Népsport, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-24 / 148. szám
a Labdarúgás ) 11 XXXIX. 148. ♦ 1933. június 24. 92-83 A Ferencváros tavasza - ritka bravúr Derűsek az arcok “ ““ egész más volt a helyzet. A gondok barázdát rajzoltak a homlokokra, s álmatlan éjszakákon töprengésre késztették azokat, akik felelősséget éreztek a Ferencváros labdarúgócsapatának őszi szembetűnő megtorpanása miatt. Bizony, nehezen lehetett magyarázatot találni arra, hogy mi történhetett azzal az együttessel, amely a bajnokság kezdete után szuperszonikus sebességgel tört előre, nyolc mérkőzésből hatot megnyert, s csupán egyszer talált legyőzőre! A folytatásban ugyanis egymást érték a kudarcok, győzni már csak egyszer sikerült (!), s amikor a Ferencváros kiesett az UEFA Kupából is, Losonci Tibor ügyvezető elnök így nyilatkozott: „Mindannyiunknak nagyon fáj, hogy az FC Zürich, amely semmivel sem jobb csapat, mint a Ferencváros, kivert bennünket. Ártottunk a magyar labdarúgás tekintélyének, szemlesütve hallgattuk azokat a korholó szavakat, amelyek a balsiker után joggal értek bennünket..." Éjfélbe nyúló értekezletek, elnökségi és szakosztályi tanácskozások követték egymást. Sok mindenre fény derült. Megállapítást nyert, hogy az őszi rossz hajrá csak részben magyarázható Takács, Murai, Pölöskei és Dózsa sérülésével és Szántó kiválásával, sokkal inkább összefüggésben van morális és szakmai problémákkal. Rendezetlen volt néhány játékos magánélete, a lazaságok széthúzáshoz vezettek, s ennek a pályán és az öltözőben is voltak megnyilvánulásai. És mivel a szakvezetés és a vezetés között is ellentétek adódtak, lassan erkölcsileg is szétzilálódott a csapat. Elillant az önbizalom, s ezzel együtt a lángoló harci szellem is, amelynek segítségével a régi Ferencváros oly sokszor pozdorjává zúzta ellenfeleit. Bírálat érte az edzésmunkát is, mert néhányan úgy vélték, hogy a játékosok nem kaptak elég terhelést, s többen nem elég intenzíven végezték az egyes gyakorlatokat. Novák Dezső vezetőedző akkoriban többek között így vallott: „Néhányan méltatlanok voltak a bizalomra, visszaéltek az engedményekkel. És én nemcsak tűrtem, hanem túlságosan is elnéző voltam ... Nem figyeltem fel arra, hogy ezek a játékosok csak testileg vannak ott a foglalkozásokon, lélekben, akaratban nem! Ezért aztán nem az igényeknek megfelelő intenzitással fáradoztak. Többen ellazsálták a hétköznapokat, így aztán nem tudtak miből táplálkozni a bajnoki mérkőzéseken...” Az elnökség decemberben elhatározta, hogy a bajok orvoslása érdekében a szakosztály élére olyan valakit állítanak, aki egyszemélyes felelősség alapján minden vonatkozásban, tehát szakmailag is gazdája lesz az egész szakosztálynak. Dr. Lakat Károly neve is felmerült, de neki érvényes szerződése volt a Volánnal, Sós Károly pedig nem vállalt ilyen megbízatást. Más valaki esetleges szerződtetését hátráltatta az is, hogy Novák sértve érezte magát, s kijelentette: saját erejéből is kikászálódik a bajból, hiszen akkor sem állt fölötte senki, amikor a csapat bajnokságot nyert. Az edző egyik nyilatkozatában így dohogott: „Nem bánom ha kritizálnak, alkalmanként hasznos is, de ne olyanok tegyék, akik szombatonként felülnek a lelátóra, edzést azonban soha nem látnak, s nem ismerik gondjainkat sem!" Amikor értékeltük a Ferencváros őszi szereplését, mi is tettünk néhány megállapítást. Többek között azt, hogy stílustalan, erőtlen csapat vergődte végig az őszi idény második felét; a csapatjáték a