Népsport, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-09 / 33. szám

XXXVI. 33. ♦ 1980. február 9 HÁTORSZÁG A PÉLDA T­ alán illúziónak tűnik, hogy szinte a semmiből, törté-­ nelmi távlatúnak igazán nem nevezhető idő alatt virágzó sportéletet lehet teremteni. Pedig­ a Duna­­újváros Kohász sportiskolájában tulajdonképpen ez történt. Helyi hagyományokkal alig-alig rendelkező sportágak egész sorában lett híressé a város — alig néhány esztendő alatt. 1964-ben, szinte utánpótlás-nevelési rendszerünkkel egy­­időben született meg a Kohász sportiskolája atlétikával, kézilabdával, labdarúgással és tornával. Nem volt más kapaszkodó, mint ennek az egységes rendszernek előírásai, szabályozói, tanterve és szervezeti ajánlása, s Dunaújvá­rosban éppen ezeket a kereteket töltötték meg tartalom­mal , lelkes alkotókedvvel, példamutató városi összeso-Akácz Attila, a főiskola tanszékvezetője,­ a sportiskola munkájának első irányítója például helyet kért a főiskolai tornateremben a tornászpalánták részére. Nem kacsalábon forgó kastély volt az (hiszen nem is ez a lényeg), hanem hely az alkotómunkára. Ott születtek'' meg az első jelentős eredmények, az teremtette meg annak is az alapjait, hogy később aztán — edzőcsarnok épüljön a tornászoknak. Amint Nagy Ferenccel, a Dunaújvárosi Kohász után­pótlás-vezetőjével beszélgettünk most a városban (ő hét esztendeje irányítja a sportiskolai rendszerű képzést), egyre inkább megerősödött bennünk, hogy a város eredményei­­nek magyarázatát ma is az új és a jobb szakadatlan, lelkes keresésében lehet megtalálni. A dunaújvárosi utánpótlás­­nevelés több­ olyan kérdést oldott már meg határozottan, jó ötlet és nagy munkavállalás révén, amellyel ma még sok helyütt küszködnek az országban. Vegyük például a kiválasztás legkényesebb pontjainak egyikét, az ötödik osztályos gyerekek sportágválasztását. A városban korám kezdik ezt a munkát... A tavalyi év elején például felmérték a város valamennyi negyedike­sének fizikai képességeit, s a 969 fiatalból négyszázat (!) találta­k alkalmasnak versenysport ű­zés­ére, s ez egyben az iskolai testnevelés színvonalának dicsérete is). A szakem­berek rendszeresen foglalkoztak a gyerekekkel, s a rend­szeres foglalkozást nyáron is folytatták (esélye sem volt a „győzelemre” a vakációnak, amelyre pedig általában pa­naszkodnak az utánpótlásedzők­), majd a nyár végén ma­guk készítette és egyre tökéletesedő sportági tesztek révén kezdték keresni a gyerekek helyét a sport különböző ága­zataiban. Abból az ötven-hatvan kislányból például, akit kézilabdázónak szemeltek ki, a szűrés után harminc ma­radt a szakosztályban. Hogy mi lett a többi hússzal, harminccal?... N°m eresztették szélnek őket, hiszen Dunaújváros már rájött arra, amire lassan mindenütt rá kell jönni, hogy nincs okunk a Pazarlásra ... Maguk a kézilabda-edzők is fele­lősséget éreztek a gyerekek iránt. s már ők kezdték át­irányítani más szakágra, így­ jutottak el többen például a kajak-kenuhoz. Azután egy másik nem könnyű téma 11. Dunaújváros­ban is folyamatosan javul az arány: egyre több sportisko­­lás tanul a testnevelési osztályokban (1985-re a 75 száza­lékot is szeretnék elérni), az országos átlagnál kedvezőbb képet mutat viszont a különböző sportágak részesedése a testnevelési osztályok áldásaiból. Nagy Ferenc szinte el­borzadva mondta, hogy egyelőre csa­k kevés birkózó, ka­ja­kozó és kenus jár tagozatos iskolába, márpedig ők minden sportágban szeretnék megvalósítani azt, ami jelenleg az úszásban már szinte megoldottnak