Népsport, 1985. augusztus (41. évfolyam, 183-209. szám)
1985-08-29 / 207. szám
8 NÉPSPORT * _ _ _ 1 amnek állások MATT BIONDINAK hívják. Aszakemberek rént Mark Spitz óta a nagyobb amerikai úszótehetség. Mission Viejóban, az Egyesült Államok bajnokságán a 100 méteres férfi gyorsúszásban egy nap alatt kétszer javította meg a világcsúcsot. Reggel az előfutamok során honfitársa, Rowdy Gaines 81-es rekordját adta át a múltnak, a utáni döntőben pedig a 49 mp-es álomhatáron belüli időt úszott. Példátlan eset a versenyszám történetében! A rajt után „robbant” a vízben, karjai szédületes iramban lapátolták a vizet, villámgyorsan fordult és a hajrában szinte bevágódott a célba. Nem úszott látványosan, hiányzott belőle a könnyedség, mégis lenyűgöző volt, ahogy hosszú, csápszerű karjaival, amelyet két széles tenyere még inkább lelhangsúlyozott, tan tűszerűen, feltartóztathatatlanul halad előre. A moragai torpedót nevezte el máris a Sport Illustrated szakírója. Nem ideális úszóalkat. 198 cm magas, közel 90 kg súlyú. Kosarazónak nézné, az ember. Stílusa sem a megszokott. Marie Spitz, München hétszeres olimpiai aranyérmese, a nagy szaktekintély, a döntő előtt azt nyilatkozta: kizárt, hogy Biondi újabb világcsúcsot úszik. Állítását tudományos érvekkel támasztotta alá. Alig egy perccel később Matt Biondi bebizonyította, hogy az úszás, nem tartozik az egzakt tudományok közé, s olykor a nagy , szaktekintélyért is súlyosan tévedhetnek . A moragai torpedó felborítani látszik a hagyományos értékrendet. 1983-bAN rég nem szerepelt a világ 166 legjobb úszójának rangsorában. Pontosabban: semmilyen rangsorban, mert 1982-ben látott életében először 50 méteres medencét! Szülővárosában, a kaliforniai Moraga Valley-ben csak yardos medencék vannak. Itt járt iskolába Matt, akinek ■ a dédapja az első világháború előtt vándorolt ki Olaszországból Amerikába. Moraga Valley csendes kisváros, jómódú és a hagyományos amerikai életformát tisztelő polgárok lakják. A korán hosszúra nyúlt fiúra is ez a hagyományos életmód várt. Zongorázni, majd dobolni tanult, az iskola kórusában énekelt, ahogy az már egy amerikai városkában szokás, és természetesen sportolt. Az iskolának amolyan mindenese volt. Kiválóan kosarazott, baseballt játszott, belekóstolt az amerikai futballba, atlétizált, úszott, pólózott. Egyiket sem komolyan, inkább kedvtelésből, mert tehetséges és örömét lelte a játékban. Első úszóedzője, Stil Kahn legnagyobb bánatára, aki meglátta benne a nagy tehetséget. 18 éves volt, amikor beiratkozott a Berkeley egyetem mérnöki karára. Nort Thornton, a világhírű edző vette kezelésbe, aki mosolyogva mesélte első találkozásukat: ...71 éves volt, amikor egy helyi versenyen úszni láttam. Őszintén szólva nem voltam elragadtatva. Tehetségesnek tűnt, de sovány volt, nagyon sovány”. Hét évvel később, már mint egyetemistát látta viszont. Matt ekkor 195 cm magas, 81 kiló. Thornton kemény munkára fogta a fiút. Matt heti 11 alkalommal edz, napi adagja 13—14 km. A terhelés merőben átalakította fizikumát. Eredményei látványosan javultak. Az 1984. június 27-i olimpiai válogatón 50.23 mp-et úszott százon, s ezzel — általános meglepetésre — bekerült az Egyesült Államok gyorsváltójába. Egy hónap múlva olimpiai bajnok. Az olimpia után már a hatodik legjobb idővel rendelkezett a világon. Az idén márciusban kezdődött a világcsúcssorozata. A Texas állambeli Austinban megrendezett főiskolás bajnokságon 100 és 200 yardon világcsúcsot állított fel, és 50 méteres medencében akár rendszeresen 50 mp körül úszott. Augusztus 6-án Mission Viejo sporttörténeti