Népsport, 1984. november (40. évfolyam, 264-288. szám)
1984-11-21 / 280. szám
XL. 280. ♦ 1984. november 21 Békéscsaba—Hódgép Metripond 2-2 (1-1), Debreceni Kinizsi—DMVSC 2-2 (2-0). Serdülők: FTC—DVTK 1-1 (1-0), Vác—KSI 1-1 (1-0), Kazincbarcika—Ózd 0-1 (0-0), MTKVM—NYVSSC 0-4 (0-0) Bp. Honvéd—SZEOL AK 5-1 (2-0), Ilódgép Metripond— Szolnok 2-3 (2-1), Eger— Csepel 3-1 (3-1). Hét közben játszották: Csepel—NYVSSC 0-0. Korábbi fordulóból: Békéscsaba—Hódgép Metripond 4-0 (2-0), D. Kinizsi—DMVSC 0-1 (0-1). Biztos siker tanulságokkal Limasszoltól nyolcvan kilométerre, az ugyancsak festői szépségű Pátoszban jóval kedélyesebb körülmények között folytak az események. Szimpatikus, jórészt fiatalokból álló szurkolósereg, jól előkészített, megfelelő talajú játéktér és egy sportszerűen futballozó csapat fogadta 21 éven aluli válogatottunkat. Nem mintha a ciprusi fiatalok nem akartak volna mindenáron győzni. Határozottan, olykor talán még túlságosan is keményen harcoltak, de futballozni akartak. Mintha nem is ugyanazon föld szülöttei lennének, mint az A-válogatott tagjai. Nem szállták meg kapujuk előterét, hanem megpróbáltak bátran játszani, mint akik jól tudják, hogy csakis az ilyen felfogás vezethet az igazi sikerhez, csak így van remény előbbre lépni a nemzetközi futballszínpadon. Takisz mester, a ciprusi fiatalok szakvezetője a találkozó előtt is mondta: " A mi célunk elsősorban nem a nagy eredmények elérése, hanem a tanulás. Nagyon örülünk minden ilyenfajta megméretésnek, mert hasznos tapasztalatokat szerezhetünk, s nekünk ez most az elsődleges célunk. Az edző szavai talán kissé szerénynek is minősíthetők, mert elért azért ez a gárda figyelemreméltó eredményeket is. Legutóbbi például a kifejezetten jó játékerőt képviselő osztrákoknak kellett megelégednie Ciprus szigetén a döntetlennel. És a mieink elleni találkozójukon is meglepően ügyesen játszottak, voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor alaposan megszorították a magyar játékosokat. Vereségük mégis törvényszerű volt, mert a magyar labdarúgás közvetlen utánpótlására nem lehet panasz. Az utánpótlás-nevelés terén az utóbbi években kialakult kedvező légkör — úgy látszik — biztosítja a folyamatosságot. Azok a játékosok, akik nemrég még az ifjúsági válogatottban szerepeltek reményt keltően, „egy sorral” előbbre lépve is bizonyítanak. Ifjú csapatunk — nem lehet vitás — jóval jobb játékerőt , képvisel, mint szombati ellenfele. Tudatosan megtervezett akciók, szépen végigvezetett támadások, gólhelyzetek kialakítása fémjelzi a különbséget. Az U-válogatott meggyőző játékkal érte el nagyon fontos győzelmét. Voltak azonban ennek a mérkőzésnek megszívlelendő tanulságai is. Az például, hogy kilencven percen keresztül még nem képes elképzelését érvényre juttatni a csapat, vannak hibák a folyamatos támadásszövésben, lyukak a védekezésben, zavarok a letámadásban. Elgondolkoztató az is, hogy a nem kellő koncentrálás miatt, sok helyzetet elpuskáztak a fiatal játékosok. Kihagytak