Népsport, 1980. július (36. évfolyam, 154-183. szám)

1980-07-25 / 177. szám

XXXVI. 177. ♦ 1980. július 25 999 XXII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK - MOSZKVA 9991 ÖRÖMÖK ÚTJÁN SZERDA ESTE MOSZKVÁ­BAN. CSZKA-sportcsarnok. Oda­benn már minden csendes, ré­gen elülitek már Himnuszunk hangjai is. Kis csoport várakozik Kocsis Ferencre, a legújabb magyer olimpiai bajnokra. A doppingvizsgálatról érke­zik. Az előző este Tóth István két órát töltött az alagsorban, az idegességtől nehezen tudott vizsgálati anyagot produkálni... Mire Kocsis megjön, bő óra telik el megint. A sajtókonfe­rencia részvevői már korábban szétszéledtek: „Na, holnap majd­ biztosan ki lehet faggatni az új bajnokot.. Szóval, Kocsis Ferenc meg­érkezik. Haltfáradt. A társak nyakába borul, sze­me lehunyva. Alig hallani a hangját, amint mondja: „Ami­kor a szőnyegen kihirdették a győzelmemet, hirtelen üres lett a világ. Csak álltam, és jó ideig nem értettem, mi is történt... Csaba kiáltott oda a szőnyeg sarkából, hogy „örülj, Feri!" És csak akkor értettem meg, akkor fogtam fel, hogy olimpiai bajnok lettem." CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT. CSZKA-csarnok. Folyik a ver­seny a négy szőnyegen. Néző érkezik, Rácz Lajos. Az előző este ezüstérmet akasztottak a nyakába, s örömtárcát lejtett Vele. — Volt ünneplés, Lajos? — kérdezzük tőle. — Először magamban „ünne­peltem”. Bementem az öltöző­be, végigfeküdtem a padon, és zokogtam. Egyszerűen nem tud­tam megálljt parancsolni ma­gamnak. Nem tudom, mennyi idő telt el így. — Mi ennek a magyarázata? — Talán az a rendkívüli út, amelyet a versenyig megtet­tünk. Olykor már nem láttunk a fáradtságtól, de a hit, az olimpiai helytállás hite akár még vakon is képes volt vezet­ni bennünket előre. Az ihlet fe­szültségében éltünk át hosszú hónapokat, s minden pillanatun­kat az olimpia hatotta át. Ez a feszültség oldódott fel hirte­len, amikor egyszeriben vége lett." Nemcsak belőlem törtek ki a könnyek. SZERDA ESTE. CSZKA- csarnok. Az eredményhirdetések után vagyunk. Jön a szövetségi kapitány, dr. Hegedős Csaba. Kimerült. Már csak a lába viszi. — Boldog, Csaba? — kérdez­zük tőle. — Hát, persze... — de ez nem hangzik túl meggyőzően ... Valaki a sajtópáholyban azt kérdezi, miért nem ugrál, tán­col és dalol a csapat, mint tet­te a tavalyi EB-n Bukarestben vagy a San Diego-i világbaj­nokságon .. . — Van valami baj, Csaba? — Tóth Pista ... — Még mindig? — Ez a keserűség nem tűnik el az emberből soha. Az ember mást lát: két aranyérem, két ezüst és egy bronz. . . Alig remélt gazdag­ság, felemelő összkép. De Tóth Istvánnak csak távoli vigaszt jelent. Neki, személyesen, aki az összképben csupán egyetlen pont. Ám magának — önmaga, őt belülről rágja a keserű csa­lódás. És nemcsak őt. Rátelepedik az örömre is. CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT. Csendes sarok a CSZKA-csar­­nok interjútermében. Banális kérdés Kocsis Ferenchez: — Boldog? — Egyelőre inkább még fá­radt vagyok. — Várta a győzelmet? — Nagyon akartam. Évek mentek rá, ennek reményében keltem és feküdtem nap mint nap. — Lehet alaposan elemezni a szőnyegen történteket? — Ahhoz túl boldog vagyok. De hát beszéljünk róla . . . — Melyik volt az olimpia kulcsmérkőzése? — A bolgár Sopov elleni. Ta­valy egymás ellen vívtuk a VB- döntőt, az is idegőrlő küzde­lem volt. Különben is régi is­merősök vagyunk, ismerjük