Népsport, 1986. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-29 / 124. szám

XLII. 124. ♦ 1986. május 29 NÉPSPORT 3 Mundial ’86 • Mundial '86 • Mundlal ’86 • Mundlal ’86 * Mundial '86 • Mundial ’86 * Mundial ’86• Mundial ’86 A bérházi udvartól Mexikóié Rili viharzott el sabl­al Pontos beadása tiszta hely­zetben találta Biohint, a veterán játékos fénykorát idéző mozdulattal, kapás­ból rászúrta a labdát, ám a másik „öreg”, Ubaldo Fillol parádés vetődéssel kiütötte azt. A kijevi, de még inkább a madridi já­tékosok legszívesebben a nézőkkel együtt tapsoltak volna e jól sikerült „vete­rántalálkozónak”. Az idilli hangulat azonban nem tar­tott sokáig, mindössze egy másodpercig, mert a spa­nyol játékosok közé való­sággal berobbant egy szem­telen fiatalember, s néhány lépésről a kapuba fejelte a Fillol által kiütött labdát. Az Atletico Madrid világ­bajnok argentin kapusától már nem tellett ú­jabb bra­vúrra. A lyoni stadion eredményjelzőjén még csak az ötödik percet jelentő lámpácska gyulladt ki. Néhány pillanat múlva a lelátó­­semleges részét talp­ra állító gól szerzőjének neve is elővibrált: ZAVA­ROV. A Dinamo Kijev kö­zéppályása (?), csatára (?) — az egyszerűség kedvéért — mindenese megalapozta a KEK-döntő jó hangula­tát. Mindig is értett a han­­gulatteremtéshez. A voro­­silovgrádi bérház kölykei­­nek futballcsatái csak ak­kor voltak az igaziak, ha Szasa Zavarovot is leen­­gedték szülei az udvarba. De hogy is tudtak volna ellenállni fiuk kérésének? Tudták, a labda a minde­ne, akár esett, akár fújt, legszívesebben az udvaron nyargalászott. És cselezett, cselezett, cselezett, a két­ségbeesésbe hajszolva az ellenfél játékosait. Igaz, nemcsak az ellenfelet her­gelte, hanem saját csapat­társait is. Mert, ha egyszer „rácsavarodott” a labdára, akkor más már nemigen férhetett hozzá. Csodának számított, ha faltól falig (szabályosan) le tudták szerelni, vagy­ csapattársai közül valakit abban „a kegyben” részesített, hogy neki továbbította a labdát. Ez a tehetség táplálta gyermeki önzés természete­sen nem tetszett a többiek­nek, de az aprócska „cse­lezőgépnek"­ ennek ellené­re mindig bizalmat szavaz­tak, a nagy csaták előtti szertartásos választáskor. Tizenkét esztendős­e volt az udvar „császára”. Nem, nem közösítették ki, egész egyszerűen felfedez­ték. A helyi sportiskola lab­darúgó-tagozatára került, Borisz Fomicsev mester keze alá. Zavarov máig hálás szívvel gondol első edzőjére, akitől — mint mondja — a labdarúgás lé­nyegét tanulta meg. A Fo­­micsevtől kapott leckék ké­sőbbi pályafutását is meg­határozták. De nemcsak Fomicsevvel volt szerencséje az akkor még gyerekember Zavarov­­nak, hanem szülővárosával is. Vorosilovgrád volt ugyanis akkoriban a szov­jet labdarúgás fővárosa. A Zarja 1972-ben jutott a csúcsra, amikor megnyerte a bajnokságot. Volt tehát kitől tanulniuk a Zavarov­­hoz hasonló futballpalán­­táknak, nem volt hiány példaképekben. Tűrés nélkül cseh nem vállalt túl nagy kockázatot, amikor a Zarja edzőinek figyelmébe aján­lotta védencét. Alig 16 esztendősen mutatkozott be a legmagasabb osztályban szereplő gárda tartalék­­együttesében. Három évig „izmosodott a fakóban", a Zarja első csapatába annak idején nem volt könnyű bekerülni. Zavarovnak 1979-ben sikerült, de mi­előtt igazából­­ elfogadtat­hatta volna magát a veze­tőkkel és szurkolókkal, sor­sa a közeli nagyvárosba, a Don menti Rosztovba ve­zérelte. Új közeg, új társak, de az osztály — Zavarov sze­rencséjére — ugyanaz. Az SZKA akkor még a leg­jobbak között szerepel, ám hullámzó teljesítményt nyújt. Zavarovval sem lesz kiegyensúlyozottabb a rosz­­tovi