Népsport, 1983. december (39. évfolyam, 285-310. szám)
1983-12-28 / 307. szám
XXXIX. 307. * 1983. december 28. HÁMORI TIBOR CIKKSOROZATA AZ ÍRORSZÁGI LÓRABLÁSRÓL 3. A Balymany-mentelepen Dublinban arra kértem Lord Killanint, hogy adjon egy interjút, hiszen ő is az ír lótenyésztés szakembere. Oké, egyezett bele, hívjon fel holnap telefonon és megbeszéljük az időpontot. Másnap, Lady Killanin vette fel a kagylót és közölte, hogy a férjét kórházba szállították, megint a szíve rakoncátlankodott. A NOB egykori elnökének már volt szívinfarktusa. A Fairyhouse-lóversenypályán lett rosszul, éppen a fia — Michael Morris, becenevén Mousy — hajtott a pályán, amikor a lelátón rosszul lett. Mentők, kórház, gyógyulás... És most ismét... Pedig Lord Killanin tudott volna mesélni. A kisujjában van az ír lótenyésztés, amely egyébként az ország legjövedelmezőbb exportja, hiszen évente nyolc aukciót tartanak a külföldieknek és a 24 napon 240 millió font a bevétel. Különben is, a lótenyésztés fejlesztése érdekében létrehoztak egy állami bizottságot, amelynek ő lett az elnöke. Hogy mit nyilatkozott volna Shergar-ügyben ? A leopardstown-i versenypályán már korábban szenvedélyes szavakkal foglalta össze Írország aggodalmát: — Az isten szerelmére, könyörgök mindenkinek ezen a szigeten, tartsa nyitva a szemét és figyeljen az írósportra, a világban szerzett tekintélyünk nevében! Remélem, Lord Killanin már jól érzi magát és otthon van Lansdovyne Road-i házában. Joe barátom most összehoz egy ismerősével, aki hajlandó arra, hogy elvigyen a Ballymanyméntelepre. Talán ott kell élni ahhoz, hogy ezt értékeljük. A bűnügy óta ugyanis idegen nem teheti be a lábát, az újságírótól pedig valósággal rettegnek. Mi viszont a Hotel Victor bárjában leülünk és kidolgozzuk a haditervet. — Majd a barátnőmet keressük az irodában — mondja „összeesküvő” társam, Teresa —. Ha kérdezik, maga kicsoda, hát az én vendégem, aki egy szót sem ért angolul. — Jó, de holnap szombat van. — Tudom, nem dolgoznak, így legalább nem ütközünk ellenőrbe! Az ír bárzongorista örökzöld slágereket játszik és kellemes hangon énekel. A falakon bekeretezett festményeket látni, bárki megveheti őket. A legtöbb férfivendég vörös hajú és sovány. Mindannyian forró whiskyt isznak. Ez itt a népi ital. Egy pohárba whiskyt öntenek, a citromszeletekbe szegfűszeget szúrnak, bele egy kis cukor, majd az egészet nyakon öntik forralt vízzel. Nincs bódító hatása, öt-hat pohár meg sem kottyan. Én azonban egy Guinness-sört rendelek. Ismerős a név? Mintegy harminc évvel ezelőtt a több mint százötven éves dublini sörgyárba bement valaki a tulajhoz: — Mr. Guinness, akar ön híres lenni? Én kitaláltam egy könyvet, amelyben megírnánk, ki miben a legjobb a világon. Tudja jól, hogy sokat vitatkoznak az emberek a különböző marhaságokon és nincs hová fordulniok. Hát a mi anyagunk döntene! A Guinness Book két évvel később, 1955-ben jelent meg először, az idén pedig már 24 nyelven és 50 millió példányban. A könyv tartalmának 25 százaléka évente változik. A sörgyárnak ma már hatezer dolgozója van. S ha már itt tartunk: a könyv szerint a világ legdrágább lova Conquistador Cielo, 40 amerikai részvényes tulajdona, 36,4 millió dollár értékben. Hogy Shergar még ennél is többet ér? Ó, igen, de hol van, az isten áldja meg a világot?! Kihullenen át, Newbridge-től nyugatra autózunk, a japán kocsi megmássza a nagy dombot, majd gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé. Egyelőre azonban csak birkákat és teheneket látunk, mintha a lovakat eldugták volna előlünk. Ez a terület egyébként a The Curragh of Kildare, az ír lótenyésztés hazája. Egymás mellett állnak a hatalmas méntelepek. A festői zöld legelők minősége — főleg gazdag kálciumtartalma —, s a lótenyésztők hagyományos szakmai tudása arra kényszeríti a világ leghíresebb versenyló-tulajdonosait, a Sangstereket, a Firestoneokat és az Aga Khanokat, hogy ebben az országban vásároljanak és tenyésszék tovább lovaikat. Az ír telivéripart — amely 20 