Népsport, 1981. december (37. évfolyam, 284-307. szám)

1981-12-07 / 289. szám

XXXVII. 289. ♦ 1981. december 7 Diploma a mellényzsebben E3 Labdarúgás Az életpályák­nak eleve elrendelt irányba. Nagyon sok példát sorolhat­nánk, amikor egy-egy később világhírűvé vált ember szin­te egyik pillanatról a má­sikra szakított addigi élet­módjával, foglalkozásával és környezete őszinte megrökö­nyödésére hirtelen valami egészen mást kezdett csinál­ni, Csontváry például már igencsak benne járt a férfi­korban, amikor úgy döntött, festő lesz. Megmosolyogták, de mint később kiderült , neki lett igaza. Zseniálisan kezelte az ecsetet, tehát ért­hetővé vált az utókor szá­mára cselekedete. De manap­ság már az sem meglepő, ha valaki tanult szakmáját, megszerzett diplomáját cse­réli fel más , nem feltét­lenül világhírnévvel kecseg­tető foglalkozással. Az életsorsokat nem sza­bad beskatulyázni, minden­kiről kiderülhet egy szép napon, mindenki ráébredhet egyszer, hogy rosszul válasz­tott. Még a labdarúgóedző is... Igen, természetesen előt­tük sem zárulhat be az új­rakezdés lehetőségének ajta­ja, természetesen nekik is joguk van arra, hogy pihen­tessék, esetleg végleg sutba vágják diplomájukat. Ha azonban túlságosan sokan te­szik ezt, az már több, mint gyanús. De beszéljenek inkább a számok. Az MLSZ edzőbi­zottságának nyilvántartása szerint 194 ember rendelke­zik szakedzői diplomával, te­hát felsőfokú labdarúgó ed­zői képesítéssel. Ugyancsak az ő nyilvántartásuk:­ az NB-s szakosztályokban mind­össze 79-en tevékenykednek közülük. Az 1739 középfokú edzői képesítéssel rendelkező szakember közül pedig mind­össze 274-en dolgoznak a sportág első és második vo­nalában. Ugye, megdöbbentő az arány? Még akkor is az, ha figyelembe vesszük, hogy néhányan — persze kevesen — az alacsonyabb osztályok­ban munkálkodnak, hogy né­hányan külföldre szerződtek, s ugyancsak néhányan más területen (például a mód­szertani osztályokon) dolgoz­nak. Még mielőtt súg­nánk a helyzetet, ellenőriz­zük a kérdés jogosságát! Mert végül is meglehet, hogy nincs is szükség több diplo­más szakemberre. A számok erre is feleletet adnak. Az NB I-es szakosztályokban — aligha kell különösebben ma­gyarázni — legalább 4 felső­fokú edzői képesítéssel ren­delkező szakemberre lenne szükség. S mi a helyzet a valóságban? A kimutatás szerint a DMVSC van a leg­jobb helyzetben 5 szakedző­vel. Nincs különösebb gond a Vasasnál, az FTC-nél, a Bp. Honvédnál és a PMSC- nél , 4 szakedzőjük van. A Volán, a Haladás és a Csepel követi őket 3 felső­fokú képesítéssel rendelkező szakemberrel, a többi egye­sület viszont ennél is keve­sebbet foglalkoztat. Sőt, há­rom NB I-es gárdánál, a Nyíregyházánál, a SZEOL- nál és az Ózdi Kohásznál egyáltalán nincs szakedző! Jóllehet a „papír” önma­gában valóban nem perdöntő a szakmai munka színvona­lának megítélésében, sokkal lényegesebb a szüntelen ta­­nulnivágyás, a szakanyagok rendszeres forgatása, a jó pedagógiai érzék, az elkö­telezettség, mégis megkoc­káztatjuk: a rendszerezett oktatásban való részvétel el­mulasztása az esetek döntő többségében nagy űrt hagy maga után. Mert hogyan mé­­lyedjen el