Népsport, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-24 / 148. szám

a Labdarúgás ) 11 XXXIX. 148. ♦ 1933. június 24. 9­2-83 A Ferencváros tavasza - ritka bravúr Derűsek az arcok “ ““ egész más volt a helyzet. A gondok ba­rázdát rajzoltak a homlokokra, s álmat­lan éjszakákon töprengésre késztették azokat, akik felelősséget éreztek a Fe­rencváros labdarúgócsapatának őszi szembetűnő megtorpanása miatt. Bizony, nehezen lehetett magyarázatot találni arra, hogy mi történhetett azzal az együttessel, amely a bajnokság kezdete után szuperszonikus sebességgel tört elő­re, nyolc mérkőzésből hatot megnyert, s csupán egyszer talált legyőzőre! A foly­tatásban ugyanis egymást érték a ku­darcok, győzni már csak egyszer sike­rült (!), s amikor a Ferencváros kiesett az UEFA Kupából is, Losonci Tibor ügyvezető elnök így nyilatkozott: „Mind­­annyiunknak nagyon fáj, hogy az FC Zürich, amely semmivel sem jobb csa­pat, mint a Ferencváros, kivert bennün­ket. Ártottunk a magyar labdarúgás te­kintélyének, szemlesütve hallgattuk azo­kat a korholó szavakat, amelyek a bal­siker után joggal értek bennünket..." Éjfélbe nyúló értekezletek, elnökségi és szakosztályi tanácskozások követték egymást. Sok mindenre fény derült. Megállapítást nyert, hogy az őszi rossz hajrá csak részben magyarázható Ta­kács, Murai, Pölöskei és Dózsa sérülésé­vel és Szántó kiválásával, sokkal inkább összefüggésben van morális és szakmai problémákkal. Rendezetlen volt néhány játékos magánélete, a lazaságok széthú­záshoz vezettek, s ennek a pályán és az öltözőben is voltak megnyilvánulásai. És mivel a szakvezetés és a vezetés között is ellentétek adódtak, lassan erkölcsileg is szétzilálódott a csapat. Elillant az ön­bizalom, s ezzel együtt a lángoló harci szellem is, amelynek segítségével a régi Ferencváros oly sokszor pozdorjává zúz­ta ellenfeleit. Bírálat érte az edzésmun­kát is, mert néhányan úgy vélték, hogy a játékosok nem kaptak elég terhelést, s többen nem elég intenzíven végezték az egyes gyakorlatokat. Novák Dezső vezető­edző akkoriban többek között így vallott: „Néhányan méltatlanok voltak a bizalomra, vissza­éltek az engedményekkel. És én nem­csak tűrtem, hanem túlságosan is elnéző voltam ... Nem figyeltem fel arra, hogy ezek a játékosok csak testileg vannak ott a foglalkozásokon, lélekben, akaratban nem! Ezért aztán nem az igényeknek megfelelő intenzitással fáradoztak. Töb­ben ellazsálták a hétköznapokat, így az­tán nem tudtak miből táplálkozni a baj­noki mérkőzéseken...” Az elnökség decemberben elhatároz­­­­­­ta, hogy a bajok orvos­lása érdekében a szakosztály élére olyan valakit állítanak, aki egyszemélyes fele­lősség alapján minden vonatkozásban, tehát szakmailag is gazdája lesz az egész szakosztálynak. Dr. Lakat Károly neve is felmerült, de neki érvényes szerződése volt a Volán­nal, Sós Károly pedig nem vállalt ilyen megbízatást. Más valaki esetleges szer­ződtetését hátráltatta az is, hogy Novák sértve érezte magát, s kijelentette: sa­ját erejéből is kikászálódik a bajból, hi­szen akkor sem állt fölötte senki, ami­kor a csapat bajnokságot nyert. Az edző egyik nyilatkozatában így do­hogott: „Nem bánom ha kritizálnak, al­kalmanként hasznos is, de ne olyanok tegyék, akik szombatonként felülnek a lelátóra, edzést azonban soha nem lát­nak, s nem ismerik gondjainkat sem!" Amikor értékeltük a Ferencváros őszi szereplését, mi is tettünk néhány meg­állapítást. Többek között azt, hogy stí­lustalan, erőtlen csapat vergődte végig az őszi idény második felét; a csapat­játék a