ezer embernek ad munkát — 500 millió angol fontra becsülik. Csak a fedezésre behozott kancák révén egy év alatt mintegy 100 millió fontot keresnek. Az írek azonban most nagyon oda vannak, Shergar elrablása miatt félnek a nemzetközi bizalomvesztéstől. Nos, már látszik a Ballymanyméntelep, ahonnan elrabolták a világhírű lovat. A Toyota fékez, mert előtte még megnézünk valamit. Teresa egy alacsony, takaros épületre mutat: — Látja, ez a világ egyetlen zsokékórháza. Mert, ugye, a versenyeken sok a sérült és nálunk rengeteg a pálya. Itt több kórteremben, húsz ágyban fekszenek az „áldozatok”. A Memórián Hospitalra már csak visszatekintünk, s szépen odagurulunk a méntelep kapujához. Innen vezették ki Shergart és Fritzgerald főlovászt. De most egy vastag lánc köti át a korhadt fakapu derekát. Bepillantok a hosszú, keskeny útra, amely az istállókhoz, a boxokhoz vezet. Csak kívülről nézhetem? Nem lesz sztori? Teresa megsajnál, odamegy a kapuhoz, megrázza a láncot és csodák csodája, a vasdarab leesik a földre. Hohó, itt ilyen biztonság van? Nem tanultak a történtekből? Mit ér a tábla, hogy tilos a bemenet? Gondolják, hogy a szomszédos katonai börtön smasszerei segítséget nyújtanak egy újabb rablás esetén? Nem az én gondom. Egyelőre örülök a „betörésnek”. Teresa beül a kocsiba, én kitárom előtte a hatalmas kaput. Szerencsére nem lát bennünket senki. Vagy csak azt hisszük? Egyelőre simán megtesszük a nyolcszáz métert, amelyet a rablók is megtettek azon a februári éjszakán. Néma csend honol a világhírű méntelepen. A páncélozott, kipárnázott boxokban pihennek a lovak. Bezzeg, ha tudnák, hogy idegen van a közelükben. Mióta elvitték a „királyt”, egyre nyugtalanabbak. Százan vannak kétéves korig és még kilencven kanca, illetve egy csődör — Ni’ sapur — lakik itt. Az utóbbi ló fedezési tarifája ötezer font. Minden lóért heti nyolcvan font eltartási költséget fizet a gazdája. Negyven istállófiú dolgozik a telepen, van igazgatójuk, menedzserük, könyvelőjük, titkárnőjük. Csak most nem látni senkit, szerencsére. Azaz, egy úr jön felénk! — Baj van — súgja Teresa —, Jim Fritzgerald felfedezett bennünket! — Nagyszerű, tőle rabolták el Shergart, legalább nyilatkozik! — Isten őrizz — ijed meg a kísérőm —, el ne árulja, hogy újságíró, képes kihívni a rendőrséget ! Fritzgerald már mellettünk is áll overallban, kisportolt, középmagas, göndör hajú, morc férfi. — Maguk mit keresnek itt? — A barátnőmhöz jöttem — mondja Teresa —, de nem találom. Pedig azt mondta . .. A főlovász közbevág: — Szombaton nem dolgoznak! Rám néz, valami gyanús neki, de meg sem mukkanok, megígértem és tartok is tőle. — Az úr velem van — oldja fel a feszültséget Teresa, mintha neki joga lenne ide valakit is behozni —, de már megyünk is! — Shergar — ejtem ki a számon. — Igen — válaszol halkan és bánatosan Fritzgerald —, ki tudja, él-e még? Én mindenesetre reménykedem. És udvariasan tuszkol kifelé, mutatja, merre van a kapu. Miközben gurulunk az úton, megint arra gondolok, hogy ugyanitt vitték el őket. Teresa odakint fékez, mert látja, hogy nem csuktuk be a kaput, nem helyeztük vissza a „biztonsági” láncot. Elvégzem ezt a feladatot. Fritzgerald messziről néz. Talán most ugrik be neki, hogy illetéktelenek jártak a méntelepen. Télük — mondom magamban. És az autó máris száguld, ha nem is a kétszáz kilométerre lévő veszélyes Belfast, hanem a Curragh-lóversenypálya felé ... Következik: A felügyelő vallomása. A Ballymany-méntelep bejárata a rablás utáni napon .. . NÉPSPORT 9 Súlyemelő KEK? Egy és a Magyar Kupáról Felvonták szemöldöküket az esztendő elején a súlyemelő-szakemberek, amikor meghallották: az idén nem lesz csapatbajnokság, hanem a Magyar Kupa versenysorozata helyettesíti. Szinte mindenki kételkedett abban, hogy beválik az új forma ... Valljuk be, a kétkedés jogos volt és maradt is, mert a Magyar Kupa sorsa meglehetősen követhetetlen. A versenyzőknek a sorozat hat fordulója közül legalább négyen kellett elindulniuk, hogy teljesítményük értékelhető