Népsport, 1980. június (36. évfolyam, 128-153. szám)
1980-06-01 / 128. szám
XXXVI. 128. ♦ 1980. június 1 Pedagógus az olimpiáért A szeretet és a tisztelet virágait kötik csokorba június első vasárnapján a gyerekek, hogy köszöntsék a pedagógusokat, akik egész évben óvják, vigyázzák, tanítják és nevelik őket. Minden kornak megvoltak a maga kiemelkedő pedagógus eszményei,, akik azzal is társaik fölé emelkedtek, hogy nemcsak az elme, hanem a test művelésére, gyarapítására is figyelmet fordítottak. Elég, ha egyetlen szellemi olimpiai bajnokunkra, dr. Mező Ferencre gondolunk, de ilyen volt Kemény Ferenc is ... Cikkünkkel az ő emléke előtt tisztelgünk, de ugyanakkor köszöntjük az ország összes pedagógusát is. A világ sporttársadalma, miliók és milliók várják a küszöbön álló moszkvai olimpia híreit. Pedig ezt a világméretű rendezvényt egykoron, nem is olyan régen, az 1890-es években nehezen akarta elfogadni a világ és az akkori sportközvélemény. S hogy mégis elfogadták, abban nagy része volt a francia Pierre de Coubertin és társai mellett a magyar Kemény Ferencnek, ennek a maga korában is nemzetközi hírű, az olimpiai eszméért lelkesedő, szenvedélyes pedagógusnak. Barátsága Coubertinnel még akkor kezdődött, amikor 1881- ben Párizsba utazott, és a Sorbonne-on igyekezett tökéletesíteni francia nyelvtudását. Ott ismerkedett meg Coubertinnel, s ez a kapcsolat akkor sem szakadt meg, amikor Kemény Ferenc hazatárt Magyarországra. A testkultúra ügye akkor még a kultuszminisztériumhoz tartozott, és így egyáltalán nem volt feltűnő, hogy a pedagógus Kemény Ferenc idehaza is nagy figyelmet szentelt a testkultúra ügyére. Pedagógiai pályafutását Kőszegen kezdte, majd Erdélyben, Brassóban folytatta, innen helyezték az 1890,'91-es tanévben az egri reálgimnáziumba. Mint megbízott igazgató, heti nyolc órát tanított, a többi időt iskolaszervezésre, tanulmányírásra, az olimpia szervezésére fordíthatta. E nagy lehetőség nélkül kevéssé tudott volna aktív résztvevője lenni az olimpia elfogadtatásáért vívott küzdelemnek. A kultuszminisztérium Kemény határozott pedagógiai állásfoglalásának viszonzásául minden rendelkezésre álló segítséget megadott neki, hogy az olimpiai mozgalomba eredményesen bekapcsolódjék, hozzájárult francia kapcsolatainak ápolásához, az olimpiai gondolat külföldi és magyarországi népszerűsítéséhez, s ahhoz, hogy bekapcsolódjék az olimpiai mozgalomért küzdők élvonalába. 1892-ber történt az első döntő lépés az olimpia megszervezésére. Coubertin a Sorbonne-on mondott beszédében kifejezte reményét, hogy nemzetközi összefogással sikerül megrendezni az első újkori olimpiát. Ezután az események már rohamosan követték egymást. Kemény, mint az Union des sociétés francaises de sports athlétiques nevű társaság tagja szerzett tudomást az olimpia szervezése körül zajló eseményekről. Levelezése Coubertinnel ismét megélénkült, s a lelkes francia 1894. január 15-én már levélben kérte Keményt, álljon az olimpia ügye mellé. Ő eleget tett a felkérésnek, s a magyar és a külföldi sajtóban egymás után jelentek meg az ókori olimpiákat ismertető, az újkori Olimpiát szorgalmazó és előkészítő cikkei, tanulmányai. Mert arra került gondja, hogy 100iusaio egri tanítványai között is terjessze az olimpia gondolatát. 