Népsport, 1984. május (40. évfolyam, 103-128. szám)

1984-05-02 / 103. szám

4 NÉPSPORT ­. uszonyos- és búvárúszó ifjúsági EB, Stockholm Tóth Katalin aranyérmet „vett el” a szovjet lányoktól A magyar fiatalok mérlege egy arany-, öt ezüst- és ha­t bronzérem Hétfőn befejeződött Stock­holmban, az Eriksdals-uszo­­dában, az uszonyos- és bú­várúszó fiatalok I. Euróba­­bajnoksága A három napon át zajló kontinensviadalt kitűnő han­gulat jellemezte. Erről maguk a versenyzők gondoskodtak: kitörő örömmel fogadták a társak sikerét, vagy éppen mókával próbálták csökken­teni a vesztes bánatát. A magyar csapatnak fő­ként az örömre volt oka, hi­szen az EB 36 elméből 12 a mieinknek jutott, mégpedig egy arany-, öt ezüst-, hat bronzérem, valamint nyolc negyedik, négy ötödik, négy hatodik, három hetedik, egy nyolcadik és két kilencedik helyezés. Kedden a késő délutáni órákban csupa mosoly­társa­ság érkezett Ferihegyre, s vette át a várakozó családta­gok, barátok virágcsokrait. A szegedi Tóth Katalin a csapat legsikeresebb tagja volt, hiszen tiszteletére a Himnusz is felcsendült Stock­holmban. — A négyszáz méteres bú­várúszásnál úgy álltam fel a rajtkőre, hogy ráparancsolt Uim magamra: „Na, Kati, most meg kell mutatnod! Nyerned kell!” Két szovjet lány között úsztam. Az első ötven méternél elmentem, de egyre jobban éreztem, hogy fáradok, ők pedig csak jöt­tek, jöttek ... Aztán becsap­tam a célba. Óriási kiabálást hallottam. Álomnak tűnt az egész. Nem tudtam elhinni, hogy Európa-bajnok vagyok. Aztán már csak az eredmény­hirdetésre készültem. Erős akartam lenni, de ahogy szá­ntott a hangosbemondó , el­gyengül Kecskeméti Krisztinát Kecskemétről válogatták a csapatba. Az utolsó pillanat­ban. A vezető edző döntését a kislány három ezüstérem­mel, egy bronzzal és egy ne­gyedik hellyel „honorálta”. — Az ezerötszázas uszo­nyos úszásban kilenc­száz mé­terig vezettem. Sajnos, a ti­zedik százon megelőzött Melnyikova, de a harmadik helyezettre így is rávertem huszonöt métert. Pedig úgy álltam a rajtkőre, hogy fo­galmam sem volt, milyen idő lenne jó. Amikor a nyakam­ba akasztották az ezüstér­met, nem hittem, hogy ez valóban én vagyok ... A dunaújvárosi Fabó Éva négy ezüstéremmel, egy bronzzal és egy negyedik he­lyezéssel tért haza Stock­holmból . — Nagyon nagy volt a tét. Már csak azért is, mert nemcsak én vártam jó ered­ményt magamtól, de tudtam, arra számítanak edzőim is. Túl kellett volna szárnyal­nom a legjobb időmet. Nem sikerült... Amikor a Him­nusz felhangzott Kati tiszte­letére, sírtam a boldogság­tól... Szabó Csaba Kaposvárról került a svéd fővárosba, s tizennégy évesen lett az EB bronzérmese. — Edzőm, Kovács László, már idehaza is biztatott, hogy van esélyem a dobogó­ra. Nem hittem neki. Végig ez járt az eszemben, amíg úsztam a nyolcszáz méteres uszonyost. Szóval, igaza lett . . . A klubtársa, a kaposvári Hága János szintén harma­dik lett. — Vasárnap délelőtt az el­ső szám volt az ötven méte­res búvárúszás. A kettes pá­lyát kaptam. Ami keveset balra és jobbra tudtam néz­ni, abból úgy láttam , harma­dik leszek. Még soha életem­ben, semminek nem tudtam így örülni. A magyar csapat vezető edzője, Ludvigh Zoltán így értékelte a látottakat: — Nagyon jó érzés volt 1979 után újra hallani a Himnuszt. Ebben a sportág­ban különösen nagy fegyver­tény aranyat nyerni, mert a szovjet sportolók