Népsport, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-09 / 6. szám

6 NÉPSPORT A nap fénye vakított, a szél harsogott az óriási szálfák között, átfújt a kabátomon, úgy éreztem, mintha papírba lettem volna öltözve. Dermedt uj­jakkal szorítottam a kalapomat a fejemre. Nem le­hettem valami szívderítő látvány. Fölöttünk ingott a, Magashegy kilátója, minden újabb szélrohamra recsegve, ropogva jajdultak fel eresztékei. Kaptattunk fel a hegyoldalon. A tüdőm zihált, kezdtem izzadni, fáztam és melegem volt egy­szerre. Vágyakozva néztem az Erdőgazdaság GAZ- terepjárója felé, Lenár György főmérnök pedig azonnal megértette a pillantásomat és készségesen ajánlotta: — Üljünk be! Sztentori hang dördült: — Nem! Kibírjátok ezt a néhány száz métert. Csak gyalog tudom megmutatni, amit akarok. A szerkesztő úrnak legalább szépen kitisztul a tüdeje. Lenár mosolygott, ismerte emberét. Tiszolczy Jó­zsef, a járási sporthivatal vezetője, aki ugyancsak sóvár pillantásokat vetett a terepjáró felé, ekkor megadóan legyintett: — Homonnayval nem lehet ellenkezni. Gyerünk, essünk túl rajta!... Amit elmesélek most, Sátoraljaújhelyen történt, vagy két évtizede. Kapaszkodunk a hófol­tokkal tarkított füves, szik­lás hegyoldalon. Előttünk az az ember, akivel nem lehet ellenkezni. Homonnay Nándor testnevelő tanár. Vékony kabátja végig ki­gombolva, kesztyűje kilóg a zsebéből, kalapja nincs, szemmel láthatóan nem ér­zi a hideget. A hangja éles és határozott, egyáltalán nem gond neki, hogy túl­kiabálja a szelet. — Ide kellett mindent felhoznunk — mutat maga köré. Végre megállhatunk. Ki­dülledt szemmel kapkodom a levegőt, de a szemem issza a látványt. Mélyen alattunk a város nyújtózik a téli napsütésben, a Rony­­va túlsó partjáról most in­dul a vonat Kassa felé. A városon túl a széles völgy síkja pihenteti a szemet, oldalt és a hátunk mögött a Zempléni-hegyek raipszó­­diikus kontúrjai keltik szárnyra a fantáziát. Kevés ilyen szép látvány van az országban. — Ez az induló állomás — mutat Homonnay egy ponyvával letakart, beton lábon álló gép-komplexum­ra. — ötven köbméter be­tont öntöttünk a talapzatá­ba. Itt kevertük a helyszí­nen, és a gyerekek vödörrel hordták a betont a gödör­höz, a nagyobbak teli, a kisebbek fél vödröt cipel­tek. Aztán, ahogyan távo­lodtunk az induló állomás­tól, úgy lett egyre nehezebb a dolog. Akkor láncot al­kottunk, és úgy jöttek kéz­ről kézre a betonos vödrök. Végiglátunk a pályán. Nyílegyenes sorban követik egymást az óriási kapuk, amelyeknek a tetején függ a drótkötelet tartó és to­vábbító csigapár. — Minden kapu mindkét lábába két-két mázsa be­tont kevertünk. És nézze meg, hány kapu van! És mindezt a gyerekekkel meg a szüleikkel! Minden va­sárnap bebetonoztunk egy­két lábat. Aztán jött a vas! Tudtam, hogy Sátoraljaúj­helyen bontják a MÁV ki­selejtezett vagonjait. Már mentem is az illetékes helyre, és megszereztem a vagonok alvázának az 17- vasait. Egy kapuhoz 69­5 kilogramm vasra volt szük­ség. A Vasipari Szövetke­zet szocialista brigádja munkaidő után, társadalmi munkában hegesztette az U-vasakat. Most itt van mind a helyén, szépen be­festve. De amíg ide kerül­tek! ... Nézem a kapu tetején függő csigapárt. — Ennek is megvan a története — harsogja Ho­monnay. — Farkaslyukról szereztem őket. Egy csiga­pár súlya 85 kiló. Huszon­két fuvarral hoztuk el a csigákat. Társadalmi mun­kában. Aztán a motor, meg a többi berendezés! Az óz­di Szénbányászati Tröszt nagyon