Népsport, 1981. december (37. évfolyam, 284-307. szám)
1981-12-07 / 289. szám
XXXVII. 289. ♦ 1981. december 7 Diploma a mellényzsebben E3 Labdarúgás Az életpályáknak eleve elrendelt irányba. Nagyon sok példát sorolhatnánk, amikor egy-egy később világhírűvé vált ember szinte egyik pillanatról a másikra szakított addigi életmódjával, foglalkozásával és környezete őszinte megrökönyödésére hirtelen valami egészen mást kezdett csinálni, Csontváry például már igencsak benne járt a férfikorban, amikor úgy döntött, festő lesz. Megmosolyogták, de mint később kiderült , neki lett igaza. Zseniálisan kezelte az ecsetet, tehát érthetővé vált az utókor számára cselekedete. De manapság már az sem meglepő, ha valaki tanult szakmáját, megszerzett diplomáját cseréli fel más , nem feltétlenül világhírnévvel kecsegtető foglalkozással. Az életsorsokat nem szabad beskatulyázni, mindenkiről kiderülhet egy szép napon, mindenki ráébredhet egyszer, hogy rosszul választott. Még a labdarúgóedző is... Igen, természetesen előttük sem zárulhat be az újrakezdés lehetőségének ajtaja, természetesen nekik is joguk van arra, hogy pihentessék, esetleg végleg sutba vágják diplomájukat. Ha azonban túlságosan sokan teszik ezt, az már több, mint gyanús. De beszéljenek inkább a számok. Az MLSZ edzőbizottságának nyilvántartása szerint 194 ember rendelkezik szakedzői diplomával, tehát felsőfokú labdarúgó edzői képesítéssel. Ugyancsak az ő nyilvántartásuk: az NB-s szakosztályokban mindössze 79-en tevékenykednek közülük. Az 1739 középfokú edzői képesítéssel rendelkező szakember közül pedig mindössze 274-en dolgoznak a sportág első és második vonalában. Ugye, megdöbbentő az arány? Még akkor is az, ha figyelembe vesszük, hogy néhányan — persze kevesen — az alacsonyabb osztályokban munkálkodnak, hogy néhányan külföldre szerződtek, s ugyancsak néhányan más területen (például a módszertani osztályokon) dolgoznak. Még mielőtt súgnánk a helyzetet, ellenőrizzük a kérdés jogosságát! Mert végül is meglehet, hogy nincs is szükség több diplomás szakemberre. A számok erre is feleletet adnak. Az NB I-es szakosztályokban — aligha kell különösebben magyarázni — legalább 4 felsőfokú edzői képesítéssel rendelkező szakemberre lenne szükség. S mi a helyzet a valóságban? A kimutatás szerint a DMVSC van a legjobb helyzetben 5 szakedzővel. Nincs különösebb gond a Vasasnál, az FTC-nél, a Bp. Honvédnál és a PMSC- nél , 4 szakedzőjük van. A Volán, a Haladás és a Csepel követi őket 3 felsőfokú képesítéssel rendelkező szakemberrel, a többi egyesület viszont ennél is kevesebbet foglalkoztat. Sőt, három NB I-es gárdánál, a Nyíregyházánál, a SZEOL- nál és az Ózdi Kohásznál egyáltalán nincs szakedző! Jóllehet a „papír” önmagában valóban nem perdöntő a szakmai munka színvonalának megítélésében, sokkal lényegesebb a szüntelen tanulnivágyás, a szakanyagok rendszeres forgatása, a jó pedagógiai érzék, az elkötelezettség, mégis megkockáztatjuk: a rendszerezett oktatásban való részvétel elmulasztása az esetek döntő többségében nagy űrt hagy maga után. Mert hogyan mélyedjen el a legkorszerűbb ismeretek elemzésében az a szakember, aki nem tanulhatta meg a méltán híres Testnevelési Főiskolán a sportág legalapvetőbb ismereteit, aki csak magától öszszeszedett alapokra támaszkodhat?! Főleg akkor égető a kérdés, amikor nyilvánvaló, hogy szakmai lemaradásunk vitathatatlan a labdarúgásban élenjáró országokkal szemben, amikor káros beidegződésekkel, múltból ittmaradt szemléletmóddal kell megküzdenünk, amikor világossá vált, hogy az utánpótlás-nevelés, manapság már a legfelkészültebb szakemberek garmadáját igényli. Mint az élet minden területén, itt is szabad utat kell adni a zseniális autodidaktáknak, nyilván jó néhány élvonalbeli edzőnk rendelkezik is vele született erényekkel. A nagy számok törvénye, pontosabban az imént felsorolt