Népsport, 1982. november (38. évfolyam, 265-290. szám)

1982-11-18 / 279. szám

A NÉPSPORT XXXVIII. 279. ♦ 1982. november 18 A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT két éve tartanak a helyi művelődési ház szervezésében m a kondicionálóturnét. Budai István testnevelő tanár vezeté­sével hetente kétszer találkoznak az általános iskola tornatermében lányok és asszonyok. Az el­múlt hetekben a gyerekekre is gondolva mozgásjavító tanfolyamot szerveztek. Képünkön a felnőttek egy csoportja látható gyakorlatok végzése közben (Temesi László felvétele) Bajnokok kerestetnek... A Magyar Úszó Szövetség megalakulásának 75. évfor­dulóján, december 12-én — mint már közöltük — ado­mányozzák majd először az örökös bajnok címet. — Gondban vagyunk — mondta Tóth István szakfel­ügyelő —, mert Németh Sán­dor, dr. Lenkei Ferenc, Mik­ó György, Szabados András, Székely András és Maróthy András lakcímét hosszas nyo­mozással sem tudtuk felde­ríteni. Az lenne a kérésünk, hogy a szövetség címére (1023 Budapest, Árpád feje­delem útja 8.) írják meg, hol laknak, hogy el tudjuk kül­deni részükre a meghívót az ünnepségre. AZ ASZTALITENISZ cí­mű szaklapot értékelte a MOATSZ elnöksége Megálla­pította, hogy jól szolgálja a sportág fejlődését, népszerű­sítését. Zsolnai László, aki társadalmi munkában a lap felelős szerkesztője, jegyző­­könyvi dicséretben részesült. • A SIKERES BEK-RAJT után dán ellenféllel kell mér­kőznie a Csepel férfi röp­labdacsapatának a legjobb nyolc közé jutásért. A dán bajnok Odense Svédország legjobb gárdáját búcsúztatta el a további szerepléstől. Mint ismeretes, a férfi KEK- ben a KSC a török Gunay Sanay csapatával, a nők me­zőnyében a BEK-ben a Bp. Vasas Izzó a jugoszláv Crvena Zvezdával, a kupa­győztesek versengésében a Vasas a Münster (NSZK- beli) együttesével mérkőzik december első felében. • ORVOSI VIZSGÁLAT előtt áll a felnőtt cselgáncsválo­gatott keret 25 tagja. Leg­jobbjaink november 22. és 25. között a Sportkórházban esnek át alapos vizsgálaton, hiszen a december elején kezdődő alapozást csak egész­séges sportolók kezdhetik meg. 1300 TÖRV.VÉDVIZ A BOYSZOLGÁLAT kapacitás bővítése miatt kereskedelmi és lakossági fuva­rterületre 1982. december 1. és 1983. január 1-i belépéssel gépkocsivezetőket és rakodókat korlátozott számba felvesz. Jelentkezés: BOYSZOLGÁLAT forgalmi telep (Mónus Pál) Budapest IX., Vágóhíd utca 13. Telefon: 134-802. KINCSES TIBOR a moszk­vai olimpián 65 kilóban bronzérmet szerzett cselgán­­csozó jelenleg a kecskeméti kórház kondicionáló osztályá­nak z arcója. Az ok: a spor­toló jövőre a 60 kilósok kö­zött akar szerepelni, s az or­vosok most „állítják be”­ a súlyát.• TOVÁBBKÉPZÉS. Az észak­­magyarországi területi lovas­­szövetség háromnapos ver­senybírói továbbképzést tart Szilvásváradon, amelyen negyven szakember vesz részt.