Népsport, 1982. szeptember (38. évfolyam, 212-237. szám)

1982-09-13 / 224. szám

6 NÉPSPORT Olimpiai szeminárium Moszkvában Kedden megnyílt Moszkvá-­­ban az Európai Nemzeti Olim­piai Bizottságok Szervezeté­nek szemináriuma. A tanács­kozáson harminc európai or­szág nemzeti olimpiai bizott­ságának képviselői vesznek részt. A szeminárium fő felada­ta, hogy a résztvevők véle­ményt cseréljenek a nemzeti olimpiai bizottságok tevékeny­ségéről, egyeztessék az olim­pia tisztaságának megőrzésé­ben rájuk háruló teendőket, és egységes álláspontot ala­kítsanak ki a nemzetközi sportmozgalomban tapasztal­ható kérdésekkel, többek kö­zött az 1904-es nyári és téli olimpiai játékok előkészüle­teivel kapcsolatban. A belga Adrian Van den Eide, az Európai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szerve­zetének főtitkára megnyitójá­ban hangsúlyozta, hogy az olimpiai mozgalom tovább fejlődik, és mivel a sport­kapcsolatok terén új formák alakulnak ki ez a sportve­zetésben is új formákat kö­vetel. Éppen ezért a mostani tapasztalatcserének nagy a jelentősége. Sz­ergej Pavlov, a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke be­szédében foglalkozott a nem­zetközi sportéletben az utób­bi időben tapasztalható né­hány aggasztó jelenséggel, egyebek között megemlítette, hogy több nemzetközi és nemzeti sportszövetség tevé­kenységében eluralkodott az üzleti szellem. Egyes sportve­zetők különféle ürüggyel pró­­­­bálják elérni azt, hogy hiva­tásos sportolók is részt vegye­nek a játékokon. Felhívta a figyelmet a doppingszerek al­kalmazásának a veszélyére is. Dr. Csanádi Árpád, a NOB igazgatója a TASZSZ tudósí­tójának adott interjújában hangsúlyozta, hogy a NOB nagy jelentőséget tulajdonít a nemzeti olimpiai bizottságok tevékenységének. A moszkvai szemináriumhoz hasonló ren­dezvényekre nagy szükség van, mivel azok elősegítik a különböző országok sportolói­nak az olimpiai eszme meg­valósításáért kifejtett közös erőfeszítéseit. A moszkvai szeminárium minden jel sze­rint új eszmékkel, új tapasz­talatokkal gazdagítja majd a résztvevőket. (MTI) Meglepetésre Garcia vezet Moszkva. A férfi világbajnoki zónaközi döntőn lejátszották az 5. és 6. fordulót. Sax Gyula előbb döntetlent ért el, majd a következő játszmája függő­ben maradt. Eredmények, 5. forduló: Bel­javszkij—Geier 1 :0. Döntetlen: Andersson—Sax és Kaszparov —Tál. Függő: Christiansen— Murey, Garcia—Quinteroz, Rod­riguez—Velimirovics és Van der Wiel—Gheorghiu. 