Népsport, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-26 / 48. szám
8 NÉPSPORT Ismerik a Csizmás kandúrt? Biztosan ismerik. Szép mese. No, a napokban majd’ úgy éreztem magam, mint az a derék király, akinek hintójában ott ült leánya — hú, de gyönyörűséges! — meg Degeszbuksza herceg. Akik ahogy ott hintókáznak nagy sebesen, mert négy ló volt a fogatnak az elején, és zabot reggeliztek, beérnek egy betyár nagy erdőbe. Kitűnő úton gördült a fogat, valószínűleg nem valamelyik magyar erdőgazdaságban jártak tehát, amikor észrevesznek néhány ténfergő favágót. (Lehet, hogy mégis magyar erdő volt az?) Kérdi a király, pontosan e szavakkal — Grimm könyvéből másoltam ki — „Ugyan kié ez a rengeteg erdő, ahol enynyi ember döngeti a fát?” — „Hát, bizony ez Degeszbuksza hercegé” — így a favágók, akik nagy huncutok, mint utóbb kiderül, de most ugorjunk vissza az erdőből a valóságba. A hintó elé, amelyben én utaztam, legalább hetven ló volt fogva, s mind szuperbenzint reggelizett. Szinte röpültünk ki Debrecenből. Ebesre tartottunk, a Hunyadi téesz irodái felé. Szép, napos délelőtt volt, nyújtogattam a nyakam a Skodában. Kérdem egyszer, ahogy elhaladunk mellette. „Ugyan kié ez a szép díszfaiskola?” — „Hát, bizony ez a Hunyadi téeszé.” Haladunk tovább, előtűnik három lapos, kolbászhoszszú épület. „Ugyan kié ez az új sertésistálló?” — „Hát, bizony ez is a Hunyadi téeszé.” Bólogattam. Ez igen. Csupán egy helyen kaptam más választ. A város melletti ifjúsági sporttelepnél. „Ez nem a miénk, ezt csak használjuk.” Így érkeztem meg a meséből a valóságba, a debreceni Hunyadi Termelőszövetkezet irodáihoz. Azzal az indítással szálltam reggel vonatra, hogy nézzem meg, hogyan lehet jó tömegsportot művelni egy téeszben. S mert ennek a leglátványosabb példatára — úgymond — Debrecenben van, megváltottam a helyjegyemet a Szabolcsexpresszre. Sportképek, fémtrófeák Mint már említettem, a nap gyönyörűen sütött, de fényességenem vehette fel a versenyt a sok kupáéval, amelyek az elnök irodájában csillogtak-villogtak. Megmondom becsülettel, gyanakodva néztem volna a különböző űrtartalmú fémtrófeákat, ha az előszobában nem az a kép fogad, ami. De mert éppen képek fogadtak, méghozzá sportképek, színesek, keretesek, kérdőjeleimet kinn hagytam az ajtó előtt, hátha ott kiegyenesednek. Lássuk hát, hogy megy a sport a debreceni Hunyadiban? Boross Csaba, mint sportköri elnök, szeretne friss lenni, meg jókedvű, az eredményekhez ez passzolna jobban, de mint elnökhelyettes és főagronómus, fáradtnak látszik. Zárszámadás és küldöttgyűlés van mögötte, egy kemény esztendő előtte. Meg egy füzet. Biztosan az a sportköri napló, mert az adatokat abból sorolja. — A Hunyadinak négy szakosztálya van, amelyekben az úgynevezett minőségi sportot űzik: lovas, asztalitenisz, labdarúgó és karate. No, de a maga témája a tömegsport, ezért jött, beszéljünk arról. Közbevetem, hogy ez a minőségi szektor is érdekelne, de a sportkör elnöke már a téesz adatait sorolja. — A Hunyadi hagyományos, átlag téesznek mondható. Ezer emberrel dolgozik 3600 hektáron. Földjeink jók, sőt, az országban szinte a legjobbak, a régi kategóriák szerint 35—39 aranykoronásak. Tíz év alatt hétszer kaptuk meg a Kiváló Téesz címet. Felerészben mezőgazdasági, másrészt