győzelme már annyira megszokott. Kü­lön öröm számomra, hogy azok a fiatalok, akik az utol­só pillanatban kerültek a csapatba, ragyogóan szere­peltek. Az EB-n azt is fel­mérhettük, hol tartunk, s hol kell javítanunk. Mohácsi Ferenc nemcsak a magyar csapat vezetőjeként, hanem mint a nemzetközi szövetség ellenőre is vett rész­t az EB-n. — Meglepetésként hatott, hogy tizenkét ország képvi­selői­­ jöttek el a versenyre. Kevesebbre számítottunk. A rendezés szervezetlenségét, hibáit menti, hogy szívvel, lélekkel igyekeztek a svédek jó házigazdák lenni. A fiata­lok szereplése bizonyíték ar­ra, hogy mind a klubedzők, mind pedig a válogatott ke­ret vezetői ragyogó munkát végeztek. Természetesen, ki­tűnő partnerek voltak a sportolók is. A mezőnyre ugyanaz jellemző, mint a felnőtt versenyeken. A szov­jetek szinte verhetetlenek, a többieknek pedig egy-két kiemelkedő tehetségük van. A tíz sportoló — öt­ fiú és öt lány — búcsút vett egy­mástól Ferihegyen. Legköze­lebb júniusban találkoznak, amikor a szocialista orszá­gok felkészítő versenyére utaznak. (fü­löp)★ Eredmények. Lányok. Bú­várúszás. 40­1 m. Európa-baj­nok : Tóth Katalin 3:42.73, 2. Melnyikova (szovjet) 3:44.34, 3. Trapeznyikova (szovjet) 3:54.63, 4. Kecskeméti Krisz­tina 4:10.00, 5. Reverret (fran­cia) 4:23.93, 6. Müller (NSZK- beli) 4:30.74. Uszonyos úszás, 100 nt. Európa-bajnok: Barbara Nanni (olasz) 46.90, 2. Mel­­nyikova 47.50, 3. Fabó Éva 47.51, 4. Jalocskina (szovjet) 48.14, 5. Gabani (olasz) 49.70, 6. Horváth Katalin 30.12. 200 m. Európa-bajnok: Szvet­lána Jalocskina (szovjet) 1:43.46, 2. Fabó Éva 1:11.40, 3. Melnyikova 1:44.54, 4. Nanni 1:45.72, 5. Gabani 1:43.14, 6. Lepp (svéd) 1:52.90, 7. Zombori Katalin 1:55.63. 1500 m. Európa-bajnok: Szvetlána Jalocskina (szov­jet) 11:56.06, 2. Kecskeméti Krisztina 15:17.60, 3. Korvi­­cseva (szovjet) 15:29.60, 4. Zombori Katalin 15:58.36, 5 Cozzi (olasz) 16:03.83, 5. Halt­in (svéd) 16:24.27. 4xlf10-as váltó. Európa-baj­­nok: Szovjetunió (Meln­viko- ViV, Jalocskina, Trapeznyiko­va, Kovicseva) 3:10.01, 2 Magyarország (Zombori Ka­talin, Horváth Katalin, Kecs­keméti Krisztina, Fabó Éva) 3:15.39, 3. Olaszország 3:21.09, 4. NSZK 3:35.24, 5 Francia­­ország 3:35 77. 11 Svédország 3:36.70. Fiúk. Búvárúszás. 400 m. Európa-bajnok: Szergej Szmirnov (szovjet) 3:16 33. 2 Golovan (szovjet) 3:21.50, 3. Mosenar (NSZK-beli) 3:41.07 4. Szabó Csaba 3:46.33, 5. Mancin (olasz) 3:43.41, 6. Ma­­czula Zoltán 3:47.11 Uszonyos úszás. 100 m. Európa-bajnok: Dieter Kraft (NSZK-beli) 43.14, 2. Orei (szovjet) 43.69, 3. Moienar 43.75, 4. Rezvn (szovjet) 43.95, 5. Mancin 44.73, 6. Hága Já­nos 44.97. 200 m. Európa-baj­­nok: Igor Orei (szovjet) 1:35.30, 2. Rezin 1:35.43, 3. Kraft 1:38.46, 4. Mancin 1:43.02, 5. Kakstedter József 1:43.55, 6. Hága János 1:44.54 1500 m. Európa-bajnok: Szer­gej Szmirnov (szovjet) 13:14.70, 2. Golovan 14:06.54, 3. Pieventimo (olasz) 14:12 03 4. Szabó Csaba 14:30.01, 5 Mosca (olasz) 14:57.87. 6. Nipken (NSZK-beli) 15:17.16. ...9. Maczula Zoltán 15:57.54. 4x100-as váltó, Európa-baj­nok: Szovjetunió (Szmirnov, Golovan, Rezvn, Orei) 2:53.36 2. NSZK 2:57.43, 3. Olaszor­szág 3:04.62, 4. Franciaország 3:16.88, 5. Dánia 3:21.88. 