6. for­duló: Quinteroz—Andersson 0-1, Geller—Christiansen 1:0. Dön­tetem Tál—Gheorghiu. Függő: Sax—Rodriguez, Velimirovics— Van der Wiel, Murey—Garcia és Ka­szparo­v—Bel­j­a­vszki­j. ★ Kedden a függőjátszmákkal folytatódott a zónaközi döntő. Eredmények: Carcia—Quinteroz 1:0, Murey—Garcia 0:1, An­dersson—Van der Wiel 1:0, Rodriguez—Velimirovics 0:1. Döntetlen: Sax—Rodriguez, Kaszparov—Baljavszkij, Chris­tiansen—Murey és Van der Wiel—Gheorghiu. Nagy meglepetésre a kubai Garcia teljes pont előnyre tett szert a hatodik forduló után, 5.5 pontja van, mögötte a sor­rend: Tál (szovjet) és An­dersson (svéd) 4.5—4.5, Kasz­parov (szovjet 4, B­el­ja­vszki­j (szovjet) 3.5, Geller (szovjet) 3, Velimirovics (jugoszláv) 2.5 (1), Sax Gyula és Christiansen (amerikai) 2.5—2.5, Gheorghiu (román) és Rodriguez (Fülöp­­szigeteki) 2—2 (1—1), Murey (izraeli) 2, Quinteroz (argen­tin) 1, Van der Wiel (holland) 0.5 (1) pont. Szerdán a versenyzők sza­badnapot kapnak. ♦ Országos férfi egyéni baj­nokság, középdöntő. A Magyar Sakk Szövetség versenytermei­ben lejátszották a 4. fordulót és befejezték az 1—3. forduló füg­gőjátszmáit. Eredmények, I. csoport: Borlay—Szabó Z. 1:0, Halász—Molnár Z. 1:0, Lovasi —Szirmai 1-0, Bacsó—Szalánczy 0:1. Döntetlen: Horváth Gy.— Navarovszky és Rotaridesz— Tokaji. Függők: Tokaji—Halász döntetlen, Szalánczy—Borlóy 1:0 (1. f.), Horváth Gy.—Szabó Z. 0:1, Navarovszky—Molnár Z. 1:0, Borlóy—Szirmai 1:0 (2. f.), Tokaji—Bacsó döntetlen, Sza­lánczy—Lovass 0:1 (3. f.). Ve­zet: Lovasi 4. p. (100%). II. csoport: Károlyi—Orgován 1:0, Dőry—Poór S. 1:0, Fehér—Ló­ri­ez 0:1, Bakos—Radnóti 0:1, Pálkövi—Tóth J. 1:0, Karsa— Titkos döntetlen. Függők: Ba­kos—Károlyi 0:1, Titkos—Orgo­ván 0:1 (1. f.), Pálkövi—Ká­rolyi döntetlen, Tóth J.—Ba­kos 1:0, Radnóti—Karsa 0:1 (3. f.). Vezet: Károlyi, Karsa, Dőry és Pálkövi 3—3 p. III. csoport: Deák—Magyar 1:0, Honfi Gy.— Sinkovics 0:1, Békefi—Máthé 0:1. Döntetlen: Györkös—Kál­lai, Eigler—Horváth J. és Kor­mányos—Végh E. Függők: Végh E.—Eigler 1:0, Horváth J. —Magyar döntetlen (1. f.), Máthé—Honfi Gy. 1:0 (3: 1). Élcsoport: Máthé 3:5, Horváth J., Sinkovics és Györkös 3—3 p. IV. csoport: Imre—Rajna 0:1, Hardicsay—Nagy J. 1:0, Rövid K.—Utasi 1:0. Döntetlen : Forgács Gy.—Siklósi, Lénárt— Széles és Brandies—Sulyok. Függők: Imre—Siklósi 0:1, Rajna—Nagy J. 1:0, Lénárt— Utasi 0:1, Brandies—Rövid K. 0:1 (2. f.). Vezet: Rövid K. 3.5 p. V. csoport: Ondi—Pirisi 1:0, Emődi—Schrancz 1:0, Németh Z.—Perényi 0:1, Ortel—Tolnai 0:1, Borsi—Szurovszky 1:0, Sá­­rosi—Varasdy döntetlen. Füg­gők: Borsi—Ondi döntetlen (1. f.), Pirisi—Perényi döntetlen,­­Németh Z.—Szurovszky 1:0 (2. f.), Perényi—Emődi továbbra is függő (3. f.). Vezet: Sárosi 3 p. Verőci Zsuzsa: „Nagy harc lesz” Kedden reggel Tbiliszi­be utazott Verőci Zsuzsa nemzetközi sakk nagy­mester, a világbajnoki zó­naközi döntőre. Elutazása előtt a követ­kezőket mondotta a Nép­sport munkatársának: ..