Népsport, 1981. december (37. évfolyam, 284-307. szám)
1981-12-23 / 302. szám
6 NÉPSPORT Sok pénzbe kerül az, ami ingyenes Minden időszaknak megvannak a divatos sportágai. Azok, amelyek űzéséért az emberek nem sajnálják a pénzt sem maguktól, sem gyermekeiktől. Ilyen, pénzen megszerezhető sportolási, testmozgási lehetőség volt a hatvanas évek elején a kondicionáló torna. Később a tenisz, a karate, az úszás. Mivel az órák, a tanfolyamok nagy része jelentős pénzösszegekbe került, egyes oktatóknak, a sportág ügyeskedőinek volt miből megszedni magukat. Úgy 2-3 évvel ezelőtt erre a divatos, de drága listára feliratkozott a sízés is. S szinte azonnal megjelentek a sportág vámszedői. A Szabadság-hegy tele lett „feketén” leckéket adókkal, valamint az egyesületi szakosztályok (Rozmaring SE, Gázművek MTE, OSC) nagy tömegeket foglalkoztató, de drága tanfolyamaival. A Budapesti Természetbarát Szövetség, hogy tömegsporttá, mindenki által elérhetővé tegye a sízést, egy évvel ezelőtt ingyenes síoktatást szervezett. Ez azonban egyrészt az emberek bizalmatlansága miatt — hisz milyen lehet az, ami ingyenes — másrészt szervezési gondok miatt nem vált be. Akkor. Azóta eltelt egy év és Tholt Albert, a BTSZ főtitkára újra megpróbálta megnyerni a tömegeket. Sőt távolabbi tervei közé tartozott a sízők csoportjának megőrzése, tavasszal túrákra, evezős portyákra való beszervezése. Okulva az előző év tapasztalataiból, a síoktatási akciót idén a BTSZ nem ingyenesnek, hanem filléresnek hirdette. Ez azt jelentette, hogy felnőtteknek havi hatvan, gyerekeknek tizenöt forint tandíjat kalkulált, BTSZ-tagok pedig továbbra is ingyen jelentkezhettek a síoktatásra. Ha figyelembe vesszük, hogy más tanfolyamok költségei havi 600—800 forint körül mozognak, méltán nevezhetjük filléresnek az akciót. Ha pedig hozzátesszük, hogy furcsa módon megnövekedett a BTSZ-tagok száma, akkor annyit tisztázhatunk, a tanfolyam cseppet sem önköltséges. Hiszen az oktatókat — hacsak azok nem hajlandóak társadalmi munkában dolgozni — valakinek, vagyis a BTSZ-nek fizetnie kell. Paradoxon, de így igaz: sok pénzbe kerül az, ami ingyenes. Képzeljük el: több ezer ember jelentkezik az oktatásra. Mind belép a BTSZ-be, tehát egyik sem fizet, ugyanakkor egy oktatóra 15-20 embernél többet osztani nem lehet. Legalább száz oktatót kellene kifizetni. Még akkor is, ha ezek a fiatalemberek rendesek, nem a sportágból meggazdagodni vágyók, vagyis kevéssel is beérik ... Mondjuk havi 1000 forinttal... De ne tartsunk matematika órát. A lényeg, hogy a BTSZ hiába akar jót, vagyis mindenki (!) számára nyitott kapukat; az oktatók hiába tisztességesek, nem elsősorban a pénzért dolgozó emberek, az ingyenes vagy filléres síoktatás alapjaiban bukik meg! Hiszen törvényszerűen nem ad lehetőséget, mert nem adhat mindenkinek, csak igen szűk körnek. Ez az idei síoktatás például 250 embernek. Többet nem bírna el a tíz oktató, akiket ugyancsak nehezen tud kifizetni a BTSZ. Mi a megoldás? Kerüljenek a tanfolyamok olyan összegbe, hogy az fedezze az oktatók bérét, a propaganda és egyéb felmerülő költségeket, így is olcsóbb, mint a fentebb említettek. (morvai) Díszoklevél Debrecen, Homokikert, Szabó Kálmán utca 3—5., Petőfi Sándor Általános Iskola. Az MHSZ-klub titkárát, a földrajz- és biológia szakos tanárt, Szilágyi Dánielt keressük. Készségesen, szívesen beszél az iskola MHSZ- életéről. — Évek óta működik nálunk az MHSZ-kub, amelyben — felső tagozatos tanulókkal — négy szakkör működik. Munkájukat a szakkörvezetők irányítják oly módon, hogy terveiket egyeztetik az úttörőcsapat és az intézet sokirányú elképzeléseivel. A modellezőknél elsősorban a hajómodellekkel foglalkozunk, s fiaink máris szép eredményekkel büszkélkedhetnek. A megyei úttörő csapatbajnokságban Rehó János és Varga István, valamint Kiss Zsolt bajnokságot nyert. Egyéniben Krisztik Zsolt a mechanikus szabadon repülő modellek versenyén már a felnőtteknél is eredményes volt. Debrecent tíz úttörő képviselte Zajlkán, az országos honvédelmi táborban és valamennyien petőfis tanulók voltak. Két lány, Háló Hajnalka és Ulveczky Anikó, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoport-főnökének díszoklevelét kapta, s ráadásként 1982-ben 7-7 napos üdülésben vehetnek részt. XXXVII. 302. ♦ 1981. december 23 FOSZLIK A MISZTIKUM Ozsvár Andrásszsi*eb pún se dúsa Cselgáncs — Az egész úgy kezdődött, hogy két napot utaztam, ebből 21 órát töltöttem levegőben, majd megérkezésem után, Tokióban megvacsoráztam, a saját zsebpénzemből ... — vágott rögtön az események közepébe beszélgetőpartnerünk, Ozsvár András, a Bp. Honvéd nehézsúlyú cselgáncsozója, aki hétfőn érkezett haza Japánból. — Minden valamirevaló túdós, álma vágya, hogy legalább egyszer eljusson a sportág szentélyébe, Japánba. Ez most sikerült. Hogyan? — A Japán Cselgáncs Szövetség minden év decemberében nagy nemzetközi versenyt rendez. A páratlan években a Japán Kupaviadalzárja a versenyidényt, a párosokban pedig a Jigoro Kano Kupa. Ezekre a versenyekre mindig a világ cselgáncssportjának színe-javát hívják meg. Így volt ez az idén is. Aki a hollandiai VB-n dobogóra került, „automatikusan” megváltotta repülőjegyét a nagy viadalra. — A verseny november 14 -15-én volt. Addig mivel töltötte az idejét? — Természetesen edzéseikkel. Tokióban van a Kodokan egyetem, amely, valóságos „cselgáncsgyár”. Naponta több százan vesznek részt az elméleti és gyakorlati oktatásban. A tulajdonos, Kano úri (Jigoro Kano fia) bárkit szívesen lát intézetében. A kezdők, az „utcáról beesettek” számára, persze, borsos a tandíj. A verseny előtt én is itt gyakoroltam, naponta kétszer. — Milyenek a körülmények? — Kiválóak. Az egyetlen nagy termen kívül ■— ez 40x40 m-es — legalább még tíz gyakorlótér áll a sportolók rendelkezésére. Aztán mondanom sem kell, hogy mindenhol rugós tatami van felállítva. Csodálatos látvány a rengeteg gyakorló, fehér judogis cselgáncsozó. — Kik voltak az edzőpartnerek? — Jutott belőlük bőven. Magam is meglepődtem, hogy mekkora nyüzsgés van a fővárosban cselgáncsügyben. Találkoztam az NDK-beliekkel, a kanadaiakkal. Utam második részében pedig — ekkor Kyotóba és Guma tartományba tettem át „székhelyemet” — a francia és a dél-koreai tudósok voltak az ellenfeleim. És természetesen az egész japán élmezőny. — Milyen benyomásokat szerzett az ázsiai sportolókról? — Az a kép kristályosodott ki róluk, amelyet már a világversenyeken is tapasztalhattam. Nevezetesen, hogy fizikai képességekben jóval az európai élmezőny mögött maradnak. Technikailag azonban szinte minden mozdulatuk hibátlan. Az edzéseken jóval kevesebbet kell nyújtani —erőben. A technikát azonban a végtelenségig sulykolják. Talán a legjobb példa erre, hogy egyegy gyakorlás alkalmával 20 randomit — technikai állásharcot — csinálnak. Emellett a tíz földharc már csak amolyan pihentető jellegű. . Az első napokban nagyon furcsa, szokatlan volt a számomra az ilyen