Népsport, 1985. augusztus (41. évfolyam, 183-209. szám)

1985-08-16 / 196. szám

12 NÉPSPORT Egy arany és két bronz (Folytatás az 1. oldalról.­ A délelőtti selejtezőkben 15 versenyzőnk volt érdekelt. Közülük heten kerültek dön­tőbe, csak azért nem nyol­can, mert Geisz Gyurit a 400 m vegyesúszás első előfuta­mában szabálytalan forduló miatt kizárták. Igazán kár, mert a hatodik legjobb időt úszta. Így nem­ maradt szá­mára más, mint hogy az ün­nepélyes megnyitó­ után — amelyen 9 ország: Bulgária, Csehszlovákia, a Koreai NDK, Kuba, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Ro­mánia,a Szovjetunió több mint 270 versenyzőjének képviseletében hat-hat úszó vonult fel — a társainak szurkoljon. Az első fináléban a lányok 100 m-es gyorsúszásában két versenyzővel — Erdélyi, Thu­­merer — voltunk érdekeltek. Az úszóversenyeken már megszökött módon az NDK-­ béli Hunger győzött, a két magyar kislány a 7. és a 8. helyen végzett. A döntők előtti esélylatol­gatáskor a vegyesúszók si­­kerében bízott a szakveze­tés. „Akár arany is lehet”— vélte Tóth István, küldött­ségünk vezetője. Minden vá­gya ilyen hártsal teljesüljön!­ Gál Franciska, a 4x100 m-es vegyesúszásban az első száz után, csak a 6—7. helyen for­dult, de fokozatosan jött fel, a mellúszás után már ő az első, s az utolsó százon már nem tudják megszorítani. Megvan az első érem, és mindjárt arany! Nem sokat váratott magára a második érem sem. A fiúk hasonló számában Horváth Zoltán remekül kezdett, az első száz után az élen haladt, há­ton azonban pihent, vissza­esett a 4—5. helyre, a végén azonban jól hajrázott és har­madikként csapott a célba. S ha egy üzlet beindul, vál­tóban újabb bronz a magyar termés. Eredmények. Lányok. 100 m gyors: 1. Daniella Hunger (NDK) 58.62 , 2. Dombrescu (Románia) 58.71, 3. Schulze (NDK) 58.77, ... 7. Thume­­rer Ildikó 1:01.65, 8. Erdélyi Krisztina 1:01.70. 200 m mell: 1. Lenka Krbecková (Cseh­szlovákia) 2:41.31, 2. Na­,­szewska (Lengyelország) 2:41.70, 3. Alekszejeva (Szov­jetunió) 2:44.33, ...7. Ménes­i Zsuzsa 2:48.78. 400 m vegyes: 1. Gál Franciska 5:04.11, 2. Hunger (NDK) 5:06.10, 3. Szíjártó (Románia) 5:07.60. 4x200 m gyors: 1. NDK 8:37.03, 2. Románia 8:30.16,3­. Magyarország 8:45.95. Fiúk. 100 m gyors: 1. Andrej Dob­­rovec (Szovjetunió) 55.63, 2. Sebenko (Szovjetunió) 56.08, 3. Gunzel (NDK) 56.39. 200 m mell: 1. Szergej Zsarikov (Szovjetunió) 2:31.40, 2. Bil­iig (NDK) 2:31.72, 3. Farbes (NDK) 2:31.73, 4. Kovács Pé­ter 2:34.91, 5. Debnár Tamás 2:36.44. 400 m­ vegyes: 1. Vla­­gyiszlav Lagaszkin (Szovjet­unió) 4:52.32, 2. Letzist (NDK), 4:54.98, 3. Horváth Zoltán 4:56.46. 4x200 m gyors:: 1. NDK 8:15.93, 2. Szovjetunió 8:17.65, 3. Lengyelország 8:23.43. 