lehetőségeket a vendéglátók is, de ami „bocsánatos bűn” egy elsősorban tanulni vágyó együttesnél, hiba a selejtező csoport megnyerésére áhítozó gárdánál! Utánpótlás-válogatottunkra még nagyon nehéz feladatok várnak a későbbiek során. Győzni kell idehaza a hollandok ellen, s elkelne a hasonló siker az osztrákok otthonában is. Ehhez viszont a fenti hibákat a minimálisra kell csökkenteni. (szó) Ifjúsági C-velogatottak mérkőzése Magyarország—NDK 2-0 (0-0) — Telefon jelentésünk — Kötel, 3100 néző. Magyarország: Gáspár — Horváth Cs., Jávorka, Harcsár, Palaczky — Limperger, Kisistók (Németh T.), Varsányi P., Petres (Kovács T.) — Marik, Kanál (Szőczei). Az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt, a második játékrészben alaposan feljavult csapatunk és két pompás akciógóllal eldöntöttük a találkozó kimenetelét. Góljainkat Palaczky és Kanál lőtte. Horváth Cs., Jávorka, Limperger és Kanál nyújtott jó teljesítményt. Csütörtökön a visszavágón, Stendahlban több cserejátékost is pályára küldök. Bicskei Bertalan TORNA A régiek mellett újak is Serdülő Ok, Tornacsarnok. Lányok. Csapatban bajnok: Békéscsabai Előre Spartacus (Bakos, Darabos, Iietár, Onódi, Kvasz, Kovács, edző: Unyatyimszki házaspár) 2 helyezési pont, 2. Pécsi TASZ 6, 3. Bakony Vegyész TC 8. Egyéni összetett: B: Kovács Krisztina (Békéscsabai Előre Spartacus, edző: Unyatyinszki házaspár) 8115. 2. Törő (Békéscsabai Előre Spartacus) 83.65, 3. Tőke (Dunaújvárosi Kohász) 83.60. Szerenkénti döntők. Felemáskorlát. B: Barna Erika (V. Dózsa, edző: Berek Gézáné, Fekecs László) 19.20. Ugrás: Kovács Krisztina 18.975. Gerenda. B: Törő Ágnes 19.00. Talaj. B: Bruckner Barbara (Bp. Spartacus, edző: Ziszisz házaspár) 19.01. Fiúk. Csapatban bajnok: FTC (Lóczi, Veezel, Janis, Kerényi, Vígh A., Vígh Z., edző: Vígh László, Bálint Vilmos) 4 helyezési pont, 2. Debreceni Sí 4, 3. Rába ETO 7. Egyéni összetett. B: Vigh Ákos (FTC, edző: Vígh László, Bálint Vilmos) 113.75, 2. Kerényi (FTC) 13.725, 3. Takács Gy. (Bp. Honvéd) 112.80. Talaj. B: Vígh Ákos 19.425. Lólengés. B: Csokány Szilveszter (Rába ETO, edző: Szólás Nándor) 19.275. Gyűrű. B: Vigh Ákos 19.475. Ugrás. B: Vígh Zoltán (FTC, edző: Vígh László, Bálint Vilmos) 10.00. Korlát. B: Vígh Ákos 19.25. Nyújtó. B: Takács Gyula (Bp. Honvéd, edző: Csányi Rajmund) 19.20. Amíg a felnőtt mezőny és a legjobb utánpótláskorú versenyzők Debrecenben, a mesterfokon versenyeztek, addig a fővárosban a maga nemében legalább ilyen fontosságú verseny zajlott. A serdülők bajnoksága ugyanis minden szempontból előremutató az itt látható versenyzőpalántákból lesz a jövő felnőtt tornásznemzedéke. Hogy a fiúiénál az FTC- ben, a lányoknál pedig Békéscsabán állandó színvonalú jó munka folyik, azt már régen tudjuk. Ezt most is igazolták azok az eredmények,amelyek a két egyesület győzelmét hozták (az FTC-nek hat, a Békéscsabai Előre Spartacusnak négy arany jutott). Jelen pillanatban azonban sokkal izgalmasabbnak tűnik az újonnan feltűnt egyesületek sikere. A lányoknál