Népsport, 1982. szeptember (38. évfolyam, 212-237. szám)

1982-09-26 / 234. szám

12 NÉPSPORT Szoc nyerte a 100 kg-osok versenyét (Folytatás az 1. oldalról.) E3 Súlyemelés ~~~] nyíre erős. Azt hiszem, ide­jében jött a figyelmeztetés, hiszen, bevallom, kicsit el is bíztam magam. Most össze kell szedni minden erőmet a visszavágáshoz. Mert kettőnk igazi csatája Los Angelesben lesz majd újra... A borzasztóan erős újdon­sült világcsúcstartó Blagoev Vardanyanra mosolygott: — Még mindig te vagy a legjobb félnehézsúlyú — és látszott a bolgár fiún, hogy ezt komolyan mondja. — Ha nem szerzek szakításban ek­kora előnyt, nem én nyerek. Szomorú magyarok A két magyar fiú, Baczakó Péter és Kovács József elé­gedetlen volt. Kovács így beszélt: — Ki kellett volna szakí­tanom a 172.5-öt is, hiszen nagyon erősnek éreztem ma­gam. Talán az emiatti bosz­­szankodás terelte el a figyel­memet a lökésről. Baczakó sem volt vidám. — Túlságosan korán örül­tem. Már azt hittem, megvan a 210, amikor elcsavart a súly. A gerincem körül úgy éreztem, mintha millió tű­vel szurkaimnak. Bízzunk benne, hogy ízlett Baczakónak és legközelebb is meg akarja majd kóstol­ni.. . Hlavatt András tavaly Lil­­le-ben már belekóstolt. Ak­kor ezüstérmet szerzett a 100 kg-osok kategóriájában, a szállításban. Szombati verse­nye előtt nyugodtan várako­zott az autóbuszra a Hotel Union előtt. A versenyről senki nem kérdezte. Tudják, hogy ő csak a diadal után szeret beszélni. Előtte magá­ba zárkózik. De ezt tette a többi ver­senyző is. Legalábbis a két toronymagasan kiemelkedő klasszis, a világcsúcstartó Jurij Zaharevics és a cím­védő Viktor Szoc. Zahare­vics derekára csatolt egy parányi magnót, fejére fel­rakta a fülhallgatót, és él­vezte a zenét. Ő így zárkó­zott el a külvilágtól. A két szovjet egyébként ebben az évben már kétszer megmér­kőzött. A Druzsba Kupán Szoc győzött a világcsú­csokkal. Akkor Zaharevics kiesett. A szovjet bajnoksá­gon ugyanez történt, csak akkor fordítva. Szoc esett ki, de azért lökésben kápráza­tos (237.5 kg) világcsúcsot ál­lított fel. Csalódás Szomorúan kezdődött szá­munkra a maratoni hosszú­ságúnak ígérkező program első része, a 100 kg-osok csatája. Hlavati András, a Bp. Honvéd sportolója kiesett, 175-ön kezdett. Elöl ma­radt a súly, akárcsak má­sodszor. A harmadik gyakor­latát, a 175.5-ön végezte. Kockáztatnia kellett, mert közben a csehszlovák Maty­­kiewicz kiszakította ugyan­ezt a súlyt. Ám ez a kísér­let sem volt különb az elő­ző kettőnél... Hlavati keserűen mondta: — Még soha nem estem ki. És most éppen a VB-n. Pedig országos csúcsot akar­tam. Egyszerűen nem értem, mi történt... Odafigyelt viszont a két sztár. Szoc 175 után a 182.5-öt is teljesítette. Za­harevics csak 185-nél jött elő. S a világcsúcstartó a világ legtermészetesebb mód­ján kiszakította a súlyt. Ugyanígy Szoc a 190-et. A tizenkilenc éves Zaharevics második kísérletét, az új vi­lágcsúcsot jelentő 195.5-ön végezte. Először elhibázta, ám másodszorra gyönyörű gyakorlatot mutatott be, így újabb világcsúcsnak tapsol­hatott a népes közönség. Hlavati a lökésben próbált vigasztalódni. A 205 köny­­nyen ment. Másodikra és harmadikra a 212.5-tel pró­bálkozott — sikertelenül. Ennél bizony többre számí­tottunk ... Amikor már mindenki be­fejezte, akkor kezdett a két szovjet fiú. Szoc jött 225-ön. Kilökte. Zaharevics is. 232.5. Szoc jó, Zaharevics 238-ra emeltetett. Nem sikerült, így Szoc nyerte az összetett ver­senyt. De nem elégedett meg ezzel. 