1, Farmer zsebből” fizetve Európában először Régóta panaszkodunk a dolláros díjazású — tehát rangos külföldi vetélytársa­­kat vonzó — teniszverse­nyek hiányára. Ezért is fo­gadtuk oly örömmel az 1. JPV Satellite Hungary megrendezését, s­ ezért szá­molunk most be lelkesen egy újabb kezdeményezés­ről. Előbbi mozgatója Hole György, az IPV főosztály­vezetője, korántsem melles­leg a Tenisz című lap fele­lős szerkesztője volt. Utóbbi mindeneset szervezője Pin­tér András, az MTK-VM te­­nizsmenedzsere (a Skála Arab KFT igazgatója). Már egy korábbi interjúban em­lítette, hogy a világhírű Le­vi Strauss and Co. te­temes összeget ajánlott­ föl­ magyarországi teniszcélokra, akkor­­ hiába. Most vi­szont a San Franciscó-i mammutcég dollárjai,­­ az MTK-VM közreműködésé­vel, végre hasznosulnak ma­gyar földön. Maga a főver­seny, a Levi Strauss első európai „teniszbefektetése” szeptember 6—8-án lesz a a kék-fehérek Asztalos Já­nos utcai telepén. Ekkorra már csak a tizenhat legjobb lesz talpon, korábban 4— 6-án ugyanis 32-es selejte­zőküzdelmekre is sor kerül. Az I. Levi’s Cup győzte­se nem akármilyen jutalom­ban részesül: egy hetet tölt­het San Franciscóban, kapja a menettérti repülőjegyet, a szállodai ellátást és a zseb­pénzt ... A második nyolc­száz dollárt vehet föl, az elődöntők két vesztese négy­száz-négyszáz, a negyeddön­tős vesztesek kétszáz-két­száz, a további nyolc főtáb­lás száz-száz dollárral lesz gazdagabb. Párosban (nyolc résztvevő) az első négyszáz dollárt, a második kétszá­zat, a két harmadik száz­száz dollárt kasszírozhat. A mezőny tagjai ezen felül Levi’s-táskákat, -sportfel­szerelést, -trikókat is kap­nak, valamint a főtáblára jutottak teljes ellátásiban ré­szesülnek a Hotel Victoriá­­ban. (A helyszínen egyéb­ként a Levi’s árusítással egybekötött bemutatót tart.) A fizetőeszköz értékét alig­ha kell részletezni. A most következő felsorolás viszont már, a sportértéket támaszt­ja alá. Elfogadta a meghí­vást a Taróczy-verő dán Peter Bastiansen aztán egy „régi ismerős”, Machán Ró­bert (aki az ETuF Essen szí­neiben indul. ..), aztán a lengyelek második és harma­dik játékosa, Bienkowski és Maliszewski, a román A. Marcu és Vanta, az egyipto­mi DK-csapattag Z­aky, a Satelite-on látott jugoszláv Igor Flego (Szikszay partne­re), az olasz Simone Ercoli, két nyugatnémet, mindkettő a bajnok TC Amberg tagja, Norbert Henn és az NSZK csapatbajnokságának ifjú csillaga, Armin Steger, vala­mint egy csehszlovák (gyön­gét aligha tudnak küldeni északi szomszédaink. . .). íme, ők azok, akik a viadal rang­ját emelik. Indul továbbá a teljes magyar élgárda (Kiss Sándor a főtábláról), s bi­zony, a 32-es selejtezőtáblán is lesznek román, csehszlo­vák, lengyel játékosok. Túl azon, hogy a Levi’s Cup kitűnő felkészülési le­hetőséget biztosít az OB előtt, felsejlik az ígéretes jövő. Az amerikai cég ugyanis sikeres debütálás esetén máris anyagi „erősí­tést” helyezett kilátásba. Márpedig a Satellite-sorozat­­tal összekapcsolva, ebből már egy magasabb csillagfokoza­tú (Challenger) verseny is kikerekedhet. Még rango­sabb indulókkal. .. Hole György és Pintér András mindenesetre már „fölvette egymással” a kap­csolatot. (tölgyes) Népsport Az Országos Testnevelési és Sporthivatal lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Varga József. Főszerkesztő-helyettes: Gyenes J. András és Szekeres István. Szerkesztőség: 1981 Budapest Vill., Somogyi Béla u. 6. Telefon: 130-460. Telex: 22-5245. Kiadja az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Petrus György igazgató. Kiadóhivatal: 1374 Budapest VI., Révay u. 16. Telefon: 116-660. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 57 forint, negyedévre 171 forint, fél évre 342 forint, egy évre 684 forint Megjelenik naponta, kedd kivételével. Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. .........................................Index: 25­004. ISSN 0133-1809. Mindkét csapatunk nyert Atlétika AZ ELSŐ VÁLOGATOTT viadal a székesfehérvári Sós­tói stadionban, ahol a múlt év végén készült el a mű­anyag borítás. (Rossznyel­vek szerint inkább csak dísznek, mint igazi atléta­használatra ... Ezt támaszt­ja alá a tény, hogy igen pu­ha a pálya, a távolugró Sza­bó Zsolt például könnyedén belenyomta az ujját verseny előtt.) No, ettől függetlenül a magyar—bajor utánpótlás­­viadalt a vendéglátók (a Vi­deoton és a patronáló Ganz­, Mávag) igen színvonalasan bonyolították. Volt virág, ünnepélyes eredményhirde­tés, zászlócsere és a Video­ton Computer System szol­gáltatta az információkat a hatalmas eredményjelzőn. Forróságban, 13 órakor a rúdugrással kezdődött a sor­rendben 13. magyar—bajor viadal. Ezúttal azonban a szokásosnál is gyengébb csa­pattal álltak ki ellenünk a bajorok... A 33 verseny­­számban azonban a mieink­­sem­­„csillogtak”. A nagy hő­ségben a mezőny 99 száza­léka alaposan elmaradt egyéni legjobbjától. A KIVÉTELEK. Diszskosz­­vetésben Ficsor József után­­apótláscsúcs közeli, 60 m-en felüli dobással nyert. Kitű­nő eredményt ért el a ge­relyhajító Csider István, aki először dobta túl a 80 mé­tert. — Nyolc éve dobok, de na­gyobb sikereim nem voltak, mint egy IBV 4. hely — mondta Csider. — Az idén lettem először felnőttv­áloga­­tott Helsinkiben és úgy tű­nik, kezd összejönni a moz­gásom. Jól futott 800-on Reichnach Ferenc, valamint akadályon Szűcs Csaba. Az ifi EB-re készülő Havas Endre köny­­nyedén nyerte a 200-at, s jó időt ért el a 4x100-as férfi­­váltó. A nőknél Fekete Ildikó 617-tel nyerte a távolugrást, látványos versenyt hozott az 1500 m, ahol Bugya Mariann egy századdal futott jobb időt Rácznál. Magyarország—Bajorország utánpótlás-válogatott viadal, Székesfehérvár. Férfiak 100 m: 1. Karaffa (ma­gyar) 10.82, 2. Daragó (m) 11.08, 3. Rosenberg (b) 11.10, 4. Huber (b) 11.23 (1.1 m-es ellenszél). 200 m: 1. Havas (m) 21.86, 2. Rosenberg 22.30, 3. Molnár (m) 22.34, 4. Halinka (b) 22.44 (2.2 m-es el­lenszél). 400 m: 1. Füger (b) 48.32, 2. Dannewitz (b) 48.48, 3. Kiss (m) 50.00 , 4. Fülöp (m) 50.19. 800 m: 1. Reich­nach (m) 1:48.96, 2. Stam (b) 1:50.55, 3. Gatorich (b) 1:50.87, 4. Nagy (m) 1:53.20, pontversenyen kívül Banai (m) 1:52.83. 1500 m: 1. Brun­ner (b) 3:47.92, 2. Drotár (m) 3:50.73, 3. Lénárt (m) 3:55.87, 4. Kniehause (b) 4:33.66. 3000 m: 1. Kardos (m) 8:33.24, 2. Markbcsán (m) 8:37.17, 3. Hoseheler (b) 8:38.69, 4. Érti (b) 8:49.55. 