Népsport, 1981. november (37. évfolyam, 259-283. szám)

1981-11-14 / 269. szám

XXXVII. 269. ♦ 1981. november 14 S­egítség igénylők nélkül A nyelvészek a meg­mondhatói, hogy az évek során hány szó kerül ki a mindennapok használa­tából, s ugyanakkor hány másik válik szerves ré­szévé a köznyelvnek. Nem mentes e jelenség alól a sport nyelvezete sem, hi­szen a rekreáció, a sza­badidőközpont, az erdei tornapálya elnevezés még nagyon rövid életű. Most ismét örömmel üd­vözölhetünk egy „újszü­löttet”, annál is inkább, mert a név figyelemre méltó kezdeményezést ta­kar. Sporttanácsadói iroda ... A „keresztszülők” a Bp. Spartacus KISZ-szerveze­­tének tagjai voltak. A megvalósítás ötlete is tő­lük származik. Mégpedig az, hogy a VIII. kerület KISZ-fiataljainak sport­szakmai kérdésekben se­gítséget adjanak például miként kell jegyzőköny­vet vezetni, elkészíteni a versenykiírást, melyek az egyes sportágak játéksza­bályai, a sportpályák mé­retei. Mindezek mellett a piros-fehér klub legne­vesebb versenyzői él­ménybeszámolókat, be­mutatókat tartanak a jó­zsefvárosi diákoknak, if­jú munkásoknak. Az iroda közel öt éve működik. Lakos­­ Imre KISZ-titkár azonban nem elégedett a forgalommal. Pedig sok iskola, munka­hely KISZ-eseinek gond­ját tudnák megoldani. Ha­­ ezek az intézmé­nyek igényelnék a segít­séget !... (beke) VB ELŐTT K­ét „mester” a Bp. Honvédból Torna MARTI Haja újra egye­nimui­­nes, ismét a ré­gi, ő maga olyan, mint mindig, s most újra ké­szül. Méghozzá nagyon­­ Egervári Márta, a magyar női tornasport legtapasztal­tabb és legeredményesebb versenyzője — utolsó fellé­pésére készül. Sokan már-már lemondtak róla, nevét nem olvasták ép­penséggel sűrűn az utóbbi időkben válogatott viadalokon is ritkán indult, a mesterfo­kú bajnokság előtt utoljára jószerivel a nyár eleji or­szágos bajnokságon hallatott magáról. Akkor bajnoknő lett, s most is. Ez hát azt jelenti, hogy Egervári Márta lassan eléri igazi versenyfor­máját, s minden valószínűség szerint a moszkvai világbaj­nokságon ismét jól fog tor­nászni — Mondja, Márti, valóban búcsúzni akar? — Igen. Amint befejezem Moszkvában az utolsó gya­korlatot, az a pillanat a tor­nászpályafutásom végét is je­lenti. — Elfáradt? — Azt hiszem. A súlyomat is már nagyon nehezen tu­dom tartani, sokat kell fo­gyasztanom, s ez sem megy már úgy, mint régen. — Hogyan sikerült fel­készülnie? — A gyakorlataim lénye­gében készek. Egyedül a kondícióval volt baj, ez is a súlygondokból adódott. — Mit vár magától a VB-n? — Hogy is mondjam . . . Becsületes helytállást. Arról nem álmodozom, hogy nagy sikert érjek el. Szeretném, ha a nehéz helyzetben levő csa­pattal tisztességes eredmény­nyel végeznénk. Mindeneset­re felemáskorláton talán si­kerül még valamilyen jobb helyezést elcsípnem. — Az erősségei? — Az előbb említett fele­máskorlát, amely már régóta a legerősebb szerem. Ha az erőnlétem rendben van, ak­kor, azt hiszem, még elég jól ugrom . .. — A PB után? — Egyesületemben, a Bp. Honvédban már megvan az új helyem, kis kezdőkkel fo­gok foglalkozni. Szóval, ed­ző leszek. — És Ákos ? — Ó, a kisfiam lassan két és fél éves lesz. Most édes­anyám vigyáz rá, ő hordoz­za bölcsődébe is. Hamarosan a gyermekemre