Népsport, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-18 / 15. szám

8 NÉPSPORT ATLÉTIKA Dupla létszám, jó teljesítmények Szombaton délután az Olim­piai Csarnokban kezdték meg az A-kategóriás serdülők nyílt­­fedettpályás Budapest-bajnok­­ságát, amelyen vidékiek is in­dulhattak. Az idén — az elő­ző két évtől eltérően — a fiúk és lányok versenyét nem külön-külön napon, hanem együttesen rendezték meg. Újításként eltörölték a neve­zési szinteket is, így mind­járt megduplázódott az egyes számokban az indulók létszá­ma. É,­ ami még örvendetes volt­: a benevezetteknek szin­te 95 százaléka rajthoz állt, több mint 300-an vettek részt a nyitó napon. A fiúk közül Varga (bár a gátdöntőben a rajtnál benn­ragadt) — elektromos mérés­sel — jó idővel, biztosan győ­zött, utána 400 méteren — duplázott. A múlt évi mű­sort bővítő 1500 méter az utolsó körben dőlt el. A ta­valyinál jobb teljesítmények­kel vidékiek nyerték az ügyes­ségi számokat, a legjobban — egyéni csúccsal — a magas­ugró Sárdi tűnt ki. A lányok vágtadöntőjének egyetlen 15 éves résztvevője, a nyíregyházi Daku figyelem­re méltó eredménnyel előzte meg egy évvel idősebb el­lenfeleit. A sportiskolások 400 méteres háziversenyében Ká­poszta volt szombaton az egyetlen serdülő versenyző, akinek — igaz, csak két szá­zaddal — sikerült megvéde­nie bajnokságát. Ágoston ez­úttal is könnyen hagyta ma­ga mögött az 1500-as me­zőnyt. Súllyal Takács négy­szer is 12 méter felett do­bott. Fiúk 400 m (33 induló). Buda­­pest-bajnok: Varga Z. (MTK­­VM) 53.8, 2. Géczi (Szolnoki SÍ) 53.9, 3. Farkas (Soproni SE) 54.4. 1500 m (30). Buda­­pest-bajnok: Szűcs Cs. (Hon­véd Kun Béla SE) 4:11.6. 2. Dankó (Debreceni SÍ) 4:13.0. 3. Pécsi (TBSC) 4:16.0. 60 m gát (36). Budapest-bajnok: Varga Z. (MTK­VM) 8.45 (elő­futamban 8.39), 2. Póta (MTK­­VM) 8.66, 3. Berényi (GEAC) 8.78. Magas (19). Budapest­­bajnok: Sárdi (Kaposvári Sí) 196, 2. Mikó (FTC) 188, 3. Szendrei (Debreceni Sí) 186. Távol (30). Budapest­bajnok: Takács P. (ZTE) 658, 2. Cser­­pes (Soproni Vendéglátó DSK) 642, 3. Szitás (Mosonmagyar­óvár) 637. Súly (5 kg). (17). Budapest-bajnok: Barcsai (NYVSSC) 14.61, 2. Kovács L. (ZTE) 14.45, 3. Rózsa (BVSC) 13.95. Lányok 60 m (71 induló). Buda­pest-bajnok: Daku (NYVSSC) 7.96, 2. Kohári (NYVSSC) 8.11, 3. Rostás (SZEOL AKI 8.17. 400 m (41). Budapest­­bajnok: Káposzta (KSI) 58.8, 2. Juhász (KSI) 58.8, 3. He­gedűs (KSI) 59.2. 