Népsport, 1981. december (37. évfolyam, 284-307. szám)

1981-12-11 / 292. szám

XXXVII. 292. ♦ 1981. december 11 A Labdarúgás Borongás MNK-forduló után Komolytalanok, vagy ennyire futja az erőből? Újra babérokat tépázott az MNK, ha maradt egyáltalán letépni való levél a haj­dan koszorúval ékesített fejeken. Az élvonal tovább karistolta, horpasztotta a dí­szes trófeát, ismét elcsent valamit a küzdelemsorozat erkölcsi értékéből. Már rös­­telljük a refrénszerűen visszacsengő panaszt, az érintettek viszont szemlátomást nem röstellnek újólag okot adni a sirámokra. A tények ridegek, lehangolóak. A szerdai kupafordulóban, a legjobb 32 közé jutásért alacsonyabb besorolású gárdák búcsúztatták a Nyíregyháza, a Debrecen, a Ferencváros, a Csepel, a SZEOL AK, a ZTE és a Tatabánya együttesét. A hosz­­szabbításban kínlódta túl magát a Videoton és a Pécsi MSC. Az extraidő utáni ti­zenegyes rúgásokkal csikarta ki a döntést a Haladás és a Bp. Honvéd. És amiről a számszerű eredmények diszkréten hallgatnak ... Az Ózd csak az utolsó félórában kerekedett felül. A Diósgyőrt keményen szorongatták a megyei II. osztályú katy­­máriak­. Az Osztapenko SE 4-3-ra vezetett a Vasas ellen. A Rába ETO és a Csong­­rád között „nem látszott a három osztálynyi különbség”. A listavezető VI. Dózsá­nak „egyenrangú” ellenfele volt az Ajkai Bányász. Persze, a kupaküzdelm­ek pikáns ízét éppen az az esély szolgáltatja, hogy a „Hüvelyk Matyik” megleckéztethetik az „óriásokat”. De ne bújjunk el a szakmai közhely mögé. A felsőház szenvedése riasztó tünet. Konzíliumot, látleletet, orvos­lást igényel. Persze, undok, a mezek alá lopózó, nyirkos hideg volt szerdán. Az or­szágos eső sártengerré változtatta a pályákat. Márpedig köztudott, hogy a latyak­ban elhal a technika, a magasabb játékkultúra, de óvakodjunk a mellékvágányok­tól! Két egyként visszatetsző alternatíva lehetséges. A levitézlett labdarúgók vagy „jópofa álarcosbálnak” tekintették az MNK-t,­­ahol szabad torz maskarába bújni, vagy... ennyire — és nem többre — futja!!! Kalapot emelve az önmagukon túlmutató „kicsik” előtt, válaszokat kerestünk a főszereplők bevonásával. Elhihető-e, hogy nálunk is zsugorodik a szintkülönbség a tetőterasz és az alagsor között? Elfogadható-e, hogy a vezéregyéniségek helyére beugrók az értékrangsorban másod-harmadvonalbeli kollégáik mögé szorulnak? Megmásíthatatlan-e az a jelenség, hogy egy labdarúgásra éppen nem eszményi dél­utánon hét NB I-es csapatot penderítsenek ki a versengésből az időjárásban szö­vetségesre lelt „törpék”? Foltok a címerpajzson Négy élcsapat az előzőekben vázolt dics­telen körülmények közt vánszorgott to­vább. De Fortuna nem minden „menő” gól­vonalára guggolt oda. A­­ fentiekben ízelítőt kaptunk a zivataros győzelmekből, most te­kintsünk be az esélyesek vereségeinek ku­lisszatitkaiba. Nem éppen szemet gyönyör­ködtető díszleteket tár elibénk a fellibbenő függöny. " A ZTE csendesen és menthetetlenül elvérzett Mosonmagyaróvárott. Az összecsa­pás nem is torkollt volna hosszabbításba, majd büntetőrúgásokba, ha a játékvezető megítéli a MOTIM TE szabályos körülmé­nyek között esett gólját. Nem így történt, és a zalaegerszegiek ámíthatták magukat­, hogy a „rutin” és a „jobb