésben is, amelyet szenzációs hajtással megnyert. S valóban, gyeplős lova az eredményhirdetésnél már bicegett, s ebből nyugati kollégáink végül is azt a következtetést vonták le: hajtóink nem kímélik lovaikat, hiszen sérülten versenyeztek velük. Ez a vélemény azért is meglepő, mert Fülöp Sándor a maratonhajtást már 12 kilométer után feladta, hogy kímélje tartaléklovát, Jegest. A holland Velstra és még több külföldi társa viszont addig püfölte halálfáradt lovait, amíg menni, tudtak, s csak azután „dobták be a törülközőt”. Persze, amilyen kitűnő teljesítményt nyújtottak Bárdosék az Európa-bajnokságon, nagyon nehéz volt rosszat írni róluk, így minden apróságba belekapaszkodtak... Soha ennyi verseny A lovassport reneszánszát éli az egész világon. Legfiatalabb szakága, a fogathajtás is egyre népszerűbb, és például még soha annyi hajtóversenyt nem rendeztek világszerte, mint ebben az évben. A hagyományos, rangos aacheni, hamburgi és windsori viadal mellett az idén már tucatnyi jelentős nemzetközi versenyt bonyolítottak le. A tengerentúlon, az Egyesült Államokban is egyre többen űzik ezt a szép sportágat, és Myopiában évente lebonyolításra kerülő hajtóverseny már a földrész világversenyének is tekinthető. De nemcsak Bárdosék ellenfeleinek száma, hanem a versenyek színvonala is mindinkább emelkedik. A nemzetközi mezőny felkészültsége, szakmai tudása egyre nagyobb és például a lengyel Waliszewski, az angol Bowman és a holland Welstra a sportág kiemelkedő egyéniségeivé nőttek fel — a magyar hajtók mögött. Mert ebben a sportágban versenyzőink egy lépéssel még mindig a világ előtt járnak, ezt bizonyítják az idei világranglistán elért eredményeik is. Bajnokságunk rangja A Nemzetközi Lovas Szövetség az idén is elkészítette a fogathajtók világranglistáját az Európa-bajnokság, a hamburgi, az aacheni, a sierakowi és a windsori nemzetközi verseny, továbbá a magyar bajnokság eredményei alapján. Hogy ez utóbbit is már évek óta figyelembe veszi a rangsor összeállításakor, mindennél többet mond hajtóink nemzetközi elismeréséről. Persze, ha belegondolunk, hogy a magyar bajnokság tucatnyi világ- és Európa-bajnokságon sikeresen szerepelt versenyzők vetélkedése, akkor az elismerés nem érdemtelen. Az egyéni rangsorban a gyöngyösi Bárdos György végzett az élen, aki három éve nem talált legyőzőre világversenyen, emellett Aachenban és az OB-n is harmadik lett. Waliszewskit a második helyre rangsorolták, tehát Bálint és Muity elé, mert Aachenben és Sierakowsban is nyert. EB-ezüstérmesünket, Bálint Mihályt megelőzi a Haras du Pinben negyedik helyezést elért Muity Ferenc, aki megnyerte a háromfordulós magyar bajnokságot. Kétféle mérce Az érdekesség kedvéért és összehasonlításul közöljük a Népsport ez évi hajtó-világranglistáját is, amelyet szintén a nemzetközi versenyek eredményei alapján állítottunk öszsze. Hogy a két lista között mégis van eltérés, az abból ered, hogy mi a hajtóknak az idei nemzetközi versenyeken elért két legjobb helyezését és az EB eredményét vettük figyelembe, így nem került hátrányba az, aki kevesebbet versenyezhetett. A mi listánkon például Fülöp Sándor 8. lett, mert Hamburgban és Kladrubyban is második helyezést ért el. Az országok rangsorában ugyanazt az eredményt kaptuk: Magyarország áll az élen, hiszen az EB- csapatarany mellett csapatunk Kladrubyban győzött, Aachen- ban és Hamburgban pedig második lett. VILÁGRANGLISTA T9 Egyéni 