Népsport, 1986. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1986-04-18 / 91. szám
Dalnoki: „A Debrecen ellen csakis győrekm az elfogadható" Az év közben többször is botladozó Ferencváros az elmúlt három fordulóban igencsak kitett magáért, az elérhető hat pontból ötöt megszerzett! Döntetlent játszott a bajnok Honvéddal, legyőzte a Vasast és az MTK-VM-et. Ez az öt pont azt is jelentette, hogy előreléptek az ötödik helyre és ilyen jól még nem álltak tavasszal. ♦ Mi hozta ezt a fordulatot? — kérdeztük Dalnoki Jenőt, a zöld-fehérekvezetőedzőjét. — Úgy vélem, kezd összeállni a csapat, no és a játékosok óhajtják is a sikert. Bár ami az akaratot illeti, tavasszal már nem volt okom különösebb panaszra. Ez a hozzáállás végül is meghozta az eredményt. Döntő az is, hogy végre azt mondhatom, egységes csapat lettünk. A hátralévő két fordulóban milyen eredményt tart elfogadhatónak? — Szombaton a Debrecen ellen csakis győzelem az elfogadható. Tudom, ellenfelünk nehéz helyzetben van, még érheti kellemetlen meglepetés, de ez a Ferencvárost nem befolyásolhatja. Különben is többször hangoztattam és ezen nem változtatok, nekünk az Üllői úton nem lehet más célunk, csakis a győzelem. Székesfehérvárott a Videoton, ellen már nehezebb feladat vár ránk, ott minden előfordulhat. Természetesen azt szeretnénk, ha újabb vereség már nem kerülne a nevünk mellé a bajnoki táblázaton. .. A végelszámolásnál elégedettek lennének a jelenlegi helyezéssel? — A vezetés azt a célt tűzte elénk, hogy az első nyolc között végezzünk. Ez már megvan még akkor is, ha netalán elvesztenénk a hátralévő két mérkőzést. No, de ez még tréfának is rossz! Szóval a tervet teljesítettük, szemrehányás már nem érhet bennünket, de azért jó lenne, ha minél előrébb végeznénk. Az előttünk lévő csapatokat már nem hozhatjuk be, de a mostani ötödik helyünket megtarthatjuk és az nem lenne rossz. " A bajnokság után még egy feladat vár a Ferencvárosra: az MNK-döntő. — Ha már eljutottunk a döntőig, akkor nyernünk kell a Vasas ellen. Egy hete legyőztük őket a Népstadionban és ez bizakodóvá tesz bennünket. Az MNK-győzelem ismét lehetőséget biztosítana a nemzetközi szereplésre. Utoljára három évvel ezelőtt játszott a Ferencváros az UEFA Kupában, akkor az első fordulóban búcsúzott. Azóta nem indulhattunk egyik európai kupában sem. Most karnyújtásnyira van a KEK ... Lázár „Megőrizni a szeretetet!...” Reményi Gyula szakosztályelnök gyorsmérlege A Knopp utcai pálya lelátóján néhány vezetőnek a szokottnál is hevesebben vert a szíve — hiszen a befejezés előtt tizenegy perccel még a Csepel vezetett — ezek közé tartozott Reményi Gyula altábornagy, az egyesület alelnöke, a labdarúgó-szakosztály elnöke is, akinek az irányításával négy aranyérmet, egy ezüst- és egy bronzérmet hódítottak el a kispesti játékosok. A mérkőzés után arra kértük a sikeres sportvezetőt, készítsen gyorsmérleget a bajnokcsapatról. Készségesen vállalkozott erre, annak hangsúlyozásával, hogy nem akar túlságosan aprólékos lenni, csupán főbb jellemzőket említ. " Magas mércét állítottunk magunk elé: megvédeni a két egymás utáni bajnoki címünket, messzemenően segíteni a válogatottat tervei megvalósításában és helytállni a BEK- ben. Büszkék vagyunk arra, hogy vállalásaink többségét becsülettel teljesítettük. Sajnáljuk, hogy a BEK-nek — több kedvezőtlen tényező összejátszása miatt — hamar búcsút mondtunk. Köztudott, hogy a Steaua ellen nagy