Népsport, 1981. június (37. évfolyam, 128-152. szám)
1981-06-26 / 149. szám
XXXVII. 149. ♦ 1981. június 26 Alakul(gat) az Eb-csapat Atlétika ________________ Mennyit ér a magyar férfiválogatott győzelme és női csapatunk veresége? Erre a kérdésre próbáltunk választ keresni Bakai József vezetőedzővel a levegőben, pontosabban a prágai viadalról hazafelé jövet a repülőgépen. Hiába voltunk több ezer méter magasan, atlétáink prágai teljesítményét értékelve egyáltalán nem jártunk a fellegekben. Ellenfelünk, a csehszlovák válogatott hasonló cipőben jár, mint mi: Európa középmezőnyéhez tartozik, és a sportág északi szomszédainknál is ugyanolyan gondokkal küzd, mint hazánkban, így a közel egyenlő erők küzdelme a férfiaknál azért dőlt el a mi javunkra, mert 100 métertől 1500 méterig futóink kettős sikereket arattak. A nőknél már bonyolultabb a helyzet, Kratochvilováék nyerték a vágtaszámokat, és a gát- és dobószámokban is jobbak voltak. lassú felmelegedés Mindkét válogatott szakvezetése nyíltan hirdette: a viadal végeredményénél fontosabb, hogy megtalálják az ütőképes EK-csapatukat. Válogatottjaink is jól tudták, hogy Bakai a viadalon nyújtott teljesítmények alapján állítja össze az EK-csapatot, s ez maximális erőbedobásra késztette őket. A fagyos tavasz után lassú felmelegedés volt tapasztalható Prágában. A gyengécske májusi eredmények után néhány jót jegyezhettünk föl a viadalon. — A Prágában látott formák alapján kissé ertyhültek gondjaink — mondta a vezető edző. — A válogatás körüli vitás kérdések is eldőltek. Alakulgat a csapat. A sérültek nagyon hiányoztak, ráadásul Pál Ilonára, Siska Xéniára, Palanek Évára, Szalai Józsefre a jövő hét végi Európa Kupán sem számíthatok. No, de nézzük meg, kire számíthat a vezető edző a prágai viadal után. Bakosi kiuysrása Az egyéni teljesítményeket vizsgálva, a hármasugró Bakosi Béla 17.21 méteres eredménye kívánkozik az élre. Téli betegsége után váratlan volt az ilyen kitűnő eredmény. A rohamzavaráról „híres” atlétának kijött a lépés Prágában, találkozott az elugrógerendával, így végre bizonyíthatta képességét. Most már „csak” ezt a formát kellene állandósítania. Sajnos, eredményét nem lehet csúcsnak hitelesíteni, mert a megengedettnél hét tizeddel nagyobb volt a hátszél. S itt szólni kell a szélmérésről, mert oly sok vitát váltott ki a két napon. A magyar csapat vezetői többször is reklamáltak, miután láthatólag nem volt erős a szél. Épp ezért értetlenül vettük tudomásul, hogy Szalma győztes ugrásánál 6,4 méteres hátszelet jeleztek, hiszen az előző ugrásoknál többször is szélcsendet mértek. A 400-as Újhelyit viszont a szél sem tudta megakadályozni abban, hogy nemzetközi viszonylatban is jónak mondható csúcsot fusson. Remélhetőleg a fiatal versenyző az Eb-versenyeken is folytatja jó szereplését, öröm az is, hogy végre több jó vágtázónk van! Az egy héttel ezelőtt csúcsot javító Nagy István mindkét távon magabiztosan nyert. Kovács Attila is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott, 200 méteren elért 21 másodpercen belüli ideje azt bizonyítja, hogy a fiatal szekszárdi futó már több, mint ígéret. Középtávi is félsik siker® ró volt, látni nyolcszázasaink futását. Végre megértük azt, hogy a magyar középtávfutók ,,játszottak” az ellenféllel. Paróczai taktikus versenyzése, Bereczki küzdeni tudása dicséretet érdemel. Talán még ennél is jobban örültünk Tóth és Lajka látványos sikerének 1500 méteren, már csak a jó eredménnyel adósak. Az ígéretesen fejlődő és utánpótláscsúcsot javító K. Szabó Gábor az utolsó körig egyenrangú ellenfél volt — a magyar hosszútávfutók közül egyedül. Ha továbbra is ilyen ütemben javul, akkor előbb-utóbb a