1. Bárdos György (Magyarország) 2. Zygmunt Warsaewsk (Lengyelország) 3. Muity Ferenc (Magyarország) 4. Bálint Mihály (Magyarország) 5. George Bowman (Nagy-Britannia) 6. Tjeerd Velstra (Hollandia) 7. Nanno Janssen (NSZK) 8. Vance Coulthard (Nagy-Britannnna) ___ 9. Fred Femmy (NSZK) 10. Alan Bristow (Nagy-Britannia) Az első 20 között található még Fintha Gábor és Fülöp Sándor is. Az országok rangsora 1. Magyarország 2. Lengyelország 3. Nagy-Britannia 4. NSZK 5. Franciaország 6. Svájc 7. Hollandia, 8. Svédország, 9. Csehszlovákia; 10. Ausztria. A Népsport világranglistája 1. Bárdos György 42 pont 2. Zygmunt Waliszewski 40 pont 3. Bálint Mihály 38 pont 4. Muity Ferenc 30 pont 5. George Bowman 30 pont 6. Tjeerd Velstra 22 pont 7. Fred Ferand 20 pont 8. Fülöp Sándor 20 pont Salánki Miklós Bárdos György formaidőzítése jól sikerült, az Európa-bajnokságon lenfele... csak Bálint Mihály volt az el. KERÉKPÁR_________________________ Zöldre váltott a szemafor „Az élmezőny eredményességének fokozása, különös tekintettel a moszkvai olimpiára" — olvashattuk kerékpáros sportágunk célkitűzései között. Ez utóbbi néhány szó — mármint: „különös tekintettel a moszkvai olimpiára” — még számos helyen előfordul. Ettől a szótól, hogy olimpia, hirtelen más érzelmi töltést kap minden, az álmatlan éjszakák szaporodnak, az akarat erősödik, légvárak emelkednek a magasba — szunnyadó vágyak, vakmerő remények törnek elő. Néha későn. A láb, a tüdő, a pulzus nem engedelmeskedik az akaratnak, másodpercenként jelzi az elfecsérelt esztendőket, a pótolhatatlan kilométereket. De akárhogy is van, az olimpia közeledte még az olyan sovány eredményességű sportágat is, mint a magyar kerékpározást feldobja. Pedig az évente megrendezett világbajnokságokon néha nehezebb nyerni, mint az olimpián, hiszen a VB- ken egy-egy számban rendszerint többen indulhatnak, mint az olimpai versenyeken. Az idei pálya-VB renülőszámában például az első három helyen NDK-beli sportoló végzett, míg az olimpián országonként, csak egy állhat rajthoz. És, mégis... Az amszterdami világbajnoki szerenlést az idén lemondták a mieink, nehogy valamiféle katasztrofális szerenlés meghiúsítsa már a moszkvai reményeket is. Ennek ellenére még nem sokkal ezelőtt is kétséges volt: zöldre vált-e a szemafor, készülhetnek-e az olimpiára? Készülhetnek. Mi az az alap, amelyről indulhatnak a pályasport vezetői? Hogyan képzelik a hátralevő hónapokat? Mitkívánnak a versenyzőktől és milyen lehetőségeket adnak az eredmények javításához? Amikor az ember végignézi az eltelt idény eredményeit, amolyan felemás érzésekkel nyugtázhatja a történteket. A négy olimpiai pályaszám közül kettőben sikerült megjavítani az országos csúcsot. Ugyanakkor szegényebb lett a mezőny két megbízható pályással. Szűr István betegség miatt hagyta abba a legnagyobb reményeket előcsaló szekszárdi Pálinkás pedig — ki tudja, miért —, úgy döntött, hogy leszáll a kerékpárról. (Bár az élet tud olyan helyzeteket teremteni, amikor egyre inkább, érezhető a rossz választás. Lehet, hogy Pálinkás is megbánta már, és hamarosan ismét nyeregbe ül.) De maradt még néhány tehetséges pályásunk, mint például az idei bajnokságon négy első helyet szerzett 19 esztendős Zaka. Ő azonban még ebben a sok „nehéz fiút” látott sportágban is az élen állók között van. Hol le akar mondani a válogatottságról és elmenni kameramalnnak, vagy motorversenyzőnek, hol meg elképesztő szorgalommal