erőnlét” majd őket segíti a hajrában. Csalatkoztak. Oly­annyira, hogy a látottak alapján a két el­lenfél nyugodtan osztályt cserélhetne. Egyik sem rína ki képzeletbeli új környezetéből! ■I Az örökrangadó — örök kétely. A ta­lányt ezúttal az NB II „márkavédjegye”, az MTK-VM oldotta meg. A bajnokcsapat pe­dig tovább busonghat önnön romjain. Íme egy nyilatkozatcsokor, amelyet frissiben kö­töttünk a Hungária körúton. Sárosi László (az MTK-VM vezető edző­je) : „­ Kíváncsian vártuk, mire leszünk képesek a bajnokcsapat ellen. Kiváltképpen a tizenéves játékosok mérettek meg. Nos, Katzenbach, Varga, Szabados és Fodor dön­tő részt vállalt a győzelemben.” — Danszky József, (az MTK-VM labdarúgó­szakosztályának elnökhelyettese): - Fe­gyelmezetten edzett a csapat a holt idény­ben is. Megérte. Bebizonyítottuk, hogy a fiatalokból nem veszett ki a tartás, az aka­rat, a küzdőképesség, a többre törekvés.” Nyilasi Tibor: Szenvedtem a lelátón. Bár beállhattam volna... Az MTK-VM — bármelyen osztályban szerepel is — a Fra­di ellen mindig kivágja a rezet.” Novák Dezső (az FTC vezető­edzője): Az MNK volt az utolsó mentsvárunk ebben a borzasztó sivárságban. Az élet vize lett vol­na számunkra a továbbjutás, de nézzünk szembe a valósággal: az FTC jelenleg több­re nem képes.” A Gyulán is tótágast állt a hivatalos be­sorolás. A hazaiak produkálták az NB I-es futballt, a Nyíregyháza a másodosztályút. A Kocsis és Láza vezérelte gárda két gól­ján kívül négy kapufát lőtt és egy szemer­nyi esélyt sem adott riválisának. Jóllehet az NYVSSC nélkülözte Kisst, Petőt, Fecskut, Szikszait és Polyákot, a Gyula őszi állo­mányából viszont­ hiányzott Cserháti, Csa­thó, Tóth II, Plastyik és Vágó. Szinte sér­téssel felér Szabó András ügyvezető elnök megállapítása, miszerint ő nem tartja meg­lepetésnek a Gyula diadalát, hiszen inten­zív edzésekkel készültek a bravúrra. A nyírségiek pedig nehogy sértésnek vegyék az elhangzottakat. Az NYVSSC gyulai ven­dégjátéka alap­ján az érzékenykedésre a vi­lágon semmi jogalapjuk sincsen.­­ „.. . Ne tartsanak nagyképűnek, de itt, Sopronban reális esélyünk volt a to­vábblépésre. Három győzelemmel zártuk a bajnokságot. Az edzéseken tanúsított hoz­záállás és a forma megőrzése bizakodással töltött el. . . Teljesen megérdemelten győz­tük le a Debrecent. Mi játszottuk a kor­szerűbb futballt. Tömör védekezésből gyor­san átmentünk kontratámadásokba. Jósze­­rint csak a mieink előtt adódtak a gólhely­zetek. Nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Igazán nem az élvonal lebecsülése szól belőlem, de a Szűcs kapust és a váloga­tott Kerekest nélkülöző DMVSC idegenben egy közepes NB II-es együttesre emlékez­tetett’’ (Horváth György, a Rába ETO egykori labdarúgója, a Sopron technikai vezetője.) 19 A kupaforduló legszínvonalasabb csa­táját a Dunaújvárosi Kohász és a Csepel vívta. A „négycsillagos” minősítésű viada­lon mindvégig heves iramú, ide-oda hul­lámzó küzdelem dúlt. Palicskó Tibor veze­tő­edző az NB II őszi befejezése óta eltelt időszakiján alaposan ráhangolta együttesét az MNK-ra. A Kohász-labdarúgók frissen, lelkesen túrták a salakos edzőpálya sarát. Tehetséges védőjük, Bonyai ugyan két gólt ajándékozott­ a Csepelnek, de a társak ere­jéből futotta kétszeri egyenlítésre. Sőt! — Nem mindegy, milyen szájízzel búcsú­zunk az évtől — vélekedett a veterán vé­dő, Tóth István. Milyen jól látja . . .