Népsport, 1986. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1986-03-07 / 56. szám
( XLII. 56. ♦ 1986. március 7. EZ IS A TÉL... Jött Málnás, a Jégtörő, jött, de fittyet hányt rá a tél, tartja magát, foga van. Gőzölög hát az istálló, új lakója, hókás sárga csikó, néhány napos. Gazdája, Sípos Lajos féltve fogja: „Új fogalom elé majd őt teszem”. A szülők havat vágnak a dömsödi hóban, szán siklik, csengő cseng, irigy varjú ül az ágon, itt csak néző lehet. Kopaszodik a disznó, többé már nem röfög, készül társai után fazékba, kondérba, serpenyőbe. Ők biztosan nagyon utálják a telet... (Záhonyi Iván képriportja) Sptp/'N» is ri és fi est ttli Egy pár ezüstkorcsolya A múlt század utolsó évtizedeiben amodern sportélet lendületes fejlődésnek indult. A divatszámba menő sportláz magával ragadta a felsőbb körök, még egyes uralkodóházak tagjait is, így például az 1880-as években köztudomású volt, hogy Umberto olasz király neje, Margit királyné igen kedveli a sportot: szenvedélyes kerékpáros volt. Nyilván ez késztette arra egyik főrangú tisztelőjét, hogy egy alkalommal egy pár ezüstkorcsolyával kedveskedjen a királynénak. Margit őfelsége úgy érezte, erkölcsietikai kötelessége felcsatolni és használni az ajándékot, ám nem tudott korcsolyázni. Sőt, nem is volt hozzá semmi kedve, hogy megtanuljon. Hosszas töprengés után elhatározta hát, hogy megszabadul a kényelmetlen ajándéktól, tapintatosan túlad rajta. Egy díszes udvari fogadás hamarosan alkalmat is adott erre. A királyné tombolát rendezett és főnyereménynek az ominózus ezüstkorcsolyát ajánlotta fel. A sorsolásban természetesen minden jelenlévő, maga a királyné is részt vett. Fortuna istennő ezúttal makacs és kegyetlen volt, nem irgalmazott: az ezüstkorcsolyát a tulajdonosa, a királyné nyerte. Sajnos, arról nem tudunk, mi lett a drága sportszer további sorsa. Bajazzo a A hivatásos ökölvívó-mérkőzések látogatása nem tartozik az olcsó mulatságok közé. A közönség érthetően minél több izgalmas eseményt szeretne látni a pénzéért. A nézők nem szeretik a gyorsan, idő előtt, egy-két menet alatt befejeződő mérkőzéseket, így volt ez hajdanán is, s ezt már akkor is jól tudták a versenyzők. Történetünk éppen 60 éve, 1926-ban Angliában játszódott le. A Londonban letelepedett holland Joop Lief az angolok egyik nehézsúlyú reménységét, William Breslage-t meglepően rövid idő alatt, két menetben „elintézte”. A hazai közönséget természetesen bántotta honfitársának váratlan veresége, de még inkább — a gyors befejezés. Méltatlankodásának természetesen hangosan is kifejezést adott. A győztes holland ezt látva-hallva — minden bizonnyal a jövőjére is gondolt, hiszen a hivatásos sportolóknál döntő szerepet játszik a közönség kegye! — gyors elhatározással új produkcióra vállalkozott. Bejelentette, hogy az elmaradt menetek izgalmaiért (cár szorítóban pótlásul néhány áriát énekel Leoncavallo örökszép operájából, a Bajazzókból. És csodák csodája: a „marcona” ökölvívó tenorja olyan szépségesen szárnyalt a magasba a szorító kötelei közül, hogy az imént még bosszankodó közönség elbűvölte, néma csendben hallgatta a váratlan ráadást. A befejezéskor tomboló ünneplés volt a válasz és a most már kétszeresen boldog hollandot alig akarták leengedni a szorítóból, újabb és újabb áriákat követeltek tőle. Az angol sajtó is méltányolta a művészi teljesítményt, s attól kezdve Joop Liet „Az éneklő hollandul” melléknevet viselte. Sőt, egyik-másik sportlap szép jövőt jósolva azt ajánlotta Lietnek, hogy lépjen át az operaénekesi pályára. Bár lehetséges, hogy ebben a tanácsban