Népsport, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-10 / 162. szám

A NÉPSPORT A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT Nem lehet elég korán elkezdeni... Képünk egy „óvoda körüli” futóverseny hajráját örökítette meg ÖTTUSA DÓZSA KUPA. Nagy nemzetközi verseny lét­rehozását tervezi az Újpesti Dózsa. A lila-fehérek­ vezetői a Honvéd Kupához hasonló nemzetközi rangú viadallá kívánják fejleszteni szokásos évi találkozójukat.­­ HÁROM MAGYAR NÉ­GYESFOGATOT hívott meg a Svéd Lovas Szövetség arra a nemzetközi versenyre, ame­lyet egy Malmö melletti kis­városban rendeznek augusz­tus utolsó hetében. A ven­déglátók egyébként Warne­­mündétől vállalják a lovak és a kocsik szállítási költsé­geit. A magyar szövetség a közeljövőben jelöli ki az uta­zó versenyzőket. 9 HALÁCSI — BVSC.. A BVSC területi bajnokságban szereplő labdarúgócsapatának Kuvaitba távozott edzője, Szentmihályi Antal helyett Halácsi László, a 22. sz. Vo­lán eddigi szakvezetője lesz a vasutascsapat vezető edző­e ÚJONCKAPUS A HALA­DÁSNÁL. A Haladás VSE labdarúgócsapata leigazolta Schiller Lászlót, a TFSE te­rületi­­bajnokságba bekerült együttesének kapusát. A fia­talember az idén fejezte be tanulmányait a Testnevelési Főiskolán. A kapus tehetsé­gére a Szombathelyen meg­rendezett főiskolás­ bajnokság döntőjén figyelt fel Török Péter, az NB I-es gárda ve­zető­edzője. PENTATLON OLAJOR­SZÁGBAN ? A közelmúltban kuvaiti katonai küldöttség járt Magyarországon, s láto­gatást tett a Bp. Honvédnél is. A vendégek elmondták, hogy szívesen meghonosíta­nák hazájukban az öttusát, s ehhez szívesen vennék a pi­ros-fehérek szakembereinek segítségét.• ÚJ EDZŐ KESZTHELYEN. Kiss László lett az NB II-es labdarúgó-bajnokságban sze­replő Keszthelyi Haladás új vezető­edzője. A 34 eszten­dős szakember korábban a Bp. Vasas Izzónál, a Pénz­ügyőrnél, a H. Bem SE-nél és a Ganz-Mávag­nál tevé­kenykedett. NDK-BELI cselgáncsozók is jelezték indulási szándé­kukat a nemzetközi Balaton­ba­jnokságon, amelyet augusz­tus 20-án rendeznek Fonyó­don. NÉPES magyar tájfutócsa­pat utazik hétfőn Burgen­landira, a Pinkafő (Pinka­feld) térségében megrende­zésre kerülő osztrák ötnapos versenyre. A viadal első napja beszámít a nem hiva­talos Világ Kupába, így ran­gos és népes mezőnyök rajt­hoz állása várható. A viadal első, harmadik és negyedik napja — a magyarok szá­mára — válogató a szep­temberben Zalaegerszeg tér­ségében megrendezésre ke­rülő tájfutó VB-re. A ver­sennyel lényegében egyidő­sen ifjúsági versenyzőknek országok közötti tornát ren­deznek.• JAPÁN KARATÉSOK ér­keznek hazánkba augusztus első napjaiban. Az ázsiai vendégek a sotakan szakág képviselőivel közös edzéseket folytatnak Szombathelyen, sőt, szóba került egy bemuta­tó jellegű verseny is. Meghalt Váradi Mihály Pénteken este, életének 52 évében tragikus hirtelen­séggel elhunyt Váradi Mihály, a tatai edzőtábor in­tézményvezetője. Harminc évig állt a sport szolgála­tában, fiatalabb éveiben a KISZ KB munkatársaként is tevékenykedett. Ezt követően az OTSH-ban dol­gozott, majd 1966-ban került a tatai edzőtábor sport­intézményeinek