Népsport, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-05 / 132. szám
6 NÉPSPORT Mégis pjj! Vitorlázás A sikerhez jó felszerelés is kell — mondják a vitorlássportban. Hiába a tehetség, a szorgalom, a rutin, a szélismeret, ha a versenyző csak egy kimustrált bárkát tudhat maga alatt, nem sok esélye lehet a jó szereplésre. Ez a jelenség, persze, több-kevesebb mértékben valamennyi sportágra érvényes: a felszerelés minősége, állapota lényeges csavar a siker gépezetében. A tétel a napnál is világosabb, aligha kell bizonygatni. Hogy a vitorlázás kapcsán most mégis szót ejtünk róla, annak sajátos oka van ... Az történt ugyanis, hogy e repülő hollandi kategória egyik ismert egyénisége, a legutóbbi Világ Kupán harmadik helyezett amerikai Wiesner úgy lett első a közelmúltban egy nagyszabású nemzetközi versenyen, hogy fából készült hajóval szerepelt. Tudni kell mindehhez, hogy a fa, mint a hajókézítés alapanyaga, már régesrégen nem használatos a versenyszerű vitorlázásnál — kiváltképp az éremre, helyezésre pályázóknál. A hajótestek túlnyomó többsége különféle speciális műanyagokból készül, sőt hír érkezett olyan vitorlásról is, amelynek építésénél könnyűnek és erősnek tartott méhsejteket kevertek a műanyag közé... A hajóépítés a sportág egyik misztikuma, a gyárak, hajóépítő cégek valóságos ipari titkot csinálnak abból, milyen összetételű műanyagból készítik termékeiket, a kívülálló legföljebb tippelhet. Hasonló a helyzet a vitorlaszabással is. A sportágat nem ismerő ember egyszerűen nem tudja fölfogni, hogy mit kell azon a vitorlán tervezni, szabni, hiszen minden vászon ugyanúgy néz ki (legföljebb hajóosztályonként van változás). Ez azonban csak a látszat: vászon és vászon, hajótest és hajótest között óriási a különbség, akárcsak az árbocok, csigák, kötélzetek között is ... Wiesner esete azért keltett nagy feltűnést, mert az általa használt hajótest alapanyaga — a fa — a vitorlázás elavult, „kinőtt” kellékének számít. Illetőleg számított... Miután azonban az amerikai sportoló már a szóbanforgó verseny óta is maga mögé utasította hollandijával a legutolsó divat szerinti felszerelésben szereplő ellenfeleket, sőt már követőkre is talált — a sportágon a meghökkenés moraja szaladt keresztül. Arról, persze, nincs szó, hogy Wiesner bebizonyította volna: a fából készített hajótest a legtökéletesebb, a műanyag mit sem fából m ér... Csupán arról szolgált igazolással ez a tengerentúli fiú, hogy a különböző csodafölszerelések közötti verseny még korántsem ért véget, sőt: meglehet, hogy a már elfelejtett „fabárkák” legalább olyan jók, mint a maiak. És ha ez végképp bebizonyosodik, az azt is jelenti, hogy a sportág hagyta magát orránál fogva vezetni a divathullámok terjedésében érdekelt hajóépítők által... Másképpen fogalmazva: a Wiesner-pálda arra is bizonyság, mennyire kiforratlan még a sportágnak ez a területe, mennyi még a fehér folt a hajókészítés körül... A fahajók reneszánsza magyar szemszögből nézve biztató, hiszen a hajóépítésnek ez az alapanyaga összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint bármelyik műanyagkeverék, következésképp könnyebben hozzáférhető az anyagiakban nem dúskáló hazai vitorlássport számára. A sportági vezetés a közelmúltban tervbe vette mintegy tíz repülő hollandi készítését a cédrusfából. Az alapanyag azonban azóta is kivitelezőre vár... Olimpiai bronzérmes hollandi kettősünk, a Veire testvérek is nagy érdeklődéssel várják a hajók elkészültét. Mint elmondták: az itthoni versenyeken mindenképpen szeretnének beülni egy ilyen fahajózba. Részint azért, hogy maguk is megbizonyosodjanak a konstrukció előnyeiről, részint pedig azért, hogy ezzel kedvet csináljanak