adatokban feszülő ellentmondás azonban mindenképp elgondolkoztató. Nem lehet vitás, hogy az NB-s csapatoknál több magasan kvalifikált edzőre lenne szükség — már csak a logika szabályai szerint is. És a szükséges rusa ,"papíron”. Elméletileg van tehát elegendő szakember, csak az az apró hiba, hogy nem dolgoznak. Kíséreljük meg feltérképezni, miért nem. Sok olyan edzővel beszélgettünk, aki évek óta az asztalfiókjában őrzi diplomáját. Nem egy-egy embert szólaltatunk meg, típusválaszokat közlünk, így mindenképp reálisabb a kép. A testnevelő tanár: „Rólam senki sem állíthatja, nem próbáltam meg. A főiskola elvégzése után nagyegyesülethez szerződtem, az utánpótlással foglalkoztam. Azt hittem, majd én megváltom a világot, de egyre inkább azt kellett tapasztalnom, hogy tévedtem. Dolgozhattam napestig, a klub vezetőit csak az első csapat teljesítménye érdekelte. Ami önmagában még nem lett volna baj, ha legalább a feltételt biztosítják a korszerű munkához. Sajnos, nem így történt, fontosabb volt egy huszadrangú játékos leigazolása, mint az, hogy mi kiket, hogyan nevelünk. Elegem volt a szélmalomharcból, most tanítok, mert az iskolában is szívesen foglalkozom a srácokkal.” Aki meg akarta mutatni: „Közepes képességű labdarúgó voltam, de már játékos koromban az edzői pályára készültem. Megtanultam németül csak azért, hogy eredetiben tanulmányozhassam a legkorszerűbb edzésmódszereket. Kezdetben fiatalokkal, majd alacsonyabb osztályú együttessel foglalkoztam, vártam a nagy lehetőséget, hogy felfigyeljenek rám. De hiába voltam reggeltől estig a pályán, hiába törtem még éjszaka is a fejemet, miként lehetne jobban dolgozni, senkit nem érdekelt a tevékenységem. Rá kellett döbbennem, hogy nem cseng eléggé jól a nevem a labdarúgótársadalomban, hogy egy valamikori válogatott játékos tizedannyi tudással is sokkal jobban boldogul. Tíz év után feladtam a reménytelen próbálkozást.” Az egykor neves játékos: „Amikor kezembe vettem a diplomát, azt hittem, enyém a világ, hogy friss ismereteimet és öltözői tapasztalaimat hasznosítva produkálni fogok. De rájöttem arra, hogy sem az elvek, sem pedig a múlt, még csak a megfeszített munka sem elegendő Nem vártyok jó diplomata, nem hajbókoltam a vezetőknek, a játékosoktól sokat követeltem. A jó eredmények elmaradtak, felelős pedig kellett. Hát én lettem a bűnbak. Megvádoltak a legképtelenebb ostobaságokkal, mennem kellett, nem is egy helyről. Úgy döntöttem, nem kockáztatom meg a szívinfarktust ...” Aki másodállásban akart szolgálni: „Felelős beosztásban dolgozom, de mivel imádom a futballt, úgy gondoltam, mellékfoglalkozásban még használhatok. Persze, ez óriási igénybevételt jelentett, szinte minden szabad időmet a focira áldoztam. Mégis, amikor nem ment a gárdának, én lettem a hibás. Megvádoltak, hogy csak a pénzért csinálom, hogy nem törődöm a csapattal. Minden voltam, csak becsületes ember nem. A közönséget is ellenem heccelték, már-már üldözési mániám lett... Egy szó, mint száz, erre nem volt szükségem. Megmondom őszintén, azóta csak a tévében nézek meccseket- Elég volt.. Hallgassuk meg végül Gombos Istvánnak, az MLSZ edzőbizottsága titkárának a véleményét: „Nem az anyagiak okozzák a gondokat. Az edzőket, a fő- és a mellékfoglalkozásúakat egyaránt rendesen megfizetik, de aki erre a pályára lép, elsősorban nem a pénzért teszi. Nagyon sok klubnál beszélgettem a szakemberekkel, nagyon sok edzői értekezleten vettem részt, tele vannak panasszal, keserűséggel. Úgy tapasztaltam, hogy Magyarországon a labdarúgóedző sosem tervezhet. Az életekiszámíthatatlan. Előfordul, hogy bennük van a hiba, de közel sem olyan mértékben, mint ahogy arra az edzővándorlásból következtetni lehetne. A helyzet az, hogy az edzők a klubokkal kötnek szerződést, s ezzel bizonyos fokig ki is szolgáltatják magukat. Nekünk, sajnos, nemigen van beleszólásunk abba, miként