is sokkal több időm marad. Í'YIÍRI Be kell, hogy vall-UlUItl. jam, habár nem tudom, hogy mennyire érde­kel ez mást, de nagyon szur­kolok érte. Guczoghy György olyan tornász, aki már fia­tal korára megismerte a győ­zelmek nagyszerű ízét, de ta­lálkozott már a vereségek keserűségével is. A számára kellemetlen emlékű bukares­ti Universiade után szinte eltűnt a színről. A nyár utolsó hónapjában még részt vett a Nemzetközi Torna Szövetség brazíliai bemutató­­körútján, azután pedig már csak a rossz hírek: nem in­dulhat a versenyen, mert van valami baj a veséjével. A bizonytalanság egészen október végéig tartott, ak­kor azonban minden megol­dódott. Guczoghy ismét tel­jes értékű harcosa lett a vi­lágbajnokságra készülő válo­gatott keretnek. A csapat­­bajnokság zárófordulójában már jól tornászott, rá két napra pedig megnyerte éle­te első mesterfokú bajnoksá­gát. Tűnődve mondta, hogy a debreceni mesterfokú volt a harmadik ilyen verseny az életében, s lám, most sike­rült győznie. A tornáról, pontosabban saját gyakorla­tairól azonban észrevehetően nem szívesen beszél. De fö­lösleges is lenne. Elég vé­gignézni egy „gyakorlatos” edzést. Talajgyakorlatában már ott szerepel a triplacsa­var, lóugrásban egyre szeb­bek a figurák, korláton már­­már teljes biztonsággal sike­rül a szaltó, és az Európa­­bajnokságon negyedik helyet érő nyújtógyakorlat is a „he­lyén” van már. Hogy kimaradt valami? No, igen, a ló. Az a szer, ame­lyen Gyuri már kétszer nyert Európa-bajnokságot. S azt hiszem, jól gyanítom, éppen ez az oka annak is, hogy nem tér ki túlzottan sűrűn a világbajnoki esé­lyekre. Ne is firtassuk hát. Legyen egyelőre annyi elég, hogy ő becsületesen készül. De azért szurkolni­­ lehet neki! Boda Ildikó Együtt a sakktábla mellett A rokkantak nemzetközi évének központi sportrendez­vénye érdekes találkozó volt, amelyen a mozgásgátoltak, a hallássérültek, a vakok és csökkentlátók sakkcsapata el­ső alkalommal mérte össze tudását egymással. A ver­senyt a Mozgásgátoltak Test­­nevelési és Sportbizottsága rendezte Siófokon, a SZOT által rendelkezésre bocsátott Viola üdülőben. A nagy sikerrel lezajlott kéthetes találkozóról kérde­zem Kelemenné Szakonyi Júliát, az MTSB elnökét: — Hogyan jött létre a kü­lönleges verseny? — Azt hiszem, a legna­gyobb eredmény, hogy sike­rült elfogadtatni magukkal a rokkantakkal egy ilyen jel­legű­­különböző rokkantsági kategóriájú sakkozók közötti, találkozó megrendezését. Az előkészítő munkából a há­rom szövetség és a Magyar Sakk Szövetség egyenlő mér­tékben vette ki részét. A rendezvény anyagi feltételeit a rokkantak évének nemze­ti szervező bizottsága, a SZOT és az OTSH biztosí­totta. A legnagyobb gondot a SZOT által felajánlott 14 üdülőből annak az egynek a kiválasztása jelentette, ahová a súlyos mozgássérültek is be tudtak menni, és a he­lyiségek között is képesek közlekedni. Az előkészítő munka fő feladata a közös játékhoz szükséges speciális sportesz­közök biztosítása és a mind­három sérülési kategóriájú versenyzők játéklehetőségeit ismerő bírói testület kivá­lasztása volt. „A versenyzők zöme Bu­dapestről érkezett, de voltak kaposvári, keszthelyi, mis­kolci, nagykanizsai, nyíregy­házi pécsi és szombathelyi