a fahajó használatához a többieknek is. A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (IVRU) szintén kedvezően reagált a fahajók másodvirágzására. Már csak azért is, mert a testület mindenkor ellene volt a túlságosan pénzigényes próbálkozásoknak, az egyre drágább és drágább műanyagkísérleteknek. Az elv ugyanis az: ne lehessen pénzért megvenni a sebességet. Tehát miközben a különböző nyugati hajógyárak új és új méregdrága felszerelést, alkatrészt próbálnak „becsempészni’ az egyes hajóosztályokba, a nemzetközi szövetség — a hozzáférhetőség, a népszerűsítés érdekében — azon fáradozik, hogy bizonyos korlátodat szabjon ennek. Nos, a fához, mint a hajótestkészítés legolcsóbb változatához való visszatérés kedvezne az IYRU elveinek. Sőt, az egész sportágnak. Hiszen — ha ez tényleg beválik — mindenki egyenlő alapról indulhat. S miután a szél sem tesz különösebb kivételt a hajók között, a versenyek végeredményét valóban a tudás döntené el. Így lenne rendjén .. ." Pilhál György Felkészülési verseny Felkészülési torna, Tatabánya. Csoportmérkőzések: BVSC—Venezuela 14-8 (4-1, 3-3, 3-2, 4-2). FTC—Medicor OSC 12-9 (3-3, 3-2, 3-3, 3-1). Az 5. helyért Tatabánya—Venezuela 14-4 (2-0, 4-1, 2-1, 6-2). A 3. helyért Medicor OSC—Bp. Spartacus 13-6 (6-1, 4-1, 2-2, 1-2). V: Gyerő, Erdős. Gd: dr. Hámori 2, Pethővári A. 2, Hegmann 2, dr. Sudár, Huszár, Pethő, Tamás, Mikes, Kanizsa, Onódy, ill. Tóth I. 4, Matusik, Mayor. Az 1. helyért BVSC—FTC 13-6 (3-0, 3-1, 4-1, 3-4). V: Orosz, Szarka. Gd: Kiss Cs. 3, Pedyánszky 3, Meggyesi 2, Heltai 2, Szileczky, Varga Gy., Tóth S., ill. Honti, Szollár, Rázga, Müller, Molnár, Fehér. Munkatársunk, Kaszás Sándor jelenti Komárnóból: REMEK Birkózás ] A kánikulai meleg rányomta bélyegét a csehszlovák szabadfogású Felszabadulási emlékverseny küzdelmeire. Komarno sportcsarnokában izzó közegben birkóztak a fiúk, de ide már nem is jutott el az olimpiai bronzérmes, világbajnoki második helyezett, Európa-bajnok 74 kg-os csehszlovák Karabin, aki nemrégen strandolás közben napszúrást kapott. A melegtől függetlenül nem indult az olimpiai bronzérmes 100 kg-os Stransko sem, a lapocka mögötti izma meghúzódott nemrég az NSZK- ban, emellett térdsérüléssel is bajlódik. Ugyancsak a térde miatt nincs itt a kubaiak egyik legjobbja, a 63 kg-os VB-érmes Cascaret sem. Grúzia, Lengyelország, az NDK és Kuba 39 versenyzője, valamint Csehszlovákia 12 klubjának 61 birkózója (összesen tehát 100-an) lépett szőnyegre szombaton délelőtt. Hiányolták a helybeliek a magyar válogatottakat, de most nálunk éppen nyári szünet van, a tavaszi versenyidőszak után pihennek birkózóink, csak júliusban kezdik a felkészülést a szeptemberi kijevi világbajnokságra. CSATÁR Kár, hogy időben nem felelt meg a mieinknek ez a verseny, hiszen kitűnő mezőny gyűlt össze. Néhány igazán szép mérkőzést láthattunk. Bálla súlycsoportjában, a nehézsúlyban a VB-érmes NDK-beli Schröder biztosan verte a csehszlovák Vokurkát. A szombati nap egyik legérdekesebb mérkőzése a 82 kg-ban zajlott. A szovjet Makas Karasvili, a budapesti EB bronzérmese 12:2 arányban győzte le Lohynát, a csehszlovákok EB negyedikjét. A 100 kgban Rosotka súlycsoportjában a szovjet Karasvili viszont csak nagyon nehéz küzdelemben, 4:2 arányban tudott diadalmaskodni a világversenyeken sok érmet szerzett lengyel Busse ellen. Az már eldőlt, hogy 52 kg-ban kubai döntő lesz, Gavilov és Puerto vívja. A többi súlycsoprtban is várhatóan lengyel, szovjet, kubai és NDK- beli versenyzők verekszik ki a döntőbe jutást. A csehszlovák birkózóknak 62 kg-ban van döntős reményük, a fiatal Schwendtner halad nagyon biztosan a csoportgyőzelem felé. 48 kg-ban és 100 kg-ban viszont úgy alakult a helyzet, hogy az egyik ágra csak csehszlovák versenyző került. A helyosztókra és a döntőkre vasárnap kerül sor, a selejtező mérkőzések lapunk zárta után fejeződtek be. Kövi és Dallos nyert Lovassport Országos díjlovagló-bajnokság, 2. forduló, Kaposvár. Középosztály, B-feladat: 1. Kövi András (Kaposvári Főiskola) Golf n. 1., 351 pont, 2. Dallos Gy. (BLK) Alpok n. 1., 346, 3. Kövi, Kormos n. 1., 330. Intermédiaire II-es feladat: 1. Dallos Gyula (BLK) Bordai n. 1. 