egy­más gondolatát is. Az idén nem nagyon akartam ellene birkóz­ni, több versenyt kihagytam el­lene, ugyanúgy mások ellen is. — Voltak időszakok, amikor nem volt valami nagy formá­ban . . . — Igaz, hagytam ki mérkő­zést amiatt is. Értelmetlen lett volna például az ausztriai ma­gaslati edzőtáborozás után, ami­kor birkózás nem volt bennünk, csak rengeteg futás, kiállni So­pov vagy a szovjetek, Bikov és Mkrticsev ellen. Nem hiányzott volna egy indokolt vereség, amely belül talán mégis meg­tört volna.­­ Az NSZK Nagydíjáért ví­vott versenyen Sopov előtt lett e­lső ... — Egymás ellen viszont ket­tős leléptetésre végeztünk. Ak­kor azt éreztem, hogy túlzot­tan nyíltan áll oda birkózni. Tulajdonképpen ki akart val­latni, hogy mit tudok, mit aka­rok. Nem mentem bele ebbe. Csak gyötörtük egymást. — Az olimpián mégis eldob­ta csípővel... — Talán éppen az előző né­maság miatt sikerült. — Milyen volt a döntő? — Tudtam, Bikov tart tőlem. Korábban már sokszor­­talál­koztunk. Három éve, a göte­­borgi VB-n is megvertem. Nem szereti azt, hogy mélyen nyú­lok át a hóna alatt. Most me­gint átnyúltam, s éreztem, hogy Visszaretten.+ JÚLIUS 17. Moszkvai repülő­tér. A csapat megérkezett az olimpia színhelyére. Dr. Hege­dűs Csaba szövetségi kapitány sóhajt: — Hát, ez itt a Seremetyevo —2 repülőtér ... Amikor haza­indulunk Moszkvából, mégis szeretném azt mondani: ez a verseny számunkra: San Diego —2... Mondhatja máris. Pedig még hátravan a szabad­fogás . ..+ CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁN. CSZKA-csarnok. Döntők foly­nak, immár nélkülünk. A csapat a nézőtéren. Fotó­riporter kéri az aranyérmese­ket randevúra, másnap a falu­ban szeretné fényképezni őket, nyakukban a csodálatos érem­mel. Megígérik, persze, ott lesz­nek. Talán már egészen a tudatu­kig hatott a boldogság. Benne élnek, benne lebegnek. A háttérben Tóth István. Sá­padt. Időnként feláll, sétálgat néhány métert. Az előcsarnokban két szak­ember a magyarokat emlegeti. A mozdulatukban ilyesmi van: „ez igen!...” Egypercnyi szünet a dobogó tetejére vezető út közben: balról Pólyák Imre, jobbról Müller Fer­dinánd ad tanácsot Kocsis Ferencnek ott egy Bengt Baron nevű svéd fiú és meg­nyerte a 100 méteres hát­úszás olimpiai aranyérmét. A sajtótájékoztatón őszin­tén elmondta, hogy már an­nak is nagyon örült, hogy döntőbe került és nem úgy rajtolt a legjobb nyolc kö­zött, hogy ő lesz a bajnok. Meglepetés — a jelenlevő újságírók tudósításaiban egy­ségesen szerepelt ez a szó. Van ennek a meglepetés szó­nak valami kis értékcsök­kentő melékzöngéje. A nagy bajnok, a biztos esélyes va­lamin elbukott és így köny­­nyű volt győzni. Pedig meny­nyire igazságtalanság így ér­tékelni. Az említett svéd fiú például élete legjobbjával nyert. Az ellenfelek közül senki sem sérült meg ver­seny közben, nem betegedett meg a rajt előtt. Hogy úsz­tak ennél már jobb időt is? Kétségtelen. Most is megte­hették volna a Baronnál jobb időre képesek és akkor­­ nincs meglepetés. A versenyek izgalmas lég­körének biztosítója, a sport­ágak fejlődésének lendítő­je éppen a meglepetés. Ha az események minden pillana­tában nem számolhatnánk ez­zel, sokkal szürkébb, érdek­telenebb lenne minden. Ak­kor — főleg a mérhető sport­ágakban — „levelező tagoza­ton” is meg lehetne rendez­ni az olimpiát. A résztvevő országok képviselői levélben értesítenék a rendezőket ver­senyzőik legjobb eredményei­ről és a komputer kiszámol­ná, hogy­­a beérkezett ered­mények alapján mi legyen a sorrend. Kis csomagocskák­ban elküldenék az érmeket, akár portósan is.