Népsport, 1987. július (43. évfolyam, 152-178. szám)

1987-07-27 / 175. szám

XLIIl. 175. ♦ 1987. július 27 Férfi sakk­világbajnoki zónaközi döntő, Szirák Beljavszkij megállíthatatlan? A majd 3000 lakosú Szirák csodás kastélyában immár a második hete tart a férfi sakkvilágbajnoki zónaközi döntő. 18-an küzdenek itt órákon, napokon és heteken át az üdvözítő — a tovább­jutást jelentő — első három hely valamelyikéért. Amíg egy futballmeccs a legjobb (a legrosszabb?) esetben is csak 120 percig tart, a For­ma—1-es „cirkusz” pilótái is két órán belül maguk mö­gött hagyják a távot, addig itt fordulóról fordulóra 4—5, vagy akár 6 órás maratoni küzdelem árán lehet csak az értékes pontokhoz jutni. Akadt persze kivétel itt is. A két jóbarát, az amerikai Benjamin és Christiansen amolyan családi partit ját­szott vasárnap. Lépegettek, lépegettek, hogy aztán a 14. lépés után nemes egyszerű­séggel nyújtsanak egymás­nak kezet. Portisch nagymester to­vábbra is magabiztosan, fel­tehetőleg a saját maga által előírt recept szerint halad. Döntetlenjeiért eleddig nem neki kellett kapaszkodnia — félpontos partijaiban ugyanis rendre ellenfelei örülhettek a reminek —, s két győzel­me mellé vasárnap újabb fél pontot gyűjtött be az angol Flearrel szemben. Meranói védelmet játszottak, annak is egy ritkább változatát, amelyben sötét megtalálta a kiegyenlítéshez szükséges aktív ellenjátékot. Így Por­tisch hiába próbálkozott gya­logáldozattal némi fölényt kicsikarni, ezúttal fekete „állta a sarat”. A De la Villa—Bouaziz partit nézve a szicíliai vé­delem nevét emlegették a szakemberek. A két sakkozó eddig jobbára vesztesként hagyhatta el a versenyter­met, a kérdés vasárnap az volt: ezúttal vajon melyikük, örülhet a végén? Nos, a tu­néziai váratlanul remekelt, így a mosolygós spanyolnak ezúttal sem maradt m­ás, mint a gratulálás az ellen­félnek. A nap ragadójának ki­kiáltott Hjartarson—Ander­sson parti szinte forgató­könyv szerint pergett. Sem­mi váratlan nem történt, s a huszadik lépés táján már­ sejtettük, nem véletlenül eveztek a nimzoindiai véde­lem jól ismert főváltozatá­­nak vizeire. Még tizenegyet húztak, mire meglelték a „béke szigetét”. Sajnos, ugyanez nem sike­rült Adorján Andrásnak, aki mélyen tudása alatt játszik a verseny kezdete óta. Úgy tűnt pedig, hogy Velimirovics személyében igazán testhez álló ellenfelet kapott, hiszen a jugoszláv nagymestert többször is legyőzte már. A szicíliai védelem Szozin-vál­­tozatában mégis a magyar nagymesternek kellett fejet hajtania. A hetedik fordulóban szen­záció nem történt, hacsak Beljavszkij újabb magabiz­tos sikerét nem vesszük an­nak, hiszen ezzel a ponttal már át is vette a vezetést. Betegsége után úgy tűnik, nehéz lesz a szovjet nagy­mestert megállítani. A hetedik forduló eredmé­nyei: Portisch—Fleur (an­gol) döntetlen, Szalov (szov­jet)—Milos (brazil) döntet­len, Benjamin (amerikai)— Christiansen (amerikai) dön­tetlen, Nunn (angol)—Marin (román) 1:0, Hjartarson (iz­landi)—Andersson (svéd) dön­tetlen, De la Villa (spanyol) —Bouaziz (tunéziai) döntet­len, Velimirovics (jugoszláv) —Adorján 1:0, Allan (kana­dai)—Ljubojevics (jugoszláv) 0:1, Beljavszkij (szovjet)— Todorcsevics (monacói) 1:0. A mezőny állása a 7. for­duló után: Beljavszkij 5 (1), Ljubojevics, Nunn és Hjar­­tarson 5—5, Portisch, Milos és Szalov 4.5—4.5, Andersson 3.5 (1), Todorcsevics, Chris­tiansen 3.5—3.5, Benjamin, Velimirovics, Marin 3—3, Fleur 2.5, De la Villa, Boua­ziz 2—2, Adorján 1.5, Allan 1. A hétfői, 8. forduló páro­sítása: Christiansen—Boua­ziz, Andersson—De la Villa, Adorján—Hjartarson, Ma­rin—Velimirovics, Flear— Nunn, Todorcsevics—Por­tisch, Ljubojevics—Beljavsz­kij, Milos—Allan, Benjamin— Szalov, Harle Tamás Denis Allan a távoli Kanadából érkezett, és még a különceiről híres sakkvilágban is furcsa fi­gura. De ő másként mint a többiek, hiszen éppen az a különös benne, hogy nincs benne semmi külö­nös. — A világ élén tényleg rendkívüli játékosok har­colnak a pontokért. Jó­magam még azt sem mondhatom, hoggy főállá­sú sakkozó vagyok, mert­­bár munkám összefügg a sakkal, de semmiképpen sem kizárólag csak ver­senysakk. Mire föl len­nék hát különc?! — Spraggetten kívül bi­zony inkább a jéghokis Gretzky és az egyéb sportágak kiválóságai is­mertek Magyarországon, nem pedig a sakkmeste­rek. — A jégkorong és a baseball mindenekelőtt — ez nálunk jelszó és parancsolat. Egyébként ez a Gretzky tényleg remek fickó — és hadd dicse­kedjem — arrafelé la­kom, mint ő. A baseball pedig a mi őrületünk. Dobják, ütik a labdát, aztán futnak, de hogy igazából mi is történik és miért azt tán csak a játékosok értik. Mindez viszont nagyon szép, jó­kat lehet közben söröz­ni, beszélgetni. A sakk tényleg nem valami nép­szerű nálunk, legfőkép­pen pedig a szervezetlen­ség hátráltatja a fejlő­dést. — Hallott-e már Ma­gyarországról régebben is? — Hogyne, személyesen is sok magyart ismerek. Egyszer részt vettem egy sakkversenyen, ahol a húsz kanadai indulóból öten magyar származású­ak voltak. — Ha most valami cso­da folytán ön elé állna egy ember, aki teljesíte­né három kívánságát, mi lenne az? — Három magyar lány! Két partiból fél pont Tuzlában Női sakkvilágbajnoki zóna­közi döntő, Tuz­la. A 7. for­duló eredményei: Szaharova (szovjet)—Verőci 1:0, Niko­tin (jugoszláv)—Arahamija (szovjet) 0:1, Szemjonova (szovjet)—Canela (spanyol) 1:0. Döntetlen: Khadhskar (indiai)—Ivánka, Lebel-Arias (francia)—Frometa (kubai), Makszimovics (jugoszláv)— Brustman (lengyel), Hoiberg (dán)—Joszeliani (szovjet), Liu Se-lan (kínai)—Trabertz (NSZK-beli), Matvejeva (szovjet) —Pet­rov­ics (jugo­szláv). Az állás: Joszeliani 6, Brustman 5 (1), Ivánka, Arahamija, Szaharova, Szem­jonova 5—5, Petrovics, Liu Se-lan, Veröci, Canela 4—4, Matvejeva 3.5, Nikolin, Mak­szimovics, Hoiberg 2.5—2.5, Trabertz, Khadhikar 1.5—1.5, Frometa 0.5 (1), Lebel-Arias 0.5.