Népsport, 1981. november (37. évfolyam, 259-283. szám)
1981-11-22 / 276. szám
XXXVII. 276. ♦ 1981. november 22 Sport és diploma Bizonyára sokakat elgondolkoztatott a Belépés nemcsak tornacipőben című rádióműsor legutóbbi adása. Pontosabban, annak egy része. Polgár Zsuzsának, az MTK-vM tehetsége 12 éves sakkozójának az édesapja nem titkolt felháborodással jegyezte meg" magántanuló leányának nem engedélyezik, hogy a dolgozók általános iskolájának anyagából vizsgázzon. Pedig — véleménye szerint — ennyi kedvezményt igazán tehetnének az illetékesek, hogy Zsuzsa még több időt fordíthasson a sakkra. Meghökkentő szavak egy szülő szájából, főleg akkor, ha ő maga is pedagógus. A fennálló rendelkezések értelmében hazánkban az általános iskola mindenki számára kötelező. S ha már itt is gondot okoz egy fiatal versenyzőnek a tanulás és a sportolás összeegyeztetése, akkor önkéntelenül is felvetődik a kérdés, vajon az egyetem elvégzése erőn felüli kívánalom egy sportolótól? Kettős feladat Már közhelynek számít az a megállapítás, miszerint a sportpályafutás csupán csak része az életnek, ezért senki sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az aktív versenyzés idején ne gondoljon a jövőre. Ma már az egyetemi, főiskolai továbbtanulás mindenkinek elérhető és a többszörös túljelentkezések mutatják, hogy a fiatalok élnek is ezzel a lehetőséggel. Ám míg a többség számára a felsőfokú intéztetekben eltöltött évek csak a tanulást jelentik addig a sportolóknak, elsősorban az élversenyzőknek a sportpályákon is helyt kell állniok. Hogy ez mennyire nem künytyű, bizonyítja: hányan nem tudtak megbirkózni a kettős feladattal. De, hogy lehet, arra is példák egész sora van. — A legfontosabb annak a döntése, hogy mikor megy a tanulás a sportolás kárára és fordítva — jegyezte meg dr. Páncsics Miklós, a sokszoros válogatott labdarúgó, jogász. — A vizsgaidőszakban a tanulásra kell figyelni, ám a bajnokság hajrájában, a válogatott mérkőzések előtt az edzés kerül előtérbe. Mindez persze csak az egyesületek segítségével valósítható meg. Az egyesületek támogatása ez az, ami nélkül a tanulás és a sportolás összegyeztethetetlennek bizonyulna az élversenyzők számára. Kell a segítség! A klub szerepe már a legelső lépésben, a továbbtanulás eldöntésében is meghatározó. Azok a fiatalok, akik hosszú éveken át nap mint nap órákat töltenek el edzőjükkel, második családjuknak érzik a szakosztályt. Így az ott hallott kapott tanács ugyancsak befolyásolja döntésüket. A másodszori segítség a felvételi vizsgához kapcsolódik. Gyakorta emlegetik, hogy a nevesebb versenyzők csak sporteredményeiknek köszönhetik felvételüket, sőt, a diplomájukat is. Ezek erősen túlzó megállapítások, mögöttük azonban annyi igazság van, hogy a szakvezetők minden bizonnyal szólnak néhány jó szót tanítványaik érdekében, s ez természetes is. De olyan még nem fordult elő, hogy akár felvételi vizsga nélkül, vagy tíz pont alatti teljesítménynyel bárki bekerülhetett volna az egyetemre. — Ha nem sportoltam volna, valószínűleg ma nem lenne két diplomám — mondta dr. Hutter István, a Vasas Izzó vízilabdázója, jogász. — A középiskolában sem tartoztam a legjobb tanulók közé, így csak ezért próbálkoztam meg a felvételivel a tanárképzőbe, mert e csapat vezetői megígérték, hogy segítenek. Az első két év nagyon nehéz volt, de a betyárbecsület azt diktálta, hogy a tanulásban is megmutassam, nem érdemtelenül kerültem oda. S erre a legékesebb bizonyíték, hogy Szegeden a jogot is elvégeztem. A sportegyesület rugalmas hozzáállására igazából a tanulás megkezdése után van szükség. Érthetően minden edző arra törekszik azonban, hogy versenyzőjéből játékosából a lehető legtöbbet hozza ki. Ezért megköveteli tőle, hogy minden edzésen, edzőtáborban ott legyen, teljes intenzitással készüljön. De ott van az egyetem is, ahol ezt az intenzitást ugyancsak elvárják ... — Higgyék el, én vagyok a legnagyobb dilemmában — kesergett Koch Róbert, az FTC labdarúgója, másodéves állatorvostan-hallgató. — Novák Dezső annyiszor mondta, hogy rendszeres edzéssel kezdőember lehetnék, így már magam is kíváncsi vagyok, valójában mire is lennék képes a pályán. Ezért valószínű, hogy a következő évben halasztok és minden erőmet, időmet a sportolásra fordítom. De ott motoszkál a kérdés, mi lesz, ha megsérülök? Se tanulás, se sportolás? ... Hat év helyett nyolc Apropó, halasztás. Szinte törvényszerű, hogy az élversenyzők nagy része enélkül nem ússza meg az egyetemet, a főiskolát. VB, EB, olimpia előtt bizony egy-egy év kimarad. Dr. Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő az orvosi egyetemet hat év helyett nyolc alatt végezte el, a két év két ötkarikás játékot jelentett. Minden bizonnyal ez adta számára a következő ötletet: — Ahogy a dolgozó versenyző munkaidő-kedvezményt kap, úgy talán lehetne valamit tenni azokért is, akik tanulnak. Arra gondolok, hogy a nemzetközi szintet elért sportolók számára lehetővé kellene tenni, hogy másoktól eltérően több év alatt végezhessék el a felsőfokú iskolát. Ezzel oldható lenne a tanulás és a sportolás közötti ellentmondás. Az elgondolás valóban nagyszerű és minden bizonynyal nagy segítséget jelentene, csak kérdés, hogy az oktatásügy mennyire tartja megvalósíthatónak, hiszen ebben az esetben külön tantervet és önálló tanulócsoportot kellene létrehozni. Viszont érdemes elgondolkozni rajta . .. Kompromisszum De egyetem és egyetem, valamint sportág és sportág között is különbség van. Mert amíg az orvosin a gyakorlatokon való részvétel a sava-borsa mindennek, addig például a jogra könnyen fel lehet készülni könyvekből is. Megint más annak, aki egyéni sportágat űz, mint a csapatjátékosnak, akinek az edzéssel a többiekhez kell igazodnia. És ugyancsak más, ha valaki egyetemi egyesületben sportol. — A mi csapatunkban szinte mindenki tanul — mondta Lerner Zsuzsa, a BEAC kosárlabdázója, az ELTE hallgatója —, ezért messzemenően figyelembe veszik az érdekünket. Enélkül nagyon nehezen tudnánk mindkét helyen jó teljesítményt nyújtani. De személyisége válogatja, hogy ki mennyit bír. Én elsősorban jó pszichológus szeretnék lenni, s ha emellett NB 1-es játékos is lehetek, az már ráadás. Egyelőre ez a kettő megfér együtt, de a válogatottságról le kellett mondanom. Tanulás és sport. Magas szinten a kettőt csak kompromisszumok árán lehet öszszeegyeztetni. S ez elsősorban a sportegyesületektől, a szakosztályoktól kíván több megértést, támogatást. Mert azok, akik együtt végzik ezt a kettőt, megérdemlik a segítő kezet. Voltak, vannak és lesznek is olyanok, akik vagy csak a sportot, vagy csak a tanulást választják. De példaként ne ők szolgáljanak, hiszen a magyar sport aranykönyvében szép számmal találhatók orvosok, jogászok,tanárok, mérnökök egyszóval a diplomások. Ők bizonyítják, hogy lehet együtt a kettőt, ha vállalják a nehézségeket. Beke Csilla SzomszédolásTarjam hovaro Vas megye és a vele szomszédos országik sportolódnak kapcsolata több éves múltra ekkor vissza. Az ausztriai Stájerországba, Burgenlandba is a jugoszláviai Szlovéniába évente járnak vasi sporolók, s természetesen onnan jönnek viszontlátogatásra. A versenysport után most újabb területen, az iskolai estnevelésben és sportban avánnak együttműködni azomszédok, ezért is tanácskoztak az érintettek Mariborban. — A három terület képvielői sok mindent megvitattak a jövő nemzedéke, azgészségesebb életmód alakíásának tekintetében — mondta Tóth István, a Vas megyei Diáksport Tanács titkára. — Szóba került az ötlapos tanítási hét, a gyógyestnevelés, a tanárképzés ésermészetesen az iskolai testevelés és sport helyzete. — Milyen tapasztalatokat szereztek? — Szlovéniában új tanteret vezettek be, az általános iskoláról szóló új törény részeként. Sok a haonlóság a mienkkel, miszeint a tanulók önmagukhoz mért fejlődését értékeljük. Erre szolgálnak a teljesítményfüzetek, a tesztpróbák. Szlovéniában a teszttanokat támítógépes rendszerrel érékelik, ezért pontos és gyors tájékozódás. Különbség az, hogy az