formaingadozások következtében minden tekintetben elmaradt a követelményektől, s nem történt semmi olyasmi, ami arra utalt volna, hogy a Ferencvárost megé intette a világbajnokság szele! Bíráltuk a csapatrészeket, leginkább a védelmet, amelynek gyengeségére jellemző, hogy az egész mezőnyben csak az MTK-VM kapott több gólt, mint az Üllői útiak. De leszögeztük azt is, a Ferencvárosban nincs pánik, s az együttesben, a vezetésben, a szakvezetésben van annyi erő, hogy a megújulás reményét valóra váltsa, s tavasszal újra szép napok köszönthetnek az Üllői útra. (1982. december 23-i szám. — A szerk.) És mindez be is következett! Amit a Ferencváros tavasszal produkált, az a csapat történelmének legfényesebb lapjaira kívánkozik, hiszen az egyesület kiváló főmunkatársa, propagandistája, Nagy Béla viharos gyorsasággal kiderítette, hogy 1935 óta, mióta NB I van, csupán két ilyen sikeres tavaszi idénye volt az együttesnek, 1963- ban és 1967-ben. A Ferencváros most sem talált legyőzőre, s tizenöt ellenfele közül csak a ZTE, a Rába és a Csepel dicsekedhet azzal, hogy tavasszal pontot szerzett ellene. Mitől táltosodott meg a Fradi? Jobb lett például az edzésmunka, változott a tematika, történt valami, ami hatékonyabbá tette az edzéseket? Novák Dezső legyint: — Az én módszereim semmit sem változtak, ugyanúgy vezettem az edzéseket, mint ősszel, de talán több gondot fordítottam az egyéni képzésre. Sok volt a szóbeszéd. Az elnökségben, a szakosztályvezetésben, sajnos, nincs olyan személy, aki annyira alapos értője a szakmának, hogy képes elbírálni az edzői munka milyenségét. Ehhez többek között az is szükséges, hogy valaki nap mint nap köztünk legyen. Szűcs és Rákosi segítségével megküzdöttünk a nehézségekkel, s ebben jó társak voltak a játékosok, akik változtattak korábbi magatartásukon, lelkiismeretesebben végezték az edzéseket. Együttes erőfeszítéssel lassan lelohasztottuk azt a tüzet, amelyet korábban néhányan ugyancsak felszítottak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a mai Novak a tavaszi sikerek tudatában kevésbé önkritikusan tekint vissza a korábbi, válságos időszakra, de feltehetően a vezetés is örül annak, hogy akkoriban nem kötöttek útilaput annak az edzőnek a talpára, aki végül is kivezette a bajból a csapatot. A vezetési ellentétekből származó párviadalt, persze, nem lenne helyes egyoldalúan Novák „győzelmeként" értékelni, hiszen a remek tavaszban sok minden közrejátszott, de jó lenne, ha az egyesületi vezetők végre eljutnának odáig, hogy az edző munkáját, tevékenységét nem a pillanatnyi eredmények tükrében véleményeznék, mert a győzelem és a vereség sok tényező összejátszásából születik — miként Győrött sem csak Verebes érdeme a két bajnokság (!), és egyáltalán nem biztos, hogy a jobban szereplő csapat mestere minden esetben tudatosabb, elmélyültebb szakmai munkát végez, mint a bukdácsoló együttesé. Az edzői munka alapos, higgadt értékelése továbbra is megoldásra váró feladat. A változásokról még érdemes szót ejteni. O MORÁL. A nagyobb megértésnek a pályán és a magánéletben is számos jelét láttuk. Mindenki megértette, hogy a csapatért, önmaga sikeréért többet kell tennie — az edzéseken is! Nyilasi, Szokolai és Ebedli nemcsak szóval, tettekkel is bizonyítani akarta: méltóak arra, hogy engedélyezzék számukra a külföldi szereplést. Nyilasi a pályán kitett magáért, s Ebedli és Szokolai is újból a válogatottságig vitte, miként eljutott odáig Jancsika is. És mivel a Judik-ügy rendeződött, s Kakas