Népsport, 1982. július (38. évfolyam, 157-185. szám)
1982-07-17 / 173. szám
ly Mesék Párizsról A BUNKERTŐL WILANDERIG — Mesélj Párizsról — kérlelt barátom Zsolt névre hallgató 14 éves fia. Apja helyeslően bólogatott, kedvcsinálásként kezembe nyomott egy poharat és töltött. Némi konyakot, természetesen franciát. L. Dorville. A címkén a Napóleon márka egyike volt olvasható ... Míg csurgott a nemes nedű, drága barátomra, kollégámra, mesteremre, Szombathy Pistára gondoltam, aki — első párizsi utam előtt — lelkemre kötötte, hogy érkezésem után a Latin-negyed, vagy a város valamelyik tündéri kocsmájában igyak meg az egészségére egy konyakot. Istók uccse megtettem és azóta is megteszem, ha arra járok. Legutóbb május végén . .. — Mesélj Párizsról — valamikor én is így kérleltem őt. Pista mesélt, hogy tudott beszélni az imádott városról. .. Kedvenc idézetével kezdtem én is, és kis barátom okosan figyelő szemei csak úgy itták a szavakat: „Lábaim előtt Párizs. Finom, szürkés köd lebeg a házak felett. Itt-ott felvillan egy-egy épület kupolájának aranyozása. Halványkékes fény dereng a láthatár szélén, ott, hol a nagy város összefolyik a köddel. Sem eleje, sem vége, mintha csak felhőkből merülne ki, mintha ellepné a földet. Halk, alig hallható zúgás alulról. Az élet moraja, a lázas, ideges, a finomult gyönyörből és szívfacsaró nyomorából összeverődött párizsi élet zúgása, a legnagyobb árnyakkal bíró, mert a legnagyobb fénnyel besugárzott élet nyilatkozása érzik. Ott a ködben, a boulevard-ok közepén, az Opera arany fénynyel behintett óriási kupolája. Lassan lassan sárgásveres fény futja be a boulevard-ok felett lebegő ködöt, a lámpák felgyulladnak, elkezdődött az élet itt is. Elkezdődik a flánc, az esti séta, amely izgatottabb, nyugtalanabb más városok hajszájánál. Ott hömpölyögnek most egymás mellett, egymást találgatva, csalva, életre kelve mindazok, akik élvezetet keresnek és adnak; mindazok, akik az élet egész boldogságát egy pillanat gyönyörében látják; mindazok, akiknek az élet mesterkéltnek tűnik fel, mert maguk iszok, s tán még életüket is csak mesterséges módon tudják fenntartani.” — Juj, de szép — fakadt ki az elismerés Zsoltiból. Bíztattam, ha oda utazik, és felszalad a Monmartre-on a Sacré- Coeurhöz vezető sok-sok lépcsőn, mindezt látni fogja, mert lába előtt elterül majd a fények városa. Aztán azt is elárultam, hogy ezek a sorok Justh Zsigmond 1899-ben íródott Párizs víziója című művéből valók, amelyekre én is Szombathy Pista útmutatásával találtam rá. Közben a család és a vendégek csöndben körénk telepedtek, a folytattam az áradozást. A világ fővárosa IV. Henriknek megért egy misét. Balzacnak „Párizs minden utcája egy világ” volt, Victor Hugo szerint: „Róma fenségesebb, Velence szebb, Nápoly kecsesebb, London gazdagabb, milyen hát Párizs? Forradalmi.” Adynak „a szép ámulások szent városa”, „nyugtató nyugtalanság, boldogítóbb a szerelemnél”. Nagy Zoltánnak „a csók, a dal hazája, az örökifjú Latin-negyed”. Kassáknak „az éjszakák itt olyan világosak, mint a nappalok”. Jékelynek „emberség földje” és „a párizsi szélköltők eledele”. Molnár Ferenc szerint „Párizsban két Párizs van: egy francia , Párizs és egy nemzetközi Párizs”. Király István azt írja: „Ady ... sistergő párizsi kiruccanásai nyomán születik meg az első olyan Párizs-kép, amely a hazai értelmiségi, és diák, művész és olvasó tömegek egész seregét meghódítja, elkábítja, s évtizedekre Párizsrajongóvá avatja. Ami Attilának nem ment, hiszen» Szent Genovévaeltérítette«, a bús szittya-lovagnak sikerült: ő bizony bevette Párizst, de nem lerombolta, hanem felmagasztosította. Betörése révén Szent Mihály útja_a magyar szemek számára ... örökre Párizs legfénylőbb útja lett.” — Miért szerették a magyar írók és költők ennyire Párizst? — kérdezte kisbarátom. Meghökkentett a kérdés, hiszen röviden aligha lehetne válaszolni. Hiszen annyian és annyiféleképpen írták már le a Szajna-parti metropolis iránti érzelmüket, hogy órákon át