6 Norvégia 3:23.29. (A magyar váltót szabálytalan váltásért kizárták a versenyből). Csapatversenyben: 1. Szov­jetunió 914, 2. Magyarország 710, 3. Olaszország 645, 4. NSZK 609, 5. Franciaország 447, 6. Bulgária 381 ponttal. Az újonc kecskeméti lány, Kecskeméti Krisztina bizo­nyított Fab­ó Éva, a dunaújvárosiak büszkesége négy ezüst- és egy bronzérmet szerzett Hága János, a fiúcsapat egyik erőssége (Koppány György ferv.) A szegedi Tóth Katalin egy­­egy arany- és bronzéremmel, valamint egy negyedik he­lyezéssel tért haza Stock­holmból A­ MÁV DAC—MÁV NTK területi bajnoki lab­darúgó-mérkőzésen rég nem látott kedves sport­embert köszöntöttek a győriek. A győri szár­mazású Kárpáti Béla, az ETO, majd a Vasas egy­kori többszörös válogatott labdarúgója 1979 óta Ku­­vaitban edzősködik. Most szabadságra érkezett ha­za. Pillanatok alatt kör­bevették az egykori ba­rátok és ő csapatáról, munkájáról derűs han­gon beszélt. — Göröcs Titivel, a Tathiam csapatának szak­mai munkáját irányítjuk. Mikor átvettük az együt­test, a kilencedik helyen tanyázott. Most a negye­dik helyen végeztünk a bajnokságban. Ezen kívül részt veszünk a kuvaiti labdarúgóedzők képzésé­ben és továbbképzésében is. — Meddig tart a sza­badság? — Július végéig, de az is lehet, hogy meghosz­­szabbodik hazai tartózko­dásom. Csapatom vezetői előrehaladott tárgyaláso­kat folytatnak magyaror­szági edzőtáborozás ügyé­ben. Ha sikerül megálla­podniuk, akkor június vé­gén Tatára érkeznek és ott vesszük át ismét a já­tékosokat. — És utána? — 1985. június 30-ig köt még a szerződésem az arab sejkség labdarúgá­sához. — Hogyan telnek nap­jai a Perzsa-öböl part­ján? — Megbecsülik, szere­tik a szocialista országok sportszakembereit. Jelen­leg különböző sportágak­ban 28 magyar edző — köztük 9 labdarúgó — dolgozik Kuvaitban. A maroknyi magyar sport­kolónia összetartó kő­özös­­séget alkot. MZfftsports intorjnk Kárpáti Bélával XL. 103. 4 1984. május 2 Magyarország rendezi az Európa Kupa B-csoportját ( Atlétika ....) Az Európai Atlétikai Szö­vetség (EAA) tanácsa a brit Arth­ur Gold elnökletével Stuttgartban ülést tartott. Az MTI jelentése szerint, az ülé­sen már kijelölték az 1985. évi Európa Kupa-versenyek szín­helyeit. A válogatott csapatok ré­szére kiírt EK-ban az A-cso­­port versenyét Moszkvában bonyolítják le jövőre augusz­tus 17—18-án, a következő résztvevőkkel: Férfiak: NDK, Szovjetunió, NSZK, Nagy- Britannia, Lengyelország, Olaszország, Franciaország, Csehszlovákia. Nők: NDK, Szovjetunió, Csehszlovákia, Nagy-Britannia, Bulgária, NSZK, Lengyelország, Olasz­ország. A B-csoport rendezését Ma­gyarország kapta. A viadal színhelye augusztus 10—11-én Diósgyőr vagy Győr (ameny­­nyiben addigra elkészül a műanyag pálya) lesz. A me­zőny a következő: Férfiak: Spanyolország, Finnország, Bulgária, Jugoszlávia, Svájc, Görögország, Norvégia, Ma­gyarország. Nők: Románia, Franciaország, Hollandia, Svédország, Finnország, Ju­goszlávia, Dánia, Magyaror­szág. A többpróba Európa Kupá­ban az A-csoport versenye, szeptember 7-én és 8-án az NSZK-beli Krefeldben kerül sorra a következő résztvevők­kel. Férfiak: NSZK, NDK, Szovjetunió, Svájc, Lengyel­­ország, Bulgária. Nők: NDK, Szovjetunió, Bulgária, NSZK, Nagy-Britannia, Hollandia. A magyar női hétpróba­­válogatott a B-csoportban szerepel ugyanebben az idő­pontban a franciaországi Arles-ben, Csehszlovákia, Franciaország, Svédország, Finnország és Belgium társa­ságában. A magyar tízpróbá­­zók ugyanakkor a C-csoport­­ban indulnak egy később