­­Vént jutott be a hatos­­ " döntőbe a román és az olasz vízilabdacsapat. A tor­na megkezdése előtt kilenc­venöt százalékig biztos volt, hogy bejutnak, hiszen esé­lyesek voltak. De ha a tip­pek jönnek be, ha eleve ki­látástalan a többi csapat döntőbe kerülése, akkor az elsorvasztja a sportágat. Az olaszok kiesésének döntő oka volt, hogy döntetlent ér­tek el a svédek ellen. Ki­mentünk a mérkőzésre, fe­csegtünk, próbáltuk megjó­solni, hány góllal nyernek az olaszok, milyen trükkökkel kápráztat majd el minket Gianni De Magustris. Lőttek a svédek egy gólt. Lőttek, hát lőttek, majd most jön­nek az olaszok. Erre a své­dek még egyet lőttek. Kezd­tünk jobban odafigyelni. Az utolsó negyedben 4-2-re ve­zettek az északiak. Az ed­zőjük egész egyszerűen nem merte nézni a mérkőzést. Az volt a tekintetében, hogy „verjetek már meg bennün­ket, ne tápláljátok bennem a reményt, hiszen ez így szo­kott lenni, ti vagytok a job­bak, mit húzzátok-halasszá­­tok”. A bírók sem hitték el, hogy ez így lehet. Szinte tu­dat alatt is „hozni" szeret­ték volna az olaszoknak a mérkőzést. Sorra adták a négymétereseket. És Gianni, a csodálatos Gianni, 4-4-né­l, másodpercekkel a mérkőzés vége előtt, kihagyta a bün­tetőt ... b­iztos, ha százszor leját­­szanák a mérkőzést, százszor az olaszok nyerné­nek. De ez a döntetlen fel­mérhetetlen hasznot hozott a svéd és egyben az egész vi­lág vízilabdasportjának. Fel­dobta a csapatokat és a né­zőket, nincs eleve lefutott mérkőzés, verseny. Az ilyen történetek adnak erőt a kis országok nagy eredményekkel még nem rendelkező sportolóinak. Szemmel látható, hogy egy ilyen meglepetés után, hogy feldobódnak a többiek. Már szinte megható igyekezettel küzdenek például az afrikai országok ökölvívói — a meglepetésért. A férfi tőrvívásban kiesett például a világbajnok fran­cia Flamand. Ráadásul az el­ső fordulóban. Szakmai szempontból kétségtelenül ér­tékesebb lett volna, ha to­vábbjut, hiszen így egy nála technikailag képzetlenebb ví­vó került tovább helyette. Ugyanazt mondhatjuk, mint az olasz—svéd mérkőzésre. Ha százszor újra vívnák az első kanyart, százszor to­vábbjutott volna. Vagy egy másik példa: a rendkívül bájos szovjet mell­­úszónő, Lina Kacusyte biztos esélyese volt a 200 méteres számnak. Erre az előfuta­mokban honfitársnője, Var­ganova úszott remek időt, Kacusite legjobbjánál jóval gyengébb eredménnyel ju­tott a döntőbe. Mindenki meglepetést szimatolt és máris érdekes lett a ver­seny. A döntőben aztán Ka­cusite bebizonyította, hogy verhetetlen. És a svéd csodabirkózó Frank Andersson? Két aranyérmet ígért. Ebből már csak legfeljebb egy lehet. Baj? A sportágnak minden­képpen hasznos. Mi kifejezetten szeretjük, áldjuk a meglepetése­ket. Az ilyen versenyek min­dig izgalmasabbak, jobban „tálalhatók”, mint a nagy esélyesek „jöttem, indultam, győztem” szereplései. Sok­kal szebb emberi portrékat lehet rajzolni az ilyen csa­ták hőseiről. (Természetesen a néhány igazán nagy egyéniségre, Szalnyikov-féle világklasszisokra ez nem vo­natkozik.) Úgy is megyünk ki az eseményekre, hogy re­méljük, lesz egy kis meg­lepetés. Egyszóval nagyon fontos, rendkívül hasznos az olim­pián a meglepetés. Mindany­­nyian tudjuk. De azért a mieinket inkább csak