Népsport, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-23 / 18. szám

6 NÉPSPORT XL!. 18. ♦ 1985. január 23 Kilenc kapott gól Jégkorong ) Közepes iramú korcsolyázó ,.edzést'’ tartott kedden a Kisstadionban a szlovák első osztály ötödik helyén álló ZVL Skalica jégkoronecsap.3- ta — és mellesleg megerőlte­tés nélkül ütött kilenc gólt a magyar válogatott hálójába. A magyar csapat? Pályán volt! — Két sor adott, keressük a harmadik sor összetételét — mondta dr. Bikár Péter, a válogatott másodedzője, aki a sérült Boróczi Gábort helyet­tesítette a kispad mellett. — Ezen a mérkőzésen a fiatal A ne sin László játszik, a 'kél ferencvárosi szélső, Miletics és Hudák között. Kíváncsi va­gyok, mire lesznek képesek ebben az összetételben ... Nem tudta meg! Sőt, a két adott sor is csak papíron volt adott: az első sorból hiányzott Farkas és Flóra, a második sorból Ba­logh Imre. A helyükön ját­szók létszámban kiegészítet­ték a sorokat, játékban azon­ban. ... ? Egyedül a fiatal újpesti Balogh Béla igyekezett: lőtt egy parádés gólt, adott egy pazar gólpasszt, és annyit korcsolyázott, mint négy tár­sa együttvéve. A többiek? Játszadoztak! A világbaj­nokság B-csoportjának küz­delemsorozata viszont egyre közeleg. . . ZVL Skalica—Magvar válo­gatón 9-2 (3-1, 3-0, 3-1) Kis­stadion. V: Fodor T., Bocsák, Tejfalussy. Magyar váloga­tott: Kovalcsik — Kovács, Ke- veváei, Balogh 1 (1), Ancsin J., Pék 1 (1). Cs: Póznik (ka­pus), Gogolák. Füzessii, Szaj- lai, Bállá. Kiss, Térjék, Hu­dák, Mayer, Miletics, Hajzer T., Lantos, Ancsin L. Edző: Boróczi Gábor, dr. Bikár Pé­ter. ZVL Skalica: Petrovics — Cetnek, Böbék (1), HOLLY (2), KSIOA 3 (1), Skala (2). Cs: Ma récék (kapus), Ohlibal 1, Jenbek (1), MASARYK 2. Kristi 1 (1), Ki ej na, Vala, Zboril, MIKLOSÓVICS 2, Bocltor (1). Edző: Miroslav Holicsek. A játékos neve után az ál­tala lőtt gólok, zárójelben a gólpasszok száma. Gól — egyéni akcióból: 0, Illetve 0. Kiállítások: 0, illetve 0 perc. Az eredmény alakulása: 3. perc: 1-0, 4. p.: 1-1, 14. p.: 8-1. 39. p.: 6-1, 41. p.: 6-2, 52. P.: 9-2. Erzsébeten — nyolcvanezren Értékeléssel, a dijak át­adásával véget ért Pester­zsébeten a tizennegyedik al­kalommal kiírt Turner Kál­mán tömegsport-emlékver­seny. Széplaki Gyula, a ke­rületi TSF vezetője így summázta az eseménysoroza­tot: — Őszinte örömünkre szol­gált, hogy a különböző -ka­tegóriákban nyolcvanezer, legkülönbözőbb' korú embert mozgatott meg akciónk. Cé­lunk a jövőben is ugyanez lesz: vonzó sportrendezvé­nyekkel biztosítani a mozgá­si lehetőséget öreg, fiatal számára egyaránt. Jogos büszkeséggel beszélt * gyarapodásról is: — Üj sporttagozatos álta­lános iskolával gazdagodtunk, amely a kerület egyetlen versenysport-egyesülete, az JCSMTK vonzáskörzetében van. Az egyesület kerékpá­ros, leány kézilabda és atlé­tikai szakosztályokat is ala­kított. A Bp. Honvéd kerü­letünkben levő új sporttele­pe főként a