Népsport, 1981. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1981-08-02 / 181. szám
4 NÉPSPORT BUDAPEST-BAJNOKSÁG Továbbra sincs sok dicsérni való Szombaton második napjához érkezett a Komjádi-uszodában az úszó Budapest-bajnokság. Sajnos, hasonlókat mondhatunk el, mint pénteken: délelőtt most is több olyan versenyszám akadt, ahol nem tudtak elegendő indulót összeverbuválni, így itt csak csonka előfutamok voltak. Például a férfiaknál az 1500 m gyorson 6, 100 m mellen 7, a 4x100 m gyorsváltóban 4 csapat, a nőknél 800 m gyorson 7 versenyző állt rajthoz. A délutáni döntők közül említést érdemel Nagy Sándor 200 m gyorson elért ideje. A 100 m hátúszásban Wladár Sándor könnyedén, magabiztosan győzött, de úszott ő már ennél sokkal jobb időt is. A nap meglepetése volt, hogy Kálmán Andrea 100 m háton legyőzte papíron esélyesebb csúcstartó Fodor Ágnest. A péntekihez képest valamivel emelkedett a verseny színvonala, és az indító bíró is jobban kezelte „munkaeszközét” , bár lehet, hogy a versenyzők voltak nyugodtabbak. Eredmények. Férfiak. 200 m gyors. Bajnok: Nagy Sándor (II. Dózsa) 1:56.15, 2. Wladár 5. (u. Dózsa) 1:57.04, 3. Kovács (Bp. Honvéd) 1:57.09, 4. Wladár Z. (II. Dózsa) 1:59.17, 5. Verrasztó (Bp. Honvéd) 2:02.43, 6. Szálkai (Bp. Spartacus) 2:04.99. 100 m hát. Bajnok: Wladár Sándor (D. Dózsa) 58.84, 2. Novotny (BVSC) 1:01.43, 3. Horváth (FTC) 1:02.79, 4. süveg (Bp. Spartacus) 1:03.24, 5. Molnár (Bp. Spartacus) 1:04.92, 8. Laub (FTC) 1:05.52. 200 m vegyes. Bajnok: Verrasztó Zoltán (Bp. Honvéd) 2:11.59, 2. Kalló (BVSC) 2:13.07, 3. Hargitay (Bp. Honvéd) 2:14.89, 4. Mészáros (Bp. Honvéd) 2:19.64, 5. Horváth (FTC) 2:21.14, 6. Szokol (Bp. Spartacus) 2:21.55. 100 m mell. Győztes: Dzvonyár (Bp. Spartacus) 1:07.33, 2. Vermes (I. Dózsa) 1:07.87, 3. Kovács (Bp. Spartacus) 1:09.25, 4. Hargitay 1:12.15, 5. Molnár (Bp. Spartacus) 1:13.95, 6. Kiss (BVSC) 1:19.46. 4 X100 m gyorsváltó. Győztes: Bp. Honvéd 3:43.3, 2. Bp. Spartacus 3:45.4, 3. V. Dózsa 3:48.5, 4. FTC 4:20.00. Nők: 100 m gyors. Bajnok: Arday Andrea (KSI) 1:00.71, 2. Németh (BVSC) 1:01.27, 3. Hegedűs (Bp. Spartacus) 1:02.33, 4. virág (KSI) 1:02.55, 5. Bajusz (Bp. Spartacus) 1:02.84, 6. Pándy (Vasas) 1 :04.75. 800 m gyors. Győztes: Fodor Ágnes (Eger SE) 9:12.71, 2. Pocsai (A. Vasas) 9:28.08, 3. Hegedűs (Bp. Spartacus) 9:38.72, 4. Csikány (Bp. Spartacus) 9:45.47, 5. Bajusz (Bp. Spartacus) 9:46.72, 6. Schmidt (Vasas) 9:54.19. 100 m pillangó. Bajnok: Gálné Miklósfalvi Éva (BVSC) 1:05.62, 2. Gulyás (Bp. Spartacus) 1:07.26, 3. Kindl (Bp. Spartacus) 1:07.78, 4. Trócsányi (FTC) 1:08.99, 5. Csikány (Bp. Spartacus) 1:11.08, 6. Szeip (Vasas) 1:11.15. 100 m hát. Bajnok: Kálmán Andrea (Bp. Honvéd) 1:05.94, 2. Fodor (Eger SE) 1:06.09, 3. Szentirmai (OSC) 1:06.53, 4. Váradi (OSC) 1:09.26, 5. Gulyás (Bp. Spartacus) 1:09.94, 6. Karap (BSC) 1:14.54 . 