amolyan mini sporttörténeti eseményt jegyezhettünk föl, hiszen megnyerte első bajnokságát az O. Dózsa női tornaszakosztálya. Az egyesületben 1880 végén kezdett alakulgatni a női torna, méghozzá a válogatottól akkor megvált Betek Gézáné vezetésével. S lám, lényegében a semmiből, teljesen az alapoktól, indulva három év alatt bajnokot tudtak nevelni. Hasonló a helyzet a fiúknál a debreceniekkel.. Amikor 1982 őszén ott jártunk, még igencsak forrongó, átalakuló állapotban találtuk a városban a férfi tornát. Akkor a sportiskola vezetői egy merész húzással vezető edzőnek szerződtettek egy 23 éves fiatalembert, Puskás Jenőt. S lám, most a fiúk mezőnyében csak egy hajszállal maradtak el attól, hogy óriási meglepetést okozva megnyerjék a csapatbajnokságot. Ezek a jelenségek, ha a versenyen nem is mindig a legjobbakat látjuk, azért mégis nagyon örömteliek, hiszen jelzik: lüktet a vér a magyar torna szervezetében. Még tart a csúcseső SÚLYEMELÉS Országos ifjúsági bajnokság, Miskolc. I. korcsoport, 48 kg (3 induló): Bajnok: Tőzsér József (BKV Előre, edző: Nemessányi Árpád) ISO (70, 90), 2. Nagy (DMVSC) 130 (55, 75), 3. Ilyim (Mátészalka) 125 (55, 70), 52 kg (5). B: Illing György (Bp. Honvéd, c: Ádám László) 180 (80, 180), 2. Molnár (OBSK) 150 (70, 80), 3. Mangu (DMVSC) 145 (85, 80). 56 kg (2). B: Lénárt Ferenc (PMSC, e: Viczai Alajos) 235 (110, 125), 2. Bachmann (TSE) 175 (75,100). 60 kg (9). B: Ovrova István (Húsos SE, e: Erőss Sándor és Horváth József) 260 (120, 140), 2. Kovács (DVTK), 245 (105, 140), 3. Horváth (Olefin SC), 245 (107.5, 137.5). 67.5 kg (6). B: Kerek István (DMVSC, e: Bethlen Ferenc) 307.5 (140, 167.5, szakításban: 142.5, felnőtt és ifjúsági országos csúcs, régi 140.5, Kerek, 1981), 2. Futár (NYVSSC) 280 (125, 155), 3. Csernák (OBSK) 250 (120, 130). 75 kg (12). B: Sárközi Vilmos (TAC, e: Szelőczei Bálint) 310 (130, 180, versenyen kívül, 180.5, új ifjúsági csúcs), 2. Bertus (Szekszárd) 295 (135, ISO), 3. Debreceni (Rába ETO) 287.5 (130, 157.5). 82.5 kg (9). B: Kosanits Péter (11VSE, e: Tóth Géza) 340 (147.5, 192.5, versenyen kívül: 153.5, új ifjúsági csúcs), 2. Mester (HVSE) 320 (147.5, 172.5, versenyen kívül: 153, új ifj. csúcs) , 3. Tóth (Szolnok) 317.5 (145, 172.5). 90 kg. (8): B: Buda (DVTK, e: Juhász István) 352.5 (162.5, 190), 2. Orbán (HVSE) 340 (160, 180), 3. Németh (BHSE) 320 (142.5, 177.5). 100 kg. (8). B: Szanyi Andor (Olefin SC, edző: Zöldi Mihály), 340 (150, 190), 2. Kiss (DMVSC) 310 (160, 150), 3. Győrfalvi (Csepel) 275 (125, 150). + 100 kg. (5). B: Zubor Gábor (OBSK, edző: Benedek János), 330 (140, 190), 2. Kertész (MTKVM) 327.5 (145, 182.5), 3. Vincze (Szekszárd) 295 (130, 165). II. kés. 43 kg. (5). B: Karczag Tibor (Rába ETO, edző: Ferenczi László), 170 (75, 95), 2. Palócz (Haladás VSE) 152.5 (65, 87.5), 3. Tóth (Pápai Húsos) 145 (60, 85). 52 kg. (6). B: Berényi Zoltán (Szolnok, e: Apáti Márton) 205 (90, 115, versenyen kívül 115.5, új ifjúsági csúcs), 2. Kiss (KVSE) 175 (75, 100), 3. Chaupa (DBSK) 175 (82.5, 96.5). 