Népsport, 1981. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)

1981-08-12 / 189. szám

XXXVII. 189. ♦ 1981. augusztus 12. LABDARÚGÁS „Szívjóság-mentes" mecénások Az Aranykalász Kupa anatómiája Régebben nem is volt olyan ritkaság, hogy egy tizenhat éves srác, aki addig csak a grundon döntögette halomra a védőket, gondolt egy na­gyot, s bekopogtatott egyik nagyegyesületünk kapuján: ott szeretne focizni! Senki nem lepődött meg, kipróbál­ták. S ha a fiú ügyesnek bi­zonyult, leigazolták. Aztán ha bírta az iramot, ha kide­rült, hogy a nagypálya sem okoz számára különösebb gondot, néhány esztendő múl­tán a klub, sőt labdarúgá­sunk nagy egyéniségévé vál­hatott. Ez manapság legfeljebb az egészen kivételes zseniknek sikerülhet. Megváltozott a játék jellege: olyan elemek­kel gazdagodott, amelyeket szinte kizárólag csak apró gyerekkortól kezdődő terv­szerű, egymásra épülő, rend­szeres, sok-sok éves gyakor­lással lehet elsajátítani. Ez ma már egyáltalán nem új­donság. Olyannyira nem, hogy szerte a világon vezérelv a minél fiatalabbakkal való rendszeres foglalko­zás az egyesületekben. A világhírű klubok (de a kisebbek is) pályáit elözön­­lötték az aprócska lurkók, akik elképesztő dolgokra ké­pesek. Tudják, mi az a súly­pontáthelyezés, hogyan kell a széleket tudatosan beját­szani, miként lehet szoros emberfogással kikapcsolni az ellenfél támadóit, és sorol­hatnánk vág nélkül. És tu­dásukról nemcsak a hazai bajnokságban, hanem a nem­zetközi porondon is számot adhatnak. Hatalmas méretű tornákat rendeznek, emlékez­zünk csak az argentin River Plate klub nagy téli torná­jára. Hogy miért? Egysze­rűen azért, mert tájékozód­ni akarnak mindenfelé, mit tudnak másutt a kölykök. Mert bármilyen furcsa, a for­radalmi újítások épp ezen a színtéren születnek. Ha va­lamely ország labdarúgása nem tájékozódik, ha csak befelé fordulva próbál vala­mi „újat” hozni, menthetet­lenül lemarad. Tájékozódni, tudni, mire is vagyunk képesek! Lényegében ezt az érvet vall­ja magáénak az MLSZ kor­osztályos válogatottjainak versenyeztetési koncepciója is. Mert noha az szép dolog, hogy a korosztályok „krém­je” külön edzéslehetőséget, mérkőzéseket kap, de ha a nemzetközi tornákon nem mérhetik össze erejüket a külföldiekkel, nincs összeha­sonlítási alap, nem tudhat­juk, jó úton járunk-e, sike­rült-e valamit ledolgozni hátrányunkból ? „De hát meghívnak min­ket!” — vághatná rá bárki. Ez igaz. Egyelőre. Mert most még van akkora presztízse a magyar focinak, hogy egy­­egy csapatunk bárhol a vilá­gon emelje az esemény rangját. Egy idő után azon­ban unalmassá válhat az olyan vendég, aki mindenütt megjelenik, eszik, iszik, jól mulat, ő maga azonban soha nem hív vissza senkit. Előbb­­utóbb megtűrt majd pedig nemkívánatos személlyé vá­lik, s menthetetlenül kita­szítja soraiból a „társaság”. Ezen az áldatlan állapoton kívánt változtatni az MLSZ utánpótlás bizottsága a nya­ranta megrendezésre kerülő 15—16 évesek számára kiírt nemzetközi ifjúsági labda­rúgótornával. Tavaly