Népsport, 1987. április (43. évfolyam, 76-100. szám)
1987-04-09 / 83. szám
XLIII. 83. ♦ 1987. április 9. A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI • A NÉPSPORT JELENTI A NÉPSPORT Együttműködési szerződés a Vasas és a BVSC között Együttműködési szerződést kötött két ismert és szomszédos klub: a Vasas és a BVSC, így Angyalföld és Zugló lép szövetségre. Tóth János, a Vasas megbízott ügyvezető elnöke és Balázs Ákos, a BVSC ügyvezető elnöke írta alá az öt évre szóló megállapodást. Szerződésük a két egyesület labdarúgószakosztályára vonatkozik. Kölcsönösen segítik egymást labdarúgók átigazolásával, kölcsönadásával. A BVSC vállalta, hogy hozzájárul 13 éven aluli serdülő és ifjúsági labdarúgóinak a Vasasba igazolásához, ha a Vasas igényt jelent be. A 13 évet betöltött ifjúsági, utánpótlás és felnőtt labdarúgók átigazolásánál is elsőbbséget biztosítanak a vasutasok a Vasasnak, amely arra kötelezte magát, hogy utánpótláskorú és felnőtt labdarúgók átigazolásával, illetve kölcsönadásával támogatja a BVSC-t. Az átigazolások és kölcsönadások minden esetben ,,forint nélküli” üzletkötések, a két egyesület egymással szemben nem tart igényt ellenszolgáltatásra. (MTI) ÜLÉST TART csütörtökön délután 3 órakor a Magyar Úszó Szövetség vízilabdaedzőbizottsága, amely többek között javaslatot tesz az elnökségnek, a NOB május 4. és 10. között Szkopjéban sorra kerülő nemzetközi szemináriumán részt vevő magyar edző személyére. Ezenkívül Kásás Zoltán szövetségi kapitány beszámol a válogatott eddigi felkészüléséről valamint a további programot egyezteti a klubok szakembereivel. ELUTAZOTT SZÖULBA, a 2. maratoni Világ Kupéba a magyar válogatott. A csapat tagjai: Tóth Lajos csapatvezető, Kárai Kázmér edző, Papp János, Kiss Zoltán, Kerékjártó István, Danovszkyné Zsilák Ilona, Fehér Enikő és Molnár Gizella atléták. MEGJELENT az Úszósport márciusi száma. Az érdeklődők többek között a január elsején érvényben lévő csúcsok mellett egy speciális rövidtávú edzésmódszerről, valamint a kanadai úszók mellúszótechnikájáról is olvashatnak. A MAGYAR nemzetközi ritmikus sportgimnasztikai bajnokságra eddig 12 ország jelentkezett. A viadalra április 16—18. között kerül sor a debreceni Városi Sportcsarnokban. Sport jogi tanácsadás A megszokott időben — délelőtt 10 és 12 óra között —, a megszokott helyen ismét találkozhatunk (Népsport szerkesztősége, Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6., IV. em. 3.). Dr. Kamarás Péter díjtalan szolgáltatás keretében várja a sportban jogi tanácsra szorulókat csütörtökön. JÓ TUDNI! A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatásul közli, hogy a veterán úszás és műugrás szabályait április 15-én 18 órakor részletesen is ismerteti az érdeklődőkkel Tóth István szakfelügyelő, a MÚSZ tanácstermében. ★ Az Újpesti Dózsa SC labdarúgó-szakosztálya értesíti szurkolóit, hogy az április 11-én, a Népstadionban megrendezésre kerülő C. Dózsa —FTC labdarúgó-mérkőzésre a jegyek a Megyeri úti stadion irodájában naponta 7—16 óra között vásárolhatók meg. HALÁLOZÁS Kovács Józsefet, a 61 éves korában elhunyt olimpiai ezüstérmes, sokszoros bajnok hosszútávfutót a Magyar Atlétikai Szövetség és az MTK-VM Sportklub saját halottjának tekinti. Szamvasztás utáni búcsúztatása április 28-án, 13 órakor lesz a rákoskeresztúri Újköztemető 53-as parcellájában. Fegyelmik A legutóbbi NB I-es labdarúgó-fordulóban kiállított Sardavi (Siófok) dorgálást kapott az MLSZ fegyelmi bizottságától, a ferencvárosi Pintér ügyét pedig pénteken tárgyalja, mert nem érkezett be a szövetségbe a játékvezető jelentése. Az NB 11-ben kiállított Ferenczet (Budafok) két bajnoki vagy kupamérkőzésről tiltotta el a bizottság, de büntetését 6 hónapra felfüggesztette.