• FELKÉSZÜLÉSI VER­SENYT rendeznek a hét vé­gén, szombaton és vasárra­ a Komjádi-uszodában, ame­lyen a válogatott úszók in­dulása kötelező. A szakveze­tők úgy döntöttek, hogy az állóképesség felmérése érde­kében a nőknek és a férfiak­nak egyaránt „különleges” versenyszámokat rendeznek. Így a pillangózók, a hát- és mellúszók 800-800 méteres tá­von állnak rajthoz, míg a gyorsúszók 3000 métert úsz­nak majd időre. A sprinterek távja 100 és 200 méter lesz ... CZECZELI KÁROLY, a Nyíregyháza labdarúgója to­vábbra is harcképtelen­­ a nyírségi szurkolók és a szak­vezetés legnagyobb bánatára. A nyáron porccal operált egy­kori válogatott futballista nem is godolhat arra, hogy elkezdje az edzéseket. Egye­lőre különféle utókezelések­re jár, s talán a tavasszal megpróbálkozhat a játékkal. • GIPSZCSIZMÁT visel Lő­­rincz Sándor, a PMSC lab­darúgója. A 28 esztendős középpályás igazán balsze­rencsés. Hosszú kényszerpi­henő után a Vasas elleni legutóbbi bajnokin már sze­repelt, de azonnal megsérült, ínhüvelygyulladása kiújult, így nem kerülhette el a gipszkötést. Lőrincz az idén feltehetően már nem kapcso­lódhat be az edzésekbe. • HELYESBÍTÉS. Tudósítónk tévesen közölte a KISZ Ku­pa kardverseny végeredmé­nyét. A helyes sorrend: 1. Szetey (OSC), 2. Noszeda, 3. Szabados (MTK-VM), 4. Na­varette (O. Dózsa), 5. Angyal (OSC), 6. Fazekas (Vasas), 7. Péntek­ (MTK-VM), 8. Busz (O. Dózsa). TAPASZTALATSZERZÉS Négy utánpótlás-neveléssel foglalkozó szakember — Bicskei Bertalan, Rátkai László, Szabó Rezső és Zieg­ler János — is részt vett a májusi ifjúsági labdarúgó EB-n Finnországban. Nyitott szemmel jártak, gyűjtötték a tapasztalatokat, a­melyeket 18 oldalas szakmai anyagban rögzítettek. A számtalan ér­dekes megállapítás mellett van az anya­gak egy igen fontos fejezete, amelyben a szerzők a labdarúgáshoz el­­engedhetetlen képességek és készségek tükrében elemzik az EB tapasztalatait. Ebből egyértelműen kide­rül, hogy kontinensünk leg­jobb ifjúsági csapatainak já­tékosai jóval a mi fiaink előtt járnak gyorsasági álló­­képességben, erőben, gyorsa­ságban, technikai tudásban és a taktikai ismeretek te­rén is. Mégpedig nem azért, mert születési adottságaiknál fogva alkalmasabbak erre a mieinknél, hanem azért, mert jóval korszerűbben, jobb kö­rülmények között és figyel­mesebben foglalkoznak ve­lük, mint magyar kortársaik­kal. A szakanyag természete­sen­ mély összefüggések fel­tárásával vizsgálja a szá­munkra nem éppen kedve­ző helyzetet, az alapképlet azonban a régi, tíz évvel ez­előtt ugyanez volt a helyzet. A fiatal labdarúgókkal fog­lalkozó szakemberek a hat­va­nas évek végén és a het­venes évek elején ugyaner­ről számoltak be. De — mint látható — azóta nem tör­tént alapvető változás, a hi­bák maradtak, csupán a kor­osztályok­­változtak. Természetesen fontos e tapasztalatszerzés, a helyzet­­elemzés, a hibák feltárása. Itt lenne azonban már az ideje annak is, hogy — no­ha némi előrelépés tapasztal­ható ugyan — a tapasztalatok birtokában végre kezdődjék hatékony cselekvés, a hiá­nyosságok valódi felszámolá­sa. Ellenkező esetben lema­radásunk a nemzetközi po­­rondon nem csupán az ifjú­sági, hanem felnőtt labdarú­gásunkban is növekedni fog. O.