Úgy érzem, jól felké­szültem. Nagy segítséget kaptam a férfi zónaközi döntőkön szerepelt sakko­zóktól. Hazaérkezésük után azonnal megkaptam tőlük mindkét verseny tel­jes játszmaanyagát és azokat a szekundánsom, Honfi Károly segítségé­vel feldolgoztam. Édes­anyám­­ pedig ellenfeleim összes játszmáit kigyűj­tötte, hogy a sorsolás után — mikor már ismert a szín — abból megválaszt­hassam az alkalmazandó megnyitást. Nagy gondot fordítottam a fizikai fel­készülésre is. Két hétig Mátraházán voltam edző­táborban, sokat úsztam, teniszeztem, túráztam. Jó erőben érzem magam. Tbilisziben nagy harc lesz, öt szovjet ellenfél hazai pályán, de sokat fejlődtek a más nemzet­beli női sakkozók is. Igyekszem felhasználni az előző három zónaközi döntő tapasztalatait. Ne­héz a helyzetem, de nem reménytelen a továbbju­tásom. ASZTALITENISZ Az elmúlt hét NB I-es for­dulójában a férfi mérkőzése­ken meglepő volt a CVSE 20:5 arányú győzelme, s a meg­szűnt tatabányai szakosztály­ból átigazolt Kollárral és Tí­márral megerősített CSOMIÉP sikere a Fővárosi Vízmű ellen. A nőknél váratlan volt a Spar­­tacusnak a 31. Építők felett aratott biztos győzelme. Férfiak: BVSC—Győri Elekt­romos 19:6. Gy: Gergely 5, Takács 5, Krenhardt 3, Nozics­­ka 3, Frank 3, ill. Kocsis I. 3, Kovács 3. CVSE—Ganz-MÁVAG 20:5. Gy: Péter 5, Karsai 5, Bánlaki 4, Németh 3, Harczi 3, ill. Horváth 3, Asztalos 1, Tóth 1. Postás SE—MÉMTE 18:7. Gy: Lőrinczi 5, Kreisz 4, Leinweber 3, Fischer 3, Varga 3, ill. Lacz­­kó 4, Faházi 2, Molnár 1. CSOMIÉP—Főv. Vízmű 15:10. Gy: Balogh 5, Kollár 4, Tímár 4, Popovics 1, Megyeri 1, ill. Lakatos 3, Nagy 3, Mayer I. 2, Szabó 2. Nők: Kanizsa Bútor—VM Közért 15:10. Gy: Jurikné 4, Boldizsár 3, Seneller 3, Pata 3, Papp 2, ill. Szigeti 5, Jávor 2, Zacher 2, Molnár 1. Spartacus —31. Építők 16:9. Gy: Mong 5, Benke 4, Faragó 4, Lukács 3, ill. Galambos 3, Juhos 2, Beré­­nyi 2, Szép 1, Halasi 1. Statisz­tika—MEDOSZ ÉRDÉRT 23:2. Gy: Fazekas 5, Széles 5, Gál 5, Nagy 4, Bőhm 4, ill. Szabó 2. Tolnai VL—Postás 16:9. Gy: Balogh 5, Bíró 4, Bátorfi 4, Kaiser 2, Kiss 1, ill. Merényi 3, Mezei 3, Urbán II 2, Urbán I 1. Sabaria—Egri VM 16:9. Gy: Körmendiné 4, Beke 4, Kulcsár­­né 3, Netzpálné 3, Kiss 2, ill. Petrányi 5, Patrik 3, dr. Kiss 1. ★ HÁROM ELSŐ HELY Sikeresen szerepelnek a ma­gyar versenyzők a Helsinkiben rendezett Barna Viktor emlék­­versenyen. A férfi és női csa­pat, valamint az Oláh, Tihanyi női páros első lett. A férfi egyesben Kriston, a nőiben Oláh második, a férfi páros­ban pedig a Kriston, Molnár kettős a harmadik helyen vég­zett. GYEPLABDA NB I B Építő SE—Volánbusz II 3-1 (0-1). Népliget. V: Losonczy I., Masa. A jó iramú mérkő­zésen a befejezés előtt még 1-1 volt az eredmény! G: Bálla, Kriván, Dávid, ill. Kisorosz. Jó: Bálla, Szántó, Brabant, dr. Virágh, ill. Tóth Z., Székely, Kelényi, Aszalai. Építők SE—Gödöllői SC II 1-0 (1-0). Gödöllő. V: Loson­czy. A gödöllőiek igen meg­nehezítették a vendégek győ­zelmét. G: Szántó. Jó: Balla, Marosi, Simon, ill. Prutek Jó­zsef, Fedor, Szávai. ★ FÉLSIKER BÉCSBEN Az elmúlt hét végén Bécs­ben lépett pályára Budapest válogatottja, hogy kétszer is megmérkőzzön a HC Arminen megerősített csapatával. HC Arminen—Budapest-válo­­gatott 4-2 (1-1). A hazaiak az utolsó öt percben nyújtott já­tékkal nyertek! A fővárosiak góljait Prutek János és Hel­­meczy szerezte. Budapest-válogatott—HC Ar­minen 1-0 (1-0). G: Helmeczy. KÉZILABDA FÉRFI NB I Bp. Honvéd—Várpalotai Bá­nyász 29-20 (18-9) Lőrinci Sportcsarnok, 200 né­ző. V: Kemecsei, Kourny. Bp. Honvéd: Jegenyés — Farkas, Szabó I. 5 (2), Őri 4 (3), Illés 2, KOVÁCS P. 12 (2), Kenyeres. Cs: Kárpáti (kapus), Lehel 1, Szabó L. 3 (1), Szőke, Somo­gyi 2. Edző: Kovács László, Füzes Gyula. Várpalota: HOR­VÁTH II J. — Bakacs, HOR­VÁTH I. J. 7 (3), Forgács F. 3, Kelemen 2, Szórády 4, Ege­resi. Cs: Németh Cs. (kapus), Tábori 2, Forgács L. 2, Fodor, Tavaszi. Edző: Horváth József. Hétméteresek: 10/8, ill 5/3. Ki­állítások: — Az egyetlen eseményt Ke­nyeres első percekben elszen­vedett bokasérülése jelentette. Elektromos—B. Dózsa 27-26 (14-14) Fáy u. 100 néző. V: Brecska, Soltész. Elektromos: László —­­Paksy 4, Tavasz 5 (1), Hegyi 4, KOVÁCS M. 5, HERTELEN­­DY 4 (2), Holczer 1. Cs: Bakos Tkapus, Nagy B. 3 (2), Kovács L. 1. Edző: Kozlovszki István. V. Dózsa: Verőczi — Anhalt 4, Demeter 1, TAGA 6, Takács Tóth J. 2, Magyar 2. Cs: Lukácsi (kapus), URSZULY 9 (7), Mol­nár G., Kakas, Farkas 2. Edző: Karádi Péter. Kiállítás: 10 ill. 10 perc. Hétméteres: 7/5, ill. 8/7. Az eredmény alakulása: 10. p. 5-5, 38. p. 18-16, 46. p. 21-19, 55. p. 24-24.★ HONVÉD-SIKER PÁRIZSBAN Veretlenül nyerte a nemzet­közi férfitornát a Bp. Honvéd együttese. A piros-fehérek az utolsó­ fordulóban 27-21-re győz­tek a francia USM Gagny ellen és ezzel első helyen fejezték be a küzdelemsorozatot. Második helyen a dán Gladsaxe, a har­madikon az USM Gagny, a ne­gyediken pedig az UC Paris végzett. KOSÁRLABDA RANGOS TORNÁT NYERT A BSE Kétnapos nemzetközi kosár­labdatornát rendeztek a hét végén Zágrábban, ahol a BSE is pályára lépett. A jugoszláv színeket a bajnok Monting Zagreb, a második helyezett Grvena Zvezda és az ugyan­csak első ligás J. Tuzla képvi­selte. A torna­ szép magyar sikerrel zárult, mert két győ­zelmével a tanácsi együttes első helyen végzett . A pénteken kezdődő Ta­nács Kupa előtt biztató ez az eredmény és a mutatott játék. Különösen a Monting elleni si­ker értékes, hiszen a magas színvonalú