★ Veress Kornélt, a Bajai SE kosárlabdázóját a Csepel SC elleni szombati mérkőzésen tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt a szövetség fegyelmi bizottsága három bajnoki mérkőzéstől eltiltotta. SPORTTÖRTÉNETI kiállítás nyílt a toki művelődési házban. A rendezők az 1950- ben alakult Perbáli Egyetértés SK történetének dokumentumait gyűjtötték össze. A kiállítás április végéig — hétfő kivételével — naponta 10-től 18 óráig tekinthető meg. Szabadidősporttanácskozás A Nógrád megyei Salgóbányán háromnapos értekezlet keretében találkoztak a fővárosi és a megyei tanácsok szabadidősport munkatársai, hogy az Állami Ifjúsági és Sporthivatal kétéves munkaprogramjából adódó teendőket alaposan megismerjék, megvitassák. Hazánkban most zárult le egy átfogó egészségmegőrző program kidolgozásának első fázisa. A tanácskozás első előadója Hegedűs Imre, az ÁISH főosztályvezető-helyettese többek között arról szólt, hogy ez a program milyen feladatokat ró a hivatalra, a megyékben működő felelősökre, munkatársakra. Mint mondta, a fő irány az említett program ifjúságra vonatkozó része, így közösen kell munkálkodni a KISZ-szel, az úttörőszövetséggel. Kiemelten hangsúlyosnak minősítette azt a tevékenységet, amely a mozgásszegény életmód helyett a fiatalok fizikai aktivitását hivatott elősegíteni. Osváth Sámuel, az ÁISH osztályvezető-helyettese a munkaprogramról, a szabadidősport fejlesztésének irányairól, módjairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy a diák-, a szabadidő- és a versenysport összehangolt fejlesztésén belül megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a különböző rétegek igényeit kielégítő programok megteremtésére, a szervezeti keretek bővítésére, a minőségileg is újszerű propagandamunkára. (Az Olimpiai ötpróba új tájékoztató füzete már parádésan tükrözi ezt az újszerűséget.) — A sportolási alkalmak bővítése érdekében az önszervezők önfinanszírozó, szolgáltató formákat kell megcéloznunk — mondta az előadó, ugyanakkor az új pénzügyi források feltárásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Több előadás, konzultáció, majd viták után az értekezlet csütörtökön délelőtt fórummal zárja munkáját. I. L. Nyilasi már a válogatottságra gondol Mint korábban arról már hírt adtunk, Nyilasi Tibor, az Austria Wien 70-szeres magyar válogatott labdarúgója porckorongsérv-műtétje után újra elkezdhette az edzéseket. A futballista Szalay Péternek, az MTI munkatársának elmondta, hogy operációja után elmúlt minden fájdalma, s nem szóbeszéd az, hogy visszatérésre készül. Sőt, bízik abban, hogy június 23-án lejáró szerződését klubjával meg is tudja hosszabbítani. Nyilasi beszélt arról is, eleinte csupán az volt a célja, hogy újból egészséges embernek számítson, ám a jól sikerült műtét, s a hasznos gyógykúra után már merészebb terveket tűzött maga elé. Edzeni kezdett, s bár az első komolyabb foglalkozás után alig állt a lábán, de a harmadik héten már jól bírta a terhelést. Nyilasi szerint, ha minden jól alakul, már