sokat segített. Tő­lük kaptuk a lebontott somsályi felvonót, abból van itt majdnem minden. — Honnan van áram? —­ Annak is megvan a története. Az erdészet adott tizennyolc szálfát. A vil­lanyoszlopok betongyám­jait is az erdészet lovas­kocsijai hozták fel. Egy va­sárnap aztán, voltunk vagy száznegyvenen, megástuk a gödröket, felállítottuk az oszlopokat, jöttek a szere­lők, a következő vasárnap délben fél kettőkor kigyul­ladt a fény a síházban. Volt 220-as áramunk! — A sífelvonóhoz azon­ban, úgy tudom, 380 voltos áram kell. — Úgy bizony! Hamar rájöttünk. Sebaj! Újra fát vágtunk, betongyámot szál­lítottunk, gödröt ástunk, és megvolt az is. —­ Hogyan jutottak víz­hez? — Egyszerű. Elkezdtünk gödröket ásni a sziklában. A kilencedik gödörben összegyűlt a talajvíz. Tisz­ta forrásvizünk van! Azt a gödröt aztán szépen kiszé­lesítettük, és most olyan ciszternánk van, amelyik hat óra alatt megtelik víz­zel. Mivel a vizet százöt­venkét méterre találtuk a síháztól, törpevízművet is kellett építenünk. Egymé­teres árkot ástunk, abba fektettük le a csöveket, amelyeket a gyerekek hoz­tak fel vasárnaponként, ki­­sebb-nagyobb darabokban. A városi tanács vett egy villanymotort, most csak megnyomunk egy gombot, és folyik a víz! Na, de itt a ház. Nézzük meg! Fából készült, a környe­zetbe szépen beillő erdei ház tornácán topogunk. Homonnay kinyitja az aj­tót, betessékel a két nagy helyiségbe. Az egyikben vannak az emeletes ágyak harminc gyereknek, a má­sik a konyha, teljesen fel­szerelve, s van még iroda­­helyiség is, benne tévé, azt is a tanács adta. — A házat az erdészetnek köszönhetjük — mondja Homonnay. — Télen mi használjuk, nyáron mun­kásszállás az erdészet dol­gozóinak. Lenár Gyurkáék­­nak nagyon sokat köszön­hetünk. Többek között az utat is, amely ide felvezet. Lenár szerényen hárítja el a dicséretet: — Az erdészetnek is szüksége van mind a ház­ra, mind az útra. Szeren­csésen találkoztak az érde­keink. Homonnay körbemutat: — Van itt minden. Taka­ró, matrac, ágynemű, amennyi kell. Igaz, hogy mind­annyiféle, ahány, mert innen-onnan kunye­­ráltuk össze. De megvan. A konyhában ott sorakozik vagy háromszáz csésze. Nem hinném, hogy van közöttük két egyforma. De a forró teát meg lehet inni belőle! És mindent úgy hordtunk fel, apránként. Gyalog, vagy alkalmi fuva­rokkal. — Fantasztikus — mon­dom, inkább csak magam­nak. Tiszolczy hallja, amit mondok és úgy súgja: — Nem láttam még eny­­nyi energiát egy emberben. Képes megbolondítani egy egész várost. Bármilyen halkan is be­szél, Homonnay megérti. Legyintéssel „intéz el” bennünket: — Úgyse tudnék nyugod­tan otthon ülni vasárnap. Valamit mindig kell csi­nálni. Ha megyek az utcán, és valahol meglátok egy darab csövet vagy vasat, vagy mit tudom én mit, megyek és elkérem. Jön velem szemben egy srác, rászólok, hogy vasárnap hozzon cérnát otthonról a függönyökhöz. Így szerez­tem cementet, drótkefét, kábelt, kötelet, szerszámot. Már félnek tőlem az em­berek. Én vagyok Sátoralja­újhely hivatalos kéregetője. Beülünk a terepjáróba, Lénár nekivág a hegyol­dalnak. Még a négykerék­meghajtásos GAZ is alig tud felkapaszkodni oda, ahová ez az ember, ez a szent őrült több tonna ce­mentet és vasat szállított fel gyalog, apránként a gyerekeivel. A fordítóállo­más valóságos betonerődít­mény. Homonnay két óriá­si, több mázsás fogaskerék­re mutat: — Ezt a két kereket is­meretlen, aljas emberek le­­gurították­ a hegyoldalon. Két napig kerestem a