TRIÁL, az idén pedig Aranykalász Kupa néven bonyolódott le a torna. Hogy mitől a névvál­tozás? Egyszerű! Aki csak egy kicsit is járatos az ilyen nagyszabású események meg­rendezésének ügyeiben, nos, az előtt világos: nem ingyen van. A rendezési költségek­nek mintegy egyharmadát képes csupán saját erejéből fedezni a szövetség. Most a ráckevei Aranykalász MGTSZ vállalta a mecénás szerepét. Ráckevei és a vele szom­szédos Kiskunlacházán foly­tak egy héten keresztül a mérkőzések. A magyarokon kívül a szovjet, a román, a csehszlovák, a lengyel, a jugoszláv, az NDK-beli­ és a bajor fiatalok vettek részt a küzdelemsorozaton. Tegyük mindjárt hozzá: valamennyien a legna­gyobb elismerés hangján beszéltek a rendezésről, az elszállásolásról, a mér­kőzésen kívüli progra­mokról, a színvonalról. A csapatok vezetői egyönte­tűen hangoztatták: szakémai tapasztalatokban és élmé­nyekben egyaránt gazdagod­va, szép emlékeket őrizve utaznak el Magyarországról. Mindez nagyon szép. Kö­szönet a lelkes szervezőknek, a résztvevő szakembereknek. Az MLSZ részéről persze a lelkesedés és az áldozatvál­lalás is érthető. De vajon mi késztette az Aranykalász MGTSZ tagságát, hogy vál­lalja a bizony nem kis anya­gi áldozatot? Dr. Tukacs Bé­lával, az MGTSZ elnökével beszélgettünk az ünnepélyes eredményhirdetés után, mely során ő adta át a d­íjakat. — Nézze — kezdte az el­nök —, most mondhatnám azt,­ hogy a labdarúgásunk jövőjéért érzett aggódás ,„kényszerítette” elnökségün­ket erre a lépésre. Túl na­gyot persze nem tévednék, mert Ráckevén valóban imád­ják a focit, de hozzátarto­zik az igazsághoz az is, hogy a torna megrendezésére for­dított összeg egyszer még bu­sásan megtérül. Gondolja csak el: van szarvasmarha- és sertéstenyészetünk, hűtő­­házunk, élelmiszerfeldolgozó üzemünk, gyümölcsösünk. Áruinknak pedig piacot kell találnunk itthon és külföldön egyaránt. Egy nagy nemzet­közi torna neve pedig meg­marad az emberek emlékeze­tében. Aki csak egy kicsit járatos a reklámszakmában, tudja, hogy ez nem csekély­ség. — Nem törte le az elnök­séget, hogy a nézők nem to­longtak a lelátón, hogy még a döntőn is inkább a strand telt meg zsúfolásig? — Egyáltalán nem. Tud­juk, hogy kezdetben minden évente ismétlődő eseményt meg kell szoknia a közönség­nek, meg azzal is tisztában vagyunk, hogy többet tehet­tünk volna a nézők becsalo­gatásáért. De tanultunk a tapasztalatokból, s jövőre re­mélhetőleg már jóval töb­ben lesznek. Magyarországon ificsapatok találkozója még nem igazán esemény, pedig nagyon fontos lenne, hogy a a labdarúgás barátai megta­nuljanak a kicsiknek is szur­kolni. Egy szó mint száz: el kell tudni adni az eseményt. Hogy mivel? Úgy, hogy­ egyéb programokat is nyúj­tunk. Elképzelhető neves popegyüttesek meghívása, kü­lönböző szórakozási lehető­ségek, ökörsütés, büfé, spor­tolási lehetőség, satöbbi. El­képzelhető az öreg fiúk válo­gatottjának, rangos csapatok­nak a meghívása is. Jó rek­lámmal, ragyogó hangulattal, az hiszem, emelhetjük a tor­na iránti