Népsport, 1980. november (36. évfolyam, 264-288. szám)
1980-11-01 / 264. szám
XXXVI. 264. ♦ 1980. november 1 KÉZILABDA 264 bajnoki mérkőzés után Hányan játsszák? (I.) A kézilabdát heten játsszák. Többnyire. Mert van, amikor a játékvezetők úgy határoznak: nem árt, ha egy időre megfogyatkozik a csapat. És van, amikor maguk a játékosok döntenek úgy: most nem kell hét ember a pályábra. A különbség csupán annyi, hogy ez utóbbi, önkéntes emberhátránynál a pályán lévők létszáma nem változik, csupán a játékban aktívan — és főleg: hasznosan — résztvevőké ... Az álomcsapatnál is erősebb Az NB I-es mezőny létszáma már jó ideje nem változott (pedig többen éppen elérkezettnek látják erre az időt), mégis, az idén számottevően több csapatot láthattunk, mint tavaly. Ezek a változások a legszembetűnőbben a bajnoki végeredményben mutatkoznak (Bp. Honvéd: tavaly 4. — az idén 1.; FTC 5. — 2.; ill. Építők SC: újonc — 5.), valójában mégis egészen máshol kell keresni a pozitív átalakulás, a csapattá válás okát. Mert a ferencvárosi férficsapatban például tavaly is kivétel nélkül ugyanazok szerepeltek, akik az idén. Az irányító szerepkört leszámítva pedig valamennyi poszton olyan játékost tudtak felsorakoztatni, aki a közelmúltban hosszabb-rövidebb ideig megfordult a válogatottban. És mégis, a múlt évben a lehetőségeikhez képest sehol sem voltak! Még élesebb ez a különbség a Bp. Honvéd esetében. Itt is két csapatot kell összehasonlítanunk, csakhogy az egyik csupán a képzeletben létezik. Egy Honvéd-álomválogatott, amely olyan, még ma is aktív kézilabdázókból áll, akik már más egyesületben sportolnak: Verőci — Urszuly, Kocsis, Kovács I, Szabó L., Hertelendi, Sárközi. És az „igazi”, a bajnokságban szerepelt piros-fehér gárda: Jegenyés — Tenke E., Cseri, Őri, Nagy R. (Illés), Kovács P., Kenyeres. Aligha lehet vita tárgya, hogy az előbbitársaság — legalábbis papíron, csupán az egyéni képességeket vizsgálva — legalább három-négy helyen jobb a mai Honvédinál. S mégis, ez a korábban teljesen ismeretlen fiatalokból álló gárda toronymagasan nyerte a bajnokságot, 11 vetélytársa közül 10 ellen odahaza és idegenben is győzni tudott! Egyik pillanatról a másikra klasszisjátékossá értek volna a fiatalok? Nem, ,ez elképzelhetetlen. Kétségtelenül rengeteget fejlődtek, s kivétel nélkül a jövő nagy ígéretei, de a bajnokcsapatból jelenleg mégis csak három játékos tagja a válogatott keretnek, s a kezdőcsapatban egyedül Kovács Péter helyére lehetne „mérget venni”. Az előrelépés okát tehát nem az egyéneknél, hanem a csapatnál, a szó legszorosabb értelmében vett együttesnél kell keresni! Egység és bálványok Persze, bármennyit is beszélünk a lelkes edzésmunkáról, a jó közösségi hangulatról, az alkotó szellemről, ez a csapattá válás kicsit mindig megfoghatatlan fogalom marad. Talán egy ellenpélda jobban rávilágít, mire is gondolunk. A Honvédhoz hasonlóan jelenleg három válogatottal rendelkező PMSC, miután biztos győzelmet aratott idegenben az Ú. Dózsa ellen, öt nappal később csúfosan kikapott a Vasastól. (Attól a Vasastól, amely 22 mérkőzésen mindössze ezt a két pontot szerezte, amely jövőre — ha ugyan elindul — minden bizonnyal kiesőjelölt lesz a másodosztályban is...) Ezt követően a pécsiek legyőzték a Debreceni Dózsát, csak egy góllal kaptak ki jobban a Fáy utcában a kupagyőztes