Népsport, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-18 / 15. szám

XXXVII. 15. ♦ 1981. január 18. LABDARÚGÁS t v­arázslatos képet fest a ter­­­­mészet Tatán. Az égbolt nem szürke, hanem kék, mintha tavasz lenne, süt a nap, szikrákat szór, s­ amint fénye visszaverődik a fehér hólepelről, hunyorgatásra kényszeríti a locspocshoz szokott fővárosi embert. És meghitt csend van, mint egy kolostorban. Oda­bent a tornacsarnokban persze,­­orr, pezseg az élet. Az irton Nézem az edzést. Mezey Li­­gell, György vezeti. Ez a dél­előtti, most a huszonkettedik. Mellet­tem dr. Botár Zoltán magyaráz: „Az a fontos, hogy a játékosok olyan gya­korlatokat végezzenek, amely hasznos számukra. Fejleszti a különböző ké­pességeket, segíti fejlődésüket, gyara­pítja tudásukat.’’ A fiúk felé bök: „És ez olyan edzés!...” Valóban. Mezey mesterien pörge­ti a gyakorlatokat. Párosával, s min­dent labdával végeztet, mégpedig egy­re fokozódó, gyorsabb ritmusban, ál­landó mozgással. Helycserék, gyors megugrások, fordulások, láberősítő és mozgékonysági gyakorlatok váltogatják egymást. Egy-egy sorozat hat-nyolc percig tart, s ezeket egyperces pihe­nés követi. Az is lazítás formájában. Mindez egy teljes órán át. Aztán jön egy remek kétkapus já­ték a 40x30 m-es területen. Hármas csapatok küzdenek egymással, még­pedig óriási tempóban, 90 mp-en át. Tízszer egymás után úgy, hogy köz­ben három percet pihennek. Mindenki szerethet, de csak a középmezőnyben, mert a kapu előtti területre csak tá­madók érkezhetnek, s gólt csak az ér­het el, aki indította az akciót, vagy a csapat harmadik tagja — a másik kettő összjátéka után — fejezheti be a támadást. Az is csak akkor, ha lab­da nélkül érkezik a szaggatott vona­lon — lásd kispályás kézilabdapálya — belülre. . Ez a játék nagyszerűen fejleszti a kombinációs készséget, a taktikai ér­zéket, a gyors gondolkozást és cse­lekvést, a mozgásanyag pedig komp­lex módon speciálisan. Ilyen volt egyébként az egész edzés is, mégpedig minden perce! Remélhetőleg, hasonlóan célszerűek a klubedzések is. Mert nem elég az, ha nagy a terhelés, intenzív a mozgás, s a játékos elfárad. A lényeg: hasznos, hatékony gyakorlat végzésével fárad­janak el. Valami ilyesmiről beszélt Botár dr. is. Használ-e Kerekinek? Lenkettő eb­­ben vannak olyanok, akik ott voltak a Mundiálon. Kereki Zoli, Mar del Platában csapatkapitánya volt a válo­gatottunknak. Nem véletlenül, mert nagyszerű emberi tulajdonságai alkal­massá tették őt erre. Példás ember a magánéletben, miként a pályán is az. Most nem ő viseli a fehér karszala­got, sőt lehet, hogy a kispadon ücsö­rög majd. De mindenki — vezetők és játékosok egyaránt — azt vallják: jó, hogy itt van Tatán, mert segíti a cé­lok elérését, a jó közhangulat kiala­kulását. Kereki érdekes összehasonlí­tást tett, a két évvel ezelőtti és a mostani felkészülés között. — Akkoriban egész másként alapoz­tunk. Sok volt a segédeszköz, volt súlyzó, gumikötél, különféle torna­szerek, nagy gondot fordítottak az erő­­fejlesztésre. Most más a helyzet, az ilyen fajta segédeszközök háttérbe szo­rultak, mindent labdával csináltunk, mégpedig az első perctől, s minden gyakorlat a labdarúgás mozgásanyaga volt. És ezt nagyon hasznosnak tar­tom! Sokszor nagyon-nagyon elfára­dunk, de valamennyiünknek meggyő­ződése, hogy ezek a gyakorlatok na­gyon hatékonyak. Mi, idősebbek, ta­lán már kevésbé látjuk ennek hasz­nát, a fiatalabbak annál inkább. Ha a mai ifik így edzenek, mint mi, ak­kor biztosan felkészültebbek lesznek, többet tudnak majd! Kereki