meg melléküzemi tevékenységet folytatunk. Mit mondjak még? Teheneink 5000 literesek, van tízezer sertésünk meg vagy száz teherautónk, mert fuvarozunk is. A tagok keresete tavaly 4300 forint volt havonta. A traktorról leszállva nem megy — Sok téeszben csak nyűgnek tartják a sportot. Pénzpocsékolásnak. Miért vették ezt a nyűgöt a hátukra? — Nem nyűg ez, csak ott, ahol az elnök vagy a vezetőség annak tekinti. A kezdéshez kell egy kis anyagi támogatás, az biztos, de utána, ha beindult a dolog... Mi az elmúlt években annyi pénzt és támogatást összenyertünk a megyei téeszszövetségtől, másrészt a TOT-tól, hogy felszerelésre soha nem volt gond. — Hogy lehet ezt összenyerni? — Aki a versenyeken indítja az embereit, pontokat szerez. Ha jól szerepelnek, akkor többet, ha nem, akkor kevesebbet. Ebből év végén kikerekedik egy ranglista, s aki annak az elején van, az jutalmat kap. Pénzt, felszerelést, meg persze díjakat. — Ezek megyei versenyek? — Igen, de a legjobbak bejutnak az országos döntőbe, amelyre kétévenként kerül sor. Tavaly Szombathelyen volt, jövőre Veszprémben lesz. Ez is ad egy kis hajtóerőt, hisz az ilyen alföldi embereknek, mint mi vagyunk, esemény, ha oda utazhat, elmehet a Balatonhoz, nyilván érti, mire gondolok. — Ezt értem, azt már kevésbé, hogyan áll össze egy edzésre, mondjuk, a kézilabdacsapat. Nyár van, július, megy az aratás. A kapus fenn ül a kombájnon. Vágja a búzát tizenkét órán át. Utána fogja magát és vidáman, frissen elindul a pályára edzeni? — Nem, ez nem így van. Néhány sportágban, például röplabdában, amelynek már kétszer lettünk győztesei a szövetkezeti sportnapok döntőin, a versenyekre készülni kell, mégpedig rendszeres edzésekkel. A férfi röplabdázók hetente kétszer gyakorolnak, s megmondom őszintén, az országos döntő előtt felkértünk egy NB II-es csapatot, hogy edzőjével, Póser Pállal, készítsenek fel minket. Ezt úgy csinálni, hogy leszállok a traktorról és indulok megnyerni az országos döntőt, nem lehet. — Ez, ha jól értem, azt jelenti, hogy a „mozgékony” emberek nagyobbrészt az irodás emberekből verbuválódnak... — Nem egészen, de a nőknél szinte kivétel nélkül. Lányok még csakcsak eljönnek a fizikaiak közül, asszonyok már egyáltalán nem. Két gól egy sapkában — Visszatérve a röplabdacsapatra, Debrecen közelsége nélkül, hisz a város alig hat-hét kilométerre van innen, lettek volna-e ilyen eredményeik? — Nem valószínű. Itt az embereknek nagyobb például a sporttal kapcsolatos intelligenciájuk is. Remélem ezzel nem sértek meg senkit. Arról van szó, hogy a legtöbb gyerek a tornaóráit jól felszerelt termekben tölti, van lehetősége úszni, tucatnyi sportág közül választhat kedvére. Ez nagy előny. — És az nem az, hogy itt olyan jók a földek? Ha sokkal többet kellene dolgozni ugyanennyi, sőt, kisebb eredményekért, akkor is röplabdáznának az emberek? — Ha nehezebb volna a megélhetés, biztosan kevesebbet. A lét és a nemlét határán egyensúlyozó téeszek közül egyről sem tudok, ahol jó a tömegsport. Persze, van kivétel. — De valószínűleg csak fordított értelemben. Tehát hiába jók a terméseredmények, hiába telik meg a kassza, labdára nem jut belőle egy forint se? — Előfordul, de ott, ismétlem, rossz kezekben van a dolog. Nem mindegy, ki a sportvezető. A