sérülés, Garaba pedig sárga lapok miatt nem játszhatott, a csapat formája akkoriban ingadozó volt, s hazai mérkőzésünket nem Kispesten, hanem a Fáy utcában rendezhettük meg. Más vonatkozásban azonban igyekeztünk jó kedvre deríteni azokat, akik szurkolnak színeinkért és a magyar labdarúgás felemelkedéséért. Nálunk tenniakarás tekintetében teljes volt az egység, a harmónia. A csapat, a szakvezetés és a társadalmi vezetés megértő összhangban van egymással, mindenkit áthat a felelősségtudat, s a bizalom, a bizakodás. Nem volt szélsőséges a hangulat a kisebb megtorpanások időszakában sem. A szakvezetési teamet, s a játékosokat igazán csak dicsérni lehet, mert mesterségbeli képességeiknek legjavát adták, s igazán nagyszerű volt a kötődésük az egyesülethez. Valamennyien segítették a különféle válogatottak kialakítását is. Így aztán érthetően élveztük a kapitány és a szövetség megértését, támogatását. Ennek a kifogástalan kapcsolatnak lett a következménye az, hogy a válogatott gerincét a mi játékosaink alkothatták, s felkészítésük ideális volta miatt az egyesületben és a nemzeti tizenegyben is eleget tudtak tenni a követelményeknek. Bírták energiával, idegekkel. Legjobbjainkhoz minden vonatkozásban felnőttek azok is, akiknek a nevét nem övezte olyan csillogás, mint kulcsjátékosainkét. A szürkeségből kitörtek olyanok, akik nagyon sokat tettek az aranyéremért. Kifogástalan közösségi szellem uralkodott a szakosztályban, s az igényeknek, a magas követelményeknek igyekezett mindenki megfelelni. És szeretném kiemelni, hogy messzemenően élveztük az egyesület és szurkolótáborunk bizalmát, biztatását. Nagyon örülünk annak, hogy nézőtáborunk tovább erősödött, növekedett. A szurkolók kitartottak mellettünk, pedig létesítményünkfejlesztése, korszerűsítése miatt ideiglenesen el kellett hagynunk kispesti otthonunkat, s őszszel is, tavasszal is más pályára kellett elkísérniük csapatunkat, akkor is, amikor mi voltunk a pályaválasztók. Biztatásukra nagy szükség volt, hiszen a bajnokságot mindig nehezebb megvédeni, mint egyszer megszerezni, s miután nekünk ez már tavaly is sikerült, mindenki ellenünk akart győzni, mert ez különös rangot jelent. Igaz, mi erre büszkék lehetünk, de a győzelmekért nagyon meg kellett verejtékeznünk. Elég megemlíteni a Csepel elleni mérkőzésünket, amikor egy kiesett csapat olyan hősiesen küzdött, s jól játszott ellenünk, hogy veszélyben forgott tavaszi veretlenségünk. Az ünnepi légkör serkentő hatásai azonban átsegítették a csapatot a nehézségeken, s ha el is maradt a győzelem, a bajnoki cím bebiztosítása kárpótolt bennünket. Most bizonyára többekben felmerül a gondolat: vajon mi lesz később, az elkövetkezendő időben. Nos, most mi féltő szeretettel engedjük útjukra válogatottjainkat, s meggyőződésünk, hogy nemzeti csapatunk nem okoz csalódást a Mundiálon. Mi, akik itthon maradunk, készítjük az évi jelentést, s azt a négyéves fejlesztési tervet, amelynek valóraváltása esetén megőrizhetjük hazai rangunkat, eddigi sikereinket, s úgy formálhatjuk csapatunkat, hogy többre vigyük a nemzetközi porondon is. A felénk áradó szeretetet továbbra is ki akarjuk érdemelni. Ennyit mondott a harmadik bajnokság margójára a szakosztály elnöke. Aztán tréfásan fejezte be: „A negyedik után majd folytatjuk .. N. Gy. A bajnoki címhez vezető út egyik legnehezebb állomása volt a Bp. S Honvédnak az őszi Pécs elleni mérkőzés, amely gól nélküli döntetlennel