Népsport, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-18 / 15. szám

elépipar AZ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA Vasárnap, 1981. január 18. • Ára: 1,90 forint XXXVII. évfolyam, 15. szám. BSudfípvst noanz&tinipsi junior vivetbssjrtethsáejet MEGKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ Szombaton délelőtt meg­kezdődött Budapest nemzet­közi junior vívóbajnokságá­­nak „második felvonása”. Akárcsak az előző hét vé­gén a kardozók és női tő­­rözők küzdelmében, ■ ezúttal is igen népes mezőny gyűlt össze. A férfi törőzők szá­mára szűknek bizonyult a Vasas Pasaréti úti csarno­ka. Erről, p­ersze, nem a versenyrendező szerv , a Budapesti Vívó Szövetség te­hetett. Ki gondolta volna, hogy ebben a fegy­vernenyben töb­ben állnak rajthoz, mint a népszerű párbajtőrben? . . . Márpedig ez történt. A Sportcsarnok 12 pástjára ugyanis „csak” 114 párbaj­tőröző lépett, köztük nyolc külföldi ország 43 vívója. Ugyanakkor a Vasas vívó­termében 147 tőröző részvé­telével mindössze nyolc pás­ton folyt a küzdelem (még­hozzá zökkenőmentesen, kö­szönhetően a szervezőbizott­ság és a versenybírák ösz­­szehangolt munkájának). Alaposan kivette részét a bí­ráskodásból Solti Antal, a Bp. Honvéd egyik mestere, de besegítettek olyan illuszt­ris személyek is, mint pél­dául a Kamuti fivérek. A selejtezőket három for­dulóban bonyolították le, az elsőben 32 egyenként 4—5 fős csoport lépett pástra, há­rom továbbjutóval, meglepe­tés nélkül. Egy sajnálatos esemény azonban történt: a tavalyi junior világbajnok­ság egyik döntőse, a brit (Folytatás a 12. oldalon.) Az öttusázó IV­izsér (balról) és a brit Rance csörtéje valahol a párbajtőr-selejtezői­ sűrűjében (Záhonyi Iván felvétele) M­EJT Nem kis mérés.. . 109 pon­tot dobott hazai pályán a Bp. V. Izzó, szurkolótábora mégis csalódott. Az ellenfélnek, a Csepel férficsapatának ugyan­is hárommal többre tellett az erejéből. Hatalmas küzde­lemben, hosszabbítás után nyert a vendégegyüttes. A ta­lálkozó igazán lázba hozta a sportág híveit. Más szempontból is jól in­dult a férfi bajnokság ráját­szása, a legjobb nyolc, s a kil­enc-tizenhatodik helyezettek egymás elleni körmérkőzése. Szoros, érdekfeszítő összecsa­pás zajlott Sopronban és a találkozó egyes szakaszában Körmenden is. A nők meglepetés nélküli fordulót játszottak. A BSE — bár még három találkozója hátra van az „őszi idényből”, a rájátszás kezdete előtt már biztos, hogy listavezető. Vasárnap a férfi találkozók közül a Ganz-MÁVAG—Cse­pel és a MAFC—ZTE rang­adók emelkednek ki, a leg­izgalmasabb női mérkőzésnek a Sz. Építők—DVTK vidéki párharc ígérkezik. Érdekes­ség, hogy Boksay Zsuzsa szombaton Szekszárdon 41 pontot szerzett, ez bizony egy férfijátékostól is kiemelkedő teljesítmény volna. Kérdés, hogy a rangosabb, válogatot­takat felvonultató ellenféllel szemben mire lesz képes. (Folytatás a 8. oldalon) A rájátszás nyitányán henge­relt a Ganz-MÁVAG. A 112 ponttból 32-t J­osonczy gyűj­tött. Képünk a „gólkirály” labdavezetéssel indított egyik támadását szemlélteti MA: Téli Tokio A JASA céljai (6. oldal) Asztalitenisz ufjabb győzelem a Szuper Ligában (12. oldal) Tanácskozott a súlyemelők parlamentje (6. oldal) Jégkorong Az utolsó nyolc percben fordított a Volán (8. oldal) Külföldi revü (11. oldal) /! b‚P'\S’ Minden perc — labdával Egy nap Tatán • Hatékony, nagy intenzitású edzés • Kereki véle­ménye a felkészülésről • Tamás dicséri a kapusokat • Villám­­interjú Kerekes Attilával • A szö­vetségi kapitány látogatása Tatabányán • Afrikai erőpróba előtt az utánpótlás-válogatott • ’80 ősz: Hideg zuhany Zalaeger­szegen (írásaink a 3. és az 5. oldalon.)­ ­ , A képen a fiatal Dajka látható, aki Tatán a leg­szorgalmasabb játékosok közé tartozik és tagja annak a válogatott keretnek, amely Argentínába készül A tenisz Király Kupáért Csépai—Järryd és Benyik­ Hjerzquist egyes A magyar teniszezők már pénteken kiadós edzést tar­tottak a­ tavaly felavatott új zalaegerszegi sportcsarnok küzdőterére fektetett bol­­­tex-szőnyegen. ..Nagyon örülünk, hogy a szövetség, meghívásunkat el­fogadva, nálunk rendezi a svédek elleni mérkőzést — mondta Cuba Béla, a sport­­csarnok igazgatója, majd hozzátette: — Egerszegen is nagyon megnőtt a tenisz iránti érdeklődés. A ZTE újonccsapata rögtön második lett az NB II-ben, városurjó­­ban nagyon sokan teni­szeznek,s érdeklődnek e szép sport iránt, így csak­nem telt házra­, több mint kétezer nézőre számítunk és sajnáljuk, hogy a hazatért Taróczy nem játszhat...” Taróczy Balázs — sajnos — valóban betegen, influen­zásan érkezett haza pénte­ken este. Szombat reggelre 38,9 t fokos láza volt, s a Sportkórházban végzett or­vosi vizsgálat után dr. Si­monyi Richárd főorvos, a teniszezők keretorvosa szo­morúan mondta: „Balázsnak egyelőre két napig feküdnie kell. Hétfőn majd meglátjuk, mennyit javult állapota .. (Folytatás a 12. oldalon)

Next