Népsport, 1987. július (43. évfolyam, 152-178. szám)

1987-07-13 / 163. szám

XLIII. 163. ♦ 1987. július 13 Motorcsónak Forma 500-as EB Volentér László már Európa-bajnok Viharos erejű szélben ké­szülődtek a versenyzők Nyu­­gat-Berlinben a Tegel-tó partján a Forma 500-as EB harmadik viadalára. Ez né­mileg megnövelte a remé­nyeinket már az indulás előtt, hiszen a mieink jól felké­szültek a tavasz folyamán a hullámos, erősen szeles pá­lyára. Ragyogóan kezdett Kormos György, a Lapkiadó SE vi­lágbajnoki ezüsté­rmese és bátor versenyzéssel megsze­rezte az első futamban az első helyet. Az össetett versenyben már jelentős ponttal rendel­kező ellenfelek kív­ül az NSZK-beli Hundnak (9 pont­ja volt), tönkrement a mo­torja, az osztrák Moritz (6 pontja volt), pedig nem mer­te húzni a gázt a hullámos vízen. Volentér László, a ta­valyi EB-győztes gyertya­­l­búkkal küszködött és ki­csit félőnek tűnt, hogy nem tudja megőrizni veretlensé­gét. Az első két viadalt Sar­­nicóban, illetve Puppingban ő nyerte, aztán Szegeden el­érte őt a balszerencse­sorozat, amely itt folytató­dott. Nem ment jól Ticskának sem, a tavalyi bronzérmes­nek, neki üzemanyag­­problémája volt. Elvizesedett az alkohol. . . Csepregit pe­dig bezárták a rajtnál és már nem tudott az élre ke­veredni. A két fiatal, Bálint és Faragó nem volt elég gyors ebben a mezőnyben. A második futamra Volen­tér rendbeszedte a motorját, most ő vezette a mezőnyt, és magabiztosan nyert. Már győztesen tartott a stég fe­lé, am­kor a motorblokkja eltörött, de ez már csak anyagilag érinti, mert a ver­senyben kiharcolta a máso­dik helyet és az így kapott 6 és az indulásért járó 1 ponttal összesen 27 pontja van, és így őt már senki nem tudja megelőzni a még hátralévő, Budapesten sorra keülő negyedik versenyen. — Volentér László már mindenképpen Európa-baj­nok — újságolta nagy öröm­mel Csepregi György, aki versenyzőként is küzdött, és ő volt egyben a csapatveze­tő is. — Kormos György pe­dig, mivel a második futam­ban harmadik lett, így megnyerte a versenyt, fel­jött a második helyre az összetett pontversenyben. Csepregi itt udvariasan abbahagyta a sorolást, mi tegyük hozzá, hogy Kormos­nak 13, Csepreginek 12 pont­ja van és a második, illet­ve a harmadik helyen áll­nak. Ahogy tavaly is volt, most is három verseny után három magyar versenyző áll a pontverseny élén. Hatalmas siker ez, hiszen ebben a mezőnyben a Tegel­­tavon is több világbajnok próbálkozott, de az osztrák Steincder például a 23. he­lyen végzett. Nem nagyon ment a második futamban sem Hundnak és Moritznak. A nyugat-berlini Loth, vi­lágbajnokhoz méltóan ver­senyzett ugyan, de azért ezen a versenyen képtelen volt tartani Kormos és Vo­lentér iramát és csak negye­dik lett. Csepregi hajójának hátul­ján átgázolt a bolgár Hrisz­­tov, így lyukas hajóval ment végig a második futamban, ahol Bálintot kiszorították a pályáról. Faragó pedig már nem kockáztatod. Ticska üzemanyaga pedig csak nem tisztult ki. . . A harmadik futamot a rossz idő miatt nem rendez­ték meg. Ered­m­ények. Forma 59­0-as FB, 3. verseny, 1. f­utam: 1. Kormos György (magyar), 2. Loth (NSZK-beli), 3. Cer­­veny (osztrák). 