formaingadozások következtében minden tekintetben elmaradt a követel­ményektől, s nem történt semmi olyas­mi, ami arra utalt volna, hogy a Ferenc­várost megé­­ intette a világbajnokság szele! Bíráltuk a csapatrészeket, legin­kább a védelmet, amelynek gyengeségé­re jellemző, hogy az egész mezőnyben csak az MTK-VM kapott több gólt, mint az Üllői útiak. De leszögeztük azt is, a Ferencváros­ban nincs pánik, s az együttesben, a vezetésben, a szakveze­tésben van annyi erő, hogy a megúju­lás reményét valóra váltsa, s tavasszal újra szép napok köszönthetnek az Üllői útra. (1982. december 23-i szám. — A szerk.) És mindez be is következett! Amit a Ferencváros tavasszal produ­kált, az a csapat történelmének legfé­nyesebb lapjaira kívánkozik, hiszen az egyesület kiváló főmunkatársa, propa­gandistája, Nagy Béla viharos gyorsa­sággal kiderítette, hogy 1935 óta, mióta NB I van, csupán két ilyen sikeres ta­vaszi idénye volt az együttesnek, 1963- ban és 1967-ben. A Ferencváros most sem talált legyőzőre, s tizenöt ellenfele közül csak a ZTE, a Rába és a Csepel dicsekedhet azzal, hogy tavasszal pontot szerzett ellene. Mitől táltosodott meg a Fradi? Jobb lett például az edzésmunka, vál­tozott a tematika, történt valami, ami hatékonyabbá tette az edzéseket? Novák Dezső legyint: — Az én módszereim semmit sem vál­toztak, ugyanúgy vezettem az edzéseket, mint ősszel, de talán több gondot for­dítottam az egyéni képzésre. Sok volt a szóbeszéd. Az elnökségben, a szakosz­tályvezetésben, sajnos, nincs olyan sze­mély, aki annyira alapos értője­ a szak­mának, hogy képes elbírálni az edzői munka milyenségét. Ehhez többek között az is szükséges, hogy valaki nap mint nap köztünk legyen. Szűcs és Rákosi se­gítségével megküzdöttünk a nehézségek­kel, s ebben jó társak voltak a játéko­sok, akik változtattak korábbi magatar­tásukon, lelkiismeretesebben végezték az edzéseket. Együttes erőfeszítéssel lassan lelohasztottuk azt a tüzet, amelyet ko­rábban néhányan ugyancsak felszítottak. Az igazsághoz az is hozzátartozik,­­­­ hogy a mai Novak a tavaszi sikerek tudatában kevésbé ön­kritikusan tekint vissza a korábbi, vál­ságos időszakra, de feltehetően a veze­tés is örül annak, hogy akkoriban nem kötöttek útilaput annak az edzőnek a talpára, aki végül is kivezette a bajból a csapatot. A vezetési ellentétekből szár­mazó párviadalt, persze, nem lenne he­lyes egyoldalúan Novák „győzelmeként" értékelni, hiszen a remek tavaszban sok minden közrejátszott, de jó lenne, ha az egyesületi vezetők végre eljutnának odáig, hogy az edző munkáját, tevékeny­ségét nem a pillanatnyi eredmények tükrében véleményeznék, mert a győze­lem és a vereség sok tényező összeját­szásából születik — miként Győrött sem csak Verebes érdeme a két bajnokság (!)­­, és egyáltalán nem biztos, hogy a jobban szereplő csapat mestere minden esetben tudatosabb, elmélyültebb szak­mai munkát végez, mint a bukdácsoló együttesé. Az edzői munka alapos, hig­gadt értékelése továbbra is megoldásra váró feladat. A változásokról még érdemes szót ej­teni. O MORÁL. A nagyobb megértésnek a pályán és a magánéletben is szá­mos jelét láttuk. Mindenki megértette, hogy a csapatért, önmaga sikeréért töb­bet kell tennie — az edzéseken is! Nyi­lasi, Szokolai és Ebedli nemcsak szóval, tettekkel is bizonyítani akarta: méltóak arra, hogy engedélyezzék számukra a külföldi szereplést. Nyilasi a pályán ki­tett magáért, s Ebedli és Szokolai is új­ból a válogatottságig vitte, miként elju­tott odáig Jancsika is. És mivel a Ju­­dik-ügy rendeződött, s