1500 m (14). Budapest-bajnok: Ágos­ton (DKSE) 4:50.7, 2. Bogá­­nyi (PMSC) 4:56.8, 3. Tóth (TBSC) 5:02.8. Súly (23). Bu­dapest-bajnok: Takács M. (S­­VOSE) 12.39, 2. Hikáde (KSI) 11.96, 3. Paraczky (II. Dó­zsa) 11.41. JÉGKORONG Az utolsó 8 percben fordított a Volán Nem úgy indult, hogy kü­lönösebben izgalmas és főleg szoros küzdelmet hoz a szom­bat esti bajnoki mérkőzés. Hiszen a Volán egyre maga­biztosabban tör a bajnoki cím megszerzése felé, az FTC pedig, lelkes, odaadó játéka ellenére még egyetlen pontot sem tudott szerezni. Ráadásul a zöld-fehérek ■ „csikócsapatát” még az ág is húzza. — Egyik legveszélyesebb csatárunk,­ Ladányi sérült, négy játékos pedig le sem tudott vetkőzni, mert nincs annyi korcsolya, a Fótra iga­zoltak még nem adták le szerelésüket — panaszkodott a találkozó előtt dr. Jakab­­házy László, az FTC edzője. A Székesfehérvár magabiz­tos volt, aztán az 52. perc­ben 3-2-re még az FTC ve­zetett ... Szfv. Volán —FTC 7-3 (1-0, 0-2, 6-1) Kisstadion, 1000 néző. V: Zsitva V., Fodor J., Dvorszki. Szfv. Volán: Koval­csik — Farkas, Kolbenheyer, FÖLDI, Terjék, Pintér. Cs: Závory, Gilyán, Kiss B., RÉTFALVI. Kövesi, Katona, BALOGH, Szajlai, PALLA, KISS T., Urbanics, Bálint, Marton. Ed­ző: Rósa Ambrus. FTC: BA­LOGH — Lévai, SZABÓ G., Béres, JÉCSI, KIRNER. Cs: Kondor, Szabó D., Kiss A., Pápai, Matza, Lengyel, Ko­vács Z., Czieleszky, Felföldi. Edző: dr. Jakabházy László, Póth János. A gólok sorrendje: Földi (19. p.), Jécsi (29. p., Kir­­ner), Pápai (35. p.), Szajlai (42. p., Palla), Béres (44. p.), Kövesi (52. p., Terjék), Kiss T. (52. p., Földi), Farkas (54. p., Kolbenheyer), Kövesi (55. p., Kiss B.), Rétfalvi (56. p., Kövesi). Kiállítás: 14-1-10 perc fe­gyelmi, illetve 12+10 perc fe­gyelmi. A bajnokság állása 1. Szfv. Volán 10 8 1 1 61-26 17 2. V. Dózsa 9 5 1 3 62-31 11 3. FTC 9-------9 13-79 — Forgácsoló művezetőt keresünk monori gyáregységünkbe gépipari technikusi végzettséggel Jelentkezéseket „Vezetői gyakorlat" jeligére kérjük az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat hirdetési osztályára 1065 Budapest Révay u. 16. OB I MAGÁNHIR-DETEST KÉT NAPJ­G ALATT LEKOZLUNK KOSÁRLABDA Rajt a rájátszásban (Folytatás az 1. oldalról.) FÉRFIAK Az 1—8. helyért SZEOL AK—Oroszlányi Bá­nyász 70-58 (42-28). Szeged, Városi Sportcsarnok, 400 néző. V: Bacsfay, Simó. Ld: No­­vák (21), Dobi (14), Kecskés (14), ill. Krajnyik (19), Janny (14), Szabolcs (14). Soproni SE—Volán SC 76-73 (46-36). Sopron, 1000 néző. V: Varga, Major. Ld: Balogh, Gyuraskó (20—20), Gyurácz (14), Honti, Palotai (10—10), ill. Donkó T. (18), Donkó A. (14), Todika (10). Körmendi Dózsa MTE—Bajai SE 79-67 (42-29). Körmend, 700 néző. V: Péter­ Gy., dr. Páli. Ld: Szlávik (24), Németh (20), Vavra (19), ill. Agfalvi (17), Hosszú (16). KSC—Székesfehérvári Építők 87-78 (50-44). Kecskemét, Váro­si Sportcsarnok, 400 néző. V: Bolgár, Domonkos. Ld: Veress (36), Tóth V. (22), Tóth A. (15), Velkey (10), ill. Kiss J. (21), Völgyi (19), Kiss K. (14). A 9—16. helyért 9. Sopron 10. Szeged 11. Baja 12. Körmend 13. Volán 14. Oroszlány 15. Kecskemét 16. Sz.