jugoszláv bajnokság első helyezettjét saját környe­zetében legyőzni szép fegyver­tény — mondt­a Szabó Ödön, a BSE vezető­edzője. BSE—KK Jedinstvo Tuzla 82-62 (34-25). Ld: Németh, Czi­­rákyné (18—18), Sepsei (16), Nagy (12), ill. Hot (22). KK Monting Zagreb—KK Crvena Zvezda Beograd 101-93 (46-47). Ld: Uzelac (35), Oze­­govics (23), ill. Gyurkovics (28). A 3. helyért: Crvena Zvezda —Tuzla 77-75 (45-43). Ld: Gyurkovics (26), ill. Hot (28). Az 1. helyért: BSE—Monting Zagreb 92-83 (44-50). BSE: Sep­sei (17), Tarkovács (14), Né­meth (26), Nagy (6), Cziráky­­né (19). Cs: Rósa (6), Bogár (2), Farkas (2), Faragó (—). Monting: Ozegovics (28), Pe­­pernik (19), Uzelac (23), Mu­­calo (7), Nikolics (4). Cs: Prstec (2), Pucar (—), Nemet (—). Kipontozódott: Tar­ko­vács (37. perc), Czirákyné (38. perc). A zágrábiak az első fél­időben már 12 ponttal is ve­zettek. A torna végeredménye: 1. BSE, 2. Monting Zagreb, 3. Crvena Zvezda, 4. Tuzla. A legjobb középjátékos dí­ját Németh (BSE) kapta, a legeredményesebbnek Uzelac (Monting) bizonyult 58 pont­jával.★ Jól sikerült az első ízben ki­írt egy az egy elleni bajnok­ság férfi döntője, amelyet Szé­kesfehérvárott rendeztek meg a Videoton Kupa keretében. Az elsőséget Hevesi szerezte meg Csarnay, Béres és Sza­bolcs előtt. Valamennyien a Videoton játékosai. Jó kezde­ményezésnek bizonyult, hogy külföldi játékosokat is meg­hívtak a tornán részt vett csa­patokból, akik ugyancsak lel­kesen versengtek egymással. Közöttük ez a sorrend alakult ki: 1. Milivojsa (Bácskatopo­­lya), 2. Marcsin (Pirin), 3. Cuball (AdW Berlin). A szép díjakat Horváth Frigyes, a ko­sárlabda-szövetség főtitkára ad­ta át.★ Hétfőn este a Kőbányai úti Ganz-MÁVAG tornacsarnok­ban befejeződött a huszadik alkalommal megrendezett Papp Péter nemzetközi férfitorna. A küzdelemsorozaton három magyar NB I-es együttes és a török Izmir csapata vett részt. A zárónapon az első hely sorsa az Izmir—Ganz- MÁVAG összecsapáson dőlt el. A két csapat remek mérkőzést vívott. A gépgyáriak erősen tartalékos gárdája — hiányzott a csapattól eltávozott Németh és Tarjányi, a sérült .Losonczy és a visszavonult Galamb — dicséretes teljesítményt nyúj­tott, remekül helytállt a két színes bőrű amerikai játékos­sal felálló törökök ellen, a mérkőzés végére azonban el­fáradt. Eredmények: Volán SC— Oroszlány 80-68 (36-39). Kismar­toni út. V: Szilvássy, Szász. Ld.: Nyitrai (18), Tarjányi (16), Tódika (16), Gáli (10), ill. Hilcz (25), Krajnik (17), Zsolnai (16). Karsiyaka Izmir—Ganz-MÁVAG 114-100 (47-42). Kis­martoni út. V: Szécsi, Berki, Izmir, Ersaz (10), Taskingeng (2), ASKIN (22), C. Arisán (8), DAVIS (42). Cs: HOOPS (25), M. Arisán (2), Velikoglu (2), Saka (9). Edző: Atakan