200 m mell. Bajnok: Kocsai Csilla (Vasas) 2:48.43, 2. Sípos (Bp. Spartacus) 2:52.27, 3. Kovács (Volán) 2:54.83, 4. Lugosi (Vasas) 2:56.71, 5. Melega (FTC) 2:57.05, 6. Horváth (FTC) 3:03.12. (Csak ott hirdettek bajnokot, ahol legalább 8 versenyző állt rajtkőre, ahol nem, ott csak győztest avattak.) Drapál kétszer is pályacsúcsot motorozott Motorsport _______________________ „Fantasztikus! Kétszázkétezer fizető néző!" — csodálkozott néhány idetévedt magyar turista az NDK schleizi nemzetközi gyorsasági versenyén. A 125 kcm-es géposztályban a hazai Reutsch ugrott ki a rajtnál. A második körben a hátsó visszafordító kanyarnál, féktávon Hársfai Lajos és Drapál János is elhúzott mellette. Az ötödik körig ez volt a sorrend, ekkor ágalban Drapál a célegyenesben elhúzott klubtársa mellett. A 6. körben pályacsúcsot motorozott, 3:05.3 percet, ami 148,25 km/órás átlag a 7630 méter hosszú, több hajtűkanyarral nehezített pályán. A 8. körben Reutsch visszaelőzte Hársfai Lajost és az maradt a befutási sorrend is. A 250 kcm-es géposztályban, amelyet az NDK televízió egyenesben közvetített, négy ország 35 versenyzője állt a rajtvonalhoz. Hársfai Lajos kapta el legjobban a rajt pillanatát, egy körön át vezetett is, de a harmadik körben Drapál húzott el mellette és szinte ,,állva hagyta” a mezőnyt. Közben Juhos Árpád gurult be a depóba, levette bukósisakját és rezignáltan sóhajtott: „Éreztem, hogy nem húz a Yamahám. Nem is húzhat, mivel nincs elat a sebességvágóban. Ez már több mint balszerencse.Drapál János ezúttal az 5. körben javította meg az általa tartott pályacsúcsot: 2:56.5 perces időeredményt ért el, ami 155.64 km/órás átlag. Mögötte Juhász Károly „vívott” nagy harcot az NDK- beli Wendlerrel a második helyért, amelyet meg is szerzett. A nap produkcióját Szabó János mutatta be, aki a lefektetett motorral a belső homokcsíkon előzött, veszélyhelyzetben, két lekörözött versenyzőt. A magyar Himnusz hangjai után Drapál János, áld ezúttal tizenegyedszer győzött Schleizben, így vélekedett: „Ha nincs ilyen borzalmas ellenszél, talán még jobb időt is tudtam volna a motorokkal. De a szél a ráfordításoknál „lökdösött”! A pálya hátsó része 200 km-es tempónál rettenetesen dobált. A rendezés változatlanul tökéletes volt és örülök, hogy a több mint kétszázezer nézőnek mindkét kategóriában sikerült pályacsúcsot motoroznom." Eredmények. 125 kcm: 1. Drapál (Bp. Honvéd) Morbidelli 37:43.5, 2. Beutsch (NDK-beli) RR 392:40.40, 3. Hársfai (Bp. Honvéd) MBA 38:45.4, ... 6. Juhász K. (Bp. Honvéd) MZ 39:58.7, ... 8. Vlaszaty (Bp. Honvéd) Rotax 41:02.5. 259 kcm: 1. Drapál (Bp. Honvéd) Yamaha, 35:53.9, 2. Juhász K. (Bpd. Honvéd) Yamaha 34:36.3, 3. Wendler (NDK-beli) MZ 36:54.9, 4. Hársfai (Bp. Honvéd) Yamaha 37:02.9, 5. Szabó J. (ZMMK) Yamaha 37:12.4, ...8. Rendek (ZMMK) Yamaha 37:30.6. Meghalt Trifán Csirkovics Közlekedési baleset áldozata lett Trifán Csirkovics, a jugoszláv vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A negyvenhét éves szakember 1976 óta irányította a jugoszláv együttest. (MTI) ★ Élete legnagyobb eseményére készült. A szeptember 5-én kezdődő spliti Európa-bajnokságra, amelyet mint többször elmondta: lehetetlen, hogy ne a jugoszláv válogatott nyerje meg. Amit csak lehetett, megtett a közelgő sikerért. Elszántan dolgozott, hallatlan aktivitással ragadta magával játékosait. Szinte nem volt olyan számottevő nemzetközi esemény, amelyen ne lett volna jelen. Túlzás nélkül állítható, hogy a vízilabdaedzők között ő volt a központ. Valamennyi ellenfelet a barátjának tekintette, s valamennyi ellenfele a barátjának tartotta őt. Cs. Buday minden aggodalmunk ellenére remekül rajtolt, ötszáz méternél már egy hajó előnye volt az őt üldöző Papkóval, még több Laptikovval és Ljubekkel szemben, ötszáztól kezdve