Népsport, 1981. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)
1981-09-25 / 227. szám
XXXVII. 227. ♦ 1981. szeptember 25 KO, a kiütéses győzelmeknek? Kézilabda 86-2, 72-3, 61-8, 69-18, 45-6 . .. Mik ezek? Kosárlabda-, teke-, vagy tán bridzs-eredmények? A vélemények megoszlottak. De bárkit kérdeztünk, arra senki sem gondolt, hogy ezek az eredmények kézilabda-mérkőzésen születtek. Pedig a 84, 69, 53, 51 és 49 gólos különbségek egyetlen versenyen, a miskolci kézilabda-hadsereg spartakiádon kerültek a jegyzőkönyvbe. Tehát: kézilabda! Már amennyire kézilabdának nevezhető egy-egy ilyen találkozó, hiszen ezek a különbségek már nem csupán néhány súlycsoportnyi eltérésre utalnak. Harminc gól felett már akkora tudásbeli különbség van — kell, hogy legyen — a két gárda között, mintha egy mezítlábas focicsapatot, egy tojásokkal dobó tekeegyüttest, vagy egy sánta törpékkel felálló röplabdagárdát hengerelne le egyegy jól felszerelt, valóban sportos csapat. (Nem véletlen, hogy a szóbeli döntés lényegében már Miskolcon megszületett: változtatni kell a spartakiád lebonyolítási rendjén, hogy a legjobbak és a leggyengébbek ne egymással „csatázzanak” napokon át!) Nem véletlenül találták ki nehézatlétikában a súlycsoportokat, hiszen a legnagyobb igyekezet ellenére sem lehet mindenki egyformán erős és ügyes. Csakhogy az sem véletlen, hogy a kosárlabdasport vezetői rendre visszaverik azokat a támadásokat, amelyeket a „kicsik” indítanak, azt szorgalmazván, hogy nekik külön rendezzenek világversenyeket, avagy a két méteren felülieket már zárják ki a palánkok világából. A labdajátékokban nem szokás az efféle előzetes megkülönböztetés. Csakhát egy 86-2-es eredmény nemcsak a letört vesztesnek, nemcsak az unatkozó nézőknek, hanem még a negyedgőzzel is taroló győztesnek is elveszi a kedvét a kézilabdától. De vajon születnek-e ilyen eredmények nálunk, hazai csapatok egymás elleni találkozóján is? Az NB-s rendszer egyik nagy hátránya ugyanis (más tekintetben ugyanez az előnye is!), hogy alkalmanként olyan együttesek is szembekerülnek, amelyek egy évvel korábban még két osztálynyi távolságból szemlélték egymást, ha ugyan volt hozzá bátorságuk. A férfi NB I tavaszi idényében például az MNK-győztes Elektromos valóban megszégyenítő módon, újonc nevéhez fűződik, csakhogy itt a Békéscsabai Előre Spartacus elpáholta a már a régen a legjobbak között küzdő Győri Textilest. S többnyire — persze, kivétel azért akadt — nem volt több klasszisnyi különbség a csapatok között. Nézzük csak! Melyik gólkülönbség hányszor fordult elő? Döntetlen: 9 találkozó (4 férfi + 5 női mérkőzés). 1 gólos különbség: 21 (8+13). 2: 28 (16+12). 3: 20 (10+10). 4: 12 (7+5). 3: 17 (9+8). 6: 18 (10+8). 7: 10 (4+6). 8: 4 (3*+1). 9: 4 (2+2). 10: 2 (1 + 1). 11: 1 (1+0). 13: 1 (0+1). 19: 1 (1+0). A szeptemberig lejátszott 148 (76+72) találkozó közül tehát mindössze három végződött tíz gólnál nagyobb különbséggel. Hogy mennyi volt a szoros mérkőzés? Ezt már nem lehet ilyen pontosan megállapítani, hiszen 5 gól eltérés épp úgy takarhat 55 percen át eldöntetlen, késhegyre menő csatát, mint a nagycsapat a hajrában kissé kiengedve elért győzelmét. Sőt, mivel az NB I B eredményeit böngészgetve is csupán a nők pont nélkül álló sereghajtójánál, a martfűi Tisza Cipőnél találtunk erősen kínos különbségű vereségeket, még azt is meg mennénk kockáztatni: akár föl is lehetne emelni azNB I létszámát. Hogy mindez több időt és pénzt igényelne, s erre — kell-e bizonygatni?! — se mód, se