Karakatlan. Ganz-MÁVAG: Hetényi (6), Fésűs (12), MEZŐ (24), ÁCS (9), DEMETER (29). Cs: Gál (12), Sándor (4), Vö­rös (4). Edző: Varga Sándor. A torna végeredménye: 1. Karsiyaka Izmir 6 pont, 2. Ganz-MÁVAG 4 (+6), 3. Orosz­lány 4 (+1), 4. Volán SC 4 (-5), Farkas (D. Kinizsi); Barta (Eger); Aranyosi, Bodnár (Ganz-MÁVAG) ; Tóth D. (Nagybátony) ; Balogh, Martin­­kovics (Nagykanizsa) , Dercsár (Sopron), Deák (SZEOL AK). TEKE Brnóban lejátszották a Duna Kupa második fordulóját. Eredmények. Nők: 1. BKV Előre 2542 (Grampsch 447, Sza­bó 440, Almayné 422, Szőke 418, Peténé 415, Juhászné 400), 2. Moravska Slavia 2381, 3. Mayr Meynhof 2345, Trebic. Férfiak: 1. BKV Előre 5361 (Rákos 918, Deáky 885, Scher 860, Mészáros 932, Botházy 868, Bíró 898), 2. Spartak Trebic 5193, 3. KC Keith Alphachtal 4892. ÚSZÁS Tizenegy éve minden eszten­dőben megrendezik a mozgás­­sérültek Inter Kupa verseny­­sorozatát. A több sportágban sorra kerülő küzdelmek közül a hét végén Gyula látta vendé­gül az úszókat (lengyel, NDK- beli és magyar résztvevők). Eredmények. Egyéni legjobbak. Nők: Ketannya Kolatinska (len­gyel). Férfiak: Geert Hringer (NDK-beli). A legeredménye­sebb magyar versenyző. Nők: 1. Éber Katalin (Halasi Olivér SC) 39, 2. Csery Judit (HOSC) 33, 3. Hoffmann Judit (Pécs) 27 pont. Férfiak: 1. Jeszenszky Attila (Gyula) 54, 2. Kiscsatári János (HOSC) 34, 3. Dukai Gé­za (HOSC) 24 pont. Az orszá­gok közötti pontversenyben: 1. NDK 108, 2. Magyarország 91, 3. Lengyelország 81 pont. VÍVÁS Pisa. A BVSC vívócsapata részt vett az UNITA sportfesz­tiválján. A vasutasok első csa­pata a párbajtőr-világbajnok Pap Jenő, továbbá Gulácsi, Egeni és Kada összeállításban 20:10-re győzött a toscanai vá­logatott ellen és tornagyőztes lett. A második csapat 20:18 arányban vereséget szenvedett az olaszoktól és ezzel a har­madik helyen végzett. VÍZILABDA 97 gólos: dr. Faragó (Vasas), 75: dr. Kemény (Tatabányai Bányász), 63: dr. Horkai (Bp. Honvéd), 56: Kiss Cs. (BVSC), 55: Kuncz (Medicor OSC), 52: Budavári (Vasas), 51: dr. Po­­tyondy (SZEOL AK), 50: Fe­hér (FTC), 49: Tóth I. (Szol­noki VSE), 42: Vincze (Eger SE), 39: Kiss I. (VI. Dózsa), 38: dr. Csapó (Vasas), Geren­dás (Bp. Honvéd),, 37: Szollár (FTC), Tóth S. (BVSC), 36: dr. Gál (SZEOL AK), Hasznos Szolnoki VSE), dr. Hámori (Medicor OSC), Keszthelyi (Bp. V. Izzó), dr. Magas (Bp. Spartacus), 35: Varga G. (D. Dózsa), 33: Horváth V. (Bp. V. Izzó), Udvardi I. (SZEOL AK), 32: Schmiedt (Bp. V. Izzó), 31: Pásztrai (Medicor OSC), 30: Lengyel J. (Szolno­ki VSE), 29: Fülöp (Szentesi Vízmű), 28: Hegmann (Szol­noki VSE), 27: Komlósi (Szen­tesi Vízmű), Magyari (Volán SC), 26: BOZSÓ (SZEOL AK), 25: Buj­ka (FTC), 24: Bán (Bp. V. Izzó), Bogdán (Szolnoki VSE), Kenéz (Vasas), Ped­­­yánszky (Bp. Honvéd), dr. Sudár mp. Honvéd), 23: Dó­­czi (BVSC), Heltai (BVSC), Varga Gy. (BVSC), 22: Honti (FTC), Nagy I. (Eger SE), 21: Hadobás (Bp. Spartacus), Ma­­darasy (Eger SE), 20: Búza (Eger SE), Deák (Bp. Sparta­cus), Huszár (Medicor OSC), Németh P. (II. Dózsa), Pengő (Szentesi Vízmű). LEGÚJABB LABDARÚGÁS. Az UEFA Kupáért már, kedden megkez­dődtek a küzdelmek. Szpartak Moszkva—Arsenal (angol) 3-2 (1-2). Moszkva, 60 000 néző. Gólszerző: Svecov (35. perc), Gavrilov (69. p, 11-esből, és 88. perc), illetve Robson (15. p) és Chapman 4(28. p.). A vendégek már 2-0-ra vezettek, a második félidőben azonban erősen felja­vult a Szpartak, s közvetlenül a befejezés előtt sikerült be­lőni a győztes gólt. Szlavia Szófia (bolgár) — Szarajevó (jugoszláv) 2-2 (1-1). Szófia, 6000 néző. Gólszerző: Radkov (17. p. és 90. p.), illet­ve Pasics (22. és 83. p.). SAKK. Megkezdődött Ham­burgban az NSZK helyi rádió­adója és a londoni BBC közös rendezésű nemzetközi verse­nye, amelyen Karpov világbaj­nok és Szpasszkij exvilágbaj­­nok is részt vesz. A két négyes csoport naponta egy-egy órás játékidővel kétfordulós kör­mérkőzést játszik, majd a két csoportgyőztes párosmérkőzé­sen küzd a győzelemért. Az 1. forduló eredményei: A-csoport: Karpov (szovjet)—Nunn (angol) két döntetlen, Seirawan (ame­rikai)—Bouaziz (tunéziai) 1:0 és döntetlen. Az állás: Seirawan 1.5, Karpov és Nuni 1—1, Bouaziz 0.5 pont. B-csoport: Szpasszkij (szovj­et) —Ti­mm­an (holland) 1:0 és döntetlen, Tor­re (Fülöp-szigeteki)—Lobron (nyugatnémet) 1:0 és 0:1. Az állás: Szpasszkij 1.5, Torre és Lobron 1.1, Timman 0.5 pont. LABDARÚGÁS TERÜLETI BAJNOKSÁG KÖRÖS-CSOPORT Gyulai SE—Füzesgyarmat 2-1 (2-1). Füzesgyarmat, 1000 né­ző. V: Köböl. G: Lipták, Ott­­lakán, ill. Gulyás. 1. Gyula 5 5-------16-5 10 2. Kun B. 5 4 1 — 13-3 9 3. Szabó L. SE 5 3 2 - 7-0 8 4. Orosháza 5 3 2 — 10-4 8 ★ AZ NB II GÓLLÖVŐLISTÁ­JÁNAK ÉLMEZŐNYE 6 gólos: Kotul (22. sz. Vo­lán). 5 gólos: Gosztola (Ta­polca) . 4 gólos: Méhesi (Eger); Petrovics (Kazincbarcika); Ko­vács III (Salgótarján) ; Horváth I. (Siófok) ; Füzi (Sopron); Nyúl (Volán SC). 3 gólos. XXXVIII. 224. ♦ 1982. szeptember 15 25 év Ünnepeltek a zöld-fehér gyerekek. Zsúfolva volt az Üllői úti klubház nagyter­me, apró labdarúgó palánták és a serdülő csapatokból épphogy kinőtt legények, s szüleik szorongtak a székso­rok között, sőt még az ajtó­kon kívül is rekedtek tucat­szám papák és mamák. A díszvendégek között ott ült a klub elnöke, a szakosztály vezetőségének tagjai, odább a nagycsapat edzője. Az el­nöki bevezető után az FTC gyerekek „atyja”, Logodi Laci bácsi lépett színre, gra­tulált „családtagjainak”, akik az elmúlt bajnokságban