1894-ben egy egri publikációjában például azt írta az alreáliskola tanulóinak májusi kirándulásáról: „Egész kis olimpusi játékot rendeztek. Volt versenyfutás, súlydobás és birkózás.” De alig fejeződött be az iskolai év, máris Párizsban volt, ahol június 16—24. között ül össze a nemzetközi atlétikai kongresszus, amely alelnökévé, míg az ugyanott létrehozott Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjává választotta. És ekkor Kemény Ferenc az olimpia szervezése érdekében 1894. november 13-ig szabadságot kapott a minisztériumtól. Ezt az időt egyrészt az olimpia megszervezésére, a magyar olimpiai csapat kialakítására fordította. De munka közben kiderült, hogy erre a kapott szabadság nem elegendő, Egerből az olimpia szervezése nem oldható meg. Ezért 1894. november 13-tól Budapestre helyezték, reálgimnázium igazgatói címe meghagyása mellett. Gondolva az évezredes millenniumi ünnepségre, még az évben javaslatot tett az olimpia budapesti megrendezésére. Ezt az elképzelést 1895-ben elvetették, Athénból viszont biztosították a NOB-ot, hogy az olimpia megszervezését vállalni tudják. Kemény ekkor legfontosabb feladatának a magyar olimpiai előkészítő bizottság létrehozását tartotta, és az anyagi feltételek megteremtését a külföldi kiutazáshoz Nem könnyű küzdelem után 1895. december 19-én megalakult a Magyar Olimpiai Előkészítő Bizottság, sikerült a külföldi utazás legalább részbeni költségeit előteremteni, majd a magyar olimpiai csapatot is öszszeállítani. Ennek tagja lett Dáni Nándor, Szokoly Alajos, Hajós Alfréd, Kellner Gyula, Kokas Gyula, Wein Dezső, és velük utazott Athénba Kemény Ferenc is, mint kísérő. Az első újkori egyTimi MTM-ség elsősorban a két aranyérmes Hajós Alfréd, valamint Kemény Ferenc, mint sportdiplomata révén nagy sikert aratott. Kemény nyelvtudása, a NOB- ban végzett szervező munkája és a versenybíróságban betöltött tagsága miatt népszerű ember volt Athénban. Ennek elismeréseként még az olimpia ideje alatt I. György görög király magas állami kitüntetésben is részesítette. Az eredményes szerepléssel és Kemény NOB-ban viselt tagságával megalapozták a magyar sport és sportdiplomácia jó hírét az egész világon. Alapjává vált ez a későbbi sikereknek , mind a mai napig. Varga László KAJAK-KENU________________________ Sarusi bravúrja Folytatás az 1. oldalról egyedik helyen végzett Sarusi kerülhetett a döntőbe. Szerény nyilatkozatok A döntők sorát hagyományosan az egyes hajóban evező versenyzők küzdelme nyitotta meg. Először a férfi kajak egyesek álltak fel az 500 m rajtjához. A verseny felénél az olimpiai bajnok Diba és a szovjet Poljanc haladt az élen, a magyar Sztanity 400 m-nél a negyedik helyen óriási hajrát nyitott — és sikerült is a második helyen célba jutnia. Óriási meglepetést hozott viszont a kenu egyesek versenyszáma. Sarusi — csak emlékeztetünk, rá: Lichtenberger hibájából juthatott egyáltalán döntőbe — viszonylag magas számú pályán, a nyolcason evezhetett, míg nagy ellenfelei közül Ljubek a hetesen, Wichmann a hatoson, a szovjet Posztrehin a négyesen indult, Szoroka pedig az egyes pályát kapta. A két szovjet versenyző kezdett a legjobb