véleményének toldalékaként csupán annyit, hogy a technikai tu­dás és a taktikai felkészültség még az ő korában is fejleszthető. Gondoljunk csak Hidegkúti Nándor esetére, aki 23 évesen lett világhírű játékos. Tamás íerüer Tatán, az egyszerű laiiao un.H 1. nézők számára él­ményszámba megy a speciális kapus­foglalkozás. Tamás Gyula nagy ügy­buzgalommal és hozzáértéssel fejlesz­ti a képességeket. A mezőnyjátékosok bizony elcsodálkoznak azon, milyen hatalmas terhelést képes elvégezni Katzirz, Mészáros, Disztl, Kakas és Szieben. Röpködnek a levegőben, buk­fenceznek a szőnyegen, úgy pattannak fel a földről, mint a gumilabda, s kesztyűs kezükhöz tapad a labda, mintha mágnes vonzaná. Az ember legszívesebben megtapsolná őket. Tamás Gyula sem fukarkodik a di­csérettel : — Olyan határtalan hittel, akarattal edzenek, hogy néha azt hiszem, nincs olyan feladat, amit ne tudnának meg­oldani. Disztl Pétert és Kakast már sokszor láttam védeni, de itt Tatán foglalkoztam velük először. És meg­győződhettem arról, hogy kitűnőek az alapképességeik, s ami magával raga­dó: képesek­­a cél eléréséért mindég, áldoozatral Mit akarnak? Válogatottak lenni. Péter például kijelentette, ha ez nem sikerül, mindig csalódott ember­nek érzi majd magát.- Ha éjfélkor fel­kelteném, s lehívnám a tornaterembe, nem csodálkozna, rögvest rohanna! Bámulatos, hogy milyen nagy mérték­ben terhelhető. És az edzésigénye is nagy. A jövő embere, nagy tehetség. Miként Kakas is az, és sokra viheti a Szieben gyerek is. Ha Tamás reményei valóra vál­nak, Katzirz és Mészáros után aligha lesz kapusgondunk. Villáminterjú Kerekessel i­gazol­a szövetségi kapitány feladata, de hogy a nemzeti tizenegyünk milyen ösz­­szetételben lép pályára majd Génf­ben, a­z első VB-selejtező mérkőzé­sünkön, az a játékosokat is foglal­koztatja. Tatán egymás között sokat beszélgetnek erről. Ki lesz például a középhátvéd? Bálintnak egyelőre még nem megy a játék a belga Bruggesben. A ke­retben most két középhátvéd van: Kerekes és Turner. Azt, hogy ha Bá­lintra nem lehetne számítani, az el­ső számú jelölt Kerekes, azt Turner Csaba is tudja. íme: — Sajnos, tavaly elszalasztottam a nagy lehetőséget, pedig minden jel arra mutatott, hogy a kapitány pró­bálkozni akar velem. Talán be is ke­rültem volna a csapatba, ha Pozsony­ban, egy előkészületi mérkőzésen a várakozásnak megfelelően játszom. És az az igazság, hogy a válogatott­ ke­ret tagságot akkor rosszul értelmez­tem. Az MTK-VM-ben megpróbáltam nagyvonalúan játszani. Könnyed és kockázatos megoldásokat választottam, s ez megbosszulta magát. Elszüre­­tem, elvesztettem az önbizalmam. Így őszintén szólva, nem is számítottam arra, hogy behívnak a VB-keretbe. Tatán igyekeztem kezdettől fogva be­csületesen dolgozni, noha az első perctől tudom, hogy Argentínába Ke­rekes utazik majd. Az, hogy itt lehe­tek, felvillanyozott. Még egyszer nem fordulhat velem elő az, ami tavaly megtörtént. Kerekes Attilát mázsás teherként nyomja a felelősség. Ez kiderül egy villáminterjúból. • Argentínába csupán egy olyan játékos utazik, akinek középhátvéd az igazi posztja. Mit szól hozzá? — Örülök és félek. — Miért fél? — Mindenki azt hajtogatja, hogy nincs igazán jó középhátvédünk, es Argentínában alighanem rám esik a szövetségi kapitány választása. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha úgy megy a játék, ahogyan elvárják tő­lem, a VB-csapatban is harcba indul­hatok a 3-as számú mezért­. Másra sem tudok gondolni, csak ■ arra, hogy vajon megfelelek-e az elvárásoknak? — Nem bízik magában? — Ezt nem mondanám. De a gyor­san felfelé ívelő pályámat megszakí­totta a négy évvel ezelőtti lábtörés. Nehezen nyertem vissza azt a formát, amelyet Békéscsabán joggal vártak tő­lem. Aztán Halléban, az NDK ellen nagyon mérsékelten játszottam. He­lyezkedési hibákat követtem el, több­ször átjátszottak, alul maradtam a fe­jelésekben. Nehezen értettem meg magam a társaimmal. 0 Miért? — Mert nem voltunk összeszokva! Bécsben Kardos, Paróczai és Varga mellen játszottam, Halléban pedig Szántó, Garaba és Tóth Jóska mel­lett. És a válogatottban egyszerűen nem is merem megcsinálni azt, amit a Békéscsabában.­­ 0 Mit például? — Azt, hogy a védősorból kihozzam a labdát, vagy bátran felnyomuljak. Félek kockázatot vállalni. A legegy­szerűbb megoldások pedig nem min­dig célravezetőek. — Közérzete? — Most remek. Tata nekem sokat használt. Nagyon alapos edzésmunkát végzünk. Kirobbanó erőben vagyok. És meggyőződésem, hogy Argentína is javamra lesz. 1­­ 0 És ha nem? — Minden rajtam múlik. Lehiggad­tam, megnősültem, rutinos játékos va­gyok s huszonhat éves. Ha elbukok a nagy vizsgán, akkor nem vagyok al­kalmas a válogatottságra! Egyenes, őszinte beszéd. ^7Pnf 9 hplfo Soha nem felejtem miáill a UVVC­ el azt a több mint­­ egy évvel ezelőtti novemberi napot,­­ amikor Tatabányán játszott a Vasas, és a nyurga Kovács Pista, a hazaiak középcsatára, alaposan megtréfálta egykori játékostársait, s volt edzőjét. A 3-3-as mérkőzésen Kovács re­mekelt, gólt rúgott, majd egyet bra­vúrosan fejelt is. Aztán oda­rohant a Vasas kispadjához, térdre rogyott, széttárta a két kezét, majd valami olyasmit kiáltozott Mészöly felé: „Most megmutattam. Megkaptátok a magatokét!...” Az előzmény: Kovács haraggal a szívében távozott a Fáy utcából, s Mészöly sem igen szer­­­rette. . És pénteken Mészöly Kálmán, Kö­rösi György MLSZ-elnökségi tag tár­saságában Tatán járt. Kérte dr. La­kat Károlyt, különös figyelmet szen­teljen Kovácsra, mert elképzelhető, hogy a későbbiekben szükség lesz rá a VB-keretben.­­ Aztán beszélt a játékossal is. Pista nem akart hinni a fülének, hiszen magában már rég lemondott arról, hogy Mészöly kapitányságának idő­szakában valaha is válogatott lehet. Könnyezve tett ígéretet arra, hogy iparkodik, mindent megtesz váloga­tottsága érdekében. A közös nagy cél érdekében tehát szent a béke! És ez így van rendjén. Németh Gyula Eg­es nap Kattin MINDEN PERC LABDÁVAL! Tamás Gyula: „Kakas is sokra viheti...” A Ferencváros kapusa védés közben NÉPSPORT 5 Afrika előtt Nagy erőpróba vár az U-válogatottra is Fél tíz. Fiatalemberek gyü­lekeznek a futófolyosón. Mögöttük a reggeli, a szok­ványos napeleji készülődés, a lapok átböngészése. Né­hány jópofa­­ „bemondás”, bemelegítő mozdulatok,­­ de csak úgy reflexből, ez még nem az igazi. Aztán megje­lennek az edzők. Szimcsák István és Gerencsér József, a segítője, közük a napi penzumot, majd az állókép Egy átlagember hamar feladná Ezek a srácok még el ak­arnak érni­­ valamit. Egyszerű kijelentő mon­dat, mégis sok mindent el­árul. Aki a kijelentést tet­te: Szimcsák István, akik­ről szó van: a 21 éven alu­liak utánpótlás-válogatottja. Színhely: a tatai edzőtá­bor ; időpont: péntek reg­gel, a társaság afrikai tú­ráját megelőző utolsó előtti edzésnap. De vajon mit is takar ez a­­tömör mondat? Adja meg erre a választ maga a kéz­zelfogható valóság, tükrözze az elméletet a gyakorlat! — És a holnap játékos­anyaga? — Tervszerűen folyik a csapatépítés. A tavalyi ifi­­válogatottból már a keret­ben van, vagy nagyon rajta tartjuk a