2. futam: 1. Volenter (magyar), 2. Krage (NSZK-beli), 3. Kormos. A Forma 590-as EB 3. ver­senyének végeredménye: 1. Kormos György 625, 2. Vo­lentér László 440, 3. Krage 313, 4. Loth 300, 5. Cerveny 225, 6. Götschel (NSZK-beli) 190, ... 11. Csepregi (ma­gyar) 101, ... 15. Faragó (magyar) 47, ... 18. B­lint (magyar) 29, ...21. Ticska (magyar) 17 ponttal. Az EB összetett pontver­senyének állása 3 verseny után: 1. Volentér László 27, 2. Kormos György 13, 3. Csepregi György 12, 4. Loth 11, 5. Hund 10, 6. Moritz (osztrák) és Krage 7—7 ponttal. Egy-egy versenyen az el­ső hat helyezett kap EB- pontot, méghozzá a helye­zéstől függően 9, 2, 4, 3, 2, 1-et, s ezen kívül az indu­lásért is jár 1 pont. Még egy verseny lesz, szeptember 5- én és 6-án Budapesten. Szolnokon kajak-kenu­s Vasárnap Szolnokon kora este lezárult egy hosszú sza­kasz, véget ért a hazai ka­jakosok, kenusok — harma­dik — utolsó válogatóverse­nye. Az utolsó lehetőség sokak számára . .. Az első döntő győztese, Gyulay Zsolt nem a ..sokak” közé tartozik. Ő idén vá­logatóversenyen 500 méteren még nem kapott ki, akár megengedhetett volna ma­gának némi lazítást is. De ha megtette volna, ha­­ ez lenne a versenyzésére a jel­lemző, tán nem is volna ennyire biztos helye a VB- csapatban. Most is nagy fö­lénnyel, egy hajó előnnyel nyert. Ugyancsak „zsinórban hoz­ta” eddig kenu egyesben az 500 méter győzelmeit Szabó Attila is, tehát az ő csapat­tagsága sem forgott volna veszélyben, ha történetesen nem ő nyer. Féltávnál m­ég úgy tűnt, ezúttal megtréfál­­hatja Pulai, de a végén ki­derült, hogy megintcsak Sza­bó osztotta be a legjobban az erejét, sőt mögötte Bo­­hácsnak is sikerült elhúznia Pilláitól. Annál nagyobb volt a tü­lekedés kajak kettesben. Itt még jó néhány páros aspi­rált az utazó csapatba, ke­rülésért, így Rajna és Adiffr vicz, a legutóbbi válogató győztese, Csípős és Fidel, de Pető és Lőrinczy is. Féltáv­nál már félhajó előnnyel ve­zetett Csípes és Fidel, ám a végén akadt munkája a cél­fotót helyettesítő képmagnó­nak, csak az döntötte el Csipesék elsőségét. Az ugyancsak alkalmi Gyula­y, Horváth kettős tehát alig egy ujjnyival lett második. De már az is különös, hogy Gyulayék így együtt indul­tak, hiszen a VB program­ja miatt Gyulaynak egyes és páros indulásra nem lehet módja. A miértre Horváth Zsolt felelt meg: „Azt akartuk, hogy legyen mezerty, meg nekem amúgy sem volt pá­rom, így viszont csináltunk egy jó kis versenyt..." Kicsit? A jó kis verseny inkább vonatkozhatna a je­­lenleg gyengélkedő kenus­­szak­ír páros mezőnyére. A győztes Takács, Leikep