iramban, jól tartotta magát Sarusi is. Az utolsó 100 méteren Sarusi mintegy fél hajóval vezetett Wichmann előtt, és a sorrend nem is változott a célig. Így tehát a húszéves fiatalember először nyert felnőtt nemzetközi versenyen Az ifjúsági mezőnyben vannak „győzelmi tapasztalatai”, IBV-győztes. Szerényen nyilatkozott sikeréről: „Bevallom, egy kicsit irreális volt a pálya. Ha az előfutamban is magasabb rajtszámú pályát kaptam volna, simán kerülök a döntőbe. Itt pedig lehet, hogy túlzásnak hangzik, de reménykedtem a dobogós helyezésben!" Sarusi edzőjén, Mészáros Csabán is csak kevéssé látszott az öröm: „Számítottam valami egészen jó eredményre, hiszen már egy héttel ezelőtt, az Újpesti-öbölben laza lőtt tájékoztató versenyen lehetősége lett vola. Horni megverte Wichmannt, akkor azonban görcsöt kapott a keze." Fiatalok sikere Kellemes meglepetést szerzett a női egyesek döntőjében az ezen a napon ellenállhatatlan Bakusz Éva. A szintén fiatal leninvárosi versenyző nem is a világbajnok — négyesben nyert — Gesevával és nem is a VB- ezüstérmes szovjet Korsmnovival vívott igazán nagy harcot, hanem Makatovával, így hát a női versenyszámban kettős magyar győzelem született, két fiatal szerepert nagyszerűen. Minthogy a pályák között szemmel láthatóan nagyfokú különbségek voltak, ezért a külföldi csapatvezetők megkérték a versenybíróság elnökét, Benyák Imrét, hadd vehessenek ők is részt a pályák sorsolásán. Benyák Imre volt annyira udvarias, , hogy nemcsak megengedte, hanem fel is kérte őket, ők húzzák ki a sorszámokat. A román együttes vezetője rögtön ki is húzta egyik párosának az egyes, a másiknak a kettes számú pályát. És mit ad a sors, ezen az egyes pályán indult Borbándi, Malichin győzött a kajak kettesekdöntőjében. A mieink ebben a versenyszámban meglehetősen alárendelt szerepet játszottak, a Szélesi, Császár és a Szabó, Romhányi páros csak a 7—8. helyen végzett. A nap utolsó döntőjében több magyar kenus is érdekelt volt. Legnagyobb ellenfeleik ebben a számban avilágbajnok román, illetőleg a világbajnok szovjet páros volt. Meglepetésre a lengyelek kezdtek a legjobban a négyes pályán, ám nem bírták végig a saját maguk által diktált iramot, az öldöklő küzdelemben a célban a román Titu, Monteanu kettős megelőzte őket. A volt világbajnok Vaskuti, Foltán páros — Vaskuti hosszú betegsége után — az erős mezőnyben a harmadik helyet szerezte meg. Az első nap legjobbjai Eredmények. Nők. KS I 5000 m: 1. Rakusz (magyar) 2:23.6,2. Makatura (magyar) 2:23.9, 3. Geseva (bolgár) 2:25.5, 4. Korsunova (szovjet) 2:27.0, 5. Ljulite (szovjet) 2:27.2, 6. Povázsán 2:27.8. Férfiak. K—I 500 m: 1. Diba (román) 1:59.6, 2. Sztanity (magyar) 2:00.8, 3. Poljanc (szovjet) 2:02.6, 4. Jaracs (jugoszláv) 2:02.8, 5. Farkas (magyar) 2:03.1, 6. Kosztyán (magyar) 2:03.3. Kbn. 500 m: 1. Bordándi, Malichin (román) 1:46.4 p, 2. Menendez, del Ruego (spanyol) 1:46.7, 3. Zafiu, Giura (román) 1:47, 4. Morero, Cumill (kubai) 1:47.8, 5. Asztaipkovics, Romanovszkij (szovjet) 1:48.0, 6. Fischer, Barre (kanadai) 1:43.3, 7. Szélesi, Császár (magyar) 1:48.7. C-1 500 m: 1. Sakusi (magyar) 2:17.2, 2 Wichmarm (magyar) 2:19.0, 3 Ljubek (jugoszláv) 2:19.3, 4. Posztrehin (szovjet) 2:21 6, 