végződött. Szombaton ismét találkozik egymással a két együttes, és a tét a pécsiek számára nagyobb, hiszen ők még nem érezhetik a zsebükben az ezüstérmet A látogató Zalaegerszegen a kezdés előtt jó egy órával a pécsiek öltözőjében Róth Antallal beszélgettem olyan magától értetődő témákról, mint az egészségi állapota, a mécsesen várható esélyek, s egyszer csak nyílt az ajtó, és Nagy Imre igyekezett befelé. Illetve csak igyekezett volna a régi játszótársakhoz, mert Bodnár a gyúrópadról felpattanva szó szerint kituszkolta a folyosóra. Amikor bezárult az ajtó, a pécsiek - látva meglepetésemet — máris indokoltak: — Ez az Imre amióta elment Pécsről, mindig ezt csinálja, hogy a meccsünk előtt bejön jópofáskodni, mindenkivel elviccelget, valósággal elaltat bennünket — aztán jól megvernek minket. Továbbra is jó haverok vagyunk vele, de most nem engedjük, hogy megint elvigye a szerencsénket. Közben a padokon valamennyi pécsi fiú helyeslően bólogatott. Aztán nemsokára kivonultak melegíteni. Ami ezután történt, ismert. A szünet után, lényegében három perc alatt, mindent eldöntöttek Lutzék. A végén pedig a tizenötezer zalai szurkoló szomorúan ballagott haza, míg a maroknyi pécsi focibarát örömtáncot lejtett. Kíváncsi voltam, vajon a pécsi öltöző képe egy ilyen nagy siker után, amely csaknem biztosan az UEFA Kupa-részvételt jelenti a piros-feketék számára, vajon milyen arcot mutat? Nos, nem akartam hinni a szememnek! A csuromvizes, csapzott játékosok ahogy beértek, azonnal „robbanni” készültek a boldogságtól. És akkor jött Garami József mesteredző, odament a kör közepére, felemelte a kezét, mire egycsapásra elnémult az öltöző. Az edző — aki alighanem legalább annyira szeretett volna örömében valami tőle szokatlant tenni, hogy levezesse határtalan feszültségét— legyőzte érzelmeit, és nagyon halkan annyit mondott: — Gyerekek, ne vegyétek ünneprontásnak, de most azt kérem, ne kezdjük el ünnepelni önmagunkat! Minden elismerésem a társaságé, óriási tettet hajtottatok végre, de mégis azt mondom: várjuk meg a bajnokság végét. Előbb legyünk túl a Honvéd és a Békéscsaba elleni meccsen. És ha akkor érmesnek mondhatjuk magunkat, akkor majd utat engedhetünk érzéseinknek. Ellenvetés nem hangzott el a végtelenül boldog játékosok részéről, így ezúttal nem lehetett elmondani a pécsi öltözőről, hogy majd szétvetette volna az öröm. Legalábbis, ami a külsőségeket illeti. Mert az elcsigázott arcok így is, egyetlen hangos szó nélkül is mindent elárultak. Még vártam egy darabig. Kíváncsi voltam, vajon Nagy Imre a történtek után bekopogtat-e? Nem jött. Pedig most már minden bizonnyal szívélyes vendéglátásban részesült volna... Zs. I. Egyensúlykeresés, szakadék fölött Tájkép csata előtt a Czabán Samu téren: a szurkolók mérkőzésre várnak, kilencven percre a szerdai sok közül. Százak üldögélnek cigarettafüstöt fújva, tökmagot rágcsálva, egykedvűen. Várnak egy mérkőzésre, várnak egy pálya lelátóján, ott, ahol már oly sokszor csalódtak csapatukban és néha a futballban is . . . Tökmagrágcsálók, cigarettafüst-fújók, egykedvűen beszélgetők. Ők még bizakodnak, nem vesztették el a reményüket, szurkolóhitük nem illant el valahol a bajnokság egyik kudarcemlékezetű fordulójában. Ők még kijárnak bízva, bizakodva. Ezren vannak. Tökmagrágcsálók, cigarettafüst-fújók, egykedvűen beszélgetők — csodában bizakodók . .. Aztán — bár szorongvaártak —, ahogy a labda elindult útjára, elfelejtették