csengetés után is versenyben lesz. Megnyugtató a távolugró Szalma László és a gerelyhajító Németh Miklós egyre kiegyensúlyozottabb formája. Sajnos, ugyanez nem mondható el diszkoszvetőinkről, rúdugróinkról és kalapácsvetőinkről, akik ugyan nem szerepeltek tudásuk alatt, de ez még kevés a nemzetközi mezőnyben. Orosz dacol az idővel A női csapat legjobb teljesítményét a vágtázó Orosz Irén nyújtotta, aki az évek múlását meghazudtolva egyre gyorsabb lesz. Sajnálatos, hogy 11.33 másodperces eredményét „elfújta a szél”. Hides Piroska is helytállt, egyéni csúcsa jelzi fejlődését. A négyszázas Petrika és Forgács javulása is biztató, a váltóból viszont nagyon hiányzik Pál. Míg a csehszlovákok előreléptek, addig a mi női középtávfutóink egy helyben állnak. Igaz, Váczi példamutatóan küzdött, Wéninger ugrásszerűen fejlődött, de a nemzetközi mezőnyhöz való felzárkózás egyelőre még várat magára. Hosszútávfutóink lemaradása az élmezőnytől, sajnos, túlságosan nagy. A hétpróbázó Vanyek Zsuzsa távolban állandósította 650 centiméteres formáját. Magasugrásban Mátaynak végre a hazai mezőnyben is ellenfele akadt, Béla Emese győzelmével bekerült az EK- csapatba. Dobóink fejlődgetnek, lemaradásuk azonban még így is számottevő. A prágai viadal bizonyította, hogy több jó egyéni teljesítmény ellenére gyenge számainkban az idén sem várható előrelépés, és ez bizony, megkérdőjelezi az Európa Kupában való sikeres szereplést. A jövő szempontjából biztató, hogy atlétáink küzdőképességével ezúttal nem volt baj, és lassan olyan jó csapatszellem alakul ki, amely a válogatott viadalokon nélkülözhetetlen a sikeres szerepléshez. Néhány évvel ezelőtt egy szakvezető azt mondta, hogy jobban szeret ifjúsági viadalra járni, mert ott lelkesek a gyerekek. Prágában már jó volt a magyar csapattal lenni. Jó volt szurkolni, s volt is miért! Salánki Miklós Orosz Irén két egyéni csúcsot futott A XIX. Hét domb verseny Európa-bajnoki főpróba NEM MINDEGY hogy mikor kap le" Hím miHUCUI,hetőséget egy-egy ország egy-egy verseny megrendezésére. Esetenként a jól megválasztott időpont, mondhatni, mindennél többet ér. Ez év áprilisában Kanadában került volna sor az úszó Világ Kupára. Az év nagy eseménye azonban érdektelenség miatt elmaradt. .. Az időpont közel egybeesett az NDK—Szovjetunió viadallal. A hát úszónagyhatalom nélkül pedig értelmetlennek látszott az egész. Nagy események veszíthetik hát el jelentőségüket, mint ahogy kisebbek felmagasztosulhatnak , ha a pillanat kedvező, illetve kedvezőtlen. Nehéz rangsorolni a szerencsés időpontokat. Egy biztos: az olaszok hagyományos Sette Colli, Hét domb versenyét jókor rendezik. Tavaly május 31-én és június 1-én mérték össze tudásukat tizenhat ország úszói. , A Szovjetunió, az NDK, Olaszország, Magyarország, s a többi részvevő az olimpiai felkészülés egyik legfontosabb állomásának tekintette az eseményt. A viadal rangját még tovább emelte, hogy az Egyesült Államok és Ausztrália is képviseltette magát. Oly nagy nevek voltak az indulók között, mint a világcsúcstartó NDK-beli Krause, Schneider, s az Európa-csúcstartó szovjet Kopljakov. A magyarok is a legjobbakkal jelentek meg. Hargitay, Verrasztó, a két Wladár, Dzvonyár és a többjeik egyaránt fontosnak tartottákaz úgynevezett erőfelmérést. A helyzet most is hasonló. Igaz, hogy ezúttal nem olimpia, hanem „csak" Európa-bajnokság előtt állunk (szeptember 5—12.) de jelenleg ez a legfontosabb. A hét , végén Veronában — a szerelmesek városában — zajlik, immár tizenkilencedszer a Sette Colli. TfiTH SKilQ szövetségi kapitány a I Ur In Havo külföldi részvevőket nem tudta megnevezni, de azt már az együttes indulása előtt biztosra vette: a mezőny