5. Szoroka (szovjet) 3:22.0, 6. dr Csébai (magyar) 2:23.6. CS N 500 m: 1 Titu, Monteanu (román) 2:01.0, 2. Wisla, Dunajski (lengyel) 2:01.5, 3. Foltán, Vaskúti (magyar) 2:03 2, 4. Sarusi, Tóth I. (magyar) 2:04.6, 5. Hubik, Solymár (magyar) 2:07.1, 6. Jurcsensko, Lobanov (szovjet) 2:07.3 Vasárnap további hat olimpiai versenyszám elő- és középfutamait, illetve döntőt rendezik meg. VIVAL PÁRBAJTŐR OB 1. Pethch László (Ú. Dózsa) (Folytatás az 1. oldalról) Győző, mindig annak tekintette. A fentiek ugyanakkor nem zárják ki azt, hogy aki a versenyen „szórakozni” akar, annak nagyon kemény munkát is kell végeznie. Pethő László eddig akárhányszor indult az OB-k párbajtőr számában, mindig döntős volt, de most először szerzett bajnoki címet. Tulajdonképpen végig magabiztosan versenyzett, csupán a 32-es táblán, a döntőbe jutásért vívott találkozón, Pap ellen „gyengélkedett”. — Hány aranyérmet szereznek az idén? — kérdeztük még délelőtt Gyarmati Bélát, az O. Dózsa szakosztályvezetőjét. (Köztudott, hogy tavaly a lila-fehér vívók ötször álltak a dobogó legfelső fokán.) — Ha sorba veszem a fegyvernemeket — válaszolta a szakosztályvezető —, végeredményben mind a nyolc számban nyerhetünk, de négy első hely, azt hiszem, reális, ha ennél kevesebbet nyerünk, az csalódás lenne a számomra. Az első bejött — nyolc órával a beszélgetés után. A másik újpesti vívó, Székely Zoltán számára az idei bajnokság nagy lehetőséget kínált: 1978-ban és 79-ben ő volt a bajnok, ha most is sikerült volna..., egyedülálló bravúrt mondhatott volna magáénak. Párbajtőrben ugyanis még senki sem szerzett háromszor egymás után első helyet. 1970-ben Schmitt Pál közel állt hozzá (1983-ban és 1989-ben végzett az első helyen), de a holtversenyben (1), 4:4 után (!), technikai tust kapott (!) , és dr. Fenyvesi Csaba lett a bajnok. •Székely most, „csak” az ötödik helyen végzett. A 32-es táblán, az egyeneság második fordulójában Pásztor (a piros-fehérek új felfedezettje, az első párbajtőr tájékoztató második helyezettje, a Diósgyőrből felkerült húszéves fiatalember) 10:9-re verte Takácsot. Pásztor ezután a döntőbe jutásért dr. Fenyvesivel találkozott. 5:5 után bemondták az egy percet, majd lejárt a vívóidő. Egy tusra vívtak, az utolsó találatot a BVSC versenyzője szerezte meg. Horváth Kornél, a Honvéd mestere füstölgött. — Három versenyzőnk búcsúzott az utolsó pillanatban: Dénes 9:8-as vezetés után kapott ki Székelytől, dr. Muskovszki ugyancsak az újpesti vívótól, Pásztor pedig Fenyvesitől. Ha a tavalyi döntő résztvevőire pillantunk, csak egy helyen van eltérés az ideihez képest: Takács helyett most dr. Fenyvesi került a legjobbak közé. Egyeneság: Kolczonay (Bp. Honvéd)—Szombathy (OSC) 10:5, —Kopatka (Csepel) 10:4, —Erdős G. (BVSC) 10:6. Pap J. (BVSC) —Szokol (OSC) 10:8, —Gellei (Vasas) 10:2, —Pethő (Ü. Dózsa) 10:4. dr. Osztrics (OSC)—Bakonyi (Ü. Dózsa) 10:4, —Erős (PEAC) 10:7, —Dénes (Bp. Honvéd) 10:7. Dr. Fenyvesi (DVSC) — —Szabados (Székesi. Volán) 10:9, —Pregun (BVSC) 10:9, —Pásztor (Bp. Honvéd) 10:9. Vigaszág: Pethő (II. Dózsa)—Harsad (MTKVM) 10:1, —Maracskó (Csepel)10:6, —Pap J. 4:10, —Banczik (Szolnok) MÁV TE) 10:2,—Pásztor 10:8, Székely (V. Dózsa)— Banczik 10:6, —Erdős