★ Smederevska Palanka. Szombaton egyetlen függő­játszma lejátszására került sor. Klimová (csehszlovák)— Izrailov (amerikai) döntet­len. Az állás: Lityinszkaja (szovjet) 7, Maries (jugo­szláv) 6, Izrailov, Lelcsuk (szovjet), Levityina (szovjet) 5.5—5.5, Gaprindasvili (szov­jet), Arkell (angol) 5—5, Mádl Ildikó, Klimová 4.5— 4.5, Volszka (bolgár) 3.5, Markovics (jugoszláv) 3, Vu Min-csen (kínai), An Jang­­feng (kínai), De Armas (ku­bai) 2.5—2.5, Nyberg (svéd) 1, Chaves (brazil) 0.5. ★ Nemzetközi torna, Biel. 10. forduló: Hort (NSZK-beli) — Polgár Zsuzsa 1:0, Campora (argentin)—Hübner (NSZK- beli) döntetlen, Romanyisin (szovjet)—Gulko (amerikai) döntetlen, Lobron (NSZK- beli)—Chandler (angol) füg­gő. 11. forduló: Polgár—Lob­ron döntetlen, Romanyisin— Campora 1:0, Gulko—Hort döntetlen, Chandler—Hübner 1:0. Függő a 10. fordulóból: Lobron—Chandler döntetlen. Az állás: Gulko 7, Chand­ler, Hort, Romanyisin 6.5— 6.5, Campora 6, Polgár, Hüb­ner 4—4, Lobron 3.5 pont. G Gsimesi és Herczegi már A Somogy megyei Csur­gón vasárnap az úttörő-sakk­­olimpia utolsó előtti, 9. for­dulóját játszották a Csoko­nai Vitéz Mihály Gimná­ziumban. A hat bajnoki cím­ből kettő már gazdára ta­lált. Kisdobos fiúk: Gyimesi— Hargittay döntetlen, Bodnár —Borka 0:1, Zsulla—Gál F. 0:1, Dudás—Masát 0:1, Be­rényi—Radnóti 1:0. Állás: Gyimesi 8, Gál J. 6.5, Bod­nár, Borka, Hargittay és Masát 6—6, Berényi 5.5 pont. Kisdobos lányok: Makay— Flórián 1:0, Komiszár—Papp E. 0:1, Maszlavér—Molnár 1:0. Döntetlen: Herczeg— Laurinyecz és Medvegy— Fiumei. Állás: Herczeg 8, Mak­ay 6.5, Laurinyecz és Medvegy 6—6. Fiumei, Masz­­lavér, Papp E. 5.5—55 pont. Úttörő fiúk: Izsák—Seres döntetlen, Sipos—Koczka O., Jamrich—Dudás 0:1, Rácz— Csikar 0:1, Horváth—Molnár 0:1. Állás: Koczka és Izsák 7—7, Dudás, Seres 6.5—6.5, Csikár, Sipos 6—6 pont. Út­törő lányok: Kanyó—Lend­­vai 0:1, Grábics—Csőke 1:0, Lövei—Palkó döntetlen, Tóth A.—Rajcsányi 0:1, Ko­vács A.—Peszleg 0:1, Farkas T.—Nagypál 0:1, Csató—Bal­la 1:0, Gajai—Firle 1:0. Ál­lás: Grábics, Kanyó, Lend­­vai 7—7. Peszleg, Rajcsányi 6.5— 6.5, Csató, Csőke, Gajai, Lövei, Nagypál 6—6. A csapatversenyek állása. Fiúk: Bács-Kiskun 19.5, Veszprém 17.5, Pest 16.5, He­ves, Vas 15.5—15.5, Borsod, Csongrád 15—15, Győr-Sop­­ron, Hajdú-Bihar, Zala és Budapest I 14.5—14.5 pont. Lányok: Veszprém 19.5, Budapest I 18.5, Budapest II 18, Vas 17.5, Komárom 16.5, Csongrád, Hajdú-Bihar 15— 15, Bács-Kiskun, Heves 14.5— 14.5 pont. Ez is röplabda — Nagy reményeket fű­zünk a strandröplabdázás­hoz. Úgy véljük, hatéko­nyan hozzájárulhat a