Elektromostól, mint a sereghajtó Vasastól, majd megverték az ezüstérmes FTC-t. A képlet világos, a következtetés egyértelmű: ugyanazok a pécsi játékosok szerepeltek a Vasas ellen, mint a többi mérkőzésen, de nem ugyanaz a csapat. Természetesen, ennek ellenére egy-egy kiemelkedő képességű játékos szerepe meghatározó lehet a legegységesebb együttesnél is. Csik János, a Vasas női sikercsapatának szakvezetője még ma is azon kesereg, miért nem játszatta — igaz, még nem teljesen egészséges — feleségét egyetlen vesztes meccsükön, a Bp. Spartacus ellen. De ellenpélda is akad! Az FTC — zömmel fiatalokból álló csapattal — ugyanúgy 15 pontot szerzett ősszel, mint tavasszal Lelkesnével és Oszvalddal. Az Építők SC is átvészelte kulcsembere, György Anna kiesését, hogy olyan válogatott húzóemberek kényszerpihenőjét ne is említsük, mint Bartalos Z. (Szegedi Volán), Pál (Tatabányai Bányász) és társaik. Persze, miként szinte mindegyik sportágat, a magyar kézilabdázást is elsősorban a klaszszisok húzzák előre. Egy Bp. Honvéd Kovács Péter, egy Szegedi Volán Dele Ambrus nélkül ma — már, vagy még? — elképzelhetetlen. S nem is feltétlenül az a cél, hogy ezeket a vezéregyéniségeket ledöntsük, de legalábbis leemeljük bálványitarlapzatukról. Csupán azt kell észrevenni, hogy ezek a „sztárok” ott szerepelnek a vesztes mérkőzéseken is az öszszeállításban, s még ha zsákszámra lövik is a gólokat, akkor sem biztos, hogy a többiek megfelelően kiszolgálják őket, hogy a csapat valóban, mint csapat működik. Azaz, valami hiányozhat: az egység. Titok pszichiáterek? De vajon hogyan teremtődhet meg ez az egység, minek köszönhető, ha egy csapat valóban csapattá kovácsolódik? Fogadjuk el, hogy ma már a szakmai felkészítés csak másodlagos, az igazán jó edző egyre inkább pszichiáter kell, hogy legyen? Van benne némi igazság, az egységes együttes titka azonban valójában mégis inkább abban rejlik, hogy nincs titok. Senki sem akar mesterkélten, erőszakoltan csapatot építeni, csapategységet teremteni, de kimondatlanul mindenki akarja, és ezért létrejön. Persze, ennek jó néhány feltétele van. Olyanok, amelyek már nem egy Kovács Lászlóféle klasszisedző, nem egy Csík János-, vagy Bikádé Istvánféle megszállott asztalára tartozik. És nem is a játékosok dolga elsősorban. A „morálgyökerek” megléte, vagy hiánya azonban az ő — a csapat — teljesítményén látszik meg. Komlósi Gábor —lányán játsszák? És csak — játsszák? Kovács Péter (fehér mezben) és Hertelendi Róbert „birkózik” egy Bp. Honvéd— Elektromos rangadón VV Talán a huszadik lépcsőnél tartottak, amikor úgy érezte, nem bírja már tovább. A hajó úgy nyomta a föld felé, hogy alig tudta a lábát emelni. Abba kell már hagyni — gondolta. Amikor a négypárevezős a helyére került, meg is mondta a többieknek: — Fiúk, nem megy tovább. Nagyon sajnálom, de abba kell hagynom. — Az nem lehet — nézett rá Somlai Tibor. — Csak nem akarsz itthagyni bennünket? — Nem bírom már a lépést veletek. — Legyél akkor kormányos — mondta Máriás Henrik. — Úgy legalább velünk maradsz. Ó, kormányos?! — nézett rá csodálkozva. A többiek húzzák a lapátot, ő meg csak üljön és nézze őket. Azt már nem. Akkor inkább abbahagyja! — És abbahagyta Lajos bácsi? — Abba, fiam. Az orvos is azt mondta, jobb lenne, ha már befejezném. — Hány éves most Lajos bácsi? — Nyolcvanhat. De ez még tavaly történt. Akikor csak, nyolcvanöt voltam. — Mióta evez? — Van vagy hatvan éve. Ha nem számítom, hogy már gyerekkoromban is felevezgettünk a fivéremmel Újpestről Horányba. Persze, ladikkal. Mert akkor még igazi hajóra nem tellett. Hatan voltunk testvérek, s olyan szegények voltunk, hogy amikor kirándultunk Zugligetbe, gyalog ment a család, mert villamosra nem tellett.