tekinthető. Éppen ezért továbbfejlődik a hálózat. A következő tanévben nyíló Ró­mai körúti, új általános iskolában is indulnak testnevelési osztályok — a lehetőleg biztos kiválasztás érdekében máris megkezdődött a különböző osztályba járó gyerekek városi szintű­­felmérése. Azután ... A most épülő Béke-lakótelen majdani két, egyaránt 24 tantermes iskolájára és a kettő közé tervezett, sportcsarnok jellegű és méretű tornaterem­re máris terveket épít a sportmozgalom. H­a mindehhez még ezt is hozzátesszük, hogy a Kohász 24 saját nevelésű (!) edzője közül húszan dolgoz­nak az utánpótlás-nevelés területén, alighanem ke­vés magyarázatra van szükség ahhoz, hogy megértsük az eredményes munka hátterét. Dunaújváros példát mutatott s kezdetekkel, s példát az utánpótlás-nevelés jelenével is. Mis ami az egészben talán a legeslegfontosabb, a szakem­berek semmi hajlandóságot nem­ mutatnak arra, hogy mindezzel megelégedjenek. Dunaújváros Delfinek az alagsorban AZ ÚSZÁS MINDIG INTENZÍV A kacsaúsztató — ahogyan a dunaújvárosi gyerekek nevezik patinás uszodájuk pancsolóját — szinte forrásban van. Na, nem a melegtől, hanem a hancúro­zástól. Vagy harminc nebuló vágja, csapkodja a vizet. — Sportiskolások? — szólítjuk meg a medence szélén figyelő testnevelőt, Varga Károlyt. — Nem, a Barátság úti álta­lános iskola ötödikesei. Véget ért az oktatás, s most leveze­tésként játszanak. Az uszoda átadásától kezdve ugyanis min­den másodikos és ötödiket gye­reket úszni tanítunk. — És meg is tanulnak? — Kilencven százalékuk víz­­biztonságot szerez, s a tizenhat órás foglalkozás után képesek 15 méter leúszására. — Hol vannak a sportiskolá­­sok? — Az alagsorban, szárazföldi edzésen. Naponta egy óra Érdekes világ az idegennek. Oszlopok, hatalmas gépek, tar­tályok. Az egyik monstrum — világosít fel kísérőnk, Markó Lajos, a Népsport dunaújvárosi tudósítója — az emelőszerkeze­tet mozgatja. Az uszoda nagy­medencéjének egy része elvá­lasztható, megemelhető, így az nemcsak versenyzésre, oktatásra is alkalmas. A rácsokkal védett szerken­tyűkkel szemben edzőteremmé kialakított helyiség. Bent két osztályt kitevő, tízéves forma lányok és fiúk. Néhányan a bor­dásfalra erősített szereket nyű­­vik, a többiek gimnasztikáznak. Aki az iramot diktálja a ma­gyar úszósport ismert alakja, Perjámosiné Tóth Erzsébet szakedző. Készséggel szolgál fel­vil­ágosítással. — Az edzések egy része szá­razföldi gyakorlásból áll. Lazí­tás, nyújtás, erősítés. Egy tel­jes óra naponta. — Akik végzik? — Sportiskolások, a delfin, il­letve az úttörő korcsoport tag­­j­i. — Összesen hányan vannak a szakosztályban? — Pontosan kétszázharminc­­nyolcan. Tekintélyes szám, különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy három évvel ezelőtt, 1977 ápri­lisában adták át a dunaújváro­si fedettuszodát. Játék és tanulás A gyerekek váltanak. Aki gimnasztikázott, az a szerekhez megy, aki erősített, az a torna­padon, a filcszőnyegen foglal­hat helyet. Pihenőt engedélyez a szakedző. — Hol tanultál meg úszni? — Itt, az uszodában — mond­ja a 11 éves Sunyál Kornélia. — És te? — fordulunk szom­szédjához, az ötödikes Szabó Verához, akinek nevére úszó­berkekben már felfigyeltek. — Kecskeméten. Apukám oda hordott át, amíg itt nem készült el az uszoda. Az a tudás, per­sze, még csak olyan lubickolás volt. Ahhoz képest, hogy azóta há­rom országos delfinbajnokságot nyert, s kilenc másodperccel javította meg Fodor Ágnes csúcsát 400 vegyesen... A gyerekek jót derülnek Ve­ra bemondásán. — Napi három órát edzetek. Nem sok ez egy