minden bánatukat. Előbb csak szurkolgattak bátortalanul, majd góloknak örültek tiszta szívből, és hangoskodva biztattak. Negyvenöt percig boldogok voltak, mert úgy látszott, hogy csapatuk, a Bp. Volán azért még egyszer megmutatta. S a volánosok játszottak, felcsillantották azt, hogy ők is tudnak hajtani, küzdeni, mindent megtenni a sikerért. S tették ezt úgy, hogy ellenfelük, a Haladás szinte észre sem tudta vétetni magát ebben a negyvenöt percben. A hazaiak pedig élvezték az otthon előnyét, a szurkolók bizalmát, szeretetét. S jól játszottak, parádés két gólt lőttek, győzni akartak. S a második félidőben semmi nem ott folytatódott, ahol abbamaradt. A két csapat a második félidőre térfelet és szerepet cserélt. A Volán — mint a rossz tanuló, aki megijed a váratlan ötös osztályzat lehetőségétől — megszeppent. A Haladás pedig könyörtelen ellenfél volt, mert kihasználta a megingásokat, a bizonytalanságokat, s ennyi elég volt ahhoz, hogy egyenlíteni tudjon. A Volán kétségbeesett, de nem zuhant feneketlen mélységekbe, mindenre elszántak, sikert követelőek maradtak játékosai. Ám kevés volt bennük a hit, a végeredmény pedig már ismert: Bp. Volán—Haladás VSE 2-2. Egy csapatnak megcsappantak a reményei: lassan-lassan kiesésre ítéltetett, bár még egyensúlyoz a kiesés szakadéka fölött. S aligha merg zuhan. Mert a bizonyítványt az év végén nem lehet az egyik pillanatról a másikra feljavítani, legfeljebb csak magyarázni.. . Vincze Ki az úr a(klub)házbani Évtizedek óta beszélték, mégsem hittük, hogy a labdarúgás világában a pályagondnoké és a szertárosé a legnagyobb hatalom. Nem hittük, hogyan is hihettük volna, hiszen minden klubnak van elnöke, meg a szakosztályokban is nyüzsögnek a különféle potentátok, és az edző sem kis ember, tehát joggal vélhettük aljas intrikának az egészet. Ám most ismét történt valami, s nem is egyetlen pályán. Jelentkezett egy újabb nagyhatalom: a RENDEZŐ. Így, csupa nagybetűvel. Tehát a RENDEZŐ ott áll a Népstadion bejáratánál, és keresztlevelet, újraadási bizonyítványt, törzsgárdajelvény viselésére jogosító engedélyt, személyi igazolványt és még ki tudja mifenét követel a sajtóbelépő mellé. Aki csak az utóbbival rendelkezik, azt felszólítja: „oszoljunk!” így, királyi többesben. Érezze a betolakodó, hogy itt a hatalom képviselőjével próbál ujjat húzni. Természetesen a RENDEZŐ-ből más pályára is jut. Az Üllői útra például olyan, aki kijelenti: csak menjünk a másik fülkébe, mert a telefonosban már nincs hely. Teszi ezt annak ellenére, hogy van hely, nem is egy. Persze, neki is igaza van, hiszen jól néznénk ki, ha az újságíró csak úgy nekikezdene telefonálgatni. Meg különben is, bízzuk mi a döntést a RENDEZŐRE, különben teljesen elszemtelenedünk. Tehát rendnek kell lenni. Székesfehérvárott például az a rend, hogy az öltözőépület külső ajtajára felszerelik a két csapat összeállítását, és slussz. Nincs tovább. Az már a sajtó munkatársainak hibája, hogy átkos kíváncsisággal vannak megverve, s nem érik be ennyivel. Akad olyan javíthatatlan kíváncsi, akit érdekel, miért nem játszik Csuhay, hogyan látták az edzőik, netalán a játékvezetők a mérkőzést. Nos, az csak találgasson. Azért újságíró, azért van fantáziája. A fentiekből kiderül: a RENDEZŐK átvették a hatalmat a klubokban. És ha nem tévedünk, most már a klubvezetőik is retteghetnek. Mert aligha képzelhető, hogy ők állítják a tilalomfákat, s melléjük a zord RENDEZŐKET. OLLÓZÁS