fokozatosan csökkent az előnye. Előbb háromnegyed hajóra, majd félre, végül 60— 80 méterrel a cél előtt semmi sem maradt belőle... Kísértetiesen megismétlődött a kajak egyes verseny, az üldöző nyert. S ha még egykét métert tart a verseny, Buday, talán szintén csak negyedik. De most szerencsénk volt, s Buday élete legjobb egyes eredményét érte el! Az NDK pedig a 19 éves, a VB-n újonc Papke révén az első világbajnokságot nyerte kenuban. Budayval nem is tudtunk beszélni, csak a páros döntője után. — Úgy gondolom, a döntőre többet ki tudtam hozni magamból, mint amit az elővagy a középfutamban nyújtottam. Megpróbáltam végig egyenletes iramot tartani, de előfordult velem ez már máskor is, a végére egy kicsit elmerevedett a kezem. Sajnos, az igazán nagy ellenfél a pálya másik oldalán evezett, csak elmosódott foltot láttam belőle. Ha egy kicsi jobb hajrára képes vagyok, még jobb lehetett volna. De hát XXXVII. 181. ♦ 1981. augusztus 2 Buday Tamás és Rakusz Éva ezüstérme sz NDK sikersorozata folytatódott CAnOi *81 NOTTINGHAM (Folytatás az 1. oldalról.) A döntőkre, amelyeket egy rendőrükből álló rezesbandának a telefonos kisasszonyok szerint elviselhetetlen zenéje nyitott meg, miközben a pálya fölött műrepülőbemutatóban gyönyörködhettünk. A szovjet Veta „öngyilkos” iramban kezdett. Ötszáz méterig egy hajó előnynyel vezetett Helm előtt, akit viszont nem zavart a szőke szovjet fiú erős kezdése. „Leutazta” Vetát, 750 méternél már ő vezetett kéthárom méterrel. Egy pillanatig úgy tűnt, a román Birladeanu veszélyes lehet rá, de Helm a hajrára még újítani tudott. A Fábiánt az előfutamban legyőző Rasmussen harmadik, Thompson ötödik, Masar hetedik lett. Gyors eredményhirdetés következett, mert a rendezők nem a szokásos félórás időközönként, hanem 20 percenként indították a döntők mezőnyeit. Túl gyors is volt ez a kezdés. Az még hagyján, hogy a román fiú nevét az egyik nyelven Barladeuként, a másikon Burlausanként mondták be, de az árbocra a jugoszláv zászlót húzták fel a román helyett. Példátlan skandalum! De hát ez a rendezők dolga, a miénk, hogy Budayért aggódjunk. Részint, mert — emlékeznek még talán rá —, a reményfutamból jutott tovább, részint, mert az egyes után nem egészen egy órával a párosban is rajthoz kellett állnia, ami bennem volt, azt beleadtam ebbe az egyes versenybe. NŐI K 1. Fogadni lehetett volna rá, hogy a női egyest, tehát sorrendben a harmadik számot ugyancsak az NDK nyeri. Még akkor is, ha maga a verseny nem ily módon kezdődött. Felhördült a sajtóterasz a tv-monitor előtt, amikor a rajt után a svéd Andersson vágott az élre ... Rakusz pedig? Bizony elég gyengécskén jött el a rajttól. Aztán viszont Fischerrel együtt fél távnál befogta a svéd lányt, és Rakusz szívósan Fischer nyomában maradt. Az NDK-s lány nagyobb tudásához kétség sem fért, de az is régen fordult elő, hogy csak ilyen szoros küzdelemben tudta kicsikarni az aranyat. Akárcsak Buday, Rakusz is élete legnagyobb egyes sikerét érte el. Az olimpián — párosban — megszerzett bronz után alig több mint 20 évesen VB-ezüsthöz jutott. — Tudtam, hogy az elő- és a középfutamban én eveztem a legjobb időt — mondta az eredményhirdetés után. — Ez meg is nyugtatott, de idegesített is. Mi lesz, ha ezek után leégek? De most, hogy második lettem már nemcsak hiszem, érzem is, hogy ezeket