szemünket Taká­cson, Grófon, Csekén, Szie­­benen, Horváth Robin, Ples­­kón, Szlifkán, Kuruczon, m­a még mindig csak 17 évet Kiprichen is. Nagyon öröm­teli az is, hogy a tavaly még nálunk játszó Kardos már a nagyválogatott tag­ja... A további programra így beszélt: — A nagy mérkőzések előtt háromnapos összetartá­sok lesznek, több előkészü­leti mérkőzéssel fűszerezve. De a legközelebbi jövő: hét­főn utazunk a Líbia—Tunisz —Marokkó állomásokból ösz­­szetevődő túrára, ahol leg­alább hat mérkőzést ját­szunk, de a fő hangsúly to­vábbra is az edzésmunkán megelevenedik. Ráhangolás, bemelegítés, de ez már az igazi. Az átlagember öt perc múlva feladná. Aztán a lényeg — rövidtávú futá­sok a gyorsasági állóképes­ség j­egyében. Harminc, negy­ven, ötven méterek. Sem­miség — néhányszor ... Né­hányszor valóban, de 55 (!) percen keresztül már nem éppen leányálom ... „Forr” a levegő, ahogy né­gyes csoportokban elszágul­­danak a szemlélő előtt. De most már csakugyan elfá­radnak? Szó sincs róla! Az utolsó, a ki tudja hánya­dik vágtánál sem csökken a dinamika, a tűz, a lendület. Az arcok mindent elárul­nak: Jurácsik összeszorított foggal, Kelemen mintha egy láthatatlan cél felé szágul- Vana, Seres az ajkát harap­­diálva, Steidl elkerekedett szemmel, Híres tűzpiros arccal — kínlódik. Ám az izmok nem árulkodnak. A mozgás könnyednek tetszik — látszik, sok munka van a fiúkban .. . Egy-egy pihe­nő — fáradtan a földre rogy­nak, aztán újra és újra, megint csak élőb­ől. Aztán levezetésképpen két kör a tó körül... Szimcsák tréfáslak szánja: „Na, akkor kezdhetitek a harmadikat!’’ Az ember várná: „Na, de mester, kettőről volt szó!?” De nem, biztosan ők értet­ték rosszul, nekivágnak a harmadik körnek is ... Alig lehet őket lebeszélni róla... — Hát erről van szó! — mondja a délelőtti edzés után Szimcsák. — Hallatla­nul jó szellemű társaság, tudják, megértették: nem babra megy a játék, a nor­végok kivételével ugyanaz a program, mint a nagyválo­gatottnak. És ők bizonyítani akarnak, pedig elképesztően kevés játékos közül válogat­hattunk. Az egész NB I- ben mindössze 35 21 éven aluli rúgja a labdát... A minőség azonban jó. Úgy vélem, Disztl P., Jurácsik, Vadász és Seres már a kö­zeljövőben sokra viheti, ha Játék *■“ nem játékból Délután fél négy. Játék­­csarnok. Bemelegítés — sok futás, gimnasztika, medicin­labdák, fekvőtámaszok, has­izomfejlesztő gyakorlatok a végkimerülésig. Aztán a já­ték, persze, nem játékból. Négyfős mezőnyjátékosokból álló csapatok, a lényeg: nonstop foci közben az át­adások után azonnal bein­dulni. Ha valaki megfeled­kezne erről, akkor szabad­rúgás az ellenfél javára. Korholás, biztatás, szemre is tetszetős megoldások. Egy illanatra sem áll meg sem­­­. íme egy nap a jövő csa­patának színre vitelében, amikor az edző állítása sze­rint már könnyítettek az adagon... Sz­el­ó hasonló lendülettel folytatja. Én azt hiszem, helyt fog­nak állni a tavasszal kezdő­dő nagy sorozatban. Itt a csapat lesz, a képességek fejleszté­sén, a taktikai repertoár szélesítésén. íme, az utazók: Disztl P. és Szieben, ka­pusok; Jurácsik, Kincses, Sallai, Híres, Disztl L. és Rácz hátvédek; Vadász, Se­res, Steidl, Csepregi, Rixer, középpályások; Murai, Ke­­­lemen, Vígh, Szliíka csatá­rok. Szimcsák valószínűleg ezt a csapatot küldi pályá­ra: Disztl P. — Kincses, Disztl L., Híres, Jurácsik (Rácz) — Seres, Csepregi, Vadász, Rixer — Murai (Szlifka), Kelemen. Az edző hangsúlyozta, hogy február 12-én, Afrikából történő visszatérésük után már töb­bet tud majd. Szimcsák István

Next