Népsport, 1981. november (37. évfolyam, 259-283. szám)

1981-11-14 / 269. szám

12 NÉPSPORT Felmentő ítélet Corriere dello Sport MILANO A törvényszék ítéletét nagy várakozás előzte meg az 1978-as monzai Forma— 1-es világbajnoki futamon történt halálos kimenetelű szerencsétlenség ügyében. A vádlottak padjára a 27 éves olasz Riccardo Patrese Forma—1-es pilóta és a 61 éves Gianni Restelli indító került. A svéd Ronnie Peterson halálos balesetében való vétkességgel vádolták őket. A törvényszék végül felmentő ítéletet hozott, s így Patrese a közeljövőben nyugodtan aláírhatja a Brabham céghez szóló szerződését. Ezzel Nelson Piquet idei világbajnok társaságában versenyez majd a Brabham színeiben. A Forma—1-es versenyeken nem újdonság, hogy pert indítanak egyes szerencsétlenségek után. A Forma—1- es versenyzők pedig a szerződés aláírásával jóformán a lelküket is eladják, mert a szerződésben mindig szerepel ez a záradék: „X. X. kötelezi magát arra, hogy még esetleges halálos szerencsétlenség esetén sem támaszt a cég ellen semmiféle kártérítési vagy vádemelési igényt.” A verseny közben történt szerencsétlenség hátterét az államügyészség mindig kivizsgálja, Olaszországban azonban ezzel a vizsgálattal nem elégednek meg, hanem egyben bírósági tárgyalást is kezdeményeznek. A szóban forgó monzai versenyen történt halálos szerencsétlenség előzményeinek a kivizsgálásakor megállapították, hogy Restelli, az indítólámpa kezelője vétkes mulasztást követett el. Túl gyorsan, akkor kapcsolt át a zöldre, amikor a középső és utolsó sorok még mozgásban voltak. A 9. sorból indult Patrese elkapta a repülő rajtot! A lassított felvételek alapján azonban nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy mi is történt a szerencsétlenség előtt 200 méterrel. Ekkor ugyanis a gépkocsik már óránkénti 200 kmes sebességgel száguldtak. Jody Scheckter kénytelen volt balról lassan a jobb palánk felé kormányozni autóját. Patrese viszont nagy sebességgel balfelé kormányzott. De ott Reutemann, Peterson és Hunt már hármas sorban robogott. Niki Lauda, aki a szerencsétlenséget viszszapillantó tükréből nézte végig, így nyilatkozott: — Patrese csak valami csodában reménykedhetett, abban, hogy a három versenyző talán felszáll a levegőbe ... A futam után a Grand Prix-versenyzők egyesületének biztonsági bizottsága egyhangú, 5-0-ás szavazataránnyal mondta ki Patrese vétkességét. A döntés alapján az olasz autóst kizárták a következő versenyekből. Patrese akkor ügyvédhez fordult és kétségbe vonta a bizottság ítéletét. — A szakmabeli bizottság belső ítéletének nincs jelentősége. A külvilág azonban ennek alapján úgy ítéli meg, hogy én öltem meg Petersont. Márpedig ez ellen a leghatározottabban tiltakozom — mondta Patrese. A milánói törvényszék előtt a drámai fordulatok váltogatták egymást. Kezdetben Patrese ügye jól, Restellié roszszul állt. Néhány óra múlva azonban az ügyész elejtette a Restelli ellen emelt vádat, de nyolchavi börtönbüntetés kiszabását kérte Patresére. A bíróság egész napos tárgyalás után ítélethozatalra vonult vissza és újabb négyórás tanácskozás nyomán éjféltájban hirdette ki felmentő ítéletét. Patrese a bíróság előtt ügyesen védekezett: — Jól sikerült rajtom után néhány kocsit a jobb oldalon megelőztem. Nem azért tértem át a jobb oldalról a balra, mert a palánk elvágta továbbhaladásom útját, hanem egyszerűen azért, mert már befejeztem az előzést. Amikor visszatértem a pályára, már Hunt és Peterson előtt haladtam. Ez ténykérdés. Patrese eddig ismeretlen filmfelvételt mutatott be a bíróságnak, ami teljes egészében igazolta védekezését ... (A Patrese és Restelli ellen emelt vádat elejtették. A Forma–1-es versenyzőt és az indítót felmentették. Más kérdés, hogy az elmarasztaló ítélet sem adhatta volna vissza a rokonszenves Peterson életét. Az azonban mindenképpen erősen megkérdőjelezi a tárgyilagos felelősségre vonást, hogy az 1978 őszén történt halálos baleset ügyével csak 1981 novemberében foglalkozott az olasz igazságszolgáltatás!) Érdekes