Kakas távozása után az egészségtelen kapusversengés megszűnt, erősödött a baráti szellem, s újra harcos, mindenre elszánt csapat lett a Fradi. A VERSENGÉS. Felépültek a sérül­tek, leszerelt Szántó, a fiatalok is nekiveselkedtek, így kialakult egy olyan egészséges versenyszellem, amely alapo­san megkönnyítette a szakvezetés dol­gát. Novák minden poszton két játékos között válogathatott, a jobb szélen pe­dig hárman is rendelkezésre álltak: Mu­rai, Kvaszta és Szabadi. Ő A VÉDELEM. Az őszhöz képest rá­juk sem lehetett ismerni. Zsiborás mérkőzéseket nyert meg, Judik ismét megbízhatóan játszott, Takács erőssége volt a csapatnak, csupán Rabnak akad­tak megingásai. Három mérkőzésen nem kaptak gólt, heten pedig csupán egyet!­ó CSAPATEGYSÉG. Megszűntek a jelentős formaingadozások. Pölöskei például ugrásszerűen fejlődött, a közép­pályán alkalmanként Koch és Rubold is bebizonyította: lehet rájuk számítani, miként Pogányra is, aki nagyon jó csa­patjátékos. Egységesebb és folyamatosabb lett a játék, jobb volt az összhang, len­dületesebb a támadójáték. A Fradi a Népstadionban megnyerte a rangadókat, minden mérkőzésen rúgott gólt, egyszer ötöt, kétszer négyet, sokszor kettőt. Egyet csak akkor — Békéscsabán és Csepelen —, amikor nem is igen akart többet rúgni! Ennyit a bajnoki évről. ÍV­o­­m­n? Hargitai Károly elnök­ké a helyettes egyértelműen fo­galmazott: „Bárkik is távoznak külföld­­re, nekünk ütőképes csapatunk lesz, s a harmadik helynél még a csapatépítés, átszervezés idején sem adhatjuk lejjebb. Szeretnénk erősíteni, bár ez egyre na­gyobb nehézségekbe ütközik, mert a­ versenyfutás egészségtelen anyagi kiha­tásait nehezen álljuk, s néhány klubbal szemben le is maradunk. Az Üllői útnak a csalogató varázsa a fiatalok körében a régi fényében csillog, de itt fent, a felnőttek között, sajnos, már megtört, mert sokhelyütt kedvezőbbek a feltéte­lek. Mi már régebben kidolgoztunk egy új ösztönző rendszert, ennek elfogadása némileg segíthet gondjaink megoldásá­ban, s persze, az is, ha a vezetés és a szakvezetés szintjét minden tekintetben tovább tudjuk erősíteni. Ez a tavasz joggal táplál bennünk új reményeket!" Párviadal a levegőben. Bemutatja Arky (II. Dózsa) és a fehér mezes Bab (Ferencváros) I­T Beszélő adatok Ki hányszor szerepelt az ezüstérmes csapatban: Rab, Pogány, Szokolai (28), Judik (27), Ebedli (26), Zsiborás, Jancsika, Szabadi (24), Nyilasi (23), Koch, Rubold (22), Murai (20), Pölöskei (19), Takács (15), Kvaszta (12), Dózsa (11), Szántó (9), Kakas, Beles (6), Mörtel (5), Bánki (4), Krecska (1). A szakosztálynak 315 játékosa van. Korcsoport szerinti megoszlásban 20 felnőtt, 150 serdülő, 55 ifjú­sági és 60 előkészítő-csoportos. A csapatok: 1 felnőtt, 3 ifjúsági, 5 serdülő. Edzők száma: 12. Aranyérmes 1982—83-ban: a serdülő I (veretlenül) és a serdülő II. Létesítmények. Az Üllői úton 3 pálya (2 füves, 1 salakos). A Népligetben 3 (1 füves, 1 földes, 1 salakos). Bérleményként a László Kórház sporttelepén: 1 (föl­des), összesen: 7. Az utánpótlás rendelkezésére 5 pálya áll. A szere­lési ellátottság mezben, nadrágban kielégítő, cipő­ben és labdában viszont nem. 1982-ben 122 000 forintot költöttek utánpótlás korú játékosok felszerelésére, s 276 000-et az utaztatásukra, étkeztetésükre, felkészítésükre. A felnőtteknél ugyan­erre 242 000, illetve 1 058 000 forintot. A szakosztály költségvetése 1982-ben (éves mérleg szerint): 7 093 000 forint. (Ebből az utánpótlásra 1 millió százezret fordítottak.) Az 1983-as terv: 5 872 000 (az utánpótlásra 1 131 000). Az 