gárda, sőt, 1984-ben kényszerű búcsút vesz az első ligától. A kipottyant csapatban nem Zavarov volt a sztár (így a bűnbak sem), játéka azonban nem maradt észrevétlen, hiszen nem kisebb klub hívja, mint a Dinamo Kijev. Bol­dogan megy a nagycsapat­ba, amely éppen akkor nem nagy. A fehér-kékek fennállásuk talán legnehe­zebb időszakát élik, előző sikereikhez méltatlan he­lyen, a hetediken zárták az idényt. Az egyetlen vigasz vezetőnek és játékosnak egyformán, hogy az új év­től ismét a korábbi siker­­kovács, Valerij Lobanovsz­­kij irányítja a csapatot. Ezek után valóságos csapás volt a Lobanovszkijjal „fel­­vívott” tizedik hely. Zavarov legalább olyan csalódott, mint a kijevi szurkolók. Nem tudott gyö­keret verni új együttesé­ben. Idegen volt számára minden: a hely, a társak, a játékstílus, amely abban az idényben görcsös erőlkö­désnél nem volt több. Ver­gődött a csapat, s benne Zavarov is. A mester hite idényben új Dinamo ját­szott, s új Zavarov. A mes­ter megtalálta a számára legmegfelelőbb játékmo­dort. A filigráni (mindössze 170 cm magas,­ 68 kilós) csatárnak már nem kellett az ellenfél tizenhatosán a nála egy-két fejjel maga­sabb vetélytársakkal csa­táznia, melyről indulva sokkal jobban kamatoztat­hatta vele született adottsá­gát, nem mindennapi cse­lezőkészségét. Persze, utóbb nemcsak „driblizésből” állt Zavarov tudománya. Bár továbbra is a kilences szá­mú mezben játszik, ő moz­gatja az együttest. A szak­értők egyöntetű megállapí­tása szerint a mozgékony hátravont középcsatár új színt vitt a Dinamo játé­kába, a kijeviek támadásai sokkal ötletesebbek, kiis­­merhetetlenebbek lettek. S ez gólokban kamatozott A Dinamo nagy menete­lése, s Zavarov egy­re éret­tebb játéka iránt a szövet­ségi kapitány sem marad­hatott közömbös. Alek­­szandr Zavarov 1985. au­gusztus 7-én Moszkvában — a románok ellen — lé­pett először pályára címe­res mezben. Azóta még hatszor jutott szóhoz a leg­jobbak között, s természe­tesen élvezi a nemrég meg­választott „új” kapitány bizalmát. Valerij Loba­­novszkijnál senki sem tud­ja jobban, mennyit ér a filigrán kilences ... Húshagyó kedd, szerda, csütörtök (Folytatás az 1. oldalról.) korlát szakított meg. Mezey mérkőzésszerű iramot dik­tált, s főleg akkor pattogtak vezényszavai, amikor a ka­­puralövést sulykolták a já­tékosok, és a kényszerítő át­adásokat gyakorolták — vé­dővel a nyakukon — a csa­tárok. Pörgött a for­rószínpad, szinte mérkőzéssel felérő terhelést kaptak az edzés kilencven perce alatt a já­tékosok. " Taili József, a válogatott edzője már a nagy találko­zók előszelét éreztette nyi­latkozatában: " Ez már lé­nyegében olyan edzés, ami­lyent közvetlenül a váloga­tott mérkőzések előtt szok­tunk végezni. Egészen a szovjetek elleni hétfői ta­lálkozóig ez a tempó és ez a mennyiség lesz a megha­tározó. természetesen a csa­patjátékot gyakoroljuk a leg­többet, ezen van a hangsúly, de a szabadrúgás-variációk­tól a szögletrúgásokig min­den lehetséges mérkőzéssze­rű momentumot sorra ve­szünk. Nem vett részt az edzé­sen Kiprich József és Ester­házy Márton. Ám nincs ok aggodalomra, szerencsére nem sérülés vagy betegség akadályozta meg a két szél­sőt abban, hogy társaival tartson. — A hétfői edzőmérkőzést csak mi ketten játszottuk végig, s a szövetségi kapi­tány azt mondta, hogy csak a mai edzés végére kapcso­lódjunk be, a kétkapus já­tékba. De akkor is mindösz­­sze 15—20 percre. Egysze­rűen pihentet bennünket Mezet/­ György — magyaráz­ta Kiprich. Valóban ráfér a lazítás, hiszen egyik motorja volt a támadójátéknak a León el­leni találkozón. Sokat fu­tott és lőtt egy szép akció­gólt — a