53 kg. (7): B: Lukács Zsolt (Szolnok, e: Apáti Márton), 210 (92.5, 117.5), 2. Nádudvari (Nagykanizsa) 210 (90, 120), 3. Balogh (DSI) 200 (90, 110). 60 kg. (7): B: Ecsedi Lajos (DSI, edző: Bethlen Ferenc), 237.5 (105, 132.5), 2. Szekerák (DKSE) 225 (102.5, 122.5), 3. Kerékgyártó (Csepel) 225 (105, 120). 67 kg. (6): B: Slaga József (Csepel, edző: Zürich Ferenc) 260 (115, 145), 2. Mike (Csepel) 247.5 (112.5, 135), 3. Kutenics (TAC) 245 (115, 130). 75 kg. (9). B: Mészáros István (Bp. Honvéd, e: Szabó Ferenc) 300 (137.5, 162.5), 2. Monori (Olefin SC) 267.5 (117.5, 150), 3. Lakatos (DVTK) 255 (110, 145), 82.5 kg. (9). B: Egyed Jenő (Pápai Húsos, e: Lombosi János) 317.5 (145, 172.5, versenyen kívül: 147.5, új ifjúsági csúcs), 2. Schleisz (Testvériség) 205 (135, 150), 3. Pankotai (TAC) 265 (110, 155). 90 kg (9). B: Csató István (TAC, e: Szeleczey Bálint) 307.5 (130, 177.5), 2. Fekete (Pápai Húsos) 307.5 (135, 172.5), 3. Nagy (Szolnok) 285 (125, 160). 109 kg. (10). B: Ekkor György (Olefin SC, e: Ördög István) 295 (135, 160), 2. Csernyik (TAC) 287.5 (130, 157.5), 3. Kovács (Rába ETO) 282.5 (130, 152.5). + 100 kg. (7). B: Drózsi József (TBSC, e: Papp László) 347.5 (147.5, 200, lökésben és összetettben is új ifjúsági csúcs), 2. Oláh (SZEOL AK) 290 (130, 160), 3. Bősi (Szolnok) 235 (127.5, 157.5). Nem véletlenül adtuk a címet, amely szerint még mindig tart a súlyemelőknél a csúcseső. Nos, az ifjúsági bajnokságon Miskolcon immár a negyvennyolcadik (!) felnőtt magyar rekord dőlt meg Kerek István jóvoltából, s remény van arra, hogy a szarajevói Világ Kupa gálára készülő Szanyi Andor tovább növeli a csúcsok számát, s talán elérik súlyemelőink a félszázat is. Persze a felnőttek remek eredményeit látva az ifjúságiak sem adták alább kilenc rekordnál. A nagyszerűen rendezett viadal hőse természetesen Kerek volt, akinek ha a legjobbjait számoljuk fogásnemenként, akkor láthatjuk azt is, hogy egyre inkább megközelíti a legjobb szovjet és bolgár emelőket, s pillanatnyilag ő a világ harmadik legerősebb 67,5 kilós súlyemelője. Szanyi Andortól éppen a fent említett verseny miatt nem várhattunk többet, csupán egyesületének érdekei miatt állt rajthoz. Az ifjúsági VB-n szerepelt fiatalok közül nagyszerűen megállta helyét a szombathelyi Itosanits Péter és Mester Zoltán, mindketten új ifjúsági csúcsokat állítottak fel. De rekordot ért el a tizenhat esztendős Berényi Zoltán és az IBV-ezüstérmes tatabányai Grózsi József is a lignanói csapatból. A tatabányai ólomsúlyú egyébként egyre inkább belelendül, amilyen gyengén szerepelt az év elején, olyan jól emel most, a szezon végén. Szinte ahány verseny, annyi csúcs. Nem szabad elfeledkeznünk az ugyancsak nagyon fiatal, még nem egészen tizenhat éves győri Karczag Tiborról sem, aki oly sok sikert megért lepkesúlyú versenyzőink méltó utóda lehet. Végeredményben remek verseny volt a miskolci, méltó befejezése egy nagyszerűen sikerült esztendőnek. Reméljük, fiataljaink jövőre ott folytatják majd, ahol most