esemény színhelye, Matt Biondi „beúszta” magát a világsztárok közé, öt földrészen kíváncsiul a bravúr titkára. — A verseny előtt óriási nyomást éreztem, amilyet még talán soha. Senki nem mondott semmit, de éreztem, hogy rekordot várnak tőlem. Ez már az előfutamok során sikerült, én azonban úgy éreztem, hogy a döntőben még jobb időt érhetek el. Két okból. Délelőtt a fordulásom nem a legjobb volt, ezen javíthattam, másodszor a délutáni-esti órákban jobban úszom, szervezetem a nap második felében jobban bírja a terhelést — magyarázta. 14 HÓNAP alatt a világ első számú gyorsúszójává nőtte ki magát. Tavaly Los Angelesben, a világcsúcsot úszott olimpiai váltóban, még csak élete negyedik 100 méteres hivatalos versenyén indult... Húszéves, s ez az úszásban nem számít fiatal kornak. Mások már viszszavonulásra gondolnak, Biondi azonban éppen hogy elkezdte. ő korántsem úszta ki magát. Szakemberek szerint a holnap úszótípusát testesíti meg. Kifogástalan erőnlét, gyorsaság, munkabírás egyaránt jellemzi, 50 méteres részidei sokkal jobbak, mint a korábbi világcsúcstartóké. Skinner (23.83 + 25.01) 49.44, Gaines (23.52 +25.84) 49.36 és Biondi (23.81+25.14) 48.95. A kosárlabdát abbahagyta, de a vízilabdáról nem akar lemondani. „Segíti a lábmunkámat” — magyarázza. Tavaly főiskolás bajnokságot nyert a Berke-séy-egyetem csapatával. Bérelt helye lenne az Egyesült Államok válogatottjában is, de úszásban tűnik a legnagyobb tehetségnek. „Mattnak fogalma sincs képességei felső határáról. Nincsenek gátlásai, nem törődik az ellenfelekkel. Nem kérdezősködik. Egyszerűen csak úszik, »lapátolja« a kilométereket. Biztos voltam benne, hogy nagy tettek véghezvitelére lesz képes. Kedden világcsúcsot úszott százon, másnap alig 45 századdal maradt el Gross 200-as rekordjától. Idő kérdése, hogy mikor körözi le a nagy vetélytársat” — mondja Thornton. Matt egy kicsivel később: „Ezután a 200 méterre összpontosítok. Mindig kedvenc számaim közé tartozott, itt az ideje, hogy szerencsét próbáljak.” Nincsenek pontos tervei. Olyan gyorsan jött minden! „Egyszer talán 1500- on is próbát teszek” — mondja tétovázva. Első edzője, Stu Kahn meggyőződéssel, állítja: Matt a szöuli olimpián megismételheti Mark Spitz bravúrját, hét aranyérmet nyerhet. Pillangón legalább olyan jó, mint gyorson, 200-on pedig jobb időre lehet képes, mint százon. Csak ki kell várni a pillanatot, amikor magától rájön a legjobb a világon. Biondi csak legyint: — Korai még Szöulról álmodozni. A Los Angeles-i játékokra áprilisban kezdtem gondolni, aztán tudják, mi történt... — Egy pillanatig elgondolkozik, aztán felcsillan a szeme: — Persze, csodálatos dolog volna Spitz teljesítményét megismételni! — Elhallgat, legyint, és anynyit mond: — Egyelőre nagyon sok egyéb dologra kell koncentrálnom! Vége a filozofálgatásnak. TÍZ NAPPAL később Tokióban a csendes-óceáni bajnokságon az USA 4x100 gyors- és vegyesváltójában indult. Két szám, két győzelem, két világcsúcs. Három hét alatt négyszer úszott jobb időt a világ legjobbjánál. A napokban Kohóban, az Universiaden állt rajthoz. A moragai óriás azonban már a jövőre gondol. Két éve kezdett el versenyszerűen sportolni, be kell hozni a „fölöslegesen” elfecsérelt időt. 1986-ban világbajnokság lesz Madridban, de Szöul sincs olyan messze. Sietni kell. A moragai óriás újabb bravúrokra készül. Móra László Népsport Az Országos Testnevelési és Sporthivatal lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Varga József. Főszerkesztő-helyettes: Gyenes J. András és Szekeres István. Szerkesztőség: 1981 Budapest Vll., Somogyi Béla u. 6. Telefon: 130-460. Telex: 22-5245. Kiadja az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Petrus György igazgató. Kiadóhivatal: 1374 Budapest VI., Révay u. 16. Telefon: 116-660. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 57 forint, negyedévre 171 forint, fél évre 342 forint, egy évre 684 forint. Megjelenik naponta, kedd kivételével. — Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató! ... ... Index: 25004. ISSN 0133-1809. Küzdelem az apartheid ellen Az ADN hírügynökség jelentése szerint New Yonkban az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik bizottsága egyezményt dolgozott ki az apartheid elleni küzdelemre a sportban. Az ENSZ- közgyűlés közelgő, 40. ülésszakán vitatják meg a javaslatot, amely akkor lép életbe, ha legalább 27 tagállamvalifikálja. A dokumentumban kötelezik a tagállamokat, hogy tegyenek hatékony intézkedéseket Dél-Afrika vonatkozásában a sportkapcsolatok tilalmának betartására. Hazai győzelmek Mindkét szerdai válogatott labdarúgó-találkozó a hazaiak sikerét hozta. A románok igen fontos VB-selejtezőn szereztek két pontot a finnek ellen, s megőrizték esélyüket acsaknem biztos mexikói résztvevő angolok mögötti második bejutó helyért folytatott küzdelemben. A finnek továbbkerülési esélyei viszont ezzel teljesen szertefoszlottak. Moszkvában barátságos találkozón a többet és veszélyesebben támadó házigazda megérdemelten verte az igazi tudását csak néhanéha felvillantó NSZK-t. VB-selejtező, Európai 3. csoport, Szománia—Finnország 2-1 (1-0). Temesvár, 40 000 néző. V: Petrovics (jugoszláv). Gólszerzők: Hagi (7. perc), Mateut (53. p.). Románia: Moraru — Rednic, Iorgulescu (lován), Stefanescu, Ungureanu — Mateut, Bölöni, Klein, Hagi — Camataru, Coras (Gabor). Finnország: Huttinen — Nieminen, Ikalainen. Europaeus, Pekonen — Ukkonen (Petala), Rautainen, Houtsonen, Turunen — Rantanen, Lipponen. A csoport állása 1. Anglia 5 32 - 15- 1 3 2. Románia 522 1 8- 4 6 3. Észak-Irá. 5 3 - 2 7- 5 6 4. Finnország 7 2 23 6-12 6 5. Törökország 4 --4 1-15 A következő mérkőzés: Anglia—Románia és Törökország—Észak-Írország, IX. Il-én. ■k Szovjetunió—NSZK 1-0 (0-0). Moszkva, 80 000 néző. V: Ravander (finn). G: Berthold (öngól, 63. p.). Szovjetunió: Daszajev — Morozov, Csivadze, Bubnov — Alejnyikov, Zigmantovics, Cserenkov (Gavrilov), Gyemjanyenko — Gocmanov (Larionov), Protaszov (Kondratyev), Blohin. NSZK: Schumacher — Berthold, Herger, K.n. Förster, Brehme — Matthäus, Littbarski, Magath, Bafin — Völler, Allots (Meier). Aouila és Decker-Slaney az élen Az atlétikai Mobil Grand Prix összetett versenyének állása. Férfiak: 1. Aouila (marokkói, középtávfutó) 46 pont, 2. Padilla (amerikai, hosszútávfutó) 45, 3. Vilhjalmsson (izlandi, gerelyhajító) 43, 4. McKoil (kanadai, gátfutó) 42, 5. Qunnon (francia, rúdugró) és Sz. Bubka (szovjet, rúdugró) 41—41. Nők: 1. Decker-Slaney (amerikai, középtávfutó) 51, 2. Kosztadinova (bolgár, magasugró) 45, 3. Blaszak (lengyel, gátfutó) és Brown- King (amerikai, gátfutó) 43 —43, 5. Kratochvilová (csehszlovák, középtávfutó) és Melinte (román, középtávfutó) 41—41. XLI. 207. ♦ 1985. augusztus 29 Vardanyan verhetetlen Király László Súlyemelés (Folytatás az 1. oldalról.) érmeketnyert, lökésben és az összetettben is. Az arany sorsa gyorsan eldőlt, a veterán Vardanyan 220-at teljesített, s miután Zlatev 215-ön ragadt, a harmadik kísérletétől már vissza is lépett. Úgy látszik már a jövő évi VB-re spórol. Mindenesetre az aranyakkal nem spórolt, mindhármat begyűjtötte, s ezzel a szovjet csapat megkezdte a felzárkózást . . . Csütörtökön a 90 kilósok között