némi „hazaéneklés” is volt, Brestage póruljárta után talán féltették az éneklő hollandustól a többi nehézsúlyú ökölvívójukat. Antal Zoltán NÉPSPORT 7 Békéscsabáról Afrikába Száz éve született Gajdács Mátyás A lexikonokban hiába keressük a nevét, valahogy megfeledkeztek róla a természettudományos szakirodalom nyomonkövetői is. Vagy egészen mégsem? ... Egy fiatal természetbúvár, Réthy Zsigmondt szerencsére számon tartotta és ennek eredményeként most jószívvel adhatunk hírt arról: a békéscsabai Munkácsy múzeumban emlékkiállítás köszönti a 100 évvel ezelőtt született Afrikakutatót, a Viharsarok lelkes, vakmerő utazóját, Gajdács Mátyást. Nem volt könnyű a kiállítás szervezőjének, anyaggyűjtőjének munkája. Több okból sem, de főként azért, mert Gajdács értékes gyűjteményének jelentős része a második világháborúban elpusztult, attól pedig megmaradt, az ellenforradalom viharában kárt szenvedett. Az sem segítette a mostani gyűjtőmunkát, hogy annak idején a páratlan értékű anyag jelentős részét a belga közép-afrikai múzeum, a Tervuren vásárolta meg. Kisebb része a Madártani Intézetbe, a Természettudományi Múzeumba, a Szegedi Múzeumba került, lévén, hogy a csabai múzeumot annak idején jóindulattal sem lehetett vevőnek nevezni, a város vállalkozó kedvű utazója partnerének mondani. Kár azonban tovább töprengeni a múlton. Szerencsére az elmúlt közel egy évszázad Afrikája, ezen belül is főként Etiópia világa még az elmondottak ellenére is sok-sok érdekességet kínál — különösen egy terembe összegyűjtve a még fellelhető emlékeket, értékeket. Előbb azonban ismerkedjünk meg egy kicsit Gajdács Mátyással, s azokkal a körülményekkel, amelyek révén a „lapos” síkvidéki utazó az egzotikus földrészre léphetett. Gajdács Mátyás 1886- ban Békéscsabán született, és egyszerre két mesterséget tanult ki: állatpreparátor és szűcs lett. Hamarosan a fővárosba került, a Nemzeti Múzeum preparátoraként azonban nem sokáig dolgozott, mert 1911-ben „felkéredzkedett” egy Afrikába induló miniexpedícióra, amelyet Kittenberger Kálmán sógora, Kovács Ödön vezetett, s amelynek egy másik békéscsabai, Dörflinger Sándor fényképészmester is tagja volt. Anyagi problémák miatt az expedíció — legalábbis hármasban — nem jutott tovább az abesszíniai fővárosnál. Kovács egyedül továbbment, de valahol a Kék-Nílus felső mocsárvidékén életét vesztette, valószínűleg betegség következtében. A két csabai viszont mesterműhelyt, illetve műtermet nyitott, s hosszú évekre, sőt, évtizedekre letelepedett, gyarapítva hazája jó hírét. Ez lehetőséget adott arra is, hogy hosszú és sikeres gyűjtőutakat tegyenek, főként Gajdács. Az afrikai„fehér vadász” expedíciókat kísérve vadászott, preparált — mindenféle állat érdekelte, majd rendszeresen hazaküldte őket, igaz, nem csak haza, hanem más múzeumoknak is. A szűcsmesterség révén Gajdács kitűnő összeköttetésekre is szert tett, így például bizalmasa lett az etióp császárnak, 11. Méléniknek, majd fiának, Hailé Szelassziénak is, amiről fényképek tanúskodnak is, de a császár aranyozott érdemrendje is, amelyet csak külföldieknek adományozott. Ezzel azonban elérkeztünk a mostani kiállításra, számos érdekesség mellett ugyanis a relikviák ott láthatók a vitrinekben, miként kafferbivaly-, gnu-, sárgabarkójú majom-, törpeantilop, vagyis dik-diktrófeák. Vagy egy nőstényoroszlán koponyája, amely mégígy is félelmetes, főként a szelídebb zsiráfpreparátum mellett. Gajdácsot nemcsak Etiópia, Kenya, Tanganyika állatai érdekelték, hanem az ottani emberek élete is. Az általunk talán nem mindig valós,képet