G. (BVSC) 6:10, —Szokol (OSC) 10:6, —Szabados 10:5, —Dénes 10:9, —dr. Muskovszki (Bp. Honvéd) 40:6. Döntő: Dr. Fenyvesi—Pap 5:4 (Pap 4:3-ra vezetett, amikor bemondták az egy percet), Pethő— Székely 5:4, dr. Osztrics—Kolczonay 5:2 Pethő—dr. Fenyvesi 5:3 (1:1 -es állásnál következett az egy perc, 2:1 lett, az utolsó pillanatban 3:1), Pap—Székely 5:3, Kolczonay—dr. Fenyvesi 5:4 (Élre álltak, amikor bemondták az egy percet: az 59. másodpercben vitte be Kolczonay a második találatot), dr. Osztrics—Székely 5:4 (0:2 után 4:2, 4:3, majd együttes találat következett. —Pethő és dr. Osztrics 2—2 győzelemmel álltak), Pethő -Kolczonay 5:4 (a lila-fehér vívó megszerezte harmadik győzelmét), Pap—dr. Osztrics 5:1 (Pap felzárkózott két győzelemmel és egy vereséggel), dr. Fenyvesi—Székely 5:1, Pap—Kolczonay 5:2 (Papnak ez volt a harmadik győzelme) , Pethő—dr. Osztrics 5:2 (Pethő negyedik nyert asszója), Székely—Kolczonay 5:2, dr. Osztrics—dr. Fenyvesi 5:4 (két másodperccel a vívóidő lejárta előtt szerezte meg Osztrics a győztes tust), Pethő—Pap 5:4 (a holtverseny elmaradt). Az 1980. évi párbajtőr bajnok: Pethő László (edző: Vass Imre) 5 győzelem, 2. Pap 3, 3. dr. Osztrics 3, 4. dr. Fenyvesi 2, 5. Székely 1, 6. Kolczonay 1. Az 1. nap kérdése: — Mi jutott eszébe a döntő kezdetekor? Válaszol: Sákovics József szövetségi kapitány. — Vajon Osztrics nyer-e ismét az olimpia évében? 1976-ban ugyanis ő volt a párbajtőrbajnok ... Hát, sajnos, nem jött be, amit vártam. Az egész döntőt a türelmetlenség jellemezte, talán csak Pethő a kivétel, aki kidolgozta az akcióit. Pásztor szereplése öröm, máris bevonjuk a közös munkába és meghívjuk Tatára. KÖSZÖNTÉS A pedagógusokat köszönti az ország. És a pedagógusokat köszönti — egyre inkább hagyományosan — a sport is. Az FTC például levéllel és kedves ajándékkal köszöntötte az egyesülettel együttműködő iskolák testnevelő tanárait, akik kulcsszerepet kapnak utánpótlásnevelésünk rendszerében. Csütörtökön a Bp. Spartacus hívja össze a munkáját támogató tagozatos iskolák igazgatóit és testnevelőit. Nem kétséges: sportunk jövőjét az iskolákban is alapozzák, a pedagógusok is alapozzák. Így a pedagógusnap egyre inkább a sport napja is. ÚSZÁS Hargitay, Wladár S. és Dzvonyár győzött az első napon Folytatás az 1. oldalról is előkelő helyen álló, WB-az amerikai Float. A nőknél is nagy sztárok vannak jelen, például az elmúlt héten az NDK bajnokságán mindkét vegyesúszószámban világcsúcsot elért Petra Schneider, aztán a 100 m-es gyorsúszás világrekordere és világbajnoka, Krause, valamint a nála csupán négy századdal gyengébb honfitársa, Metschuk. „Természetesen” van olimpiai bajnok is a mezőnyben, a pillangózó Fekádé. A hátúszást egy korábbi nagyság, Treiber és az új csillag, a múlt héten szenzációs, 1:02.11-es 100 m-es eredményt elért Reinischkén viseli. ha fölösleges is tovább sorolni a többi kitűnő ellenfelet. Korábban szándékosan említettünk helyezést és nem időeredményt, mert ez az uszoda jó idők elérésére most nem volt alkalmas. Nagyon szép környezetben épült ugyan a város szélén, csak éppen nyitott, a víz a medencében derékig ér, és ezúttal, ki tudja miért, még a hullámfogói sem fogták fel az időeredményeket gyengítő