ÓBUSZ '82 Rekordbevétel a Mun­­dialon... A Spanyol Labdarúgó Szövetség hi­vatalos zárójelentése sze­rint a világbajnokság 41 millió dolláros tiszta be­vétellel zárult A hatal­mas összeget három rész­re osztják. 10 százalékot kap a FIFA, 25 ,százalé­­kot a rendezők, 65 száza­lékot pedig a részvevő 24 ország között osztanak szét helyezéseik, mérkő­zéseik száma és­­ látoga­tottsága arányában. A csehszlovák—szovv­­jet barátsági hónap ke­retében szovjet sportkül­­döttség érkezett Prágába. .A küldöttség vezetője Irina Press, volt világ­­csúcstartó, olimpiai és Európa-bajnok gátfutó és ötpróbázó, a pedagógiai tudományok kandidátusa. VISSZAKÖLTÖZÖTT régi helyére a Magyar Birkózó Szövetség, újra a 630-624 te­lefonon hívható közvetlenül. Wálossfed­ci világ THOMPSON ÉS KOCH. A UPI hírügynökség szá­mos európai szakírótól, sportújságírótól, rádiós- és tévékommentátortól sza­vazatot kérve az idén is megválasztotta az Év sportolóját. A férfiaknál a tízpróbázó világcsúcs­­tartó és Európa-bajnok brit Daley Thompson ér­demelte ki a legtöbb vok­­sot, szám szerint 161-et, mindössze hárommal töb­bet, mint Carl Lewis, az amerikai távolugró és vágtázó. A sorban az olasz Paolo Rossi követ­kezik 145 szavazattal, majd Jimmy Connors, a wimbledoni és amerikai nyílt teniszbajnokság győztese, 113-mal. A nők­nél kevésbé volt szoros a verseny. Az Év sportoló­nője címet Marita Koch, az NDK világcsúcstartó és 41­0-as futónője érde­melte ki 199 szavazattal, az ugyancsak világrekor­der, EB-győztes NSZK- beli magasugró, Ulrike Meyfarth (162) előtt. A harmadik hely az ameri­kai teniszező Martina Navratilovának jutott, Ő 132 szavazatot mondhat magáénak. TANÁCSKOZÁSOK. Az utánpótlás-nevelésről tanács­kozást rendeznek november 19-én pénteken Debrecenben. A meghívott szakemberek ■előtt dr. Kiss Jenő, a Test­­nevelési Főiskola oktatástech­nológiai csoportjának vezető­je tart előadást, ezután dr. Frenkl Róbert, a TF orvos­­tudományi tanszékének veze­tője a magyar sport idősze­rű kérdéseiről tart tájékozta­tót. Mindkét előadást kon­zultáció követi. ­ A GYŐR-SOPRON megyei TSH november­ 18-án csütör­tökön Győrött, a városi és járási testnevelési és sport­felügyelők bevonásával munkaértekezletet tart. Meg­tárgyalják a megye káderel­látottságának és -képzésének helyzetét, valamint Moson­magyaróvár tömegsportéleté­nek tapasztalatait. TÁRSADALMI MUNKÁ­BAN füves labdarúgópályát épített Solymáron a Pest me­gyei Műanyagfeldolgozó Vál­lalat. A klubnak még NB I B-ben szereplő férfi kézilab­dacsapata van, s négy pálya felavatá­s után megalakult a teniszszakosztály is.­­ A MEDICOR OSC vasárnap Budapesten a CSZKA Moszk­va ellen sorra kerülő vízilab­da KEK-elődöntő mérkőzésen az olasz Di Stefano és a ju­goszláv Drogni­ak fújja a sí­pot. A szovjet csapat és a két játékvezető pénteken­ ér­kezik a magyar fővárosba. i€0£i.IMl13Y A Testnevelési Főiskola de­cember 4-én, szombaton 20 órától tartja hagyományos Gólyabáliát a Hotel Duna In­tercontinental különtermeiben. Egy meghívó ára 250 forint, s a belépőjegy és a vacsora árát foglalja magában. Jegye­ket csak elővételben árusíta­nak. Meghívók