• Klein Lajos bácsin nem nagyon látszik meg a 86 esztendő. Igaz, a haja már igencsak meggyérült és megfehéredett, de kék szeme fiatalosan csillog, amikor nagy lelkesedéssel evezős múltjáról beszél. Nem kétséges, az nagyban hozzájárult, hogy ilyen fiatalos és egészséges maradt. Pedig nem volt könnyű élete. Csakúgy, mint édesapja, ő is nyomdász mesterséget tanult. Megjárta az első világháború poklát, aztán vörös katona lett. A Tanácsköztársaság leverése után emigrált. Amikor lehetőség nyílt rá, azonnal hazatért, mert úgy érezte, máshol nem élet az étet. — Ahogy állást kaptam, azonnal azt néztem, melyik evezős klubba lehetne bejutni — meséli. — Olyan nehéz volt az? — Nehéz bizony. S ha már bejutott az ember, akkor sem ülhetett ám hajóba, csak ha megváltotta a helyét. Mert sportolni akkor ingyen nem lehetett. — Sokba került egy hely? — Nem kevés pénzbe. De én nagyon szrettem evezni és minden áldozatra hajlandó voltam. — Mit adott Lajos bácsinak az evezés? — Ezt nehezen tudom szavakba foglalni. Mindent. Egy egész élet szépségeit, örömeit. Tudja, egyszer körüleveztem egy szkiffben a Csepel-szigetet. Volt vagy 150 kilométer az út. Vert az eső, fújt a szél, én meg csak húztam a lapátot. Amikor megérkeztem, úgy éreztem, legyőztem a világot. Nagyon-nagyon boldog voltam. Ilyen boldogságot akkor éreztem legutóbb, amikor a vállalatomnál, ahol 52 évi munkaviszony után még 16 évig mint nyugdíjas dolgoztam, két évvel ezelőtt benyújtottam egy ésszerűsítési javaslatot, s azt elfogadták.• Úgy beszél a sportról, az evezésről, mint az életét leginkább kitöltő tartalomról. Pedig voltak szomorú tapasztalatai is. Amikor még a sportban is különbséget tettek ember és ember között. A negyvenes évek elején egy négypárevezőssel a Csepel-szigetet kerülték meg. Akkor is rossz időt fogtak ki, két napig verte őket eső. A Margitszigethez érve már csak azt nézték, hol találnak egy szabad helyet, ahol kiköthetnének. A Pannónia Evezős Club stégje kínált erre alkalmat. Amikor odaeveztek, hogy kikössenek, a klubházból egy fiatalember sietett eléjük. „Zsidók itt nem köthetnek ki!” — kiáltotta és elkergette őket. • — Versenyszerűen is evezett, Lajos báosd ? — A húszas években, nyolcasban. Abban az időben nem a tizenévesek, meg a húszasok voltak a legjobbak, hanem a harmincasok. — Miért hagyta abba? — Kiöregedtem — mondja hamiskás mosollyal. — S azóta? — Azóta, mint túrahajós eveztem. — És mit csinált télen? — Télen síeltem. Minden evezős sielt ezelőtt. Nagyszerű sítúrákat tettünk meg együtt. — Még most is síel? — Már nem. Az asszony a hátam mögött eladta a léceimet. Azt mondta, nem való már nekem. Mindig attól félt, hogy valami bajom történik. Pedig akkor még csak 78 éves voltam. Így most már csak gyalog túrázom.