készül. Aztán van, amikor megígéri, hogy megnyeri a versenyt, ha a következő edzésre nem kell elmennie. És meg is nyeri — utcahosszal! Megígérnénk neki, hogy akár fél évig ne járjon edzésre, ha nyer az olimpián, de ott alighanem keményebb legények az ellenfelek, akik teljes odaadással kerékpároznak. Pedig mennyi van ebben a Zakában! Mi mindent lehetne kihozni belőle a betonteknőben! Aztán még mindig itt van a legszebb kerékpáros korban levő, 24 éves, az előző olimpiát is megjárt ifjúsági E-rópa-bajnoki ezüstérmes Szűcs Gábor. Igaz, ő már négy másodpercnyire van négy évvel ezelőtti legjobbjától. Aztán meg tulajdonképpen kifizetődőbb neki egy-két országúti versenyen megvillanni fél gőzzel, csupán a tehetségének egy-egy morzsáját megmutatva nyerni, mint a pályán színes lélekkel küzdeni a tizedmásodpercek lefaragásáért. Ha ők ketten összefognának — egyébként nagyon jó barátok, volt már rá példa, amikor együttes készülésük eredményes is volt —, reményteljesebben néznénk az olimpia elé. Szerencsére vannak könnyebben kezelhető, több áldozatot vállalók is, mint Sarkadi és Patik. Órájuk mindig lehet számítani. Derék sportemberek. Csakhát a sors igazságtalan, nem beléjük öntötte Zaka és Szűcs tehetségét. De, ha ez utóbbi kettőt is elkapja a már említett olimpiai láz, akkor ők négyen már jelentenek valamit. Kiegészülve az igen jó négyezres, de ingadozó formájú, hol a csúcsot futó csapatban is húzó ember, hol az előfutamban kieső Dér Ervinnel. Az olimpiai keret hatodik tagja az idei idény leggyorsabb lábú pályása, a fiatal edző, Takács Gyula jóvoltából repülőrekordot hajtó Märcz László. Ez a 11.1-es utolsó kétszáz nagyszerű idő, ezzel már lehetne valamit keresni egy nemzetközi mezőnyben is. Csak még azt nem tudni, hogy mit! A repülőverseny ugyanis nemcsak gyorsasági, hanem taktikai szám is. Sok versenyt, rutint igényel. És már el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy milyen versenyek előtt állnak az olimpiáig a mieink. A versenyidőszak a hazai naptár szerint április elején kezdődik , amennyiben az időjárás is egyetért ezzel. És május 1—2-án már válogató is lesz. Ezen pedig a legjobb egyéni eredmények beállítása a cél, vagy éppenhogy csak ellehet maradni ettől. Ezek pedig kemény feltételek! Ráadásul a nemzetközi versenysorozat is ekkor kezdődik. Olyanokkal kell versengeni, akik fedett pályákon készülhettek, akiknek abban az évben már nem ez az első rangos összecsapásuk. Nem beszélve arról, hogy náluk a hazai vetélkedés is felér egy rendesebb nemzetközi találkozóval. Vagyis „éhgyomorra” még májusban, néhány pályaedzéssel két hazai válogatón és négy külföldi versenyen kell rajthoz állniuk. És a hónap végére valamennyi számban túl kellene szárnyalni a legjobb egyéni időket, a június elején levő Arany Mokka GP után pedig át kellene írni a rekordlistát — csak akkor mehetnének a moszkvai repülőjegyért. Jogos követelmények ezek a szintidők, hiszen dobogós remények még ezek elérése esetén sem lehetnek, csupán egyszámjegyű, úgy a hatodik körüli olimpiai helyezési számok. Lesz pályakerékpáros jegyigénylő a MALÉV olimpiai járatára? Nem kizárt, elérhető közelségben van. A versenyzőkön, a felkészítést végzőkön, az időjáráson és a lehetőségeken, a támogatáson múlik. Kocsi Tibor NÉPSPORT 5 Évadzáró - ólomsúlyú ígérettel urcsa befejezése volt az idei súlyemelőévadnak a hét végi országos junior bajnokság. „Közvetlen utánpótlásunk