ítéljék meg szakembereik munkáját. Azt hiszem, jogilag kellene pontosabban körülhatárolni az edzők szerződtetésének, illetve a szerződés felbontásának, vagy klubon belül a szakember más munkakörbe helyezésének kérdéseit. S noha a kluboké a fő felelősség, a jövőben mi is megpróbálunk a saját eszközeinkkel segíteni ezeken a gondokon.” Évek óta ígérjük itt, régen nem vagyunk olyan gazdagok, hogy nélkülözni tudjuk azt az óriási tudásmennyiséget, jobbat akarást, tenni vágyást, amely kihasználatlan marad, alapos javításra szoruló labdarúgóéletünkben. Tiszta vizet kell önteni a pohárba, a jövőt jobban szolgáló szemléletet kell teremtenünk, ellenkező esetben a most következő szomorú statisztika még bánatosabbra sikeredik. Középfokú edzői képesítéssel rendelkező szakembereink közül 350 edzőnek kellett volna 1981-ben kötelező továbbképzésen részt vennie, s ezzel igazolni, hogy a későbbiekben is akarnak labdarúgással foglalkozni. Részt vett: 150! Szabó Illés NÉPSPORT 1 // « KITŰNŐEN MUTATKOZOTT BE AZ ANGOL BAJNOK Atlétika A MASZ szakvezetése úgy határozott, hogy az idei tél tíz mezei versenyéből a legjobb közép- és hosszútávfutók haton kötelesek részt venni. Az első lehetőséget, a Csepel viadalát sokan használták ki és nagy kedvvel versenyeztek az Építők-pálya előtt kijelölt 1500 m-es körben. A pályát ugyan gondosan megtisztították a hótól, de így is helyenként sáros, mély, igazi téli terep tette próbára a futókat. A felnőtt férfiak rövidebb távját Tóth küzdelem után, a nők versenyét Babinyeczné biztosabban nyerte. A legjobb benyomást azonban a Budapesten tanulmányúton tartózkodó és ígéretéhez híven 14 km-en rajthoz álló Hugh Jones keltette. A vörös hajú angol maratoni bajnok erőlködés nélküli, gazdaságos mozgása méltán váltott ki elismerést a szép számban jelenlevő hosszútávfutó-szakemberekből is. Könnyedén hagyta maga mögött a mezőnyt és csaknem másfél perces előnnyel ért a többiek előtt a célba. Kitűnő bemutatkozásával igazolta klasszisát, amelyet a legutóbbi nagyszabású New York-i maratonin elért harmadik helye, és 2 óra 10 perc 57 másodperces ideje már előzőleg is bizonyított. Felnőttek. Férfiak (táv: kb. 14 km): 1. Hugh Jones (angol) 43:07, 2. Kerékjártó (O. Dózsa) 44:30, 3. Bulla (Csepel) 44:30, 4. Bauer (KBSK) 44:31, 5. Balogh (Szekszárdi Dózsa) 44:50, 6. Fancsali (O. Dózsa) 45:20, 7. Szekeres F. (Csepel) 45:36, 8. Jenkei (Vasas) 45:44 (41 befutó). Férfiak (kb. 10 km): 1. Tóth L. (Bp. Honvéd) 32:19, 2. Laposa (TBSC) 32:21, 3. Kozma (Építők SC) 32:52, 4. Búcsúházi (SZEOL AK) 33:27, 5. Lajkó (Bp. Honvéd)33:27, 6. Fekete (O. Dózsa) 33:34, 7. Kovács A. (Videoton) 34:10, 8. Zöld (TBSC) 34:20 (29). Nők (kb. 5 km): 1. Babinyeczné (Csepel) 17:37.4, 2. Jankó (Szombathelyi TE) 17:40.3, 3. Szabó K. (Csepel) 17:43.0, 4. Sipka (Székesfehérvári Ikarus) 18:10.3, 5. Jakab (Győri Dózsa) 19:30, 6. Mohácsi (TBSC) 19:30.0, 7. Wéninger (TBSC) 19:51.8, 8. Pólya (Bp. Tanárképző) 20:14.3 (11). (Az ifjúságiak és a serdülök eredményeit szerdai számunkban közöljük). Havas tájon fut a serdülő leány 13-csoportos versenyzők mezőnye (Koppány Görgy felvétele) ÉV VÉGI HAJRÁ Súlyemelés - Hír: „A Népstadionban edzőtáborozik a magyar súlyemelő-válogatott18 tagja.A vezetőedző elmondta, hogy elsősorban a fiatalok kaptak meghívást a közös gyakorlásra .. .” Tata és a súlyemelők. Ez a két fogalom olyan szoros kapcsolatba került már egymással, mint a Szilveszter és a pezsgősüveg durranása. E sorok írója ebben a lassan kiöregedő évben hat alkalommal látogatta meg ott a versenyekre készülő sportolókat. Talán ezért is fordult szinte automatikusan a gépkocsi az Erzsébet-híd felé, hogy aztán hetven kilométer „elfogyasztása” után az edzőtábor parkolójában pihenhessen néhány órát. Ezúttal azonban változott az útirány, a távolság sem akkora. A Tornacsarnok mögött meghúzódó súlyemelőterem