abbahagyták ... (cs. k. g.) Kerek István ismét felnőtt csúcsot javított RÖPLABDA Juniorbajnokság FÉRFIAK A-csoport Komép SC—Csepel 3:0, 3:0, Kecskemét—Bp. Honvéd 3:0, 3:0, Tungsram SC—O. Dózsa 3:2, 3:1, Délép SC—Vasas 3:0, 1:3. Az állás 1. Kecskemét 10 10 30:14 20 2. Komép SC 10 9 1 29: 6 19 3. Vasas 10 5 5 19:18 15 4. Tungsram 10 5 5 18:19 15 5. Délép SC 10 4 6 14:29 14 6. Bp. Honvéd 10 3 7 11:25 13 7. U. Dózsa 10 2 8 13:30 12 8. Csepel 10 2 8 14:25 12 A kicertizett szabály Meglepő történet. A Vasas férfi juniorcsapata azért nyújtott be óvást az MRSZ-hez, mert Kocsis, az Ü. Dózsa játékosa jogtalanul szerepelt a piroskékek ellen, mivel néhány centiméterrel alacsonyabb (!) a megengedettnél . .. A kívülállónak még meglepőbb lehet az, ami ezután történt. A versenybizottság helyt adott az óvásnak és a lilák pályán elért 3:0-ás győzelmét 3:0-ás Vasas-győzelemre változtatta. Hogy mi a magyarázat? Talán egy hiányosságunkat pótoljuk, ha ismertetjük a juniorbajnokság egyik fontos szabályát. Minden csapatban szerepelhet két „túlkoros” röplabdázó, de csak abban az esetben, ha az „öregek” elérik férfiaknál legalább a 192, nőknél pedig a 182 centiméteres testmagasságot. Miért van erre szükség? Az illetékesek ezzel is arra kívánják kényszeríteni a klubokat, hogy erőltessék a magas fiatalok játékát. (Locs) B-csoport Dunaújvárosi Kohász—ZTE 3:2, 0:3. BKV Előre—Malév 3:2, 3:1. Nyíregyházi VSSC— Székesfehérvári Volán 3:0, 3:0. Az állás 1. NYVSSC 8 6 2 21: 6 142. ZTE 8 6 2 26: 8 14 3. Dunaújváros 8 6 2 19:12 14 4. BKV Előre 8 4 4 12:16 12 5. Malév 6 6 5:18 6 6. Sz. Volán 6 6 1:18 6 NŐK A-csoport BSE—DMVSC 3:0, 3:0. Vasas—U. Dózsa 3:0, 3:1. Tungsram SC—Bp. Spartacus 3:0, 3:0, ATSC—Közgáz-Külker SC 3:2, 1:3. Az állás 1. BSE 10 9 1 28: 9 19 2. Vasas 10 8 2 28:12 18 3. Tungsram 10 8 2 25:11 18 4. U. Dózsa 0. 6 4 22:16 16 5. Közgáz-K. 10 4 6 22:22 14 6. DMVSC 10 4 6 12:21 14 7. ATSC 10 1 9 8:29 11 8. Bp. Sport 10 - 10 5:30 10 Ii-csoport Székesfehérvári Volán— Duna SE 3:0, 3:0. Belép SC —Eger SE 3:2, 0:3. Szolnoki Vegyiművek—BVSC 3:0, 1:3. Az állás 1. Szív. Volán 8 8 24:5 16 2. BVSC 10 5 5 20:18 15 3. Delép SC 8 6 2 21:11 14 4. Eger 8 5 3 19:13 13 5. Duna SK 10 2 8 10:27 12 6. Délép SC 8 3 5 9:18 11 7. Szolnok 8 1 7 12:21 9 Megjegyzés: a TFSE-t junioregyüttes szerepeltetése alól felmentették. VÍZILABDA KOMJÁDI KUPA Eredmények, az 1—8. helyért: Szolnoki VSE—II. Dózsa 11-11 (1-1, 5-5, 2-1, 3-4), Eger SE—OSC 10-9 (3-1, 3-3, 1- 3, 3-2), Szentesi Vízmű— II. Dózsa 12-10 (1-4, 4-2, 3-1, 4- 3), FTC—OSC 13-7 (1-0, 5- 2, 4-2, 3-3), Tungsram SC —Eger SE 11-8 (1-3, 2-1, 3-1, 5-3). A 9—16. helyért: Bp. Spartacus—KSI 10-10 (0-3, 2- 4, 5-3, 3-0), Kecskeméti Vízmű SC—BVSC 10-7 (4-1, 1-2, 1-1, 4-3), SZEOL AK— Bp. Honvéd 9-9 (2-2, 1-1, 3-3 3- 3), Tatabányai Bányász— MAFC 12-6 (2-2, 3-1, 3-3, 4- 0).