1340 pont, 2. Kövi (Kaposvári Főisk) Legény n. 1., 1298, 3. Dallos Gyuláné (BLK) Bahama n. 1., 1188. Színvonalas küzdelmet hozott legjobb díjlovasaink bajnoki küzdelme, amelynek a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola adott otthont. Kiemelkedett a mezőnyből Dallos és Kövi bemutatója, kettőjük párharca igazi csemege volt e látványos sportág híveinek. Fülöp dobogós helyezésért küzdhet Hamburgban — Telefonjelentésünk — Hamburgban nagy érdeklődés mellett zajlik a nemzetközi fogathajtóverseny, amely egy kisebb Európabajnoksággal is felér, hiszen nagyon, erős nemzetközi mezőny gyűlt össze. A 24 induló fogat között itt van a holland Velstra is, a tavalyi világbajnok. A megszokottól eltérően négynapos versenyen a viadal magyar indulója, Fülöp Sándor fokozatosan nyomul előre. A kétnapos díjhajtásban kettesfogattal a hetedik, négyessel az ötödik helyen végzett. A maratonhajtás előtt az NSZK-beli Duen és Velstra állt az élen. A szombati terepversenyre a rendezők hat akadállyal nehezített pályát építettek. Az akadályok nem voltak sportszerűtlenül szűkek, így nem annyira a technika, mint a gyorsaság döntött. Az akadályok között a világbajnok Velstra forgolódott a leggyorsabban, 126 hibaponttal végzett az élen. Kitűnően helytállt a kecskeméti Fülöp Sándor is, aki a hazaiak jónevű versenyzőit megelőzve a második helyen végzett 144 hibaponttal. A vasárnapi akadályhajtás előtt Velstra húsz ponttal vezet Duen előtt, a harmadik helyen az NSZK- beli Fauth áll. Fülöp a negyedik helyen várja a befejező versenyszámot és hibátlan akadályhajtással esetleg felzárkózhat a harmadik helyre. Jávor György MUSZKÁN ÁLLT AZ ÉLRE Országos kettesfogathajtóbajnokság, 1. forduló, Szilvásvárad. Maratonhajtás: 1. Szegedi (Határőr Dózsa) 103, 2. Fehér M. (Dunaszegi TSZ SK) 104, 3. Fehér I. (Dombóvári TSZ SK) 109, 4. Boros (Szilvásvárad Medosz) 110, 5. Muszkán (Abádszalóki TSZ SK) 112, 6. Bozsik (Tápiószentmártoni TSZ SK) 123. Az összetett verseny állása: 1. Muszkán 137, 2. Bozsik 139, 3. Fehér I. 143, 4. Szegedi 144, 5. Boros 146, 6. Kovács B. (Szilvásvárad Medosz) ISO. Nagy küzdelmet hozott a maratonhajtás, a szervezők nehéz pályát építettek a gyönyörű környezetben. A hajtók jó felkészültségét jelzi, hogy kitűnően teljesítették a feladatot. Szoros versenyt vívtak, amit bizonyít, hogy a győztes Szegedi és az 5. helyezett Muszkán között nem volt 10 pont különbség. Remek küzdelmet ígér a vasárnapi akadályhajtás is, hiszen még öten vannak versenyben az elsőségért. XXXIX. 132. ♦ 1983. június 5. Gólzápor Pueblában Három mérkőzéssel folytatódott Mexikóban a junior labdarúgó-világbajnokság. A-csoport (Toluca): Skócia —Dél-Korea 2-0 (0-0). G: Dobbin (2). B-csoport (Puebla): Lengyelország—Elefántcsontpart 7-2 (3-0). G: Klemenz (3), Gorgon, Wraga, Myslinsky, Lesniak, illetve Didi, Kassy. Uruguay—Egyesült Államok 3-2 1-0). G: Aguilera, Medio, Sosa, illetve Hooker, Perez. fi Hamburg a bajnok A nyugatnémet labdarúgóbajnokság utolsó fordulójában mindkét aranyéremre esélyes csapat győzött, de a hamburgiak jobb gólkülönbségükkel megtartották első helyüket. Schalke—Hamburg 1-2, Werder Bremen—Bochum 3-2. A bajnokság első három helyezettje- 1. Hamburg 