igényelhetők a TF sportjáték tanszékén. TÖBB KORÁBBI „CSÚCS” megdöntésére készül a Tokaj Express párbajtőrverseny szervező bizottsága. Az már biztos, hogy a XIII. alkalom­mal lebonyolításra kerülő via­dalon egy plusz napot is be­iktatnak :a hazai másod- és harmadosztályú vívók de­cember 3-án, pénteken már pástra lépnek, s szombaton reggel dől csak el, hogy ösz­­szesen hány magyar indul­hat a Világ Kupa-versenyen. Sportpálya és konditerem A XIII. kerületi 5-ös szá­mú körzeti Népfront-bizott­­ság a Közös otthonunk el­nevezésű akció egyik győz­teseként nyolcvanezer forint birtokosa lett. Elhatározták, hogy a Róbert Károly kör­út 16. számú házával szem­ben levő, rossz talajú lab­dázók, salakos pályává ala­kítják. — 4 társadalmi munkán tál, így anyagi fedezet is adódott tervünk megvalósí­tására — mondta ottjártunk­­kor Szomjas László, a kör­zeti bizottság titkára. — A múlt hét folyamán már el is kezdtük a munkát. A híd­építő vállalat kisegített ben­nünket a bajból, hiszen ta­tai megmunkáló népeket állí­tott be, s elszállított mint­egy kétszázötven köbméter földet A „kéz kezet mos” alapon ők is jól jártak, hiszen fel­használták azt az Árpád-híd oldalának töltésére. De nemcsak génekben, munkás­kezekben sincsenek híján a XIII. kerületben, hiszen az Árpád-hírli lakótelep 8-as számú lakásszövetkezetének tagjai serénykednek késő délutánonként a pálya meg­valósításán. — November végére sze­retnénk átadni a mi kis lé­tesítményünket a környéken lakó fiataloknak és termé­szetesen az időseknek is — folytatta Szomjas László —, azaz mindenkinek, aki a szabad idejét mozgással, sporttal szeretné eltölteni. A téli időszakban korcsolya­pályát alakítunk ki a gyere­keknek, a tavasz beköszön­tével pedig teniszezni, röp­­labdázni, kosarazni, tollasoz­ni, lábteniszezni várjuk ide az embereket. S hogy mi le­sz a sorsa a megmaradt ötvenezernek? Azt sem „pihentetik’ vala­mely­ik fiók mélyén ! A Ka­rikás Frigyes utca 6-os szá­mú házának pince­helyiségé­ben kondicionálótermet ala­kítanak ki — ugyancsak tár­sadalmi munkában —, s an­nak felszerelésére fordítják az összeget. GERINCMŰTÉT előtt áll Molnár Károly, a Bp. Hon­véd 71 kilós válogatott csel­­gáncsozója. Sportműsor CSÜTÖRTÖK KOSÁRLABDA. NB II. Fér­fiak. Közép. Közgazdasági Egyetem—ASE, Kinizsi u. 2—4., 20. Nők. Nyugat. SZVSZSE— Kaposvári Tanárképző, Sziget­vár, Szekcsői u., 18. RÖPLABDA. NB I. Férfiak. Ú. Dózsa—Bp. Honvéd, Vágó­híd utca, 15, ifj. Kiss, Bíró. BKV Előre—Dunaújvárosi Ko­hász, Knopp utca, 16, Huszti, Juhász. Székesfehérvári Volán —Vasas, Székesfehérvár. Bör­­göndi utca, 16, Bors, Zalánfi. Nők. Közgazd. Egyetem-Kül­ker SC—Bp. Spartacus, Kini­zsi utca, 16, Pados, Takács. DUTÉP SC—BVSC, Kecske­mét, Forradalom utca, 17, Zách, Szekér. Csütörtök. Rádió. Kossuth­­adó. 22.00: Sport. Pet./fi­atíó. 5.55 és 6.55: Torna. 8.35: Nap­közben. Benne. Uszodák és panaszok. Dénes Mária szerkesztő­­műsorvezető színes, érde­kes műsora nem ismeret­len a hallgatók előtt. Gyak­ran „csempész’” be műso­rába sporttémákat. A mos­tani főként a szülőknek nyújt választ arra a kér­désre, miért gyullad be gyermekük szeme az uszo­dák vizétől, s arra, hogy hazánkban miért nem le­het megvalósítani pillanat­nyilag a csecsemők úszás­oktatását. 