Népsport, 1980. szeptember (36. évfolyam, 212-236. szám)
1980-09-19 / 227. szám
XXXVI. 227. ♦ 1980. szeptember 19 LABDARÚGÁS „ Egy középcsapat iskolázott" a Fáy utcában Amikor napvilágot látott az idei őszi kupasorsolás, mi, magyarok voltaképpen nem lehettünk túl elkeseredettek. Való igaz, ha a csapatneveket böngésszük, abból kiderül, hogy kaphattunk volna gyengébb ellenfeleket is, ám ugyanez a lista arról is meggyőzhet, hogy lényegesen nagyobb játékerőt képviselő együttesekkel is összehozhatott volna a sors. Tulajdonképpen csak az Újpesti Dózsa szívhatta a fogát, amikor a spanyol labdarúgás egyik reprezentánsát sorsolták ki a számára. A két portugál csapat neve viszont már koránt sem csengett olyan félelmetesen. Különösen nem a Boavistáé. Ha sétameccsnek nem is tűnt, de elkönyvelt mérkőzésnek igen. Manapság ugyanis még a szerényebb képességű együttesek is nemegyszer alaposan meggyötrik saját otthonukban a náluk sokkal többet tudó ellenfeleiket. Otthonában mindenki kétszeresen akar, sokkal lelkesebb, bátrabb, harcosabb, s ha valahol, akkor saját pályáján magabiztos, s ott mindig harap. Miért ne hihettük volna, hogy a Vastas megtáncoltatja majd a Boavistát, ezt az ügyesen, stílusosan futballozó, de nem különösen nagy játékerőt képviselő gárdát, miért ne remélhettük volna, hogy a piros-kékek rárontanak a vendégekre, beszorítják a kapujuk elé, hogy harcra, küzdelemre, védekezésre késztetik ellenfelüket, s előbb-utóbb felőrlik, hibázásra kényszerítik hátsó soraikat. Miért ne bíztunk volna abban, hogy még egy formájában visszaesett csapatnak is szárnyakat adhat a nagy feladat, egy önbizalmában megcsappant társaságot is feltüzelhet egy becses nemzetközi kupáért való versengés. Hittünk, bíztunk és nagyot csalódtunk! A Vasas szerdai széteső, enervált, minden elképzelést nélkülöző játéka a döbbenet erejével hatott. Az ugyanis sűrűn előfordul labdarúgópályán, hogy egy-két játékos rosszul játszik, az sem ritka, ha a fél csapat gyengélkedik. De hogy egy egész csapat csődöt mondjon .. . Szerdán este egy középcsapat iskolázta le a piros-kékeket, pöckölgette orruk előtt a labdát, passzolgatott, emelgetett, tili-tolizott, mintha csupán egy hírverő meccsre ugrottak volna ide az Ibénai-félszigetről. A nemzetközi futballéletben nem túl ismert játékosokcselezték halomra a mieinket, gurigáztak a lábak között, míg a magyarok jószerivel még egy egészséges gólhelyzetet sem tudtak teremteni a portugál kapu előtt. Erre a játékra egyszerűen nem találtunk magyarázatot, s feltehetően Bundzsák Dezső vezetőedző számára is talány ez a 90 perc? — Így igaz, engem is kétségek gyötörtek a kispadon ezen az estén. Gondolkoztam, töprengtem, de egyszerűen nem tudtam sehová sem elhelyezni ezt a teljesítményt. Tényleg csak ennyire tudnánk futballozni? Nem.. . ezt azért nem szabad elhinnünk, mert akkor már igazán nagy baj lenne — kezdte szomorú vallomását a szakember. — A játékot látva a saját munkámban is kerestem a hibát. Talán nem úgy készültünk erre a mérkőzésre, ahogy kellett volna?. .. Sok volt az edzés, vagy kevés? Kiöltem belőlük a frisseséget, vagy nem terheltem őket kellően? Megannyi kérdés, amit szinte lehetetlen meggyőzően magyarázni. Hétfőn kétszer edzettünk, kedden egyszer, ez nem volt sem könnyebb, sem megerőltetőbb a megszokottnál. Ami pedig a pszichikai előkészítést illeti, azzal, hogy biztos győzelmet vártam a csapattól, úgy