április végén, május elején pályára is léphet, s csak ezután dől el, hogy klubja a jövőben is számít-e játékára. Felkészült azonban arra is, hogy nem hosszabbítanak vele szerződést, de mindenképpen Ausztriában szeretne maradni, legfeljebb más csapatnál folytatná pályafutását. Legjobban viszont annak örülne, ha maradhatna az Austria Wiennél. Nyilasi gondol a jövőre is, mert a hosszú kényszerpihenőt kihasználva beiratkozott a Testnevelési Főiskola szakedzői szakára, Bécsben pedig kétéves levelező tagozatos menedzserképző iskolába jár. A közelebbi tervei között szerepel az is, hogy újra magára húzza a magyar válogatott szerelését. Sőt, bízik abban, hogy a lengyelek elleni Európa-bajnoki selejtezőn szerepelhet a legjobbak között. (Folytatás az 1. oldalról) jobb versenynek ígérkezik a mostani, amelynek legnagyobb sztárjai kétségkívül az olaszaik, élükön Borella (négy VK-versenyt nyert az idén!) és Numa, de a csapat többi tagja is esélyes a jó helyezésre. Újabb fénykorát éli a francia Jolyót, mellette Omnes sem akárki, aztán ott vannak a szovjetek (Rományidon hányadik virágkorát éli?) és a nyugatnémetek. És most már a magyarok: Érsek és Szekeres. Érsek, három VK-döntővel a zsebében, még sohasem volt finalista a Törleyn, talán most... A selejtezőket a Nemzeti Sportcsarnokchaffi rendezik, a Ismét a dobogó a cél Tatán készülnek legjobb súlyemelőink, akikre nem kis feladat vár május 3-tól, amikor megkezdődik a franciaországi Reimsben az Európabajnokság. — Minden a legnagyobb rendben halad — mondta Ambrus László szövetségi kapitány az MTI munkatársának. — Csupán Kerek és Kovács bajlódik kisebb sérüléssel, a többiekkel nincs gond. Célunk, hogy a szófiai VB-hez hasonlóan jól szerepeljünk, vagyis a nemzetek pontversenyében ismét a dobogón végezzünk. Világbajnokunk, Szanyi Andor is szólt az esélyekről. — Edzéseredményeim szerint még sohasem voltam olyan jó a felkészülés hasonló időszakában, mint most. Érmeket akarok nyerni, de így vannak ezzel a többiek is... Mit tehetnénk hozzá ehhez? Legfeljebb annyit: reméljük Szanyi Jósnak is olyan kitűnő, mint súlyemelőnek. Már az öttusa VB jegyében Pénz és garancia Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal anyagi támogatásával rendeződött az öttusázók rendelkezésére álló lóállomány sorsa. Tibor Tamás elnökhelyettes aláírásával hatályba lépett az a megállapodás, amelynek értelmében az ÁISH 1989 végéig hárommillió forinttal támogatja az öttusaistálló fenntartását. A szövetség rendelkezésére álló lovak fenntartásáról 1983 óta a Magyar Lóverseny Vállalat gondoskodik. A nyereségérdekelt vállalatnak az öttusa- és a lovasszövetség lóálltalányának a fenntartása tavaly 2,5 millió forintos ráfizetést okozott. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium révén ugyanis állami támogatásként erre a célra nyújtott évi 7,5 millió forint nem fedezte a növekvő költségeket, s ezért az öttusázók 45 lóból álló istállója 37 lóra apadt. A helyzet mindenképpen orvoslásra szorult, hiszen 1989-ben Budapest ad otthont az öttusa-világbajnokságnak. A MÉM most garanciát vállalt a Magyar Öttusa Szövetség és a Nemzeti Lovarda (a Magyar Lóverseny Vállalat közvetlenül érintett részlege) között létrejött szerződéshez. Intézkedik a 45-ös létszámú lóállomány fenntartásáról, évi 409 000 forint értékű utánpótlás biztosításáról, a lószállítás és a versenyrendezés