Népsport, 1982. július (38. évfolyam, 157-185. szám)

1982-07-07 / 163. szám

2 NÉPSPORT ' *...................................... ... ............ -........... ................. . ................ ni .. in i. •••műi m.y....................................... ............................. ........................mi................ VB-TELEX... VB-TELEX... VB-TELEX... VB-TELEX... A brazilok ellen aratott 3-2-es győzelmével alapo­san megnőtt az olasz vá­logatott tekintélye az an­gol fogadóirodákban. Je­lenleg 11:8 az esélye az azzurrik világbajnoki győzelmének, míg az NSZK 13:8-ra áll. Akik Brazíliára, vagy Angliára tették a pénzü­ket, most a Piccadilly sar­kán zokognak... HIDALGO KABALÁJA A franciák szövetségi ka­pitányának meglehetősen bohókás viseletét, a rövid sortot és a hozzá viselt fekete inget sokan meg­mosolyogták Spanyolor­szágban. Voltak — első­sorban angolok —, akik úgy fogalmaztak: „Ko­moly ember nem jelenik így meg nyilvánosság előtt...” Aztán gyorsan kiderült: Hidalgo kabalá­ból jár úgy, ahogy Ku­­vait ellen mutatta be elő­­­­ször a nagyközönségnek ezt a szerelést, s azóta nem tud veszíteni a csa­pata ... Most már biztos, hogy a Hidalgo-divat nem vál­tozik a következő napok­ban sem. Az igazi, per­sze, az lenne, ha a csü­törtöki mérkőzésen az el­lenfél NSZK kapitánya, Jupp Derwall is rövid­nadrágban ülne a kispa­­don... A SZÁMOK, A SZÁMOK... „SZÉGYENLETES” Jose Emilio Santamaria, a spanyolok szövetségi kapi­tánya fakadt ki ezekkel a szavakkal az angolok el­leni összecsapás után. ..... igenis annak tar­tom, hogy egy spanyol új­ságíró feltehette nekem a kérdést, mely szerint igaz-e, hogy egy harma­dik együttes prémiumot ajánlott fel arra az eset­re, ha nem veszítünk az angolok ellen . . . Már ma­ga a feltételezés is felér egy becsületsértéssel.” Ilyen az élet manapság Hispániában. Vereségek, kie­sés, kudarc, leszereplés után... ÉLJEN AZ ANTIFUTBALL! A hétfői két elődöntő természetesen óriási ter­jedelmet kapott a világ­sajtóban. íme a legérde­kesebb megállapítások: Diario 16 (spanyol): „Olaszország lehengerelte Brazíliát — éljen az an­­tifutball!” Le Quotidien (francia): „Az olaszokon kívül min­denki sajnálja a döntő nélkül maradt világbaj­nokságot ...” Le Matin (francia): „Most már valóban ért­hetetlen a világ.” Corriere dello Sport (olasz): „Most mi vagyunk Brazília! Ez minden idők legjobb olasz csapata .. Tuttosport (olasz): „Mes­teri játék, Paolo Rossi aláírásával...” ABC (spanyol): „Spa­nyolország nyomtalanul tűnik el a Mundialról. . ” VA (spanyol): „Spanyol­­ország megmentette tisz­tességét, s előrejuttatta az NSZK-t.. .” Dagens Nyheter (svéd): „A spanyolok jóvoltából hétfőn Hamburgtól Mün­chenig rengeteg sör el­fogyhatott ...” Most végre Derwall is hozzájutott egy-két po­hárhoz . .. A középdöntőkben szüle­tett 29 góllal a Mundial összgólszáma 129-re emel­kedett. A 48 eredmény­ből az 1-0 és az 1-1 nyolc­­szor-nyolcszor került a jegyzőkönyvekbe, hét ösz­­szecsapás végződött 0-0- ra, ötször-ötször 2-1-re és 4- 1-re, kétszer-kétszer 2-2- re, 3-1-re, 3-2-re és 3-0-ra végeztek a csapatok. A további eredmények: 4-0, 5- 1, 5-2, 10-1. A VB össz­nézőszáma: 1 602 161-re emelkedett, öt játékost állítottak ki, 84-en kaptak sárga lapot. Csereként 149 alkalommal dobtak harc­ba játékosokat a kapitá­nyok. A kút mélyéről — a csúcsra? CSAK EGY TALÁLAT. Azon a napon, amikor — az ABC nevű újság szerint — „Brazília csodálatos óceán­járója, amely máskor elegánsan szeli a viharos habokat, a part közelében elsüllyedt”, nyilvánosságra hozták az Adidas közvéleménykutatásának ered­ményét. A híres nyugatnémet sport­szergyártó cég megszavaztatta a Mundial­on tevékenykedő 1200 sajtó­munkatársat. A kérdés így hangzott: melyik négy ország alkotja majd az elődöntő mezőnyét? A megkérdezet­tek 81 százaléka Brazíliát tartotta ab­szolút esélyesnek. Az NSZK váloga­tottja következett 37 százalékkal, az angoloknak jutott a voksok 12, a szovjet csapatnak pedig három szá­zaléka. Szó ami szó, a szakírók tippje nem jött be. Mentségükre szól­jon, hogy egy hete senki sem adott volna egy lyukas garast a franciák vagy a lengyelek sike­réért, az olaszok világszenzáció­járól nem is beszélve. Csak a szívós nyugatnémetek hálálták meg a tippelők bizalmát, igaz, ők kezet csókolhatnának a végel­gyengülésen túl is hősiesen vé­dekező spanyoloknak! Az Adidas­­szavazás tehát csekély, „egyne­­gyedes” sikert hozott. A rosszmá­júak szerint az Adidas-cipők ösz­­szehasonlíthatatlanul jobbak. Ezért célszerűbb, ha a suszter meg­marad a kaptafánál. Persze, nem a suszterek, hanem a szakírók voksoltak ... ROSSI, A HŐS. Az az ember, aki világbajnoki mérkőzésen háromszor is beveszi a brazilok hálóját — nem akárki. Paolo Rossi, a futballtörténel­­mi mesterhármas tulajdonosa órák alatt nemzeti hőssé vált. Az olasz— brazil mérkőzést televízión néző Sandro Pertini köztársasági elnök be­jelentette, indítványozni fogja, hogy a Juventus csatárát tüntessék ki a Commendatore elnevezésű polgári ér­demrenddel, amely az angol lovagi cím itáliai megfelelője. Az érzelmi túltengéstől nem mentes olaszok egyéb ajándékokkal is kedveskedtek a 26 esztendős Paolónak. Egy pesca­­rai borkereskedő cég ezer fiaskó már­kás bort küldött Rossi címére. A vi­­gevanói cipőgyár tulajdonosa pedig megígérte, hogy Rossit élete végéig ellátja lábbelivel. Ki emlékszik már a totóbot­rány hírhedt főszereplőjére? Az eltiltásra? Az első négy VB-mérkőzésen mutatott po­csék játékra? Három gól dicséretözönné változtatta a szi­dalmakat, imádatta a haragot. Vajon mi mindent szállít még a posta a Rossi-családnak, ha a családfő netalántán a lengyel vá­logatott kapujába is betalál? A MÁZLISTÁK! A spanyol szak­sajtó — kissé savanyú a szőlő jel­leggel — a nyugatnémetek páratlan szerencséjéről cikkezik. Szent igaz, az Európa-bajnok mélységes mély kút fenekéről ka­paszkodott fel és a leg­közelebb a döntőbe jutásért mérkőz­het a franciák korántsem legyőzhetet­len együttesével. Rummenigge és társai úgy nyitottak, hogy térdre es­tek Algéria előtt. Úgy tűnt, botlásuk végzetes következménnyel jár. Algé­ria ugyanis az első félidőben már 3-0-ra vezetett Chile ellen ... Az már történelem, hogy a döntést kézben­­tartó afrikaiak a második játékrészre kifulladtak, s így lehetőséget adtak az NSZK—Ausztria „focikabaréra”. Másodszorra a végjátékban már nem érdekelt spanyolok kaparták ki a gesztenyét Jupp Derwall legénysége számára. A nyugatnémetek pusztán annyit tehettek, hogy a tribünön szo­rítottak a házigazdáért és számolták a percek múlását. Ulrich Stielike, a remek söprögető tisztességes önval­lomást tett. — A spanyolok heroikus teljesít­ményt nyújtottak — miértünk. Mind­annyian végtelen hálával tartozunk Santamaria csapatának. Egy szót sem szólhattunk volna, ha kikapnak az angoloktól... XXXVIII. 163. ♦ 1982. július 7 MUNDiAS. '82 • MUK9IAI '82 • MUSeHHAS. '82 • MUÜXIIAL '82 • MUNDIAL '82 • MUNDIAL '82 'X Sao Paulo-i jelentésünk: Brazília a futballgy­ászban A hetek óta tartó futtball-láz, ha lehet, még csak fokozódott Brazíliában. A mér­kőzés előtt sárga-zöld nemzeti színű díszbe „öltöztek” a nagyobb városok éppúgy, mint a parányi települések, készültek a petárdák, a minden addiginál káprázato­sabb látnivalókat ígérő győzelmi tűzijáték­hoz a rafinált lövedékek. Rio de Janeiro híres utcáján, a Miguel Lemoson is min­den előkészület megtörtént, hogy a VB- elődöntőbe jutást ünneplő tömeg hatalmas utcai szambapartit rendezzen. Ezen a hétfőn, az olaszok elleni talál­kozó napján leállt az egész ország. Nem dolgozott az elnök, Joao Figueiredo, a kor­mány sem, tévé elé ültek a miniszterek, az egyszerű munkások, a gyerekek , az egész ország. Rio és Sao Paulo üzletközpontja teljesen kihalt, délelőtt 11 órakor bezártak az üzletek, az üzemek, az irodák, min­denkit hazaengedtek, hogy szemtanúja le­hessen az olaszok elleni összecsapásnak. • Talán éppen ezért — a túlontúl felfoko­zott várakozás, s a győzelembe vetett biz­tos hit miatt — szinte az egész nemzetet porig sújtotta a brazil válogatott 3-2-es veresége az olaszoktól. Százhúszmillió brazil gyászolt, a vere­ség sokkoló hatására a szurkolóknak arra sem maradt erejük, kedvük, hogy a talál­kozó után egymás társaságában keresse­nek vigaszt, magyarázatot. A magukba ros­­kadt futballhívők nem mozdultak ki ott­honukból, csendesek, elhagyatottak marad­­­tak az utcák, csak néhány borongós han­gulatú szurkoló kezdte lebontani a díszíté­seket a fákról, házfalakról, gépkocsikról. A mérkőzés riportere, mielőtt elbúcsú­zott volna Spanyolországból, ezt mondta: „A brazil válogatott legalább azt megmu­tatta, hogy a legizgalmasabb és a legszó­­rakoztatóbb labdarúgást játssza a vilá­gon . . . Egyébként ha a futball logikával mindig követhető és kiszámítható játék lenne, mint ahogy nem az, akkor nem lé­tezne totó ..• Az egyszerű brazil szurkolókat azonban ennyivel nem lehetett megvigasztalni, s a hozzáértők — márpedig milliókra rúg a számuk a kávéországban — látván a mér­kőzést, tisztán látták az okokat is. — A reményeknek vége, befellegzett — fejezte ki sokak véleményét egy riói szur­koló. — A játékosok túlontúl magabizto­sak voltak, egy kicsit nagyképűek, elhit­ték, hogy ők már tulajdonképpen világbaj­nokok . . . Elfelejtették az 1950-es leckét is, amikor éppen itt, Rióban, a döntőben a szürke, de szorgos csapatmunkára törekvő Uruguay ugyanilyen meglepetésszerűen győzte le válogatottunkat, mint most az olaszok. A mérkőzést követő órákban a brazil tévé rögtönzött utcai interjúkat készített, s ezeket úgy válogatta a nézők számára össze, hogy a mondanivaló némiképpen csökkentse a fájdalmat, a keserűséget. • Rio népes, olasz nemzetiségű negyedéből egy étteremtulajdonos ezt mondta: „Olasz vagyok, de nagyon sajnálom a brazil fiú­kat, legalább döntetlent érdemeltek vol­na . Soha ennél jobb együttest nem lát­tam a világon ” Egy taxisofőr cifra káromkodások köze­pette így nyilatkozott: Meggyőződésem, hogy ennek ellenére mi vagyunk a világ legjobbjai, s tulajdonképpen bármikor le­győzhetjük az olaszokat. Ezúttal azonban Rossi bevágott egy hármast, Zoff meg né­hány utolérhetetlen bűvészmutatványt pro­dukált . . Nem féltem a mieinket a jövő­től ...” Dr. Bede Béla