lehetőség? Igen. De mi lenne, ha megpróbálnánk két legyet ütni egy csapásra, s amíg mondjuk 14 csapatban állapítanánk meg az első osztály létszámát a mostani 12-vel szemben, addig az első „kör” után különválasztanánk a mezőnyt, s 19 góllal verte a Dunaújvárosi Kohászt. A nőknél 13 gól volt a legnagyobb különbség, s ez is egy röp- és kosárlabdás módra így játszanának egymással most már csak a megközelítően azonos tudásszintű gárdák? A fordulók száma sem nőne ezzel, s az utazási költségek is inkább csak csökkennének. Nem is beszélve arról, hogy a rájátszásban fokozódna az izgalom, megnőne minden találkozó tétje, hiszen a maga kategóriájában valamennyi rangadó lenne. Amikor szakemberek és játékosok, nézők és kibicek egész hada vitatkozik rajta, vajon nem lenne-e jobb, ha áttérnénk a kézilabdában csaknem valamennyi országban honos őszi-tavaszi rendszerre, talán a lebonyolítás módján is érdemes lenne kicsit gondolkodni. (hg) Vívógála a Tarantóban Nemzetközi vívógálaműsort rendeztek hétfőn az olaszországi Torontóban. A hazaiak válogatottja mellett a szovjet és a magyar együttes lépett pástra. Valamennyi fegyvernemben országonként egy-egy vívő küzdött, a csörtéket — a női tőr kivételével — tíz tusra vívták. A vívógálát egy új sportlétesítményben rendezték, szép számú közönség volt kiváncsi az eseményre. A versenyt városszerte nagy propaganda előzte meg. Eredmények: Magyarország-Olaszország 3:1 (Székely-Mazzoni 10:6, Kovács E.-Vaccaroni 5:8, Orosz-Borella 10:5, Gedővári-Maffei 10:7), Szovjetunió-Olaszország 3:1 (Dunajev-Mazzoni 6:10, Szidorova-Vaccaroni 8:5, Szmirnov-Borella 10:5, Krovopuszkov-Maffei 10:9), Szovjetunió-Magyarország 3:1 (Dunajev-Székely 10:9, Szidorova-Kovács E. 5:8, Szmirnov-Orosz 10:6, Krovopuszkov-Gedővári 10:6). Végeredmény: 1. Szovjetunió 2 gy., 2. Magyarország 1 gy., 3 Olaszország 0 gy. Biztosan nem kerül, a magyar súlyemelősport arany könyvébe a 35. súlyemelő világbajnokság. Már csak azért sem, mert egyetlen aranyérmet sem nyertünk. Még ezüstöt is csak egyet (Hlavati révén), s azt sem összetettben, csupán szakításban. Az Európabajnokságon nyert érmeket már csak azért sem könyvelhetjük el sikernek, mert az 52 kg-os súlycsoportban öszszesen négy európai indult, s abból kettő magyar volt. De nemcsak érmekben volt hiány, jó eredményekben is. Ha a magyar versenyzők teljesítalányait összehasonlítjuk a győztesek eredményeivel, igen elszomorító képet kapunk. A legjobbak és a magyarok teljesítménye között hatalmas szakadék tátong. De nem is kell ilyen messzire mennünk! Elegendő, ha a magyar csúcsokat vetjük egybe a lilule-i eredményekkel, s azonnal világossá válik, hogy egyáltalán nem sikerült teljesíteni a szakvezetésnek azt az elképzelését, hogy mindenki hozza legjobb eredményét és lehetőleg a magyar csúcsnak megfelelő teljesítményt érjen el. A tízfénnyi csapatból öten voltak, akik 10 kgmal vagy annál kevesebbel maradtak el a magyar öszszetett csúcstól, s mindöszsze egyetlen versenyző akadt, aki öt kg-nál kevesebbel. Ha egyenként nézzük a teljesítményeket, első helyre mindenképpen az idei ifjúságii VB-n világbajnokságot nyert Hlavati András eredményét tehetjük. Szakításban elért második helye, új ifjúsági világcsúcsa önmagáért beszél, összteljesítménye is mindössze 5 kgmal maradt el a magyar csúcstól. Ifjúsági létére első felnőtt világi versenyén jól állt helyt, s minden dicséretet megérdemel. Ugyancsak elismerésre méltó az 56 kg-os Stefanovics Imre teljesítménye. Az összetettben elért negyedik helye