másikat 11-esből szerezte —, jóformán min­den gól előkészítésében ben­ne volt. — Mi a véleménye a csa­pat első félideji játékáról? — Belül, a pályán is érez­hető volt, mennyire gördü­lékenyek a támadásaink. Felszabadultan játszott link. Sokkal jobban éreztem ma­gam, mint a korábbi edző­­mérkőzéseken. Egyre inkább kezdek hozzászokni a klímá­hoz. — Ez miben nyilvánul meg? — Sokkal többet tudok futni, egy-egy sprint után már nem lihegek annyit, hétfőn például nem éreztem azt az ólmos fáradtságot a mérkőzés után, amit koráb­ban. — Ez annál is örömtelibb, mert az edzőmérkőzés köz­ben is harminc fok körüli hőmérsékletet mértek. — A hőséget sem éreztem olyan elviselhetetlennek, mint két-három nappal ko­rábban. Egyértelműen fris­sebben mozogtam. — Mindez akkor válik még szemléletesebbé, ha mondjuk a négy nappal ez­előtti erőállapottal, közér­zettel hasonlítjuk össze tel­jesítményét. — Korábban is sokat fu­tottam, de messze nem olyan iramban, mint most. Végre teljesen fitt vagyok, és remélem, a­­ következő napokban méginkább stabili­zálódik ez a kellemes ke­délyállapot. Meggyőződésem, a kéthetes ausztriai magas­lati edzőtábornak köszön­hető, hogy gyorsan akklima­­tizálódtunk, s kifogástalan az erőnlétünk. — Amíg nem tudott a klí­mához alkalmazkodni, rosz­­szul aludt? Mert ez az egyik jele annak, ha a szervezet még nem állt át a mexikói életritmusra. — Az első héten éjsza­kánként legalább kétszer­­háromszor felébredtem. Most már nyugodtan alszom, hét­nyolc órákat is. — A táplálkozás örök gon­dot jelent Mexikóban. Meny­nyivel változott itt az étke­zési szokása? — A játékosok döntő többsége két-három kilóval könnyebb átlagos verseny­súlyánál. Kevesebb húst fo­gyasztunk és lényegesen több tésztát, szénhidrátot. Ez a Navratilová a Lendl-féle recept, a két világhírű te­niszező esküszik rá, hogy ettől lényegesen jobb az erőnléte, növekszik a telje­sítőképessége és nincsenek súlyproblémái. Mezey György szerint ennek abból a szem­pontból is jelentősége van, hogy a fehérje, vagyis a hús, a zsír nehezebben épül be a szervezetbe a magas­laton.­­ Gondot jelent a higié­nia is. Az európaiakat ha­mar leveszi a lábáról egy­­egy gyomorrontás, -fertőzés.­­ Szerencsére eddig meg­úszta az egész csapat, csu­pán Róth Antinak voltak apróbb panaszai vasárnap, de néhány óra alatt rendbe­jött. Csuhay pedig a múlt hét végi edzőmérkőzésen ki­sebb napszúrást kapott, de ő is kemény gyerek, két nap alatt, kiheverte az egészet. Hétfőn már újra szerepelt a csapatban. — A szovjetekről milyen információk érkeznek? — Pusztán arra támaszkod­hatunk, amit az újságokban olvasunk. Jól ismerem a szovjet labdarúgókat, hiszen az ifjúsági és az utánpótlás­­válogatottal legalább húsz­szor szerepeltem ellenük. Technikailag ragyogóan kép­zettek és elég kemények. Korszerűen futballoznak. Ám az ifjúsági válogatottal és az utánpótlással is többször le­győztük őket. Egyszóval, kellő tapasztalattal rendelke­zem ahhoz, hogy ne remeg­jen a lábam. Szerdán délelőtt tizenegy órakor az irapuatói polgár­­mester, Már Alfredo Kir­­bach fogadta dr. Páncsics Miklóst, az MLSZ főtitkárát és Nyitrai Lajost, a labda­rúgó-szövetség elnökhelyet­tesét. Ebből az alkalomból az El Sorde Irapuato című lap magyar nyelven köszöntötte labdarúgóinkat és küldött­ségünket: „Szeretettel üd­vözöljük a magyar váloga­tottat városunkban, és sok sikert kívánunk a Mundiá­­lon!” A magyar válogatott szer­dán délelőtt edzést tartott a Punto Verde stadionban, dél­után pedig (otthon csütörtök-­ re virradóra­ újabb hetven perces gyakorlás következett. Agnolin, Al-Sharif, da Silva A VB szervezőbizottsága