most is nagyon erős lesz. Ugyanazok kaptak meghívást, mint tavaly , s ez már önmagában biztosíték. A magyarok az eredeti tervek szerint már az EB-csapatot kívánták szerepeltetni, annál is inkább, mert Split előtt rangos nemzetközi versenyre nem utaznak. A főpróba — a szándék ellenére — végül mégsem lett főpróba. Hargitay, Vermes és Uzvonyár vizsgaidőszaka még tart — nem utazhatnak. Fodor és Kálmán jelenleg az NDK-ban készül. Gulyás és Kindl pedig — mi hiányzik ilyenkor a legjobban? — megbetegedett. A tervezett tizenegy versenyzőből hétről kellett lemondani. Hála a nagyarányú fejlődésnek, válogatottunk így is erős lesz. Az olimpiai bajnok Wladár Sándor (100 és 200 m hát), az ezüstérmes Verrasztó Zoltán (200 és 400 m vegyes, 200 m hát), valamint Nagy Sándor (400 és 1500 m gyors), Sós Csaba (200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes), Wladár Zoltán (400 és 1500 m gyors), Miklósfalvi Éva (100 és 200 m pillangó), Kovács Ottó (100 és 200 m gyors), Mészáros Gábor (100 m gyors, 100 m pillangó), Énekes Zoltán (100 és 200 m pillangó) és Darnyi Tamás (100 és 200 m hát) kap helyet a csapatban. Természetesen a vetélytársak ismeretében az elképzelések még módosulhatnak. Az ismert, több szép sikert kivívott úszók mellett több fiatal is utazik. Ők már Los Angelesre készülnek, időben meg kell szokniuk a nagy versenyek hangulatát. Tóth Ákos kiemelkedő időeredményekre nem számít. Azokkal Splitben kell kirukkolni. Kellemes meglepetés, persze, születhet. VERONA UTÁN az Európa-bajnok KLmutin uim sagig már csak egy felkészülési verseny, valamint a Budapest és az országos bajnokság zajlik. Aly jól szerepelt a Sette Collin, jóval közelebb kerülhet az EB-részvételhez. A magyar csapat edzői: Széchy Tamás, Kiss László és Széles Sándor. Bizonyára nemcsak saját versenyzőik teljesítményére kíváncsiak. A nemzetközi úszóélet legjobbjai „elővizsgáznak”... Gy. T. JEGYZETÜR ÉRTÜK :Azt tartják — szerte a világon —, hogy a kosárlabdázás egyetemi sport. Azaz a legtöbb játékos egyetemre vagy főiskolára jár, tanul. Orvos, mérnök, netán tanár lesz belőle. Sőt vannak olyan országok, ahol éppen az egyetemisták alkotják a bajnokcsapatot, a válogatottat, akár az olimpiai aranyérmest is. Világosan bizonyítva, hogy a tanulás mellett lehet sportolni, vagy éppen fordítva, ráadásul nem is akármilyen színvonalon. Persze, nálunk sincs másként. Legalábbis ami a férfi játékosokat illeti. Iskolapélda rá a MAFC, hisz már évtizedek óta az egyik legjobb, legsikeresebb klubcsapatunk, s közben nemzedékről nemzedékre sokszoros válogatottakat, nagy játékosegyéniségeket adva a magyar kosárlabdasportnak. Tanulni, játszani, edzeni — és közben azért egy kis magánéletet is élni? Bizony, nem könnyű. De vállalják, csinálják. Hallottunk olyan játékosról, aki két válogatott mérkőzés között éjszaka rajzolta meg vizsgaanyagát, vagy aki az edzőtáborban még evés közben is magolt, mások a külföldi túrán nem az üzleteket bújták, még csak a múzeumokat sem, hanem a több ezer oldalnyi tankönyveket. Szóval, a lényeg az, hogy a férfi játékosok közül az utóbbi években, sőt alighanem jóval korábban sem igen akadt, aki lemondta volna a válogatottságot. Mondván, nem tudja összeegyeztetni a tanulással. Pedig a kosárlabdázás „árnyékában” mérnökök, tanárok, jogászok, vezető pozíciójú emberek nevelődtek, akik később — bőven lehetne mindenki által ismert példákat, neveket említeni — az úgynevezett civil életben is kitűnően megállták a helyüket. „A nőket egészen más fából faragták!" — említette egyszer Killik László, a válogatott edzője. — „Sokkal érzékenyebbek, amibe belefognak, azt teljes szívvel, odaadással, energiával csinálják. Alaposabbak, kevésbé