távozása után az egészségtelen kapusversengés megszűnt, erősödött a baráti szellem, s újra harcos, mindenre elszánt csapat lett a Fradi. A VERSENGÉS. Felépültek a sérültek, leszerelt Szántó, a fiatalok is nekiveselkedtek, így kialakult egy olyan egészséges versenyszellem, amely alaposan megkönnyítette a szakvezetés dolgát. Novák minden poszton két játékos között válogathatott, a jobb szélen pedig hárman is rendelkezésre álltak: Murai, Kvaszta és Szabadi. Ő A VÉDELEM. Az őszhöz képest rájuk sem lehetett ismerni. Zsiborás mérkőzéseket nyert meg, Judik ismét megbízhatóan játszott, Takács erőssége volt a csapatnak, csupán Rabnak akadtak megingásai. Három mérkőzésen nem kaptak gólt, heten pedig csupán egyet!ó CSAPATEGYSÉG. Megszűntek a jelentős formaingadozások. Pölöskei például ugrásszerűen fejlődött, a középpályán alkalmanként Koch és Rubold is bebizonyította: lehet rájuk számítani, miként Pogányra is, aki nagyon jó csapatjátékos. Egységesebb és folyamatosabb lett a játék, jobb volt az összhang, lendületesebb a támadójáték. A Fradi a Népstadionban megnyerte a rangadókat, minden mérkőzésen rúgott gólt, egyszer ötöt, kétszer négyet, sokszor kettőt. Egyet csak akkor — Békéscsabán és Csepelen —, amikor nem is igen akart többet rúgni! Ennyit a bajnoki évről. ÍVomn? Hargitai Károly elnökké a helyettes egyértelműen fogalmazott: „Bárkik is távoznak külföldre, nekünk ütőképes csapatunk lesz, s a harmadik helynél még a csapatépítés, átszervezés idején sem adhatjuk lejjebb. Szeretnénk erősíteni, bár ez egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, mert a versenyfutás egészségtelen anyagi kihatásait nehezen álljuk, s néhány klubbal szemben le is maradunk. Az Üllői útnak a csalogató varázsa a fiatalok körében a régi fényében csillog, de itt fent, a felnőttek között, sajnos, már megtört, mert sokhelyütt kedvezőbbek a feltételek. Mi már régebben kidolgoztunk egy új ösztönző rendszert, ennek elfogadása némileg segíthet gondjaink megoldásában, s persze, az is, ha a vezetés és a szakvezetés szintjét minden tekintetben tovább tudjuk erősíteni. Ez a tavasz joggal táplál bennünk új reményeket!" Párviadal a levegőben. Bemutatja Arky (II. Dózsa) és a fehér mezes Bab (Ferencváros) IT Beszélő adatok Ki hányszor szerepelt az ezüstérmes csapatban: Rab, Pogány, Szokolai (28), Judik (27), Ebedli (26), Zsiborás, Jancsika, Szabadi (24), Nyilasi (23), Koch, Rubold (22), Murai (20), Pölöskei (19), Takács (15), Kvaszta (12), Dózsa (11), Szántó (9), Kakas, Beles (6), Mörtel (5), Bánki (4), Krecska (1). A szakosztálynak 315 játékosa van. Korcsoport szerinti megoszlásban 20 felnőtt, 150 serdülő, 55 ifjúsági és 60 előkészítő-csoportos. A csapatok: 1 felnőtt, 3 ifjúsági, 5 serdülő. Edzők száma: 12. Aranyérmes 1982—83-ban: a serdülő I (veretlenül) és a serdülő II. Létesítmények. Az Üllői úton 3 pálya (2 füves, 1 salakos). A Népligetben 3 (1 füves, 1 földes, 1 salakos). Bérleményként a László Kórház sporttelepén: 1 (földes), összesen: 7. Az utánpótlás rendelkezésére 5 pálya áll. A szerelési ellátottság mezben, nadrágban kielégítő, cipőben és labdában viszont nem. 1982-ben 122 000 forintot költöttek utánpótlás korú játékosok felszerelésére, s 276 000-et az utaztatásukra, étkeztetésükre, felkészítésükre. A felnőtteknél ugyanerre 242 000, illetve 1 058 000 forintot. A szakosztály költségvetése 1982-ben (éves mérleg szerint): 7 093 000 forint. (Ebből az utánpótlásra 1 millió százezret fordítottak.) Az 1983-as terv: 5 872 000 (az