sportág fejlődéséhez — mondta Ruben Acosta, a Nemzetközi Röplabda Szövetség mexikói elnöke, a népszerű játék egyik kezdeményezője. Az idén Rio de Janeiró­­ban megrendezett első vi­lágbajnokság tapasztala­tairól számolt be a Szov­­jetszkij Szport. A mérkő­zéssorozaton hét ország húsz együttese versengett. A nyolc nap alatt mintegy százezer néző tekintette meg az összecsapásokat. A játék népszerűségére jel­lemző, hogy az óceán partján üdülők is pályá­kat jelöltek ki, s egész nap ütötték a labdát. A strand-röplabdázás szabályai eltérnek a klasszikus röplabdáétól. Egy csapatban csak ket­ten kapnak helyet, nincs lehetőség cserére. A pálya méretei, a háló magassá­ga, az érintések száma vi­szont megegyezik. A vi­lágbajnokságon a selejte­ző mérkőzéseken egy, a ngyeddöntőtől kezdve két nyert játszmára volt szük­ség a győzelemhez. NÉPSPORT 11 Kajak-kenu Budapest- és vidékbajnokság Csepelen a Dózsa tarolt A Csepelen megrendezett Budapest-bajnokság utolsó napjának eredményei láttán azt gondolhatná az ember, no nem forrt úgy isteniga­zából a víz, lám, a felnőt­teknél mindössze hat fu­tamban hirdettek ered­ményt. Vélné, és tévedne. A nap folyamán ugyanis összesen 36 számban avat­tak új bajnokokat, csak hát harmincat az ifjúsági, serdülő és úttörő korosz­tályban­­, amelynek az eredményéről majd szerdai számunkban számolunk be. Ilyen esőben, ilyen zsúfolt talán még sohasem volt a csepeli kajak-kenutelep. Autók százai álltak a Hol­landi utcában, versenyzők és hozzátartozók ezrei vará­zsoltak igazi versenyhangu­latot. A versenybíróság pe­dig példamutatóan pörgette a nehéz időjárási körülmé­nyek ellenére is a progra­mot. A nőknél csupán az je­lentett meglepetést, hogy az FTC versenyzői, akik mind­ezidáig csak elvétve enged­ték ki kezükből a hosszútáv elsőségét, most csak a do­bogó harmadik helyére áll­hattak párosban. A férfikajakosoknál vi­szont az Újpesti Dózsa egyeduralkodóvá vált. Egyes kajakban egyébként — bár a győzelem a „családban” ma­radt — felborult a papírfor­ma. Nieberl ugyanolyan szo­ros küzdelemben kapott ki, mint két éve egy augusztusi napon, csakhát akkor a szín­hely Mechelen volt, a ver­seny neve világbajnokság, az ellenfél pedig az ameri­kai Barton . . . Még egy furcsaság. Kenu párosban az első négy he­lyen célbaérkező párost — Salánkit és Gyulayt, Barnát és Bánizsot, Gyursánszkyt és Nádasdit, Reményit és Lin­­denmayert — a zsűri kizár­ta. Az okokról a versenybíró­ság elnöke, dr. Horváth Zol­tán így nyilatkozott: — A technikai értekezleten világosan kihirdettük, hogy a két kört, hogyan kell megtenni, hol vannak a for­dulók. Ez a négy páros vi­szont „elértette” a helyze­tet, nem tíz, csak nyolc ki­lométert, evezett. Mi nem tehettünk mást. .. Nem tehetnek mást az érintett klubok sem, mint­hogy az úgynevezett pótne­vezési lappal indítsák majd az országos bajnokságon a mostani „vétkeseket”. Mert nélkülük azért szegényebb lenne az OB. Nők, K­­. 