ki­jelölendő olasz városban, Ausztria, Spanyolország, Gö­rögország és Olaszország vá­logatottjaival. Végleges, hogy 1985-ben a fedettpályás Európa-bajnok­­ságot Athénban március 2-án és 3-án bonyolítják le, míg a maratoni futók Eb-viadala szeptember 10-én Rómában lesz. Az ülésen az elnök Arthur Gold bejelentette, hogy az idei fedettpályás EB-n ötö­dik helyezett jugoszláv La­­zarevics súlylökő eredményét törölték, mert a vizsgálatok ajzószer használatát mutatták ki. A tanács határozatot ho­zott, hogy a jövőben csak azokat az Európa-csúcsokat hitelesítik, amelyek elérését követően a versenyző dop­pingvizsgálaton esik át, s ez negatív eredményt mutat. Csányi és Gazsóné a bajnok Tekézés Férfi országos egyéni baj­nokság, Ózd. Bajnok: Csányi Béla (FTC, edző: Hankó György) 1924 fa, 2. Mészáros (BVK Előre) 1877, 3. Németh (Sabaria SE) 1865 (jobb tarolással), 4. Rá­kos (BKV Előre) 1365, 5. Szakács (Sabaria SE 1824, 6. Horváth (Pápai Vasas) 1795. Hankó György, a válogatott szövetségi kapitánya elmond­ta, hogy az ózdi pálya ha­sonlít a május végi ljublja­nai VB pályájához, és így az országos bajnokság jó elő­készület volt a világbajnoki felkészüléshez. A kapitány egyébként a verseny színhe­lyén kijelölte a Jugoszláviá­ba utazó férfi válogatott ke­retet: Csányi (FTC), Mészá­ros (BKV Előre), Németh (Sabaria SE), Rákos (BKV Előre), Horváth (Pápai Va­sas), Makkai (Pápai Vasas), Sülé (Szombathelyi Styl Sp.). Női országos egyéni baj­nokság, Szeged. Bajnok: Gazsó Lászlóné (Kőbányai Porcelán, ed­ző: Fekete Antal) 844 fa, 2. Hudomiethné (Kőbányai Porcelán) 838, 3. Megyesiné (Tatabányai Bányász) 837, 4. Kovácsné (Délép SC) 833, 5. Tompáné (SZEOL AK) 828, 6. Vidátsné (SZEOL AK) 822. Fábián ismét bizonyított öttusa] Nemzetközi verseny, Bad Segeberg (NSZK). Eredmények. Úszás: 1. Gos­tigan (egyesült államokbeli) 3:14.1 - 1320 pont, 2. Avgye­­jev (szovjet) 3*118.1 — 1288, 3. Fábián (magyar) 3:19.5 — 1276. Lövészet: 1. Chmieliewski (lengyel) 199 kör — 1110, 2. Czyzowicz (lengyel) és Hal­­konen (finn) 198 — 1088. Fu­tás: 1. Kadlec (csehszlovák) 12:08.0 - 1381, 2. Phelps (brit) 12:14.0 - 1364, 3. Fábián­ és Koncsarov (bolgár) 12:22.0 — 1339. Egyéni összetettben: 1. Fá­bián László (magyar) 5517, 2. Kadlec (csehszlovák) 5485, 3. Chmieliewski (lengyel) 5466, ... 6. Dobi 5345. A csapatver­senyben: 1. Lengyelország 21 257, 2. Magyarország A 20 946, 3. NSZK­A 20 789. A Fábián egészen kiválóan hajrázott, de győzelme nem­csak ennek tudható be, ha­nem annak, hogy a másik négy számban is kitűnő ered­ményt ért el. Dobi Lajos ugyancsak nagyszerűen helyt állt. A csapatversenyben az egységesebb gárda nyert. EREDMÉNYEK • EREDMÉNYEK LABDARÚGÁS SALAKMOTOR Az NB I góllövőlistájának élmezőnye 14 gólos: Esterházy­ (Bp. Honvéd). 13 gólos: Hannich (Rába ETO). 12 gólos: Plotár (Tatabá­nya), Szabó J. (Videoton). 10 gólos: Bodonyi (Bp. Honvéd), Kiss L. (VI. Dózsa), Nyúl (Volán SC). 9 gólos: Borsó (MTK-VM), Gass (ZTE), Kiss L. (Vasas). 8 gólos: Dohány (Haladás VSE), Fodor (MTK-VM). Nemzetközi salakmotorver­seny, Debrecen, 10 000 néző. Eredmények: 1. Bódi (ma­gyar) 12, 2. Oreskó (magyar) 12, 3. Janakiev (bolgár) 12, 4. Kocsó (magyar) 12, 5. Juhász (magyar) 10, 6. Gümmer (NDK-beli) 10 pont. "vívás Nemzetközi kardvívó csa­patverseny, Szófia. Végeredmény: 1. NDK, 2. Románia, 3. Bulgária, ... 5. Magyarország­­.

Next