vizsgázott” — mondhatnánk. De nem mondhatjuk! Illetve ne mondjuk, mert ha a szombaton látott versenyzők teljesítményeit kicsit közelebbről szemügyre veszszük, bizony, elkeserítő. Még akkor is így van ez, ha sokan azzal vigasztalták magukat: „Vége már a versenyévadnak, ez amolyan levezető verseny.” A korosztálynak viszont, az országos felnőtt bajnokság után, az egyik legfontosabb viadala volt ez. Nem véletlen, hogy a jelenlevő szakemberek szombaton többet beszéltek az egy héttel korábban lezajlott ifjúsági és az azt megelőző úttörő- és serdülőbajnokságról. Egy héttel korábban ugyanis nem kevesebb, mint tizennyolc országos csúcsot javítottak meg a fiatalok, s némelyikükkel már a következő évben komolyan kell számolni a válogatott keretek vezetőinek. Ebben a korosztályban mutogatja oroszlánkörmeit a szombathelyi Wöller Tamás, a nagykanizsai Simon Imre, a Bp. Honvéd két tehetséges fiatalja, Hlavati András és Csóka Péter, s még folytathatnánk a sort. Az ifjúsági bajnokságon szinte már mindennapos volt, hogy négyen-öten is megpróbálkoztak a fennálló országos csúcs megjavításával. És nem is sikertelenül. A kiegyensúlyozottságot mutatta az a tény is, hogy néha csak a testsúlykülönbség döntötte el az aranyérmek vagy a helyezések sorsát, s a legjobbakat alig néhány kiló választotta el egymástól. Az 1960—61-es korosztályról úgy beszélnek a szakemberek, mint valami csodáról, tehetségek arzenáljáról. Az eredményeiket látva, ebben mi magunk sem kételkedhetünk. A bajnoki sorozat másik értéke, hogy olyan egyesületekből is jöttek versenyzők, ahonnan korábban még elvétve sem. Most pedig már érmeket is szereztek. Ki hallott például tíz évvel ezelőtt körmendi vagy kisvárdai súlyemelőről? A leglátványosabb szereplés azonban a debrecenieké, a serdülők és az úttörők között a sok érem és helyezés között öt arany is akadt. A szombati juniorbajnokságról ennyi szépet már nem lehet elmondani. Egyértelműen csak az ólomsúlyú leninvárosi fiút, Réti Istvánt dicsérhetjük, aki tulajdonképpen országos szakítás rekordjával megmentette a verseny „becsületét”. A 145 kilós, csaknem két méter magas, szőke óriás töretlen ütemben fejlődik. Néhány évvel ezelőtt még a száz kiló kiszakítása is gondot okozott neki. Most pedig már 170 kilónál tart, s valószínűleg ez nem a végállomás, hiszen Réti még csak huszonkét éves. Ha a másik fogásnemben, a lökésben is a szakítás színvonalára jut, akkor hosszú évek után ismét lehet magyar ólomsúlyú is a világversenyek porondján. Valószínűleg ez lesz az igazi súlycsoportja a szegedi Balázs Mihálynak, aki most a nehézsúlyúak között indult, s legjobbját hét és fél kilóval megjavította. Pillanatnyilag 340 kilónál tart, de ennél már most sokkal többre képes. A szakításban például 150 kilóig jutott, de már a 160 is feje fölött volt, csak hiányzott az erős akarat, s ahelyett, hogy felállt volna, maga elé ejtette a súlyzót. Lökésben ugyanez volt a helyzet, ott is legalább öt-tíz kilóval többre képes. Ha Balázs egy kicsit is odafigyel, a 110 kilósok között már most teljesíthette volna a 360 kilót, amely nemzetközi szint. Az örökvidám szegedi versenyzőnek még le kell higgadnia és belátnia, hogy a tehetséget nem szabad eltékozolni. Példát vehetne a szombathelyi középsúlyúról, Horváth Zoltánról, aki méltán érdemelné ki a bajnokság legrokonszenvesebb versenyzője címet. Lehetetlennek tűnőgyakorlatokat hozott vissza a „sírból”, elismerésre méltó akaraterőről