kerül­je el. Már az olyan, amely­hez a ,­kellemetlen” jelzőt szokták tenni. Kocsi Tibor *CMesxjpm levél A meglepetésekről NÉPSPORT 5 Két dupla szaltó között DUPLA SZALTÓ. Még nem is olyan régen a fehér holló ritkaságával vetekedett. Ma a tornasport rakéta sebességű fej­lődését jelezve, minden vala­mire való versenyző gyakorla­tában látható. Nem is beszél­ve a szerről való bravúros, csa­vart lóugrásokról. Kis számító­géppel sem tudtuk volna pon­tosan rögzíteni, hány duplát is láttunk a sportpalota küzdőte­rén. Kettőt Kovács Péter is be­mutatott. Méghozzá tökéletes talajra éréssel. Ami, mint ké­sőbb kiderült, nem csupán 9,8 pontot ért, hanem egyben kár­pótlást is adott a nyújtón ki­hagyott dupláért.. . „De miért hagyta ki?" — kérdezte Kovács papa, a lelá­tón szurkoló magyar gárda „előénekese”, teljesen kereked­ve a versenyzői bejárat előtt. „Peti ezért fair play-díjat ér­demelne. A csapat érdekében lemondott a nyújtón, a kocká­zatos, gyakorlat közbeni dupla­­szaltóról, amellyel tavaly ezüst­érmet nyert az Európa-bajnok­­ságon.” — nyugtatta meg Vigh László edző, aki nem győzte fo­gadni a gratulációkat az együt­tes értékes bronzérme nyomán. A PRESS BÁRBAN közben már megkezdődött a hagyomá­nyos sajtóértekezlet. A tágas helyiség hosszú asztalánál az első három helyen végzett csa­pat edzője, Leonyid Arkagyev, Peter Weber, Bordán Dezső, és az aranyérmes együttes hat tor­násza foglalt helyet. A gyors értékeléssel mindenki egyetér­tett: minden idők legjobb, leg­erősebb és legkiegyensúlyozot­tabb szovjet válogatottja győzött. Így a világbajnokság tavalyi elnyerése után megérdemelten szerezték vissza az olimpiai bajnoki címet is. Abszolút fö­lényükre jellemző, hogy az egyéni sorrendben csupán há­rom tornász, Delcsev (3.) Brück­ner (7.) és Nikolay (8.) tudott beékelődni közéjük. Ha azt nézzük, hogy a legidősebb, a 28 éves Andrianov és a ben­jamin, a 20 esztendős Makuc között elhelyezkedő társak át­lagos életkora 23,3 év — a japánoké közel 30 volt Mont­realban —, úgy ez az együttes akár ugyanebben az összeállítás­ban még Los Angelesben is a dobogó legfelső fokára léphet. A KÖZELEBBI ismerkedés érdekében — hiszen csütörtö­kön és pénteken a televízió képernyője előtt a hazai sport­­kedvelők is megcsodálhatják gyakorlataikat — hadd mutas­suk be a győztes hatost: Nyikolaj Andrianov (28 éves, 167 cm, 61 kg) Montreal négy­szeres bajnoka. Tavaly a világ­­bajnokságon gyengébben szere­pelt a vártnál, sokan már le­mondtak róla. Számtalan tró­feája mellé most mégis újabba­kat szerezhet, pedig már ed­dig hat olimpiai aranyérmet nyert. Eduard Azaryan (22 éves, 174 cm, 64 kg), az egykori gyűrű­­király, Albert Azarian hallatlan tehetséges, ugyancsak koromfe­kete fia, az újhullám egyik képviselője. Strasbourg­ban mu­tatkozott be a VB-n, de ta­valy hiányzott a csapatból. Ez az olimpiai győzelem az első igazán nagy sikere. Alekszandr Gyityatyin (23 éves, 178 cm, 68 kg). A lenin­­grádi testnevelési főiskolás öt éve került a válogatottba. Az 1979-es összetett világbajnokság elnyerésével aratta pályafutása eddigi legnagyobb sikerét. Ma már vitathatatlanul az első szá­mú szovjet tornász, ez egyben azt is jelenti, hogy a legjobb a világon. Bogdan Makuc (20 éves, 169 cm, 65 kg): Az ukrajnai tornász a tavalyi VB-n adta le név­jegyét. Előtte az Universiadén is „aratott”, hat aranyat szer­zett. Vlagyimir Markelov (23 éves, 167 cm, 