labdarúgó után­pótlás nevelését szolgálja. Ezzel további sportolási le­hetőséget tudunk biztosítani kerületünk fiataljai számára. Kupimenetrend — fiataloknak A napokban elkészült az utánpótlás, ‘illetve a közép­iskolai labdarúgás két leg­jelentősebb tavaszi esemé­nyének sorsolása. Az MLSZ ifjúsági bizott­sága az országos ifjúsági és serdülő kupa III. fordulójá­nak műsorát készítette el. A forduló időpontja: máreiíís 20. Ifjúságiak. SZEOL AK— PMSC, Nyíregyházi Volán Dózsa—Szolnoki MÁV MTE, Gyöngyös—NYVSSC, Jász­apáti—MTK-VM, Göd—Bp. Honvéd, Sz.-fehérvári MÁV Előre—Vasas, Haladás—ZTE, Videoton—Csepel. Serdülők. Olefin SC—MTK-VM, NYVSSC—Békéscsabai Előre Spartacus, DVTK—Vasas, Baja—SZEOL AK, KSI— Eger, Rába ETO—Haladás, Ü. Dózsa—Tatabánya, PMSC —Videoton. Az Országos Diáksport Irodában 24 középfokú tan­intézet képviselői jelenlété­ben került sor a sorsolásra. Mint Berek Károly, az ODI igazgatója elmondta, a me­zőnyt a 19 megye és Buda­pest kupagyőztese, ezenkívül három meghívott csapat és a budapesti második helye­zett alkotja. Áz országos selejtezőt már­cius 14-én és 24-én, a közép­döntőt március 28-án és áp­rilis 11-én rendezik. Az elő­döntőre április 13-án és 23-én kerül sor. A döntőt négy csapat részvételével május 4—5-cn Kecskeméten tartják. Az országos selejtező első fordulójának sorsolása: A- csoport. 405. sz. Ip. Szmk. (Szombathely)—I. István Közg. Szki. (Budapest), Be- reczki M. Szki. (Baja)—505. sz. Ip. Szmk. (Szekszárdi, Ipari Szakközépiskola (Ka­posvár)—Komarov Gimn. (Pécs). B-csoport. Bánki D. Ip. Szki. (Tatabánya)—Köl­esei F. Gimn. (Budapest), Közi. Gép. Szki. (Veszprém) —Ganz A. Gép. Szki. (Zala­egerszeg), Bercsényi M. Közi. Szki. és Gimn. (Gyűr)—Vas­vári P. Gimn. és Szki. (Sz.- fehérvár). C-csöpört. Szilágyi E. Gimn. (Eger)—Építőip. Szki. (Miskolc), Sztáron S. Gimn. (Vác)—Csokonai V. M. Gimn. (Debrecen), Vasvári P. Gimn. (Nyíregyháza)—Ma­dách I. Gimn. és Szki. (Sal­gótarján). D-csoport. Beb- rits L. Szki. (Szeged)—607. sz. Autószer. Szki. és Szmk. (Kecskemét), Rózsa F. Gimn. (Békéscsaba)—Bláthy O. vili. ip. Szki. (Miskolc), Kvassay J. Ip. Szki. (Bpest)—605. sz. Ip. Szmk. és Szki. (Szolnok). ATLÉTIKA Sf.ÜfH iijabi» lijii/i lnii' A középtávfutó felnőtt vá­logatott kerettagok felmérő versenye, Népstadion, 600 ni­es pálya. Férfiak. 20 km: 1. Iíadlót (SKSE) 1:01:29, 2. Bauer (Komló) 1:01:31, 3. Májer (NYVSSC) 1:01:42, 4. Sulyok (Bp. Spartacus) 1:02:35. 12 km: 1. Szűcs (Vasas SC) 36:42, 2. Zöld (TBSC) 38:02, 3. Búcsúházi (SZEOL) 38:16. Nők. 15 km: 1. Ladányiné (BVSC) 54:11, 2. Visnyei (SZVSE) 55:55. 8 km: 1. Fe­hér (Gyöngyös) 29:20. 2. Bö- nyi (Rába ETO) 29:30, 3. Ágoston (DKSE) 30:33. KÉZILABDA A Cséfay Sándor vándordíjért Az éicseport állása Nők 1. FTC 2 1 - 80-65 5 2. Építők 2 - - 66-40 4 3. Bp. Spartacus 2 — 49-36 4 4. BHG 2 - 1 71-56 4 Férfiak 1. Bp. Honvéd 3 t - 86-73 6 2. FTC 2 1 - 83-75 5 3. Fót 2 - - 67-54 4 4. Ifj. vál. 1 1 - 58-57 3 Góllövőlista Nők. 1. Bajcziné (FTC) 26, 2. Róth (Húsos) 21. 