Népsport, 1987. június (43. évfolyam, 127-151. szám)

1987-06-03 / 128. szám

XLIII. 128. ♦ 1987. június 3. Jól vizsgázott a Körcsarnok Fámál volt csapatunk Kosárlabda ! Már tavaly, a Szovjetunió­ban rendezett világbajnoksá­gon sem szerzett kellemes tapasztalatokat az ausztrál női kosárlabda-válogatottról a magyar csapat. Nem mint­ha a távoli földrészről érke­ző játékosok taktikában, technikai képzettségben, do­básbiztonságban, csapatszer­kezetben az európai mezőny előtt járnának. Sőt, mind­ezekben igencsak sok a ja­vulni- és tanulnivalójuk. Van viszont egy tulajdonságuk, amivel­ a hiányosságaikat részben ellensúlyozni tudják. És ez az — olykor agresszivi­tásba hajló — keménységük, küzdeni tudásuk. Ez a játékfelfogásuk — bár a vB-együttesük mint­egy fele kicserélődött — to­vábbra is megmaradt, s bi­zonyára sok bosszúságot okoz majd a szerdán kezdő­dő HungarHotels Kupa nem­zetközi női torna résztvevői­nek. Jó alkalom volt erről meg­győződni a hétfő esti barát­ságos találkozó, amelyet a magyar válogatott vívott az ausztrálokkal. A mérkőzés szakmai értékéről nehéz vol­na bármit is mondani, hiszen együttesünk teljesítményén nagyon érződött, hogy vasár­nap érkezett meg a gárda a gdanski tornáról. . A fáradt­ság pedig nagy úr a palán­­kok alatt is ... így csak az a vigasz ma­radt, hogy a fővárosi kosár­labdaélet­ új centruma, a Körcsarnok kitűnően vizsgá­zott. S várhatóan jó hangu­latú összecsapások színhelye lesz majd a bajnokság őszi indulásától, hiszen a Magyar Kosárlabda­­ Szövetség elnök­sége a Bp. Honvéd és a MAFC termét NB I-es talál­kozók rendezésére alkalmat­lannak nyilvánította. Magyarország—Auszrália 65-63 (28-23) Körcsarnok, 100 néző. V: Harsányi, Weeks. Magyaror­szág: BALOGH (20), Németh Á (10), Szabó Á. (3), Boksay (13) Sepsei (—). Cs: Bakai (—), Rátvay (4), Farkas (—), Szécsi (10). Edző: Killik László. Ausztrália: MAHER (26/3), Cheesman (4), Mickan (3) , Foster (6), Gorman (—). Cs: Timms (5/3) Brown (4), White (4), Moffa (8), Dalton (4) , Robinson (—). Edző: Robbie Cadee. Az eredmény alakulása. 4. p.: 7-2. 11. p.: 13-16, 13. p.: 19-18. 21. p.: 32-41, 31. p.: 50-50, 32. p. 50-56, 38. p.: 59-67.★ FELSZABADULÁSI KUPA Nők Sz. Főiskola—Medosz—BSE 67-81 (31-34). Szarvas, V: dr. Gencsev, Balázs, Ld: Bozsér­­né (19), Frankó A. (18/12), Gyebrovszki (14), ill. Deák (22), Gulyás (19), Kovács A. (15). Kitűnt: Frankó A., Bo­­zsérné, ill. Deák (a mezőny legjobbja), Gulyás, Behány. A BSE ezzel a győzelmével — a hátra lévő mérkőzésétől függetlenül — már döntős. Férfiak Alföldi Olajbányász—Bajai SK 79-30 (19-46). Szolnok, 300 néző. V: Szász, Varga O. Ld: Kmézics (18), Tóth (17), Vida (13), ill. Likár (24), Ko­vács (20), Veress (17). Ki­tűnt: Kmézics, Tóth, Húsz, ill. Likár. Kovács Veress.­­Kecskeméti SC—Hódmező­vásárhelyi SVSE 83-70 (50-40). Kecskemét. V: Si­­mó, Vitéz. Ld: Lakosa (23), Horváth (14), Csorvási (11), Boró (11), ill. Borbáth (14), Czuprák (13), Valaczkay (13). Jó: Lakosa, Horváth, Cseh, ill. Czuprák, Borbáth. GOLF Duna Kupa, Günzburg (NSZK). A hazánkban újjá­született sportág képvisele­tében a Kék Duna Golf Club vett részt a viadalon. Magyar csapat egyébként először indult ezen a verse­nyen, amelyről dr. Gáti Fe­renc szakosztályvezető így számolt be: „A május 27. és 31. közötti küzdelmek rend­kívül izgalmasak, voltak. Hét sportolónk közül Hegedűs Gábor szerepelt a legjob­ban, a Stableford Hendike­pen harmadik lett.” KÉZILABDA NB I Nők A góllövőlista állása: Kiss E. (Építők SC) 113 (ebből 39 hétméteresből), Géczi (TFSE) 96 (19), Bobcsiné (Borsodi Bányász) 95 (33), Szilágyi (DMVSC) 93, Sulyok (Buda­­print Szegedi Textilművek SE)­­93 (58), Lőrinczyné (Bp. Spartacus) 89 (26), Elekes (Bp. Spartacus) 76, Kocsis Gy. (Gy. Richards SE) 76 (21), Gyimesiné (Budaprint Szegedi Textilművek SE) 75, Bolla (Békéscsabai Előre Sp.) 75 (17), Bánfi (BHG SE) 74 (24), Pális (TFSE) 71 (21), Varga Zs. (Dunaújvá­rosi Kohász) 70 (16). LABDAIÚ­GÁS Országos női bajnokság Sz. Postás—Bp. Volán SC 1-2 (9-1). Székesfehérvár. V: Pásztor. G: Fülöp, ill. Mor­vai, Keresztes. Ferencvárosi László Kórház SC—Tipográ­fia Vénusz 7-0 (5-6). IX., Vágóhíd u. V: Szabó. G: Lovász (3), Jenei (2), Pó­lyák (2). Sz. Paprika SC— Femina Észak-pesti Afész 0-2 (0-0). Szeged, 200 néző. V: Jakus. G: Vrábel, Kissné. Fővárosi Sütőipari SE—Gyu­lai SE 0-5 (0-2). XIV., Pil­langó u. V: Albert. G: Ka­­nyári, Illik, Hipszk, Szabó T., Lusztigh. Renova Spar­tacus SE—Egri Lendület 4-2 (0-2). X.: Kőér u. V: Bartos. G: Szegediné, Nagy P. (2), Sípos E., ill. Faragóné (2). Az élcsoport állása 1. F. László K. 15 1 1 65- 6 31 2. Femina 11 4 2 79-13 26 3. Renova 12 2 2 66-11 26 NB I-es utánpótlás-bajnokság Bp. Honvéd—Videoton 6-1 (1-1) Kispest, V: Kiss B. Bp. Honvéd: Gelei — Zentai, Krizán (Bartos), Dózsa (Cseh), Cseresznyik — Ke­­repeczky, Urbányi, Deutsch — Fodor, Füle, Rontanek (Breznai). Edző: Már János. Videoton: Koszta — Borsá­­nyi, Jávorka, Szabó L, Ke­­recsényi (Petres) — Selyem, Csrepka, Csucsánszky, Gyen­­ti — Jónás, Kovács (Király). Edző: Halácsi László. G: Fodor (3), Füle (2), Kerepeczky, ill. Csrepka. Jó: Füle, Fodor, Deutsch, illet­ve Csrepka, Csucsánszky. Sárga lap: Cseresznyik, Já­vorka. A szombatról előreho­zott találkozón a hazai együttes végig nagy kedv­vel játszott. A Videoton az első félidőben még lé­pést tudott tartani ellen­felével. Szünet után Fodor és Füle vezérletével egy­más után vették be Koszta kapuját a hazaiak. MOTORSPORT Salakmotoros egyéni VB- középdöntő, Slany. Eredmé­nyek: 1. Kasper (csehszlo­vák) 13 pont, ... 