ő tesztlapjuk tbbféle képességet, készségt, ügyességet mér, éppen zárt reálisabb képet nyújt tanulóról a testnevelőnek. A jugoszláviai testnevelőtanításban a mindennapos esti aktivitás dominál. Ezt szolgálják a sportnapok, a szakcsoportok, a szakkörök, az óraközi testnevelés, a jelvényszerző akciók, a sí- és az úszótanfolyamok. A jelvényszerző a természetes mozgásra épül, figyelembe veszi az életkori sajátosságot. Az öt-hétéveseknek például úszás, görkorcsolya, sízés, kerékpározás, kirándulás, labdajáték szerepel a követelménylistán. — És Ausztriában? — Az osztrák iskolákban a természeti lehetőségek felhasználása dominál. Három testnevelési forma emelhető ki. Az iskolai sítanfolyamok, a vándornapok, túrák rendszere és az úgynevezett sporthét. Az egyhetes sítanfolyamon kötelező a részvétel. Évente kétszázharmincezer tanulót tanít húszezer tanár. Ezért nyugodtan nevezhetjük Ausztriát a világ legnagyobb síiskolájának. A tanterv kötelező jelleggel három túranapot ír elő. Ezeken csak gyalogosan, szabad kirándulni, a táv tizenöt— húsz kilométer. — Hogyan hasznosítják a tapasztalatokat? — A maribori tanácskozás az első lépés volt, ismerkedés a szomszédokkal. Újabb cserelátogatásokat szervezünk, most már szakfelügyelők, testnevelő tanárok bevonásával. A legközelebbi tanácskozásra Vas megyében kerül sor. De már addig is a rendelkezésre álló tapasztalatokból, a tanterv által engedélyezett önálló részhez sok jó módszert hasznosíthatunk Jugoszláviából, Ausztriából. Ha a téli úttörő-olimpián nemcsak a megyék közötti pontversenyt vezetnék, hanem keresnék a legeredményesebb iskolát is, akkor ebben a küzdelemben a salgótarjáni Petőfi Sándor Általános Iskola szerezné meg az elsőséget. A legutóbbi ötkarikás játékokon 19 tanulójuk állt rajthoz, s tíz arany-, kilenc ezüst- és négy bronzérem jelezte eredményes szereplésüket. A tavalyi sikercsapatból a legbiztosabb éremszerzők „kiöregedtek”: a Bereczkci ikerpár, Galbács Judit, Brezniczky János és Bartus József is befejezte az általánost. — Távozásuk nagy veszteség, de természetes folyamat — mondta az iskola igazgatója, Czene Gyula. — Hiányozni fognak, de mások lépnek a helyükbe: Vincze Kati, Mohai Szabolcs és Krisztina, Ipacs Laci és Solymosi Ági. A Salgótarján környéki hegyeket még most is csak vékony hótakaró fedd, de a petőfisek már szeptemberben megkezdték a felkészülést. A gyerekek az STC-ben edzenek, a sífutók kér okos sível heti három-nagy edzésen vesznek részt, a lesiklók pedig már „megkóstolták” a műhavat. — Mi, testnevelők is különös gonddal figyeljük az olimpikonok munkáját — tette hozzá Rákóczy István. — Állandó kapcsolatban vagyunk az egyesülettel és a szülőkkel. Emellett december végén szeretnénk harminc gyereket edzőtáborba vinni. De nemcsak a most indulóidat, hanem a jövő versenyzőit is. A XVII. téli úttörő-olimpia "országos döntőjéig még van két hónap, már a tarjániak bizakodva várják a megnyitót. — Ott leszünk az elsőségért folyó harcban! — mondják. NÉPSPORT 7 Ki legyen a gazda? Az idősebbek emlékezhetnek rá: néhány évtizeddel ezelőtt az iskolák közötti sporttalálkozóknak óriási rangjuk volt, s nagy népszerűségnek örvendtek, mind a diákok, mind pedig a pedagógusok körében. A mérkőzésekre, a versenyekre a két intézmény szinte teljes létszámmal kivonult. Pedig ezek a találkozók nem szűkültek le — mint napjainkban — egy-egy sportnapra, évfordulóhoz, nemzeti vagy nemzetközi ünnephez kötődő rendezvényre —, hanem rendszeresek voltak, oda-vissza alapon ismétlődtek. Az iskola vezetői akkor valahogy fontosabbnak tartották az ilyen fajta kapcsolattartást. Úgy gondoljuk, nekik volt igazuk Ezek a találkozók ugyanis nemcsak erkölcsi, nevelési célokat szolgáltak, s adtak lehetőséget a többszöri versengésre, hanem lehetővé tették a felmérést. Annak megállapítását, hogy a másik iskolához képest hol is tartanak a diákok testnevelésében és sportjában. A tantervi követelmények fokozódásával a találkozók csökkentek, sok helyen megszűntek, illetve