242.5 került a rúdra, ám soknak bizonyult a vi­lágcsúcsot jelentő súly. Az esti program, a 110 kiló­sok versenyében, hason­lóan a délutánihoz, a szov­jet versenyzők csatáját ígér­te. Klokov és Arakelov több mint húsz kilóval tud töb­bet az utánuk következőnél. Ám, hogy kettejük csatájá­ból végül is ki került ki győztesen, az csak késő éj­szaka derül majd ki. A verseny lapunk zárta után kezdődött. Vasárnap a +110 kilósok mezőnyében Réti István in­dul. 100 kg, összetettben világbaj­nok: Viktor Szoc (Szovjetunió) 422.5 (190, 232.5), 2. Zaharevics (Szovjetunió) 420 (195.5, világ­csúcs, régi: 195, Zaharevics, 1982, a versenyben 195 számít, 225), 3. Matykiewicz (Csehszlo­­via) 397.5 (180, 217.5), 4. Milser (NSZK) 372.5 (162.5, 210), 5. Sjöderholm (Svédország) 307.5 (162.5, 205), 6. Shanko (Egye­sült Államok) 360 (160, 200). Hlavati András szakításban ki­esett. összetettben Európa-bajnok: Szoc, 2. Zaharevics, 3. Maty­kiewicz, 4. Milser, 5. Sjöder­holm, 6. Heil (Norvégia) 360 (160, 200). Szakításban világbajnok: Za­harevics 195, 2. SZOC 190, 3. Matykiewicz 180. Az Európa-bajnoki sorrend megegyezik a világbajnokival. Lökésben világbajnok: Szoc 232.5, 2. Zaharevics 225, 3. Matykiewicz 217.5, ... 7. Hla­vati 205. Lökésben Európa-bajnok: Szoc, 2. Zaharevics, 3. Maty­kiewicz, ... 6. Hlavati. (Azonos eredmény esetén a testsúlykülönbség döntött.) •­ Pénteken késő éjszaka, la­punk zárta után került sor a szakítás utolsó gyakorlatai­ra, valamint a lökésre a 90 kilósok súlycsoportjában. Blagoev és Vardanyan párharcából végül is a bol­gár került ki győztesen. A szovjet Vardanyan 185-ig ju­tott, míg ellenfele harma­dikra megbirkózott a 192,5 kilós, világcsúcsot jelentő súllyal is, így 7.5 kg-os előnyt szerzett a lökés előtt. Ebben a fogásnemben Kovács 197.5-ig jutott, az összetettben pedig beállította élete legjobbját. A 6. helyet szerezte meg. Baczakó két­szer is sikertelenül próbál­kozott a 210-zel, így az öt kilóval kisebb súly jelentette az érvényes lökéseredmé­nyét. A szakításban szerzett harmadik helyéről vissza­esett a negyedikre, itt fejez­te be a versenyt. Blagoev először 217.5-et, majd 222.5-öt kért. Mindkét gyakorlata jó volt, 2.5 kiló­val feljebb (ez új világcsú­csot jelentett volna) már si­kertelenül kísérletezett. Var­danyan próbált a nyomába eredni, ám a 230 kiló még számára is sok volt, ezüst­érmes lett tehát a szovjet fiú. Blagoev világcsúcs-beál­lítással szerezte meg az ösz­­szetett verseny aranyérmét. 90 kg, összetettben világ­bajnok: 13 lago Blagoev (Bul­gária) 415, világcsúcsbeállítás, (192.5, világcsúcs, régi 190, Vardanyan, 1982, 222.5), 2. Var­danyan (Szovjetunió) 395 (185, 210), 3. Mantek (NDK) 377.5 (170, 207.5), 4. Baczakó Pé­ter (Magyarország) 375 (170, 205), 5. Groapa (Románia) 367.5 (160, 207.5), 6. Kovács József (Magyarország) 367.5 (170, 197.5). Szakításban világbajnok: Blagoev 192.5, 2. Vardanyan 185, 3. Baczakó 170, ... 5. Ko­vács 170. Lökésben világbajnok: Bla­goev 222.5, 2. Pietrowski (Len­gyelország) 212.5, 3. Varda­nyan 210, ... 6. Baczakó 205 ... 