jellegű, nagy mennyiségű munka. — Csak a nevüket sorolja föl. Kik tanították a Japánban eltöltött öt hét alatt? — Neves mesterek keze alatt forgolódhattam. Dr. Murai, Fudzsi Takao, Sato, Tamaru. Az utóbbival inkább csak beszélgettünk a sportágról, ő ugyanis a Takaóval való nézeteltérése miatt viszszavonult — legalábbis átmenetileg — a cselgáncstól. — Ez furcsa, hiszen az ázsiai ország sportja mindig is híres volt megbonthatatlan egységéről. . — Ez már valószínűleg a múlté. Nevezetes „háború” volt például az elmúlt időben a Kodokan-egyetem tulajdonosa, Kano és a világszövetség elnöke, Macumae közöt. Az ország szövetségének elnöki székébe — szavazás után — végül is Kano került, így Macumae „hatalma”, az országon belül viszszaesett. Akárcsak Inokuma mestere, aki egy követ fújt a sportdiplomatával. A tervek szerint ő európai szerződéssel igyekszik majd vigasztalódni. A cselgáncs népszerűségét azonban ez valószínűleg nem befolyásolta az országban. Vagy igen? — Furcsa ellentmondás, amit most mondok. Japánban több mint tízmillió cselgáncsozót tartanak nyilván, ám a sportág népszerűsége hanyatlóban van. Golf, rugby, labdarúgás, baseball. Ezek „futnak” most. Itt valódi profik sportolnak, nekik is, az országnak is sok pénzt hoz ez. Jellemző pél,da, hogy a Japán Kupán a húszezres teremben alig-alig voltak kétezren. Pedig olyan technikai csodákat láthattak volna ott, amelyekért valóban Japánba kell utazni. Megszűnőben van a sokat emlegetett misztikum. Csak hírmondónak maradt belőle valami . . . Ez, persze, nem jelenti azt, hogy a következő évek versenyein nem kell számolni a „faandulaszeműekkel”. Ellenkezőleg! Már most gőzerővel készülnek a januári francia nemzetközi bajnokságra. Ki is mondták, legalább négy első helyet akarnak szerezni. — Így hát valószínűleg saját programja is adott addig a versenyig. — Igen. Csupán néhány nap kényszerpihenőt tartok. Hazafelé megfáztam, ami nem is csoda hiszen négy napig tartott az út. A két ünnep között aztán minden kezdődik elölről. Vagyis: edzés, edzés, edzés. Stotli Ferenc „Technikailag azonban szinte minden mozdulatuk hibátlan’* — mondta Ozsvár András japán sporttársairól. A VB-bronzérmes cselgáncsozó képünkön balra látható Nem várt győzelem éj a Röplabda Hamburgban négyes nemzetközi női torna kezdődött Dél-Korea, Franciaország, Magyarország és az NSZK válogatottjának részvételével. A sérülés miatt itthon maradt Feketénét nélkülöző magyar együttes a rajton — a DPA jelentése szerint — 3:2 arányban alulmaradt a franciákkal szemben, s ez bizony még tartalékosan is roppant kellemetlen meglepetés. A második napon viszont egy nem várt győzelem következett : Dél-Korea nagy harcban nyerte az első játszmát, majd magabiztos játékkal, színvonalas összecsapoláson fordítani tudtak a magyarok! Magyarország—Dél-Korea 3:1 (—14, 13, 4, 7), Franciaország —NSZK 3:0 (6, 6, 16). A jelentés szerint a 4 ponttal álló francia válogatott vezet a 3—3 pontos magyar (5:4-es játszmaarány) és dél-koreai (11:4), valamint a 2 pontos NSZK előtt.