nyilvánosságra hozta a bíró­küldést a csoportmérkőzé­sekre. Az első körben jut szóhoz a magyar „színek” képviselője, Németh Lajos. Roppant nehéz feladatot bíztak rá a szervezők, a Skócia—Dánia mérkőzésen fújja a sípot. A magyar válogatott ösz­szecsapásainak játékvezetői) a Szovjetunió ellen az olasz Luigi Agnolin, Kanada ellen a szíriai Jamal Al-Sharif, Franciaország ellen pedig a portugál Valente da Silva. Irapuatóban először e£y úszóedző fújja LUIGI AGNOLIN Az olasz bíró Bassano del Grappában 1943-ban szüle­tett. Nyolc éve FIFA-bíró, a június 2-ai magyar— szovjet VB-mérkőzés pá­lyafutásának egyik jelentős állomása lesz, hiszen világ­vagy Európa-bajnokságon mérkőzést nem vezetett. 1983. április 27-én a Wembley-sta­­dionban partjelzőként segí­tette D’Eliát az angol—ma­gyar EB-selejtezőn, amikor válogatottunk 2-0-ra alul­maradt. Luigi Agnolin ango­lul, franciául és németül be­szél, foglalkozása: testnevelő tanár — és úszóedző, a hob­bija pedig a a vízi sportok­hoz köti. A csoportmérkőzések bírói V. 31. Olaszország—Bulgá­ria: Fredriksson (svéd) VI. 1. Brazília—Spanyol­­ország : Bambridge (auszt­rál), Franciaország—Kanada: Silva (chilei) VI. 2. Argentína—Dél-Ko­­rea: Sanchez (spanyol), Ma­gyarország—Szovjetunió: Agnolin (olasz), Lengyelor­szág—Marokkó: Martinez (uruguayi) VI. 3. Mexikó—Belgium: Esposito (argentin), Algéria —Észak-Írország: Butyenko (szovjet), Portugália—Ang­lia: Roth (NSZK-beli) VI. 4. Paraguay—Irak: Picon-Ackong (mauritániai), NSZK—Uruguay: Christov (csehszlovák), Skócia—Dá­nia: Németh Lajos (magyar) VI. 5. Olaszország—Argen­tína: Keizer (holland), Fran­ciaország—Szovjetunió: Arp­­pi (brazil), Bulgária—Dél- Korea: Al Shanar (szaúd­­arábiai) VI. 6. Kanada—Magyaror­szág: A4 Sharif (szíriai), Brazília—Algéria: Mendes (guatemalai), Marokkó—Ang­lia: Gonzales (paraguayi). VI. 7. Mexikó—Paraguayi Courtney (angol), Spanyolor­szág—Észak-Írország: Brum­me­­­er (osztrák), Lengyelor­szág—Portugália: Ben Na­­ceur (tunéziai). VI. 8. Belgium—Irak: Diaz (kolumbiai), NSZK—Skóciai Igma (román), Uruguay—Dá­nia: Marquez (mexikói). VI. 9. Franciaország—Ma­gyarország: Da Silva (por­tugál), Kanada—Szovjetuniós Traore (mali). VI. 10. Bulgária—Argentí­na: Alloa (Costa Rica-i), Olaszország—Dél-Korea: So­rb­a (amerikai). VI. 11. Mexikó—Irak: Pet­­rovics (jugoszláv), Belgium— Paraguay: Docsev (bolgár), Lengyelország—Anglia: Dán­­ia (svájci), Marokkó—Portu­gália: Snoddy (északír). VI. 12. Brazília—Észak-Ír­ország: Kirschen (NDK-beli), Spanyolország—Algéria: Ta­­kada (japán). VI. 13. Uruguay—Skóciai Quiniou (francia). NSZK— Dánia: Ponnet (belga). FIFA -közgyűlés előtt Havelange az egyetlen jelölt Csütörtökön kezdődik Mexikóvárosban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 45. kongresszusa. A szer­vezet 153 tagot számlál, és várhatóan nyolc további állammal bővül. A zöl­d-foki-szigetek, Bissau-Guinea, a Maldiv-szigetek, Sao , Tomé, Belize, Egyenlítői- Guinea, a Seychelle-szigetek és Nyugat-Szamoa kíván belépni. A hírek szerint nincs akadálya felvételüknek. Legalábbis így nyilatkozott Guido Tognoni, a FIFA svájci sajtófőnöke.­­ Annak ellenére, hogy az új felvételekkel már 1GS tagja lesz a FIFA-nak, mégsem pusztán a mennyiségi növekedés a célunk. A FIFA célja nem a nagyság, ha­nem a szervezettség — mondta Tognoni. A dopping­kérd­és ezúttal nem lesz napirendi pont, mivel ebben az ügyben már korábban döntött a szö­vetség. Az elnöki tisztre egyetlen jelölt van, a brazil Joao Havelange. A 70 éves sportdiplomata negyedik négy­éves periódusa előtt áll. Az 1974-as NSZK-beli világ­­bajnokságon választották elnökké.

Next