1982-es bevétel: 6 964 000. (Ebből a Népstadion­ban: 534 000.) Az átlagnézőszám az ősszel: 11 690. A tavasszal: 14 554. NÉPSPORT 3 Az FC Zürich gondjai hasonlóak Érdekes, hogy a Ferenc­város egyik ellenlábasa, a svájci FC Zürich is nagyjá­ból a magyar csapathoz ha­sonló évet zárt, s nehézsé­gekkel bajlódott. Amikor az UEFA Kupából kiverték a Fradit, rózsaszínben látták a világot, s egy ideig nem is véletlenül, mert Jeandupeux edző számos újítás alkalma­zásával nagy tekintélyt ví­vott ki magának. Mégis tá­voznia kellett! Miért? Mert amikor januárban Afrikában túrázott a csapat, két játé­kossal konfliktusa támadt, s emiatt haza küldte őket. A klub elnöksége ezt a lépését nem helyeselte, s Jean Du­peux vette a kalapját. Aztán jött Max Merkel, s alig egy hónappal később ment is! A szabadszájúságá­­ról, s kíméletlen őszinteségé­ről ismert szakember így vé­lekedett játékosairól: „Ilyen sztárokkal, akik nem haj­landók futni és küzdeni, nem lehet játszani!..." A csapat persze, mérsé­kelten szerepelt, az átlag né­zőszám ötezerre csökkent, a szurkolók közül többen át­pártoltak a listavezető Grass­hoppers együtteséhez. A helyzetet végül Kulin, az együttes egykori kiválósága, sokszoros válogatottja men­tette meg, mert ideiglenes edzőként ügyesen toldozta­­foldozta a csapatot, meg­szüntette a civakodást, s így az FC Zürich a bajnokságot a negyedik helyen fejezte be. És már megvan az új ed­ző: Hans Kodrie, aki­­még csak 38 éves. Az FC Zürich alapítási éve: 1896. Azóta kilencszer hódította el a bajnoki címet — utoljára 1981-ben, miként az FTC is (!) —, s ötször volt kupagyőztes, legutóbb 1978-ban. Hiúszas keretéből hét játé­kos hivatásos labdarúgó, a többi félprofi, tehát olyan, aki a futball mellett még folytat valamiféle tevékeny­séget. Akad köztük néhány diák, egyetemi tanuló is. A zürichieknek ugyanany­­nyi edzőjük van, mint a Fe­rencvárosnak (12), de több játékosuk, s csapatuk is. Ti­zennégy együttesben 540 (!) játékost foglalkoztatnak! Ezek többsége persze, egé­szen fiatal, különösen sok a 10—12 éves, akik leginkább a kora délutáni órákban gya­korolnak. Az edzők általában alkalmazkodnak a tanítási rendhez, többen közülük egész nap kint tartózkodnak a pályán, a klub rendelke­zésére állnak. Felszerelési gondjaik nin­csenek, de a kevés pályára, s az esti megvilágítás hiá­nyára éppúgy panaszkodnak, mint az Üllői úton. Három pályával rendelkeznek, de este csak a nagy stadion­ban lehet játszani vagy ép­pen edzést tartani. Az FC Zürichben is szép számmal akad tehetség, de nekik is amiatt fáj a fejük, hogy a srácokat később sok minden elvonja a futballtól, s fejlődésük ifjúsági korban gyakran megtörik. Az Üllői úton azt mondják: évek óta nem voltak olyan tehetsé­ges serdülő játékosaik, mint most. Kérdés: mi lesz be­lőlük később? Pillanatnyilag kilenc játékos öregedett ki az ifjúsági korból, de Novák szerint legfeljebb csak az if­júsági válogatott Kovácsnak van esélye arra, hogy szer­ződést kötnek vele. És nem jobb a helyzet az FC Zürichben sem. Évenként egy igazán jó saját nevelé­sű játékos szerződtetésével ők is kiegyeznének. Telefonbeszélgetésünk al­kalmával Erich Schmid, gazdasági menedzser az FC Zürich legközelebbi célkitű­zését így fogalmazta meg: „Az új bajnokságban az el­ső három között akarunk vé­gezni, mert mindenképpen indulni akarunk valamelyik kupaküzdelemben, persze leg­inkább a BEK-ben szeret­nénk! És jó játékkal szapo­rítani a nézők számát.. Valami ilyesmivel bizonyá­ra kiegyezne a Ferencváros is. Az oldalt írta: Németh Gyula

Next