egy kosárra való érmet gyűjtöt­tek össze. Bajnok lett a serdülő II és a serdülő IV, ezüstérmes az I és a III, bronzérmes a serdülő V. A boldog kis labdarúgók a klub hajdani sokszoros válogatott csatárától, Toldi Gézától és az első csapat nagybaj­uszú kapusától, Zsiborás Gábor­tól vehették át a csillogó ér­meket, amelyek egyévi ered­ményes játékukat s a velük dolgozó szakemberek áldoza­tos, gondos munkáját dicsé­rik. Az edzők között vannak idősebbek, s vannak fiatalok. Egyikük, a serdülő II tavalyi mestere, Agárdi Ferenc ép­pen huszonöt éve edzőskö­­dik, 1957-ben vette kezébe az edzői sípot az FTC-nél, s egy rövid időszakot leszámítva — ekkor a Pénzügyőröknél oktatott — a zöld-fehéreknél nevelt generációkat. Pán­­csics dr., Varga Szőke, Bá­lint, Rab és még hosszasan lehetne sorolni a neveket, azokét a neves, válogatott játékosokét, akiknek első lé­péseit ő felügyelte a zöld füvön. Mindig a gyerekek között érezte jól magát, s hiába hívták felnőtt csatjai­hoz, hűen kitartott a „palán­ták” mellett. Kapott már sportkitüntetést, nem is egyet. Hitvallását egy mondatban meg lehet fogalmazni, vala­hogy emigyen: „Aki szereti a labdarúgást és a gyerekeket, az mindig örömét leli a nevelőmunká­ban .. Kajánul Amekkora lelkesedéssel indultak ifjúsági súlyeme­lőink Sao Paulóba, úgy hűlt ki ez a tűz megér­kezésük pillanatában. A brazilok ugyanis megfe­ledkeztek a versenyről, illetve annak méltó elő­készítéséről. A világbaj­nokság kezdete előtt né­hány órával még telje­sen üres volt a verseny­terem. Mit lehetett ten­ni? Az összes külföldit mozgósították. Elsősorban, persze, a magyarokat, hi­szen Aján Tamás, a Ma­gyar és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség fő­titkára őket érte el a leg­gyorsabban A fiúk nem húzódoztak. Melegítőt húztak, aztán összeszerelték a dobogót, elrendezték a súlyzót, a tárcsákat. Később a ver­seny alatt is főszerep­lőkké léptek elő. Bök­­fiék rakták ugyanis a tárcsákat... A bajuszos, koromfeke­te hajú Bökfi Jánosnak még a verseny végén is akadt tennivalója. A díj­kiosztásnál, lányok híján, ő tartotta az érmeket tartó párnákat. Szulejma­­novék meglepődtek. Ők lányokat vártak és puszi­kat. De lányok nem vol­tak, csak Bökfi... Ő gratulált, aztán kaján mosollyal az arcát is a dobogón állók felé fordí­totta ... Az érmesek majd lefordultak az emelvény­ről. " Nem ragaszkodtak a puszihoz... És a dolog csattanója? Böksi kapott puszit. .. Néhány nappal később, amikor ezüstérmet szer­zett. Igaz, nem valame­lyik sráctól. Az időközben előkerült, csodaszép bra­zil lányoktól. . Talán még Szulejmanov is iri­gyelte őt, bár az aranyai nem biztos, hogy elcse­rélte volna ezüstre. Per­sze, ki tudja? ... (cs. k. g.)

Next