kellene idézni őket. Valami olyanfélét motyogtam: — Ha egyszer eljutsz, majd Párizsba, te is megtudod. Aztán arról beszéltem neki, hogy Párizs amerikanizálódik. Néhány évvel ezelőtt lebontották a város „gyomrát”, a világhírű vásárcsarnokot, a Les Halles-t. De aki a legendás hírű Montparnasse régi hangulatát keresi, az is hiába fárad. A kedves, meghitt régi utcácskákat, a bohém, kis kávézókat eltakarították a markológépek, s helyükre vasbetonból készült felhőkarcolók kerültek. A régi városképet féltők felmordultak, a rombolva építők viszont azzal érveltek, hogy alig száz esztendeje Párizs nagy tehetségű építője, Georges Haussmann megépítette a város sugárútjait, húsz nagy boulevard és tizenkét Szajna-híd született tervei nyomán. Az építész szinte vonalzóval jelölte ki az utak helyét, s ennek nyomán könyörtelenül lebontották a régi épületeket. Most a Szajna bal partján lassan felépül az égbetörő új Párizs. Zsolt megint kérdezett: — Láttál valami jó filmet? Néhány másodpercig adós maradtam a válasszal, hiszen a Pigalle mozijainak szexőrületét nem akartam bemutatni neki, végül a televízióban látott amerikai—angol—francia koprodukcióban készült filmről, A bunkerról meséltem. A filmet George Schafer rendezte. Témája megdöbbentő, maga a megoldás felháborító volt. De először megkérdeztem: — Tudod ki volt Hitler? — Az a gázkamrás német, ugye? — kérdezett vissza. Nem lepődtem meg a megfogalmazáson, hanem elmondtam neki, hogy a film Hitler utolsó napjairól szól. A rendező meghamisította végnapjait, hiszen megfáradt öregembernek mutatta be Hitlert, aki Göbbels gyerekeinek, mint egy jó nagypapa, mesél a meséskönyvekből. Hazug beállítású, mert a ma gyermeke nem ismerheti meg belőle a világot romba dönteni akaró, őrült ember jellemét. Hitler a filmben tudatára ébred, hogy nagy terve, a világ meghódítása nem sikerült. Ezért úgy határoz, hogy véget vet életének, de előtte még kiátkozza és árulónak nyilvánítja Göringet és Himmlert, kinevezi utódjának Bormannt. Majd rendez egy szerény esküvőt Éva Braunnal, aki az anyakönyvvezető szerepét betöltő tiszt kérdésére árja németnek vallja magát. A bunkeren kívül dörögnek a fegyverek, egykét helyiségben még akasztják a katonaszökevényeket, de a feldíszített asztal mellett vígan folyik a dáridó, s még táncra is kerekednek az ünneplők. Végül Hitler és újdonsült neje könnyzacskót nyitogatóan elbúcsúznak a hűséges lakájoktól, majd eldördül egy lövés, és a rettegett vezér holttestét cinkosai elégetik. A címszerepet Anthony Hopkins játszotta — nagyszerűen. A francia televízió két estén át mutatta be a filmet, majd utána vitát rendeztek a stúdióban, amelyre meghívtak német, angol, amerikai történészeket, újságírókat és két szovjet marsallt is. A vita érdekessége volt, hogy a francia televíziósok megtalálták Wiesbadenban Heinz Lorenzet, aki az utolsó pillanatig ott volt Hitler mellett a bunkerban, s jelenleg üzletemberként „tengeti” életét. A francia nézők telefonon keresztül tehettek fel kérdéseket. A telefonálók nemcsak kérdeztek, hanem véleményeket is mondtak, méghozzá néha nyomdafestéket nem tűrő szavakkal ítélték el a produkciót. Nagy volt a felháborodás Heinz Lorenz válaszai után is, aki mentegette vezérét, letagadta, hogy léteztek gázkamrák és koncentrációs táborok. A kétrészes film bemutatta, hogyan szeretnék egyesek dicsfénnyel övezni az emberiség egyik legnagyobb hóhérát. Még szerencse, hogy többen vannak azok, akik hitelesen emlékeznek a korra és nem engedik becsapni gyerekeiket, unokáikat. A filmbeszámoló után Zsolt mamája kellemesebb témát érintett. Megkérdezte, hogy milyen a divat a francia fővárosban. Párizsban a divat dikuátorai újra gondoltak egy merészet, s megint megkurtították a szoknyákat, mert május derekán a Szajna-partra visszatért a miniszoknya. Persze, lehetett találkozni mindenféle fajta ruhaneművel. Sokan előszeretettel viselték a török bugyogónak beillő nadrágot, amelyet egyesek a boka fölött, mások a térd alatt kötöttek össze. De