játékosok is. 21 vak, 17 moz­gássérült és 16 siketnéma NÉGY SPORTÁGBAN Az idei év legjelentő­­sebb mozgássérült-sport­versenyét tartják a mosta­ni hét végén Budapesten. Kilenc ország kétszázhat­van sportolója méri össze tudását. Szombaton a KSI uszodájában az úszók, míg vasárnap, a Lőrinci Sport­­csarnokban az íjászok, a BVSC termében az asztali­teniszezők, illetve a XV. kerületi Kontyfa utcai is­kolában az ülő röplabda legjobbjai versengenek, részvételével 11 fordulós svájci rendszerben vezettük le a versenyt. A mezőnyben két mesterjelöltön kívül vol­tak­­, 11. és 111. osztályú versenyzők is, de legnagyobb részük IV. osztályú és alap­fokú minősítéssel rendelke­zett" — írja a bírói jelentés. — Hogyan játszott egymás­sal egy vak és egy mozgás­­sérült, tehát látó sakkozó? Erről Bedő Imrét, a csa­patversenyben győztes moz­­gássérült-sakkválogatott ve­zetőjét kérdezem. — Három lényeges momen­tum tette lehetővé a zavar­talan játékot. Először is: a sakktábla világos és sötét mezei között kitapintható szintkülönbség, a sötét bábuk tetejéből kiálló szögfej, és hogy a mozgássérült be is mondta a lépését, amit a vak sportoló kitapintva el­lenőrzött. Egyébként a vakok többnyire fejben játszanak. A csapatversenyt azért nyer­hettük meg, mert az egyéni­ben első helyezett Erős Pál, a vakok kiválósága után a második, a harmadik és a negyedik helyet három moz­gássérült: Szolnoki Mihály, dr. Gyulai László és Horváth Sándor szerezte meg, s a kö­zépmezőnybe is többen ke­rültek be közülünk. A versenyt nagy fölénnyel nyerte Erős Pál, úgy, hogy a nyolcadik forduló után már két ponttal vezetett, ezután már csak döntetlenre töre­kedett, így egyedül ő maradt veretlen. A csapatversenyben a moz­gássérültek 103, a vakok 94, a siketek 78 pontot értek el. A verseny legünnepélye­sebb része az eredményhir­detés volt. Az OTSH elnöke nevében a Magyar Sakk Szö­vetség főtitkára, Flórián Ti­bor nemzetközi mester adta át a díjakat. A sikerre való tekintettel az MTSZ három év múlva REHABILITÁCIÓ November 20-án a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia dísztermében Sport és rehabilitáció címmel tudományos ülést rendez a magyar UNESCO-bi­­zottság, a Testnevelési és Sporttudományos Tanács, valamint az MTA Sport- és Mozgásbiológiai Bizott­sága. A rokkantak nem­zetközi éve alkalmából sorra kerülő, nagy jelen­tőségű tanácskozás elő­adója Hermann Rieder professzor, a heidelbergi egyetem Sport- és Sport­tudományos Intézetének igazgatója lesz. újra megrendezi ezt a rend­kívül izgalmas és érdekes versenyt. Somlyó Zsuzsa Egy első, két második hely A lengyel mozgássérült asztalitenisz-bajnokságon hat játékosból álló magyar vá­logatott vett részt. A 250 fős mezőnyben egy első és két második helyezést szereztek versenyzőink. Eredmények: Férfi egyes: 2. Tauber Zoltán. Férfi pá­ros: 1. Tauber Zoltán, Var­ga Mihály. Férfi tolókocsi kategória: 2. Bedő Imre. NÉPSPORT 9 EGY FIÚ A DESZKÁRÓL Jó ha tudja az ember, honnan fúj a szél A fiú tizenhét esztendős, de nem látszik annyinak: szőke haj, törékeny termet, szégyenlős mosoly... Az embert az első pillanatban Nemecsek Ernőre emlékez­teti. A fiú — Keczéry László — azonban nem a grundon töl­ti szabad