10. Kovács 197.5. Az Európa-bajnoki sorrend mindenütt megegyezik a vi­lágbajnokival. Viktor Szoc a 100 kilósok súlycsoportjában megszerezte a szovjet válogatott második aranyérmét Népspart Az Országos Testnevelési és Sporthivatal lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Szabó Béla. Főszerkesztő-helyettes: Szekeres István. Szerkesztőség: Budapest Vill., Somogyi Béla u. 6. 1981. Telefon: 130-460. Telex: 22-5245. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Petrus György igazgató. Kiadóhivatal: Budapest VI., Révay utca 16. 1374. Telefon: 116-660. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 47 forint, negyedévre 141 forint, egy évre 564 forint Megjelenik naponta, kedd kivételével. — Szikra Lapnyomda, Budapest, Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. • • • * • Index: 25 004. ISSN 0133-1809. Súlytalanul Nem szabadna ugyan a versenyzők magánéleté­ben várhatnunk, most mégis megtesszük. A jó­képű közép-amerikai baj­nok, Francisco Ferreira felhatalmazott rá bennün­ket. Elmondta ugyanis, hogy legeslegjobban a ze­nét, a táncot és a lányo­kat kedveli! Sokan van­nak így ebben a korban. Ferreira még csak 22 esztendős. De képzeljük csak el, mi lesz ebből a diákból, ha egyszer meg­komolyodik. A középsú­lyú szakításban így is vi­lágbajnoki bronzérmet nyert. Úgy hallottuk, Zlatev és Pervij minden kubai lányt lebeszél a házasságról. Maradjon Ferreira csak agglegény, addig legalább nyugtuk lesz tőle... XXXVIII. 234. ♦ 1982. szeptember 26 SLÁGERMÉRKŐZÉSEK A DÖNTŐBEN 5^3 Ökölvívás Sűrű tömeg özönlött szom­bat délután két irányból is a Körcsarnok felé. Lehet, hogy a tömeg tudatában volt annak, hogy a kör alakú épületben történetesen or­szágos bajnokságot rendez­nek, mégsem torpantak meg, nem rohanták meg az ajtó­kat, hanem sétáltak tovább a Népstadion felé. Igen, a kettős rangadóra. München­ben sem láttunk mást, csak ott az volt a különbség, hogy a szurkolók a Bayern-mér­­kőzést választották, és nem az ökölvívó VB-t. .. Elismerés illeti tehát azt a körülbelül 800 nézőt, aki mégis a bokszot választotta. A futballmérkőzés ellenére is megkétszereződött a néző­szám a korábbi napokhoz vi­szonyítva. A várakozás nem volt kicsiny, a bajnokság ne­gyedik napján már a döntő­be jutásért küzdöttek a ver­senyzők. Könnyű mérkőzés itt már nem akadt, ezért bíztunk benne, hogy nem fogunk unatkozni. Papírsúlyban Rózsa—Révay döntő lesz. Rózsa elsősorban rutinjának köszönheti győ­zelmét, még ha a legkisebb arányban nyert is. Árvay fiatalosan, jól bokszolt — ez­úttal azonban még nem si­került meglepetést okoznia. Révay a formán kívül bok­szoló Holotát búcsúztatta. Meglepően sokat szabály­talankodott Váradi és Péter, mindkettőjüket kétszer in­tették. A szabálytalanságok közötti szünetekben időnként boksz is volt, ebben Váradi volt a jobb. A döntőben Hasszával találkozik. Farkassal csak két mene­ten át bírt Lakatos, a har­madikban feladta a kilátás­talan küzdelmet. Botos lesz a pihentebb vasárnap, mert mérkőzés nélkül nyert. Min­denesetre nem kis kíváncsi­sággal várjuk a két egykori klubtárs presztízsrangadó­ját ... Pehelysúlyban (57 kg) Tu­­ru régen látott kitűnő for­mában öklözött, csillogott­­villogott. De Dankó ellen sokkal nehezebb lesz a dön­tőben ! A székesfehérvári ver­senyző a második menetben győzött Goják ellen, akit az orvos szemsérülése miatt nem engedett tovább bok­szolni. Aki őrségváltást várt könnyűsúlyban , az