szóból érteni kell, egy elnökhelyetteséből kiváltképp. Merthogy igaza van. Sokhelyütt az dönti el a dolgokat, hogy ki mondja, s nem az, hogy mit. Nagy szerencse az, ha a ki meg a mit egyformán jó és ugyanattól való. Ezt láttam Debrecenben. Hazafelé jövet, ahogy Kisújszálláson átrobogott a vonat, hirtelen eszembe jutott Kuszi, a cigány. Szülővárosom, Túrkeve téeszcsapatában játszott balszélsőt, még abban az időben, — az ötvenes években —, amikor Kevit úgy felfújták. Amikor téeszváros lett, Kuszit ez közel sem emelte olyan magasságokba, mint a Vörös Csillag akkori elnökét, aki tetteiért még Kossuth-díjat is kapott. Kuszi hét közben a téeszcsét támogatta, vasárnap meg a futballmeccs publikumának jókedvét. Mindig svájciban játszott. Ez már önmagában is egyéniséget jelzett, mert a sapkától semmi áron nem vált meg meccs közben. Egyszer valami igen magas elvtárs érkezett Izevibe és híre ment, hogy kilátogat a temető melletti futballpályára is. Az edző első taktikai utasítása az volt, hogy odaszólt Kuszinak: „Ma sapka nélkül játszol”. Annak villant egyet a szeme, de aztán mást gondolt. „Miféle naccság gyón ide, te Gergeő, hány csillagja van?” Kevés volt neki, Kuszi szerint. Sapkában játszott. Rúgott viszont két gólt. „Na látjátok, csipások, ennyit kér a Kuszi sapkája. Két dugaó valt benne ...” Nagy igazság volt, amit mondott. A magas vendégnek odakínálta, öntudatlanul, a választás lehetőségét. Vagy gólok, vagy levett sapka ... Kuszi később is tartotta magát ehhez. Néhány héttel később még nagyobb ember látogatott Kevibe. A legnagyobb. A sapka akkor is maradt. Igaz, az apró nagyember ki sem ment a meccsre ... V. A. S. A DEBRECENI HUNYADI PÉLDÁJA Harminckilenc aranykorona és egy kosár serleg EGY NAP MÁTRAHÁZÁN... ...a seriff ellenfelei között Súlyemelés ] A seriff ezúttal az égből jött. Egészen pontosan szerdán este Mátraházán, a Honvéd-üdülőben vetítették a Seriff az égből című filmet, de Bud Spencernek, az acélöklű főhősnek azonnal vetélytársai akadtak. Ezen ne is csodálkozzunk, a nézőtéren helyet foglalók között ugyanis valóban kemény fiúk ültek. Olyanok, akik sok nagy csatában edződtek és akik igazi, nagy megmérettetésre készülnek. Súlyemelő-válogatottunk tagjai... — A kemény munkát fel kell oldanunk néha-néha egy kis szórakozással, nevetéssel — mondta Orvos András, a súlyemelő-válogatott vezetőedzője. — A Honvéd-üdülő sietett segítségünkre, ahová hetente kétszer meghívnak bennünket egy-egy mozizásra, s még autóbuszt is küldenek a fiúkért. De nemcsak szórakozunk, tanulunk is. A fiúk ugyanis az angol nyelvvel ismerkednek. Ha már eljutnak Los Angelesbe, legalább annyit tudjanak, hogy „el ne adhassák” őket... min t most tanultakat, persze, mindegyik kerettag ki akarja próbálni az olimpián. De ahhoz, hogy ez megadathassák nekik, borzasztóan kemény edzések sokaságát kell legyűrniük. Január elején jártunk válogatottunknál, s akkor bizony még meglehetősen bágyatagok voltak a fiúk. Az ünnepek gyomrot feszítő tortúrája után néhányukon jócskán volt még súlyfelesleg, mások viszont éppenhogy súlyhiánnyal küszködtek. Akkoriban derékbántalmai és térdsérülése miatt még csak könnyített edzéseket végezhetett a moszkvai világbajnokság középsúlyú bronzérmese, Barsi László is. Most azonban