a legkorszerűbb ismeretek elemzésében az a szakember, aki nem tanul­hatta meg a méltán híres Testnevelési Főiskolán a sportág legalapvetőbb isme­reteit, aki csak magától ösz­­szeszedett alapokra támasz­kodhat?! Főleg akkor égető a kérdés, amikor nyilván­való, hogy szakmai lemara­dásunk vitathatatlan a lab­darúgásban élenjáró orszá­gokkal szemben, amikor ká­ros beidegződésekkel, múlt­ból ittmaradt szemléletmód­dal kell megküzdenünk, ami­kor világossá vált, hogy az utánpótlás-nevelés, manap­ság már a legfelkészültebb szakemberek garmadáját igényli. Mint az élet minden terü­letén, itt is szabad utat kell adni a zseniális autodidak­táknak, nyilván jó néhány él­vonalbeli edzőnk rendelkezik is vele született erényekkel. A nagy számok törvénye, pontosabban az imént felso­rolt adatokban feszülő ellent­mondás azonban mindenképp elgondolkoztató. Nem lehet vitás, hogy az NB-s csapa­toknál több magasan kvali­fikált edzőre lenne szükség — már csak a logika szabá­lyai szerint is. És a szükséges ru­sa ,"papíron”. Elméletileg van te­hát elegendő szakember, csak az az apró hiba, hogy­­ nem dolgoznak. Kíséreljük meg feltérképezni, miért nem. Sok olyan edzővel beszélget­tünk, aki­ évek óta az asz­talfiókjában őrzi diplomáját. Nem egy-egy embert szólal­tatunk meg, típusválaszokat közlünk, így mindenképp reálisabb a kép. A testnevelő tanár: „Ró­lam senki sem állíthatja, nem próbáltam meg. A fő­iskola elvégzése után nagy­egyesülethez szerződtem, az utánpótlással foglalkoztam. Azt hittem, majd én meg­váltom a világot, de egyre inkább azt kellett tapasztal­nom, hogy tévedtem. Dol­gozhattam napestig, a klub vezetőit csak az első csapat teljesítménye érdekelte. Ami önmagában még nem lett volna baj, ha legalább a fel­tételt biztosítják a korszerű munkához. Sajnos, nem így történt, fontosabb volt egy huszadrangú játékos leigazo­lása, mint az, hogy mi ki­ket, hogyan nevelünk. Ele­gem volt a szélmalomharc­ból, most tanítok, mert az iskolában is szívesen foglal­kozom a srácokkal.” Aki meg akarta mutatni: „Közepes képességű labdarú­gó voltam, de már játékos koromban az edzői pályára készültem. Megtanultam né­metül csak azért, hogy ere­detiben tanulmányozhassam a legkorszerűbb edzésmódsze­reket. Kezdetben fiatalokkal, majd alacsonyabb osztályú együttessel foglalkoztam, vár­tam a nagy lehetőséget, hogy felfigyeljenek rám. De hiába voltam reggeltől estig a pá­lyán, hiába törtem még éj­szaka is a fejemet, miként lehetne­ jobban dolgozni, sen­kit nem érdekelt a tevékeny­ségem. Rá kellett döbben­nem, hogy nem cseng elég­gé jól a nevem a labdarúgó­társadalomban, hogy egy va­lamikori válogatott játékos tizedannyi tudással is sokkal jobban boldogul. Tíz év u­tán feladtam a reménytelen pró­bálkozást.” Az egykor neves játékos: „Amikor kezembe vettem a diplomát, azt hittem, enyém a világ, hogy friss ismeretei­met és öltözői tapasztalai­mat hasznosítva produkálni fogok. De rájöttem arra, hogy sem az elvek, sem pedig a múlt, még csak­­ a megfeszí­tett munka sem­­ elegendő Nem vártyok jó diplomata, nem hajbókoltam a vezetők­nek, a játékosoktól sokat kö­veteltem. A jó eredmények elmaradtak, felelős