52 (79-33), 2. Bremen 52 (76-38), 3. Stuttgart 48 pont. A Magdeburg a kupagyőztes Hetedszer lett az NDK Labdarúgó Kupa védője az FC Magdeburg. Berlinben 50 000 néző előtt Streich (2), Wittke és Pommerenke góljaival . FC Magdeburg—Karl-Marx- Stadt 4-0 (2-0) • • A IStiiFötSB SPOStlÄ Labdarúgó EB Tét nélkül Vasárnap a VII. selejtezőcsoport egy mérkőzésével folytatódik a labdarúgó Európa-bajnoki küzdelemsorozat. Az Izland-Málta találkozónak már nincs különösebb tétje, a két együttes csoportjában az utolsó két helyet foglalja el. A hazaiak még nyeretlenek. A csoportban eddig ez történt: Málta—Izland 2-1, Izland—Hollandia 1-1, Hollandia—Írország 2-1, Írország— Izland 2-0, Spanyolország— Izland 1-0, Írország—Spanyolország 3-3, Málta—Hollandia 0-6, Spanyolország— Hollandia 1-0, Málta—Írország 0-1, Spanyolország—Írország 2-0, Málta—Spanyolország 2-3, Izland—Spanyolország 0-1. Az állás: 1. Spanyolok 6 5 1 11- 5 11 2. Hollandia 4 2 11 9-3 5 3. Írország 5 2 12 7- 7 5 4. Málta 4 1 3 4-11 2 5. Izland 5-14 2-7 1 Cusmir már 743 cm! Az MTI jelenti: Anisoara Cusmir, a román atlétika kiválósága szombaton délután a Bukarestben megrendezett nemzetközi viadalon folytatta idei nagyszerű szereplését. Az elmúlt évben még csak percekre volt világcsúcstartó (715), de az idén már egy centiméterrel túlugrotta honfitársnője, Ionescu világrekordját (720). Kitűnő formáját tartva ezúttal már első kísérletével világcsúcsot javított (727), majd egészen fantasztikus eredményt ért el. Az új világcsúcs 743!!! A világcsúcs tulajdonosa egyébként hivatalos versenyen már ötször ugrotta túl az egykor bűvös határnak tartott hét métert. A VILÁGCSÚCS FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY Állomása 635 E. Krzesinska (lengy) 1936 640 H. Claus (NDK-beli) 1960 670 Scselkanova (szovj) 1964 682 Viscopoleanu (rom) 1968 684 Rosendahl (NSZK-b.) 1970 699 Siegl (NDK-beli) 1976 707 Bardauskiene (szovj) 1978 709 Bardauskiene (szovj) 1978 715 Cusmir (rom) 1932 720 Ionescu (rom) 1932 721 Cusmir (rom) 1983 743 Cusmir (rom) 1933 ri KiMFvilág. ATLÉTIKA. A szovjet versenyzők újabb kitűnő eredményei. Férfiak. Magas: Valgapea 225. Hármas: Beszkrovnij 17.25, Jemec 17.05. Súly: Kazlauskas 21.17, Bojars 20.92. Gerely: Jevszjukov 85.86, Makarov 85.36. Kalapács: Sevcov 79.88. Nők. 400 m: Bjelova 51.50. 300 m: Popova 1:59.60. 1500 m: Podkopajeva 4:00.3, Szorokina 4:00.7, Nyikityina 4:01.4. Távol: Obizsajeva 679. Súly: Melnyikova 18.68. Diszkosz: Leszovaja 65.62, Zvereva 65.18. Berlin. Az NDK-atléták válogatóversenye. Férfiak. 100 m: Emmelmann 10.18. Nők. Gerely: Kempe 69.93. Súly: Stupianek 22.40 (mindössze öt centiméterrel maradt el a világcsúcstól). Az olimpiai bajnoknő kiváló sorozattal érte el nagyszerű eredményeit: 21.80, 21.88, 21.73, 21.81, 22.40, majd érvénytelen. Houston. Az Egyesült Államok Egyetemi Bajnoksága. Férfiak. 200 m: Quon (am) 20.31 (a megengedettnél erősebb hátszélben). 400 m: Nylander (svéd) 48.38, új csúcs. Magas: Thompson (am) 227. Távol: Spry (am) 837 (a megengedettnél erősebb hátszélben). Kalapács: Weir (ang) 74.42. LABDARÚGÁS. Libertadores Kupa, Rio de Janiero. 1. csoport: Flamengo (bri)— Bolivar (bol) 5-2 (3-1). G.: Julio Cesar (6. p.), Adilio (13. p.), Robertinho (35. p ), Elder (65. p.), Baltazar (71. p.), illetve Silva (9. és 71. p.). VOLÁN 1.sz. Vállalat 4. sz. üzemigazgatósága FELVÉTELRE KERES HÁLÓZATI VILLANYSZERELŐT, KŐMŰVEST. Bérezés a kollektív szerződés szerint. KLAVÓJELENTKEZÉS: Budapest IX., Pápay István utca 5-7. Telefon: 331—743. Munkaügyi, munkavédelmi és szociálpolitikai osztályon. Munkábajáráshoz és egyéb utazásokhoz Pest megye területére a Volán autóbuszjáratokra szabadjegyet biztosítunk.