­fehérvár 13 18 2278-2454 44 12 20 2296-2483 44 12 19 2280-2415 43 12 19 2419-2491 43 8 23 2285-2571 39 8 23 2298-2533 39 8 23 2169-2457 39 4 28 2296-2841 36 Csepel—Bp. Vasas Izzó 112-109 (57-51, 103-103) Megyeri út, 200 néző. V: Král, dr. Gencsev. Csepel: CZUHORKA (12), Megyeri (6), MORGEN (31), SZÉKELY (14), KOVÁCS A. (39). Cs: Honfi (6), Klöcs (4). Edző: Németh László, Somorjai László. Bp. Vasas Izzó: Kucsera (18), Hor­váth (14), HOFFMANN (31), Bokody (8), LANG (34). Cs: Horváth-Bora (4), Hortobágyi (3). Edző: Gyimesi János, Szakkai Tamás. Kipontozódás: Kucsera (41. p.), Horváth Z. (44. p.). Az eredmény alakulása: 4. p.: 8-14; 8. p.: 25-20; 13.P 35-36; 19. p.: 53-44 (1); 22.P 57- 57; 25. p.: 73-67 ; 34.P 91-89; 37. p.: 95-95; 40.P 103-101 A rendes játékidő letelte előtt 5 másodperccel Kucsera két büntetővel egyenlített, de a hosszabbításban ismét a Csepel volt a jobb. A vendé­gek fegyelmezett csapatjáté­kuknak köszönhetik a várat­lan sikerüket, de ezúttal lel­kesedésben is felülmúlták az újpestieket.­Bp. Honvéd—Zalaegerszeg 99-72 (48-30) Dózsa György u. V: Wein, Juhász. Bp. Honvéd: Kamarás (14), GELLÉR (22), HORVÁTH A. (27), Recska (14), Heinrich (—). Cs: Farkas (6), Márton (2), Kiss T. (12), Jankovics (2), Zsoldos (—). Edző: Simon Já­nos. ZTE: Magyar (5), Rózsás (13), Góczán (13), SZŰCS J. (21), Vágvölgyi (10). Cs: Szűcs L. (6), Halász (2), Farkas L. (2). Edző: Varga Ferenc. BSE-BEAC 80-72 (39-41). Me­nyecske u. 200 néző. V: Sza­bó II, szabó III. BSE: FODOR (12), Tarikovács (4), GAJD­AN (10), CZIRÁKYNÉ (28), Deák (15). Cs: Kossia (9), szabó A. (2). Edző: Szabó Ödön. BEAC: Bácskay (8), Glaser (8), LER­­NER (28), Kovács (16), Mátay (8). Cs: Ambrus (4), Móriczné (6). Edző: Szabó János. Az eredmény alakulása: 15-10, 21-14, 21-24 (11. perc), 33-28, 37-38 (17. p.), 49-49, 62-60 (35. p.), 70-66, 72-09 (37. p.). Színvonalas, jó iramú, vé­gig nyílt küzdelmet vívt­a­k a csapatok. Szünet után felja­vult a BSE védelme, Cziráky­­ivé pedig ebben a szakaszban nagy biztonsággal dobott, s ez döntőnek bizonyult. Bp. Vasas Izzó—Csepel 108-53 7ó: SZUCHY I (25), Váczi (10), Rátkiné (12), Pataky (10), BE­­LOBBRK (14). Cs: MEGYERI (27), Raj­ki (9), Horváth (1). (49-29). Megyeri út, 200 néző. V: Szász, Harsányi. Bp. V. Sz- Scheuring (—). Edző: Miad­a­ I­csay Miklós. Csepeli Csersny (6), Fekete (10), Páris (10), Mosonyi (1), Bicsák (4). Cs: Komjádi (10), Simon (4), Ka­posvári (8), Illés (—). Edző: Liptai I­s­tván. Ganz-MÁVAG-Pécsi VSK 112-80 (53-41) Kismartoni út, 200 néző. V: Karner, Újvári. Ganz-MÁVAG: Vertetics (8), TARJÁKI (12), Németh (14), Demeter (16), LOSONCZY (32). Cs: GÁL (22), Galamb (8), Vörös (8). Edző: Balogh József. PVSK: Darázs (8), VOJTEK (25), Varasdi (20), Rabb II (17), Tóth (2). Cs: Kovács N. (6), Gálosi (2), Tal­lán (3). Edző: Solti­ József. Bp. Spartacus-Ganz-MÁVAG 77-51 (39-21). Kismartoni út, V: Berki, Palotás. Bp. Spartacus: Ungár (2), Gellérné (14), PET­­RIK (14), Dévai (2), GULYÁS (17). Cs: László (2), Lámala (4), Nagy (14), Kranyecz (6), Szilágyi (2). Edző: Varga Má­tyás. Ganz-MÁVAG: Krémer (2), Gábris (10), Jankovics (8), Nagy (3), Gábor 9. Cs: Philip­­povits (7), Tarczy (8), Verba (6), Fodor (1). Edző: Zsiros Tibor. MAFC-Videoton 91-65 (49-35) Kinizsi u. V: Cziffra, Faidt. MAFC: KÓKAY (23), Ábrahám (10), Moss (14), SZIRMAI (10), SIPEKI (11). Cs: Újhelyi (4), Salgó (2), Csarnai (6), Kovács (4), Bútor (7). Edző: Komáromi Ede. Videoton: Béres (16), Sáf­rány (4), Nagy P. (7), GYOTH (10), Horváth (8). Cs: Nagy L. (12), Hevesi (8). Edző: Csépes Béla. Diósgyőri VTK—SZEOL AK 74-66 (33-38). Miskolc, Városi Sportcsarnok, 600 néző. V: Bu­dai, Görgényi. DVTK: Papp (19), Aronné (13), Medgyesi (11), WINTER (17), Novák (12). Cs: Molnár­­(2), Jászka (3). Edző: Sztanev Károly. SZEOL AK: MOLNÁR (22), Verasztó (6), Dórán (14), Göndöcs (10), Lázár (6). Cs: Novákné (6), Kocsondy (2). Edző: Pungor Miklós. KSI—TFSE 81-64 (39-31). Sportcsarnok. V: Kosaras, Szilvássy. KSI: Németh A. (25), BORÓK (14), Kalocsay (8), SZUCHY M. (12), Sepsei (11). Cs: Geörg (4), Stubics (2), Leit­­ner (5). Edző: Bild Katalin. TFSE: CHRISTIAN K. (12), Novák (12), Várkonyi (12), Christian A. (15), Adamik (4). Cs: Kollár (7), Lányi (2). Edző: Pálinkás József. MTK-VM-MAFC 90-48 (51-18). Hungária krt. V: Nagy, Sza­bados. MTK-VM: Ujváriné (6), Kelemen (16), KIRÁLYNÉ (16), SÁROSI (14), KÖRMENDI (16). Cs: Makk­ayné (10), Dobrosi (6), Balázs (4), Ilerczegh (3), Meskó (2). Edző: Buttás Pál. MAFC: Szűcs (4), Elekes (6), Mihály (6), Bánszky (4), MA­­TOLCSY (10). Cs: Duda­­, PÓSA (6), Berkes (5), Moss (6). Edző: Hollendonner János. Pécsi VSK-ZTE 89-52 (38-26). Pécs, Városi Sportcsarnok, 200 néző. V: Kardos, Lackner. PVSK: MIOLLÓS (23), Bundász­­né (14), Csankó (4), VERBŐ­­CZINÉ (18), Russainé (2). Cs: Gódor (2), PADRAGI (18), Sza­­bóné (2), Tölgyesné (—), Gál (6). Edző: Horváth Imre. ZTE: ANTONI (18), Kerkay (4), Rá­kosa (7), Miszori (—), Gergály (2). Cs: Varga (2), Bangó (—), ZOBOR (19), Birinyi (—). Ed­ző: Lázár Béla. Szfv. Építők:Szekszárdi Dó­zsa 78-71 (38-33). Szekszárd, 400 néző. V: dr. Garamvölgyi, Hajniss. Szfv. Építők: Szalai­­né (3), BEKŐ (14), BOKSA­I (41), Hegyiné (4), Major (10). Cs: Engl (6), Tóth (—). Edző: Bekő Zsolt. Szekszárdi Dózsa: Harsány­ (12), VARGA (30), Pa­lotás (5), DARÓCZI (14), Pár­tos (8), Cs. Támner (2). Edző: Szittya Imre. A bajnokság állása A bajnokság állása A 9—16. HELYÉRT NŐK 1 Bp. Honvéd 2. Ganz­ M. 3 Bp. V. Izzó 4 ZTE 5 MAFC 6. Csepel 7. Videoton­­8.Pécs 31 — 3143-2284 62 29 2 2921-2304 60 23 8 2692-2438 54 21 10 2545-2384 52 21 10 2632-2416 52 18 13 2642-2548 49 15 16 2439-2526 46 14 17 2584-2774 45 1. BSE 24 3 2289-160751 2. Bp. V. Izzó 21 6­2063-161448 3. KSI 21 62175-187648 4. Bp. Sport­ 20 72022-159747 5. MTK-VM 20 72069-166247 6. DVTK 18 92118-195245 7. BEAC 15122043-185842 8. Sz.-fehérvár14132010-191241 9. Pécs 13142039-203840 10. Szeged 11161738-196638 11. Ganz­ M. 11161860-210638 12. TFSE 11161794-185538 13. Szekszárd 8191786-199335 14 ZTE 5221806-221932 15. MAFC 3241361-202830 16. Csepel 1261638-262828 Szabó család Minden szempontból öröm, hogy Szabó János mesteredző — sok nagy siker kovácsa, az MKSZ volt szakfelügyelője —is­mét a BEAC női csapa­tának élére került. Szom­baton a BSE elleni ta­lálkozón újra ő ült a kispadon. Valóban csak a poén kedvéért a má­sik oldalon, a tanácsi­a­­kat is egy Szabó, neve­zetesen Szabó Ödön irá­nyította. S­ hogy teljes legyen a Szabó család, nevezzük meg a két já­tékvezetőt is: Szabó­­Ist­ván és Szabó György. Nem hivatalos értesülé­sek szerint, a nézőtéren a szurkolók között a „Szabó"-k számolása lap­zártakor még tartott... NB I XXXVII. 15. ♦ 1981. január 18 Pályakezdő fiatalok, figyelem! GUMIIPARI VÁLLALAT gumiipari szakmunkásképzést indít. Jelentkezhetnek érettségizettek és általános iskolát végzett 16 éven felüliek. Felvételi vizsga nincs! Vállalatunk üdülőkkel, könyvtárakkal és sport­­pályákkal rendelkezik. Vidéki lakosok részére szállást biztosítunk. Érdeklődni és jelentkezni lehet a vállalat oktatási osztályán: Budapest Vill., Kerepesi út 17. Norma-1Műszaki technológust forgácsoló­s 1 ,fő­kalkulátort és lakatos keres szakmában gépipari jártassággal vállalat felveszünk a 3—1O órt*s gyakorlatin 1, rjópesa­­triha­i/msi Jelentkezés vágyottsággal szombat• kivételével a 227-535 telefonon az osztály­­vezetőnél Jelentkezés a 22­ 1-226/50 telefonon az osztály­­vezetőnél

Next