az NDK-s lányokat is le lehet győzni. Itt szólt közbe Farkas edző, Éva mestere: — És nemcsak álom marad mindez, ha ilyen ütemben fejlődik tovább Éva ... Még nem is ért véget Parfenovicsék tiszteletére a himnusz, amikor Buday Hajdúval párosban ismét rajtolt. Most nem olyan jól, mint az egyesben. A románok, a szovjetek és a lengyelek mögött csak a 4. helyen evezték az első 300 métert, ötszáz méternél a román Patzaichinék törtek az élre, a szovjetek és az NDK elé, s egyre növelve előnyüket, magabiztos evezéssel, nagy fölénnyel nyertek. Buday és Hajdú ezúttal — és mint mondták, nem Buday fáradtsága miatt — nem szerepelhettek ennél jobban. Nem a két versenyszám közötti idő volt rövid, hanem az, amit közös evezéssel töltöttek a felkészülés során ... Nem sikerült megtalálták a ritmust, s végül a hatodik helyen értek célba. Az eredményhirdetésnél viszont ezúttal nem történt malőr. A román csapatvezető ellenőrizte a zászlót, még a himnusz kottáját is . .. NŐI K II. Női párosunkat voltaképp két VB-újonc alkotta, noha Povázsán egyes hajóban már szerepelt az olimpián. Az NDK iszonyú erős iramban kezdett, a második helyen szinte csak pillanatokig a szovjet hajó evezett. A mieink az NDK-hajó egyik oldalán, a románok a hajó másik oldalán eveztek, de oldalvízezésről sem itt, sem ott szó sem lehetett. Kétszázötven méternél aztán a svédek — ezt jelezte már Andersson egyesbeli szereplése is — nagyszerűen zárkóztak föl az NDK-sokhoz, és sikerült közvetlenül a cél előtt a románokat is megelőzniük. A mieink nagyon szoros versenyt vívtak a szovjetekkel, s alig-alig maradtak le.. Géczy Erika elmélázva nézte az időeredményeket. — Nincs egész négy tized sem a harmadik és az ötödik helyen célba ért hajók között. Sajnos, nekik sikerült pár tizeddel jobban menniök... K IV. Az NDK és a Szovjetunió párosversenyével zárult a döntők első napja, a férfi kajak négyesek küzdelme. Tulajdonképpen ez a két hajó magasan kiemelkedett a mezőnyből, a többiek — örömünkre, köztük a mieink is — a harmadik helyért viaskodtak. Fél távnál még egyforma eséllyel harcolt az NSZK, Spanyolország és a Rajna-féle egység. Azaz, dehogyis egyforma eséllyel. Az NDK és a Szovjetunió között ikervízen robogott az NSZK négyese , ahogy Rasztótzky mondta, ha akartak, se tudtak volna leesni a vízről. De hát az vesse rájuk az első követ, aki nem használná ki az ajándékba kapott lehetőséget. Így aztán az NSZK lett a harmadik, a győztes NDK-hajó —, amelyben Helm már a második aranyát nyerte — és a szovjet egység mögött. A mieinknek a negyedik hely jutott. Folytatódott hát az NDK fantasztikus sikersorozata, pedig azt hittük, Moszkvában ért csapatuk a csúcsra. A mieink két számban (női páros, férfi négyes) a vártnak megfelelően szerepeltek. Kettőben — Buday, Rakusz — a vártnál jobban, újabb kettőben a vártnál gyengébben. Hátravan, persze, a VB zöme, voltaképpen hosszútávú esélyeink előzetesen is nagyobbnak tűntek, így aztán — mi mást is tehetnénk? Reménykedünk a jobb folytatásban. EREDMÉNYEK FÉRFIAK K I. 1000 m. Világbajnok: Rüdiger Helm (NDK) 3:45.12, 2. Birladeanu (Románia) 3:46.88, 3 Rasmussen (Norvégia) 3:47.34, 4. Veta (Szovjetunió) 3:43.25, 5. Thompson (Új-Zéland) 3:48.71, 6. Boccara (Franciaország) 3:49.15. K II. 1000 m. Világbajnok: Vlagyimir Parfenovics, Szergej Szuperata (Szovjetunió) 