érdeklődést. És ahogy tudom, későbbiek so­rán nő a résztvevők létszá­ma is. Az olaszok már most jelezték: szívesen eljönné­nek. A reklámra fordítható összeget sok mindenre fel­használhatnánk. Miért ne te­gyük ezt­ úgy, hogy törekvé­seinknek a magyar labdarú­gás is hasznát lássa?! Mi tagadás, ez a torna úgy, ahogy van, nagyon életrevaló ötletnek tűnik. Elsősorban azért, mert úgy látszik, min­denki jól jár. Ez pedig ma­napság nem akármilyen szem­pont. Érdekeltsége valameny­­nyi félnek egyértelmű és ez jó dolog, mert a csak „szív­jóságból” vállalat áldozatok előbb-utólag rossz vért szül­nek, inkább ártanak, mint használnak az ügynek! De befejezésként térjünk vissza egy szó erejéig a szak­mai tanulságokhoz. Kifejezetten jó, érdekes találkozókat láthattunk. Már ebben az életkorban is hallatlan nagy „munka” van a srácokban szinte minden országban. Tudatosan, oko­san, mondhatni korszerűen próbálnak játszani az együt­tesek, bizonyítva, hogy min­denütt nagyon odafigyelnek a jövőre. És a mieink? Serli Sándor tanítványai nem vallottak szégyent. Azt már hírül ad­tuk, hogy építőtáborban ,a munkában is élenjárva — készültek a tornára. Eredmé­nyük is dicséretes: az NDK előtt és a jugoszlávok mö­gött­ a második helyet sze­retek meg. Három győzelem után kerültek a döntőbe, ott is ügyesen, célratörően ját­­sottak, s egy valóban kitűnő jugoszláv együttestől kaptak ki — csupán egy góllal. Mindez dicséretes, de nem árt odafigyelni arra sem, hogy a bajorok már ebben az életkorban is ötletesebbek, az NDK-beli fiatalok magabiz­tosabbak, erőteljesebbek, a jugoszláv srácok pedig amy­­nyira „focisták” (értendő ez­alatt az a jó értelembe vett csibászség, ami nélkül nincs később sem igazi siker), hogy a mieink kisiskolásoknak tűntek mellettük. Nagy tragédia persze még nincs. A kellő összehasonlítá­si al­­ap, a tapasztalatok le­szűrése, s ezek gyakorlatba való átültetése még sokat se­gíthet a későbbi években. Ehhez persze nem csupán célszerű munka, hanem sok nemzetközi verseny is szük­séges — itthon és külföldön egyaránt. Szabó Illés Ú­­JPESTI SIKER SPANYOLORSZÁGBAN Három mérkőzést játszott az elmúlt napokban Spanyolor­szágban az Ü. Dózsa labdarúgó­­csapata, mégpedig sikerrel. Ü. Dózsa—Girona 3-2. Az új­pesti gólokat Kisznyér, Birkás és Nagy L. szerezte. Ü. Dózsa—Beni Carlo 3-2. Mindhárom gólt Kiss Sándor szerezte. O. Dózsa—Castellon 3-1. Gól­lövő: Steidl, Nagy L., Kiss. Temesvári Miklós vezető­edző véleménye szerint a túrán Nagy L., Herédi és Kisznyér nyújtotta a legjobb teljesít­ményt. A csapat vasárnap es­te érkezett vissza Budapestre, s már hétfőn délelőtt finnor­szági vendégszereplésre utazott. Bp. HONVÉD — HARMADIK HELY Brugesban befejeződött az a nemzetközi labdarúgótorna, melyen a Bp. Honvéd is részt vett. Kedvezőtlen raj­t után, a harmadik helyet eldöntő talál­ Bajnoki rajt előtt közön a kispestiek Kuti góljá­val 1-0-ra legyőzték a Grazer AK együttesét. EGY GYŐZELEM ÉS EGY VERESÉG Két mérkőzést játszott Cseh­szlovákiában a ZTE. Pozsony­ban