élére. A magyar sport szolgálatában kifejtett munkásságát a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany és bronz fokozatával, továbbá a Haza Szolgálatáért érdemérem bronz fokozatával is­merték el. Váradi Mihály temetéséről később történik intézkedés. (MTI) Érmeket várunk a snagovi IBV-n Kajak-kenu ifjúsági válogatottunk ez évi legnagyobb erőpróbájára július 16—18-án a romániai Snagovban kerül sor, ahol a szocialista országok Ifjúsági Barátság Versenyét rendezik meg. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége a következő csapatot jelölte. Fiúk: Kajakosok: Fidel (Rába ETO), Csípes (Bp. Honvéd), Kovács Z. (VVSI), Gindl (Bp. Spartacus), Horváth Zs. (Bp. Spartacus), Szabó B. (Építők SC). Kenusok: Varga II, Ridegh, Hegyi (mind Építők SC), Kocsis (Rába ETO), Sasvári (Csepel). Lányok: Kőbán, Huber (mindkettő Csepel), Polgár, Makrai (mindkettő FTC), Mé­száros (II. Dózsa), Jánossy (KSI), Kőbán Rita KEDDEN KEL ÚTRA ket­tesf­ogallha­­­tó válogatottunk az ausztriai Ebrelsdorfba, ahol a jövő hét végén ren­dezik a szakág történetének első nemzetközi derbijét. A magyar csapatot négyen — a tápiószentmártoni Bozsik, az abádszalóki Muszkán, a szil­vásváradi Kovács és a bo­gyiszlói Berka —­­képviselik. Az elmúlt hetet a szilvás­váradi edzőtáborban töltötte a társaság, Váczi Ernő csa­patvezető mellett, a négyes­­fogathajtó-világbajnok, Bár­dos György irányította a szakmai munkát.­­ A MARÓDIAK SORÁBA LÉPETT a PVSK válogatott tájfutója, Kelemen János. A fiatalember néhány napja a Sportkórház lakója, Achil­­lesín-panaszokkal kezelik. Vasárnap: vasutasnap Hagyomány, hogy július második vasárnapján a vasutasokat köszönti az ország. Az idén harminchar­madik alkalommal ünnepeljük őket. Korábban köz­ponti rendezvények tették emlékezetessé a dolgozók számára a vasutasnapot, ám néhány év óta szűkebb körben ünnepelnek a résztvevők. Vasárnap a hat vasútigazgatóságon és jó néhány csomóponton tartanak ünnepséget. Természetesen a sport is helyet követel magának az ünnepi műsorban, így sok helyütt rendeznek versenyeket, bemutatókat, valamint a vasutasbajnokság területi döntőire is ez alkalommal kerül sor. Edzőváltozás Győr, két nagy múltú, je­lenleg a területi bajnokság­ban szereplő labdarúgócsa­patánál edzőváltozás történt. A MÁV DAC-nál Pozsgai Lajos nem vállalta tovább a munkát és helyette az ugyancsak volt Rába ETO- játékos, az 1963. évi bajnok­csapat tagja, Orosz László irányítja a szakmai munkát. A Győri Dózsánál is egy volt ETO-játékos, Fehérvári Alfréd az új szakvezető. A korábbi edző, Horváth Zoltán a jövőben a technikai veze­tői feladatokat látja el. Kosárlabda EB-hírek A szeptember 11. és 16. kö­zött megrendezésre kerülő női kosárlabda EB csoport­­mérkőzéseinek egyik helyszí­nén, Zalaegerszegen július 11-én, hétfőn tartja követ­kező ülését a szervező bi­zottság.