kiegészíthetik, hitelesebbé teszik azok a jó minőségű fotográfiák, amelyek a húszas, harmincas évek nagy vadászpillanatai mellett az etiópiai galla népcsoport mindennapi életét örökítették meg. Megismerkedhetünk egy rendhagyó staférung-darabbal is: az igencsak tartósnak mondható párnahuzat valószínűleg antilopbőrből készült. Utazásai közben Gajdács szorgalmasan jegyzeteit is. A Körösvidék című csabai napilap Afrikában élő munkatársaként tisztelte, írásai Lipcsében is megjelentek, s még sok-sok tanulmánya, tudományos jellegű leírása vár publikálásra, netán kiadásra. Az 1965-ben hazatért Gajdács Mátyás gazdag életútja még sok lehetőséget kínál az utókornak értékeink gazdagítására, a mostani, március 30-ig látható kiállítás pedig jó alkalom az „Afrika-tisztelgőre” egyszersmint hozzásegíthet ahhoz, hogy Gajdács Mátyás neve méltóbb, őt jobban megillető helyet kapjon a köztudatban. Fábián István Gajdács Mátyás, a csabai afrikai Nagyvilág — kis sztorik Az Észak-Ír labdarúgó Szövetség nemrégiben levelet kapott egy csekk kíséretében. A csekk hátán ez állt: — A Wales elleni mérkőzés napján magányosan sétálgattam az utcán, kicsit levegőzni akartam ebéd után. A stadion kapujában tumultusba kerültem és — noha eszem ágában sem volt a mérkőzést megnézni —, magukkal sodortak a pályára. Ilyen körülmények között természetesen nem válthattam meg a jegyemet. Kérem, fogadják utólag a jegy árát. Így ír egy ír úr. + A játékos hajnalban tér haza. Feleség: Hol voltál ilyen sokáig megint? Férj: Ne haragudj, anyukám, de hosszabbítottak ... ” Nemrégen valóban különös futballmérkőzést rendeztek Milánóban, amelyen a világhírű milánói Scala Operaház és az ugyancsak világhírű bécsi filharmonikusok válogatottja mérte össze erejét. Még a játékvezető is „stílusos” volt. Szinyor Claudio Abbado karmester ugyanis karmesteri pálca helyett fütyülővel dirigálta a „zenekart”, néhány rosszmájú szerint sikeresebben, mint a „dobogón”. Egyébként a nagy érdeklődéssel várt összecsapást a bécsi filharmonikusok nyerték 8-6 (!) arányban. Jobb volt az „összjátékuk”.... Sokfelé élő vallási felfogás szerint a mennybejutás egyik előfeltétele a minden bűntől való mentesség. Ennek érdekében a „delikvensnek” előzőleg a pokol és a mennyország közötti purgatóriumban meg kell jelennie, és csak az ottani teljes megtisztulása után léphet be a glória övezte mennyei dicsőségbe. Hosszú, közel húszéves játékvezetői múlttal rendelkező halott kopogtat a mennyország kapuján. Szent Péter fogadja és megkérdezi tőle: — Voltál már tisztítótűzben? — Ott nem voltam ugyan — mondja a játékvezető —, de szombat-vasárnaponként mindig zsúfolt lelátók előtt vezettem a csapatok mécseseit. — No, akkor máris beléphetsz — mondja Péter —, te már megjártad a poklok poklát... A lelátó aforizmákat szül. Íme: A gól olyan, mint az orvosság: kellemetlen és be-r veszik... A játékvezető olyan, mint egy szemtelen adós: mindenre fütyül és ritkán ad meg valamit... A labda olyan, mint az anyós: vastag bőre van, nyelve van és művészet kezelni ..." Egyik ökölvívó-jelességünk alaposan elveri a fiacskáját, mert két négyest kapott az iskolában. A verés után megkérdezi a gyerektől: — Remélem, tudod, hogy miért kaptál ki? A gyerek bőgye: — Mert te nehézsúlyú vagy, én pedig pehelysúlyú. + Egy jégkorongozótól kérdezik: — Hogyan játszott a jobbszélsőtök? — Rosszul. Teljesen hidegre tették...+ Egy sportszerűtlenül élő focistáról mondják: — Becsületes játékos. — Igazán? — Nem lehet „lefekvéssel" gyanúsítani. Somos István TUDOMÁNY ♦ KULTÚRA ♦ TIT IS NDKA ♦ GAZDASÁG ♦ SZABADIDŐ ♦ SPORTTÖRTÉNET