kicsit? Jut idő a játékra, a tanulásra is? — Ajaj! — lelkendezik Bene Karcsi, az ugyancsak 11 éves úszópalánta. — Játszani például itt is tudunk a szárazföldi és a vizes edzések között! — És a tanulás? — „Négynyolc” az átlagom — csendül kis büszkeség Vera hangjában. — Nekem csak egy tizeddel rosszabb! — így Kornélia. A pihenőnek vége. Tóth Er­zsébet eligazítja őket, majd ne­künk magyarázza: — Érdekesek ezek a gyere­kek. Vera például, ahogyan hozta az eredményeket, úgy lett egyre jobb a tanulásban is. A titok, ami nincs Eredmények... Úgy gondol­juk, kevés szakosztály dicse­kedhet ilyen gyors sikerrel. A dunaújvárosi együttes 1978-ban tette le névjegyét, az országos delfinb bajnokságon szerzett má­sodik és harmadik helyezéssel. És 1979-ben? Hét aranyat nyer­tek az úttörő-olimpián, s ugyan­ennyit az országos delfinbajnok­ságon. S amire a legbüszkéb­bek: nyolc új országos csúcs birtokosai. — Van valami titka, receptje a szakedzőnek? — Nincs, sőt bevallom, az eredmények számunkra is meg­lepően gyorsan jöttek. A ma­gyarázat elsősorban a gyerekek­ben keresendő. Nincsenek falak közé szorítva, mozgékonyabbak, jobban élnek a város kínálta játszási, sportolási lehetőségek­kel, mint a budapestiek. Meg­ítélésem szerint a szülők is na­gyobb gondot fordítanak gyer­mekeik egészségesebb életmód­jának kialakítására. Egyszóval jobb az alapanyag. — Csak ennyi? — Úgy gondolom, ennyi. Ha csak az nem játszik még sze­repet, hogy a szárazföldi edzés rendszeres és alapos, az úszás pedig mindig intenzív. Nem a mennyiségre, hanem a minőség­re törekszünk, technikázunk, ál­landóan csiszoljuk, javítjuk a mozgást. No, és, persze, a körültekin­tő kiválasztás, a kitűnő felté­telek és körülmények. Perjá­mosiné munkáját még három edző és egy úszómester segíti. Az uszoda... Az idegenforgal­mi hivatal naponta küld turis­­tá­kat a létesítmény megtekin­tésére. Az uszodában azonban nem­csak a turistákat látják szíve­sen. A légkör, amely hiányozni is tud I­­-­ diszkókirálynő férfiasan Hmanna. Lear mély hangja tölti be a Kohász tornacsarnokát. Azonkívül, hogy a tornászok kedvelik a­ zenét, még egy jóté­kony hatása is van: elnyomja a sóhajo­kat, a szapora légzést. Mellette eltörpül a huppanás zaja. Egyszóval, könnyebb az edzés. Ezt állítja a torna szakosztály 22 fiú és 55 leány tagja. A tíz edző már meg­edződött a rock, a beat, a pop terén, s en­gedi a magnózást — egészen addig, amíg a munkát nem hátráltatja. . Férfi és női tornasportunk ígéretei közül jó néhányat láttunk Dunaújvárosban. Eb­ben a városban rang­tornásznak lenni! Az öt korosztályból összetevődő csoportok nap­ról napra küzdenek a gyakorlatok tökéle­tes megoldásáért. Óráról órára változik az edzés hangulata. Dédelgetett álmok épül­nek, s omlanak össze. A dicséret újabbak­ra ösztönöz. De a siker, különösen a fel­készüléskor, múlandó. Egy helytelen tartás a lovon. figyetlen leugrás a gerendáról, és máris a hibákon „lovagol” az edző. És hol van már az öt perccel korábban vont gló­ria? ... — A szállót próbáld újra — biztatja Limperger István szakedző a VI. osztályos Németh Zolit. A madárcsontú kisfiúnak ez már a második, a délutáni edzése. Fáradt, de szó nélkül ismétel, javít a hibán. Lát­szik rajta, alig várja, hogy Pista bácsi a gumiasztalra küldje. Ott aztán kifickán­­dozhatja magát, bátorságot gyűjthet a kö­vetkező nehéz feladatokhoz. — Bírja a terhelést, s ha ilyen szorgal­mas marad, sokra viheti — magyaráz az edző, aztán még elmeséli, mennyire örül, hogy Zoli édesapja észrevette a gyerekben a „rugót”, és elhozta a