100 m gát: 1. Hagenbusch (b) 14.65, 2. Schuster (b) 14.79, 3. Pater (m) 15.30, 4. Dobár (m) 15.36 (1­0 m-es ellenszél). 400 m gát: 1. Walter (b) 52.33, 2. Thalmayer (b) 53.22, 3. Pé­­czeli (m) 54.03, 4. Szabó (m) 54.35. 2000 m akadály: 1. Szűcs (m) 5:35.59, 2. Samuth (m) 5:36.37, 3. Warnatz (b) 5:56.33, 4. Hostheler 7:19.44. pvk: Kazsimir (m) 5:42.19. 4x100 m váltó: 1. Magyaror­szág (Havas, Hobinka, Mol­nár, Daragó) 40.65, 2. Bajor­ország 42.29. 4x400 m váltó: 1. Bajorország 3:13.56, 2. Ma­gyarország (Kiss, Fülöp, Czakó, Kónya) 3:18.12. Magas: 1. Szendrei (m) 214, 2. Schuster (b) 211, 3. Bese (m) 208, 4. Kurzbach (b) 200. Rúd: 1. Zintl (b) 490, 2. Schmidt (b) 480, 3. Kovács (m) és Ollári (m) 470—470. Távol: 1. Szabó Zs. (m) 733, 2. Tóth (m) 716, 3. Dick (b) 688, 4. Bretschneider (b) 635. Hármas: 1. Olasz (m) 15.53, 2. Földessy (m) 14.89, 3. Thurau (b) 14.41, 4. Bret­schneider (b) 13.96. Súly: 1. Hlavati (m) 17.45, 2. Barcsai (m) 15.93, 4. Schneider (b) 14.97, 4. Leixner (b) 14.48. Diszkosz: 1. Ficsor (m) 60.08, 2. Kerekes (m) 54.80, 3. Schneider (b) 42.90, 4. Ho­­reth (b) 41.46. Kalapács: 1. Gécsek (m) 75.08, 2. Lezsák (m) 64.30, 3. Etschmann (b) 55.66, 4. Lechner (b) 53.34. Gerely: 1. Csider (m) 80.34, 2. Steitz (b) 64.35, 3. Knausz (m) 63.52, 4. Hortezh (b) 56.44. A pontversenyben: 1. Ma­gyarország 116, 2. Bajoror­szág 87 ponttal. Nők 100 m: 1. Schmidt (b) 12.08, 2. Káposzta (m) 12.38, 3. Ács (m) 12.55, 4. Rappe (b) 12.59 (0.2 m-es ellenszél). 200 m: 1. Káposzta 25.25, 2. Nieder­meier (b) 25.38, 3. Ács 25.76, 4. Richter (b) 26.25 (1.3 m-es ellenszél). 400 m: 1. Sze­­benczky (m) 58.75, 2. Hege­dűs (m) 59.11, 3. Richter 60.33, 4. Hech (b) 61.07. 800 m: 1. Szabó A. (m) 2:10.75, 2. He­gyi (m) 2:13.02, 3. Hackl (b) 2:16.92, 4. Schönauer (b) 2:29.58. 1500 m: 1. Bugya (m) 4:53.95, 2. Rácz (m) 4:53.96, 3. Meiringer (b) 4.55.10. 100 m gát: 1. Szabó M. (m) 14.35, 2. Niedermeyer (b) 14.64, 3. Sander (b) 15.15 (0.4 m-es el­lenszél). 400 gát: 1. Gazdag (m) 62.25, 2. Szekeres (m) 62.50, 3. Queck (b) 62.75, 4. Felscher (b) 63.48. 4x100 m: 1. Bajorország 47.44, 2. Ma­gyarország (Ács, Káposztás, Gazdag, Mihalkó) 47.86. 4x400 m: 1. Magyarország (Hege­dűs, Szebenyinszki, Biacsics, Bihari) 3:52.23, 2. Bajoror­szág 3:57.72. Magas: 1. Vajda (m) 170, 2. Gumtak (b) 170, 3. San­der (b) 170, 4. Pajor (m) 170. Távol: 1. Fekete (m) 617, 2. Schmidt (b) 617, 3. Dancsa (m) 591, 4. Rappe (b) 481. Súly: 1. Plotzitzka (b) 17.50, 2. Takács M. (m) 14.66, 3. Krepsz (m) 14.32, 4. Haider (b) 13.67. Diszkosz: 1. Plot­zitzka (b) 49.63, 2. Lipl (m) 49.62, 3. Börzsönyi (m) 48.74, 4. Stephan (b) 44.72. Gerely: 1. Domonkos (m) 51.16, 2. Haider (b) 49.70, 3. Knoll (b) 49.46, 4. Vetési (m) 48:54. A pontversenyben: 1. Ma­gyarország 85, 2. Bajorország 59 ponttal. Brekeke Ez ideig azt hittem, a békák a kultúra számos területe közül csupán a zene iránt érdeklődnek (Békazene). Egyes — kül­földi — békákról hallot­tam persze, hogy a sport is vonzza őket. Szívesen rajthoz állnak egy-egy (béka) távolugró-világ­­bajnokságon. De hogy a magyar békákat is érdek­li a sport, pontosabban az atlétika?! Ez azért mégis­csak rendkívüli,­­ mond­hatnám világra szóló ese­mény. A magyar—bajor után­pótlásviadalra Székesfe­hérvárra érkezett (vagy helyi?) békák nem szé­­ledtek szanaszét a néző­téren, hanem egy cso­portban maradtak, onnét kuruttyoltak. Hogy bónán is? Hát a vizesárokból. Bár, ahogy elbrekegték nekem, a műanyag borí­tást nem kedvelik kife­jezetten, izgatja őket a piros szín, meg a szag. Be is békanyálazták egy ki­csit a vizesárkot, hogy otthonosabb legyen.... (móka) XLI. 196. ♦ 1985. augusztus 16 EK­A-döntő Moszkvában Megszakad-e az NDK atlétáinak sorozata ? Az alapítója, Bruno Zauli nevét viselő atlétikai Euró­pa Kupa a tavalyelőtt beve­zetett új lebonyolítási for­mában­­elérkezett idei csúcs­pontjára. A legerősebb cso­portba sorolt országok atlé­tái, közöttük olimpiai és vi­lágbajnokok, különböző ér­mesek szombaton és vasár­nap a moszkvai Lenin-sta­­dionban találkoznak. A mindkét nembeli brit, cseh­szlovák, lengyel, NDK-beli, NSZK-beli, olasz és szovjet válogatott mellett a francia férfi-, illetve a bolgár női csapat egészíti ki az A-dön­­tő nyolcas mezőnyeit. Húsz esztendővel ezelőtt, a rajtnál a szovjet atléták ket­tős, sikert arattak és ezt két évvel később megismételték. Tegyük hozzá, hogy a fér­fiak mindkétszer csak na­gyon szoros küzdelemben. 1970-ben azonban fordult a kocka: az NDK versenyzői szerez­ték meg az arany kupa, il­letve a kecses női ezüst szobor védelmét. S ettől kezdve 1973 kivételével (amikor a szovjet férfiak visszaszerezték az elsőséget), minden alkalommal az NDK válogatottjai végeztek az élen. A kék és piros meze­sek nagy párharcába csak a nyugatnémetek tudtak egy­szer, 1977-ben beleszólni, s a férfi pontversenyben közé­jük ékelődni. Az idén Moszkvában, a férfi döntőben azonban meg­szakadhat a győzelmi soro­zat. A szovjet válogatott je­lenleg kiegyensúlyozot­tabb, s ezt a júniusi, erfurti páros­­viadalon bebizonyította. Ki­tűnő ugrói, dobói és gátfu­tói mellett legutóbb a baj­nokságon a középtávfutók is erősen javuló formát mutat­tak, a vágtázó Jevgenyevvel pedig 200 m-en minden el­lenfelének számolnia kell. Az NDK legjobbjai a náluk szokásos egyhónapos újabb felkészülési szakasz után két hete kezdtek ismét verse­nyezni, s a napokban, baj­nokságukon tartottak főpró­bát. Csapatuknak változatla­nul Achilles-sarka a rúdug­rás, de más gyengéi is van­nak. A hosszabb távokon egyedül Schildhauer nemzet­közi mércével biztos pont, gáton hiányzik Munkelt utó­da, visszaestek 800-asaik, magasugróik és diszkoszve­tőik is. Igaz, az idén nagyon sokat javultak hármasban (hárman ugrottak jóval 17 m-en felül) és kalapácsve­tésben, viszont ezek a szá­mok a szovjetek közismert erősségei. A hagyományos párharc­ban természetesen most is szerepet kapnak az ellenfe­lek kiemelkedő versenyzői és az Eb jellegzetes pontozási rendszere folytán elsősorban a futó- és az ugrószámokban befolyá­solhatják a két „nagy” között a pont­verseny alakulását. A har­madik helyre bajnoki ered­ményeik alapján a nyugat­németek