★ ÜTTÖRŐ VIDÉKBAJNOKSÁG I, A osztály A végeredmény 1. TBSC 20 18 1 1 267-143 37 2. SZEOL 20 11 3 6 221-195 24 3. Szentes 20 10 2 8 201-197 22 4. Eger SE 20 4 2 14 164-222 10 5. Szolnok 20 2 2 16 179-270 6 NÉPSPORT 7 EREDMÉNYEK ASZTALITENISZ NB I Férfiak: Bp. Spartacus— Ganz-Mávag 18:7. Gy.: Klampár 5, Molnár 5, Kriston 4, Simon 3, Pigmiczky, ill. Asztalos 2, Kocsis II 2, Pintér 2, Tóth. Nők. Fővárosi Vízművek— Kanizsa Bútor 15:10. Gy.: Kahn 5, Csík 4, Kudár 3, Piedl 2, Imre, ill. Jurikné 3, Bíró 3 Bogyó 2, Schnelter 2. KOSÁRLABDA Nemzetközi férfimérkőzés, Kaposvár, 100 néző. Stal Bobrek Bytom (lengyel)—H. Táncsics SE 99-88 (48-54). V: Szittya, Péter. Ld: Pyszniak (28), SCowgier (25), ill. Kovács (38), Knyibár (14). LABDARÚGÁS Országos női bajnokság Femina Észak-Pesti Afész —Csőszerelő SE 7-0 (3-0). Vegyész u., 200 néző. V: Schneider. G: Boróczky (3), Somogyi, Debre, Balogh, Kissnné. Volánbusz SC—Egri Lendület 2-0 (1-0). XX., Téglaégető u. Volán-pálya, 200 néző. V: Marján. G: Dombi, Valner. Az őszi végeredmény 1. Renova 10 8 - 2 44-12 16 2. Fv. LK SC 10 8- 2 43-11 16 3. Femina 10 8 - 2 34- 8 16 4. Volánbusz 10 3 - 7 15-26 6 5. E. Lendület 10 2 - 8 3-37 4 6. Csőszerelő 10 1 - 9 7-52 2 ★ A. NB II GÓLLÖVŐLISTÁJÁNAK ÉLMEZŐNYE 9 gólos: Dzurják (Diósgyőri VTK) Strausz (Váci Izzó MTE), Vad (22. sz. Volán). 8 gólos: Kovalik (Váci Izzó MTE), László (Nagykanizsai Olajbányász). 7 gólos: László (Debreceni Kinizsi), Leiszt (Debreceni Kinizsi), Rostás (Szolnoki MÁV MTE), Szeibert (Volán SC), Tasi (Hódgép Metripond). * Öregfiúk Alkotmány Kupa, Gép és Felvonó—Vízművek 2-4. MOTORSPORT Kuba Kupa, nemzetközi motocross-verseny, Havanna. 125 kcm: 1. Gregoire (kanadai), 2. Morozov (szovjet), 3. Kovács (csehszlovák), ... 5. Horváth (magyar), ... 8. Czuni (magyar), ... 15. Kővári (magyar). 250 kem: 1. Gregoire, ... 7. Czuni (magyar), 8. Borka (magyar). ÚSZÁS Nemzetközi verseny, Rostock (25 m-es medence). A magyarok eredményei. Nők. 100 m gyors: 8. Ormos 58.08. 100 m hát: 9. Virágh 1:06.24. 100 m pillangó: 4. Ormos 1:03.53. 200 m pillangó: 3. Ormos 2:15.27. 200 m vegyes: 2. Nagy 2:19.60, ... 10. Szabó V. 2:25.17. 400 m vegyes: 5. Szabó V. 5:00.94. Férfiak. 400 m pillangó: 9. Kalló 57.76. 200 m pillangó: 4. Kalló 2:04.29. Lőrincz Lászlónné edző a hazaérkezés után a következőket mondta: „Nagyszerű versenyt láthattak a nézők, minden számban NDK-beli úszók nyertek. Nekik ez egyben válogató is volt a norvégiai Európa Kupára. A kétnapos viadalon egyébként svéd, finn, NSZK-beli, román, szovjet, bolgár és lengyel úszók is rajthoz álltak. A mieink szereplését befolyásolta, hogy a verseny előtti napot végigutaztuk, miután a repülő csaknem hétórás késéssel indult Budapestről. Késő este kerültek ágyba versenyzőink, s nem nagyon tudták kipihenni az utazás fáradalmait.” VÍVÁS Főszerepben a magyarok Nemzetközi női tőr és párbajtőrverseny, Frankfurt, 16- os döntő, körmérkőzéssel. Végeredmény. Női tőr: 1. Bischoff (NSZK-beli) 15 győzelem, 2. Kovács (magyar) 14, 3. Szőcs (magyar) 12, 4. Győrffy (magyar) 10. Párbajtőr: 1. Hegedűs (magyar) 14, 2. Székely 14, 3. Hoch (NSZK- beli) 12. Mindkét verseny válogatóviadal volt a hazaiak számára.