3. Len­gyel (Építők) 19, 4. Jeles (BHG) 18, 5. Horváth L. (Ifj. vál.), Sindler (Postás), Szendi (Goldberger) 17—17. Férfiak. 1. Kovács G. (FTC) 19, 2. Ri- csovics (Főt) 18, 3. Csizma­dia (F'SC), Kiáll (Solymár) 17—17. ★ Nők Lőrinci Fonó Kupa. Váci Forte—Taurus 20-8, Budaörs —Soroksári VOSE 17-21, Bu­dapesti ifjúsági válogatott— Köb. Sörgyár 32-12. Kistext— VM Közért 23-19, Vegyépszer —Bányagép 14-15, Magyar Kábel—Lőrinci Fonó 17-20. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés Siófoki Bányász—Bp. Hon­véd 3-2 (2-1). Siófok, 200 né­ző. V: Szabó T. Siófok: Hor­váth Ií (Gál) — Brettner, Pardavi, Onhausz (Nagy), Ta­kács — Kiss (Belényesi), Bó- di, Olajos — Marozsán, Hor­váth I, Zsadányi. Bp. Hon­véd: Menyhárt (Schrettner) — Sallai II (Sebők), Dózsa, Kaldos, Pénzes — Síeíanov (Batári), Gyimesi, Cseh — Dán. Kovács K., Szabó A. (Deli). G: Pardavi (U-esből), Marozsán, Zsadányi, ill. Dan, Kovács K. RÖPLABDA Férfi MNK-mérkőzés a leg­jobb 16 közé jutásért: Csepel—TFSE 3:2 (—10, —10, 10, 13, 11) Csepeli Sportcsarnok. V: Rádi, Simái. SAKK dulóban a két női szovjet nagymesternő rangadóján Joszeiiani — világossal —le­győzte a világbajnoki páros- mérkőzés résztvevőjét, Levi- tyinát. Döntetlennel végző­dött a Dragasevics (jugo­szláv)—'Verőci és a Voiska (bolgár)—Brustman játszma. Lemacsko (svájci) — sötéttel — teljes pontot szerzett a jugoszláv Nikolintól. Végeredmény: 1. Joszeiiani (szovjet) 10, 2. Levityina (szovjet) 10, 3. Verőci Zsuzsa 7.5, 4. Lemacsko (svájci) 7.5, 5. Brustman (lengyel) 7.5 pont. Egyenlő pontszámnál a Berger—Sonneborn számítás határozta meg a sorrendet. Síiikatvirs íV-íer a#, élen A II. Mereszjev SE, a Pos­tás SE és Tapolca város Sportfelügyelőségének Schnei­der Miklós nemzetközi em­lékversenye. Eredmények. 8. forduló: Sinkovics—Puschmann függő után 1:0. Lengyel B.—Pöck- steiner (osztrák) 1:0, Werner (NSZK-beli)— Mészáros A. 1:0. Döntetlen: dr. Vígh—Radnó­ti. Gross (csehszlovák)—Pe- rényi, Mayer—Beni (osztrák), Fodré—Coszics (jugoszláv) és Pokojowczyk (lengyel)—Bran­dies. 9. forduló: Pöcksteiner —Pokojowczyk 0:1. Pusch­mann—Lengyel B. függő után 0:1, Mészáros A.—Fodré füg­gő után 1:0, Béni—Werner 0:1, Radnóti—Gross 0:1. Dön­tetlen: Brandies—dr. Vígh, Coszics—Sinkovics és Peté­nyi—Mayer. Az élcsoport ál­lása: Sinkovics 6.5, Lengyel B.. Perényi és Werner 6—6, dr. Vígh, Gross és Pokojow­czyk 5—5 pont. Sinkovics Péter került a mezőny élére. Fokozódott a küzdelem a 10 pontban meg­állapított nemzetközi mesteri norma eléréséért. Még hat forduló van hátra, Sinko- vicsnak 3.5, Lengyel Bélának 4 pont teljesítése szükséges. ★ Wijk aan Zee. A nagymes­terverseny 3. fordulójában Portisch Lajos döntetlent ért el az élen álló angol Nunn- nal, aki az olimpián a 2. tábla legjobb pontszerzője volt, és jelenleg is vezeti a