hajlamosak a lezserségre, néha túlzottan is rákoncentrálnak valamire, így számukra egy egyetem elvégzése sokkal nagyobb idegi és fizikai megterhelést jelent, nem is szólva a ráfordítandó időmennyiségről. Vannak persze, akik végképp túlzásba esnek, s akik így — nem is kevesen — elvesznek a magyar kosárlabdasport számára.” Hogy is mondta egyik olimpikonunk, aki éppen Moszkva után köszönt le a válogatottságról? „Jó pszichológus szeretnék lenni!" Természetesen igaza van, de vajon mindezt csak akkor, csak azon az áron érheti el, ha lemond a magas színvonalú sportolásról? Arról, amiért végeredményben valamikor az egészet elkezdte, amiért éveken át hajtott, amiért edzésről edzésre megkínlódott sajnos, nincs egyedül ezzel a véleménnyel. Sőt egyre többen vannak. Akár két válogatottat is ki lehetne állítani azokból, akik a közelmúltban mondtak búcsút a címeres meznek. Szinte már divattá kezd válni, hogy akit felvesznek az egyetemre, az látványosan visszavonul, és komolykodva bejelenti, hogy számára most már az a fontosabb. Amiben ismét csak igaza van, hiszen a sport, a játék, az abból való profitálás nem tart örökké. Csak dicsérni lehet az olyan elhatározást, amikor valaki tanulni kezd, ráadásul nagyon is komolyan véve az egészet. Éppen ezért vannak nehéz helyzetben az edzők, vezetők, hiszen lebeszélni senkit sem szabad. Viszont azt is nagyon nehéz tudomásul venni, hogy ezeknek a lányoknak miért kell a tanulással párhuzamosan a „leírtak” listájára kerülni. Ha csak egy-két játékosról lenne szó, akkor sokkal könynyebb lenne megérteni, hogy számukra jóval nagyobb megterhelést jelent a tanulás, nekik sokkal több időre, energiára van szükség, mint a többieknek. Csak hát, mint tudjuk, sokan vannak. S így minden valószínűség szerint olyan problémával állunk szemben, amire meg lehetne és meg is kell találni az orvosságot. Elsősorban abból kiindulva, hogy azért a nők között is akadnak olyanok — igaz, elvétve csak —, akik az egyetem mellett a válogatott edzéseire, külföldi és hazai túráira, hosszú közös felkészüléseire is szorgalmasan eljárnak. Akik vállalják. Pedig ők is jó tanárok, mérnökök... akarnak majd lenni. És remélhetően lesznek is! A példájuk azonban egyelőre, úgy látszik, nem bizonyul elég vonzónak. Őszintén szólva, nem is az. Hiszen nem elég igent mondani, szóban vállalni, hanem helyt is kell állni! Pedig az sokkal nehezebb, mint hanyagul, sőt nem ritkán mindennek hátat fordítva, lekezelően nemet mondani. A válogatottság és a tanulás együtt jóval több lemondással, sokkal több nehézséggel, buktatóval jár. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy mi mindent lehet nyerni, mi mindennel lehet gazdagodni egy ilyen kettős választás révén. Mindez azért került most előtérbe, mert közeleg az Universiade, ami többek között a világ legjobb egyetemista kosárlabdázóinak is találkozója. Kellene egy csapat. Egy jó csapat. A szakvezetés meg is próbálta összehozni, hiszen kézenfekvő volt a megoldás, annyi nemzetközi szintű kosárlabdázó jár nálunk egyetemre. Olyanok, akik olimpiát, EB-t jártak, sokszoros válogatottak, akiknek még ma is ott volna a helyük. És miért ne mondanának most igent, miután mindössze egyetlen versenyről van szó, ráadásul a vizsgák után, a nyári szünidőben. Néhányan azonban továbbra is kitartottak elhatározásuk — a nem! — mellett. Hogy aztán saját csapatukkal, talán éppen ugyanabban az időpontban nyugati túrára induljanak . . . is egy szó, mint száz — nem sikerült összehozni "* olyan gárdát, amilyent mindenki szeretett volna, amelynek akár éremszerzési esélye is lehetett volna a bukaresti Universiadén. Kár érte! Kár értük ... Marschall István NÉPSPORT 5