­­ A Kiskunfélegyházán összegyűlt két­ezer szurkoló hét lesze­relő „öreg” katona­játékost búcsúztatott. Az ünnepi alkalom­hoz elegáns statisztér­át kaptak a Lakatos, Szabó, Csapó, Kovács és Weimper nélkül felálló Tatabányában. És a Kun Béla SE (a területi bajnokság reprezentánsa) megadta a módját. Ha már ünnep, legyen kétszeres, továbbjutással. Azért egy kérdés csak mo­toszkál bennünk. Mennyit várhatunk el egy bajnokságra törő, irigyelten bőséges játé­kosállományú klub kiegészítő embereitől. Deákvári, Udvardi, Fejes, Schumann, Kip­­rich és Tamás most megmutathatta volna, hogy nem a cserepad melengetésére hiva­tott. Ők elmulasztották, amit a bravúrokat halmozó Kiss kapus megtett. Pedig az ő névjegyét már réges-régen ezüsttálcán hor­dozzák.­­ A Hódmezővásárhelyre látogató SZEOL AK legjobb összetételében állt sorompóba, akart, hajtott, nem is futballozott rosszul , és kikapott. Mi több, ha Újhelyi kapus nem művelt csodákat a háló előtt, csúfos vé­get ér a mérkőzés. A hazaiak megérdemelt, vitathatatlan győzelmet arattak a nagy ira­mú, élvezetes találkozón. Természetesen dr. Bálint László menetrendszerű góljával. Bánkúti László vezető­edző még egy meglepetést tartogatott: — Tartalékosan álltunk fel. Kulcsembe­reink közül hiányzott Bugyik, Feleki és Magyar. Úgy tűnik, az új fiúk lassan beér­nek. Rólunk köztudott, hogy ha a csapatnak megy, akkor nagyon megy. Határozottan feljövőben vagyunk . .. A SZEOL AK pedig lemenőben. Nemcsak az MNK-ban, mögött, de szerdán a VB-keretből csak öten-hatan játszottak. Hogy a többiek miért nem képesek többre, ez érthetetlen. Az­­MLSZ-ben éppen azon töprengtünk, hogy felemeljük a játékosok prémiumkeretét. De milyen jogcímen dotáljuk őket jobban, ha ilyen nemtörődömséget tanúsítanak az MNK-ban? ... Ennek így nincs értelme. Tény, hogy a kiscsapatok számára ígérete­sebb a kupaszereplés, de ezzel együtt sem szabad felmenteni a küzdelemsorozatot le­járató élcsapatokat. Értékeljük nyíltan, vizsgáljuk felül a klubok hozzáállását, mert a kupaszerda tanulságai azt sugallják: az MNK szintje nem üti meg az elindításához szükséges, minimálisan elvárható érté­ket .. A Honvéd Kun Béla SE leszerelés előtt álló katonafutballistái búcsúzóul kiverték az MNK- ból a Tatabánya együttesét. A kiskunfélegyházi szurkolók örömükben csaknem agyonszo­rongatták kedvenceiket. Balról jobbra: Maszlag, Horváth és Huszai (Farkas Tibor felvétele) „Király-dráma" Sszarvason A Haladás „nyögve, jajgatva” győzött. Hosszabbítás után, büntetőkkel. Ám a 109. percben még a hazai főiskolások vezettek! És ekkor jött a sepregető Király, és a szarvasiak számára drámaivá tette a védel­mi hibát. Egyenlítésével feljogosította a Ha­ladást a büntetősorozat elvégzésére... A 120 perc alatt ritkán érvényesültek az él­vonalbeli együttes elképzelései. A házigaz­dák kétszer vezettek. Erőnlétben, gondolko­dásban állták a versenyt. A Békéscsabáról elszármazott trió — Bánáti, Erős és Magyar — vezérletével túljátszották a vasiakat. Tö­rök Péter, a Haladás vezető edzője, a meg­könnyebbülést hozó tizenegyesrúgások­­ után nem fukarkodott az elismeréssel. — Meghökkentően jó, egységes csapat a Szarvas ... Szívesen meghallgatnánk, miként véleke­dik saját legénységéről az elemzés, az­­őszinte válaszadás pillanataiban ... •» dssiefufff©!! és­alonvéd Siófokon A futball furcsa fintora folytán a Bp. Honvéd osztozott a Haladás sorsában. Sió­fokon, akárcsak Szarvason, a 109. percben egyenlített a vicsorításra kényszerített esé­­­lyes. Azután a sors még egyet csavart a történet fonalán. Öt perc múltán a Siófok büntetőhöz jutott —­­és elhibázta. Követ­keztek a tizenegyesek, ezúttal ötösével. A szombathelyiekhez­­hasonlóan a kispestiek is pontosabban céloztak, mint az alacso­nyabb osztálybeli ítéletvégrehajtók. Tichy Lajos mélabúsan kommentálta a 32 közé jutást. — Nem szolgáltunk rá a győzelemre . .. . Ha a piros-fehér játékosok nem is, edző­jük megérdemel egy „bravót” az önkriti­káért, a sportemberi tartásért. Mezőffalvi kesergő A területi bajnokságban futballozó ha­zaiak a hosszabbítás 10. percében — a dön­tetlennel — még „partiban” voltak a Video­tonnal szemben. Ekkor Májer és Virágh ka­pus összefutott, elestek és mindkettőjüket „elnyelte” a sor. A fehérváriak osztatlan csodálkozására, a mezőfalvi tiltakozás elle­nére a játékvezető a nem létező tizenegyes pontra mutatott. Végh nem nézte az aján­dék ló fogát és a hálóba vágta, a labdát. A befejezés csaknem botrányba fulladt. Örü­lünk, hogy a „csaknem” szót odabiggyeszt­­hettük, mert így utólag csekély kárpótlást nyújthatunk az alkalmasint még mindig há­borgó­ vesztesnek. A találkozó erkölcsi győztese a Mezőfalva volt. Felnőtt a fel­adathoz és éppen azokat a harcos erényeket csillogtatta, amelyeket joggal kérhetünk számon a Videotontól. A PMSC siklósi rerngwessfes© A területi bajnokság dicsőségét zengő Siklós a Pécset marasztalta hosszú vendé­geskedésre. A második félidőben egyenlített és a hűvös levegőben „lógatta a meglepe­tést”. Bodnár kapus úgy repkedett ide-oda, hogy majd a nyakát szegte. A jelenvoltak fabatkát sem adtak volna a PMSC tovább­jutásáért ezekben a percekben. De Bodnár, hogy, hogy nem, kitornászta a hosszabbítást öreguras­ társainak, s végezetül a rutin, a picivel jobb erőnlét kimondta a döntést. A kényelmes és rendkívül szerencsés NB I-es csapat vereség értékű győzelmet aratott! Mészöly: „sil­esen­lő" A szerdai eredmény, ha úgy tetszik, vesz­teséglista ismeretében rögtönzött szakvéle­ményt kértünk Mészöly Kálmán szövetségi kapitánytól. Hogyan látja a válogatott „ka­meraállásából” a klubcsapatok harmatos teljesítését. „Láttam, milyen kínkeservesen gyűrte le a Vasas az Osztapenko katonacsapatát. A többiről hallomásból és a tudósításokból ér­tesültem. Mit mondjak? Elkeserítő. A vá­logatottak kimerítő idényt hagytak a hátuk Magyarázom a bizonyítványom A „bukott diákok” szószólója ezúttal Kun Jenő, a Csepel labdarúgó-szakosztályának elnöke. Úgy illik, hogy a másik felet is meghallgassuk és odafigyeljünk a bizonyít­vány magyarázgatására. „... Ilyen vereségekkel bajos elszámolni. Feltehetően másutt is azt kérték a veze­tők, amit mi Csepelen. Nevezetesen, hogy a játékosok ugorják át ezt a plusz akadályt, ne hozzák kínos helyzetbe egyesületüket arcpirító kupavereséggel. Hiba volt a „he­gyibeszéd”. Pár meghatározó embert min­den csapat pihentetett és az összetákolt társaságok egyszerűen nem tudták túlját­szani a lelkesebb, kevesebbet kockáztató és veszítő kicsiket. Mindenki akarta a győzel­met, de nem olyan becsvággyal, önfeláldo­zással, nem csalogatták elő a sportemberi maximumot. Képtelenek voltak túltenni magukat a körülményeken és nem adták igazi testi-lelki értékeiket. Én mégis csak részben hibáztatom őket. Sajátos helyzet állt elő. Az NB II-ben no­vember 22-én véget ért az őszi idény. A játékosok idegileg kipihenték magukat, cél­irányos edzésekkel készülhettek az MNK- ra. Az élvonalban viszont tartanak a so­rozatmérkőzések, rengeteg a sérült. Az elő­rehozott négy forduló megzavarta a legtöbb játékos életritmusát Ellenfeleink bedobál­ták magukat, törtek-zúztak. Tehették. Ta­vasszal játszanak legközelebb. Mi szomba­ton. Aztán szerdán. És az idegekben már a soron következő bajnoki vibrált Ha iga­zán komolyan akarják venni az MNK-t, ak­kor máskor — hasonló körülmények között — javasoljuk, hogy fújják le a kupanapot. Már csak a pályák használhatatlansága miatt is...” Morzsolgatjuk a védőbeszéd szavait és a — levonandók levonásával — hajlunk is egyes részletek elfogadására. Aztán hirtelen híradórészletek villannak elibénk. Angol já­tékosok csúsznak-másznak lábközépig érő latyakban, de gyötrik egymást a kifulladásig. A bajnokságban, a Liga-kupában, az FA kupában, a legérdemesebbek a válogatottban, sőt a nemzetközi kupaküzdelmekben is. Nem lebecsülendő sikerrel. Igen, a minőségi sport manapság olykor emberfelettinek tűnő teljesítménykényszer. Nem ritkán játéköröm nél­küli gyötrődés az eredményért, hiszen ezt a mechanizmust gólokban, pontokban kifeje­zed:­ siker élteti. A látványosság, a finesz, a bűvészkedés csak külön értékelendő ráadás. A közönséget vonzó, hírnevet, pénzt hozó futball nem csak a csúcs szintjén, hanem a ki­sebb dombokon is eredmény-orientált. S ha ezzel szembenézünk, nem pátyolgathatjuk, óvhatjuk játékosainkat a csatakos, esős MNK-fordulótól. Nem hivatkozhatunk szerdán a bajnokságra, szombaton — visszamenőleg — a kupafordulóra. Külföldi ellenfeleink is cuppognak a sárban, kékre fagynak a zimankóban, de éppen eközben hullik el a férgese, kristályosodik ki az igazi minőség. A magyar kupaszerda legnyomasztóbb tapasztalata, hogy többnyire nem az öntelt­ség, a mezserség, a hányavetiség termelte ki a meglepetéseket. Hisszük, hogy a kipo­y­­tyantak nem saját akaratukból pottyantak ki. Csak éppen a zordabb körülmények közt szükséges lelki többlet, az energiák totális mozgósítása, a teljes erőből való nekifeszü­lés hiányzott. S ennek fényében valóságos csoda, hogy nemzeti válogatottunkat Spanyolor­szágban tudhatjuk. A bajnokság, a kupa hatásaitól hermetikusan elzárt, nem a futball természetes humuszából táplálkozó válogatott életbentartása szinte varázslatszámba megy. Csakhogy a legújabb kori labdarúgás korszakalkotó sikereit és masszív nagycsapa­tait nem alkimisták ügyeskedtek össze. És nem boszorkánykonyhában. Hanem felnőtt, felelősséget és áldozatot vállaló, perspektívákban gondolkodó vezetők, alkotóenergiától be­szülő edzők, játékosok. A honi bajnokságban és a honi kupában is. Török Péter NÉPSPORT 3

Next