az Inter Bratislavától 2-0 (1-0)-ra kikapott, következő ta­lálkozójukon azonban sikerült javítaniuk és Nagyszombaton Gass és Simon góljával 2-0 (2-0)-ra legyőzték a Spartak Trnavát. VIDEOTON-GÓLZÁPOR A Videoton labdarúgócsapa­ta spanyolországi túráján két mérkőzést játszott. Első talál­kozójukon a harmadik ligás San Carlost Szabó (2), Kiss, Karsai, Nagy T., és Horváth góljával 6-0-ra verték. Második mérkőzésükön a második ligás Aguilas együttese ellen 2-1-es győzelmet arattal. A gólokat Novath és Szabó szerezte. DÖNTETLEN CSEHSZLOVÁKIÁBAN Pardubicében a belügyi klu­bok ifjúsági labdarúgótorná­­ján az O. Dózsa a csehszlo­vák Ruda Hvezda csapatával szemben 0-1-es félidő után 1-1- es döntetlent ért el. További eredmények: Dynamo (NDK) — Dinamo (szovjet) 2-1 (1-0), Levszki (bolgár)—Amnogram (KNDK) 2-0 (2-0), Gvardia (len­gyel)—Dinamo (román) 2-0 (1-0), TJ Vitkovice (csehszlovák) — Ózdi Kohász 1-0 (1-0). Ózd, 5000 néző. V: Kórodi. Ózd: Fe­kete (Szegedi) — Bakos (Bíró), Szilágyi, Kajdi, Madarász — Tokár, Ambrus, Ligeti (Stanev), Becsei — Utassy (Magyar), Du­dás (Bácskai B.). Az újonc óz­diak nem tudtak visszavágni az egy héttel ezelőtt, Ostravában elszenvedett vereségért. G: Gaj­dusek. N­ÉPSPORT 3 E­g­is multra hét görög jutott a Fáy utcai seregszemlén Ki hinné, hogy az élvonal­beli labdarúgók sokaságát — hétköznap — hajnal tájban veti ki az ágy. Pedig így igaz. A liftben derengő félho­mály és méla csend honol. Sűrűn hunyorgó, szemüket szaporán dörgölő dolgozók ereszkednek alá a toronyház magasabb „régióiból”. A har­madikon Rácz Lászlónak, a Vasas balhátvédjének szorí­tunk helyet. — Csak nem edzésre, ilyen jókor reggel? — Csak de..­. Muszáj há­romnegyed hétkor startolni. Amíg innen Budaörsről el­vergődünk Angyalföldre . .. Egy saroknyi bandukolás után csatlakozik a menethez a „szomszéd”, mármint Le­­boniczky Imre, a piros-kékek első számúvá előlépett kapu­védője, így hármasban kö­zelítünk a Fáy utca felé. Hosszadalmas a buszutazás, először a 40-es, majd az 1-es, végül a 4-es jelzésű jármű­vön zötyögünk. Jut idő bő­séggel meghányt-vetni a köz elé tárható magánügyeket. Mindkét labdarúgó más-más optikán át szemléli a közelgő őszt. Rácz pillanatnyilag eny­hén bicegve közlekedik. De egy futballista apró-cseprő ,,foglalkozási ártalomnak” te­kinti a lilászöld zúzódásokat. A jobblábas balhátvéd boron­gását inkább az táplálja, hogy mire tökéletesen fel­épül, a zöld angyalbőrre cse­réli fel a piros-kék szerelést. Postaládájából bármelyik nap kezébe pottyanhat a behívó, így is van ez rendjén, hi­szen 21 esztendős. Egyvalami aggasztja: nagykeservesen megszerzett helyéért, jövőre ■újra harcot indíthat! ■ Leboniczky esete és közér­zete egészen más. Mészáros külföldre távozása egy „hosz­­szú időn át zárva tartható” sorompót nyitott fel előtte. Két év alatt csekély 113 perc jutott neki az élvonalból. Most övé a pálya. 