érzem, nem raktam senkire túlzottan nagy lelki terhet. Kevés magyar együttesnek vannak olyan kupahagyományai, mint a Vasasnak, én pedig hittem, hogy a múlt is kötelezi játékosaimat, átérzik a felelősséget, igenis meg akarják mutatni, hogy érnek valamit, sőt hogy törleszteni kívánnak az utóbbi hetek bajnoki adósságaiból. — A mérkőzés előtti hangulatból leszűrhető volt, hogy a játékosok tartanak ettől a mérkőzéstől, de ezt tulajdonképpen nem is bántam. Inkább némi szorongással lépjen pályára egy csapat, mint túláradó önbizalommal, úgymond, nagy mellénnyel, mert ez utóbbi nagyon sokszor megboszszulta már magát. Mi is tartottunk annak idején nem egy ellenféltől, de az ilyeneknek kettőzött akarással mentünk neki, ilyenkor még jobban hajtottunk, még nagyobb volt bennünk a becsvágy. De hogy ennyire ne tudjon küzdeni, akarni egy társaság, az egyszerűen megmagyarázhatatlan. Sok más mellett természetesen az is felötlött bennem, hogy talán az összeállítás sem volt a legjobb, ám a 90 perc összképe igazolta, hogy az adott játékosanyagból bárhogyan is állunk fel, ezen az estén alig változtatott volna a lényegen. Nem akadt egyetlen átlagos teljesítmény sem, mindenki lassú volt, körülményes, nem adták időben a labdát, nem mozogtak eleget, nem tudtak elszakadni embereiktől, leragadtak mellettük, pedig épp az ellenkezője lett volna taktikánk lényege. Ha egyszerre minden csapatrész felmondja a szolgálatot, abból csak ez jöhet ki. Ahol egy testcsellel el lehet küldeni egy söprögetőt a kapu előteréből, ahol a középpályások sem a hátsó sorokat sem az előretolt támadókat nem tudják hathatósan támogatni, s ahol az ékek nem tudnak gólhelyzetet teremteni, ott nem teremhet siker! — Ami az ellenfelet illeti, gyorsabbak voltak, jobban kezelték a labdát, mint a mieink, s nekik voltak lehetőségeik. Azt hiszem, ezt a játékot mielőbb el kell felejteni. A játékosok természetesen megkapják a magukét, de túl sok idő nincs most sopánkodásra. A tanulságokat le kell vonni, de egy dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni, mégpedig azt, hogy ezt a játékot ugyanezeknek a futballistáknak kell feledtetni, s ezt a balsikert ennek a csapatnak kell jóvátenni. A mérkőzés után azt mondtam az öltözőben, hogy ezt a két gólt vissza kell adni Portugáliában. Lehet, hogy ez abban a helyzetben esetleg csak tréfának volt jó, de én nem annak szántam. És bízom abban, hogy azok a „rímek", amiket a szurkolók elszavaltak a játékosoknak, kellően megsértették a mieinket. Mert én a helyükben nem felejteném el a gúnyolódást, s ha megszakadnék az elkövetkezendő időben, akkor is bebizonyítanám: ilyen rosszul csak egyszer lehet játszani. Az edző megszakadna, de vajon hasonlóan éreznek-e a játékosok? Emlékezni fognak a hétköznapokon, az edzéseken, az elkövetkezendő bajnoki mérkőzéseken azokra a nézőkre, akik azt kiabálták kórusban, hogy „ide többé nem jövünk!” Mert sokáig kell, hogy csengjen a fülükben ez a mondat... v.s. Birinyi egy csellel igyekszik elvinni a labdát Ailton mellett, ám a portugál középpályás résen van és már lendül is a Vasas-játékos után (Koppány György felvétele) Törőcsik és Kántor nem játszhat (Folytatás az 1. oldalról) Mészöly átnézte az edzői jelentéseket. Bizony, nem mindegyikből derült ki, hogy a válogatott keret tagjai milyen edzésmunkát végeztek. Alapos részletezés hiányában nehéz volt képet kapni a játékosok terhelhetőségéről. Megszólalt a telefon. Bálint László jelentkezett Bruges-ből. Tömören fogalmazott: „Egészséges vagyok, s hétfőn délután érkezem.” Mészöly megkérdezte: a BEK-mérkőzésen saját otthonukban miiként kaptak ki a Baseltól? „Sajnos, a mi csapatunknak most nem megy a játék, amit bizonyít három egymás utáni vereségünk is. A svájciak viszont kitettek magukért. Három válogatott vezérletével bátran támadtak, s kitűnő volt az összjátékuk.’’ Kereki, Katzirz és Szántó érkezett az elsők között. Aztán jöttek a többiek is. Az újpesti Tóth József kesergett : — Éles fájdalom nyilall a bal combomba, tíz nap óta, s nehezen javul. Kántor is panaszkodott: — Húzódásom van, s aligha jön rendbe egyhamar. Pásztor késése okozott izgalmat, de végül is húszperces késéssel betoppant. — Egy fickó alaposan megtréfált bennünket, mert Pest közelében meghúzta a vészféket, aztán gyorsan elillant. Több mint egy órát álltunk a nyílt pályán. Mindenki nagyon boszszús volt a vonaton. Lóhalálban jöttem... Pető Gábor, az újpestiek gyúrója újságolta, hogy október 15-én a belga Antwerpen, Fazekas és Müller csapata látogat el a Megyeri útra, Bene, Zámbó és Dunai II búcsúmérkőzésére. A kapitány gyorsan számba vette a játékosokat, közölte velük a programot, s érdeklődött az egészségi állapotuk felől. Kiderült, hogy nemcsak Tóth J. és Kántor sérült, hanem Törőcsik és Pölöskei is. Törőcsik térde bedagadt, a győri játékos pedig csonthártya-érzékenységre panaszkodott. Mészöly Kálmán úgy döntött, hogy a Bp. Honvéd balhátvédjét, Vargát is behívja a keretbe! A kapitány, valamint Törőcsik, Kántor, Pölöskei és Tóth J. kocsiba ült. Mentek a Sportkórházba orvosi konzíliumra. Délután Mezey György vezetésével edzés volt a Népstadionban. Erről a Honvéd játékosai hiányoztak, mert csak pénteken este érkeznek haza. Hiányzik még a fiúk közül Kántor és Törőcsik, meg Tóth József is, aki ugyan nem volt a keret tagja. Az orvosi vizsgálat ugyanis szomorú eredménnyel végződött. Töröcsiknek, Kántornak és Tóthnak is kórházi ápolást javasoltak. A szövetségi kapitány tehát egyikükre sem számíthat a spanyolok ellen. NAGYON ÉRTÉKES A SETUBAU 2-0! A Bp. Honvédnak szerencsés napja volt szerdán, de a folytatás ... A tervek szerint Liszszabonból csütörtökön este kellett volna a csapatnak hazaérkeznie. Helyette üzenet érkezett Lisszabonból. Arról értesítettek minket a csapat vezetői, hogy a portugál légitársaság dolgozóinak sztrájkja miatt nem tudnak hazatérni — tájékoztatott minket Karácsony István, a Bp. Honvéd elnökhelyettese. — Csak pénteken este 21.55-kor lesznek idehaza. — Hogyan vélekednek a klubban a csapat váratlan sikeréről? — Nagyon örültünk, amikor éjfél után megtudtuk az eredményt. Úgy érzem, a Bp. Honvéd kétgólos győzelme nemcsak nekünk, hanem az egész magyar labdarúgásnak is jól jött. — Október elsején játsszák a visszavágót. Nehéz mérkőzés lesz? — Egészen biztosan. A portugálok nyilván mindent elkövetnek majd, hogy behozzák hátrányukat, de nekünk most már „illik" továbbjutni. A Bp. Honvéd 2-0-ás győzelme nyilván sokáig beszédtéma lesz Európa-szerte. A Setubalban kivívott győzelem, 30 ezer hazai néző előtt, nagy fegyvertény. 