4. Hajdú (magyar) 11, ... 7. Kocsó (magyar) 8. Bódi nem került a legjobb nyolc közé, így ki­esett.★ Nemzetközi motocrossver­­seny, Teutschenthal. 125 kcm: 1. Kamrás (magyar), 2. Pfeil (NDK-beli), 3. Helba (cseh­szlovák). 250 kcm: 1. Martin (NDK-beli). VÍZILABDA Női DB BVSC—Vasas 13-9 (1-1, 2-4, 4-2, 3-2). Hajós Alfréd uszoda. V: Vindisch. G: Bajusz 5, Kókai 4, Miklós­­falvy 2, Dénes 2, ill. Dan­­csa 3, Szedi­may­or 2, Schil­­lingné 2, Gallov, Kiss. Bp. Honvéd—Szolnoki VSE 7-7 (2-2, 3-1, 0-1, 2-3). Tüzér u. V: ifj. Juhász. G: Kál­mánná 4, Tóth, Kiss, Dem­ján, ill. Sárosi 3, Nagy 2, Dunai-Kovács, Fodor. Bárdos győzelme Lovassport Szép magyar sikerről kap­tunk jelentést héfőn dél­után. Dr. Bródy Tibor csa­patvezető közlése szerint szilvásváradi fogathajtó vi­lág- és Európa-bajnokunk az elmúlt hétvégén megnyerte a franciaországi Coupignien­­ban rendezett nemzetközi négye­sfogatver Senyer" Díj niaj­­tása kiválóan sikerült, s a nehéz akadályok között is kiválót nyújtott. A második helyre a holland Tipdemant került, míg az NSZK-beli Keil a harmadik helyen vég­zett. Bárdos György ezen a hét­végén is bakra száll Fran­ciaországban. Ezúttal Cher­­bourgban indul nemzetközi viadalon. Értékes helyezések négypárban Evezés Nemzetközi regatta, Duis­burg. Szombati eredmények. Győztesek. Férfiak. Egypár­evezős: Kolbe (NSZK-beli) 6:57.66. Kétpárevezős: Schmelz, Thienel (NSZK- beli) 6:25.02. Kormányos nél­küli kettes: Bauer, Linzin­­ger (osztrák) 6:41.04. Kor­mányos kettes: Kabrhal, Vi­­cik (csehszlovák)­ 7:02.89. Kormányos négyes: Ausztrá­lia 6:14.04. Kormányos nél­küli négyes: Jugoszlávia 6:06.80. Négy­párevezős: NDK 5:52.11,... 3. Magyarország 6:01.03. Nők. Egypárevezős: Schrö­ter (NDK-beli) 7:22.54. Két­párevezős : Hampe, Peter (NDK-beli) 6:55.95. Kormá­nyos nélküli kettes: Hornig, Doberschütz (NDK-beli) 7:25.73. Kormányos négyes: NDK 6:51.41. Négypáreve­­zős: Hollandia 6:34.67, 2. Magyarország 6:10.27. Nyol­cas: NDK 6:11.8. Vasárnapi eredmények. Férfiak. Egypárevezős: Bianks (holland) 7:18.3. Két­párevezős: Schmelz, Thienel (NSZK-beli) 6:34.5. Kormá­nyos nélküli kettes: Bauer, Linzinger (osztrák) 6:54.8. Kormányos négyes: Auszt­rália 6:25.6. Kormányos nél­küli négyes: Csehszlovákia 6:17.6. Négypárevezős: NDK 6:04.9. Nyolcas: NDK 5:45.1. Nők. Egypárevezős: Ham­pe (NDK-beli) 7:17.2. Két­párevezős: Madina­ Toseva (bolgár) 7:20.1. Kormányos nélküli kettes: Wilt. Hank­­ker (NDK-beli) 7:35.0. Kor­mányos négyes: NDK 7:02.5. Négypárevezős: NDK 6:32.3. ... 