mezőnyt. További eredmé­nyek: Korcsnoj (svájci)—Ree (holland) 1:0, Timman—Lig- terink (hollandok) döntetlen. Az élcsoport: Timman és Nurm 2.5—2.5. Korcsnoj 2 pont: Portischnak 1 pontja és egy függőjátszmája van. "teke NB I NŐK Postás—Nyíregyházi Taurus 5:3 (2313:2307). Pontszerzők: Kővári 416, Perepatiosné 407, Pozsonyiné 386, ill. Kiszely- né 415, Szabó 408, Gyarmati­né 393. Tatabányai Bányász— FTC 3:5 (2345:2403). Sallainé 421, Sallainé I-Tankó Zs. 416, Szenczi 400, ill. Meggycsiné 423, Domináné 414, Tarjánné 410. BKV Előre—Kőbányai Porcelán 5:3 (2400:2379). Verőri Zsti/sa harmadik Jajee. Befejeződött a ha­gyományos női nagymester­verseny- Az utolsó, 13, for­Drajkóné 415, Bodáné 410, Szőke 40'’, 01. Oroszné 408, Vadné 405, Holczerné 404. Győri Richards—Özdi Kohász 6:2 (2361:2286). Horákné 430. Vajdáné 402, Vajda G. 397, Beckné 390, 01.' Tóth 392, Bogdán 391. Délép—Zalaeger­szegi TE 6:2 (2402:2323). Lő- rinezné 421, Óhátné 415, Cserhalmi 405, Korász 403, 01. Horvúthné 418, Joós 406. FÉRFIAK Borsodi Bányász—Délép 7:1 (5060:4811). Futó 892, Szecső- di 853, Halászi 847, Tősi 834, Székely 821, ill. Deák 854. Dunaújvárosi Építők—Győri Richards 2:6 (4751:4963). Hosszú 820, Kuti 817. ül. Ba­li 840. Mráz 837, Nagy 875, Schneider 818. Sabaria—BKV Előre 2:6 (5189:5382). Szakács 916. Sülé 883, ül. Deáky 939, Mészáros 930, Rákos 898, Pe­te 896. FTC—Dombóvári Spartacus 6:2 (5076:4833). Csányi 944. Matiszlovics 868. Dénes 855, Holczer 847. Csepel—Pápai Vasas 2:6 (4920:5112). Medgyesi 860, Ju­hász 845. ül. Makkal 899. Sági 873, Váradi 864. Kalmár 841. Hódgép—Soproni Sparta­cus SFAC 3:5 (4885:4900). Szögi 829, Berényi 824, Olasz M. 820 ül. Kovács 845, Löffler 830, Göltl 825. TENISZ IVrm volt künnvií Az Egyesült Államok fe- dettpályás bajnoksága, Phi­ladelphia. Férfi egyes: Taróczy—R. Green (am) 6:7, 7:6, 7:5. A jelentésből kiderül: leg- jobbunk igencsak nehezen vette az akadályt. Az első játszana végén a rövidítést az amerikai 7:3-ra, a máso­dik végi játszmabeíejező já­tékot pedig Taróczy 8:6-ra nyerte ... VÍZILABDA Felszabadulási Kupa MAFC—Tipográfia 18-6 (5-1, 3-2. 3-2, 7-), KSI—Sike­tek SC 22-3 (7-0, 3-0, 4-0, 8-3), Tungsram SC—Vasas I 8-6 (3-1, 0-2, ' 1-1, 1-1, 3-1), CSMSK—FTC 6-5 (1-0, 1-1, 1,2, 3-2), OSC—Bánki Donét Főiskola 11-10 (2-0, 1-3, 3-1, 2-4. 3-2), Bp. "Honvéd—Vasas II 9-6 (3-1, 1-2, 2-2. 3-1). KÜLFÖLDI EREDMÉNYEK Sl. Alpesi Világ Kupa. Fér­fi műlesiklás. Wengen. 1. Gi­rardelli (luxemburgi) 1:36.23, 2. Stenmark (svéd), 3. P. Frömmelt (liechtensteini) 1:37.85. Női óriásműiesiklás. St.­Gervais. 1. Figini (svájci) 2:47.61, 2. Kirchler (osztrák) 2: 47.85, 3. Rey (francia) 2:47.93. Az összetett Világ Kupában a férfiaknál Girardelli vezet a svájci Zurbriggen és- a liechtensteini Wenzel előtt, a nőknél Figini áll az élen, megelőzve a nyugatnémet Kiehlt és a svájci Wallisert. 'ÜSZÁS. Nemzetközi ver­seny, Strasbourg. Férfiak. 