és a kitűnő futóik révén (még Coe nélkül is) a britek pályáznak a legtöbb eséllyel. A mezőny másik négy csapata közül, ha ki­jön a lépés, szinte bárme­lyik lehet ötödik, de egy-két kudarc esetén kieső is . .. A női döntőben ezúttal is az NDK a legesélyesebb. Göhr, Koch, Bruns, Drechs­ler Felke és a két váltó a fő erősségei. Ha a kékmeze­sek a hosszabb távokon és a magasugrásban nem kerül­nek jelentősebb ponthát­rányba, akkor ismét megvédhetik első­ségüket az idén a vágtatávokon ia javult vendéglátók előtt. Mögöttük nagyon szoros a boly. A további helyezése­kért elsősorban a bolgárok, a­ csehszlovákok és a britek küzdenek, de esetleg a ta­valy óta megerősödött len­gyelek, sőt a nyugatnémetek is versenyben lehetnek. Az olasz csapat aligha kerüli el a kiesést. Érdekesség, ho­gyan szerepel majd néhány idei veresége után a cseh­szlovák Kratochvilová, akit 200 és 400 m-re neveztek. Az A-döntő mindenképpen nagyszerű küzdelmet ígér, amelyet a magyar tévé mindkét napon közvetít. Példás büntetés Több bírálatot kaptak a csehszlovák országúti kerék­párosok az elmúlt időben mutatott versenyzésükért. A kritikák szerint a kerekesek a nemzetközi versenyek­en nem elég aktívak­, szeretnek megbújni a bolyban. A szak­ág vezetőedzője, a Magyar­­országon is jól ismert Kamil Hatapka külön „lelki gya­korlatokat”, rábeszéléseket is tartott, felhíváa a figyel­met ennek tarthatalanságá­­ra. A figyelmeztetésnek azonban nem volt foganatja. A Szlovák Körverseny szer­dai­ zárónapján a nagy me­legre hivatkozva a verseny­zők csaknem sétatempóban hajtották a távot... A via­dal szigorú főbírája, Éva Popecka leállíttatta a futa­mot és felszólította az indu­lókat az aktívabb verseny­zésre. A harcias versenybírónő jelentése komoly következ­ményekkel járt. Hatapka ve­zetőedző javaslatára az or­szágos szövetség elnöksége rendkívüli ülésén letiltotta az összes csehszlovák versenyző külföldi szereplését. Sem a válogatott, sem a klubok nem utazhatnak az ország határain túlra, kivéve a jövő heti olaszországi világbaj­nokságot. A vezetőedző úgy nyilat­kozott, hogy jövőre új válo­gatott keretet kíván kialakí­tani, más szellemű verseny­zőkből ... . LABDARÚGÁS. Válogatott mérkőzés: NDK—Norvégia 1-0 (1-0). G: Kirsten (17. perc). Öt perccel a találkozó kez­dete után telefonáltak a rendőrségre, hogy a stadion­ban bombát rejtettek el. A mérkőzést nem szakították meg, a lelátókat kutyákkal viz­sgálták át — bombát nem találtak. Barátságos találkozó: Spor­ting Gijon (spanyol)—Spada Rotterdam (holland) 3-2 (3-0). Gijon. ÚSZÁS. Csendes-óceáni bajnokság. Tokió. Férfiak. 100 m hát: Carey (amerikai) 56.46. 200 m gyors: Heath (amerikai) 1:49.29, Biondi (amerikai) 1:50.19. 200 m pil­langó: 1. Mosise (új-zélandi) 1:59.74, ... 4. Morales (ame­rikai) 1:59.99, 5. Sieben (ausztrál) 2:00.05. Nők, 200 m pillangó: Meagher (ame­rikai) 2:07.33. Nagy meglepetés a férfi 200 m pillangón az olimpiai bajnok Sieben 5. helye, gyor­son a 100 m-en világcsúcs­tartó Biondi veresége. Mea­gher ideje a verseny leg­jobbja.

Next