tornacsarnokba. — Kis kora óta kerékpározik ide, az edzések­re a város túlsó végéről. Szerintem elker­getni sem lehetne a tornászok közül! A 13 éves Gémes Tibi a csoport legered­ményesebb tornásza. — Hogy kerültél a szakosztályba? — Óvodás koromban az edző bácsik ki­­választották az ügyesen mozgó gyerekeket, és­ elkezdtek velünk foglalkozni. Úgy het­venen lehettünk, aztán sokan lemorzsolód­tak, s ahogy mondani szokás, a java fenn­akadt a rostán. Testnevelési osztályba írat­tak a szüleim, így mindig az edzők szeme előtt vagyok. — Tornász akartál lenni? — Nem, inkább úszó, de apukámék meg­győztek, és már nem bánom, hogy hall­gattam rájuk. Az idén el akarom érni az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Limperger tanár úr szerint sikerülhet, ha a lovon még többet gyakorolok. — Mit csinálsz a szabad idődben? — Abból vám a legkevesebb, hiszen a tanulásban is helyt kell állni. Ha lehet, akkor focizom, de nem sok sikerrel. Tes­sék nézni, eltörtem a karom, eleget kín­lódtam, amíg újra úgy hajlott, mozdult, ahogy én akartam. Délutánonként­ t°niacsarnok kéthaz­ueiu.dm­i.h­eilb­lad részében (körülbe­lül két tornaterem nagyságban) igazi nagy­üzem van. Legalább száz élsportolójelölt birtokolja a szereket. Nem panaszkodhat­nak a dunaújvárosiak a szép, jól felsze­relt teremre, de a városban annyian akar­nak szakmai felügyelet mellett tornászni, hogy, bizony, már várni kell, amíg egy­­egy­szerre rákerülhetnek. A sorrendet az edzők határozzák meg. Kolics Jánosné például 12 kislányt „vesz kezelésbe”. Kevés szóból is érti mindegyik a dolgát. A nyolcadikos Rozman Ildikó a gerendát „bérli”, a leugrást gyakorolja. Aztán a korláton néhány szabadkerepet mutat be Kolics tanárnőnek. — Jó mehetsz erősíteni! — hangzik az utasítás. A szép, szőke Ildikó „leszerel”, azaz csípőcsontjáról leveszi a vastag szi­vacsot, tenyeréről a védőket. Ezekkel előzi meg a kék foltokat, vízhólyagot. — Versenyen nem hordok kelléket. Hogy néznék ki! — mondja nevetve, aztán fel­köti bokájára a kis, fekete zsákocskákat. Az általánns iskolások között gyakorol H­­antalános az érettségi előtt álló Tóth Margit is. Az a Tóth, aki ott volt a mont­reali olimpián, aki tavaly lemondta a vá­logatottságot. Idegileg kimerült a sok fo­gyasztástól. Pihenni akart. Sokat, nagyon sokat. — Egy évig bírtam a lézengést és visz­­szajöttem. Sokszor láttam a kicsiket, mi­lyen megszállottan dolgoznak. Olyankor megróttam magam, hogy azt is véka alá rejtem, amit már megtanultam. Ismét ke­ményen edzek, s hamarosan eldől, lehe­­tek-e ismét válogatott kerettag. — A Moszkvába való kijutás reménye miatt tért vissza? — Nemcsak. Egyszerűen hiányzott a csarnok légköre. Amikor bementem egy kicsit tornászni, Borsos János vezető­edző mindig buzdított, hogy van még lehetőség a bizonyításra. Furcsa szerzemény a spor­toló, a rossz emlék elfelejtődik, a szépek meg hiányoznak. Míg Margó a kicsikkel edz, ő az esz­ménykép. Utánozzák tartását, fogyasztani akar az is, akinek dekányi feleslege sincs. Figyelik, hová köti a zsákocskákat... És ő hozta az Amandát ia... NÉPSPORT 5 Menetrend A b­entő élsportolók kivá­lasztása — alighanem mindenki hallott már erről — óvodás korban megkezdődik. Nézzük, hogyan fest ez a tétel a duna­újvárosi valóságban! Az úgynevezett korai kezdé­ses sportágakban, az úszásban és a leány tornában dolgozó szakemberek megfigyelik a vá­ros valamennyi (!) nagycso­portos óvodájának mozgását. Ez az első lépés, az őszi kisze­melés. A legügyesebbeket az­után — szülői értekezleten! — úgynevezett