hivatalos, szervezeti keretek közé szorultak. Általános iskolai vonatkozásban például — tisztelet a kivételnek — az úttörő-olimpia körzeti versenyeire, a középfokú iskolák esetében pedig a kupa, a bajnokság küzdelmeire. Ezek jellegükből adódóan kötöttek. Legnagyobb hibájuk, hogy az iskolából csupán néhány tanulónak biztosítanak újabb versenyzési alkalmat. Ráadásul amelyik iskola valamilyen oknál fogva nincs érdekelve, vagy kiesik az első fordulóban, annak diákjai legfeljebb a következő tanévben léphetnek ki az iskola falai közül sportversenyre. Nyilvánvaló, hogy ennél ma, de még inkább holnap — az ötnapos tanítási hét bevezetésével — sokkal többre van szükség. A testnevelés óraszám, a tömegsportdélután, a szakosztályi foglalkozás nem elégítheti ki a mozgásigényt, a szabad szombatokra testedzési, versenyzési alkalmakat kell biztosítani. És egyes kerületekben, városokban voltak persze its mostanság is követésre méltó kezdeményezések. ilyen , volt például a Gyere velünk, csináld velünk mozgalom, amelynek keretében a gyerekek együtt sportolhattak, versenyezhettek szüleikkel. A XIII. kerületben kísérletként ügyességi, tréfás számokban szerveztek vetélkedőt a kerületi általános iskolák alsótagozatosainak. Szabad szombat délelőttjén zajlott le az esemény, s mégis csak az az iskola nem küldte el csapatát, amelyik erre a napra szervezett társadalmi munkát. Az érdeklődést, az igényt mutatta az is, hogy a Népsport által kezdeményezett Tíz évesek tíz próbája akció sikert aratott, s követőkre talált. A példák tehát azt mutatják, hogy az iskolák közötti vetélkedés, a gyakori sporttalálkozás iránt lenne érdeklődés. A gond azonban rendszerint az: ki kezdeményezze, ki legyen a gazda? Tudomásunk szerint nincs rendelet, szabály, amelyik előírná, hogy a szervezett versenyeken, bajnokságokon kívül ki legyen a szervező, az irányító. Ezért aztán van, ahol az iskolák, a testnevelők a kezdeményezők, másutt az úttörőszövetség együtt a sportfelügyelőséggel. Előfordult már az is, hogy a területi nagyobb sportegyesület hívta meg az iskolákat egy spartakiád, egy sportnap alkalmából. A legtöbb helyen azonban nem törődik vele senki, ami még nagyobb baj, hiányzik az ötlet. Néhány esztendővel ezelőtt nagyszerű kezdeményezés született Szombathelyen. A KISZ megyei bizottsága nagypályás labdarúgó-bajnokságot hirdetett meg a városi középfokú tanintézeteknek. Akkor ez önmagában is egyedi esetnek számított, mert nem volt országos középfokú tanintézeti nagypályás labdarúgó-bajnokság. Ám a kuriózumot mégis az adta, hogy a szervezők felkérték a Haladás VSE NB I-es labdarúgóit a házibajnokság lebonyolítására, az iskola válogatott csapatának összeállítására, felkészítésére, sőt az iskolák közötti mérkőzések levezetésére is. Hogy ezeknek az iskolák közötti találkozóknak milyen sikerük volt, úgy gondoljuk, nem kell külön leírni. Ahhoz tehát, hogy felújítsuk, gyakorivá tegyük az iskolák közötti hét végi versenyeket, találkozókat, ötletre, kezdeményezésre és összefogásra van szükség. Arra, hogy ezt a tevékenységet is összehangolják, s a különböző szervezeti keretek között zajló bajnokságtól, versenyektől függetlenül rendszeresen megrendezzék. Legyen a kerületben, a járásban, a városban a kezdeményező a KISZ, az úttörőszövetség, a megvalósításban vegyen részt a sportfelügyelőség. A találkozók lebonyolításához nyújtson segítséget a sportegyesület létesítmény biztosításával, szakemberek közreműködésével. A kör tovább is bővíthető . Népsportban már javasoltuk: az iskolai sportos élet segítésére meg lehetne alakítani az iskolai sportbizottságot. Tagjai közé fel lehetne kérni olyan szülőket, akik sportolnak, vagy régebben aktív versenyzők, játékosok voltak, esetleg a sportmozgalomban dolgoznak. Az így összeállt ISB nagy segítségére lehetne a testnevelőknek az iskolai versenyek, bajnokságok, sportdélutánok, kirándulások, túrák előkészítésében, megrendezésében, de hozzájárulhatna az iskolák közötti sporttalálkozók rendszeressé tételéhez is.