★ Alkalmi postahivatalok mű­ködnek majd az EB vala­mennyi helyszínén. Miskol­con és Zalaegerszegen szep­tember 12-én, a Budapest Sportcsarnokban 17-én. A posta a kontinensbajnokság alkalmából egyforintos bélye­get és emléklapot bocsát ki. ★ A FIBA kijelölte a négy semleges játékvezetőt. A névsor a következő: Richard­son (egyesült államokbeli), Martin (svájci), Topozoglu (görög), Spreitzer (osztrák). ★ A miskolci szervező bizott­ság döntött a jegyek áráról. A napijegyek kilencven, ill. hatvan forintba, az állóhely­re szóló jegyek és a diák­belépők húsz forintba kerül­nek. Miskolcon bérletet nem adnak ki.★ Kecskemét városa kupát ajánlott fel az Európa-baj­­nokság győztes gárdájának. Az alföldi város nemcsak a csapatnak, hanem a játéko­soknak külön-külön is aján­dékoz egy-egy serleget. VÁSÁRHELY SPORTÉLE­TÉT BEMUTATÓ fotókiállí­tása nyílt Béres Bélának jú­lius 8-án a hódmezővásárhe­lyi Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az érdeklődők július 22-ig naponta 10—18 óra között tek­inthetik meg a képeket. Hétfői stáju­unkban: A Nyíregyházi VSSC labdarúgócsapatának értékelése Magyar labdarúgók a profivilágról (Beszél­getés Pusztai Lászlóval) Levelek a labdarúgásról Az atlétikai összetett versenyzés gondjai (II.) XXXIX. 162. ♦ 1983. július 10. GLÓBUSZ '83 A televíziózás történe­tében első alkalommal közvetítenek sakkmérkő­zést élő, egyenes adásban. A játszmára augusztus 27-én kerül sor, a világ­bajnok Anatolij Karpov és a nemzetközi élvonalhoz tartozó nyugatnémet Ro­bert Hübner méri össze tudását. A világbajnok egyébként jelenleg még Bukarestben tartózkodik és szombaton Nicolae Ceausescu román államel­nök fogadta. A szívélyes légkörű megbeszélésen szó esett a román-szovjet sportkapcsolatokról, s az államelnök leszögezte, hogy a sportversenyek, a sportolók találkozói a né­pek közötti barátságot és együttműködést erősítik. Berlini testvérlapunk, a Sportecho hasábjain az amerikai­­ Evelyn Ashford 10.79 mp-es világcsúcsá­ról nyilatkozott az NDK- beli exrekorder, Marlies Göhr edzője, Horst-Dieter Hille . „Csaknem biztos vagyok abban, hogy tanít­ványom hasonló körülmé­nyek között ugyanolyan bravúrra lett volna képes, mint Ashford. A 2000 mé­ter feletti magaslati pá­lyán, Colorado Springs­­ben sokkal könnyebb a­ fu­tók dolga, s különöskép­pen vonatkozik ez a gyors­lábú vágtázóikra. Göhr a helsinki VB-n igyekszik majd visszahódítani a vi­lágcsúcsot.” Megdőlt a szovjet Va­­lerij Brumel utolsó csú­csa is. A tokiói olimpia magasugró bajnoka csü­törtök estig a szovjet fő­város, Moszkva magasug­ró csúcstartója volt 223 cm-rel. A Moszkva Kupa versenyen a 19 éves M­ali­­­csenko 6 centiméterrel szárnyalta túl Brumel évekkel ezelőtti teljesít­ményét. Három hónapig tartó bokasérülés, majd hosz­­szas lábadozó időszak után sikeresen tért visz­sza a versenypályára Ste­ve Cramm, a britek 1500 m-es Európa-bajnoka. A kiváló futó a Gateshead­­ben rendezett hétközi versenyen 3:37.53-at fu­tott. A jónak mondható időhöz, igaz, „nyulak” se­gítették, olyan futók, akik a helyezésükkel mit sem törődve, a verseny egyes szakaszaiban gondoskod­tak a­ megfelelő iramról. _Válságos idő­­ köszön­töttek az osztrák műkor­csolyázókra, a jelenlegi élversenyzők meg sem tudják közelíteni nagysze­rű elődeik nemzetközi si­kereit. Oscar Mahl, a szö­vetség elnöke nyilvánosan is