100 m gyors: Caron (fr) 50.67. 200 m pillangó: Nielsen (dán) 2:03.54. 100 m mellúszás: Jing Fu (Kínai NK-beli) 1:05.38. Nők. 100 m gyors: Verstap- pen (holland) 57.05. 200 m pillangó: Culica (román) 2:18.56. 100 m mellúszás: Lempereur (belga) 1:12.57. VIVAS. NSZK-bainokság. Női tőr. Döntő: Weber—Ha- nisch 8:3. A többszörös vi­lágbajnok veresége meglepe­tés. Férfi tőr. Döntő: Behr— Reichert 10:6. Hét ország gyorskorcsolyázói a Városligetben Szerdán ós csütörtökön is­mét megrendezi a Városli­getben az évtizedes múltra visszatelein tő Félsz abad u lási emlékversenyt. A Magyar Jégsport Szövet­ség meghívását hat ország fogadta el. A magyarokkal együtt hét ország 35 férfi és 22 női gyorskorcsolyázójának a párosítását és sorsolását a Pedagógus Szálóban tartották meg. Érdekesség, hogy csak sprint összetett versenyt ren­deznek a felnőtteknek és ju­nioroknak egyaránt 500 és 1000 méteren. így a mindkét nao délután 14 órakor kez­dődő verseny, ha csak az idő­járás nem szól közbe, a kora esti órákban már be is feje­ződik. A legnagyobb érdeklődés a drezdai lienc Goschnik rajt­ját várja, aki a múlt hónap­ban az MTK-VM versenyén 38.73 másodperces e’ edmény- nyel iratkozott fel a városli­geti pálya férfi 500 méteres csúcslistájára. Ellenfele az első napi 500 méteren csúcs­tartónk, Temési Imre lesz. Indul Huntjady Emese is, mellette 500 méteren az NDK-beli Constanze Scando- lo rajtol, alti eddigi legjobb 44 másodpercen belüli idejét legutóbb éppen Budapesten futotta. A másik NDK-beli gyorskorcKOlyázónő Carola Bürger még jobb eredmé­nyekkel dicsekedhet. Bajnok­nőnk párja 1000 méteren KNDK-beli gyorskorcsolyázó lesz, a 20 éves Han Csun Öli legjobb eredményei: 44.0 és 1:30.0. A lengyel, román, csehszlo­vák és osztrák hosszúkoreso- lyások között is sok, a buda­pesti versenyekre évenként visszatérő régi ismerős ta­lálható, így érdekes és izgal­mas összecsapásokra lehet számítani a két versenyna­pon. Az olaszok lemondták... .. .mármint a február 16-i magyar—jugoszláv—olasz utánpótlás atlétikai válo­gatott viadalon való rész­vételt. Az elmúlt héten még minden a legnagyobb rendben volt a verseny körül. Az olaszok biztosí­tották a MASZ vezetőit, hogy a legerősebb csapa­tukkal jönnek a fedett­pályás versenyre. De az­tán — mint derült égből a villámcsapás — a hét vé­gén érkezett egy telex, amelyen az olaszok idó- pontegyeztetési nehézsé­gekre hivatkozva lemond­ták a viadalon való rész­vételt. Egy évvel ezelőtt egyébként épp az ő kez­deményezésükre jött lét­re e verseny, mégpedig Anconában. Idei távolma­radásuk komolyan veszé­lyezteti a viadal értékét és persze, fényét is. Az NB I sorsolása Tekézés ) FÉRFIAK II. forduló, január 26—27.: BKV Előre—FTC, Gy. Ri­chards—Sabaria, Délép—D. Építők, Soproni SSFAC—B. Bányász, P. Vasas—Hódgép Metripond, D. 4 Spartacus— Csepel. III. forduló, február 2—3.: D. Építők—B. Bányász, Sa­baria—Délép, FTC—Gy. Ri­chards. Csepel—BKV