érdekes volt a hajviselet is. Párizsban május végén rendezték a fodrász-világbajnokságot, s ezen két sláger frizurát lehetett látni. Az egyiket a Roland Garros teniszstadionban folyó nemzetközi verseny tiszteletére kreálták. A hajat teniszlabda formájúra vágták és ráfestették a labda erezetét. A másik frizura az akkor még közelgő labdarúgó-világbajnokságra készült. Futball-labda formájúra kerekítették a hajat és piros, fehér, kék, sárga pettyekkel díszítették. No persze, az igazi elegancia a Champs-Elysées divatszalonjaiban volt látható, ahol egy lenge estélyi ruha cirka 1500 frankba került. Zsolt izget-mozgott, nehezen viselte el, hogy nem az ő kérdéseire válaszolok. Végül kibökte : — Mondd, a Wilander tényleg olyan jól teniszezik? Igaz, hogy hasonlít Borgra? Megnyugtattam, hogy a 17 éves svéd fiatalember tényleg nagyszerűen játszik, egy évvel korábban ő nyerte az ifjúságiak között a párizsi nemzetközi bajnokságot. Most egymás után ütötte ki a nagy neveket. Játéka hasonlít Borgéhoz. A meglepő győzelem utáni napon a televízió egyik sportadásában először bejátszotta Borg adogatásait, majd rögtön utána Wilanderét kísérteties volt a hasonlóság. A tévések nem elégedtek meg ennyivel, mert bemutatták a két svéd lábmunkáját, a tenyereseket, a fonákütéseket, a röptéket, sőt az ejtéseket is. Wilander mindent ugyanúgy csinált, mint világhírű honfitársa. ,Biztos, hogy sokat fog még hallani róla a teniszvilág. Az idő elszaladt, Zsoltot szülei ágyba parancsolták. Mielőtt búcsúztunk volna, csillogó szemekkel odasúgta nekem: — Koszi, ha kijutok Párizsba, utána majd én is mesélek neked. Ebben maradtunk. Boross Dezső Nem az udvariasság mondatta Ante Lambasával, a Nemzetközi Úszó Szövetség elnökével: „A Tungsram a legmagasabb színvonalon látta vendégül a vízilabdakupa vendégeit.” A magyar válogatott mellett hét ország csapata az újonnan avatott, valóban minden igényt kielégítő Átrium Hyatt szállóban lakott, ott is étkezett. A rendezők az esemény tiszteletére elegáns műsorfüzetet adtak ki. Meghívták az úszó- és vízilabdaélet legtekintélyesebb személyiségeit. Nem lehetett olyan kérés, amit ne teljesítettek volna. A jelenlegi helyzetben, amikor a recesszió jellemzi a nyugati gazdaságokat, s ez akaratlanul is kihat a szocialista országokra, így Magyarországra is — hogyan tud az Egyesült Izzó olyan üzletpolitikát folytatni, amelyben ily jelentős mértékben helyet kaphat a sport támogatása is? — kérdeztük a Tungsram Kupa fővédnökét, Dienes Bélát, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Részvénytársaság vezérigazgatóját. Az a cég, amelyik hátrányos gazdasági helyzetben nem tudja folytatni a korábbi időszakhoz hasonló szinten a reklámtevékenységét, a fogyasztóban azt az érzést kelti, hogy versenyképessége csökkent. Elvesztheti vásárlóit. Úgy gondolom, hogy a dekonjunktúra alatt is költeni kell a reklámra, mint ahogy a korszerűsítésre, s a beruházásra is. Megítélésem szerint a vállalatoknak nem megtakarítaniuk kell a pénzt, hanem megkeresniük. A termékekre a sporton keresztül is érdemes felhívni a figyelmet. A nemzetközi versenyeket több nagy cég rendszeresen támogatja. Ezek sorában jelentkezik az Egyesült Izzó is. Tekintettel arra, hogy a hozzáértő szakvezetők döntése alapján a torna körmérkőzéses rendszerben zajlott, sokak szerint ennek az eseménynek az értéke bizonyos értelemben még a világbajnokságéval is vetekedett. Ilyen rangos sportrendezvényhez már érdemes nevünket adni. + A termékek külföldi „A Tun± a sportba, Beszélgetés Dienes az Egyesült Izzó vezér népszerűsítését elősegítő propagandából, a nagy egészből, a teljes reklámkeretből milyen részt kap a sport? — Még így is nagyon csekélyét. A reklámköltségnek a sport még mindig csak egy kis töredéke, alig három százaléka. Pedig a Tungsram az idén a labdarúgó-világbajnokságon is jelen volt. Kétmillió forintot fizettünk azért, hogy a Tungsram-táblák ott lehettek a pálya körül három mérkőzésen. Csak érzékeltetésül mondom el, hogy