legyen. Volt, aki csak az első két fordulóban indult, utána szünetet tartott, majd az utolsó két fordulóban biztosította helyét a legjobbak között. Így aztán természetes, hogy a végső sorrend csak az utolsó kör után alakulhatott ki, s így az ellenfelek eredményeinek hiányában az élre törők nem tudtak hajrázni, nem tudtak taktikázni. De ez lenne még a kisebb baj, a másik, a nagyobb, hogy az év legjelentősebb versenyei, az EB és a VB nem számítanak bele a Magyar Kupába. Mondhatnák a szakemberek, hogy ezen csak a legjobbjaink indulhatnak, maximum tízen. Ez igaz is, de legjobbjaink így hátrányba kerülnek, mert ők nem a kiemelt hazai versenyekre készülnek — joggal —, hanem a legnagyobb versenyre, a VB- re. Jó lenne, ha a jövő évi kiírásban ezt a kérdést tisztáznák, s beszámítanák válogatottjaink olimpiai és Európa-bajnoki teljesítményét a Magyar Kupába. Különben az a fura helyzet alakul ki, mint ebben az évben. Az idén a tatabányai Király László nyerte a Magyar Kupát, aki nagyon tehetséges, sokat fejlődött ebben az évben, de nem ő a legjobb magyar súlyemelő. Ezt a címet 1933-ban a diósgyőri Jacsó József érdemelte ki, aki nemcsak világbajnoki ezüstérmet szerzett, hanem országos rekordok egész sorát javította meg. De VB-bronzot hozott Moszkvából Barsi László is, akinek a harmadik hely jutott. Sokkal rosszabbul járt ifjúsági világbajnokunk, a békéscsabai Bökfi János, aki kevés versenyen indult, s általában közepes formában — mivel Kairóra készült, ahol a lökésben nyert is —, mert neki csak a tizenhetedik hely jutott... Ki mincálmátnl” eltekintve valós sorrendet . „aprosakOkiot ámlott fel a Magyar Kupa, hiszen az első tíz helyezett között csak válogatott kerettagokat találunk, s közülük nyolcan túllépték a magas szintet jelentő 7000 pontot. Meglepetés viszont, hogy a budapesti súlyemelők ismét nagyarányú vereséget szenvedtek, ötvennégy versenyző volt ugyanis az idén, aki legalább négy versenyen indult, közülük mindössze kilencen fővárosiak, s egyedül Hlavati Andrásnak (Bp. Honvéd) sikerült beverekednie magát a legjobb tíz közé. Feltétlenül a kupa létjogosultsága mellett szól az a tény, hogy folyamatos versenyzési lehetőséget biztosít versenyzőinknek, s lehetőséget adott a válogatott kereten kívül készülőknek, hogy legyőzzék a legjobbakat. Ezáltal élesedett a harc, s többen is közelebb kerültek az élvonalhoz. A Magyar Kíina külföldön is nagy érdeklődést a magym kupa váltott ki, s több országban elhatározták, hogy hasonló versenykiírást tesznek közzé, s másutt is megrendezik a nemzeti kupákat. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség is támogatja az ötletet, sőt, már a továbblépésre is gondoltak. Amennyiben másutt is megrendezik a Magyar Kupához hasonlókat, akkor rövidesen kiírják a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Egy magyar ötlet tehát ismét világhódító útra indul... Reméljük, a kezdeti hiányosságokat a szövetségben korrigálják, s akkor kész receptet tudunk átnyújtani mindazon szövetségeknek, amelyek érdeklődnek javaslatunk iránt. (Cser Kovács) Mégis lesz Forma-1 Budapesten ? Néhány nappal ezelőtt hírt adtunk arról, hogy a Nemzetközi Autós Szövetség pénteki ülésén úgy döntött: az 1984. október 7-én megrendezésre kerülő Forma-1 -es autós gyorsasági futam házigazdája a Nürburgring lesz, Budapest elöl elnyerve a rendezés jogát. Utóbb kiderült, hogy az első információk tévesekvoltak. A 7-i futam valóban a Nürburgringen rajtol majd, de ez még nem zárja ki, hogy Budapesten is felbőgjenek jövőre a motorok. Ernst Huppert, a zeltwegi Forma—1-es Grand Prixpálya igazgatójának nyilatkozata szerint ugyanis: A FISA a nürburgringi futam előtt egy vagy két héttel korábban megrendezésre kerülő világbajnoki vetélkedés lehetséges házigazdájaként jelenleg is nyilvántartja Budapestet. Ebben az ügyben csak január közepén várható végleges döntés, így tehát változatlanul bizakodhatnak a sportág hazai szerelmesei: 1984-ben talán valóban ellátogatnak Budapestre a világ leggyorsabb autósai .