jubileum ZÜRICH Hatvan éve hangzott el a rádióban az első sportriport. Jack Dempsey és Georges Carpentier, a két kiváló ökölvívó 1921. július 2-án vívta egymással az „évszázad mérkőzését”. Az emberek millióit érdekelte a hivatásos nehézsúlyú világbajnokság döntője, de New Yersey-ben csak 100 000 néző fért be a stadionba. Az RCA — Radio Corporation of America — vezetőinek ekkor eredeti ötlete támadt. Hobokenben ideiglenes rádióadót építettek, majd két pergő beszédű riportert szerződtettek, akik felváltva számoltak be a mérkőzés lefolyásáról. Dempsey a negyedik menetben kiütéssel győz Népsport Az Országos Testnevelési és Sporthivatal lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Szabó Béla. Főszerkesztő-helyettesek: dr. Ardai Aladár és Szekeres István. Szerkesztőség: Budapest Vill., Somogyi Béla u. 6. 1981. Telefon: 130-460. Telex: 22-5245. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Petrus György igazgató. Kiadóhivatal: Budapest VI., Révay utca 16. 1374. Telefon: 116-660. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 47 forint, negyedévre 141 forint, egy évre 564 forint. Megjelenik naponta, kedd kivételével. Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. * * * * * Index, 25 004. ISSN 0133-1809. XXXVI. 263. ♦ 1981. november 14. Pillantás a világsajtóna jött, de az igazi győztes ebben az esetben mégis a rádió volt. Ez az első rádióban elhangzó sportriport ugyanis mindent elsöprő sikert aratott. A következő napokban valamennyi akkor kapható rádiókészüléket elkapkodtak az Egyesült Államokban. Az addig gyerekcipőben járó rádió néhány nap leforgása alatt tömegekhez szóló, országos jelentőségű hírközlő intézmény lett. A két sportriporter közül az egyik, David Samoff, a később hatalmas vállalkozássá terebélyesedő RCA rádiótársaság elnökévé lépett elő. A televízió elterjedésével azt jósolták, hogy a rádió sportadásainak népszerűsége fokozatosan csökkenni fog. Akiknek azonban halálhírét költik, azok általában sokáig élnek — a népi szólásmondás igazsága szerint. A rádió sportközvetítései a televízió rohamos elterjedése ellenére megőrizték előkelőhelyüket, népszerűségük csaknem változatlan. A legújabb közvélemény kutatási adatok szerint a svájci rádió német nyelvű adásaiban még emelkedett is a sportközvetítések népszerűsége. Míg 1978/79- ben a hallgatók a 8. helyre rangsorolták a sportközvetítéseket, addig 1980 81-ben már a 4. helyre léptek előre. Hallgatottság szempontjából csak a hírszolgálat, a svájci népzene és a szórakoztató zene került a sportközvetítések elé, jó például Coe. — Ez a teljesítmény nemzetközi mércével mérve igen csekély, ha figyelembe vesszük, hogy az 1960-ban megfogalmazott elv szerint a sokat edző, sok mérföldet teljesítő futókból lesznek a bajnokok. Arthur Lydiard, a kiváló új-zélandi edző járt ebben az élen. Peter Snell és mások mestereként a heti 100 mérföldes normát vezette be. Sokan még ezt az adagot is túlteljesítették, aminek sok izom- és ízületi sérülés lett a következménye. Peter Coe, az apám győzött meg mindenkit arról, hogy a mennyiség nem helyettesítheti a minőséget.” Példaként azt az esetet említik, amikor egy 10 mérföldes futás alkalmával Coe az edzés első szakaszában hatperces mérföldeket futott, míg az utolsó három mérföldet egyenként öt perc alatt tette meg. Mielőtt a bajnokjelöltek lemondanának a lelkiismeretes felkészülésről, a hosszú futásokról, érdemes megjegyezni, hogy Coenaeyon könynyed stílusban fut. Tizenhárom éves korában kezdte a rendszeres edzéseket, ifjúsági korában 1000,1500 és 3000 méteren futott és sok mezei versenyen is részt vett. Fizikailag kiváló megalapozottsággal rendelkezett, csak tehetségének csiszolása maradt hátra. A sérülésekre vonatkozó megállapításokkal nem értek egyet. A minőségi edzéseknek legalább annyi, ha nem több az áldozatuk, mint a mennyiségieknek. Az edzésekért nem rajongó Ralph Doubell legalább annyit kínlódott különféle sérülésekkel, mint Derek Clayton, a kemény munka híve. A sérülések megelőzése az óvatosság és a szerencse keveréke, minél óvatosabb valaki, annál többet „köszönhet” a szerencsének. Ki a jobb, Coe vagy Ovett? Véleményem szerint Coe, de ez a helyzet egyik napról a másikra változhat. Coenak Moszkvában mind a két távot meg kellett volna nyernie. 