pá­roson azonban­ nincs mit számonkérni. Ők cSaló­ né­ ért véget a­ hány hónapja eveznek egy­ütt, így viszont kérdés, a szombat-vasárnapi bravúr­­juk­ elég lesz-e a csapatba kerüléshez." Az öt hosszú távú szám közül négy válogató, Kenu kettesben az utolsó két és fél kilométeren a Ridegh, Pétervári kettős „le­utazta” a mezőnyt. Az igazi bravúrt voltaképp nem is ez jelentette, hanem hogy Pé­tervári Pál, aki már oly sok­szor állt a VB-csapatba való kerülés határán, most 32 évesen jutott el a legna­gyobb lehetőségig. Hogy annyi csalódás után miért vágott neki ennek az évnek is? Elgondolkodtató a vála­sza: „Egy idő után egysze­rűen nem lehet már abba­hagyni". Kenu egyesben Bohács is triplázott, harmadszor nyer­te a tízezer métert, de ilyen kis különbséggel először. Igazán nagy tétje a kajak kettesek küzdelmének volt. A világbajnoki címet védő Kulcsár, Gindl párosnak most íztár illett volna hazai versenyen is nyernie. Ám a második fordulót, amelyben a harmadik helyen eveztek be, csúnyán elrontották. Különös módon verseny­zett a táv fele után az egyes kajakosok legnagyobb esé­lyese, Gyulay is. Addig „bölcsőben” evezett, aztán egyedül „kiment tiszta víz­­re-és aztán — fel is adta a versenyt.’*-«^ Szomorúan nyilatkozott: „Nem szívesen, mondok ilyesmit, de nem voltakJS^^ tán sportszerűek az ellen­felek, úgy éreztem, össze­fognak a győzelmem ellen." rövidtáv Férfiak, K I. 500 m: 1. Gyulay (Bp. Honvéd) 1:40.6, 2. Pető (Csongrád) 1:41.9, 3. Adrovicz (II. Dózsa) 1:42.5, 4. Rajna (MTK-VM) 1:42.8, 5. Schneider (PMSC) 1:44.0, 6. Szabó G. (Olajbányász) 1:44.8. K II. 590 m: 1. Csípes, Fidel (Bp. Honvéd, KÖ­­FÉM) 1:30.7, 2. Gyulay, Hor­váth (Bp. Honvéd) 1:30.9, 3. Rajna, Adrovicz (MTK-VM, V. Dózsa) 1:31.6, 4. Hódosi, Kovács Z. (Bp. Honvéd, KÖ­­FÉM) 1:32.3, 5. Pető, Lőrin­czy (Csongrád, Csepel) 1:32.6, 6. Kulcsár, Gindl (Bp. Hon­véd) 1:33.0. K IV. 500 m: 1. Bp. Honvéd (Karácsondi, Szép, Kovács P., Szalay) 1:25.8, 2. Bp. Honvéd, Kö- FEM (Irmai, Kovács Z., Kiss I., Hagymás­) 1:26.5, 3. MTK- válogatás VM (Szabó B., Piros, Bor­ka, Tóth I.) 1:26.8. C 1. 500 m­: 1. Szabó A. (Bp. Hon­véd) 1:50.8, 2. Bohács (Bp. Honvéd) 1:51.4, 3. Pulai (Bp. Honvéd) 1:52.3, 4. Varga (Építők SC) 1:53.0, 5. Gáti (Baja) 1:54.9, 6. Prohászka (Csepel) 1:55.8. C II. 500 m­: 1. Takács G., Leikep (Ü. Dó­zsa) 1:41.2, 2. Varga, Ridegh (Építők SC) 1:41.4, 3. Barna, Bánizs (Ü. Dózsa) 1:42.7, 4. Nádasdi, Hegyi (Építők SC) 1:43.1, 5. Schreiter, Gyulay (Bp. Honvéd) 1:43.3, 6. Vá­­radi, Farkas (Szegedi Olaj­bányász) 1:43.8. HOSSZÚTÁV Nők. K I. 6000 m: 1. Ra­kusz (Olefin SC) 30:37.3, 2. Erdődi (Olefin SC) 30:38.2, 3. Dónusz (V. Hajó) 31:09.5. Férfiak. K I. 10 000 m: 1. Berkes (O. Dózsa) 47:09.2, 2. Nagyváradi (Szekszárdi 47:09.9, 3. Peőcz (V. Dózsa) 47:10.6, 4. Helyi (MTK-VM) 47:10.9, 5. László (Ú. Dózsa) 47:14.7, 6. Orbán (V. Dózsa) 47:27.8. K