idejét; ha teheti, deszkára áll, kezébe bummot fog, s a szelek szárnyán röp­köd valahol Tihany és Föld­vár között. Keczély László, a Buda­pesti Spartacus szörfölője ma alighanem a sportág első­számú hazai képviselője. Pályakezdésének története meglehetősen egyszerű: négy évvel ezelőtt szerzett vala­honnan egy ütött-kopott szörföt, s attól a pillanattól kezdve minden szabad órá­ját a nagymamánál töltötte Siófokon. Pontosabban kint, a tavon ... Két esztendővel később vett részt először versenyen, s nem sokkal ez­után szüleitől kapott egy jó minőségű deszkavitorlást. Egycsapásra fölfigyeltek rá a szakemberek. Tavaly (ti­zenhat évesen!) már részt vett a világbajnokságom, Ti­hanyban, s a csaknem száz­tagú mezőnyben a negyven­kettedik helyet szerezte meg. Néhány hete a spanyolorszá­gi Palamosban már harminc­­ötödikként fejezte be a vi­lágbajnoki küzdelmet. Isme­retlen körülmények között, méteres hullámokkal dacol­va, tengeren. Teljesítménye első olvasás­ra keveset mond, ám ha ar­ra gondolunk, hogy ez az alig tízesztendős múltra te­kinthető sportág Magyaror­szágra öt-hat éves késéssel érkezett, mindjárt más a helyzet. Bármennyire is föl­felé ível a hazai görbe, ver­senyzőinket egyelőre nem említhetjük egy lapon, mondjuk, a hollandokkal, a nyugatnémetekkel. Ráadásul Keczély Laci élete mindkét világbajnokságán a legfiata­­labbnak számított, akinek se múltja, se tapasztalata ... Szóval, ez a harmincötödik helyezés nem is olyan rossz... — Legjobban a nyarat sze­retem — magyarázza —, ilyenkor mindig a Balatonon vagyok. A tanítási időben csak a hétvégeken jutok ki a vízre, hét közben erőnléti edzéseket végzek, ez egy ki­csit unalmas, viszont föltét­lenül szükség van rá, enél­kül nem bírja az ember az erős szeles versenyeket. .. — Télen? — Télen síelek, korcsolyá­zom és persze jégszörfölök. — Jégszörf? Az micsoda? — Ugyanolyan, mint a ren­des szörf, csak gyorsabb és nagyobbakat lehet vele es­ni­ ■. Emellett, ha ideje engedi, fölbuszozik a Szépvölgyi út tetejére, gördeszkára áll, s legurul egészen az Újlaki templomig. Úgy tartja, ez is nagyszerű kiegészítő sport a szörföléshez. — Két alapvető tulajdon­ság kell a mi sportágunkhoz — mondja — egyensúlyérzék és szélismeret. Az egyikre azért van szükség, hogy áll­va maradjon az ember, a másikra pedig azért, hogy mindig pontosan tudja, hon­nan fúj a szél. Nagyon nagy előnyt jelent, ha valaki vi­torlázó múlttal kezdi el a szörfölést... Kis szünetet tart. — Az a legnagyszerűbb eb­ben a sportágban, amikor az ember tűző napsütésben, egy szál fürdőnadrágban föláll a deszkára és a jó szélben kisuhan a tóra. Persze, nemcsak ilyen na­pok vannak, előfordul, hogy a neoprén ruhában is vaco­gunk, különösen, ha meg­mártóztunk a vízben. — Azt mondják, a szörf a fiatalok sportja ... — Lehet, hogy ezt mond­ják, de én láttam már het­venéves bácsikát is a desz­kán. Azt hiszem, én is ilyen leszek... „Civil” terveiről annyit árul el, hogy az érettségi után (jelenleg a Rákóczi gimnázium harmadik osztá­lyos tanulója) megpályázza az orvosi egyetemet. Édes­apja fogorvos — ő is annak készül. Emellett, persze, szörftől is „doktorálni” szeretne. A „szakdolgozat” bevezetőjéhez már nekilátott... F. Gy.

Next