10.35: Délelőtti torna. 23.00: Sport. Televízió. Budapest I­ 8.25: Tévétorna. 17.55: Telesport. Pirigyi István szerkesztő az alábbi tájékoztatást ad­ta a műsor tartalmáról: — Nemrég rendezték meg Szegeden az Express Ifjú­sági és Diák Utazási Iroda tömegsportnapját, amelyről néhány perces zenés tájé­koztatót adunk a nézők­nek. Ezt követően riport hangzik el a kézilabda VB előtt álló női válogatott kapusaival. A napokban fejeződött be Caracasban a sportlövő-világbajnokság, s az aranyéremmel haza­tért Balogh Pálmát egy ri­port erejéig bemutatjuk a nézőknek. Ezután beszá­molunk Blagoev újabb súly­emelő-világrekordjáról, majd összefoglalót adunk a labdarúgó EB-selejtező mérkőzésekről. 19.10: Tévétorna. Csehszlovák tv I. 18.00: Sportrevü. A Meteorológiai Intézet je­lenti: a várható időjárás csü­törtök estig: felhőátvonulások, szórványos záporesővel, hó­záporral. Az északi,északnyu­gati szél több helyen megerő­södik, helyenként viharossá fokozódik. A hőmérséklet dél­után 1 és 6 fok között alakul. • •Öreg bringés Egyedül él. Az asztalán lévő lábos régen látott gondos asszonyt kezet, a szoba rendetlenségébe csak az öreg kandúr egyenletes dorombolása visz némi harmóniát. A macska az egyedüli be­szélgetőtársa, egyetlen igazi barátja pedig a ke­rékpárja. Mia találkozunk, mindig a régi versenyek­ről mesél, arról, hogy tár­sai Hegyikukacnak ne­vezték. A külvilággal két dolog köti össze: a kerékpárja és a munkája, túl a het­venen is még naponta dolgozik. Asztalos. Nagy munkát már nemigen vál­lal, inkább kisebb javítá­sokat. Éppen ezért volt tavasszal bajban: egy be­épített szekrényt készített, és nem maradt elég ideje az edzésekre. Mert még szinte mindennap fölveszi öreg szerelését, s öröm­mel vág neki a pomázi országúinak, hogy Pilis­­szentlászlóig, vagy Dobo­gókőig hajtson. A veterán versenyekre pedig nagy gonddal készül. Nemrég a székesfehér­vári viadalon is rajthoz állt, s meglepődtem, ami­kor szokásához híven másnap nem jött mutatni a díját. Mert ha nyert, napokig láttam, hogy ko­pott táskájában hordozta „kincsét”, s a boltostól kezdve a szomszédokig mindenkinek dicsekedett vele. Most azonban nem jött! Talán megsérült, beteg lett? — kezdtem aggódni, de aztán megtudtam la­punkból, hogy „csak” har­madik lett . . . A napokban aztán ősz­­szetütöttünk. Hoschek úr ijedten megállt, majd mentegetőzésbe kezdett. .. — Nem volt hegyi fu­tam, pedig az az én erős­ségem. No meg, szerkesz­tő úr, ezekkel a taknyos hetvenévesekkel kellett versenyeznem. No, majd jövőre. Új edzésmódszert dolgozok ki. .. S már ömlik belőle a szó. Új terveket sző, új útvonalakat nézett ki ed­zéseihez . . Hallgatom az öreg brin­­gást. Mosolygok, pedig irigylem határtalan opti­mizmusáért. S csodálom, hogy a sport nemcsak iz­galmas játék, nagyszerű szórakozás, hanem kitűnő „kábítószer”, amely a múló éveket is feledteti. s. m.

Next