és az, hogy mindössze csak 2.5 kg-mal maradt el a magyar csúcstól, azt mutatja, hogy nála nem volt baj az akarással. A magyar csúcshoz viszonyítva ez a legjobb magyar eredmény a világbajnokságon. Hozzájuk sorolhatjuk még a szintén ifjúsági Mészáros Jánost, aki ugyan 7.5 kg-mal maradt el a magyar csúcstól, de élete első világversenyén akarásból jelesre vizsgázott. Rajtuk kívül még Hornyák Ferenc és Baczakó Péter teljesítménye közelített az elvárásokhoz, mindketten öt kg-mal teljesítettek alacsonyabban, mint a magyar csúcs. A lemaradást annytés mutatja, hogy még ezekkel az elfogadhatónak mondható eredményekkel is Stefanovics negyedik, Baczakó ötödik, Hlavati és Hornyák hatodik, Mészáros pedig a nyolcadik helyet szerezte meg az összetettben. A többiek a gyengébb eredményekkel is hasonló helyezéseket értek el, mert vagy kevesen indultak, vagy gyengébb volt a mezőny súlycsoportokban. Jellemző, hogy Reims, aki 22.5 kg-mal maradt el a magyar csúcstól, szintén hetedik lett, mint Mészáros. Vagy Pátrovics, aki 20 kg-os elmaradással a 7. helyet szerezte meg, vagy Mandzák, aki 15.5 kg-mal emelt kevesebbet a csúcsnál és hatodik lett. Arra már nem is érdemes vállalkozni, hogy boncolgassuk az elmaradás súlyosságát a legjobbaktól. A viszonylag legjobb teljesítményt elért Stefanovics 15 kg-mal maradt el a győztes mögött, a leggyengébbnek számító Rehusszer György pedig 40 kg-mal. Az olimpiai bajnok Baczakó 32,5 kgmal kevesebbet emelt, mint a győztes bolgár Blagoev. A számok a tények erősségével mutatják, hogy a magyar versenyzők jórészének teljesítménye elmaradt még a hazai eredmények mögött is, s még súlyosabb az elmaradás az élmezőnytől. Ha az okokat kell visszanyúlnunk. Mindenekelőtt az utánpótlás-nevelés terén évek óta megmutatkozó gengeségeinket kell felvetnünk. A magyar súlyemelősport nem rendelkezik olyan hatalmas háttérrel, mint a szovjeteké, ahol tucatnyi hasonló, vagy megközelítően hasonló képességű versenyző várakozik a válogatottságra. De nem rendelkezünk olyan, a tudomány segítségével történő, kiválogatási rendszerrel sem, mint amilyennel a bolgárok. S mindezek tekintetében elhagytak bennünket a lengyelek, a csehszlovákok és az NDK-beliek is. Még a VB—EB, EME® gyenge létszámú mezőnyben szinte véletlenül feltörő fiatal tehetségek is nagyon gyakran tűnnek el a kezdeti sikerek után. Hogy milyen okokból, annak tárgyaszóló anyag keretei szűkek, lásához a VB értékeléséről Mert annyi minden játszik közre! Maradjunk inkább csak a jelenlegi helyzetnél. A szűk válogatási lehetőséget még tovább szűkítette néhány felesleges sérülés, s néhány lemondás. Igen, a válogatottságról való lemondás különböző okokra való hivatkozással. A 110 kg-os magyar csúcstartó Szálát súlyos sérülést szenvedett, a 100 kg-os csúcstartó Sólyomvári csuklórádalmakra hivatkozva mondta le a VB-szereplést. A szakvezetésnek azokból kellett válogatnia, akik maradtak. S még ezekből sem minden tekintetben sikerült jól a választás. A 110 kg-ban RétiIstván, a magyar csúcstartó, ha 10 kg-mal kevesebbet csinál legjobbjánál, összetettben negyedik, s ha szakításban eléri legjobbját, dobogóra állhat. Persze, ezek csak feltevések, s a válogatás a szakvezetés dolga. Az azonban bizonyos, hogy a 35 éves Rehusszer György beválogatása semmiképpen sem volt indokolt és szerencsés. Rá még azt sem lehet mondani, hogy menedzselési szándékból került a legjobbak közé. A válogatott gyengébb eredményének azonban egyéb okai is vannak. A szövetség és a szakvezetés az olimpia