mindössze néhány percre van. A gyakorlótér bejáratánál Orvos András vezetőedző számolatlanul szívott cigarettáinak egyikét oltja el. — Fiatalok... — mondja. A terem „névtelenekkel” teli, ismeretlen arcok győzik le a súlyt, helyből emelés a mai penzum. A szériák szinte számolatlanok, aligalig pillantanak a papíron lefektetett edzéstervre. Dolgoznak. Számolatlanul, hogy az új esztendőben már velük számolhasson a sportág vezetése a nemzetközi versenyeken, elsősorban presztízskérdést jelent számunkra — mondja társa véleményét is Hlavati András. — Első ízben rendeznek Afrika-bajnokságot súlyemelésben. És az első győztesek mindig duplán győztesek. Aztán nyakba vett súlyzóval bizonyítja, hogy nem csupán szavakkal óhajtja a győzelmet. Számolunk. Egy, kettő, három . .. Csak tizenhatig jutunk. Foghíjas a mezőny, ketten hiányoznak. „...EMBERILEG IS../’ — Az IBV-s „ezüstembert”, Kereket iskolája nem engedte el a közös gyakorlásra. Már a kubai verseny előtt is közelharcot folytattunk az utazása miatt. A diósgyőri Barsi inkább a KRESZ-t győzi le a napokban. Mindenesetre igazolást kell hoznia. Az a biztos, ami papíron van ... — adja a hiányzókról szóló summázást a vezető edző. Új arc az edzők között is. Bethlen Ferenc Debrecenből jött. Két tanítványát kísérte el, itt is marad velük a hónap közepéig. — Szép állomása az edzői pályafutásomnak. A jövő embereivel, remélem, bajnokaival dolgozhatok most két hétig — mondja az újdonsült keretedző. Őt majd mások, fiatal, a sportágért lelkesedő, azért sokat tevő kollégák fogják követni, így lesz ez jövőre. Megosztják egymással a munkát és ha mindenki csak egy csipetnyit tesz az eredményekhez, akkor már nem hiábavaló a szövetség új elképzelése. A nagykanizsai Simon Imre a ,,profik” közé tartozik. Ő már a nyáron is a válogatott kerettel készült. Mégis vele — a kilóival — volt gond az első napokban. — Kaptam néhány kemény, de okos szót, így aztán megálltam a „gömbölyödésben” — mondja edzés után a fiú. — Az ebédem is csak gyenge diétának fogható fel. Nem így a többieké, akik úgy rohamozzák meg a konyhát, mintha hadifogságból érkeztek volna haza. Csupán a szombathelyi Galambos fogja vissza magát. Muszáj. — Bécsbe utazom egyesületemmel, a Haladás VSE- vel. Csapatverseny lesz, illik úgy befejezni a versenyidényt, hogy biztatást adjon a következő évre. — Sokan értetlenkedve fogadták ezt az év végi közös gyakorlást — mondja orvos. — Nincs igazuk. Új emberekkel kísérletezünk és pontosan ilyenkor, egy versenyidény végeztével lehet nyugodtan készülni a jövőre. Számomra pedig kitűnő alkalom, hogy sportbéli képességeiken túl emberileg is megismerjem a srácokat. Mindenkivel külön-külön ülök le beszélgetni. Ebből és a felemelt súlyokból aztán kialakul a kép, ami ma egyelőre még biztató .. . Az „öregek”, a sok csatát vívott válogatottak hiányoznak innen. Számukra most az egyesület osztja ki az edzésmunkát. Így tán könnyebben felejtik a balul sikerült idei évet.. . Januártól azonban ők is csatasorba állnak és rögtön négyhetes edzőtáborozással kezdik a felkészülést. És nem csak Tatán. MÍNUSZ KETTŐ Karácsony Egyiptomban. Vajon milyen lehet? Hlavati és Baranyai három hét múlva már egyértelműen tudja. A két ifjúsági korú fiú ugyanis itt fejezi be a számukra bizony nagyon hosszúra nyúlt versenyidényt. — Olyan viadal ez, amely MINDEN ÚJ? — Ki kellett már lépnünk az unalomig ismert környezetből. Mátraháza, Dunavarsány, Budapest. Itt is van lehetőség a magas szintű szakmai munkára. Sőt, bevonjuk a klubokat, náluk is gyakorolhatunk. Tatabánya, Leninváros minden jóval felszerelt súlyemelőteremmel rendelkezik. Persze, dolgozni ott is kell... A helyen, új edzőkkel készül tehát az új reménységekkel teli kőzdett válogatott keret. Egy kérdésre — a lényegre — azonban még várni kell néhány hónapot. Nevezetesen arra: újak lesznek-e az eredmények is? (róth)