feltételeiről. (MTI) Borella - póker döntőibe vasárnap 17 órakor a Vigadóban kerül majd sor. Kovács Tamás, a vívók szövetségi kapitánya elmondta, hogy új típusú, háromhetes, „világbajnoki rendszerű” edzőtáborozáson vannak tűz, s érdeklődve várják, mit hoz ez az idény közben beiktatott „szünet”. A Törleyvel párhuzamosan a minszki A-kategóriás egyéni és csapatviadalon Jánosi, Stefanek, Szőcs, Tuschák és Mincza lép pástra, Varsóban az Otto Finski-emlékversenyen, illetve a Wolodyjowski Kardjáért elnevezésű csapatversenyen a magyar csapat összeállítása: dr. Gedővári, Nébald Gy., Varga, Szabó, Csongrádi, Bujdosó, Abay, Szeley. Bernben a párbajtőrözők próbálnak szerencsét: Székely, Hegedűs, Banczik, Pásztor, Szőke és az öttusakeret. Április 16. és 20. között Sao Paulo rendezi a junior vívó-világbajnokságot. Az utóbbi évek legkisebb csapata kel útra. A névsor: Kadar István (BSE), Jakab Péter (II. Dózsa) — kard — és Horváth Brigitta (Bp. Honvéd) — női tőr. Kovács Tamás elmondta, hogy a négy hónapja húzódó Kolczonay-ügy újabb állomásához érkezett. A Bp. Honvéd válogatottja újabb fellebbezésében azt kérte, hogy az április 30-áig tartó meghosszabbított eltiltását engedjék el. Ebben a kérdésben az elnökség szombaton délután ül össze. Jó hír, hogy Bodonyban a Mátraaljai Mgtsz legyártotta az első 1500 pengét, így aztán hat-hét év után remény van arra: megoldódik a gyártás idehaza! Kilencvenkilenc százalék, hogy május 12-én a Budapest Kongresszusi Központban sor kerülhet a Mesterek Tornájára. Most már csak az kerül, hogy versenyzőink jól szerepeljenek a hétvégi eseménynekem. ELUTAZOTT a bulgáriai Permikbe a hétvégi ifjúsági súlyemelő Duna Kupára a magyar válogatott. Színeinket Balogh, Kelemen, Kovács, Mészáros, Tóth, Dávid, Ligeti, Halász, Szalontai és Oláh képviseli. Zsebemben az edzőm Komlósi Gábor könyve Komlósi Gábor fejlődésének nemcsak azért örülök, mert némi részem van abban, hogy az újságírói hivatást választotta, hanem benne bizonyítva látom a szorgalom, az állandó képzés, az egyre magasabb szint elérésére való törekvés értelmét. Nem is olyan régen máig kezdőként kopogtatta az írógépet szerkesztőségünkben, s ma már rutinos újságíróként, szép jövő előtt álló tévériporterként ismerik. Megjelent első könyve is — alighanem az utóbbi idők legfiatalabb szerzője —, a téma ugyan ,,lerúgott csontnak” tűnik, de olvasva az érdekes sorokat, kiderül, hogy sok újjal szolgál. Komlósi tud kérdezni — bizony ezt sem könnyű — és képes mélységes őszinteségre — ha úgy tetszik, kifakadó önvallomásra —, inspirálni az interjúalanyokat, ezúttal a legismertebb ,,problematikus” edzőket. Amikor pedig ő jut szóhoz, bátor véleménye van, amelynek az aspektusán lehet vitatkozni, de mindenképpen tiszteletben kell tartani, hiszen nemcsak az alanya, hanem a szerző is vállalja a szókimondást. (Már megegyeztem vele abban, hogy mi, újságírók sokszor egy kör közepén állunk és ezért van akinek hátát kell fordítanunk.) Szóval, úgy tűnik, Komlósi már túl van a „csapkodó”, megalapozatlan bírálatokon, szövege megfontolt, hasznos, olykor szellemes. A „Zsebemben az edzőm” című kötete ügyes, ígéretes munka. H. T. SÉRÜLÉSHULLÁM. Több kézilabdázó pihenőre kényszerült a Tatabányai Bányász férfi kézilabdacsapatából. Bíró szemsérülés, Sibalin térdbántalmak, Kongó, Borsos és Bognár pedig influenza miatt nem játszhat a legközelebbi