vidám, jókedvű ... — Lekopogom, nincs semmi bajom. Az igazi súlyom ugyan még mindig nem jött vissza, hiszen még jó két-két és fél kiló hiányzik rólam, de az erőm már kezd visszatérni. Szükség is lesz rá, hiszen március elején az országos bajnokságon kemény ellenfelek készülnek arra, hogy megszerezzék a skalpomat. De állok elébe a kihívásnak, nem leszek könnyű préda... — mondta a diósgyőri versenyző, aztán az előtte fekvő súlyzóhoz lépett és mintaszerűen kilökte a 200 kilót. Csak annyit jegyzünk meg, országos rekordja ennél mindössze öt kilóval több. A szakállas óriás, a moszkvai VB meglepetésembere, Jacsó József is jó erőben van. — A súlyom már rendben van, kezdek igazi 110 kilós lenni, de az erőm még nem a régi... De ne higgyünk Jacsónak, inkább az edzőknek. Ambrus László, a válogatott egyik edzője elővette az edzéstervet, s azzal bizonyított : a Józsi a héten már 180- at szakított és 220-at lökött. Az OB-n megcsinálja a 400 kilót! Az olimpián pedig 410 kilós országos rekordjánál is többre lesz képes. De nemcsak a két VB- érmes van jó erőben, hanem a többiek is. Horváth József, a Bp. Honvéd mesteredzője a tanítványáról, Hlavati Andrásról azt mondta: Andris még soha nem volt ilyen jó állapotban. Tőkéről már 200-at is szakított, szerintem 180-as hazai csúcsa nem lesz hosszú életű, az OB-n „kivégzi”. A mátraházi táborban most kicsit háttérbe szorult az olimpia. Mindenki az országos bajnokság esélyeiről beszél és egy nagy feladatról ... — Teniszben engem akarnak legyőzni — nevetett Horváth József. — Két hetet adtak maguknak a fiúk, de szerintem nemhogy két hét, még két év is kevés lesz hozzá ... Barsi és Jacsó természetesen mindezt cáfolta, szerintük a hatvanéves, de csak negyvennek kinéző mesteredző tenisznapjai meg vannak számlálva ... Oláh Bélával talán madarat is lehetne fogatni, olyan jó a hangulata. Magabiztosan mesélte: — Nem lesz semmi probléma, tegnap versenyszerű edzést tartottam és könynyedén ment a 110 és a 140 kiló. Ha pedig ezt összeadjuk, az 250, öttel jobb a csúcsomnál... Igaz, valamennyi súlyfelesleg volt rajtam, de érzem, menni fog ez 52 kilós testsúllyal is... Aztán az országos bajnoksággal együtt megrendezendő Pannónia Kupa mezőnyéről kérdezett. Amikor megtudta, hogy eljön a lengyelek két ljubljanai világbajnoka, Leletko és Gutowski, valamint a bolgárok összetett világcsúcstartója, Terzijszki is, vidáman kacsintott: — No, most legalább kifigyelem őket. Én ugyanis az OB-n egy súlycsoporttal feljebb indulok. Nem itthon kell legyőznöm a srácokat, hanem majd Los Angelesben. De jó is lenne, ha a súlyemelő-versenyek első napja után anynyit beszélnének rólam itthon, mint Világszerte Bud Spencerről... Kitűnő hangulatban folyik minden edzés. Elszántan, néha fogat csikorgatva készülnek a fiúk. Tudják ők is, csak akkor lehetnek olyan legyőzhetetlenek, miint a seriff, ha mindent, de mindent elkövetnek a sikerért. És a fiúknak — úgy tűnik — nagyon hiányzik a seriffcsillag. De talán azt sem bánják, ha helyette olimpiai érmet kapnak majd... Cser Kovács Gábor Ilyen mintaszerű, erőtől duzzadó gyakorlatot várunk Los Angelesben is Jacsó Józseftől, aki Moszkva óta szakállt növesztett, s már csaknem olyan erős, mint a szovjet fővárosban volt XL. 48. ♦ 1984. február 26