II. 10 000 m: 1. Hó­dosi, Csípes (Bp. Honvéd) 44:54.6, 2. Makrai, Gózs (V. Dózsa, V. Hajó) 41:53.4, 3. Kulcsár, Gindl (Bp. Honvéd) 44:57.6, 4. Gonda, Karnok (B­p. Honvéd) 45:00.00, 5. Pál F., Gyenge (V. Dózsa) 45:01.4,­ 6. Nyerges, Kout (Szarvas) 50:06.9. K­IV. JOOOO m: 1. Győri Dózsa (Pong­­rácz, Benkó, Borsodi, Ta­kács) 39:58.0, 2. MTK-VM (Szabó B., Szabó T., Barta, Piros) 40:47.9, 3. BKV Előre, Bp. Honvéd (Portisch, Kri­­z­sány, Kajner, Kiss I.) 41:33.1. C I. 10 000 m: 1. Bohács (Bp. Honvéd) 53:01.9, 2. Kolozsvári (Bp. Honvéd) 59-102.4, 3. Szunyogh (V. Ha­jó) 5­1:03.0 4. Oroszi (V. Ha­jó) 53:03. 5.­Gurzó (BSE) 54:15.1, 6. Seller (Szegedi Olajbányász) 54:16.4.­ C II. 10 000 m: 1. Pétervári P., Ridegh (Építők SC) 43-19.8, 2. Molnár, Gyulay (V. Hajó, Bp. Honvéd) 47:22.9, 3. Lei­kep, Takács G. (O. Dózsa) 47:33.3, 4. Ivanics, Szabó M. (BSE) 48:38.7, 5. Kokics, Bencsik (Bp. Honvéd) 49:08.7, 6. Reményi, Lindenmayer (BSE) 50:56.5. LEGÚJABB Év eleje óta az NSZK Forma–3-as autós bajnok­ságában áll rajthoz Kesjár Csaba. Vasárnap Ausztriá­ban (Zeltweg), a bajnoki so­rozat 3. futamában a ne­gyedik helyen végzett, s így először szerzett pontot, mind­járt tízet. NÉPSPORT 11 Motocross BEK Kamrás és Kuncz győzött — Az előzetes hírek elle­nére az új bolgár tehetséget, a mindössze 8 éves Roman Nikolovot a 125 kcm-es gép­osztályban indítja a bolgár csapat vezetése — újságolta Kökényesi György az idei motocross Béke és Barátság Kupa idénynyitó­­ futama elitt. Tehették, taktikázhat­tak a bolgárok, hiszen a 250 kcm-es kategóriában nem kisebb tehetségű és nevű motocrossos áll rendelkezé­sükre, mint a világbajnoksá­gon három évvel ezelőtt bronzérmet szerzett Dimitar Ra­ngelov. Számításuk azonban nem vált be, mert a kíméletlen szekszárdi pálya első futa­mának rajtjától ugyan jól jött el Nikolov, de a cseh­szlovák Jan Mrazek már a második körben elévágott, időközben a tavalyi verseny győztese, Horváth Pál oko­zott némi izgalmat, mert a nagy tülekedésben kibillen­tették egyensúlyi helyzeté­ből, s mire „rendezte” Ka­wasakiját, a 16. helyre esett vissza. Innen „robotolta” föl magát a hatodik helyre. A tikkasztó hőség ellenére ki­tartó mintegy háromezer né­ző a hetedik körben hördült fel, amikor Kamrás Károly átvette a vezetést a nyilván­valóan elfáradt csehszlovák versenyzőtől. Jan Mrazek azonban nem adta olcsón, mert Nikolovval az utolsó kanyarig „verekedett” a má­sodik helyért, de végül­­ alulmaradt. A második futam rajtját Kamrás kapta el a legjob­ban, és ezután már csak az lehetett kérdéses, hogy mek­kora előnnyel nyer. Végül ez 20 másodpercre sikere­dett ! . . . A még hátralevő három Béke és Barátság Kupa verseny előtt minden­képpen biztató, hogy Hor­váth Pál végzett a harma­dik helyen, Balogi Zoltánt pedig hatodikként intették le. — Azt hittem, Nikolov megelőz! Alig vártam már, hogy vége legyen, ez a