Serginho egymaga az elődöntőbe „rúghatta” volna a brazil válogatottat A 23. nap kommentátora Grosics Gyula „Több vonatkozásban ha­sonlított az olasz—brazil mérkőzés az 1954-es VB- döntőre. Mintha ott let­tem volna én is a pályán, rám is átragadt az izga­lom, a játék lüktetése. Teljes mértékben megér­tem a brazilok elkesere­dését. Osztom azoknak a véleményét, akik most a szép futballt sajnálják, s azt, hogy nem látjuk jó ideig a képernyőn a labda igazi művészeit. Mindez, amit eddig mondtam, nem von le semmit az olaszok bravúros teljesítményé­ből. Fokról fokra javult a játékuk. Győzelmük pe­dig, úgy hiszem, bevonul a modern futball történel­mébe. Igen okosan, hig­gadtan s nagyon taktiku­san játszottak. Háromszor is vezetést szereztek, sőt újabb helyzeteket is ösz­­szehoztak. A brazil együttes azért veszített, mert — vélemé­nyem szerint — alábecsül­te az olaszok küzdőképes­ségét, nem számított arra, hogy ennyi játékos lesz képes ilyen jó teljesít­ményt nyújtani. Miután a sárga-zöldek látták, hogy baj lehet, kizökkentek megszokott játékstílusuk­ból. Erőlködni kezdtek, s ebben a szituációban ez egyre több hibára késztet­te őket. Ezzel együtt is­métlem: a jobbik csapat maradt alul éppúgy, mint 1954-ben. Az olaszokhoz visszaka­nyarodva két teljesít­ményt szeretnék kiemel­ni. Rossi nagyszerű na­pot fogott ki, minden si­került a középcsatárnak. Ma a világon alig van csatár, aki elmondhatja magáról hogy három gólt rúgott Brazíliának! És Zoffról is beszélni kell. Mint egykori válogatott kapus, csak felső fokok­ban tudok beszélni a nagy öregről! Hihetetlen nyu­galma átragadt társaira. Úgy állt a kapuban, mint aki mindenről tud, min­den szituációt ki tud elő­re számolni. Úgy vélem, ha az olaszok ezt a szin­tet tartani tudják a két hátralevő mérkőzésen, ak­kor óriási bravúrt hajt­hatnak végre. Argentína és Brazília legyőzése után megszerezhetik a lengye­lek skalpját is. Persze, ehhez az kell, hogy ilyen felfogásban és okosan játsszanak csütörtökön is. Az esti mérkőzés csaló­dást okozott. Az angolok­nak az első húsz percben kellett volna megnyerniük a mérkőzést, de ehhez nem voltak meg az ászok. Keegan és Brooking a kis­­padon ült, ahelyett, hogy játszott volna! Nem tu­dom, milyen erőállapot­ban lehettek, azt sem, hogy voltak-e velük gon­dok. De hogy hiányoztak a döntő pillanatokban, az kétségtelen. Talán ha ve­lük kezd a kapitány, ak­kor az angolok a tovább­jutók! Hogy végül is a szó szo­ros értelmében a páholy­ban ülő harmadik ment tovább, az egyértelműen a britek hibája. Pontosan tudták milyen különbség­gel kellett volna nyer­niük, de a taktikájukat, meglevő értékeiket rosz­­szul választották meg. Az angolok végül azzal sem számoltak, hogy a spa­nyolok célja csupán az, hogy ne kapjanak ki! A döntetlenre játszó hazaia­kat nem tudták térdre kényszeríteni. Pedig ez az ellenfél jó partner lehe­tett volna az angol győ­zelemhez. Az X-re játszó­kat általában meg szok­ták verni, így hát hiba hibát követett, de ez a rutinos csapat most kép­telen volt kihasználni. A csere már későn jött. Egy leült, fásultan támadó együttesben két új játé­kos már nem tud csodát tenni. Nagyon össze kel­lett volna jönnie minden­nek ahhoz, hogy Keegan és Brooking fordítani tud­jon, s az angolok meg­szerezzék a kétgólos győ­zelmet. Mindent összevet­ve, nagyon tanulságos mérkőzés volt. Nekünk is. Kell, hogy tanuljunk be­lőle.”

Next