téve tanúbizonyságot. Az idén sokat betegeskedő Dobó Lajos újból bizonyította, hogy tehetséges versenyző, de ahhoz, hogy a nemzetközi versenyeken is beleszóljon a dobogós helyek sorsába, még bele kell erősödnie új súlycsoportjába. A bajnoki sorozat szombaton véget ért. Most rövid pihenő következik, aztán új versenyek, új feladatok jönnek. Ahol ismét mindenkinek bizonyítania kell! (Cser Kovács) . Sikerelemzés lehet-e, szabad-e sikerként elkönyvelni a vereséget? Azt mondják, a kupában csakis a továbbjutás a lényeg, tehát az otthoni és az idegenben lejátszott találkozó összesített eredménye a fontos. De a továbbjutás puszta ténye vajon minden esetben feledteti-e az esetleges vereséget? Lehet-e, szabad-e maradéktalanul sikerként elkönyvelni magát a továbbjutást, s egyáltalán nem törődni annak mikéntjével? Az csak természetes, hogy az első pillanat ez osztatlan örömé, mint ahogy nem hisszük, hogy a röplabdás tábor ne azzal fogadta volna a NIM a Bp. V. Izzó, a Csepel és a Kecskeméti SC előbbre lépésének hírét. Amikor arról értesültünk, hogy a Csepel és a KSC az idegenben lejátszott visszavágón kikapott ugyan, de bejutott a BEK-ben, illetve a KEK-ben a legjobb nyolc közé, dehogyis törődtünk a vereséggel! Csak azzal: végre valami biztató, ebben a sportág számára nem túl sikeres esztendőben ... Tettük ezt annak ellenére, hogy jól tudtuk: a Bajnokcsapatok és a Kupagyőztesek Európa Kupájának a mezőnye ebben a kiírásban korántsem teljes, hisz az olimpiai résztvevő országokban magától értetődően a válogatott felkészülése, szereplése, szerepeltetése az elsődleges. Most jön, ami bizonyos mértékben meglepő lehet: a következő, tehát az úgynevezett másodreakció is az elismerésé volt. Minden tiszteletet megérdemel a Csepel, hisz az athéni oroszlánbarlangban egyetlen percig sem hagyott kérdőjelet, nem engedte reménykedni a fanatikus görög szurkolókat. Olyan magabiztossággal, a vonalbírói „ténykedésen” felülemelkedve, percek alatt biztosította be az együttes a továbbjutást jelentő első játszmát, mindössze 3 pontot engedélyezve az Olümpiakosznak, hogy az a folytatás szempontjából is biztató lehet. Aztán itt van a Kecskemét! Hosszú éveken át tartó, példamutató, valójában szinte egyedülálló nevelő munka első igazin rangos nemzetközi jutalma ez a kin-keserves, a hazai vergődés után a szó szoros értelmében kicsikart továbbjutás. Mind a két férficsapatnál a harcosság volt az elsődleges, a minden pontért fogat összeszorítva küzdés feledtette a meglevő gyengéket. Nem véletlen a hatalmas közönségsiker (a két együttes hazai kupameccsét alighanem többen látták, mint a bajnokikat együttvéve ...) Igen, a férfiak kupaszereplésében eddig a legnagyobb érdem, hogy nagy lépést jelentett a sportág egykori népszerűségének visszaszerzése felé. A nők megerőltetés nélküli sikere egyelőre más célt szolgált. Az olimpiai selejtezőre készülő válogatottaknak biztosított ebben a különben bizonyos mértékig holtidényben rangos szereplési lehetőséget. Egy alapvető dolgot azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az első kupaforduló az érintett egyesületeknek elég magas költséget jelentett (Lyon, Athén, Montpellier, kivétel talán az Izzó — Rijekával). Márpedig ezolyanfajta kiadás, ami igazából akkor „térül" meg, ha a következő akadályt is sikerrel veszi a négy kupacsapat, s bejut a körmérkőzéses négyes döntőbe. Ha idegenben vereséggel, akkor — vereséggel... (tölgyes)