23 eszten­dős. Legfőbb ideje, hogy a magyar publikum is megis­merje a Vasas kapushagyo­mányainak letéteményesét. Töppedt csend lengi körül a Fáy utcai sporttelepet. Va­laki a pálya túloldalán ko­csit mos. A víz csobogása a majd százméteres­ távolság­ból is az öltözőig hajlik. Az edzőpálya felől füvet vonta­tó mini-traktor pöfög elő — mintha hangtompítót hasz­nálna a „sofőr”. Háborítatlan futballpálya-idill. Sereglenek a labdarúgók, össze is gyűl­nek vagy kilencen! Z­ebe­­niczky és Knotz, Pecha, Rácz, Halász, Birinyi, Szabó Sán­dor, Szabó András és Farkas. Gyanítjuk, hogy ilyen töme­ges méretű késésről szó sem lehet. Bacsó István pályaed­ző — magyarázat gyanánt — lemondóan tárja szét a kar­ját. — Négy nap van hátra a bajnoki nyitányig, de takti­kai gyakorlatokról, a csapat­részek összecsiszolásáról szó sem lehet, hiszen kulcsjáté­kosaink Európát járják. De így jár az a csapat, amely sok focistát ad a válogatott­nak .. . Nem tudjuk, Bacsó tanár úr tréfának szánta-e utolsó mondatát, hiszen minden csapatot minősít válogatott­jainak száma. Az egészen más lapra tartozik, hogy Hí­res, Kiss, Csepecz, Török, Hegedűs, Zombori, Rixer és Izsó távollétében meglehető­sen bonyodalmasnak tűnik a zalaegerszegi nyitányra való felkészülés. A válogatottat kiegészítendő — Burgenland­ira elutazott — különítmény leginkább meghökkent tagja Csepecz János volt. A Tata­bánya harmadik számú ka­­puvédőjeként szinte végig­nézte az 1980—81-es bajnok­ságot, testsúlya is érthetően gyarapodott hónapról hónap­ra. Most pedig válogatott ke­rettag úgy, hogy tavaly au­gusztusban szerepelt utoljára bajnoki mérkőzésen! Lám a holt idény is hozhat sorsfor­dító változásokat egy „leírt” labdarúgó életében! Bundzsák Dezső a pályára vezényelte a Vasas töredé­keit. Az edzésprogramon töp­rengve, láthatóan igyekezett az ürömből kiválogatni az örömöt.­­ Annyiban hasznos a csökkentett létszám, hogy több lehetőség jut az egyéni foglalkozásokra. Persze, az lenne az igazi, ha a teljes társaságot oszthatnánk kis­csoportokra, nemcsak a „ma­radékot” ... Azért így is volt forgalom az öltözőfolyosón. Fekete ha­jú, kreol bőrű, kékmezes fia­talemberek vonultak a füves edzőpálya felé. A Vasas ven­dégeként Budapesten készü­lő Pierikosz Katerini labda­rúgói. Mesterük tökéletesen beleillett a Fáy utcai kör­nyezetbe, hiszen Illovszky Rudolf a neve. Megkértük Rudi bácsit, hogy dióhéjban mutassa be együttesét. — A Pierikosz legutóbb második helyen végzett a görög második ligában. Bal­­szerencsénk volt, hiszen csak a „bundák” miatt az első osztályból kizárt és vissza­minősített Iraklisz előzött meg bennünket. Idén egyér­telműen mi vagyunk esélye­sek a feljutásra. A szeptem­ber elején kezdődő bajnok­ságban a javarészt félprofik­ból összetevődő társaság min­dent elkövet majd,­ hogy jö­vőre Kateriniben újra élvo­nalbeli futballt láthasson a közönség... Illovszky Rudolf régi, de pillanatnyilag szomorú isme­rősökbe botlott a tornaterem előtt. A sérültek, Váradi, Komjáti és Kántor tapaszta­latokat cseréltek: kinek hol fáj, feszül, húzódik vagy ha­sogat a lába. Kántor Mihály volt a búsongók hangadója. Jóformán