még várhat egy kicsit. Leg­kevesebb egy évet. Gönczi az első két menet­ben jelentős előnyt szerzett kemény ütéseivel, s hiába jött fel Hideg a végére, a hajrá túl késő volt. A két meglepetésember, Sándor és Juhász csatájából az előbbi került ki győztesen, s ez azt jelenti, hogy a kis vidéki szakosztálynak, a Szegedi Dózsának bajnoki döntős ver­senyzője van! Bácskai Imre leiskolázta a csak néha-néha megvillanó Lehotait. Egyre hármat ütött, biztosan nyert, noha megvi­selt arca azért árulkodott, a csatáról. Ellenfele a döntő­ben nem kis meglepetésre Zámbó József lesz, aki Ma­gyart búcsúztatta. Enyhe botrányszag terjedt a levegőben a Danyi—Csata mérkőzésen. Az történt hogy Danyi apai szigorral lépett fel. Már rögtön a mérkőzés elején meg akarta törni a fiatal trónkövetelő várható rohamait. Csupán két perc telt el a mérkőzés­ből, amikor furcsa dolog tör­tént. Egy összecsapást köve­tően Csató a szeméhez ka­pott, fejelésre panaszkodott edzőjének, Balzsai Károly­­nak. Somos mérkőzésvezető megkérdezte, hogy feladja-e a mérkőzést. Csató helyett Balzsai válaszolt: nem! Csa­tó egy szót sem szólt, s a hallgatást Somos beleegye­zésnek vélte, és beszüntette a mérkőzést. Lett is belőle botrány, mert a közönség meg­érezte, ebből még parázs mérkőzés is kerekedhetne. Sajnos, nem lett belőle sem­mi, s hiába sírt az eredmény­­hirdetésnél a kecskeméti fiú, az már senkit sem hatott meg. Így érkezett Danyi a döntőig. Három mérkőzésén összesen két menetet töltött a szorítóban, így mindent le­het, csak nem a külföldi me­nők ellen készülni. Csutának nem okozott gondot Szép. Annál több baja lesz a dön­tőben ... Hranek—Némedi rangadó a döntőbe jutásért nagyváltó­súlyban. Társak voltak a müncheni VB-n, csak Néme­di eggyel feljebb indult. So­kan úgy vélekedtek, hogy a 71 kg-ban Némedi a jobb kettőjük közül. Most Hranek a szorítóban bizonyította, hogy ő a keményebb legény. Döntő fölénnyel győzött úgy, hogy menetenként egyszer­egyszer leütötte Némedit, aki elég indiszponáltan öklözött. Hranek a szokott kemény volt. Vasárnap régi riválisával, Schuberttel találkozik. A Dó­­zsás versenyző szombaton tá­voli volt legjobb formájától. Pontatlanul ütött, tőle szokat­lan módon „eldobálta” üté­seit. Nem tudott távolról szurkálni, ezért belharcba kényszerült, s ott a kemény Borók többször megtréfálta. A kiegyenlített mérkőzés az utolsó menetben dőlt el, amelyben Schubert félelme­tes tempót diktált. A fáradó tatabányait egy­szer megrendítette, s Bo­rókát egyszer intette is a mérkőzésvezető. Középsúlyban Rimóczi alig érte el Füzesit. A technika diadalmaskodott az erő fe­lett. Bakos mérkőzés nélkül győzött, ellenfelét, Balogh Lászlót családi problémái na­gyon megviselték. Csépányi és Soltész csatá­jából az előbbi került ki győztesen, az „intéspárbajt” is 2:1-re­ nyerte. Pémi tavaly még simán „végzett” Szalai­val, de azóta a dózsás ver­senyző nagyon sokat fejlő­dött. Kemény, kellemetlen el­lenféllé lépett elő. Sokat nem védekeztek, mindketten nagy ütésre mentek. Ennek követ­keztében Pém arca felsza­kadt, a mérkőzésvezető két­szer is orvosi beavatkozást kért, de a Vasas versenyzője tovább küzdhetett. A végén a legszorosabb pontozással Sza­lai került a döntőbe , nem kis meglepetésre. Koszónak egy menetet en­gedélyezett edzője Alvics el­len. Lévai zsákolt Taizson, talán