3:21.39, 2. Fleckelsen, Fischer (NDK) 3:22.13, 3. Merk, Welna (Lengyelország) 3:22.31, 4. Svédország 3:22.65, 5. Kanada 3:23.62, 6. Szabó István,Joós István (Magyarország) 3:24.14. K IV. 1000 m. Világbajnok: NDK (Rüdiger Helm, Harald Marg, Frank-Peter Bischof, Peter Hempel) 3:04.51, 2. Szovjetunió 3:05.81, 3. NSZK 3:06.67, 4. Magyarország (Medgyes László, Rajna András, Rasztótzky János, Szélesi Tamás) 3:09.21, 5. Francaország 3:10.02, 6. Svédország 3:10.90. C I. 1000 m. Világbajnok: Ulrich Papke (NDK) 4:03.46, 2. Buday Tamás (Magyarország) 4:05.41, 3. Vrdlovec (Csehszlovákia) 4:05.94, 4. Ljubek (Jugoszlávia) 4:06.06, 5. Laptyikov (Szovjetunió) 4:08.68, 6. Eieke (NSZK) 4:09.15. C II. 1000 m. Világbajnok: Ivan Patzaichin, Toma Simionov (Románia) 3:38.75, 2. Heukrodt, Madeja (NDK) 3:40.12, 3. Muradoszilov, Csekaitisz (Szovjetunió) 3:41.60, 4. Csehszlovákia 3:44.00, 5. Lengyelország 3:45.37, 6. Buday Tamás, Hajdú Gyula (Magyarország) 3:48.12. NDK K 1. 500 m. Világbajnok: Birgit Fischer (NDK) 1:57.70, 2. Rakusz Éva (Magyarország) 1:58.89, 3. Andersson (Svédország) 2:00.65, 4. Buhaev (Románia) 2:00.92, 5. Filonics (Szovjetunió) 2:02.41, 6. Knopf (Franciaország) 2:02.77. K II. 500 m. Világbajnok: Carsta Kühn, Birgit Fischer (NDK) 1:47.23, 2. Andersson, Wiberg (Svédország) 1:48.75, 3. Buhaev, Stefan (Románia) 1:49.42, 4. Szovjetunió 1:49.61, 5. Povázsán Katalin, Géczy Enikő (Magyarország) 1:49.79, 6. Kanada *1:51.21. A hét versenyszám után az éremtáblázat állása: K 1. Gól. ország arany ezüst bronz 1. NDK 5 2 — 2. Románia1 1 1 Szovjetunió1 1 1 4. Magyarorsz.— 2 — 5. Svédország— 1 1 6. Norvégia— — 1 Csehszlov.— — 1 Lengyelorsz.— — 1 NSZK— — 1 K II. Bizarr gondolat futott át a fejünkben a férfi kajak kettesek rajtja után. Vajha ők is úgy folytaják olimpiai ezüst után, mint Rakusz a bronz után. Ha egy lépcsővel feljebb léphetnének. De hát hiú ábránd, még gondolni is ilyesmire. Hogy is lehet hinni, hogy az új csillagot, a tavalyi olimpia háromszoros bajnokát, Parfenovicsot és új társát. Szuperutat megelőzték... A lengyelek rajtoltak a legjobban, és iszonyatos iramban folytatták is a távot. Parfenovicsék azonban nem zavartatták magukat, evezték a saját iramukat. Előbb az NDK egységét fogták be, aztán Merket és Welnát, s biztosan nyerték a VB negyedik számában az első szovjet aranyat. Az NDK hajójában pedig Fischer ezüstöt, így aztán a Fischer testvéreknek — hiszen Frank Brigit fivére — egy óra leforgása alatt ezüst és arany is jutott. Szabóék, sajnos, végig az 5—6. helyen eveztek, de azért „pontot” szerezve értek célba. Az időeredményeket nézve Szabó csak annyit mondott: — Kellemetlenül szoros tud lenni egy-egy ilyen befutó. Csupán a régiek ötven pennyért — valamivel több mint harminc forint — csinos kis műsorfüzetet állítottak össze a rendezők. Többek között kis táblázatban azt is összefoglalták, ki érte el az egyes versenyszámokban eddig a legjobb időt a nottinghami versenypályán. Magyar versenyzők neve három helyen szerepel. K II 1000 méteren Szabóé és Bakóé, C II 1000 méteren Budayé és Freyé, C I 10 000 méteren Csépaié. Szabó, Bakó párosunk ma már nincs. Buday, Frey sincs. Csépai tartalék a VB-csapatban. Mondhatnánk, változnak az idők, változnak a versenyzők. Helyet követelnek maguknak az új fiúk a csapatban. A csúcslistán, sajnos, még nem.