0-0-ás félidő után Bodonyi 57. percben lőtt gólja, majd a 85. percben Nagy fejesgólja hozta meg a nem várt nagy sikert. Tichy Lajos vezetőedző végig a Gujdár — Paróczai, Kocsis, Garaba, Varga — Dajka, Nagy, Lukács — Bodonyi, Esterházy, Kozma összetételű csapatot szerepeltette. Ez is jelzi, hogy nem volt ok cserére, mindenki egészséges volt, mindenki nagyon akart. Kétségtelen, hogy a BEKben ez volt az egyik legnagyobb meglepetés. . . A Honvéd fokozatosan vetkőzte le kezdeti idegességét, s a második negyvenöt percben nagyon jól játszott. Ha Kozma kicsit jobban összpontosít, akár nagyobb különbségű győzelem is születhetett volna. De ne legyünk telhetetlenek, a kétgólos siker kitűnő eredmény, s hogy milyen az ellenfél, azt október elsején a Honvéd-szurkolók is tapasztalhatják a Népstadionban. — Most, a 2-0 után, remélem, sokan beírják noteszükbe október elsejét — mondta Karácsony István. — A visszavágó legyen egy kicsit a mi ünnepünk is. Remélhetőleg sokan buzdítanak majd minket. Biztosra veszem, hogy a folytatás is lesz olyan parádés, mint az első 90 perc volt. Bizonyítani ugyanis így lehet igazából. És ahogyan én Bodonyit, Kocsist, Nagyot és a többi fiút ismerem, itthon is kitesznek magukért. GUJDÁR SÁNDOR bravúrosan védett NÉPSPORT 3 Aki visszajött a szürkeségből** Négyszemközt Kelemen Gusztávval Két kép. Az egyik. A szőke srác óriási lendülettel tör előre a jobb szélen. Belül több társa is őrizetlen, egy pontos beadásból gól lehet. Csakhogy a fiú túlvezeti a labdát az alapvonalon . . . Néhány perc múlva ajtó-ablak ,nyitva, ő azonban magasan fölé durrant. Nemsokára lecserélik . . . És a másik. A szőke srác óriási lendülettel tör előre. Mögötte védő, előtte védő, reménytelen a helyzet. Ő azonban hirtelen rálép a labdára, a két védő „három felé” szalad, s a labda máris mértani pontossággal száll középre, csak fel kell tömni az i-re a pontot... Mindkét történet főszereplője egyazon személy: Kelemen Gusztávról van szó. Csak . . . csak óriási különbség van a két Kelemen között. Egyikük szeles, kapkodó, sok esetben fejetlenül rohangáló fiatalember, akinek ugyan remek képességei vannak, de a szurkolók már-már lemondóan legyintenek, ha hozzá kerül a labda. A másik Kelemen hasonlóan lendületes, erőszakos játékos. A szerencsés alkati adottság, a jó izomzat azonban már nem önmaga szertelen törvényei szerint működik. Egy taktikusan gondolkozó, rutinosan mérlegelő agy parancsai szerint lendül a láb, cselekszik a LABDARÚGÓ. Ha igaz a tétel, miszerint az ember sejtjei teljes számban kicserélődnek hét esztendőnként, ez hatványozottan áll erre a fiatalemberre. Az új bajnoki idény egyik legkellemesebb meglepetése a korábban már leírt Kelemen Gusztáv, a Csepel játékosának jó teljesítménye. Három 6-os mellé két 7-est is sikerült kiérdemelnie. De nem is a jó érdemjegyek, sokkal inkább az a meglepő, hogy ez a fiatalember a szürkeségben, távol a reflektorfénytől eltöltött évek után érett, csapatot meghatározó játékosként került vissza az élvonalba. Ő vajon minek tulajdonítja ezt a szembetűnő változást? — Már tizenhét éves koromban bajnoki mérkőzést játszottam a Ferencvárosban — mondja. — Érthető módon megilletődötten. Mert mit akar egyegy ilyen fiatal srác? Bizonyítani. Én is azt akartam. Bizonyítani, hogy ott a helyem Magyarország legnépszerűbb csapatában. Sajnos azonban, mint hasonló esetben a legtöbbször, a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Ha megkaptam a labdát, arra gondoltam: jaj, csak el ne rontsam, ha jó helyzetbe kerültem: jaj, csak berúgtam. S mint ahogy ez ilyenkor lenni szokott, elrontottam, kihagytam. Sokan már nem hittek abban, hogy lehet