600 m: 1. Gyu-­lay (FTC) 30:54.3, 2. Huber (Csepel) 30:54.7, 3. Czinnert (Ü. Dózsa) 30:55.1. K. H. 6000 m: 1. Povázsán, Mészáros (Ü. Dózsa) 25:08.1, 2. Andrá­si, Nagy K. (Ü. Dózsa) 25:10.2, 3. Polgár, Tábori (FTC) 25:12.6. Férfiak. K I. 10 000 m: 1. Laczó (Ü. Dózsa) 48:15.0, 2. Niieberl (Ü. Dózsa) 48:15.2,3. László (Ü. Dózsa) 48:17.4. K II. 10 000 m: 1. Berkes, Pál (Ü. Dózsa) 46:26.6, 2. Fekete P., Portisch (BKV Előre) 46:27.6, 3. Gy. Horváth, Fe­hér (Bp. Honvéd) 46:28.8. C I. 10 000 m: 1. Kolozs­vári (Bp. Honvéd) 51:46.0, 2. Szirosenka (BSE) 51:56.8, 1. Gergely T. (II. Dózsa) 52:33.7, C II. 10 000 m: 1. Ivanics, Szabó M. (BSE) 43:51.2. Esőben győri éreraeső A Velencei-tavon megren­dezett kajak-kenu vidék­bajnokság harmadik, utolsó napjára már csak a hosszú­távú számok maradtak. Nem valami irigylésre méltó körül­mények között versenyeztek az indulók, mert azt ugyan megszokták, hogy alattuk víz van, de, hogy egész nap felülről is érkezzék a víz, ■az kicsit sok volt. .. Ez sem befolyásolta azon­ban igazán a küzdelmeket. Az új szabályok ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy a versenyzők az utolsó cen­timéterekig éljenek az ol­dalvíz adta lehetőségekkel, így majd minden számban csak az utolsó métereken és iszonyatos hajrában dőlt el az aranyérmek sorsa . . . A női páros nem ezek kö­zé tartozott. A győriek duó­ja a rövid páros után a „hosszú” párosban is nagy fölénnyel lett első. Szoro­sabb lett az egyesek befu­tója, amelyen a leninvárosi Erdődi — kifejezetten hosz­­szútávú versenyző — elegen­dő előnyt szerzett a győ­zelemhez. A két kenus szám közül csupán az egyikben született meglepő eredmény, a győri Kocsis még a világbajnoki csapattagságra is sokáig esé­lyesnek tűnő Szabó Lajost győzte le majd egy hajónyi előnnyel. Még meglepőbb, hogy ka­jak párosban a Köfém­ két világbajnoka, Kovács Zoltán és Fidel, akik most „kirán­dultak” a hosszú távra, csak a harmadik helyen végez­tek. Kiderült, hogy a páros­ban ehhez a távhoz nincs elég erejük ... A pontversenyt nagy fö­lénnyel nyerte a Győri Dó­zsa, amely úgy készítette fel versenyzőit, hogy majd min­den számban dobogóra áll­hattak. Nők. K I. 6000 m: 1. End­­rődi (Olefin SC) 28:14.2, 2. Dónusz (V. Hajó) 28:16.3, 3. Vitáris (Szegedi Olajbá­nyász) 28:26.7. K II. 6000 m: 1. Czigány, Nagy É. (Győri Dózsa) 25:42.0, 2. Dósa, Mol­nár (DVTK) 26:17.0, 3. Pod­­gorjak, Gyomoréi (Győri Dózsa) 27:08.4. Férfiak. K I. 10 000 m: 1. Makrai (V. Hajó) 45:44.0, 2. Pongrácz (Győri Dózsa) 45:48.6, 3. Beke (Köfém­) 45:50.8. K II. 10 000 m: 1. Gál, Kmeth (Szegedi Olaj­bányász) 41:58.0, 2. Nagyvá­radi T., Nagyváradi P. (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus) 42:04.0, 