utánpótlásra 1 131 000). Az 1982-es bevétel: 6 964 000. (Ebből a Népstadionban: 534 000.) Az átlagnézőszám az ősszel: 11 690. A tavasszal: 14 554. NÉPSPORT 3 Az FC Zürich gondjai hasonlóak Érdekes, hogy a Ferencváros egyik ellenlábasa, a svájci FC Zürich is nagyjából a magyar csapathoz hasonló évet zárt, s nehézségekkel bajlódott. Amikor az UEFA Kupából kiverték a Fradit, rózsaszínben látták a világot, s egy ideig nem is véletlenül, mert Jeandupeux edző számos újítás alkalmazásával nagy tekintélyt vívott ki magának. Mégis távoznia kellett! Miért? Mert amikor januárban Afrikában túrázott a csapat, két játékossal konfliktusa támadt, s emiatt haza küldte őket. A klub elnöksége ezt a lépését nem helyeselte, s Jean Dupeux vette a kalapját. Aztán jött Max Merkel, s alig egy hónappal később ment is! A szabadszájúságáról, s kíméletlen őszinteségéről ismert szakember így vélekedett játékosairól: „Ilyen sztárokkal, akik nem hajlandók futni és küzdeni, nem lehet játszani!..." A csapat persze, mérsékelten szerepelt, az átlag nézőszám ötezerre csökkent, a szurkolók közül többen átpártoltak a listavezető Grasshoppers együtteséhez. A helyzetet végül Kulin, az együttes egykori kiválósága, sokszoros válogatottja mentette meg, mert ideiglenes edzőként ügyesen toldoztafoldozta a csapatot, megszüntette a civakodást, s így az FC Zürich a bajnokságot a negyedik helyen fejezte be. És már megvan az új edző: Hans Kodrie, akimég csak 38 éves. Az FC Zürich alapítási éve: 1896. Azóta kilencszer hódította el a bajnoki címet — utoljára 1981-ben, miként az FTC is (!) —, s ötször volt kupagyőztes, legutóbb 1978-ban. Hiúszas keretéből hét játékos hivatásos labdarúgó, a többi félprofi, tehát olyan, aki a futball mellett még folytat valamiféle tevékenységet. Akad köztük néhány diák, egyetemi tanuló is. A zürichieknek ugyananynyi edzőjük van, mint a Ferencvárosnak (12), de több játékosuk, s csapatuk is. Tizennégy együttesben 540 (!) játékost foglalkoztatnak! Ezek többsége persze, egészen fiatal, különösen sok a 10—12 éves, akik leginkább a kora délutáni órákban gyakorolnak. Az edzők általában alkalmazkodnak a tanítási rendhez, többen közülük egész nap kint tartózkodnak a pályán, a klub rendelkezésére állnak. Felszerelési gondjaik nincsenek, de a kevés pályára, s az esti megvilágítás hiányára éppúgy panaszkodnak, mint az Üllői úton. Három pályával rendelkeznek, de este csak a nagy stadionban lehet játszani vagy éppen edzést tartani. Az FC Zürichben is szép számmal akad tehetség, de nekik is amiatt fáj a fejük, hogy a srácokat később sok minden elvonja a futballtól, s fejlődésük ifjúsági korban gyakran megtörik. Az Üllői úton azt mondják: évek óta nem voltak olyan tehetséges serdülő játékosaik, mint most. Kérdés: mi lesz belőlük később? Pillanatnyilag kilenc játékos öregedett ki az ifjúsági korból, de Novák szerint legfeljebb csak az ifjúsági válogatott Kovácsnak van esélye arra, hogy szerződést kötnek vele. És nem jobb a helyzet az FC Zürichben sem. Évenként egy igazán jó saját nevelésű játékos szerződtetésével ők is kiegyeznének. Telefonbeszélgetésünk alkalmával Erich Schmid, gazdasági menedzser az FC Zürich legközelebbi célkitűzését így fogalmazta meg: „Az új bajnokságban az első három között akarunk végezni, mert mindenképpen indulni akarunk valamelyik kupaküzdelemben, persze leginkább a BEK-ben szeretnénk! És jó játékkal szaporítani a nézők számát.. Valami ilyesmivel bizonyára kiegyezne a Ferencváros is. Az oldalt írta: Németh Gyula