hullámokat. Ráadásul a délelőtti kellemes meleg idő délutánra, a döntőkre csípőssé, szelessé változott, ami elsősorban a mellúszókat és a pillangózókat merevítette le. Ugyanakkor Széchy Tamás rátapintott a lényegre: gyengébb idők születnek ugyan két-három másodperccel, sőt, a hosszabb távokon még többel, mint ideális körülmények között, de ez minden indulóra vonatkozik, azaz a sorrend más feltételek mellett is valószínűleg ilyen lenne. És tulajdonképpen ez is a verseny lényege: felmérni a sorrendet! A délelőtti előfutamokból csupán Mészáros, (a 100 m-es gyorsúszásban) nem jutott a mieink közül tovább, az 54.66 kevésnek bizonyult. A délutáni döntőket a 200 m-es női gyorsúszás NDK háziversenye nyitotta. Ezután a 400 m-es férfi vegyesúszás következett, itt három versenyzőnk is rajtolt. A pillangónál a lengyel Gorski fordult elsőnek 1:00.84-gyel Hargitay és Verrasztó előtt, a hát után Verrasztó vezetett 2:09.71-gyel, majd Hargitay ellenállhatatlannak bizonyult, és magabiztosan, könnyedén győzött. Verrasztó a végére teljesen visszaesett, Sós pedig szemmel láthatóan nincs jó formában. A 100 m-es női hátúszásban Reinisch bizonyította, hogy pillanatnyilag ő a legjobb, de Fodor is jól úszott és biztosan lett harmadik. A 100 m-es férfi gyorson a közönség nagy örömére Guarducci nyert. A 200 m-es női mellúszásban Schneider hamar eldöntötte a versenyt, Kindl Gabriella 100 m-nél 1:18.5-tel a negyedikötödik helyen volt, az utolsó 50 m-re azonban a harmadik helyre tornázta fel magát. A 200 m-es férfi hátúszásban Wladár Sándor tulajdonképpen azt csinált a medencében, amit akart, egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy csak ő nyerhet. Verrasztó ezúttal is a táv második felében esett vissza a második helyről a negyedikre. És Rudolf sem úgy úszott, hogy előrébb végezhetett annál, mint ahol végzett. A 200 m-es női pillangón az olimpiai bajnok Pollack hamar elhúzott mezőnytől, Miklósfalvi 100 m-en 1:05.7-tel fordult, de, sajnos, a második százon nem tudott a helyezésén javítani, így ötödik lett. A nap legnagyobb versenyét a 100 m-es férfi mellúszás hozta, Dzvonyár és az olasz Lalle szenzációs csatát vívott, 50 nőnél Dzvonyárnak még volt egy fél testhossz hátránya, 31 mpcel fordult, aztán fokozatosan feljött és óriási hajrával holtversenyt vívott ki. Az elektromos időmérő sem tudott dönteni, így aztán ketten álltak a dobogó legfelső fokára. Kellemes meglepetést szerzett Mészáros Gábor a 100 m-es férfi pillangóúszásban. Jól rajtolt, jól fordult, 26.6 mp-cel és jobb körülmények között biztos országos csúcsot ért volna el. A 200 m-es női vegyesen Gulyásnak nem sok esélye volt arra, hogy az első három hely valamelyikét megszerezze. Nagy csatát ígért az utolsó szám, a 400 m-es férfi gyorsúszás, de 300 m után már nem volt olyan nagy csata, mert a 20 éves leningrádi Szukolkin erősített és biztosan nyert. Bíztatóan mozgott a harmadik helyezett Wladár Zoltán is, akinek természetesen nem ez az erősebb száma , majd vasárnap, az 1500 mi Eredmények. Férfiak, 100 m gyors: 1. Guarducci (olasz) 52.34, 2. Kopljakov (szovjet) 52.76, 3. Franceschi (olasz) 53.53. 400 m gyor: 1. Szukotkin (szovjet) 3:58.71, 2. Krilov (szovjet) 4:00.18, 3. Wladár Z. (magyar) 4:01.37. 