ütést sem kapott. A Bá­nyász-versenyző csupán álló­­képességéért érdemel dicsé­retet. A vasárnap egyik cse­megéje lesz az Alvics—Lévai találkozó. „Kamuznak majd egy me­netet, aztán Bódis feladja” — mondta az egyik néző a szupernehézsúly elődöntője előtt. Nem volt igaza. Még egy menetet sem töltöttek a szorítóban ... Komédia — a bajnokság elődöntőjében ... Nem volt alibi boksz­a a Kónya—Molnár találkozón. Csépeltek rendesen, Molnár egyszer meg is rendült. Vasárnap délelőtti döntők­ben — a Sportcsarnokban! — 13 egyesület versenyzői küzd­­hetnek. Legtöbben (9-en) a Bp. Honvédből. Eredmények (elöl a győzte­sek): 48 kg: Rózsa (TBSC)— Árvai (Paksi SE) 3:2, Révai (Bp. Honvéd)—Holota (Építők SC) 4:1. 51 kg: váradi (M­VSSC)—Péter (Csepel) 4:1, Hassza (Bp. Honvéd)—Nyíri (Paksi SE) 4:1. 54 kg: Farkas S. (STC)—Lakatos (KSC) a 3. m.-ben fa.: Botos T. (Bp. Honvéd)—Mikóczy (Bp. Hon­véd) m. n. gy. 57 kg: Turu (Építők SC)—Gulyás R. (Bor­sodi B.) 5:0, Dankó T. (SZXM Vasas)—Goják (Vasas) a 2. m.­­ben sér. miatt le. 60 kg: Gön­czi (KSC)—Hideg (H. Kun B. SE) 5:0, Sándor (Szegedi Dó­zsa)—Juhász (NYVSSC) 4:1. 63.5 kg: Bácskai (Bp. Honvéd) —Lehotai (H. Dózsa) 5:0, Zám­bó (Haladás VSE)—Magyar (­ Kun B. SE) 4:1. 67 kg: Danyi J. (Bp. Honvéd)—Csató (KSC) az 1. m.-ben fa.: Csuta (Békés SE)—Szép (Ü. Dózsa) 5:0. 71 kg: Hranek S. (Bp. Honvéd) —Némedi (Soproni SE) a 3. m.­­ben d. f. Schubert (Ü. Dózsa) —Borók (TBSC) 5:0. 75 kg: Füzesy Z. (Bp. Honvéd)—Ri­móczi (H. Kun B. SE) 5:0, Bakos (OBSK)—Balogh L. (O. Dózsa) m. n. 81 kg: Csépányi (Borsodi B.)—Soltész (SZIM Vasas) 5:0, Szalai L. (O. Dó­zsa)—Pém (Vasas) 3:2. 91 kg: Alvics (Bp. Honvéd)—Koszó (Szegedi Dózsa) a 2. m.-ben fa., Lévai (O. Dózsa)—Taizs (Borsodi B.) a 2. m.-ben fa. +91 kg: Somodi (TBSC)—Bó­dis (Építők SC) a 2. m.-ben fa., Kónya (Bp. Honvéd) — Molnár L. (V. Dózsa) 0:0. Mit látott a negyedik napon Papp László „A nagy álmosságban volt egy-két jó mérkő­zés. Tetszett az Árvay— Rózsa találkozó. Rendkí­vül szoros volt. Váradi Jancsi sérülten bokszolt, törött az orra, így nem képes igazán magas szín­vonalú ökölvívásra. A Gulyás—Turu összecsapá­son utóbbi volt nagyon jó, Bácskai és Lehotai csatája érdekes volt. Ki­emelkedett a Hranek— Némedi és a Schubert— Borók összecsapás. A Szalay—Pém meccset én másként láttam, mint a pontozók. Szerintem Pém tisztábbakat ütött, ösz­­szességében nem vagyok elégedett, egyáltalán nem rózsás a hangulatom .. A KÜLFÖLD SPORTJA LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Franciaország. A labdarúgó­­bajnokság 8. fordulójában a St. Etienne, a Tatabánya UEFA Kupa-beli ellenfele a Metz csapatát fogadta és biz­tosan nyert. Győzelme ellené­re — 7 pontjával és 8-10-es gólkülönbségével — a 12. he­­l­­yen áll. Az újonc Toulouse — Bálint és Csapó csapata — ide­genben, a Bastia ellen dön­tetlent ért el, és változatla­nul az élcsoportban foglal he­lyet. A 8. forduló mindössze húsz gólt hozott, ilyen kevés gól régen esett. Egyetlen ven­dégcsapat sem győzött. St. Etienne—Metz 3-1, Lens—Lyon 1-0, Mulhouse—Brest 1-1, Bor­deaux-Paris SG 2-1, Bastia— Toulouse 1-1, Tours—Auxerre 3-2, Rouen—Sochaux 1-1, Mo­naco—Lille 0-0, Nantes—Stras­bourg 3-0, Nancy—Laval 1-1. 1. Nantes 8 6 1 1 19- 6 13 2. Lens 8 5 2 1 16- 8 12 3. Bordeaux (U) 8 5 1 2 17-10 11 4. Toulouse (u) 8 5 12 14-11 11

Next