még el sem felej­tette a jobb lábán végrehaj­tott porcműtétet,­ máris cső­döt mondott — egy rúgás nyomán — a bal térde. Porc­­gyanús az ügy, de a váloga­tott védő titkon bízi­k a rit­kán kopogtató jószerencsé­­ben. Váradi Béla stanorákjá­­nak puszta látványa felért egy hőgutátal. De kánikula ide, hőség oda, a súlyfeles­legtől mielőbb meg kell sza­badulnia. Az ezüstcipős szél­ső súlyos Achilles-insérülése és operációja után már úsziik, kerékpározik, sőt, legújab­ban egyenes irányú futást­­is végezhet. Micsoda boldogság ez, közel egyesztendős beteg­­állománya után­ Komjáti ia bizakodik az októberi vissza­térésben. Porccal műtött jobb lába szemlátomást elvéko­nyodott a kényszerpihenő alatt, ám a szőke védő ön­kínzó módon végzi a speciá­lis gyakorlatozás penzumait, hogy mielőbb csatlakozhas­son a makkegészségesekhez. • Az eddig könyörtelen nyár most kegyes arcát mutatja. Hűsítő szellő lengedez a pá­lya fölött, a frissen locsolt gyep is hűvöset áraszt. Egy jókarban lévő biliárdasztal lehet olyan sima, mint a Vasas játéktere. Persze, ha kevesen használják ... A ha­talmas élénkzöld szőnyegen szinte elvész a tucatnyi je­lenlévő. A kapu mögött Ta­más Gyula gyötri a kapuso­kat, az egyik térfélen Bund­zsák Dezső felügyeli a szárnytámadás utáni befeje­zések minőségét, a másik fél pályarészen Bacsó István tart egyéni képzést. Éppen a leg­újabb ba­lhátvédjelölt, Szabó Sándor a soros. Erősen jobb­lábas a fiú, márpedig ez egy balhátvéd esetében kínos ese­ményeket idézhet elő a mér­kőzésen. Szabó csúszik­­mászik, nyaktörő mutatványo­kat mutat be, hogy ballal tisztázza a gyors időközön­ként feléje szálló labdákat. Egy kísérleti stádiumban lé­vő vadonatúj játékelemet is megcsodálhattunk. Vetődéses becsúszó szerelés a neve. Bundzsákék az antwerpeni tornán lestek el a PSV Eind­hoven labdarúgóitól. Remél­hetően az őszön az angyal­földi játékosok előadásában is megcsodálhatjuk az új csí­ziót. Gondolatban kissé elkalan­doztunk a Vasas kéttagú tá­madósora (Kiss, Izsó) adott. A középpályán sincsenek gondok. Halász, Birinyi, Ri­xer rendelkezésre áll, ráadá­sul Zombori is aludt egyet visszavonulási szándékára. A védelem viszont erősen vi­harvertnek tűnik. Komjáti és Kántor a beteglistán, Rácz (és talán Híres is) bevonul. El­képzelhető, hogy Halászra és a honvédségtől visszatérő Szebegyinszkyre is védőfel­adatok várnak. Fura védősor lenne, azt meg kell hagyni. De a legrosszabbra gondolni sem akarnak a XIII. kerület­ben. Mikor bizakodjanak, ha nem közvetlenül idénykezdet előtt? A lelátó mögül Illovszky Rudolf, harsány vezényszavai és korholásai hallatszanak. Mosoly suhan át az arcokon. Rudi bácsi energiája, szigora a régi. A tetejében a Fáy ut­cában még nem hallottak magyar edzőt ilyen folyé­kony görögséggel­­ bosszan­kodni ... (török) A gyors, változó irányú labdavezetés — még zavarok jelenlé­te nélkül is — okozhat gondok­at. Képünkön: Birinyi (jobbra) a két Szabó, Sándor és András társaságában bűvöli a bőr­­golyót. Koppány György felvétele)

Next