Előre, Hódgép Metripond—D. Spar­tacus, P. Vasas—Soproni SSFAC. IV. forduló, február 9—10.: BKV Előre—Hódgép Metri­pond. Gy. Richards—Csepel, Délép—FTC, B. Bányász—Sa­baria, D. Spartacus—P. Va­sas. Soproni SSFAC—Duna- újv. Építők. V. forduló, február 16—171: Sabaria—D. Építők. FTC—B. Bányász, Csepel—Délép, Hód­gép Metripond—Gy. Richards, P. Vasas—BKV Előre. D. Spartacus—Soproni SSFAC. VI. forduló, február 23—24.: BKV Előre—D. Spartacus, Gy. Richard—P. Vasas, Dél­ép—Hódgép Metripond, B. Bányász—Csepel. D. Építők— FTC. Sabaria—Soproni Spar­tacus SFAC. VII. forduló március 2— 3.: FTC—Sabaria, Csepel—D. Építők. Hódgép Metripond— B. Bányász, P. Vasas—Délép, D. Spartacus—Gy. Richards, Soproni SSFAC—BKV Előre. VIII. forduló, március 9— 10.: Gy. Richards—BKV Elő­re, Délép—D. Spartacus. B. Bányász—P. Vasas, D. Építők —Hódgép Metripond, Sabaria —Csepel, FTC—Soproni SSFAC. Richards—B. Bányász. Hód­gép Metripond—Csepel, P. Vasas—FTC, D. Spartacus— Sabaria, Soproni SSFAC— Délép. NŐK II. forduló, január 26—27.: FTC—BKV Előre. Ny. Tau­rus—T. Bányász SZEOL AK —Postás, O Kohász—Délép, K. Porcelán—Gy. Richards, ZTE—B. Vegyész. III. forduló február 2—3.: Postás—B. Vegyész. T. Bá­nyász—SZEOL AK, BKV Elő­re—Ny. Taurus, Gy. Richards —FTC, Délép—K. Porcelán, Ö. Kohász—ZTE. IV. forduló, február 9—10.: FTC—Délép. Ny. Taurus—Gy. Richards, SZEOL AK—BKV Előre, B. Vegyész—T. Bá­nyász. K. Porcelán—Ö. Ko­hász, ZTE—Postás. V. forduló, február 16—17.: T. Bányász—Postás. BKV Előre—B. Vegyész, Gy. Ri- hards—SZEOL AK, Délép— Ny. Taurus, Ö. Kohász—FTC, K. Porcelán—ZTE. VI. forduló, február 23— 21.: FTC—K. Porcelán. Ny. Taurus—O. Kohász, SZEOL AK—Délép, B. Vegyész—Gy. Richards, Postás—BKV Előre, T. Bányász—ZTE. VII. forduló, március 2—3.: BKV Előre—T. Bányász. Gy. Richards—Postás, Délép—B. Vegyész, Ö. Kohász—SZEOL AK, K. Porcelán—Ny. Tatí- rus, ZTE—FTC. „ VIII. forduló március 9— 10.: Ny. Taurus—FTC, SZEOL AK—K. Porcelán, B. Vegyész —Ú. Kohász, Postás—Délép, T. Bányász—Gy. Richards, BKV Előre—ZTE. IX. forduló, március 23— 24.: BKV Előre—Délép. Cse­pel—FTC, Hódgép Metripond —Sabaria, P. Vasas—D. Épí­tők, D. Spartacus—B. Bá­nyász, Soproni SSFAC—Gy. Richards. X. forduló, április 13—14.: Délép—Gy. Richards, B. Bá­nyász—BKV Előre, D. Épí­tők—D. Spartacus. Sabaria— P. Vasás, FTC—Hódgép Met­ripond. Csepel—Soproni SSFAC. XI. forduló, április 20—21.: BKV Előre—D. Építők. Gy. IX. forduló, március 23— 24.: FTC—SZEOL AK. Gy. Richards—BKV Előre, Délép —T. Bányász, Ó. Kohász- Postás. K. Porcelán—B. Ve­gyész, ZTE—Ny. Taurus. X. forduló, április 13—14.: SZEOL AK—Ny. Taurus, B. Vegyész—FTC. Postás—K. Porcelán, T. Bányász—0. Ko­hász, BKV Előre—Délép, Gy. Richards—ZTE. XI. forduló, április 20—21.: FTC—Postás, Ny. Taurus—B. Vegyész, Délép—Gy. Ri­chards, Ö. Kohász—BKV Elő­re, K. Porcelán—T. Bányász, ZTE—SZEOL AK.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék