Népsport, 1987. január (43. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-15 / 11. szám

AI m­WBMBMBBmammwMm Népsport Csütörtök, 1887. január 15. • Ára: 2,30 forint • XLIII. évfolyam, 11. szám. Asztalitenisz Szuper Liga Bátorít nélkül Magyarország—Bulgária 5:2 A Sportcsarnok pénztárá­ban a kezdésig mindössze 32 jegyet adtak el, de ezen nem csodálkozott senki, annak el­lenére, hogy először játszot­tunk a bolgárok ellen az asztalitenisz Szuper Ligában. Ebben az időjárásban sok­kal kellemesebb otthonról nézni egy ilyen versenyt, eh­hez persze a televízió köz­vetítése is szükséges volt. El kell mondani, hogy a bolgá­roknak néhány évvel ezelőtt volt egy világklaszis férfi versenyzőjük (Szivacson), ma pedig a vezéralak Daniele Gergelcseva, az európai rang­lista és a legutóbbi Európa 12 ötödik helyezettje (Bátor­­fi egyedül tőle kapott ki Bá­zelban), Lukov pedig a saarbrückeni férficsapatot erősíti „vendégmunkás­ként”. Klampár—Stefanov 2:0 (13, 17) A második játszmában a bolgár már 15:11-re elhúzott, Klampár 17-nél utolérte, és jó fonákütésekkel győzött. Kriston—Lukov 0:2 (—17, —20) A tollszárfogásos bolgár versenyző ízelítőt adott az ázsiai játékból, persze sok­kal gyengébben, mint példá­ul a japánok. Ez is elég volt azonban neki a győzelem­hez, annak ellenére, hogy Kriston a második játszmá­ban 20:19-re vezetett. Meg kell jegyezni, hogy Lukov többször szabálytalanul ado­gatott, s a magyar játékve­zetők ezért nem figyelmez­tették (készülőben van egy szabály, amely szerint a labdát nyitott tenyérből leg­alább 16 centiméter magasra kell feldobni, egyébként a háló magassága 15.23 centi­méter). Meglepetésre Volper Lász­ló, a női válogatott edzője Urbán Editet küldte asztal­hoz az egyetlen női mérkő­zésre. Lehetne azon vitatkoz­ni, hogy Bátorfinak érde­mes-e „kerülgetni” a bol­gárt, amiért legutóbb kika­pott tőle, de ez a húzás most az edzőt igazolta. Urbán— Gergelcseva 2:0 (20: 0) A bolgár sokkal többet tá­madott, mint a magyar, de Urbán nemcsak remekül vé­dekezett, hanem jól ütött közbe. Az első játszma ér­dekesen alakult Urbán szem­pontjából: 1:6..., 8:8..., 14:16, 18:18... és 20:28... A második játszma aztán sima volt. Ezután újabb meglepetés­re Klampár kimaradt a ma­gyar férfi párosból, holott a közelgő világbajnokságon ő játszik Kriston oldalán. Pig­­niczky László edző azzal (Folytatás a 8. oldalon) Urbán és Ilarczi „szót” értett HO VOIT, HOL NEM VOLT­­ ALAPOZÁS? Jíllrséta­­a fill­í-ps Itsholttrúkácss&patoknál (Koppány György felvétele)• Az Újpest hiába várt a buszra 9 Détári már megkezdte a könnyített edzéseket • Francia­­országba utazik a Vasas • Jól jön Győrött a kézilabdázók kupamérkőzése Már csupán a múlté a jó csapat Zalaegerszegen? Tóth József: „A ZTE biztosan eljut a középmezőnybe". A vénséges vén kölni dán (ÍRÁSAINK A 3. ÉS A 4. OLDALON) Téli álmot alszik az V. Dózsa Megyeri úti stadionja is. Képünkről jól látszik: a lilák itt legfeljebb csak hóembert építhetnének, edzésről szó sem lehet... NŐI RÖPLABDA BEK­­­KEK A visszavágón már „csak" a játékkal kell törődni­ ­ük. * Tungsram SC—Kommunalyik Minszk 0:3­9 Játszmát nyert az Újpesti Dózsa HAT NEMZET zászlaja dí­szelgett a Megyeri úti csar­nok falán. Ez jelképezte a szerdai Tungsram-kupanap négy csapatának (két kosár­­as írét röplabda) és négy já­tékvezetőjének hazáját, így tehát a pergődob (egy telkes szurkoló afrikai dobkésztet­­tel vonult fel) tovább pe­reghetett volna, de sajnos, csakúgy mint a kosárlabda - meccsen, a „fősmérkőzésen’­ is elment tőle a kedve. Pedig a Tungsram KEK- hagyományai igen tekintélyt parancsolóak. Korábban már kétszer elnyerték ezt a kupát, utoljára 1981-ben, összesen, szerda estiig 23 KEK-mérkőzést játszottak, és csupán kettőt (!) veszí­tettek el. Szerdáig. Ráadá­sul hazai környezetben ko­rábban veretlen volt a Tuing.sr.am SC. A szovjet reprezentáns a kupa végső elnyerésére is esélyes, de a Megyeri úton azért­­, ha nem is győ­zelmet, de legalább játsz­ma nyerést reméltek a szak­emberek a házigazdától. (Folytatás a 8. oldalon) Kastner és Palotásné sánca ezúttal sem sikerült Kosárlabda Rondiszti Kupa negyeddöntő Ennél szebbet vártunk Tungsram SC—Deborah Milano (olasz) 59 74 (34-44) (Tudósításunk a 2. oldalon) Halló, Népsport? eszt írta mecs! Wladár még lehet olimpiai bajnok ... Cson­kaharc a mérkőzések idő­pontjáért ... Az alpinis­táik áldozatkészsége ... Háziék a messzi távol­ban ... Ezek a témái mai rova­tunknak. (5. oldal) Sport jogi tanácsadás Csütörtököm délelőtt 10 világosítóért­­ szeretnének és 12 óra között a Nép­ kapná a vitás jogi ü­gyük­­sport szerkesztőségében ben. találkozunk (Bp. Vil­., Tanácsadásunk díjra- Somogyi Béla u. 6. IV. van és amennyiben a pa­­emelet). naszon hozzájárulj — a Dr. Kamarás Péter vár­ közérdekű esetekről .Ha­ja a sportolókat és a pánk hasábjain is beszá­­sportvezetőke­t, akik fel­­múlunk.

Next