utáni útkeresésben úgy döntött, hogy a felkészítés munkáját jobban megosztja a szakosztályokkal. Csak egyre nem számított, hogy a szakosztályokban a válogatottakra, a nemzetközi szintű versenyzőkre edzőik nem tudnak elég ráhatást gyakorolni. A megemelt szintű felkészülésből az idősebb versenyzők nem kértek, s miután a ráhatás elmaradt, csökkent az elvégzett munka intenzitása és mennyisége. Vagy nem végezték el a kiszabott edzésmennyiséget, vagy csak ímmel-ámmal, tengve-lengve. Nem véletlen az ifjúsági válogatott jó szereplése az ifi VB-n. Náluk komoly, kemény felkészülés folyt. Az eredményesség érdekében, ők vállalták a többletmunkát, míg az idősebbek már nem. Akkor miért tetjük fel a kérdést. Nos, mert így is ők a legjobbak. S ezzel élnek vissza. Mindent megkapnak, jól élnek, s ezért most már csak annyit akarnak dolgozni, hogy még ott maradjanak az élen. Mármint a magyar súlyemelő sportban. Ahhoz, hogy nemzetközi szinten előbbre lépjenek, többlet erőfeszítés kellene. Abban viszont már nem eléggé érdekeltek. Nekik elég, ha megnyerik a magyar bajnokságot, mert az többet jövedelmez, s nem kell nagyon erőlködniük. Ez a logika vitt el egyeseket a helytelen életmód felé is. Nem vigyáztak magukra, kondíciójukra, a szórakozás, a víkendházépítés fontosabb, mint a felkészülés. Fel kell vetni a szövetség és a szakvezetés felelősségét is. Nem újkeletűek ezek a gondok, de egy-egy véletlen siker mindig háttérbe szorította őket. Sem a szövetség, sem a szakvezetés nem foglalkozott addig megfelelően velük. Most végre eljutottak odáig, hogy tenni akarnak. Reméljük, tesznek is, mert nagy szükség van rá. Nem akarunk dramatizálni, de ha a magyar súlyemelősport helyzetén változtatni akarunk, s ismét felzárkózni a legjobbakhoz, akkor az utolsó órában vagyunk. Vannak tehetségeik s még többen lehetnének. Csak nagyobb következetességre és több figyelemre van szükség mindenki részéről. Ami természetesen szoros összefogást, közös cselekvést igényel. Szabó Béla (Első szám a VB-összetettben, zárójelben a szakításban és a lökésben elért helyezés, végül a szerzett pontok szerepelnek.) Hlavati András (balról), az egyetlen magyar VB-érmes a dobogón (Dussika Emil felvétele) A MAGYAROK HELYEZÉSEI Mészáros Hlavati Baczakó Rekus Mandrák Baranyai Stefanovics Pátrovics (7, 9) = 11 pont (2, 6) = 19 pont (5, 6) = 18 pont (9, 7) = 10 pont (6, 7) = 14 pont (7, 10) = 8 pont (5, 4) = 20 pont (5, 6) = 16 pont (6, 5) = 18 pont (8, 6) = 12 pont NÉPSPORT S KILÓK ÉS KÜLÖNBSÉGEK 52 kg vcs. VB-győztes m. cs. Oláh: Pátrovics szakítás 113 110=—3 110 105=—5 95=—15 lökés 142.5 137.5=—5 135 130=—5 130=—5 összetett 56 kg 247.5 247=0 245 235=—10 Stefanovics: 225=*=—20 Hornyák: szakítás 122.5 117.5=—5 115 112.5=—2.5 115=0 lökés 155 155=0 147.5 145=—2.5 140=—7.5 összetett 75 kg 277.5 272.5=—5 260 257.5=—2.5 Bárány 1: 255=—5 szakítás 160 157.5=—2.5 150.5 145=—5.5 lökés 205.5 202.5——3 185 175=—10 összetett 82.5 kg 360.5 360=—0.5 332.5 320=—12.5 Mandrák: szakítás 177.5 170=—7.5 157.5 155=—2.5 lökés 222.5 223=+0.5 200 187.5=—12.5 összetett 90 kg 400 392=—7.5 357.5 342.5=—15 Baczakó: Rehus: szakítás 133.5 186=+1.5 170 167.5=—2.5 157.5=—12. lökés 224 220=—4 208 205=—3 197.5=—10. összetett 100 kg 400 405=+5 377.5 372.5=—5 Hlavati: 355=—22.5 szakítás 187.5 182.5=—5 177.5 177.5=0 lökés 232 225=—7 210 205=—5 összetett 110 kg 415 407.5=—7.5 387.5 382.5=—5 Mészáros: szakítás 190.5 180=—10.5 173.5 167.5=—6 lökés 240 235=—5 220 212.5=—7.5 összetett 422.5 413=—7.5 392.5 380=—12.5