800 méteren azonban nagyon leszakadt. 1500-on viszont, noha Ovett a legjobb iramban futott, s ráadásul csúcsformában volt, Coe mégis elhúzott tőle. A fentebb említett könyvből vett következő idézet nagyon megnyerte tetszésemet: „Abból semmit nem lehet tanulni, ha az ember mindig hátul kullog. Apámmal együtt mindig is hittünk abban, hogy az ember csak magára számíthat. Csak ily módon ismerhetjük meg magunkat és másokat is ” Bárcsak egyre több fiatal megfogadná tanácsát. Egyetértek Coe véleményével az olimpiai játékokkal és a világrekordokkal kapcsolatban. Mindkettő egyaránt fontos, de csakúgy mint neki, nekem is sokszor feltették már a kérdést: „Elcserélné-e világcsúcsait egy olimpiai aranyra?” Véleményünk megegyezik abban, hogy az olimpia jelenti a versenyszerű futás legnagyobb próbáját, de a szerencse olykor igen nagy szerepet játszik benne. S lényegében ez az, ami erősen megkülönbözteti a világcsúcsjavítástól, amely a csúcsforma legjobb teljesítménye, méghozzá más mindenkivel szemben a világon, akik szintén igyekeznek csúcsformájuk lehető legjobb eredményét elérni, saját beosztásuk szeriint. Végre sikerült... BERLIN David Ambarcumjan, a Szovjetunió kitűnő, 25 éves toronyugrója az 1972-es müncheni olimpia óta szinte minden nagy nemzetközi toronyugróversenyen elindult. Az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmet nyert és az 1981-es spliti Európabajnokságon még ezt az eredményét is felülmúlta: Európa-bajnok lett. Vele beszélgetett a lap munkatársa. — Volt-e valami különös jelentősége ennek a sikernek? — Mindenekelőtt az a tény, hogy reményeim végre valóra váltak, őszintén bevallom, a múltban sokat szenvedtem amiatt,hogy engem éveken keresztül nagy tehetségként tartottak számon - különben én is meg voltam erről győződve —, mégis a nagy versenyeken általában nem sikerült beironyítanom, hogy mire vagyok képes. — Mi a véleménye az új szabályozásról, amelynek értelmében a selejtező pontszámait a versenyzők nem viszik magukkal a döntőbe, hanem gyakorlatilag a selejtezők eredménye, csak az indulás sorrendjét határozza meg? — Nem tartozom azok közé, akik azt állítják, hogy ezek után egészen el lehetne hagyni a selejtezőket. A selejtezők eredménye — vagyis az indulás sorrendje - a spliti Európa-bajnokságon nagyon közel járt a végeredményhez. Én a selejtezőt a döntő előtti lélektani felkészülés fontos mozzanatának tekintem. — A spliti Európa-bajnokságon elért sikere befolyásolja sportpályafutását? — Miért? Még az 1988-as olimpiai játékok idején is csak 32 éves leszek, és mint a nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, ez nagyon jó kor az én sportágamban. Egyelőre tehát ennyire tekintek előre. — Nem gondolt arra, hogy áttér a műugrásra? — Én a pontos szakosodás híve vagyok. Különben is az én koromban már nem tanácsos az ilyen változtatás. — Milyen jelentős versenyei lesznek a közeljövőben? — Mindenekelőtt az Európa Kupa versenyei. Azután következik a Szovjetunió— NDK országok közötti viadal. Ez számunkra annál fontosabb, mert Spitben is az NDK úszói voltak legerősebb ellenfeleink. Természetesen szeretném, ha mindkét nagy versenyen tagja lehetnék a Szovjetunió válogatott csapatának. Ki a jobb? Athletics Weekly LONDON (Az angol fővárosban megjelenő atlétikai szaklap érdekes cikket közölt, amelynek értékét a szerző személye nagymértékben emeli. A cikket ugyanis Ron Clarke, az ausztrálok egykori többszörös világcsúcstartó hoszszútávfutója írta . .) Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Sebastian Coe és Steve Ovett az utóbbi években egy fejjel kimagaslott vetélytársai közül. Felkészülésük jó összehasonlítási alapul is szolgál. Aligha akadt még a sport történetében két ennyire egyforma képességű, egy nemzetbeli futó. Az egyik általában győzelmeskedik a másik felett. Az amerikai Glenn Cunningham például előnybenvolt a harmincas években, miközben Luigi Beccali, Jack Lovelock és később Archie San Romani évente legalább kétszer „előadta” az évszázad legjobb egymérföldes futását. A hatvanas években Jim Ryan rendszerint győzött Jim Beatty és Jim Grelle előtt, mint ahogy az ausztrál Herb Elliott is többnyire nyert Lincoln ellen egy évtizeddel korábban. A Coel Ovett vetélkedéshez talán az Arne Andersson és Guntler Hägg közötti párharc áll a legközelebb. A két svéd ennek során a mérföldes csúcsot mintegy 5 másodperccel javította meg a negyvenes években. Míg azonban Hogg általában iramot diktált, elől szeretett futni, addig Andersson a gyors hajrá híve volt. Coe és Ovett ezzel szemben mindig a megfelelő taktikát alkalmazza, bár az alapvetően gyorsabb Coe többször vállalkozik vezetésre a versenyeken. Sebastian Coe nemrég könyvet jelentetett meg Running Free (A futás szabadsága) címmel. Olvasása kellemes élményt nyújt azoknak, akik hozzám hasonlóan sok-sok mérföldet hagytak maguk mögött edzéseik alkalmával. „Három világcsúcsom megjavítása előtt 1979-ben a loughborough-i edzőtáborozás alatt nem futottam többet heti 50 mérföldnél — ír A nulláról kezdték MOSZKVA (Rolando Serda mérnök, Nicaragua sportjának egyik vezetője, a Nemzeti Sportintézet igazgatója, az olimpiai bizottság tagja, hazája sportjának fejlődéséről nyilatkozott.) Hazánk felszabadulása után könnyebb volt a hiányosságokat, mint a meglévő értékeket összeszámolni. Nem volt gazdaságunk, mert a Somoza-diktatúra és az amerikai tőke tönkretette hazánkat. Az országban éhség, nyomor, munkanélküliség uralkodott. Sportról beszélni sem lehetett. A felszabadulás óta számos égető problémát oldottunk meg, így ma már jelentős helyet foglal el a nép testnevelése. A nemzeti újjászületés kormánya és a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front véleménye szerint a sport a nép jövőjét, egészségét szolgálja. A forradalom elfogadta és jóváhagyta a sportmozgalom fejlesztésének tervét. A fejlesztést úgyszólván a nulláról kezdtük. A szakembereket, sőt, a sporthoz egyáltalán valamicskét értő embereket gyorsan össze lehetett számolni. Jómagam az atlétikai szövetség elnöke lettem. Mindenekelőtt jó néhány egyszerűbb pálya építésében kellett közreműködni, hiszen a forradalom 1979 júliusi győzelmekor nem maradt épen egyetlen sportlétesítmény sem. A szerény lehetőségek megteremtése után megalakítottuk az első szakosztályokat, végül létrehoztuk a Nemzeti Sportintézetet. Ezt követve nemzetközi kapcsolatokat szerveztünk. Sportolók és edzők érkeztek Kubából, segítséget kaptunk a szocialista országoktól, majd Mexikótól, Venezuelától.. . A népi forradalom első évfordulóját a moszkvai olimpia megnyitójának napján ünnepeltük. A Luzsnyiki Stadion zsúfolásig megtelt lelátóin az emberek felállva köszöntöttek fiatal köztársaságunk küldötteit. Csodálatos élményként egyik vezetője lehettem a küldöttségnek, akkor jártam életemben először a Szovjetunióban. Az élmény felejthetetlen marad. Nem tudnám megmondani, mi kápráztatott el jobban: az olimpia ünnepének óriási mérete, a szovjet nép szívélyes vendégfogadása, vagy az olimpián indult versenyzők tudásának magas színvonala. De maga az a felismerés is örök élmény, hogy mindez csak egy szocialista országban lehetséges, ahol a sport valóban mindenki számára elérhető. Nicaragua sportmozgalma előtt számos nehézség, feladat áll, sok mindent meg kell még oldanunk. Nemrégiben nyílt meg az első edzőiskolánk. A hagyományosan népszerű ökölvívás és baseball mellett a fiatalok mind több sportág iránt érdeklődnek. A labdarúgás, a kosárlabda, a röplabda, az atlétika, a kerékpározás, a tenisz, az asztalitenisz és az úszás egyre népszerűbb. Az igények kielégítésére felszerelésekre, létesítményekre és elsősorban tapasztalt szakemberekre, edzőkre lenne szükség. Biztosra veszem, hogy a szabad Nicaragua nem marad baráti segítségnyújtás nélkül. c noPT