elismerte, hogy a kö­vetkező fél évtizedben aligha akad majd rangos képviselőjük a világver­senyeken. Legjobbjuk, Sonja Stanek a legutóbbi VB-n 14., az EB-n 10. volt. A szövetség abban reménykedik, hogy a fia­tal sportoló az új idény­ben jelentős fejlődést mu­tat, s így talán megérdem­li a kiküldetést a szara­jevói téli olimpiai játé­kokra. AZ ÚJ FTC-BÉRLETEK a szeptember 28-i Ferencváros —Eindhoven labdarúgó UE­FA Kupa-mérkőzésre is ér­vényesek. A bérleteket július 15-ig minden munkanapon 11—17 óráig az FTC-pálya elővételi pénztárában, vala­mint a Boy Vállalat Bajcsy- Zs. út 20. sz. alatti irodá­jában árusítják. Csak ezen a két helyen vásárolható a leg­újabb Fradi-kiadvány, a mű­sorlap 40 oldalas különki­adása, amely az 1982—83. évi bajnokság valamennyi fe­rencvárosi mérkőzésével fog­lalkozik. A Fradi-műsorlap­­ban megtalálható a labdarú­gócsapatról készült nagymé­retű színes fotó is. Asztalitenisz­lszek Klampár Tibor világbajnok két hétig a Sportkórház la­kója volt — agyhártyagyulla­dással. A versenyző már ott­hon van, és nemsokára foly­tatja az edzéseit. ★ A válogatott keret július 18-án kezdi meg a felkészü­lést az 1984. évi moszkvai EB-re — Berczik Zoltán ve­zető­edző és Volper László edző irányításával. Az idő­sebb versenyzők csak később kapcsolódnak be a munkába. Kiemelkedő sportesemények VASÁRNAP ATLÉTIKA. Az Építők SC Goldoványi Béla-emlékverse­­nye. Népstadion, 16. AUTÓSPORT. Hegyi OB, Parád, edzés: 9, verseny, 11. EVEZÉS. A Vasas SC or­szágos minősítő versenye, Csepel, Gubacsi-híd feletti Duna-szakasz, 15. KERÉKPÁR. IS. Gemenc­ Nagydíj, Szekszárd, nemzet­közi országúti: 9.30, célbaér­­kezés: 14 után. KÖNNYŰBÚVÁRSPORT. Uszonyos és búvárúszó or­szágos bajnokság, Dunaújvá­ros, fedett uszoda, 9. MOTOCROSS. Nemzetközi verseny, Kaposvár, Hangár­domb, 10. ÖKÖLVÍVÁS. A nemzet­közi junior Balaton-bajnok­­ság döntői, Balatonfüred, kertmozi, 11. ÖTTUSA. Felnőtt CSB, lö­vészet, Fehér út, 9. futás, Normafa, a sísánc környéke, 16. RÖPLABDA. Nemzetközi,­ női ifjúsági torna a Lehel Kupáért, Jászberény, Hűtő­­gépgyári Sportcsarnok, 9 és 14.30. SPORTLÖVÉSZET. Dr. Münnich Ferenc-emlékver­­seny, Marczibányi tér, 9., Budaörs, 9. TENISZ. Budapest-bajnok­­ság, Vasas-pálya, Folyondár utca 8 ÚSZÁS. Budapest-bajnok­­ság, Komjádi-uszoda, 9.30 és 17.30. VITORLÁZÁS. Széchenyi István nemzetközi regatta, Fertőrákosi-öböl, 9. Vasárnap. Rádió. Kossuth­­adó. 22.00: Sport. Totó. Pe­­tőfi-adó. 18.33: Útközben ha­zafelé. Közlekedés, zene, sport. 23.00: Sport. Totó. Televízió. Budapest. 8.30 és 18.40: Tévétorna. II. 16.00: Ausztria—Magyarország Da­vis Kupa teniszmérkőzés köz­vetítése Pörtschachból. 21.35: Telesport. Csehszlovák tv. 12.00: Nemzetközi kerékpáros verseny. 14.00: Salakpályás motorverseny. 21.50: Sport­­híradó II. 16.40: Dokumen­tumfilm a sportról. Jugo­szláv tv. 21.50: Sportszemle. II. 19.10: Négy keréken (köz­lekedési és turisztikai mű­sor). IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti. Várható időjárás va­sárnap estig, száraz, napos, meleg idő, gyenge légmozgá­sokkal. A hőmérséklet dél­után 30 fok körül lesz.

Next