tanfolyamra hívják meg, amelyeken tovább tart a testi és lelki adottságokat ku­tató megfigyelés. Ez a második lépés, a gyerekek télen és ta­vaszon át folyó foglalkoztatása. És csak ezután történik meg a beiskolázás, a gondosan elő­készített harmadik lépés , amely sok helyütt, sajnos, ma még csak a legelső ... Pedig van jó példa. Amilyen például a dunaújvárosi menet­rend. Első a tanulás Tíz éve annak, hogy — a váro­sban elsőként — a Vas­vári Pál Általános Iskola fa­lai között útjára indult a testnevelés tagozat. A tanulók közül ma már több mint négyszázhuszan igazolt spor­tolók, s az eredményekre sem panaszkodhat Solymár István, az iskola igazgatója.­­ A gyerekek 72 első he­lyet­ szereztek az úttörő-olim­piákon, annyit, amennyivel az ország egyetlen megyéje sem rendelkezik. Ugyanezek a tanulók természetesen a Kohász színeiben sem kevés­bé eredményesek... — Ezt a tagozat eredmé­nyének tartja? — Elsősorban az egyesü­let és az iskola közötti kitű­nő kapcsolat a magyarázat, amelyet természetesen a test­nevelési osztályok szentesí­tenek. Az egyesület edzői tel­jesen magukénak tekintik az iskola úttörő-olimpiai helyt­állásának ügyét, a mi testne­velőink pedig a sportiskola érdekeit. És csakugyan nincs olyan nap, hogy ne konzul­tálnánk akár szervezési, akár felkészülési, akár versenyzés­sel kapcsolatos kérdésekről, s természetesen a tanulásról. — Itt is eredményesek a gyerekek? — Nézzék, én a tíz eszten­dő tapasztalatai alapján azt mondhatom el, hogy legjobb sportolóink a tanulásban is kiemelkedtek, de egyébként is magas az átlag. Ugyan­csak kiváló a sportoló gyere­kek közösségi szelleme, ma­gatartása, munkafegyelme. Bár történelem-földrajz sza­kos tanár vagyok, tehát nem vádolhatnak elfogultsággal, mindig is hittem abban, hogy a sportban született erények az élet más területein is hat­nak. Mi egyébként a tanul­mányi munkát tartjuk elsőd­legesnek, amellett azonban természetesen minden segít­séget megadunk a sportnak. — Megünnenük a sportsi­­kereket­ az iskolában? — Nincs nálunk sztárkul­tusz, nem is volt soha. A hazai eredményeket az osz­tályfőnökök értékelik, a nem­zetköziekért viszont igazga­­tói dicséretet adok. Hozzáte­szem azonban, hogy ugyan­ilyen dicséretet kap az a gyerek is, aki mondjuk ha­todik lesz a városi tanulmá­nyi versenyben... — Milyen a kapcsolatuk a szülőkkel? — A legfontosabb jellem­zője az, hogy tisztáz ott. Mi­re gondolok?... Mi szülői értekezleten világosan el­mondtuk a mamáknak és pa­páknak, hogy itt nem „uszi­­usziról” van szó, hanem, egy­értelműen — ahogyan az OM utasítása is kimondja — a magyar sport utánpótlásá­ról. Ezt a szülők megértették, elvállaltak bizonyos szüksé­ges terheket. A későbbiek so­rán aztán egyre kevesebb magyarázatra van szükség. Elvégre a szülők igazán sze­retnek örülni, tapsolni... Adatok Testnevelés tagozatos osztályokat működtető általános iskolák száma tanulók száma Testnevelés tagozatos osztályokat működtető középiskolák száma tanulók száma foglalkoztatott testnevelők száma A Dunaújvárosi Kohász SE Sportiskolája szakosztályai 612 1 89 16 nak (atlétika, birkózás, kajak-kenu, kézilabda, labda­rúgás, torna, úszás) száma 7 975 a sportiskolások száma az előkészítő csoportokban A sportiskolában foglalkoztatottak közül I. osztályú , aranyjelvényes ezüstjelvényes bronzjelvényes Utánpótlás-nevelő edzők száma a sportiskolá­ban (21 fő-, 21 mellékfoglalkozású, közülük szakedző 4, edző 29, segédedző 9) 192 2 15 45 88 42 Az oldalt írta és összeállította: SZEKERES ISTVÁN CIDVARDI GYÖNGYI és VARGA GYULA

Next