57 kg). Montrealban esett át a tűzkeresztségen, s az­óta megbízható tagja a világ­­versenyeken szereplő szovjet csapatnak. Alekszandr Tkacsov (23 éves, 166 cm, 59 kg). A mokány tor­nász Voronyezs környékén szü­letett, egykori példaképe, Mi­­hail Voronyin irányításával vég­zi edzéseit, ő Gyi­yatyin leg­nagyobb hazai vetélytársa, Fort Worth-ben, az egyéni összetett­ben elért harmadik helyét te­kinti eddigi legnagyobb sikeré­nek. Győzelmükkel egyébként a szovjet tornászok 55. olimpiai bajnokságát nyerték. A bemuta­tott hatossal együtt most már 51 tornász lett olimpiai arany­érmes. BORDÁN DEZSŐ, a magyar csapat edzője boldogságban úszott. Amit Montrealban haj­szállal elszalasztottak, azt most valóra váltották. „A magyar csapat lényegesen jobb volt, így most sokkal színvonalasabb gya­korlatot mutattak be, mint a decemberi világbajnokságon” — állapította meg Peter Weber, az NDK edzője. „A fiúk valóban minden di­cséretet megérdemelnek” — je­gyezte meg Bordán Dezső, majd kérésünkre röviden értékelte a magyar tornászok teljesítmé­nyét. Magyar Zoltán újra be­bizonyította, hogy a világ leg­jobb lovasa. A lólengés utolsó szerünk volt, s bajnokunk utol­sónak következett. Hallatlan hi­degvérrel, tökéletes teljesít­ményt nyújtott. Rendkívüli ta­pasztalatával a csapat­­vezér­­egyénisége volt, Donáth Ferenc­cel, a kapitánnyal együtt. Épp akkor tettek ki magukért a korláton, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Donáth az egyéni összetettben is jól áll, csak 0.25 pont választja el a ha­todik helytől. Guczoghy György, a lólengés ifjú Európa-bajnoka újoncként is felnőtt a feladat­hoz, a csapat negyedik embere lett. Kelemen Zoltán a láztól legyengülve versenyzett, gyo­morgörcse még két gyakorlat között is elkapta, de hősiesen küzdött. Kovács Péter példás sportszerűséggel áldozta fel le­hetőségeit a nyújtón a csapat érdekében. Most a talaj dön­tőjében vigasztalódhat. Vámos István jól helytállt, rontott ugyan egy-két szeren, de ahol a legjobban kellett, még felül is múlta a várakozást. A „tanár úr”, azaz Bordán Dezső kedvenc jelszava ezúttal is használt: „Mire készültök?” — szokta kérdezni fiaitól, a válasz refrénként hangzik: „A legrosszabbra...” Mert tornász­ni akkor is kell, ha lepontoz­zák őket, ha leszakad a gyűrű, ha nem alszanak éjszaka, ha hideg a terem, azaz mindig, mindenféle körülmények között a legjobbat nyújtani! Ez a Montrealban, óriási meglepetés­re, a nemzetközi élmezőnybe betört gárda most már valóban jó ideje a legjobbat nyújtja. Ötkarikás bélyegek Korábban már beszámol­tunk a Német Demokratikus Köztársaság postájának arról a háromcímletű soráról, amely a moszkvai nyári olimpiát köszöntötte, és amelynek érdekessége, hogy képzőművészeti alkotásokat reprodukál. Hasonló az újabb, ugyan­csak három bélyegből és egy blokkból álló sor. A 10 Pfen­niges címlet cselgáncsozókat ábrázol verseny közben (Er­hard Schmidt festménye), a 20+10 pfennigesen úszók (prof. Willi Litte festménye), az 50 pfennigesen kerékpá­rosok (Siegfrid Schreiber kisplasztikája), az 1 márkás blokkon (Karl Retsch fest­ménye) pedig vitorlások lát­hatók. Algéria bélyegpárt adott ki a moszkvai nyári játékok tiszteletére. A 0.50 dínáros címleten a stilizált rajzú olimpiai láng, az öt karika és a játékok emblémája lát­ható, az 1.40 dínároson pe­dig az öt karika, bennük kü­lönböző sportágakat jelképe­ző stilizált alakok.

Next