3. Magyarország 6:11.9. Nyolcas: NDK 6:21.0. Petrovits és Fejes Tollaslabda Nyírség Kupa országos felnőtt ranglistaverseny, Nyíregyháza (hat egyesült). Férfi egyes (21 induló): 1. Petrovics (NYVSSC), 2. Nagy A. (H. P. J. SE), döntő: 18:15, 13:6, 3. Jankovich (H. Zrínyi SE) és Herling (H. Zrínyi SE). Női egyes (17): 1. Fejes (H. Zrínyi SE), 2. Fórián (Debreceni Kinizsi), d: 4:11, 11:8, 11:7, 3. Lo­sonczki (NYVSSC) és Keul (NYVSSC). Férfi páros: 1. Nagy, Balajti (H. P. J. SE), 2. Vörös Gy., Petrovits (H. Zrínyi SE, NYVSSC), d: 14:17, 15:11, 15:9, 3. Janko­vich, Klein (H. Zrínyi SE, HOSE) és Herling, Németh (H. Zrínyi SE). Női páros: 1. Fejes, Dudics (NI. Zrínyi SE), 2. Fórián, Karácsony (Debreceni Kinizsi), d: 15:12, 17:18, 15:9, 3. Gönczi, Hor­váth (NYVSSC) és Losoncz­­ki, Keul. Vegyes páros: 1. Nagy, I­osonczki, 2. Petro­vits, Harsági (NYVSSC), d: 15:10, 15:11, 3. Mátyus, Fó­rián (Debreceni Kinizsi) és Szelek, Karácsony (Debrece­ni Kinizsi). Szálin­gerné országos csúcsot lökött Iffi Atlétika­­ Nyitrai válogatott dobóvia­dal. Férfiak. Gerely: 1. Zelezny (cs) 87.66, a világ eddigi leg­jobb eredménye, ... 3. Para­­gi (m) 74.58. Diszkosz: 1. Bugar (cs) 67.22, 2. Valent (cs) 65.18, 3. Horváth A. (m) 59.62. Súly: 1. Mad­ura (cs) 20.89, 2. Navara (cs) 20.69, ... 5. Szabó L. (m) 19.29. Kalapács: 1. Sinka (m) 77.04. A pontversenyben: 1. Cseh­szlovákia A 17, 2. Magyaror­szág 11, 3. Csehoszlovákia B 10, 4. Nagy-Britannia 6. Nők. Súly: 1. Fibingerová (cs) 20.58, ... 3. Szélingerné (m) 18.62, országos csúcs (ré­gi: 18.34, Szélingerné, 1981). Diszkosz: 1. Herczeg (m) 60.32. Gerely: 1. Martai (m) 63.04, egyéni csúcs. A pontversenyben: 1. Ma­gyarország 9. 2. Csehszlová­kia A 6. 3. Csehszlovákia B 6. Egy napig játszottak Sakk Orbán Kupa nemzetközi villámtorna, Hajós (46 be­­xasakkozó). Végeredmény: 1. Sziráki László 90.5 pont, 2. Somlai 89, 3. Rudolf 87, 4. Schen­­kerik 85, 5. Buzási 83, 6. ifj. Vámosi 78. Huszonnégy óra alatt — szombaton 14 órától vasár­nap 14 óráig — 2300 partit játszott a mezőny, amelyben a legidősebb játékos 65, a legfiatalabb pedig 14 esz­tendős volt. Egy hölgy — Tamás Erika — is indult a viadalon. Csak az utolsó tízes körben dőlt el, hogy ki nyeri a kupát. iról Vívás A­bay sikere Kard: 1. Abay. (magyar), 2. Karelov (szovjet). Az első helyért: Abay—Karelov Szocialista országok ver- 12:10. Férfi tőr: 1. Bandadi­senye, Sancti Spiritus, Kuba. (lengyel), 2. Gátai (magyar). NÉPSPORT 9 Minden férfiszámot magyar versenyző nyert Leónban fj. Asztalitenisz___ A nyolcadik Szandinista Barátság Kupa küzdelmei­ben először indultak magyar férfiversenyzők. A csapat­­versenyek — tíz ország kö­zül — a mieink sikerét hoz­ták, majd szünnap követke­zett. A nicaraguai vendég­látók a panerojai tengerpart­ra vitték a sportolókat, s majdnem végzetes baleset történt. Négy fiatal verseny­ző — két kolumbiai, egy me­xikói és egy costa rica-i — túl messzire merészkedett a tengerbe — pedig minden­kit figyelmeztettek a ve­szélyre —, és az erős hullám­­csapás miatt csaknem vízbe fulladt. Szinte az utolsó pil­lanatban érkeztek oda a mentőcsónakkal, a négy ver­senyzőt azonnal kórházba szállították, de másnap már indultak is az egyéni küz­delmekben. A férfi egyesben 46-an álltak asztalhoz, furcsa le­bonyolítási rendszerben. Amikor eldőlt, kik jutottak a 16 közé, a mezőny négy csoportra szakadt. Körmér­kőzéseket vívtak a játékosok, és a csoportgyőztesek újabb körmérkőzésen döntötték el a helyezéseket. Báthory At­tila játszmaveszteség nélkül lett első, a szintén jól ját­szó Ilanicz Sándor előtt, a harmadik a kubai Martinez, a negyedik a mexikói Gon­zales lett. A férfi párosban 28-an indultak, s végül a llanicz, Nagy M. kettős nyerte el az elsőséget, a dön­tőben a kolumbiai Ross, Cu­­davo pár ellen győzve. Így a magyar férfiverseny­zők abszolút sikert értek el minden számot megnyertek, amiben indultak, szép tisz­teletdíjakat kaptak. A magyar asztalitenisz­csapat kedden hazaérkezett Nicaraguából. H. T.★ NB I Férfiak: Ganz-Mávag— Győri Elektromos 13:12. Tí­már 3, Tóth B. 3, Tóth N­. 3, Gyón 3, Bárány, ill. Ja­kab 4, Juhász 3, Balogh 3, Horváth 2. BVSC—Ceglédi VSE 22:3. Somosi 5, Kren­­hardt 5, Nozicska 5, Tóth J. 4, Turbók 3, ill. Fróna 2, Gyula. Szeged SC—II. Kilián ESE 9:16. Dr. Petári 5, Ko­vács 2, Aranyosi, Ágoston, ill. Pintér 4, Túrei 4, Dan­­ku 4, Fodor 3, Gárdonyi. Kiskunfélegyházi Lenin Tsz —Kaposvári Rákóczi 13:12. Kaiser 5, Szalaba 3, Karsai 2, Verebes 2, Laczkó, ül. dr. Szita 4, Frank B. 4, Hay­den 3, Varga. Nők. BSE—Fővárosi Víz­művek 13:12. Bátorfi 5, Ur­ban 5, Páli 2, Szigeti, ill. Picl 3, Böhm 3, Hegedűs 3, Braun 2, Imre. Kanizsa Bú­tor—31. sz. Építők 17:8. Ga­zsi 5, Mausz 4, Bíró 3, Bol­dizsár 3, Katona 2, ill. Sár­kány 4, Ivaskó 3, Berényi. Statisztika—Bp. Spartacus 21:1. Oláh 5, Fazekas 5, Wirth G. 4, Wirth V. 4, Csa­­rádi 3, ill. Szabó 2, Faragó 2. VM Közért—Egri VM 23:2, Bukovenszky 5, Molnár 5, Zsemlye 5, Kovács T. 5, Ko­vács Á. 3, ill. Beniczky, Hor­váth. Medosz Erdért—Pécsi Spartacus 15:10. Müller 5, Ludrovszky 4, Szép 3, Falu­­di 2, Szabó A., ill. Schnel­ler 3, Soós 3, Pálmai 2, Esze­­nyi,­­Raffai. Hajrá az MNK-ért 21 Röplabda • Futószalagon követik egy­mást a mérkőzések a baj­nokság utáni legrangosabb hazai eseményen, az MNK- ért zajló küzdelemben. A nők már a legjobb nyolcig jutottak, a férfiak a 16-os táblára kerülésért játszottak. A meglepetésekben ezúttal sem volt hiány, olyannyira, hogy a múlt évi finalisták közül a Debreceni MVSC női és a Csepel férficsapata máris elbúcsúzott a mezőny­től. Nők. A 8 közé jutásért: BVSC—II. Dózsa 1:3, Rákos­­menti TK—Tungsram SC 0:3, Bp. Spartacus—Dunavarsá­­nyi Tsz SK 3:0, Miskolci VSC—Vasas 0:3, BSE—Hung­­alu ATSC 3:0, Kaposvári V. Izzó—Ganz-Danubius 3:0, Dutop SC—Eger SE 1:3, Szolnoki Vegyiművek—Alba Volán SC 0:3. A következő forduló párosítása (az elöl állók a pályaválasztók): BSE —V. Dózsa, Vasas—Tungs­ram SC, Bp. Spartacus— Kaposvári V. Izzó, Eger SE —Alba Volán SC. Férfiak. A 16 közé jutá­sért. A kupavédő Tungsram SC erőnyerő volt. Kaposvári Dózsa—Csepel SC 3:2, BKV Előre—Vasas 3:2, Kecskeméti SC—ZTE 3:0, Malév SC— Dunaújvárosi Kohász 3:0, Szeged SC—Komép SC 3:0, V. Dózsa—Szolnoki Vegyi­művek 3:0, Győri Dózsa— Bp. Honvéd 0:3, Nyíregyh. Mg. Főiskola—Veszprémi SE 1:3, Ganz-Mávag—Alba Vo­lán SC 0:3, Szegedi Lakó­telepi SC—DVSE 3:1, Rom­­hányi Kerámia—Nyíregyházi VSSC 0:3, Ráckevei Tsz SK —Borsodi Bányász 3:0, Zirc- Dudari Bányász—Dunaújvá­rosi Volán 0:3, OSC—Hejő­­csabai Cement SK 0:3, H. Nógrádi SE—TFSE 3:1. A következő forduló párosítása (az elöl állók a pályavá­lasztók) : Szegedi Lakótelepi SC—Tungsram SC, Veszpré­­mi SE—Malév SC, Ráckevei Tsz SK—Szeged SC, Kapos­vári Dózsa—NYVSSC, Duna­­újvárosi Volán—O. Dózsa, Hejőcsaba—Bp. Honvéd, H. Nógrádi SE—BKV Előre, Al­ba Volán SC—Kecskeméti SC. A fordulót június 7-éig bonyolítják le. ★ Bécs város férfitornája. (4 osztrák csapat, valamint a Vasas és a Dunaújvárosi Kohász részvételével): 1. WAT Kagran, 2. Vasas, 3. Dunaújváros. A döntőbe jutásért egy­mással mérkőzött a két ma­gyar csapat, a fináléban az öt válogatottal felvonuló há­zigazda 3:1 arányban győ­zött. Detréék másodikok 1ST Vitorlázás ) Repülő hollandi Ammersee Kupa, Ammersee, 59 induló. 1. Weiser testvérek (NSZK- beli), 2. Detre testvérek, 3. Schwarz, Wiesner (NSZK- beli).★ Csillaghajó Mai-Boek Ku­pa, Kimsee, 52 induló: 1. Fritz, Budel (NSZK-beli), 2. Holovits testvérek, 3. Vogt, Seeberger (NSZK-beli) ... 10. Tenke, Heckenast. ★ Spa­regatta, Medenblick. Repülő hollandi (60 indu­ló) : 1. Berger testvérek (francia) ... 15. Litkey B., Köles. Soling (42): 1. Jung­blut egysége (NSZK-beli),... 25. Ruják, Vajtai, Rácz. ... 32. Fináczy, Toronyi, Nagy Zs.........34. Tuss, Boros, Ra­dics. Finn dingi (84): 1. Ko­perszkij (szovjet), ... 45. Szilvássy, 46. Litkey F., ... 52. Székely. ★ TVSK Kupa: Balatonföld­­vár, Keszthely. A győztesek. Cirkáló: Kishamis (kormá­nyos: dr. Pásztó, Vízügyi SC). Európa: Scutamil (korm.: Czittel, Egis SE). Összevont osztály: Pfenin­­berger 6. egysége (Mélyépí­tők). Balaton: Boreas (korm.: Bartha, TVSK). Yolle: Fa­batka (korm.: Szekeres L., TVSK).­­*• Évadnyitó verseny, Agárd. 470-es: 1. Varga P., Sipos (Agárdi Medosz). Finn dingi: 1. Berecz (Köfém SC). Kalóz: 1. Devecseri, Wunderlich (Kö­fém SC).

Next