• Szomorúan meséli, hogy, sajnos, az öregeket nem szívesen látják a klubokban. Pedig ha másért nem, ott lenne a helyük, hogy klubahűséget és sportszeretetet tanuljanak tőlük a fiatalok. Őket is ki akarták tessékelni. Pedig csak az öreg, kimustrált hajókat használják, amelyek versenyre már nem alkalmasak. Ők nem hagyták magukat. Lajos bácsi levelet írt a klub elnökének. „S. O. S.” — kezdte. S a segítségkérés nyitott fülekre talált. Az elnök biztosította, hogy tovább sportolhassanak. — Még most is lejárok a klubba, a csónakházba. Boldog vagyok, ha végigsimíthatok egy hajót, megfoghatok egy evezőt. S akármilyen nehéz, olykor segítek egy-egy hajót is felvinni. — Nagyon hiányzik az evezés? — Kimondhatatlanul. Tudja, mi elkezdtük kora tavasszal és késő ősszel fejeztük be. Egyetlen lehetőséget sem hagytunk ki. — Sokat volt beteg, Lajos bácsi? — Én? — néz csodálkozva. — Én ugyan nem! Most is egészséges vagyok, mint a makk. Csak hát ez a nyolcvanhat év, ez nyom egy kicsit. Azért az nem esik jól, ha a fiatalok sokat emlegetik, hogy már idős vagyok. Van a klubnak Füreden egy vitorlástelepe. Idény előtt és után az öregek is helyet kaptak itt egy-egy hétre. — A fiatalok nem szívesen látnak bennünket. Egyszer az egyik megjegyezte: „Mit keresnek itt ezek az öregek?” Mit gondolsz, fiam, hány éve vagyok én már vízi ember? — kérdeztem tőle. „Az engem nem érdekel — válaszolta. — Elég öreg már ahhoz, hogy abbahagyja”. — Azért nem minden fiatal ilyen, Lajos bácsi. — Még ez a szerencse — mondja hamiskás mosollyal —, mert akkor nagyon szomorú lennék. Azért vannak köztük szép számmal ilyenek is. — Mit gondol, miért ilyenek? — Túl könnyen kapnak meg mindent. — A sportra érti? — Arra is, meg másra is. — Az csak jó, hogy nekik könnyebb. — Az igaz, de azért nem ártana ezt néha jobban megbecsülni.• — Köszönöm a beszélgetést. Jó egészséget, Lajos bácsi! — Köszönöm, és hasonló jókat magának is — nyolcvanhat esztendős korában. Sz. B. Jó egészséget, Lajos bácsi! HATVAN ÉV A VÍZEN BAJNOKI TABLÓ A bajnokság végeredményét már közöltük, a győztesek névsorával és az egyes játékosok teljesítményének mérlegével azonban még adósak vagyunk. (Az első számoszlop a játékos idei bajnoki mérkőzéseinek számát jelzi, a második a kiemelkedő, „nagybetűs” teljesítményekét, a következő oszlopban a játékos összes góljainak számát — zárójelben: ebből hány esett hétméteresből — tüntettük fel.) BP. HONVÉD Kovács P. 2215171 ( 9) Őri 22 10148 (67) Kenyeres 22 7101 Jegenyés 227 — Nagy R. 223 31 Cseri 221 48 ( 1) Tenke E. 217 62 ( 2) Illés 203 24 Oláh Z. 142 — Szőke 11— 5 Kékesi9 1 13 ( 1) Kárpáti9—— Szabó I.6— 3( 1) Somogyi4 1 4 Danyi3— 1 Kiss J.2— 2( 1) Péter B. 1— — VASAS Gödölné 229 109 Vadászná 229 40 Angyal 223 33 (1) Sterbinszky 207 57 ( 4) Ihász 202 31 Mihálykáné 201 20 Oriné 197 1 Brinzay 194 51 (19) Kuruczné 19— 13 Barna I. 161 15 Csikné 153 41 ( 8) Veréczi 141 — Gombai8— 5 Balogh 5— 1 Ácsbog 2— — SZÖRF „A hőskor évei ezek” Beszélgetés Dolesch Ivánnal Nevét három sportág háza táján övezi tisztetet. A teajakozóknál éppúgy nagy tudású szakembernek számít, mint a síelőknél, vagy a vitorlássportban. Válogatottak egész sorát nevelte mindhárom versenyágban. Dolesch Iván akár tíz-tizenöt évet is letagadhatna a korából, aligha mondaná rá bárki, hogy már hatvanhét esztendős. Amikor a Pannónia fedélzetéről örökké nevető szemével a távolba, a gomolygó felhők irányába néz, az ember akár versenyzőnek is gondolhatná .. . Szabadkozik, megpróbál kitérni az interjú elől. Vannak