hatvankétmillió forintba került volna, hogy ha valamennyi találkozón jelen vagyunk. “ Mérte-e valaki annak a hatékonyságát, hogy megéri-e a sportversenyeket támogatni? — Visszajelzés mindig van. A Tungsram százöt országban képviselteti magát. Azonnal jelentkezik a Tungsram-organizáció igazgatója, s közli a különböző törekvések hatásfokát. Jelen esetben szerte a világon írtak 3 vízilabdatornáról. Ha a mi gyárunk a New York Timesban vagy valamelyik NSZK- beli lapban hirdet, ugyanúgy fizetünk, de kellő számban csak egy adott országban olvasnak rólunk. A sportesemény azonban más. A nagy verseny híre mindenhová eljut. Ráadásul, az indirekt reklám hatásfoka nem egyszer jóval nagyobb. - A Tungsram jelentkezése a sportban sokrétű. n d n s TV V ti k le el k hí ble N isrr g' ei rí ir a T te di fc él *r A műsor vége A DAB-Sörök dobozbörtönei katonás rendben sorakoztak a lába mellett a padlószőnyegen, ahányszor csak felállt valamiért, mindig belebotlott a legszélsőbe, mire az feldöntötte a mellette állót, végül az egész építmény eldőlt, mint a dominó. Hármat szavazott meg magának erre az estére, s tessék, máris a nyolcadikat pattintja ki. Igaz, nem drága, húszért hozza darabját a kamionos srác az emeletről örül, ha hozhat, nagy szurkoló. Néha kér egy zsugát valamelyik nagyobb meccsre, megkérdezi: igaz-e, hogy X Z-vel jár piálni, hogy L elszerette M feleségét, hogy K azért nem ad labdát P-nek, mert annak szebb a kocsija mint az övé... Kifejezetten csalódott, amikor megtudja, hogy mindez legenda, szurkolói fecsegés, egyszerű kitaláció. Sokat meditált már azon, miért van, hogy az emberek szívesebben hiszik el a rosszat, mint a jót, s ha a feketéről kiderül hogy fehér, úgy érzik, mintha megrövidítették volna őket. Milyen lelki rabság, torzult gondolkodás ez? Persze, nem az ő dolga, hogy az embereket megváltoztassa. Azok már csak olyanok amilyenek, imádják a titkot, a rejtélyt, ha valaki csak egy sóhajtásnyival ismertebb, népszerűbb, annak szerintük nem is lehet prózai a magánélete. Pedig, hogy mennyire az, ő tudja a legjobban. Lakótelepi két és félszobás, átlag gyerek, átlag feleség, átlag Zsiguli, a program egyébként ugyanaz mint minden vicces papucsférjé: óvadéka a gyerekért, tisztítóba az aszszony ruhájával, cipészhez a cipőjével, két edzés között bevásárlás a nagy közértben, az öltözőből telefon az anyósnak, jól van-e, közben iszonyatos hajtás a pénzért, mert minden héten új ruha kell, parfüm kell, körömlakk kejl, telek, ház, palota, szerpentin, konfetti, brillantin, anyámtyúkja... Már az is eszébe jutott, talán ezért nem lett őbelőle igazán nagy futballista. Képtelenség tripla szálon élni, megfelelni otthon, s teljesílván, a mai elvárások mellé tehetsége megvolt ahhoz, hősig vigye ... Tizenhét évi már dél-amerikai tornára csapattal, az egyik menedzs neki ígérte, ha marad. Perszza jött. Mert nem tud elsza a néhány száz négyzetmét ismerik, megsüvegelik, al ra, s ahol ha siker van, a rát, mint égen a csillag. Felpattintotta a kilenced is, most már olyan min semmi sem múlik. A Törösben és opálkékben vilis fénytapétát húztak mögé a mennyire is szerette volna, ha levenni szemét a képért csak ez hiányzott neki... Ejtő ... Minden futballista ál a minden, a totális boldog délután gondolkozott, néz, talán. . Mint futballistát érdekelte, milyen lesz az ember, mint sebzett lelkű szívesebben elbujdosott volna, ahol azt sem tudják, rém a labdarúgás. Nézze imét, boldogságát, fergeteges legyen „csendestárs” egy amelyet tőle teljesen függ néhány száz kilométernyire , ráadásul még csak nem emberek... Nekik is két két lábuk, két fülük, k. Mintha páros lenne a vita az ő sorsa, az ő boldogtak , ratlan. Ahhoz nem jelentke Még délután, az edi szókitályelnök, hogy másnap dél jön be hozzá az irodára, önek ... Évtizedeket töltött ben, esztendőről esztendőre tanúja volt szinte minden ilyen „meghívásoknak”. A valakinek, hogy „elbeszélget illető másnap már nem jó Soha többé nem látták, mint futballista megszűnt !«