★ Kupaeredmények: Férfiak. BEK: CSZKA Moszkva—Mladost Zagreb 3:1. Továbbjutott: CSZKA 6:1-gyel. KEK: Steaua Bucuresti—Urbik Doetinchem (holl) 3:0. Tj: Steaua, 5:3-mal. Nők. BEK: Dinamo Bucuresti—Ioan Athen 3:0. Tj: Dinamo, 6:0-lal. KEK: UNI Lausanne—Saneagat Barcelona 3:0. Tj: Lausanne, 6:0-lal. Szitahelyzet és ifjúsági parlament a Bp. Honvédban Újszerű megfogalmazást hallottunk hétfőn a Bp. Honvéd összevont ifjúsági parlamentjén, amelyet a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában rendeztek. Bissi Tibor, a Bp. Honvéd elnöke fogalmazott rendhagyó, de nagyon találó módon: szitahelyzetekről és gumicsontról. Nevezetesen, az eddig megtartott huszonhárom szakosztály, illetve munkahelyi ifjúsági parlamenten szén számmal megnyilatkoztak, és a több mint kétszáz javaslat, kérelem közül nem egy már átesett a szitán. Tudniillik a szakosztályvezetők ahelyett hogy megoldották volna a gondokat, továbbpaszszolták a felsőbb vezetésnek. Mire gondolunk? Az ifjúsági parlamenten egyebek között elhangzott „szita-téma” az öltözőszekrények zárainak felszerelése, a tisztaság megőrzése, az öttusázók lovainak abrakolási módja, a felszerelések mosatása, az extra méretű dreszszeik, melegítők beszerzése. Ezek az úgynevezett visszaköszönő gondok és a szóbanforgó jeles fórumot nem kellett volna felhasználni emlegetésükre, hiszen elegendő lett volna szakosztályi szinten tárgyalni róluk. Tehát: nem a parlament feladata, hogy a lótáptól a sportolók étkezési díjáig minden apró-cseprő dologról tárgyaljon. Bármilyen furcsán hangzik, a sport területén is meg kell tartani a szolgálati utat, hiszen labirintusokon át sokkal nehezebb eljutni az eredményhez. De nézzük a „gumicsont” elméletet. Elharapódzott rossz szokás a változtatásra érdemes dolgokon való rágódás és ahelyett, hogy ki-ki a saját területén killene a hibák ellen, csupán kesereg miattuk. Azaz, nem siránkozna az ürességtől kongó klubban, hanem már az előző ifjúsági parlamenteken oly hevesen kérték a létrehozását, látogatná is, sőt gondolkodna azon, milyen programmal töltsék meg. Gumicsontnak tűnt az is, ahogy a cselgáncsozók hajtogatták, hogy kivel akarnak továbbra is edzeni. Pedig ez a „szeretem, ez kell, nekem jó” edző kiválasztó elmélet túlnő az ifjúsági parlament hatáskörén ! Szerencsére a felszólalók sok aktuális, a sportot és a közérzetüket javító témát is felvetettek. A sportot, a tanulást, a kulturálódási szakosztályt jó légkörbe ágyazva hármas egységként értelmezték. Többször is elhangzott a szakosztálybeli közérzet kihatása a teljesítményre. Az sem megvetendő: az egyesület vezetői arra is figyelmet fordítanak, hogy valamennyi sportoló megfelelő helyen és körülmények között végezze napi edzését, sőt a korszerű módszerek és a tudományos csoport ajánlatainak felhasználásával. S ha véget ér a sportolói pályafutás, az egykori élsportoló találjon munkahelyet is a Honvédban. És ide kapcsolódik a klubhűség is, amelyre a legnagyobb bizonyságot a felszólalók adták, mert nemcsak hiányosságokat soroltak, hanem jóleső érzéssel nyugtázták az egyesület létesítményfejlesztési törekvéseit, az anyagi terhek vállalását. Ezáltal alakult ki az a kép, hogy az elnökség nem alkotta azt a csoportot, amely „tartozók”, a parlamenti küldöttek pedig azt, amely „követel”. Példamutató a piros-fehérek klubhűsége, ügyszeretete, jegyezte meg Baumann Gizella, a Vasas, és Wichmann Tamás, az MTK-VM küldötte, akik vendégként, ha úgy tetszik tapasztalatcsere-gyűjtőként vettek részt a Honvéd ifjúsági parlamentjén. Miután Bissi Tibor ezredes a felszólalók többségének választ adott, és a kivizsgálásra szoruló kérdésekre írásos választ ígért, szavazásra került sor. A küldöttek egyhangúan elfogadták a vezetőség beszámolóját, és az 1984-ig érvényes intézkedési tervet, majd a felsőbb szintű ifjúsági parlamentre delegálták Vlaszaty Jánost, Molnár István és dr. Vindisch Kálmán t. V. Gy. 9