hozzáértőbbek is, mondja, ő alig ismeri a deszkavitorlázást. Mentegetőzésében nincs semmi mesterkélt, tényleg így gondolja ... — Rendezőként közvetlen közelről nézhette végig a tihanyi szétsikló világbajnokságot. Hogyan ítéli meg ennek a fiatal sportágnak a helyzetét, jövőjét? — A hőskor évei ezek, hiszen alig egy évtizede alakult ki a sportág. Ez az az időszak, ■amikor még mindenki próbálkozik, kísérletezik, barkácsol... Különösen igaz ez nálunk, ahol gyakorlatilag két-három esztendeje beszélhetünk komolyabban deszkavitorlázásról. Ami a jövőt illeti, a magam részéről nagyon nagy fantáziát látok az egészben. Elsősorban azért, mert ez az a hajóosztály, amely végre nagyobb tömegek számára is elérhető ... — Nyilván az árakra gondol ... — Részint az árakra, arra, hogy összehasonlíthatatlanul olcsóbb ez a hajóosztály a többinél, részint pedig arra gondolok, hogy ez a típus könnyen hordozható, tárolható, karbantartása kevés időt vesz igénybe. — Ez azt is jelenti, hogy a deszkavitorlázás meghonosításával, akár tömegsporttá is fejleszthető a vitorlázás? — Úgy mondanám inkább, hogy jóval több embernek nyílik alkalma arra, hogy belekóstoljon a sportágba, mint korábban. — A szörf gyors karrierje nem lehet veszélyes a hagyományos vitorlás hajóosztályokra? — Nem szeretek előrejelzésekbe bocsátkozni, de most megkockáztatom: biztos vagyok abban, hogy a deszkavitorlázás jól megfér majd az alapkategóriák mellett. Ami természetesen nem zárja ki, hogy bizonyos fokú átcsoportosulás jöjjön létre a hajóosztályokban — a szörf javára. — Nemrég határozat született arról, hogy a széllovaglás valamelyik válfaja részt vehet a következő olimpián. Hogy melyik, arról november elején, a szokásos IYRU-ülésen dönt a Nemzetközi Vitorlás Szövetség. Nekünk, magyaroknak milyen döntés kedvezne? — Magyarországon még anynyira kialakulatlan, kezdeti állapotban van a deszkavitorlázás, hogy tulajdonképpen édesmindegy, milyen döntés születik a londoni ülésen. Pillanatnyilag nem álltunk rá egyik szakágra sem, a hajók zöme házilag készített öszvér jármű, valamennyi a versenyzők tulajdonát képezi. Amint azonban megtudjuk, milyen határozatot hozott az IYRU ■■kongresszus, azon nyomban ráállunk a kijelölt típusra. — Saját erőből? — Egyelőre feltétlenül. Persze, az anyagi dolgokkal nem én foglalkozom ... — Vitorlázóink rendszerint azzal érvelnek, hogy hátrányos helyzetben vannak a külföldeakkal szemben, hiszen nincs lehetőségük a tengeri felkészülésre. Hátrány ez a szörf esetében is? — Kevésbé. A deszkavitorlázó versenyek zömét tavakon bonyolítják le, esetleg parthoz közel eső tengeri szakaszon. De azt bátran mondhatom, hogy a Balaton ideális erre a célra, tehát a felkészülésre is. — Mit hallott, hogyan értékelték a külföldiek a tihanyi világbajnokságot? — Csak szépet és jót hallottam a tóról és a rendezésről. Kedvezett az időjárás is, mindenféle szélárnyalatba belekóstolhattak a résztvevők ... — Ön irányítja a szörf-válogatott felkészülését. Hogyan alakul a műsor a téli hónapokban? — Sajnos, egyelőre még terv sem készült arról, hogy milyen edzéseken vehetnek részt a versenyzők télen. Az ideális az lenne, ha alkalmunk lenne az erőnlét fejlesztésére, síelésre és egyéb kiegészítő gyakorlásokra. Hiszen az ilyesmi nem anyagi kérdés ... (pildál) Nagyobb tömegek számára is elérhető NÉPSPORT 5