belőlem valami, a képességeimet is megkérdőjelezték , leírtak. Mindössze két mérkőzés hiányzott ahhoz, hogy csak nyolc hónapra vonuljak be. Nem kaptam meg ezt a lehetőséget, így két évet szolgáltam . . . • Sokan ilyenkor elkeserednek, feladják. — Hát én sem repestem az örömtől! Mezőtúrra kerültem a Szabó Lajos SE-be. A Fradi után. .. Ott azonban úgy fogadtak, hogy itt „a" Kelemen „a” Fradiból. Egy csapásra megváltozott a hangulatom. De hiszen itt én valaki vagyok ... Itt sokat várnak tőlem! Egyik napról a másikra meghatározó ember lettem. És ez olyan nyugalmat kölcsönzött, amit azelőtt soha nem ismertem. Mertem játszani, s közben újabb és újabb dolgokat fedeztem fel magamban, de hiszen én ezt is tudom, meg ezt is, hiszen én meg tudom várni, hogy a védő kibillenjen az egyensúlyából, amíg a kapus elmozdul... És akkor elhatároztam: megmutatom mindenkinek, hogy érek valamit, bebizonyítom azoknak, akik lemondtak rólam, hogy tévedtek. Edzeni mindig szerettem, ezt tettem a katonacsapatban is, teljes erőbedobással. • Aztán jött a Csepel... — Igen. Tavaly novemberben, amikor leszereltem, több NB I-es csapat megkeresett. A fővárosból csak a Csepel. Tősgyökeres budapesti vagyok, tudtam, hogy a csepeliek vissza akarnak kerülni az első osztályba, a piros-kékeket választottam. És nem bántam meg! Feltörekvő, fiatal társaság, fele tehetséges játékossal, akik hozzám hasonlóan meg akarják mutatni. Nagyon jól érzem magam, itt nincsenek sztárok, ugyanakkor itt is érzem, hogy számítanak rám, bíznak bennem. • Többször játszott a középpályán is. Számomra is furcsa, hogy mennyire fekszik nekem ez a feladatkör. Itt jóval többet kell futni, de hát én eddig sem lazsáltam, van erőtartalékom bőven, itt aztán tényleg megmutathatom, hogy mire vagyok képes. Irányíthatok, de a góllövésről sem kell lemondanom. Úgy érzem, egyenesben vagyok ... • Keszthelyi Mihály véleménye szerint ideális partner, nagy lelkesedéssel dolgozik. Mi a véleménye azokról a labdarúgókról, akik megelégszenek a középszerűséggel ? — Nagyon rossz. Őszintén szólva: kiváncsi lennék arra, hogy vajon akkor is így akarnék-e bizonyítani, ha mondjuk sikerült volna befutnom a Ferencvárosban, esetleg válogatott lettem volna... Egy biztos: nagyon sokan vannak a magyar mezőnyben, akik ha elértek egy bizonyos szintet, megállnak, önelégültek lesznek. Nem értem, hiszen még annyi, de annyi adósságuk van... Rólam azt mondták, hogy tehetséges vagyok, de valószínűleg soha nem fogom kifutni igazi formámat. Másokról azt mondták, óriási tehetségek, világklasszisok, akik szinte mindent tudnak. Szerintem ilyen nincs! Meggyőződésem, hogy a tehetség kibontakoztatása: MUNKA! És aki nem hajlandó folyamatosan megfeszített munkával dolgozni, az talán nem is igazi tehetség. Legalábbis a korszerű fociban nem. Én úgy gondolom, hogy akkor lenne ismét jó a magyar labdarúgás, ha a reflektorfényben lévők ugyanolyan kemény elszántsággal akarnának nap nap után bizonyítani, mint azok, akiket leírtak, s ebbe nem hajlandók belenyugodni! • További tervei? — Mindig többet és többet! Talán furcsának tűnik, de én válogatott szeretnék lenni, mégpedig olyan felkészültséggel, amely manapság már elengedhetetlen a nemzetközi szinthez. Kelemen Gusztáv még mindig csak 24 éves, de úgy érezzük, nemcsak megváltozott, érettebb játékára, hanem felnőttesen komoly, érett gondolataira sem árt odafigyelni. .. Szabó Illés