gye­rekeimmel, csatárláncban, míg végre megtaláltuk. No, most már nem lehet elmoz­dítani! Elhatároztam, hogy itt sífelvonó lesz, addig nem is nyugszom, ameddig meg nem indul. Most már iga­zán csak napok kérdése. Az úttörő­ olimpián használni fogják a gyerekek. ★ Nem néztem utána, hogy így történt-e, mert egészen biztos vagyok benne. Azóta is sokszor gondol­kodom el azon, milyen fan­tasztikus teljesítményekre képes az ember. És nekem a minta ebben örökre a sá­toraljaújhelyi közösség ma­rad, Homonnay Nándorral az élen, meg dr. Boda Pál, a helyi kórház főorvosa, aki Homonnay cinkosa volt mindvégig, s ha megvizs­gált egy gyereket, a szü­lőktől honorárium helyett az­t kérte, küldjék el cse­metéjüket a síedzésre. Igaz is, ha valaki a hegy­re menet visz magával egy csövet, egy szerszámot, az nem edzés ? ... Nézem a régi, megko­pott jegyzetfüzetet. Benne két szám. Négyszázezer, ennyi forint volt az építés­ben, négy és fél millió, eny­­nyi volt a társadalmi mun­ka értéke. Hogy mindezt láthattam, minderről hírt adhattam, nem számítok szegény em­bernek. Szombathy István EZT MÉG NEM ARANYTOLLAL ÍRTAM TÁRSADALMI MUNKA Szazai ökölvívó-ranglista 904 Budapest—Vidék 6:6 Énekes Árpád, ökölvívósportunk külföldön is elismert szakembere, az edzőbizottság vezetője, minden esztendő végén elküldi szerkesztőségünk­nek az általa készített hazai ranglistát A szakember saját maga által kidolgozott pontszámítás szerint térké­pezte föl a hazai mezőnyt, ezt teljes egészében - hely hiányában - nem közölhetjük. A nemzetközi A-kategóriás versenyen elért végső győzelem például 90 pontot hozott a konyhára, egy részsiker — tehát egy nyertes mérkőzés — plusz húszat Válogatott találkozón elért siker 15 pontot je­lent, míg egy CSB-diadal nyolc ponttal gazdagította az ökölvívót Egy junior EB-arany 60 pontot eredményezett a siker tulajdonosának. Nézzük most, hogy ki milyen bizonyítvánnyal rendelkezik, hogyan zár­ta az 1984-es évet. PAPÍRSÚLY 1. Isaszegi Róbert (Borsodi Bányász) 2. Holota József (Építők SC) 3. Rózsa András (Tatabánya) 4. Tóth József (H. Kun B. SE) 5. Csík Tibor (H. Zalka SE) 6. Kovács László (Tatabánya) 7. Pocsai Sándor (Békési SE) 8. Kovács Mihály (Békési SE) 9. Horváth Tibor (Komárom) 10. Lakatos György (KSC) LÉGSÚLY 1. Váradi János (NYVSSC) 2. Hassza András (Bp. Honvéd) 3. Nyíri László (Paksi SE) 4. Halász Tibor (Oroszlányi Bányász) 5. Horváth Mihály (KSC) 6. Buga Kálmán (II. Dózsa) 7. Kovács Imre (H. Zalka SE) 8. Csík Csaba (Bp. Honvéd) 9. Katona István (NYVSSC) 10. Nyezsnik Zoltán (Győri Dózsa) HARMATSÚLY­Ú Botos Tibor (STC) 2. Lipódi Zoltán (Tj. Dózsa) 3. Kincses György (KSC) 4. Kalló László (Tatabánya) 5. Kállai István (II. Dózsa) 6. Mikóczi Ferenc (Bp. Honvéd) 7. Bujdosó Mihály (SZIM Vasas) 8. Szőke László (Csepel) 9. Danó Zoltán (Építők SC) 10. Bihari Gyula (Borsodi Bányász) PEHELYSÚLY 1. Gönczi Róbert (KSC) 2. Almádi László (Építők SC) 3. Bankó Tivadar (SZIM Vasas) 4. Nagy Sándor (Bp. Honvéd) 5. Goják Ferenc (Vasas) 6. Kalányos Sándor (Komló) 7. Tarcsi Gábor (KSI) 8. Tomhauser József (H. Kun B. SE) 9. Pinkus László (Komló) 10. Lukács László (Tatabánya) KÖNNYŰSÚLY 1. Bujdosó László (SZIM Vasas) 2. Hideg Szilveszter (Oroszlány) 3. Kövér Béla (Bp. Honvéd) 4. Lakatos András (Balassagyarmat) 5. Sándor András (Szegedi Dózsa) 6. Urszán Béla (Komló) 7. Kottán Zoltán (Ajka) 8. Szűcs József (Szegedi Dózsa) 9. Zámbó Gábor (Haladás VSE) 10. Csikós Ábel (KSC) KISVÁLTÓSÚLY 1. Bácskai Imre (Bp. Honvéd) 2. Magyar István (Paksi SE) 3. Márton József (Tatabánya) 4. Farkas József (KSC) 5. Rédl Zoltán (Tatabánya) 6. Zámbó József (Haladás VSE) 7. Bara András (Borsodi Bányász) 8. Nagy József (Soproni SE) 9. Deák Sándor (H. Kun B. SE) 10. Lizicska József (Bp. Honvéd) VÁLTÓSÚLY 1. Tánczos Mihály (II. Dózsa) 2. Molnár Tibor (Oroszlányi B.) 3. Torma Attila (Paksi SE) 4. Csató Sándor (KSC) 5. Jakab István (Vasas) 6. Csuta Imre (Békési SE) 7. Őri Lajos (SZIM Vasas) 8. Karácson Károly (Békési SE) 9. Csobán Attila (NYVSSC) 10. Balogh Sándor (VI. Dózsa) nagyváltósúly 1. Hranek Sándor (Bp. Honvéd) 2. Schubert Ferenc (II. Dózsa) 3. Némedi Imre (Soproni SE) 4. Hegál Gábor (Építők SC) 5. Kertész Gyula (Vasas) 6. Gál Gáspár (H. Kun B. SE) 7. Török Sándor (Paksi SE) 8. Tihanyi Ferenc (Vasas) 9. Cseke János (H. Zalka SE) 10. Lázár József (Tatabánya) KÖZÉPSÚLY 1. Füzesy Zoltán (Bp. Honvéd) 2. Rimóczi János (H. Kun B. SE) 3. Virág László (Építők SC) 4. Balogh László (Ú. Dózsa) 5. Borók Imre (Tatabánya) 6. Szakál Géza (Tatabánya) 7. André Béla (H. Kun B. SE) 8. Petrányi Zoltán (Vasas) 9. Rácz Ferenc (H. Kun B. SE) 10. Sári Pál (H. Steinmetz SE) FÉLNEHÉZSÚLY 1. Féri László (Vasas) 2. Csépányi István (Borsodi B.) 3. Kiss András (Bp. Honvéd) 4. Radó László (Győri Dózsa) 5. Szalai Lajos (V. Dózsa) 6. Soltész János (SZIM Vasas) 7. Hegedűs Rudolf (V. Dózsa) 8. Burján Endre (H. Steinmetz SE) 9. Demeter Bertalan (Vasas) 10. Mészáros Ignác (Tatabánya) NEHÉZSÚLY 1. Alvics Gyula (Bp. Honvéd) 2. Lévai István (­ÜI. Dózsa) 3. Erős Lajos (Paksi SE) 4. Molnár László (VI. Dózsa) 5. Andics Attila (Építők SC) 6. Takács László (Bp. Honvéd) 7. Holovics György (ÉVIG SE) 8. Bodnár János (Borsodi Bányász) 9. Koszó János (Borsodi Bányász) 10. Taizs János (Borsodi Bányász) SZUPERNEHÉZSÚLY 1. Somodi Ferenc (Tatabánya) 2. Szikora István (Balassagyarmat) 3. Kónya József (Bp. Honvéd) 4. Papp István (KSC) 5. Battesich Tibor (Oroszlány) 6. Bódis Gyula (Vasas) 7. Bolla László (Békési SE) 8. Lantos László (SZIM Vasas) 9. Zsigó Zsolt (NYVSSC) 10. Vlajk József (H. Zalka SE) A nevek, a számok, a tények önmagukért beszélnek. Kiderült többek között, hogy Alvics, Füzesy, Váradi, Hranek, Somodi és Bács­kai jeleskedett elsősorban a nemzetközi viadalokon. Az „új hulláim” tagjai, a fiatalok közül Isaszegi, Szikora, Jakab, Tarcsi, Csikós, Radó, Lakatos és Kertész szerepelt a legjobban az elmúlt évben. A ranglista összeállításánál gondot okozott, hogy néhány súly­csoportban — papír-, lég-, nehéz- és szupernehézsúly — nehéz volt elegendő jó képességű versenyző megtalálása. Pehely-, könnyű-, kisváltó- és váltósúlyban ennek az ellenkezője volt a helyzet: sok jó versenyző vetélkedett a helyezésekért. A 12 súlycsoport „győzel­mein” testvériesen megosztoztak a fővárosi és a vidéki szakosztályok: hat-hat ranglistaelsőséggel­ zárták az elmúlt versenyévet. Hranek Sándor (szemben), a nagyváltósúly első embere Gállal, a súlycsoport hatodikjával mérkőzik ABSZOLÚT RANGSOR Pont 1. Alvics Gyula 375 2. Füzesy Zoltán 365 3. Váradi János 350 4. Hranek Sándor 285 5. Somodi Ferenc 260 6. Bácskai Imre 235 7. Lévai István 230 8. Botos Tibor 225 9. Szikora István 210 10. Isaszegi Róbert 205 11. Gönczi Róbert 200 12. Bujdosó László 155 13. Pém László 150 14. Hassza András 145 15., Molnár László 140 16. Virág László 132 17. Molnár Tibor 130 18. Jakab István 128 19. Tarcsi Gábor 127 20. Csikós Ábel 125 XL­. 6. ♦ 1985. január 9

Next