3. Kovács Z., Fidel (Köfém­) 42:11.2. K IV. 10 000 m: 1. Tatai AC (Császár, Fülöp, Postás, Valcz) 40:33.5, 2. H. Toldi SE (Szépvölgyi, Káposzta, Lep­sényi, Mermeze) 41:05.4, 3. Szolnoki VSE (Szép, Bogdán, Kanyó, dr. Lőrinczy) 41:12.9. C I. 10 000 m: 1. Kocsis R. (Győri Dózsa) 50:47.0, 2. Sza­bó L. (Szolnoki VSE) 50:49.0, 3. Molnár G. (V. Hajó) 50:52.0. C II. 10 000 m: 1. Nagy F., Hanekám (Győri Dózsa) 47:53.9, 2. Csajbók, Tarsoly (Szolnoki VSE) 50:46.6, 3. Gelencsér, Mál­nás (Kanizsa Bútor) 52 :28.8. A pontversenyben: 1. Győ­ri Dózsa 522, 2. Szegedi Olaj­bányász 460, 3. Szolnoki VSE 390 pont. Őszi menetrend Ifji Kézilabda NB I Férfiak 15. forduló, szeptember 13.: Rába ETO—Tatabányai Bá­ny­ász, PMSC—Bp. Honvéd, Várpalotai Bányász—VÁEV­­Bramac, PEMÜ SE—FTC, Elektromos—Békéscsabai Elő­re Spartacus, Debreceni Dó­zsa—Ózdi Kohász, Tisza Vo­lán—Nyírség-Hadikör. 16. for­duló, szeptember 20.: VÁÉV­­Bramac—PEMÜ SE, Bp. Hon­véd—Várpalota, Tatabánya— PMSC, Ózd—Tisza Volán, Bé­késcsaba—D. Dózsa, FTC— Elektromos, Nyírség-Hadiköz —Rába ETO. 17. forduló, szeptember 27.: Rába ETO— PMSC, Várpalota—Tatabánya, PEMÜ SE—Bp. Honvéd, Elektromos—VÁÉV-Bramac, D Dózsa—FTC, Nyírség-Hó­­diköt—Ózd. 18. forduló, októ­ber 2.: Tatabánya—PEMÜ SE, PMSC—Várpalota, Békéscsa­ba—Nyírség-Hódiköt, FTC— Tisza Volán, VÁÉV-Bramac— D. Dózsa, Bp. Honvéd— Elektromos, Ózd—Rába ETO. 19. forduló, október 4.: Rába ETO—Várpalota, PEMÜ SE— PMSC, Elektromos—Tatabá­nya, D. Dózsa—Bp. Honvéd, Tisza Volán—VÁÉV-Bramac, Nyírség-Hódiköt—FTC, Ózd— Békéscsaba. 20. forduló, októ­ber 9.: Várpalota—PEMÜ SE, FTC—Ózd, VÁÉV-Bramac— Nyírség-Hódiköt, Bp. Honvéd —Tisza Volán, Tatabánya—D. Dózsa, PMSC—Elektromos, Békéscsaba—Rába ETO. 21. forduló, október 11.: Rába ETO—PEMÜ SE, Elektromos —Várpalota, D. Dózsa— PMSC, Tisza Volán—Tatabá­nya, Nyírség-Hódiköt—Bp. Honvéd, Ózd—VÁÉV-Bra­mac, Békéscsaba—FTC. 22. forduló, október 16.: VÁÉV­­Bramac—Békéscsaba, Bp. Honvéd—Ózd, Tatabánya— Nyírség- Hódiköt, PMSC—Ti­sza Volán, Várpalota—D. Dó­zsa, PEMÜ SE—Elektromos, FTC—Rába ETO. 23. forduló, október 18.: D. Dózsa—PEMÜ SE, Tisza Volán—Várpalota, Nyírség-Hódiköt—PMSC, Ózd —Tatabánya, Bék­éscsaba— Bp. Honvéd, FTC—VÁÉV­­Bramac, Elektromos—Rába ETO, Tisza Volán—Békéscsa­ba (X. 22-én, elmaradt mérkő­zés). 24. forduló, október 25.: Rába ETO—VAÉV-Bramac, Bp. Honvéd—FTC, Tatabá­­nya—Békéscsaba, PMSC— Ózd, Várpalota—Nyírség-Hó­diköt, PEMÜ SE—Tisza Vo­lán, Elektromos—D. Dózsa. 25. forduló, november 1.: Nyírség-Hódiköt—PEMÜ SE, Ózd—Várpalota, Békéscsaba —PMSC, FTC—Tatabánya, V­A­ÉV - Bramac—B­p. Hon­v­éd, Tisza Volán—Elektromos, D. Dózsa—Rába ETO. 26. fordu­ló. november 8.: Rába ETO—­ Bp. Honvéd, Tatabánya— VAÉV-Bramac, PMSC—FTC, Várpalota—Békéscsaba, PE­MÜ SE—Ózd, Elektromos— Nyírség-Hadiköz, D. Dózsa— Tisza Volán.

Next