bajnoki találkozón. Bemutató a Latorca utcában Magyarországon eddig még ismeretlen volt a petanque nevű francia „társasjáték”. Őshazájában viszont több mint 15 millió embernek nyújt rendszeres szórakozást. A három-három acélos egy fagolyóból álló készlettel két csapat küzd. Leegyszerűsítve, a játék célja az elsőként elhajított fagolyót minél inkább megközelíteni acél „tekékkel”. Hogy mennyire nem komolytalan szórakozásról van szó, azt bizonyítja, hogy a petanqueot a tavaly októberi monacói NOB-ülésen felvették azon sportágak közé, amelyek közül a mindenkori olimpia rendezője egyet tetszése szerint felvehet a játékok műsorára. Bár ez a lehetőség még igen távoli, a pénteken 15 órakor — az Elektromos Latorca utcai sporttelepén — sorra kerülő petanque-bemutató sok hívet szerezhet a sportágnak. Ebből az alkalomból hazánkba érkeznek Párizs párosbajnokai, Robert Vaillant és Lionel Pipert, s a világ legnagyobb petanque-gyártó vállalata, a JB International képviselői. A bemutatóin a francia klasszisok „ellenfele” négy magyar sportember lesz: a kosárlabda-, illetve röplabda-válogatott Németh Ágnes és Raquel Champitaz, valamint a VB-ezüstérmes férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos és játékosa Kovács Mihály, az Elektromosból. (MTI) NÉPSPORT 7 IDŐPONTMÓDOSÍTÁS: A Bp. Spartacus női kézilabacsapatának IHF Kupaszereplése miatt később rendezik a vasárnapra kiírt DMVSC—Bp. Spartacus bajnoki találkozót. Az új időpont: május 5., 16 óra. SZERZŐDÉS. Szponzori reklámszerződést kötött Szombathelyen a helyi fakombinát és a Haladás VSE labdarúgó-szakosztálya. Az együttes játékosai már szombaton felszerelésükön viselik a cég emblémáját, benne a „Falca” vállalati márkanevet és a Colornyo terméknevet.• SZARVASON megalakult a városi diáksportbizottság, amelynek Darida Károly testnevelő tanár lett az elnöke. A Békés megyei városban az 1-es, a 2-es és a 3-as számú általános iskolában, valamint a Vajda Péter Gimnáziumban, illetve az óvónőképző szakközépiskolában működik diáksportegyesület. SPORTMŰSOR CSÜTÖRTÖK KÉZILABDA. NB I B. Budapesti mérkőzés. Férfiak. V. Dózsa—H. Szondi SE. XIII. Váci út 185., 16. KOSÁRLABDA. A Felszabadulási Kupáért. Férfiak. Videoton—Kadett válogatott, Székesfehérvár, Berényi út, VOK-csarnok. 19.30. RÖPLABDA. Savaria Kupa nemzetközi női torna, Szombathely, Művelődési és Sportház. Az 5—8. helyért: 10.30. és 15. Az 1—4. helyért: 16.30 és 18. TENISZ. Az NYVSSC idénynyitó országos versenye, Nyíregyháza, Városi stadion, 10. RÁDIÓ, TÉVÉ Rádió. Kossuth- Sport. Petőfi- Torna. 23.00: Csütörtök, adó. 22.00: adó. 5.55: Sport. Televízió. Budapest 1.9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. II. 19.25: Tévétorna. 21.35: Telesport. Benne: labdarúgó-kupanap. Savaria Kupa női röplabdatorna, elődöntők. Közvetítés Szombathelyről. Csehszlovák II. 16.00: Sportdokumentumfilm. 18.40: Labdarúgó-összefoglaló. 19.00: Tévétorna. Jugoszláv I. 19.50: Sport. IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti. A várható időjárás csütörtök estig, eleinte még változóan felhős idő lesz, később a déli óráktól nyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé, főként a Dunántúlon, várható eső, zápor, helyenként zivatar is kard előfordul. A megélénkülő déli, délnyugati szelet a Dunántúlon időnként erős széllökések kísérik. A hőmérséklet csúcsértéke 18—23 fok között alakul.