pedig kel­lett. Hát én lettem a bűn­bak. Megvádoltak a legkép­telenebb ostobaságokkal, mennem kellett, nem is egy helyről. Úgy döntöttem, nem kockáztatom meg a szívin­farktust ...” Aki másodállásban akart szolgálni: „Felelős beosztás­ban dolgozom, de mivel imá­dom a futballt, úgy gondol­tam, mellékfoglalkozásban még használhatok. Persze, ez óriási igénybevételt jelentett, szinte minden szabad időmet a focira áldoztam. Mégis, amikor nem ment a gárdá­nak, én lettem a hibás. Meg­vádoltak, hogy csak a pén­zért csinálom, hogy nem tö­rődöm a csapattal. Minden voltam, csak becsületes em­ber nem. A közönséget is el­lenem heccelték, már-már üldözési mániám lett... Egy szó, mint száz, erre nem volt szükségem. Megmondom őszintén, azóta csak a tévé­ben nézek meccseket- Elég volt.. Hallgassuk meg végül Gombos Istvánnak, az MLSZ edzőbizottsága titkárának a véleményét: „Nem az anya­giak okozzák a gondokat. Az edzőket, a fő- és a mel­­lékfoglalkozásúakat egyaránt rendesen megfizetik, de aki erre a pályára lép, elsősor­ban nem a pénzért teszi. Na­gyon sok klubnál beszélget­tem a szakemberekkel, na­gyon sok edzői értekezleten vettem részt, tele vannak panasszal, keserűséggel. Úgy tapasztaltam, hogy Magyar­­országon a labdarúgóedző sosem tervezhet. Az élete­­kiszámíthatatlan. Előfordul, hogy bennük van a hiba, de közel sem olyan mértékben, mint ahogy arra az edző­vándorlásból következtetni­ lehetne. A helyzet az, hogy az edzők a klubokkal köt­nek szerződést, s ezzel bizo­nyos fokig ki is szolgáltat­ják magukat. Nekünk, saj­nos, nemigen van beleszólá­sunk abba, miként ítéljék meg szakembereik munká­ját. Azt hiszem, jogilag kel­lene pontosabban körülhatá­rolni az edzők szerződteté­sének, illetve a szerződés felbontásának, vagy klubon belül a szakember más munkakörbe helyezésének kérdéseit. S noha a kluboké a fő felelősség, a jövőben mi is megpróbálunk a saját eszközeinkkel segíteni eze­ken a gondokon.” Évek óta ígérjük it­t, régen nem vagyunk olyan gazdagok, hogy nélkülözni tudjuk azt az óriási tudás­­mennyiséget, jobbat akarást, tenni vágyást, amely kihasz­nálatlan marad, alapos javí­tásra szoruló labdarúgó­életünkben. Tiszta vizet kell önteni a pohárba, a jövőt jobban szolgáló szemléletet kell teremtenünk, ellenkező esetben a most következő szomorú statisztika még bá­natosabbra sikeredik. Középfokú edzői képesí­téssel rendelkező szakembe­reink közül 350 edzőnek kellett volna 1981-ben köte­lező továbbképzésen részt vennie, s ezzel igazolni, hogy a későbbiekben is akarnak labdarúgással foglalkozni. Részt vett: 150! Szabó Illés NÉPSPORT 1 // « KITŰNŐEN MUTATKOZOTT BE AZ ANGOL BAJNOK Atlétika A MASZ szakvezetése úgy határozott, hogy az idei tél tíz mezei versenyéből a leg­jobb közép- és hosszútávfu­tók haton kötelesek részt venni. Az első lehetőséget, a Csepel viadalát sokan hasz­nálták ki és nagy kedvvel versenyeztek az Építők-pá­­lya előtt kijelölt 1500 m-es körben. A pályát ugyan gon­dosan megtisztították a hótól, de így is helyenként sáros, mély, igazi téli terep tette próbára a futókat. A felnőtt férfiak rövidebb távját Tóth küzdelem után, a nők versenyét Babinyecz­­né biztosabban nyerte. A legjobb benyomást azonban a Budapesten tanulmányúton tartózkodó és ígéretéhez hí­ven 14 km-en rajthoz álló Hugh Jones keltette. A vö­rös hajú angol maratoni bajnok erőlködés nélküli, gazdaságos mozgása méltán váltott ki elismerést a szép számban jelenlevő hosszú­­távfutó-szakemberekből is. Könnyedén hagyta maga mö­gött a mezőnyt és csaknem másfél perces előnnyel ért a többiek előtt a célba. Kitűnő bemutatkozásával igazolta klasszisát, amelyet a legutóbbi nagyszabású New York-i maratonin elért har­madik helye, és 2 óra 10 perc 57 másodperces ideje már előzőleg is bizonyított. Felnőttek. Férfiak (táv: kb. 14 km): 1. Hugh Jones (an­gol) 43:07, 2. Kerékjártó (O. Dózsa) 44:30, 3. Bulla (Cse­pel) 44:30, 4. Bauer (KBSK) 44:31, 5. Balogh (Szekszárdi Dózsa) 44:50, 6. Fancsali (O. Dózsa) 45:20, 7. Szekeres F. (Csepel) 45:3­6, 8. Jenkei (Vasas) 45:44 (41 befutó). Férfiak (kb. 10 km): 1. Tóth L. (Bp. Honvéd) 32:19, 2. Laposa (TBSC) 32:21, 3. Kozma (Építők SC) 32:52, 4. Búcsúházi (SZEOL AK) 33:27, 5. Lajkó (Bp. Honvé­d)­­33:27, 6. Fekete (O. Dózsa) 33:34, 7. Kovács A. (Videoton) 34:10, 8. Zöld (TBSC) 34:20 (29). Nők (kb. 5 km): 1. Babi­nyeczné (Csepel) 17:37.4, 2. Jankó (Szombathelyi TE) 17:40.3, 3. Szabó K. (Csepel) 17:43.0, 4. Sipka (Székesfe­hérvári Ikarus) 18:10.3, 5. Jakab (Győri Dózsa) 19:30, 6. Mohácsi (TBSC) 19:30.0, 7. Wéninger (TBSC) 19:51.8, 8. Pólya (Bp. Tanárképző) 20:14.3 (11). (Az ifjúságiak és a serdü­lök eredményeit szerdai szá­munkban közöljük). Havas tájon fut a serdülő leány 13-csoportos versenyzők mezőnye (Koppány Görgy felvétele) ÉV VÉGI HAJRÁ Súlyemelés - Hír: „A Népstadionban edzőtáborozik a magyar súly­emelő-válogatott­­18 tagja.­­A vezető­edző elmondta, hogy elsősorban a fiatalok kaptak meghívást a közös gyakorlásra .. .” Tata és a súlyemelők. Ez a két fogalom olyan szoros kapcsolatba került már egy­mással, mint a Szilveszter és a pezsgősüveg durranása. E sorok írója ebben a lassan kiöregedő évben hat alka­lommal látogatta meg ott a versenyekre készülő sporto­lókat. Talán ezért is fordult szinte automatikusan a gép­kocsi az Erzsébet-híd felé, hogy aztán hetven kilomé­ter „elfogyasztása” után az edzőtábor parkolójában pi­henhessen néhány órát. Ezút­tal azonban változott az út­irány, a távolság sem akkora. A Tornacsarnok mögött meg­húzódó súlyemelőterem mind­össze néhány percre van. A gyakorlótér bejáratánál Orvos András vezető­edző számolatlanul szívott ciga­rettáinak egyikét oltja el. — Fiatalok... — mondja. A terem „névtelenekkel” teli, ismeretlen arcok győ­zik le a súlyt, helyből eme­lés a mai penzum. A szériák szinte számolatlanok, alig­­alig pillantanak a papíron lefektetett edzéstervre. Dol­goznak. Számolatlanul, hogy az új esztendőben már velük számolhasson a sportág ve­zetése a nemzetközi verse­nyeken, elsősorban presztízskérdést jelent számunkra — mondja társa véleményét is Hlavati András. — Első ízben ren­deznek Afrika-bajnokságot súlyemelésben. És az első győztesek mindig duplán győztesek. Aztán nyakba vett súlyzó­val bizonyítja, hogy nem csupán szavakkal óhajtja a győzelmet. Számolunk. Egy, kettő, három . .. Csak tizenhatig jutunk. Foghíjas a mezőny, ketten hiányoznak. „...EMBERILEG IS../’ — Az IBV-s „ezüstem­bert”, Kereket iskolája nem engedte el a közös gyakor­lásra. Már a kubai verseny előtt is közelharcot folytat­tunk az utazása miatt. A diósgyőri Barsi inkább a KRESZ-t győzi le a napok­ban. Mindenesetre igazolást kell hoznia. Az a biztos, ami papíron van ... — adja a hiányzókról szóló summázást a vezető edző. Új arc az edzők között is. Bethlen Ferenc Debrecen­ből jött. Két tanítványát kí­sérte el, itt is marad velük a hónap közepéig. — Szép állomása az edzői pályafutásomnak. A jövő embereivel, remélem, bajno­kaival dolgozhatok most két hétig — mondja az újdon­sült keretedző. Őt majd mások, fiatal, a sportágért lelkesedő, azért sokat tevő kollégák fogják követni, így lesz ez jövőre. Megosztják egymással a mun­kát és ha mindenki csak egy csipetnyit tesz az eredmé­nyekhez, akkor már nem hiábavaló a szövetség új el­képzelése. A nagykanizsai Simon Imre a ,,profik” közé tartozik. Ő már a nyáron is a válogatott kerettel készült. Mégis vele — a kilóival — volt gond az első napokban. — Kaptam néhány kemény, de okos szót, így aztán megáll­tam a „gömbölyödésben” — mondja edzés után a fiú. — Az ebédem is csak gyenge diétának fogható fel. Nem így a többieké, akik úgy rohamozzák meg a kony­hát, mintha hadifogságból érkeztek volna haza. Csupán a szombathelyi Galambos fogja vissza magát. Muszáj. — Bécsbe utazom egyesü­letemmel, a Haladás VSE- vel. Csapatverseny lesz, illik úgy befejezni a verseny­­idényt, hogy biztatást adjon a következő évre. — Sokan értetlenkedve fo­gadták ezt az év végi közös gyakorlást — mondja orvos. — Nincs igazuk. Új embe­rekkel kísérletezünk és pon­tosan ilyenkor, egy verseny­­idény végeztével lehet nyu­godtan készülni a jövőre. Számomra pedig kitűnő al­kalom, hogy sportbéli képes­ségeiken túl emberileg is megismerjem a srácokat. Mindenkivel külön-külön ülök le beszélgetni. Ebből és a felemelt súlyokból aztán kialakul a kép, ami ma egyelőre még biztató .. . Az „öregek”, a sok csatát vívott válogatottak hiányoz­nak innen. Számukra most az egyesület osztja ki az edzés­munkát. Így tán könnyebben felejtik a balul sikerült idei évet.. . Januártól azonban ők is csatasorba állnak és rögtön négyhetes edzőtáboro­zással kezdik a felkészülést. És nem csak Tatán. MÍNUSZ KETTŐ Karácsony Egyiptomban. Vajon milyen lehet? Hlavati és Baranyai három hét múlva már egyértelmű­en tudja. A két ifjúsági korú fiú ugyanis itt fejezi be a számukra bizony nagyon hosszúra nyúlt versenyidényt. — Olyan viadal ez, amely MINDEN ÚJ? — Ki kellett már lépnünk az unalomig ismert környe­zetből. Mátraháza, Dunavar­­sány, Budapest. Itt is van lehetőség a magas szintű szakmai munkára. Sőt, be­vonjuk a klubokat, náluk is gyakorolhatunk. Tatabánya, Leninváros minden jóval fel­szerelt­­ súlyemelőteremmel rendelkezik. Persze, dolgozni ott is kell... A helyen, új edzőkkel ké­szül tehát az új reménysé­gekkel teli kőzdett válogatott keret. Egy kérdésre — a lényegre — azonban még várni kell néhány hónapot. Nevezetesen arra: újak lesznek-e az ered­mények is? (róth)

Next