100 m pillangó: 1. Zigowicz (lengyel) 56.93 , 2. McReady (amerikai) 57.84, 3. Mészáros (magyar) 57.95. 200 m hát: 1. Wladár S. (magyar) 2:05.36 , 2. Januszkiewicz (lengyel) 2:07.05, 3. Söderlund (svéd) 2:07.68, 4. Verrasztó (magyar) 2:08.88,... 6. Rudolf (magyar) 2:10.51. 100 m mell: 1. Dzvonyár (magyar) és Lalle (olasz) 1:00.43—1:06.43, 3. Vermes (magyar) 1:07.69. 400 m vegyes: 1. Hargitay (magyar) 4:31.15, 2. Franceschi (olasz) 4:32.67, 3. Gorski (lengyel) 4:32.79,... 5. Verrasztó (magyar) 4:37.58,... 6. Sós (magyar) 4:38.27. , Nők. 200 m gyors: 1. Krause (NDK-beli) 2:01.25, 2. Schmidt (NDK-beli) 2:03.16, 3. Akszjonova (szovjet) 2:04.12. 200 m pillangó: 1. Pollack (NDK-beli) 2:14.31, 2. Brzozowska (lengyel) 2:16.93, 3. Rozicka (lengyel) 2:18.02, ... 5. Miklósfalvi fmagyar) 2:19.99. 100 m hát: 1. Renisch (NDK-beli) 1:93.89, 2. Treiber (NDK-beli) 1 .d gt Fodor fmagyar) 1:05.64. 200 m mell: 1. Schneider (NDK- bel) 2 37.27, 2. Tannin (olasz) 1*99 91, 3. Kindi (magyar) 2:43.98. 290 m vemes: 1. Schneider (NDK- beli) 2:17.89, 2. Metschuk "NDK- ba"( 2:21.42, 3. Szonok flensvpl) 229 36, ... 5. Gulyás (magyar) 2:24.25. ASZTALITENISZ Tanársegéd az asztaloknál Szolnoki előkészület • Dubnicától Poznanig Diplomamunka — jeles Új seprő jól seper?. Lehetséges, de ő alighanem később is jól dolgozik majd. Dr. Kenyeres János, az ifjúsági és serdülő asztalitenisz-válogatott új edzője egyetemi tanársegéd. A trénerséget társadalmi munkában vállalta, mert imádja a sportágat. Egykor versenyzett, majd az Universitas PEAC és a Bp. Spartacus edzője lett. Ezután kérték fel az utánpótlás felkészítésére. — Nagyon szívesen foglalkozom a fiatalokkal — mondta —, ez ebben a gazdag hagyományokkal rendelkező sportágban megtiszteltetés. Az EB-re tíz fiú és kilenc leány készül, akad közöttük néhány igazi tehetség, de még nekik is sokat kell fejlődniök! A fiatalok első erőpróbája a június 6—8-ig a csehszlovákiai Dubnicában rendezendő nemzetközi viadal, majd következik a szolnoki magyar nemzetközi ifjúsági bajnokság. Kövecses Ferenc főrendező és Horváth Tibor, a MOATSZ főtitkára szerint az előkészületek jó ütemben haladnak az EB-főpróbára, eddig tizennégy ország (!) nevezett. A dubnicai és a szolnoki — június 13-tól 15-ig —verseny után ez a program. Június 20—22.: osztrák nemzetközi ifjúsági bajnokság Bécsben. Július 1-től 4-ig: bolgár nemzetközi ifjúsági bajnokság Várnában. Július 11—13.: francia nemzetközi bajnokság Lille-ben. Augusztus 8—17.: ifjúsági EB Poznanban. Dr. Kenyeres János egyébként a TF-en végzi a szakedzőit, diplomamunkájának címe: A magyar asztalitenisz-utánpótlás fejlesztésének alapvető kérdései. A 40 gépelt oldalas szakdolgozatot természetesen elolvasta Berczik Zoltán is, aki levélben értékelte az anyagot, gratulált a munkához és odaírta: jeles! Nos, mindezt az ifjúsági és serdülő válogatott keret legutóbbi edzésén láttuk, illetve tudtuk meg, örömmel állapítottuk meg azt is, hogy rendkívül kemény felkészítés folyik, úgy fest a helyzet, hogy a fiatalok „központi” nevelése jó kezekben van. Új seprő jól seper? Lehetséges. De ez a munkamódszer, ez az iram és lelkesedés remélhetőleg később is tapasztalható lesz! NÉPSPORT 5