kí­méletlen pálya és ez a hő­ség együtt sok — mondta tiszteletre méltó őszinteség­gel Kamrás Károly a lein­­tés után. — Németh Kornél nagyon hiányzik! — kesergett Kö­­kényesi György a negyed­­literes géposztály rajtja előtt. A kaposvári versenyző ugyan ott volt a pálya szélén, de mivel az OTB-futamokon a félliteres géposztályban in­dult, klubjának pedig nem volt fölösleges 250 kem-es motorja, így csak nézelődött. A 250 kem-es kategória első számú esélyese így Dimitar Rangelov volt, aki a vára­kozásnak megfelelően állva hagyta a mezőnyt a rajtnál. Az egykori VB-helyezettet az egy hete Kiskunlacházán is kiválóan motorozó cseh­szlovák Kuncz és Fiala kö­vette, míg Amirászik László a negyedik helyen motoro­zott. Nem is tudott előbbre kerülni a lacházi versenyző, míg Rangelov előnyét foko­zatosan növelve, biztosan nyerte az első futamot. A második futam rajtja előtt mindenki biztosra vet­te, csak Rangelov nyerhet. Ez alól talán csak a cseh­szlovák Pavel Kuncz volt ki­vétel. Ugyanis amíg a rajt­nál a bolgár versenyző „bennragadt” a középme­zőnyben, addig ő csaknem egyperces előnyre tett szert. Kuncz előnyét természetesen jelezték a depónál a többi csehszlovák versenyzőnek, akikkel ezután Rangelovnak külön is meg kellett küzde­ni, ha előzni akart. Ennek ellenére, ha még egy kör hátra van, megelőzi Kunczot. De nem volt. .. Egyéni sorrend, 125 kcm: 1. Kamrás (Ürömi Barátság SE) Honda 2 pont, 2. Mra­zek (csehszlovák) Kawasaki 5, 3. Nikolov (bolgár) Ya­maha 5, 4. Burival (cseh­szlovák) Kawasaki 9, 5. Hor­váth P. (Hódgép SE) Kawa­saki 13. 250 kcm: 1. Kuncz (cseh­szlovák) Kawasaki 3, 2. Ran­gelov (bolgár) Suzuki 3, 3. Rugyenko (szovjet) KTM 10, 4. Zeman (csehszlovák) Ka­wasaki 11, 5. Gyurászik (Kiskunlacházi KSK) Hon­da 11. Csapatverseny. 123 kem: 1. Szovjetunió 45, 2. Bulgária 56, 3. Magyar A 62. 250 kem: 1. Csehszlovákia 9, 2. Bulgária 10, 3- Szovjet­unió 26, 4. NDK 29, 5. Ma­gyarország 30. Kamrás bátran versenyezve nyert Belgrádira került a trófea Kézilabda Két mérkőzés maradt va­sárnapra Nyíregyházán a vá­ros nagydíjáért kiírt nemzet­közi férfi kézilabdatornán. A Partizan Beograd—Mecha­nika Oradea mérkőzésen a jugoszlávoknak már a dön­tetlen is elegendő lett vol­na az elsőséghez. Néhány másodperccel a mérkőzés vége előtt, 15-15-ös állásnál, a nagyváradiak büntetőhöz jutottak. A sorsdöntő hétmé­terest azonban a Partizán kapusa hárította. A torna utolsó mérkőzésén az NYVSSC és a Dunaújvá­rosi Kohász lépett pályára. A hazaiaknak győzni kellett volna az ezüsthöz, ám a Ko­hász jobban játszott, és 29-27-re nyert. Végeredmény: 1. Partizan Beograd (jugoszláv) 7, 2. Dunaújvárosi Kohász 6, 3. NYVSSC 4, 4. Mechanika Oradea (román) 2, 5. TV Georgsmarienhütte (NSZK- beli) 0. A torna gólkirálya Tenke Sándor (Dunaújváros) lett 24 góllal, a legjobb kapus címet pedig Kovács Lukács (Duna­újváros) kapta.

Next