újabb VB-újonc mutatkozik be csapatunkban, az oroszlányi Balázsfi Zoltán 82,5 kg, összetettben világbajnok: Jurik Vardanyan (Szovjetunió) 397.5 (177.5, 230), 2. Zlatev (Bulgária) 392.5 (177.5, 215), 3. Király László (Magyarország) 375 ús országos csúcs, régi: 372.5, Barsi, 1981 (170, 205), 4. Tsaoka (Japán) 360 (160, 200), 5. Becher (Románia) 360 (157.5, 202.5), 6. Csengeri Kálmán (Magyarország) 355 (155, 200). Szakításban világbajnok: Vardanyan 177.5, 2. Zlatev 177.5, 3. Király 170, ...6. Csengeri 155. Lökésben világbajnok: Vardanyan 220, 2. Zlatev 215, 3. Király 205, ... 6. Csengeri 200. Azonos eredmény esetén a testsúlykülönbség döntött. ATLÉTIKA: Afrika-bajnokság, Kairó. További eredmények. Férfiak. 800 m: Koskei (kenyai) 1:45.30. 400 m , gát: Dia Ba (szenegáli) 48.29 (1), Amike (nigériai), 49.16. 4x100 m: Nigéria 39.23. 4x400 m: Kenya 3:01.83. Hármas: Emordi (ing) 13.56. Diszkosz: Okoye (ing) 63.56. Nők. 100 m gát: Usifo (ing) 13.52. 4x160 m: Ghana 45.03. 4x400 m: Nigéria 3:36.13. Belügyi spartakiád, Szófia. További eredmények. Férfiak. 200 m: Litvinov (szovjet) 20.60. 110 m gát: Usztyinov (szovjet) 13.60. Magas: Szergijenko (szovjet) 231. Hármas: Inozemeev (szovjet) 16.36. Kalapács: Djurgerov (bolgár) 77.00. Nők. 200 m: Cservjakova (szovjet) 22.63. 100 m gát: Zagorcseva (bolgár) 12.42 (a világ idei legjobbja). 400 m gát: Fiedler (NDK-beli) 55.31. Szlv: Krieger (NDK-beli) 19.82. A pontversenyt a szovjet Dinamo nyerte. JÉGKORONG. Válogatott mérkőzés. Stockholm. Csehszlovákia—Svédország 6-3 (2-2, 2-0, 2-1). LABDARÚGÁS. Válogatott mérkőzés. Mexikó—Bulgária 1-1 (0-0). G: Boy (11-esből), ill. Iszkrenov. Utánpótlás EB (21 éven aluliak). 3. csoport. Románia —Finnország 0-0. Bukarest. A csoport állása: 1. Románia 5 pont (4 mérk.), 2. Finnország 5 (5), 3. Anglia 4 (4), 4. Törökország 2 (3). Barátságos találkozók: Luxemburg—Fortuna Köln 1-1 (0-0). Gravenmaeher. Bayern München (NSZK- beli)—FC Zürich (svájci) 4-0 (1-0). Zürich. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Ausztria. 6. forduló: Admira Wacker—Salzburger AK 2-0, VÖEST Linz—Alpine 3-2, Grazer AK—Austria 1-5, Rapid—Eisenstadt 6-0, Innsbruck—Sturm Graz 1-1, Klagenfurt—Linzer ASK 1-1. Az állás: 1. Rapid 8 pont, (5 mérkőzésből), 2. Austria 8 (5 mérk.), 3. DSV Alpine 7 (6 mérk.). A Sturm egyenlítő gólját Szokolai érte el,Nyilasi háromszor volt eredményes. Kranklnégyszer (!) talált a hálóba, s 10 góllal vezeti a góllövőlistát, Nyilasi holtversenyben harmadik 4 góllal. ÖTTUSA. Bajnokok versenye. Sydney. Végeredmény: 1. Masala (olasz) 5571,56 pont, 2. Sztarosztyin (szovjet) 5551,17, 3. Mette (nyugatnémet) 5519.71. Djakarta vagy Várna? A nemzetközi szövetség naptáregyeztető ülésén természetesen a jövő évi világbajnokság volt a központi téma. Korábban, idén májusban, Indonézia fővárosának Djakartának ítélték a rendezés jogát, csakhogy azóta nem nyilatkoztak hivatalosan a szándékukról, hogy rendeznek-e vagy sem. A nemzetközi szövetség mindenesetre szeptember 39-ig meghosszabbította a végleges nevezési határidőt. Amennyiben Djakarta mégsem jelentkezne, úgy a bulgáriai Várnában lesz a világbajnokság, miután szoros szavazásban a tengerparti város lépett elő második számú esélyessé, Szarajevóval szemben. Hogy végül hol is lesz, a VB, arra a jövő hónap végéig mindenesetre várni kell. Az azonban már biztos, hogy jövő májusban az NDK-beli Karl- Marx-Stadt ad otthont Európa legjobbjainak. Sőt, a szervezők már megjelentették első műsorfüzetüket is, amelyben részletesen tájékoztatják az érdeklődőket a verseny színhelyéről, a pontos időbeosztásról.